FÉLIG SIKERÜLT KORREKCIÓK (1938-41)

Magyarország jogosan kívánta Trianon felülvizsgálatát. 1938-41 között részlegesen sor is került rá, bár részben visszás körülmények között és nem mindig az elvárható eredménnyel. A régió 1941-es állapotát a 32. ábra, a változásokat a 33. ábra szemlélteti.

32. ábra: A Kárpát-medence országai 1941-ben

179

Lakos % Telep. % Terület %

Magyarország 1938 7.602 36,40 3.456 26,38 93.073 28,60

Felvidék 1938 893 4,28 921 7,03 11.927 3,67

Kárpátalja 1939 478 2,29 408 3,11 12.061 3,71

Észak-Erdély 1940 2.188 10,48 1.799 13,73 43.104 13,25

Délvidék 1941 943 4,52 419 3,20 10.968 3,37

Bácska 708 3,39 110 0,84 8.721 2,68

Baranya 51 0,24 34 0,26 1.136 0,35

Muraköz 93 0,45 105 0,80 576 0,18

Muramellék 91 0,44 170 1,30 535 0,16

Magyarország 1941 12.104 57,97 7.003 53,45 171.133 52,60 A visszanyert területek adatai

Az első sor a kiinduló állapotot (1938), az utolsó a végső eredményt (1941) mutatja, a többi az egyes térségek részleteit tartalmazza 1910-re vetítve.

A gyarapodást két szempontból kell mérlegelni: a mód és az etnikai hatások jegyében.

Felvidék. Az I. bécsi döntéssel (1938. nov. 2.) visszakaptuk a Felvidék déli sávját. A döntést német és olasz bírák hozták. Meghívták az angolokat és a franciákat is, de azok sunyi módon távol maradtak, mert máris hátsó gondolataik voltak. Ennek dacára a döntés a nemzetközi jog szerint érvényes volt. Magyarország visszakapott egy túlnyomóan ma is magyarok által lakott sávot, miközben Szlovákiánál maradtak a szlováklakta térségek. Ezért elkönyvelhetjük, hogy az első korrekció módjában is és eredményében is döntően igazságos volt, bár Pozsony és magyar-német vidéke idegenben maradt.

33. ábra: Területi korrekciók 1938-1941 között

Kárpátalja. Erővel foglaltuk vissza (1939. március 15-17.), hozzácsatolva Zemplén megye Kárpátaljával szomszédos sávját. Az ellenkező híresztelések dacára az akció nem követelt áldozatokat. Hatalmi értelemben jogos volt, mert miért tartozott volna inkább Szlovákiához, mint hozzánk, ahová a trianoni kényszer előtt évszázadokon át kötődött. Visszavételét az is

180

indokolta, hogy közös határt akartunk Lengyelországgal: később a lengyelek tízezrei azon át menekültek hazánkba, a szabadságba. Etnikai tekintetben a foglalás nem volt sikeres: a visszaszerzett Munkácson túli Kárpátalján a magyarok aránya még a 15 százalékot sem érte el.

Erdély. A II. bécsi döntéssel (1940. augusztus 20.) kaptuk vissza Észak-Erdélyt. A bírák ismét a németek és olaszok voltak. A döntésben Románia is részt vett, ezért jogilag nem volt kifogásolható. Ezt a felosztást katonai-stratégiai szempontok vezérelték tekintet nélkül a népesség etnikai összetételére. Észak-Erdéllyel 1910-re vetítve nemcsak 1.124 ezer magyar, hanem 923 ezer román is nekünk jutott, ugyanakkor Dél-Erdélyben maradt 1.907 ezer román mellett 539 ezer magyar, magyar többségű területeken. Az ábrán látható, hogy míg Észak-Erdély felén románok laktak, addig jelentős magyar területek maradtak közvetlenül az új határon túl, mint Arad, Torda, Nagyenyed, Erzsébetváros és Brassó a hétfaluval.

Délvidék. Katonai erővel foglaltuk vissza a Bácskát (1941. ápr. 11-től), majd a Baranyai háromszöget, a Muraközt és a Muramelléket, amiből három német falu Ausztriának jutott. Az eredmény etnikailag igen vegyes volt. A Bácska déli szegélyén, a Muraközben és a Muramellék nagy részén nem is éltek magyarok, mégis teljes egészükben visszakerültek hozzánk. Viszont a Bánát egészére a németek tették a kezüket és azt az északnyugati csücskét sem engedték át nekünk, ahol magyarok éltek többségben.

