ELHALLGATÁS ÉS MEGTÉVESZTÉS

10.5.1 Elhallgatás

Keveset hallunk arról, hogy a hazánk elleni aknamunka már a háború előtt elkezdődött.

Oroszország a szerbeket támogatta már jóval a Kiegyezés előtt nekik ígérve a Vajdaságot.

Franciaország Romániát karolta fel, mert támaszpontra volt szüksége ahhoz, hogy gazdasági egyeduralomra tegyen szert a térségben. Londonban és Párizsban sorra alakultak a szláv nemzeti bizottságok a helyi politikai nagyágyúk támogatásával. Nem titkolt céljuk hazánk feldarabolása volt.

A bukaresti titkos egyezménnyel (1916. aug. 17.) Románia azért csatlakozott az Antanthoz, hogy megkapja Kelet-Magyarországot egészen a Tiszáig. A háború vége előtt az Antant azzal a feltétellel fogadta el Wilson jegyzékét (1917. január 17.), hogy a háború után a Monarchiát etnikai alapon „átrendezik”. Az ötletet az amerikaiak magukévá tették és hadicéljaik közé iktatták (1918. június 3.) Páran állítják, hogy a Monarchia feloszlatása még a háború végén sem volt az Antant célja. Ez hazugság: a feldarabolás stratégiai döntés volt. A kérdés csak az volt, hogy kit vonjanak felelősségre, mert ha a Monarchia szétesik, akkor eltűnik a bűnös.

Ezt az aprócska gondot az Antant-diplomácia úgy hidalta át, hogy a Monarchia két tagját, Ausztriát és Magyarországot külön-külön hibáztatta. Persze alaptalanul és erkölcstelenül – na és akkor mi van?

A téma kapcsán a képtelenségek sorával találkozhatunk.

174

Egyik példa: Egyesek annyira meg akarnak győzni minket hazánk háborús bűnösségéről, hogy még arra se figyelnek, hogy az egyik állításuk a másiknak gyökeresen ellentmond. Egy magyar történelemkönyvnek egyazon fejezetében olvasható, hogy az Antant nem akarta feldarabolni a Monarchiát és az, hogy a háború után etnikai alapon akarta átrendezni. Vajon mit érthettek az etnikai átrendezésen, ha nem feldarabolást?

Másik példa: A háborúban a szerbek hangoztatták, hogy nem akarnak területet elvenni mástól, csak egy hazában akarják egyesíteni a délszlávokat. Ez az ellentmondás csúcsa, de a nyugatiak bevették. Viszont a gondolkodó számára nem érthető, hogy miként egyesülhettek volna a nálunk élő szerbek az óhazaiakkal hazánk megcsonkítása nélkül?

Végül fel kell hívni a figyelmet egy elhallgatott tényre. A Monarchia azért esett szét olyan mesés gyorsasággal, mert az osztrákok is azt akarták, élükön a császárral. Itt nemcsak az októberi manifesztumra kell gondolni, hanem az azt megelőző megnyilvánulásokra is. A Reichsrat már a háború közepén (1917. május 29.) támogatta a cseh, délszláv és rutén elszakadási felvetéseket a mi bőrünkre egyezkedve a nemzetiségekkel.

10.5.2 Megtévesztés

A magyarok a trianoni „béke” aláírásának a napját (1920. június 4.) gyászolják. Ez rendjén lenne, hiszen a nemzetnek szüksége van a sorsforduló napok megünneplésére. Viszont azon a napon semmi fontos nem történt: csak egy papírt írtak alá. Én október 30. évfordulóján öltök feketét. Azért, mert az akkori budapesti katonai puccs határozta meg a jövőnket.

A háború végén a jobboldali kormány tétlenkedett: semmit se tett a Nemzeti Tanácsok ellen. Bénultan fogadta az elszakadási nyilatkozatokat és nem intézkedett a nemzetiségi területeken. Kétszeresen is felelős volt azok elvesztéséért. Közvetlenül is, mert nem védte meg őket és közvetve is azáltal, hogy átengedte az ország irányítását a baloldalnak.

A baloldalt sem dicsérhetjük. Károlyi nemzetiségi minisztere, Jászi egyezkedni próbált a nemzetiségi vezetőkkel. Ezt azonban önmegadóan és sikertelenül tette. Minden tárgyalás nélkül elismerte a románok jogát a teljes Erdélyre és csak azért könyörgött (!), hogy a magyar körzetek autonómiát kapjanak, amit a románok kereken megtagadtak. Jászi tárgyalásai nemcsak azt az üzenetet rejtik, hogy a hatalmi képlet megfordult és a nemzetiségek diktáltak nekünk, hanem arra is magyarázatot adnak, hogy Károlyi miért fogadta el olyan könnyen a franciák demarkációs vonalait: nem tartotta fontosnak hazánk egységét.

