Osztás nullával
– Tudjuk, hogyan írja fel az Univerzum Egyenletét az Aranykör. Negyven-kettő végtelenszer hatványozva negyvenNegyven-kettővel. Ez valóban elég jól me g-fogja a Világegyetem tagolódási szerkezetét. De létezik egy másik képlet is. Sokkal egyszerűbb: a nullával osztott nulla.
Sergio atya mindezt aközben mondja el, ahogy lassan körbejárok a templomban. Ez ismét fekete humor, többszörösen is. A Földön létezett egy ismert poén, miszerint a Világot teremtő isten nullával osztott. Az i s-tentől eltekintve ezek szerint tényleg igaz. Újabb példája annak, hogy a zseniális gondolatok sokszor tréfaként jönnek a világra. Míg egyszer valaki komolyan nem veszi, és nem néz utána.
A szerzetes megigazgatja a gyertyákat, kicseréli a csonkig égetteket, és folytatja a nekem szánt előadást.
– Ezt egyébként te mind valamikor tudtad. Megígértem neked, hogy el-árulom, hogy hívtak téged akkoriban. Solo Aquilus. Természetesen ezt a nevedet is te találtad ki. Nem nehéz rájönni, mihez társítva. A köreinkben papi rangod volt neked is, Aquilus atya. Tulajdonképpen most is haszná l-hatod köztünk ezt a nevet, legalább olyan jól illik hozzád, mint az Icewind.
És a rangodat se vonta vissza soha senki. Mivel te vagy az egyetlen ka-pocs,a választás a józan ész halvány visszfénye és a totális őrület között, vártunk rád. Sejtettük, hogy egyszer újra megjelensz, de előbb ismét a h-hoz hasonlóan kellett manifesztálnod magad, mint ahogy akkoriban. Csak így tudjuk visszaadni neked mindazt a tudást, amivel rendelkezünk, és csak így vagy képes átérezni a céljainkat. Vagy legalább tiszteletet érezni irántuk.
Ízlelgetem a nevet. Solo Icewind Aquilus... A sötétből érkező jeges szél... Eszembe jut, hogyan csináltuk ki Viviennel azt a tökkelütött marhát, akinek a szíve vére kellett a mágikus kardom megalkotásához. A többi epizód is, amikor jeges széllökéssel léptem be a képbe. Igen, mindig söt é-tebb is lett egy kicsit. Biztos maradt bennem valami Aquilus atyából. Újabb kaland. Újabb igézet. Vagy újabb káprázat, ahogy tetszik.
– Hogy felejthettelek el titeket?
A pap abbahagyja a gyertyák rendezgetését.
– Hát hogy? A szokásos módon. Solo egyik manifesztációja sem vetet-te meg a vonzó nőket. Főleg akkor nem, ha életveszélyesek. És mi ne m-csak emberekkel tartottunk kapcsolatot, és nemcsak a földi létsíkokon voltunk jelen. Még csak igazi inkvizíció sem vagyunk, csak azért vettük fel
ezt a nevet, mert nagyon sok világban léteznek hasonló hangzású szerve-zetek, főleg az akkor és ott domináló hit védelmére felesküdve. Vagy in-kább a hozzá kapcsolódó hatalom vallási segítséggel való megtartására.
Jól belegondolva valóban. Rengeteg intergalaktikus világban tényked-nek ilyen rendfenntartó erőszakgépezetek. Nehéz eldönteni, hogy a jell e-gük vallási vagy inkább katonai, annyira vékony a határvonal. A Sötét Bi-rodalomban ott vannak Eternity inkvizítor-papjai. Van olyan létsík is, ahol az inkvizítorok tulajdonképpen igazságot szolgáló paplovagok, az igazság sajátos értelmezésével. A földi létsíkok pedig teljesen adottak voltak az ott egykor dívó boszorkányégetéssel. Egyik helyen sem volt tanácsos túl kö-zel kerülni ezekhez a bájos társaságokhoz. Így, ha a Sötét Inkvizícióról ki is szivárgott valami információ foszlány, aki véletlenül meghallotta, nagyon meggondolta, hogy mennyire érdemes megtartani azt az emlékezetében.
– Hogy jönnek ide a nők?
– Rátapintottál a lényegre. Sehogy se kellene. Csakhogy nekünk va n-nak papnőink is. A te ügyedről annyit tudunk, hogy Carmen nővérnek hí v-ták, és emberi mércével nagyon szép lehetett, ha valakit nem zavartak a sötét elfekre jellemző hegyes fülek és a szürkés bőrszín. Vagy talán most is szép nő, a saját létsíkján. Nem néztünk utána, mi lett a vége. Ott kial a-kult egy kisebb háború, amelyhez szigorúan véve nem volt túl sok közünk.
