Végső Sötétség
– Tehát az alapokkal már tisztában vagy.
A hang valahonnan meghatározhatatlan helyről jön. Nem tudom, milyen tágas a terem, az akusztikája nem árul el semmit. Lehet ugyanúgy nyitott térség, mint egy közepes méretű szoba, hangvisszaverődést elnyelő f a-lakkal. Fény egyáltalán nincs. Olyannyira, hogy a vámpírszemeim sem látnak semmit.
A beszélgetés kezdete sem akármilyen: se bemutatkozás, se egyéb bevezető. Rögtön bele a közepébe.
– Miért ezek a külsőségek?
– Furcsa kérdés Solo Aquilustól. De érthető Solo Icewindtől. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy néz ki valójában a Sötét Inkvizíció Nagymestere.
Lehetek ember, vagy lehetek valami egészen más is. Megtudni itt csak én akarhatok bármit. Bárki belépő pedig pontosan annyival több ismerettel távozik innen, mint amennyit szándékozok neki átadni. Ez nem nagyzási hóbort, hanem célszerűség diktálta rend.
– Olyan élőholt vagy, mint én?
– Válaszadás megtagadva.
A válaszadás megtagadása is egyfajta válasz. Tehát élőholt vagy. Csak gondolom nem vámpír, hanem élőholt mágus, vagy valami hasonló.
Halk nevetés.
– Igen, létezik nagyon beszédes hallgatás is, biztosan találkoztál ilyes-mivel.
Ha tudná, hányszor. A halandók tipikus korlátoltsága. Nagyjából annyi értelme van, mint a homokba dugni a fejet. És ugyanannyi információt hordoz, mint a legőszintébb beismerő vallomás.
– Csakhogy ha valóban nem akarsz válaszolni valamire, könnyen meg-teheted. Lehet, hogy élőholt vagyok, és az is lehet, hogy nem. Minden eshetőség nyitva áll. Ki tudja, melyik az igaz? Ami viszont biztos: rosszul kérdeztél. Ahogy megfogalmaztad a mondanivalódat, akár felelhetek is rá.
Mulattatsz, ezért meg is teszem. Nem.
– Élő ember vagy?
Észbe kapok. Ismét nem jó a kérdésfeltevés.
– Úgy értem, élő tudatos lény?
Ismét nevet.
– Sokat kell még tanulnod, Solo Icewind.
– Ezért vagyok itt, nem?
– Hát igen. Jó, legyen. Kicsit tanítok. Műsoron kívül is. Az első kérd é-sedre a válasz mindenképpen „nem”, mert a vámpírok nem élőholtak, h a-nem magas energiájú szellemlények. Tehát senki a-nem lehet olyan élőholt, mint te.
A második kérdésed pedig félig megválaszolhatatlan, félig értelmetlen.
Halandótól elmegy, na de vámpírlordtól?
– Nem értem.
– Mit nevezel élőnek? Ugye, te sem tudnád pontosan meghatározni. A tudatosságomhoz pedig nem fér semmi kétség. Miért kérdezel olyat, amire ismered a választ?
Jó kis kioktatás. És nem szólhatok egy szót sem, mert az utolsó betűig igaz.
– A lényegi különbég köztünk és az Aranykör között, hogy ők olyanok, mint a gyűjtögetők. Összeszednek minden tudásmorzsát az összes lehe t-séges forrásból. Ha éppen nincs ilyen alkalom, vagy nem férnek hozzá, teremtenek maguknak egyet. A te küldetésed is ilyen. Mivel a szervezetük nem hierarchikus, teljesen esetleges, melyik irányba fordul éppen a kut a-tás, ki fogja majd használni az eredményeit, ha egyáltalán lesznek ilyenek, és milyen célokra. Az egészet elraktározzák, de bármifajta rendszer és összefüggő logika nélkül. Most éppen úgy adódik, hogy valamelyiküket különösen érdeklik az Üresség létsíkjai.
– Void?
– Igen, ez a neve földi angolon. Találkoztál már vele?
Abból ítélve, hogy Solo Voydenak kívánom majd magam szólíttatni, va-lószínűleg igen. Ami az esetlegességet illeti, a Sokszirmú Napvirágnál elég nehéz jobban kifejezni ezt a jelenséget.
– Azt hiszem. De nincsenek róla tudatos emlékeim.
– Jó, hát persze. Annyiszor váltottál személyiséget. Visszatérve az er e-deti témánkra: a Sötét Inkvizíció időtlen idők óta ráhagyja a tudásgyűjtés feladatát az Aranykörre. Amit lehet, végeztesd el az ellenfeleddel. Minek fárasztanád vele magad, ha úgy is szíves-örömest megteszi neked.
Cinikus megjegyzés, és rendkívül pragmatikus. Kezdem sejteni, milyen lehetett Solo Aquilus jelleme – erősen machiavellista.
– Csakhogy ez olyan, mint a létező legbővebb enciklopédia betűrend nélkül. Az egész belehajigálva egy szobába, és feltornyozva formátlan kupacokba. Lehet, hogy számtalan írás szól ugyanarról a témáról, más-más szemszögből megvilágítva azt, és természetesen eszerint más-más-más következtetésre is jutva. Senkinek nem tűnik fel, mert a nagyhatalmú m
á-gusok nem együttműködnek, hanem rivalizálnak egymással. Valahol log i-kus is, mert a Fény eleve szubjektív, ugyanis van színe.
Eszembe jut a földi létsíkokon elkövetett egyik legnagyobb tudományos tévedés. Viszonylagosság elméletnek hívták, vagy valahogy hasonlóan.
