Ismerős város. Jártam egypárszor itt is. Különböző korokban és létsík o-kon. Mindig egy kicsit másképpen nézett ki, mint a legutóbb. De így még soha. Ez itt egy híres templom. Itt ölt meg valamikor Solo Wolf néhány perc alatt két helyi istenséget. Denem erről híres. Az csak a Terra Infinitán volt szenzáció, itt senki nem emlékszik arra, hogy ezek az istenségek va-laha léteztek, és nem tudják, mi történt ezen a helyen. Csak turistalátvá-nyosság. Felnézek a tetejére – kupolába szúrt kard. A markolatán egy galamb, és frissnek tűnő vércseppek csillognak a pengén. Csak dísz – rubinkövek. De a Nap visszatükröződő sugaraiban nagyon élethűek. Béke, amelyet Kard őriz. Igen.
Belépek. A papok összesúgnak, és szétrebbennek. Egyenesen az o l-tárhoz sétálok. Felemelem a kezem. Az oltárból vörös ragyogás indul felfe-lé.
– Audienciát kérek.
– Igen ritkán tisztelsz meg a figyelmeddel.
A belső szentélyben ülök, kényelmes párnákon. Az egész berendezés nekem valamiért a Római Birodalom hanyatlásának korát idézi. Micsoda tivornyák voltak... vajon ott mi lehettem? Solo Maximus? Nem hiszem, ő nemigen vett részt ilyeneken. Solo Franc Tudja Ki.
– Aha. Néha foglalok neked egy létsíkot, néha csak úgy körülnézek, mit lehetne még megkaparintani. Csupa móka, kacagás.
Zzarng fanyarul mosolyog.
– A hatékonyságod valóban figyelemre méltó. De a rólad szóló hírek enyhén szólva aggasztóak.
Kinyújtózom.
– Konkrétan mi?
– Nem is tudom, hol kezdjem. Ugye lecserélted a párodat. Egy olyan társat, aki tűzbe megy érted, egy olyanra, aki bármikor széttép.
Tye tűzbe menne értem? Ezt azért erősen kétlem. Bár talán csak a női nemben ingott meg az amúgy is törékeny hitem, és már ő sem kivétel.
Pont akkor nincs velem, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá.
– Azt hittem, örülni fogsz. Vivien egy félvámpír. Mellesleg harcostárs-ként bámulatos.
– Hát persze. És nemcsak harcostársként, így van?
Elérkeztünk az örök problémához. Mennyi bizalmat előlegezhetek meg egy nőnek? Valószínűleg erre a legbölcsebb válasz, hogy senkinek se m-ennyit. Az efféle hozzáállással csak egyetlen gond van – ha eszerint járok el, én sem várhatok jobbat a magam számára senkitől.
– Minden tiszteletem a tiéd. De Vee esetében én döntök. Mint ahogy bármely más nőm esetében is. Ha tévedek, megfizetem az árát. Mint ahogy megfizette Solo Wolf a halandó lánnyal, az tényleg jókora mellélö-vés volt. De te ebből csak profitáltál. Én pedig kijavítottam a hibát.
És amíg Vivien a párom, hidegen hagy, hogy ki vagy mi is ő.
Az istenség felkacag.
– Mindig is védted az aktuális szíved hölgyeit. Amit a legtöbbjük azzal köszönte meg, hogy abban a pillanatban elárult, amint úgy látta, adódik egy jobb lehetősége. Kedves teremtmények.
Ne érts félre, ez valóban a te problémád. Én nem írok elő neked se m-mit. De aggódhatok egy kicsit az avatáromért, nem?
Elég kevés istenség törődik az avatárjaival. Szépen hangzik.
– Ami jobban zavar, hogy túl közel kerültél az Aranykörhöz. Ennél er-kölcstelenebb szervezet nincs az egész Világegyetemben.
– Persze, mert felette állnak minden erkölcsnek. Akár a Friedrich Nietz-sche által megálmodott Übermensch. És a Sötét Inkvizícióról mi a véle-ményed?
Zzarng ismét nevet.
– Á, Nietzsche... az a filozófus, aki azt mondta, hogy az Isten halott? És akire ő gondolt, ezen a létsíkon tényleg az. Solo Wolf elintézte.
