ÚJABB MEG NEM ÉRDEMELT BÜNTETÉS

Az 1947-es párizsi „béke” visszaállította a trianoni határokat. Sőt, további három mosoni falut adott Csehszlovákiának, közöttük Dunacsúnt, ahol újabban elterelték a Dunát. Egyéb-ként a csehek öt falut akartak volna. (lásd A.1 pont).

11.4.1 Magyar-német viszony

A szocializmus korában hazánkat a németek utolsó csatlósa váddal illették és azt hirdet-ték, hogy ezért megérdemelte a sorsát. Mivel ez amolyan kommunista zagyvaság, a dolgok mélyére kell hatolnunk. Azért is ezt kell tennünk, mert még ma is akadnak, akik magukra vennék a régi vádakat.

Német orientáció. Meglepő lett volna, ha Trianon után Magyarország Franciaország felé orientálódik. Anglia nem érdeklődött irántunk; nálunk csak a királypártiak keresték vele a kapcsolatot: angol királyt akartak volna látni a magyar trónon, ami képtelen ötletnek bizonyult. Ennélfogva a reális magyar külpolitika előbb Olaszország felé orientálódott, de az a délszlávokkal és a románokkal való paktum reményében elzárkózott előlünk és csak a húszas évek vége felé nyitott volna felénk. Azonban már elkésett: Németország addigra talpra állt és Olaszországnál sokkal fontosabb tényező lett. Majd bekövetkezett a világgazdasági válság.

Hazánkat a Kis-Antant gazdaságilag elszigetelte. Trianon előtt a Kárpát-medence eltérő gazdasági régiói jól kiegészítették egymást, például az erdélyi bányatermékeket az alföldi búzára lehetett cserélni. Viszont a csonka Magyarország és a Kis-Antant kereskedelme a minimálisra esett: mi nem tudtuk eladni oda agrártermékeinket és nem kaptunk onnan fűtőanyagot és ipari alapanyagokat. Azt hihetnénk, hogy a széttördelt Medence országai gazdaságilag egymásra voltak utalva, de ez tévedés. Az utódállamok részben önellátók lettek, részben megkaphatták társaiktól azt, ami hiányzott. Csak hazánk gazdasága volt féloldalas,

182

mert szinte kizárólag az agrárexportra épült. A válság idején az itáliai piac már nem volt kielégítő a részünkre. Ezért természetes, hogy hazánk a német orientációra váltott. A váltást nem pusztán politikai, hanem igen komoly gazdasági tényezők kényszerítették ki.

Német bírák. A bécsi döntésekben a németek vitték a főszerepet. Az első az angolok és a franciák által is aláírt müncheni egyezmény folyománya volt, a nemzetközi jog által teljesen megalapozottan. A németek elvárták, hogy vegyünk részt Csehszlovákia feldarabolásában, de erre nem voltunk kaphatók. Büntetésül a németek nem támogatták kárpátaljai céljainkat, sőt megfenyegettek, ha megpróbáljuk őket beváltani. Csak az utolsó pillanatban kaptunk zöld jelzést, amikor elhatározták Csehszlovákia lerohanását. Tehát a Kárpátalját nem a németek adták vissza nekünk, illetve nem is vettünk részt Csehszlovákia szétverésében.

A második bécsi döntés is tiszta volt. A németek bíztatni próbáltak minket, a teljes Erdély visszaadásával kecsegtetve, de kiderült, hogy az hiú ábránd. A hadiszállításokon túl semmit se ígértünk a németeknek: porhintés, hogy a revizionista törekvések miatt léptünk a háborúba.

A két bécsi döntést az érintett felek (Csehszlovákia és Románia) is elismerték. Ezért az volt jogtalan és erkölcstelen, hogy a Felvidéket és Észak-Erdélyt újra elvették tőlünk, vagyis

a párizsi „békével” jogilag teljesen megalapozott és érvényes nemzetközi szerződéseket törvénytelenül rúgtak fel.

Utolsó csatlós. A kifejezés több ok miatt is szamárság. Egyrészt miért nincs soha szó az

„első csatlósokról”, akik sokkal több kárt okoztak, mint az utolsók? Talán azért, mert Francia-ország volt az egyik legelső közöttük? Másrészt a nálunk sokkal jobb földrajzi adottságú és a Német Birodalomtól távolabb eső országok (pl. Norvégia) se tudtak ellenállni a németeknek.

Miért vártak el ilyesmit a Birodalom tőszomszédságában egy katonai erejétől megfosztott államtól? A háború végén hazánk volt az utolsó ország, ahol voltak még német csapatok, de nem voltak még oroszok. Hát hogy ne mi lettünk volna az utolsók?!

Zsidók. Ma is el akarják hitetni velünk, hogy élen jártunk a zsidók üldözésében. Ha csak az ún. zsidótörvényekre gondolunk, akkor ez igaznak tűnhetne. De egyrészt más országoknak is voltak hasonló rendelkezései, pedig ott a zsidóknak nem volt olyan felemás hátterük, mint itt. Másrészt nálunk a törvények enyhék voltak a más országokban folytatott gyakorlathoz képest. Franciaország, Hollandia stb. külső kényszer nélkül oldották meg a „zsidókérdést”.