Azon a kísérleti megfigyelésen alapult, hogy a fény sebessége változatlan, függetlenül attól, hogy a sebességet mérő eszköz közben közeledett-e a fény forrásához, vagy távolódott tőle. Észrevették ugyan, hogy az észlelt fény színe megváltozott, miközben látszólag azonos sebességet mértek, de csak sok évvel később jutott eszébe valakinek, hogy a különböző spektrumú fény nem egyformán gyorsan terjed. Ő is végzett kísérleteket, és azok vissza is igazolták a feltevését. Tehát maga az alaptétel hibás volt, mert nem ugyanannak a fénynek a sebességét mérték eredetileg.
Nem beszélve arról, hogy az a bizonyos elmélet semmiféle magyarázatot nem volt képes adni a valós egyidejűség jelenségére, és még számtalan egyéb sebből is vérzett, például nem volt összeegyeztethető a kvantu m-mechanikával. De ez senkit nem érdekelt, és már-már vallási áhítattal fo-gadták el például az időt a tér negyedik dimenziójának. Holott nyilvánvaló nonszensz, mert az időnek saját dimenziói vannak, amelyeknek semmi közük nincs a térhez. Tényleg be van hajigálva a tudás egy rendezetlen fészerbe, ahonnan néha kivesz valaki egy neki tetsző könyvet, és azt kiál t-ja ki végső igazságként. Holott „...nincs végső igazság, csak örökös k a-land...”
A Főinkvizítor közben folytatja:
– Mi aztán szépen felcsípegetjük a szétszórt tudásdarabokat, és amit tudunk, mozaikokba rendezünk. Minden ilyen mozaik összefüggő és ha r-monikus. Ez nem az elme harmoniája, mert minden gondolkodó szubjek-tív. Mint ahogy a különböző színű fény is más-más tulajdonságokkal ren-delkezik.
Ezért minden pártatlan megállapítás csakis a Végső Sötétségben sz ü-lethet. Mellesleg ezért választottuk székhelyünknek a Terra Lunaumbrát.
Itt csak egy természetes fényforrás van, és ez a Hold koherens fényt su-gároz. Csak egyféle frekvenciájút. Könnyű kizárni.
– Olyan, mint a lézerfény?
– Ennyire precíz lézerlámpát nem tudnak készíteni sehol. Nem is lehet, mert az abszolút értékek csak a Voidon belül ölthetnek testet, a „valós”
létsíkok mind közelítő és fluktuáló jelenségekre épülnek. Találós kérdés:
szerinted miért?
– Mert a Void is a két fluktuáló nulla osztásából származik. A Void lét-síkjain a két fluktuáció pont kioltja egymást, vagy legalábbis rezonanci á-ban van. Tehát ezeket a világokat pontosan írja le a matematika, és nem
szaporodnak, mert itt nincs szerepe a véletlennek. Illetve csak annyi, a m-ennyit behozunk kívülről. Ezek a rezgések viszont idővel kihunynak.
De miért nem vakultunk meg mind? A lézerfény végzetesen pusztító a szemre.
Ismét kuncogást hallok.
– Általános következtetéseket vonsz le részmegállapításokból. Attól, hogy a Földön valami így működik, nem biztos, hogy ez érvényes máshol is. Az Üresség világai önmagukban mind élettelenek, mi idegen testek vagyunk itt. Nincs szokványos kölcsönhatás.
– Ha ennyi mindent tudtok a Voidról, miért fontos nektek az utazásom?
Most csendes hümmögés jön.
– Ennyi mindent... Emberi fogalmazás, vámpírlord. Mennyi mindent?
Válaszoltam a kérdésedre?
Hányszor kell ma még rájönnöm, hogy annyi eszem van, mint egy bir-kának?
– Igen.
Felötlik bennem még valami.
– Te azért látsz ebben a sötét veremben?
Most elkacagja magát.
– Verem! Ha te is látnád!..
Hirtelen abbahagyja.
– A megvilágosodottak mind látnak. Ha a Fényt keresed, magadban ke-resd. Mert ami kívülről jön, az mind káprázat. Csak a belső Fényben lá t-hatsz igazán. Akik elérték ezt a fokot, nincsenek túl sokan – ők a Sötét Inkvizíció Mesterei.
– Camilla...
Hamarabb beszélek, mint gondolkozom. Félbevágom a megkezdett mondatot. Amivel még rosszabb hatást érek el, mint ha rendesen befejez-tem volna.
– Igen, ő is. Mellesleg azt mondja, gyorsan javul ugyan a küzdési tec h-nikád, de még messze állsz attól, hogy bármi esélyed lenne élve vissza-jönni. Ha nem ismerném őt annyira, még azt is hihetném, aggódik érted.
Vagy nem ismerem eléggé?
Teljesen összezavart. Nem mondok semmit.
– Na ez a beszédes hallgatás. Többet árult el, mint ha órákig áradoztál volna a tanítómesternőd szépségéről. Különösen mert nem vigyázol az arcvonásaidra – tudat alatt úgy érzed, nem figyel senki. Látod, ezért is jó a Végső Sötétség. Abban semmi nem marad rejtve a Látók számára.
Ha élve jössz vissza, amire ezek szerint egyelőre nem nagyon építh e-tek, kívánhatsz majd tőlem is valamit. Van annyi hatalmam, mint a
Nekromantának, még ha más is a természete. A mai audiencia pedig b e-fejezve. Még találkozunk, amikor szükségesnek tartom.