Ezt nagyon mulatságosnak találhatja. Pedig a Halál lehet kellemes, le-het szép, lele-het egyenesen gyönyörteli. De soha nem lele-het mulatság tá r-gya. Ez valahogy súrolná az istenkáromlás határát. És Ő az az istennő, aki nem tűr semmiféle tiszteletlenséget. Még a halhatatlanoktól sem.
A vámpíristen látja a helytelenítő arckifejezésemet. Nem szól ezzel kapcsolatban semmit, csak minden átmenet nélkül rátér a lényegi kérd é-semre.
– A Sötét Inkvizíció, amelyre te gondolhatsz, valamilyen kapcsolatban állhatott azzal a hittel, amelyet Wolf leirtott erről a létsíkról. Ezért itt csak nagyon szórványos utalások maradtak fenn. Azok is annak köszönhetően, hogy minden jel szerint ezt a hitet komoly fenntartással kezelhették. Nem a vallási tanok védelme volt a legfőbb célkitűzésük, bárhogy is nevezték magukat.
Átnyújtom neki a levelet.
– Kiérzel belőle valamit?
Az istenség egy töredékmásodpercnyi pillantással végigolvassa az egész szöveget.
– Szépen van megírva. De ez nem szerelmi vallomás. És nem is levél valójában.
– Hát mi?
– Emlékeztető. Solo gyakran keveredett olyan kalandokba, ahol rész-ben vagy egészrész-ben törlődött az eddigi emlékezete. Beleivódhatott a te r-mészetébe, hogy a legkülönbözőbb ürügyekkel hagy hátra üzeneteket saját magának, illetve a következő manifesztációinak.
Szépeket mondani egy nőnek ürügyként... Hát igen. Kár, hogy nem hoztam el Wolf levelezését azzal a másik lánnyal. Mindig is furcsállottam ezt a vonzalmat. A halandók között talán tényleg szépnek számított a fiatal csajszi, és talán valóban okosabb is volt az átlagnál – bár efelől nekem, Solo Icewindnek, erős kételyeim vannak. De ezek szerint nem is volt semmiféle vonzalom. Solotól idegenek a romantikus érzelmek, Wolf se lehetett vele nagyon másként. Maximum enyhe szimpátia, ami miatt a F e-lejtés Itala törölte a vele kapcsolatos emlékek egy részét is. Vagy miért gondolom, hogy feltétlenül pozitív érzelemnek kellett lennie? A gyűlölet, az utálat, de még az undor vagy megvetés is ugyanúgy megteszi. Kivéve, ha éppen ott és akkor egyáltalán nem gondol rá. Na jó, hagyjuk, szebb tört é-net, ha mégis a rokonszenv volt.
Belém hasít egy olyan gondolat, amelytől égnek áll a hajam. Tye nem azért nem engedte leszedni a PC-ről azt a párbeszédrészletet, mert a lír i-kus irodalom remekművét látta benne. Csak ott is lehetett egy üzenet.
Nem a lánynak. Olyan, amit nem kívánt velem akkor közölni. Vajon miért?
Véletlenül nem azért, mert valamilyen kulcsra van szükségem a helyes értelmezéséhez?
– És egyben egy kulcsnak is tűnik.
Összerezzenek.
– Hogy?
Zzarng kutatóan néz rám.
– Szóval benned is felmerült ugyanez a gondolat.
– Kulcs mihez?
– Talán egy kapuhoz. Egy olyanhoz, amin nem feltétlenül okos belépni.
De te úgy is be fogsz, igaz?
Megrándítom a vállam.
– Különben hogy tudom meg, mi van mögötte?
– Nem ez a kérdés. Hanem az, hogy ez a tudás neked mihez kell. A Nekromantától nem tudlak megvédeni. Ha vele egyeztél ki, az utolsó bet ű-ig be fog rajtad hajtani minden ígéretet. Ami a dolog pozitív részét illeti: ha
viszont ő is ígért neked cserébe bármit, nem kell tartanod attól, hogy nem teljesíti. A Főmágusok nem kicsinyesek, bármelyiknek a szava a legmeg-bízhatóbb fizetőeszköz az egész Univerzumban.
Észreveszi, hogy tekintetem elsötétül.
– Valami baj van?
– Igen. Rosszul alkudtam. Akinek kértem azt, amit, aligha érdemli meg.
Csakhogy az én ígéretem is elég kemény pénznem.
– Miért, megérdemel bárki bármit?
Ez célba talál. Egy darabig hallgatok. Zzarng szótlanul vár.
– Mire és hol használhatom a kulcsot?