KÁRPÁT-MEDENCEI HATALOMVÁLTÁS

A XVII. század közepéig senki se gondolhatott a török kiűzésére. Mohács után mi magunk se kaptunk észbe és erőink egyesítése helyett egymással civakodtunk. Európát a két nagy uralkodó viszálya kötötte le, hogy a harmincéves háborúban óriási dimenziókban folytatódjék a földrész felosztása. A szünetekben mindenki lélegzethez próbált jutni. A török birodalom e viszályok idején ért el hatalma csúcsára és egyelőre igen kemény diónak számított. Mindezek következtében a Kárpát-medence állapota és benne hazánk sorsa jó ideig senkit se érdekelt.

108

Felszabadulásunk reménye a westfáliai béke (1648) után csillant fel, de a szégyenletes vasvári béke (1664) megmutatta, hogy I. Lipót a tettektől ódzkodik. Csak az erélyes pápának (XI. Ince) és Bécs ostromának (1683) köszönhető, hogy nézete megváltozott és létrejött a Szent Szövetség (1684). Persze az a társulás sem volt érdekmentes. A lengyelek abban a reményben csatlakoztak, hogy nekik jut majd Erdély. A velenceiek foga Dalmáciára fájt. A többiek a dicsőséget hajkurászták, nem számolva azzal, hogy az osztrákok mindenkit be akarnak csapni, amint végül meg is tették.

A nagy tülekedésben a magyarok mellékszereplővé váltak. Egy maroknyi magyar hősiesen harcolt az egyesült seregekben. Azonban a vasvári békét követő lázongások és a kuruc mozgalmak miatt az osztrákok nem bíztak meg bennünk és mi sem szívesen csatlakoztunk hozzájuk. A felső katonai vezetésben nem volt magyar, a közkatonák között is csak pár ezret találunk, de őket se közös irányítás alatt. Buda bevételénél ugyan mi álltunk az első sorban, de az csak jelképes gesztus volt (mint a franciák előreengedése Párizsnál 1945-ben),

Eközben a Felvidéken várakozott Thököly 20-30 ezres kuruc serege, az egyetlen ütőképes magyar had, amely nem került bevetésre, mivel a kuruc vezér nem tudott megállapodni az osztrákokkal a saját fejedelmi státusáról. Serege nem vett részt a török kiűzésében, sőt átállt annak oldalára. Szóval a hódoltság végén mi voltunk a török utolsó csatlósai, bár erről nem szívesen beszélünk, mert nincs rá mentségünk. Thököly Erdélyt is elfoglalta: az lett a törökök végső állása, amiért az osztrákok azzal büntették, hogy külön tartományt kreáltak belőle.

Előtte azonban a tatárok még egyszer alaposan végigrabolták.

A karlócai béke (1699) után a törökök a Temesközbe szorultak vissza, ahol még két évtizedig, a pozsareváci békéig (1718) tartották magukat. A három évtizedes (1684-1717) felszabadítás sokba került nekünk: 3-400 ezer főnyi civil áldozatot követelt, nem szólva a vagyoni és erkölcsi károkról. Ez a sok vér nem Magyarország érdekében omlott. Ma is mindenki „felszabadításról” diskurál, holott a történet arról szólt, hogy miként vették át az osztrákok a Kárpát-medence fölötti uralmat.

21. ábra: A Kárpát-medence országai és tartományai a török után

109

Csöbörből vödörbe kerültünk. 1718 előtt négy ország volt a Medence területén (lásd 20.

ábra), amelyek közül Erdély még formálisan önálló volt. Viszont 1718 után már hat olyan osztrák tartományról kell beszélnünk (lásd 21. ábra), amelyek közül négyhez semmi közünk se volt és Szlavónia is csak egy évszázadra került vissza hozzánk. Önáltatásaink egyikeként azt hisszük, hogy hazánk újra egységes országgá vált. Ez alapvető tévedés.

A hódoltság után hazánk integritása tovább sem állt helyre.

Erdély. Tőlünk különálló osztrák tartománnyá süllyedt. Ügyeit Bécsből, ill. a kinevezett osztrák helytartón át Nagyszebenből intézték.

Partium. Bár csak a zarándiak akarták, hozzá csapták a Részek maradékait is (Kővár vidéke, Közép-Szolnok+Kraszna – együtt Szilágy – és Zaránd). Helyzete miatt a Partiumot hetedik résznek is tarthatnánk: közigazgatásilag Erdélyhez tartozott, de közjogilag a miénk maradt, ezért követelhettük vissza.

Horvátország. Gyakorlatilag már rég elvált tőlünk és bár követei még felléptek a magyar országgyűlésen, kapcsolatunk már semmiben sem emlékeztetett a régi fölérendelt ország – alárendelt tartomány viszonyra. Közben a régi Szlavónia (benne Zágrábbal) Horvátország részévé vált.

Szlavónia. Az új tartomány régi négy magyar megye (Pozsega, Szerém, Valkó, Verőcze) északi részeiből keletkezett, amiket nem csatoltak a Határőrvidékhez. Az osztrákok igazgatták őket. Bár 1746-ban visszakerültek hozzánk, képviselőik eljártak a horvát tartománygyűlésekre is és mindenben a horvát érdekek mellé álltak.

Határőrvidék. Osztrák katonai övezet volt, amely a Száva-Duna mentén a Temesközig húzódott. Eleinte nyugatról és északról a tiszai-marosi körzet is kísérte. A Temesköz visszahódítása után ezt a titeli sajkáskörzetet kivéve megszüntették, miközben kibővítették egy széles krassói-szörényi sávval (lásd az A. függelék 44. és 47. ábráját.)

Temesi Bánság. A törököktől 1718-ban elszerzett Temesközből osztrák tartományt kreáltak. Savoyai Jenő javaslatára, aki nem kedvelte a magyarokat, nem kapcsolták vissza hozzánk, hanem tőlünk függetlenül igazgatták. A „zentai győző” azt is elintézte, hogy a magya-rokat ne engedjék visszatelepedni oda. Az idegeneknek udvarolni hajlamos magyarok mégis szobrokat emeltek neki abban a hamis tudatban, hogy a török kiűzésén a mi hazánk érdekében fáradozott, holott valójában az osztrákoknak szerezte meg a Kárpát-medencét.

Magyarország. A maradék ország a hódoltság előttinek a töredéke volt: a Medence 325 ezer km²-nyi területéből 190 ezer km²-t sem tett ki! Az sem volt integráns: a szepesi városok lengyel zálogban voltak és időközben a jász-kun kerületeket is elzálogosították a Német Lovagrendnek. A kunok és a jászok a XVIII. század közepére magukat váltották meg.

Furcsa, hogy a Kárpát-medence hat-hét részre szakadását alig kíséri figyelem, holott annak távlati következményei sokkal súlyosabbak voltak, mint a három részre szakadásnak.

Horvátország és Szlavónia soha többé nem tért vissza hozzánk; a Határőrvidék adott alapot a szerbek önállósodási törekvéseinek; a Temesközi oláhság ellenünk fenekedett; Erdély unióját pedig nemcsak a szászok és az oláhok ellenezték: az ottani magyarok között is csak kevés híve volt, annyira hozzászoktak az úgymond önállósághoz.

Már az óhazai magyarok se rajongtak az Unió gondolatáért. Ezért hamissá váltak azok a korábban még igaz feltételezések, hogy hazánk csak fizikailag darabolódott szét, szellemileg egy maradt. Ennek a nézetnek ekkor már sajnos nincs alapja. És persze az sem közömbös, hogy a hódoltság előtt még magyarnak számító Erdély a török idők utánra elrománosodott.

110