A délvidéki események körülményei vitatottak, ezért róluk többet is el kell mondani.

Jugoszláviával megnemtámadási szerződésünk volt. Teleki Pál öngyilkos lett, amikor kiderült, hogy átengedjük a Jugoszlávia elfoglalására induló németeket. Sorsa szomorú, de értelmetlen:

sehogyan se gátolhattuk volna meg a németek átvonulását. Ezt még Anglia is elismerte, mert bár megszakította velünk a diplomáciai kapcsolatot, nem üzent hadat nekünk.

Egy ügyes húzás miatt azt sem lehet állítani, hogy a németek oldalán támadtuk meg a délszláv államot. A németek lerohanták Jugoszláviát, amely 1941. április 10-én kapitulált.

Horvátország és Szlovénia rögtön kivált belőle és így Jugoszlávia megszűnt létezni. Azaz 1941.

április 11-én Magyarország már csak Szerbiát támadta meg, azzal pedig nem volt szerződésünk, mint Horvátországgal és Szlovéniával sem, tehát nem szegtünk szerződést.

Hogy ez csűrcsavarás és erkölcsileg vitatható? Ez igaz, de senki se vetheti a szemünkre, amiért tanultunk valamit a minket hasonló szándékos félreértelmezésekkel kisemmiző franciáktól.

A korrekciókhoz több kiegészítő megjegyzést kell fűzni.

Vezetésünk a „mindent vissza” lázában élt: azt hitte, hogy a történelem kerekét vissza lehet forgatni és újraéled a Magyar Birodalom. Az etnikai viszonyokkal éppúgy nem törődött, mint elődei: csak a terület érdekelte. A visszakerült 4.502 ezer lakosból 1910-re vetítve csak 2.291 ezer volt magyar, vagyis minden második „új” honpolgárunk idegen volt.

A korrekciók során atrocitások érték úgy nálunk az idegeneket, mint idegenben a magyarokat. Mi vádoljuk önmagunkat, míg mások a bűneiket elhallgatják. Jó példa erre a Délvidék. 1941-ben magyar félkatonai alakulatok 2.000 szerbet öltek meg Újvidéken, amit magunk tártunk a világ elé. Vö. „Hideg napok”, amely ki tudja miért nem szól arról, hogy a megtorló akciót a szerbek katonai partizán-tevékenysége váltotta ki. 1944-ben a szerbek 40-45.000 ártatlan civil magyart tettek el láb alól, de ők erről ma is hallgatnak.

Divat úgy érvelni, hogy a bécsi döntések miatt váltunk Németország csatlósává és léptünk be a világháborúba. Ez sületlenség, hiszen az 1938-ban még ki sem tört! Azt is felemlegetik, hogy hazánk „rossz” oldalára állt. Ez is csacsiság: egyik fél se volt ártatlan és 1940-ben nem látszott, hogy a nácik milyen rémtetteket követnek el később, amelyeknek egyébként sem volt köze a mi igényeinkhez. A bíró jellemének nincs köze az általa hozott ítélet igazságos voltához.

A „jó” bíró is hozhat rossz döntéseket (Trianon) és a „rossz” is produkálhat jókat (Bécs).

181

A korrekciók átmeneti és tartós etnikai hatásokkal jártak. A Felvidéken, főleg Kassa környékén sokan újra magyarnak vallották magukat, de ez csak látszólag történt, mert 1945 után ismét szlovákká vedlettek. A Kárpátalján a zsidók az aktuális uralom szerint váltogattak nemzetiséget. Erdély két részének a határán a románok délre menekültek, a magyarok pedig északra szökdöstek. Emiatt olyan tősgyökeres magyar tájak magyartalanodtak el végleg, mint Torda és a tőle déli rész: a régi székely Aranyosszék le egészen Nagyenyedig. A Bácskában lényegi változásokra nem került sor, de a háború utáni etnikai tisztogatásban gyökeresen átalakult a Délvidék etnikai képe.

A tényeket a következőkben összegezhetjük:

Magyarország részére Trianonban kirívóan igazságtalan határokat húztak meg, ezért jogosan követeltük azok revízióját. 1938-41 között részben egyezményesen, részben katonai akciókkal területi kiigazításokra került sor. Új határaink az etnikaiakkal csak északon és részben délen estek egybe. Ezért kisebb mértékben igazságtalanok voltak másokkal, de nekünk sem hozták meg a várható jó eredményt. Elvileg lett volna mód igazságosabb rendezésre is, de arra senki se törekedett (lásd a II. mellékletet).