Ez egyértelmű jelzés volt nemzetiségeink és anyaországaik számára, hogy szabad a gazda.

December elején a gyenge fegyverzetű román seregek betörtek Erdélybe, ahol meglepődve tapasztalták, hogy nem ütköznek ellenállásba. Felbátorodva vérszemet kaptak és már a szó szoros értelmében „nem ismertek határt”: a franciák által diktált demarkációs vonalakat is mindig átlépték. Nem az történt, hogy valahol meghúztak egy igazolt vonalat, hanem az, hogy a határt mindig utólag igazították a románok előretöréséhez.

A román parlament 1919. január 24-én törvénybe iktatta Erdély Romániával való egyesítését!

Ez jóval a „béketárgyalások” előtt történt, még Károlyi idejében. Az Antant semmit se tett ez ellen a nemzetközi jogot lábbal tipró aktus ellen. De miért is tett volna, ha Károlyi se emelte fel a szavát? És ki gondolhatta komolyan, hogy a románok Trianonban majd visszaadják nekünk Erdélyt, amely már másfél éve de facto a birtokukban volt?

175

1918. november elején a Duna-Száva mellől visszavonták a magyar erőket. Az Antant francia egységei ezt követően sem lépték át határainkat, de a szerbek felhatoltak a Pécs-Baja-Szabadka-Szeged vonalig, amitől délre tartósan berendezkedtek. Mennyi esélyünk volt rá, hogy erről a területről bármiféle tárgyaláson önként lemondanak?

1919. márciusában Vix a Felvidék cseheknek való átadását követelte. Erre Károlyi nem az ottani erőinket támogatta, hanem megsértődött és a hatalmat átadta a vörösöknek, ami után a csehek birtokukba vehették nemcsak a Felvidéket, hanem a magyar Csallóközt és a rutén Kárpátalját is. Károlyi könnyedén feladta, Kun pedig nem akarta visszaszerezni földjeinket.

A Délvidék, Erdély és Felvidék megszállása 1919. márciusára nagyrészt befejeződött és világos volt, hogy a szerbek, románok és csehek nem fognak lemondani új szerzeményeik egy négyzetcentiméteréről se. Ezért tudomásul kell venni, hogy

hazánk feldarabolása 1919. tavaszára befejezett ténnyé vált.

10.5.3 Váratlanul igazságtalan Trianon?

Tisza sejtette, hogy ha belépünk a háborúba és elveszítjük azt, akkor hazánk darabokra fog hullani. Az óriási kockázatot csak azért vállalta, mert az ellenünk irányuló orosz mesterkedést csak így tartotta kivédhetőnek. Sajnos sem ő, sem a többi magyar politikus nem számolt két tényezővel: a Magyarország és a magyarság ellen felgyülemlett indulatokkal és azzal, hogy a háború végére baloldali fordulat következik be.

Hazánk és népünk a háború előtt nem állt tisztán Európa előtt. A háború ködében volt érdemeink még inkább szertefoszlottak és helyüket az ellenszenv vette át, bár csak politikai szinten: például az olasz fronton a magyar és az olasz katonák nem voltak ellenséges érzülettel egymás iránt.

A háború során mozgásba lendült Trianon negyedik mozgatórugója. Az Antantnak, főleg Franciaországnak, az volt az érdeke, hogy a Monarchiát és benne Magyarországot szétverje.

Majd működni kezdett az ötödik mozgatórugó: nem akadt erkölcsös és tettre kész vezetőnk.

Európát végleg elfordította tőlünk az, amit és ahogyan Károlyi, majd Kun Béla művelt.

A fejezet elején felvetettem, hogy elkerülhető lett volna az ilyen óriási mértékű ország- vesztésünk? Már tudjuk a választ: igen, a mérték nem volt szükségszerű, de egy kedvezőbb megoldáshoz több hazaszeretetre és kevesebb internacionalizmusra lett volna szükség. Ezért a fejezet végső tanulsága az, hogy éppen úgy mint Mohit és Mohácsot,

Trianonnak ezt a módját is nagyrészt magunknak köszönhetjük.

176