• Nem Talált Eredményt

fejezet Játszma egy

In document Alexander Wolf (Pldal 160-164)

– Kényelmes a szék?

Egy különszobában ülünk, előttünk az egész falat betöltő monitor kép-ernyő. Érdekes, nem pixeles, holott ez valamelyik földi siteról van kivetítve, azoknak pedig véges a felbontása.

Garth rájön, hogy mit nézek olyan figyelmesen.

– Speciális technika. A Földön is ismert – hogyan lehet látszólag végte-len számú részletet megjevégte-leníteni. Akármilyen közel mehetek bármelyik képdarabhoz anélkül, hogy elhomályosulna, de sosem ismerhetem pont o-san előre a végeredményt. Sőt, ha visszazsugorítom az egészet, és ismét ránagyítok ugyanott, mást fogok látni, mint az előző alkalommal. Amikor az emberek egyszer rádöbbennek, hogy a mesterséges intelligenciát is hasonlóan kell programozni, új korszak fog kezdődni.

– Van olyan létsík, ahol már rájöttek?

Fanyalgó képet vág.

– Ühüm. Ki is pusztult ott az emberiség. És nem is volt kár értük.

Sejtem, melyik létsíkra gondol. Ha valóban arra, egyetértek vele.

Cullen zongorázik egy kicsit a billentyűzeten, közben magyaráz.

– Tudod, az internetes kaszinókból nem vagyok kitiltva. Csak ott túl ki-csi a tét, hogy engem érdekeljen. Illetve akad nagyobb is, de ezek rendre olyan versenyek, ahol a végén személyesen is meg kellene jelennem.

Akárhogy álcázom magam, felismerhetnek. Na nem az emberek. Hanem az olyanok, mint én, más létsíkokról. És pókerben lehet, hogy rosszabbak nálam, de támadó varázslatokban nem vehetem fel velük a versenyt.

– Jól értem, hogy a földi létsíkok tele vannak idegen mágusokkal, akik szemérmetlenül visszaélnek a képességeikkel?

Huncutul néz rám.

– Ezt pont te kérdezed?

Jogos. Még ha csak mágusok lennének ott jelen...

– Szóval. Kreáltam neked egy játékszámlát, és pénzt is utaltam rá.

Nem sokat, mert ha jól értem, neked nem a pénz kell. Csak hogy legyen mivel játszanod. A szabályokat ismered, ugye?

Bólintok.

– Rendben. Akkor gyakorlás következik. Először csak tízes körvers e-nyeken játszunk, és ott is csak a turbókon. Tudod, ahol gyorsan emelik a tétet. Így egy komplett verseny lemegy egy félóra alatt, és kezdetben úgy

tudsz tanulni, ha minél többet tapasztalsz. Első pár játszmánál itt leszek melletted, és mondom, mit csinálj. Nem csalunk, tehát bármikor veszíthe-tünk is, emiatt ne keseredj el. Aztán magadra hagylak, és előtted a világ.

Minden játszmádat felveszem. Este visszanézzük, és elmondom, hol ját-szottál jól és rosszul. Meg azt is, a többi játékos hol követett el hibákat, vagy játszott éppen zseniálisan. Pénzzel túlságosan ne törődj, de azért igyekezz nem elveszíteni mindent. Tízdolláros alapot javaslok az elején, ez még nem profi szint, de már nem is annyira amatőr. Játékpénzben is játszhatnál, de annak semmi értelme – ott belemennek mindenféle barom-ságokba, mert nem kerül semmibe. Itt már azért nem. Lehet edzeni.

Kezdhetjük?

...

– Kettes-négyes. Használhatatlan. És hárman is all-int nyomtak. Dobd be. Többet veszítesz, ha megadod.

– Hetes-nyolcas, de egyszínű. Nagyon szorult helyzetben jó egy blöffre, másra nem nagyon. Nem állunk jól, de ott még nem tartunk. Bedobni.

– Ott az ász! Rendes körülmények között nem játszanám, önmagában nem elég az üdvösséghez, de kevés a zsetonod. All-in! Hát... nem volt szerencséd. Van ilyen, nem baj. Mindjárt benevezünk egy másikba.

...

– Rendben, most már nyertél néhány díjat. Csak azt ne hidd, hogy attól már megtanultál játszani. Most benevezlek egy tömegrendezvényre. Le-het, hogy két perc alatt kiesel, de az is előfordulhat, hogy órák múlva is játszol még. Akkor akár komolyabb díjat is bezsebelhetsz. Nem mintha neked bármit számítana, de a sikerélmény az vonz, nem?

Lássuk, hogy adod elő.

– Emelek. All-in.

– Ász-kettesre? Mire föl?

– Csak egy ellenfél van éppen, és az ász-kettes egyszínű.

Megvonja a vállát.

– Én nem tettem volna. Az az egy ellenfél emeléssel adta meg az ala p-tétet. És akkor még nem tudta, hányan maradnak bent. Minimum egy ásza lesz neki is, figyeld meg.

A fene egye meg, tényleg van, méghozzá egyszínű kilencessel. Garth röhög.