Régiónkban a szlovák Tisó legényei, a román Antonescu vasgárdistái, a horvát usztasák, a szerb csetnikek – valamennyi utódállam – önszántából, német beavatkozás nélkül deportálta a zsidókat. Nálunk nem volt zsidó munkatábor és Horthy megpróbálta a végsőkig odázni a budapesti zsidók elhurcolását. A németek akarata nem is érvényesülhetett maradéktalanul.

Jellemző a minket lefasisztázó Szlovákia esete. A térség egyedüli országaként a németek oldalán részt vett Lengyelország lerohanásában. A Don mellé annak fejében nem küldött sereget, hogy magától oldja meg a zsidókérdést. Tehát Szlovákia már 1939-től fasiszta volt, utólag mégsem büntették meg. Majd a szlovákok a háború után arcátlanul a zsidókat egyedül menteni próbáló Eszterházy Jánost bélyegezték fasisztának.

11.4.2 Kettős megítélés

Hazánk igaztalan megítélését leginkább az a párhuzam mutatja, amelyet Magyarország és Románia háborús szereplése között vonhatunk. A két ország egyaránt a németek csatlósa volt, ami földrajzi helyzetükből adódott, bár Románia nem volt a németek közvetlen szomszédja.

183

A két ország együtt fogadta el a második bécsi döntést, amellyel egyik sem volt elégedett: a románok kényszerűen engedtek, mi viszont többet akartunk volna. Románia magától, nem nyomásra korán fasizálódott (vö. Antonescu). Nálunk csak későn, jócskán a német megszállás után-miatt jutott uralomra a fasizmus (vö. Szálasi). A románok önként zárták koncentrációs táboraikba a zsidókat. Nálunk deportálásuk német utasításra történt, de a budapesti zsidók nagy része Horthy miatt azt is túlélte.

Románia korán és önként küldött sok katonát az orosz frontra. Hazánk csak később, erős német nyomásra tette ezt jóval kisebb erőkkel. Románia akkor ugrott ki a háborúból, amikor az oroszok már a határán álltak, ezért meg kellett tennie és meg is tehette, mivel a területén nem voltak ütőképes német hadak. Mi nem ugorhattunk ki, mert a németek a legutolsó védőbástyának szánták hazánkat. A szövetségesek készségesen tárgyaltak a románokkal.

Állítólag ezt velünk is megtették volna, de „sajnos” mindig technikai akadályok léptek közbe.

A fentiek szerint hazánkat nem a tények alapján ítélték meg, mert semmivel sem szolgált rosszabb sorsra, mint Románia, sőt. Csak a vak nem látja, hogy nem utolsó csatlósról van szó, hanem arról, hogy a szövetségesek már jóval a háború előtt eldöntötték, hogy a végén kit fognak partnernek tekinteni és kit nem. Annyi biztos, hogy nem minket.

11.4.3 Angol-orosz csiki-csuki

Felvetődik a kérdés, hogy a biztos összeomlást látva hazánk miért nem ugrott ki a háborúból? Ebben a kérdésben is csúnyán félrevezetnek minket.

Horthy elküldte a fiát és más parlamentereket, köztük Hajós Alfrédet, Törökországba, Svájcba és máshová, hogy az angolokkal tárgyaljanak. Ők megígérték, hogy ha megnyitják a balkáni frontot és elérnek határunkhoz, akkor garantálják a szuverenitásunkat. Addig mi csak szálljunk szembe a németekkel és tárgyaljunk az oroszokkal! Ez képtelen javaslat volt. Mivel nem tudtak bíztatni minket és a balkáni front megnyitása nem is rajtuk múlott, füllentettek egy hatalmasat és azt akarták, hogy a nagy-nagy semmi fejében öngyilkos módon vegyük fel a harcot az óriási német hadigépezettel!

Mit várhattunk az oroszoktól? A szerbeknek megígérték Jugoszlávia visszaállítását. Már 1942-ben eldöntötték Csehszlovákia restaurációját a Kárpátalja fejében. A románoknak felkínálták a „nekünk Moldava, nektek Erdély” alkut. Ugyan miről lehetett velük tárgyalni?

Bár küldöttségünk járt Moszkvában, nem tárgyalófélként fogadták, csak közölték vele a kisemmiző megadás feltételeit. Horthy még azokat is elfogadta volna, de katonai vezetésünk a reménytelen védekezés mellett döntve puccsal átvette a hatalmat.

Anglia és Franciaország aláírta a müncheni egyezményt, de már a háború legelején eldön-tötte, hogy a végén mindent visszacsinálnak. Viszont meglepte őket a Szovjetunió stabilizáló-dása. Bár nem kedvelték az új partnert, mégis el kellett fogadniuk, főleg miután a szovjetek erőre kaptak az USA hadiszállításai következtében. Noha arra nem számítottak, hogy Európa teljes keleti felében szovjet uralom alakul ki, a háború utáni rendezésbe már bekalkulálták az orosz területi igényeket is, amelyek súlyosan érintettek minket.

Az 1947-es párizsi „béke” csak két dologról szólt. Egyrészt arról, hogy miként elégítsék ki a Szovjetunió igényeit. Másrészt arról, hogy a Nyugat miként tegye meg nem történtté, miként hazudja le a saját döntéseit. Ez azt eredményezte, hogy ismét csak igazságtalanul

Magyarországot visszataszították trianoni állapotába.

184