Vannak olyan helyek, amelyeknek a hangulata mindig változatlan marad.
Ilyen az okkultista prof amerikai lakása is. Ugyanaz a viharvert berend e-zés, kiégett foltokkal tarkított dohányzóasztal, szerteszét dobált papírok, ki tudja milyen feljegyzésekkel, és persze az örökké bekapcsolt számítógép.
Ezer éve nem beszéltünk.
Szinte minden férfira jellemző, hogy ha egyáltalán tart bármiféle biza l-mast, sokkal szívesebben fogad azzá egy nőt, mint egy másik férfit. Telj e-sen logikus. Ugyanis ha két férfi beszélget egymással, ez a legtöbbször vagy vég nélküli sztorizásba torkoll, vagy panasznappá torzul, legyen az egyoldalú, vagy kölcsönös. Sebnyalogatás...
A harmadik változat a dicsekvési verseny – főleg arról, ki hány nőt tett a magáévá az utóbbi egy héten. Ha ez a téma, akkor valójában feltehetőleg egyet sem, és ez mindkét férfira áll. Ezért szóbeli „hőstettekkel” pótoljak.
Mintha ez olyasvalami lenne, aminek van bármi jelentősége. Ezzel az er ő-vel dicsekedhetnének azzal is, ki hány szendvicset fogyasztott el reggelire.
Emberek...
A két férfi – hacsak nem valami nagyon konkrét téma kerül terítékre – nagyjából azonos módon gondolkozik. Rendes körülmények között nincs szükségem arra, hogy egy hozzám hasonló valaki visszaigazolja az esz-méimet, és ismételje meg azt, amit úgyis hallani akarok.
Ha egy nő mondja el a véleményét, az más. Ezért volt ennyire értékes Tye társasága. És ezért nem fog soha eljönni az Elefántcsont toronyba Vee. Mert vele sok mindent lehet csinálni – nagyon is jól – csak nem bíz-nék rá egy apró titkot sem. És egyszerűbb lélek annál, mintsem az észj á-rása érdekelne.
De Tonyhoz nem azért jöttem, hogy társalogjunk a világi hívságokról.
Nagyon is konkrét kérdéseim vannak. Mint aranykörös mágus, talán tud segíteni. Minden tudásmorzsa értéke felbecsülhetetlen. Erről jut eszembe – vicc, hogy az emberiség neves filozófusai évezredeken keresztül vitat-koztak arról, mi az elsődleges – az anyag, vagy a tudat. Az Álmodók Rendjének magasabb rangú papjai pedig végig röhögtek rajtuk. Mert egyik sem igaz. Csak egyetlenegy építőelem van, és az az információ. Ebből áll össze minden.
Tony végre visszajön a konyhából a szokásos jeges whiskyjével. Mit szerethetnek az emberek ezen az italon? Égető már a bűze is. Persze a prof meg a vértől hányná el magát. Bár erre azért nem vennék mérget.
Vér mellesleg most sincs számomra, de nem is kell, tele vagyok vele, hála a Wolf-féle leszámolásoknak. Köszönöm, Tye. Ironikus.
Ismét elkezdi tömni a pipát. Mint mindig. Ismétlődő szertartások. Talán azért, hogy évezredeken át is megőrizze a saját arcát. Nekünk halhatatl a-noknak sem mindig könnyű.
– Tony, mit tudsz egy Garth Cullen nevű mágusról?
Elmosolyodik, nem minden huncutság nélkül az arcán.
– Hát... amit nagyjából mindenki. A saját műfajában roppant hírhedt f i-gura. Azt beszélik róla, hogy teljesen véletlenül lett varázsló. Valami koc-kajáték-féleségben rájött, hogy tudja befolyásolni a dobások eredményét.
Valódi természete hazárdjátékos. A halandó világokban is fel szokott buk-kanni, de sosem marad sokáig egy helyben, mert igen gyorsan kitiltják minden kaszinóból. A Terra Infinitán nem tud csalni.
Becsületére legyen mondva, piszkos trükkök nélkül sem játszik rosszul.
Csak nem mindig van szerencséje.
Specialitásai az illúzió, a telekinézis, az anyag transzformáció, és a va-lószínűségek befolyásolása. Az utóbbi miatt a Sors-papok vérdíjat tűztek ki rá a Sötét Birodalomban, és ott jó pár évezrede nem is mer megjelenni.
Harci mágusként senki nem tudja, mire képes, mert nem nagyon csil-logtatja ezt a tudományát.
Amúgy nem tartják rossz fiúnak. Inkább bohém élvhajhász, aki a légy-nek sem ártana, ha nem muszáj.
– Hány éves?
Az okkultista vállat von:
– Mindent én se tudhatok. De már akkor kétes híre volt, amikor belé p-tem az Aranykörbe. Igazi ősmágusnak túl komolytalan, de ezzel együtt gyanítom, hogy nálam jóval öregebb. Csak van, akinek sosem nő be a feje lágya.
Egy kis szünetet tartok.
– És a Nekromantáról? Nem árulták el a nevét.
Crawford lesápad. Ezek szerint jót sikerült kérdezni. Leteszi az asztalra a meggyújtatlan pipát. Egy darabig csak furcsán bámul, majd megszólal:
– Mi dolgod vele? Már az sem tetszett, hogy Veewyle lányával he-tyegsz. Tudod, hogy amíg veled van, végig egy hajszálon lóg az életed?
Na nem Soloé magáé, csak Solo Icewindé. Vagy nincs jelentősége?
Védekezően magam elé emelem a tenyerem:
– Hé, hé! Lassan a testtel. Vivien semmi rosszat nem tett, ami miatt tar-tanom kellene tőle. Veewyle pedig egyáltalán nem olyan komisz, mint am i-lyennek beállítják.
Ferde mosoly a professzor arcán.
– Na igen. Vivien azonnal megöl bárkit, ha a pillanatnyi érdeke, vagy akár múló szeszélye így kívánja. Majdnem mint te. Csak te azért tartod magad bizonyos elvekhez. Megteheted. Van köztetek egy óriási különb-ség, ha neked magadnak nem tűnt volna fel.
– És mi az? Mindketten vámpírok vagyunk, egyikünk sem halandó, mindkettőnktől idegenek az emberi érzések.
Crawford majdnem rácsap az öklével az asztalra dühében.
– Hogy lehet egy entitás ennyire ostoba! Solo mint olyan sohasem halt meg, érted?! Soha az egész nyomorult örökkévalóság alatt! Soha nem lett manifesztálva igazi HALOTT-ra!
Végre leesik. Értem.