– Több szerencséd van, mint amennyi eszed. Az asztalon lévő lapok miatt kijött döntetlenre. Pár zsetont még nyertél is.

– Ász-tízes. Öt ellenfél. Határeset.

– Mennyi zsetonod van?

– Hát elég kevés... All-in!

– Brávó! Hopp, kiblöffölted őket. Csak így tovább. Na én lassan me-gyek. Hagylak érvényesülni. Ha befejezted, találkozunk a bárpultnál. N a-gyon ne siess azért, előtte van még más programelképzelésem is.

Ezzel otthagy.

A Hazárdjátékos csettint a pincérnek:

– Egy Bloody Maryt Éjkirálynő módra a barátomnak!

Felém fordul.

– Nos, hogy ment?

– Vegyesen. Volt már jobb lapjárásom is.

Nevet.

– Lapjárás... igazából a rossz lapjárás ellen nem nagyon tudsz tenni semmit. Egy dolgot kivéve – olyan keveset veszítesz, amilyen keveset csak tudsz. És minden jó lapot, amely ilyenkor ritka, maximálisan kihasz-nálsz. Aztán fordulni fog a széljárás, és akkor viszel mindent.

Van néhány alapelv, amit célszerű betartani. Ezeket úgyis csak akkor fogod megtanulni, ha saját magad kitapasztalod, hová vezet, ha nem tis z-teled őket. De azért elmondom.

Kortyol egyet a Bacardijából.

– Az egésznek a kiindulópontja a valószínűség. Viszonylag egyszerűen fel tudod magadnak állítani a szabályokat, melyik lapot hogyan célszerű kijátszani. Ha egyáltalán. Ami nem jelenti azt, hogy akár a legjobb lappal ne veszíthetnél. A Sors-Isten már csak ilyen.

A másik a félelem teljes hiánya. Úgy játszol, mintha teljesen közömbös lenne számodra a végeredmény. Ez a legtöbbször elérhető a szabályok gépies betartásával. És tudod, mire elég ez?

Megérkezik az italom. Iszok egy kortyot.

– Mire?

– Hogy hírhedt játékos legyél. Lesznek nagyon látványos győzelmeid.

Megnyered a lehetetlent. Szinte nem marad zsetonod, majd felállsz a pa d-lóról, és elviszed a főnyereményt. Bárkit megverhetsz. Nyugodtan játs

z-hatsz pénzben, anélkül, hogy az neked pénzbe is kerülne. Ha all-int mon-dasz, egyre többen dobják majd be az erős lapjaikat is. Mert jó páran, akik megadták korábban, már nagyon megégették magukat. Híre megy.

Szünetet tart.

– És mire nem elég?

– Ó, hát arra, amit szerinted Wolf szeretett volna – hogy villogj a nők előtt pókeren szerzett milliárdos vagyonoddal.

– Nem is mondtam ilyet.

Kuncog.

– Nekem nem is kell. Ezen már túl vagyok. A nők nem érdekesek. A j á-ték maga az izgalmas.

Furcsa, hogy az élvhajhász ugyanarra a következtetésre jut, mint az aszkéta. Hogy a kard izgalmasabb a nőknél. Még ha nem is ugyanazt ér t-jük alatta. Mert az én kardom valódi fém, éles és halálos. Bár nyilván az ő tudásával is lehet ölni, ha nem is szó szerint.

Szórakozottan megkocogtatja a poharat.

– Aztán ha sokat játszol – és ez így már nem kerül neked semmibe – bele fogsz látni ellenfeleid lelki világába. Ha valaki túl sokszor adja meg a magas téteket, egyszer csak lehívod az all-in-jét olyan lappal, amely a szabályok szerint eldobandó. És kiderül, hogy nincs a kezében semmi. Ezt hívják játékos ösztönnek. Akkor jön majd az, hogy egyszer csak kitiltanak egy kaszinóból. Majd egy másikból. Aztán már csak a Terra Infinita póke r-szobájában játszhatsz tovább, máshol csak inkognitóban. Könnyűvérű nőben több jelentkeződ lesz, mint ahányra egyáltalán jut időd. És nem csak könnyűvérűek jönnek majd, az úgynevezett tisztességesek sem k ü-lönböznek tőlük nagyon, csak általában lényegesen költségesebbek. Ke d-ved meg végképp elmegy tőlük. És ha mégis kellene valamelyik, nem fogsz neki udvarolni. Egyszerűen elnyered az egész létsíkot vele együtt.

Te leszel az ő kicsiny világa tényleges főistene. Amíg el nem veszíted v a-laki másnak...

Nevet, de a nevetéséből nem vidámságothallok ki. Felemeli a poharát.

– Igyunk a kalandorok és csirkefogók sikerére. Amely bódító, mint a jó-fajta rum. És ugyanúgy bárkinek elérhető. Nyerd meg a saját játszmádat – neked menni fog. Könnyen. A csillogás káprázata...

A pohara mélyére bámul, tűnődő tekintettel. Szerintem ha nem var á-zsol, erősen másnapos lesz holnap. Minden értelemben.

In document Alexander Wolf (Pldal 160-164)