De Solo...
– ...cselekedhet irracionálisan is.
– A számból vetted ki a szót. Bár nem egészen így akartam fogalmazni.
Könnyű kitalálni, hogy. Ostobán. Látszólag. Mint Wolf a halandó lá ny-nyal. A romantika nálam többnyire csak álca, de a derék Sergio atya hon-nan is tudná ezt. Pedig olyannyira jó álarc, hogy sok esetben saját maga-mat is sikerül megtévesztenem. De inkább nem kommentálom.
– Szóval a lány bajba került, de nem a mi dolgainkból kifolyólag. Valami családi viszály, ez elég gyakori ennél a fajtánál. Kértél tőlünk segítséget, de nem kaptál. Gyanúm szerint az Álmodók Rendjénél is megfordultál, de feltehetőleg éppen ott sem lelkesedett be kellően senki. És akkor mit tesz Solo – megszegi az összes létező szabályt, és közvetlenül fordul a hads e-regünkhöz.
– Van hadseregetek? A Semmi Harcosai?
Furcsán néz rám.
– Eszedbe jutott? Nem hittem volna.
Rázom a fejem.
– Nem. Csak eléggé perverz helyzet, amikor létezik egy kultusz, papok nélkül. És ugyanakkor a Sötét Inkvizíció, katonák nélkül. Ráadásul a sejté-sem szerint Terra Lunaumbra csak egy köpésnyire van a Semmitől. De
nem csúszik felé, mert ezek szerint itt is létezik egy stabil létsík övezet.
Pont ezeket kellene felderítenem, mert a negyvenkettes képlete nem ad választ arra, hogy a kérdéses helyek egyáltalán hogyan maradhatnak hu-zamosan fenn.
– Hogy is adhatna? De a nullával osztott nulla igen.
Ismét végigfekszem a kereveten. Sergio atya jó éjt kívánt, és elnézést kért a szegényes berendezésért. Hát igen, ez teljesen eltérő mentalitás, mint a Terra Infinitán. A fényűzés világi hívság, az élvhajhászat a tehetség elpazarlása.
Még egyszer végiggondolom az elhangzottakat és megpróbálom ren d-szerezni a fejemben. A nulla per nulla képletben az a szép, hogy kihozhat bármilyen értéket. Abszolút nulla nem létezik, tehát két végtelenül kis számot osztunk egymással. Ezek lehetnek egyaránt pozitívak, vagy neg a-tívak. De lehetnek olyan végtelenül kicsik is, ahol az előjel már nem érte l-mezhető. A végeredmény bármilyen értéket felvehet – tulajdonképpen a 0/0 a Káosz Alaptörvényének matematikai kifejezése. Bármi megtörténhet.
A negyvenkettes számlálót ez nyilván nem szünteti meg. Csak olyan érde-kességeket hoz be, hogy ha figyelembe vesszük a meghatározhatatlan előjelű nullákat is, akkor kilenc lehetséges kombinációt kapunk, ami elvileg megfelel a tér – kettős hipertér modellnek.
Eszembe jut az egyik kihallgatott beszélgetés a Terra Infinita pókersz o-bájában. Ott Garth vagy a társalgópartnere 64 dimenziós térről beszélt.
Már értem, hogy jöhet ki ez a szám. Alapvetően négy minőségileg eltérő kombináció lehetséges: azonos előjelű nullák, ellenkező előjelű nullák, fluktuáló nulla egy határozott előjelűvel – itt mindegy a plusz vagy mínusz, és végül két fluktuáló nulla.
Ha mindez térben és kétféle hipertérben is létezhet, akkor a 64 a négy a harmadik hatványon. A szingularitási pontok valószínűleg a nem fluktu á-ló nullák osztásának szélsőséges eredményei, és pontosan meghatáro z-ható az előjelük. Ettől lesz a fekete térkapukon feléjük vezető transzce n-dentális fény árnyalata vöröses vagy kékes. Nem szaporodhatnak, és nem ágazhatnak el, mert képletük azonos magával az Univerzuméval – végte-len a végtevégte-len hatványon, csak negyvenkettes tagolódás nélkül, amely a szaporodás elindítója.
A második hipertér viszont nem antivilág, hanem csak tükörképe az e l-sőnek. A +– és -+ esetében ez teljesen egyértelműen látszik is. A ++ és – – látszólag azonosak a saját tükörképeikkel, de valójában nem, mert egyetlen végtelen kicsi egység sem egyezik meg soha pontosan egy m
á-sik végtelen kicsi egységgel. Nevezzük át a tükörképet árnynak. Már meg is kaptuk eredményül az Árnyékvilágot. Ha eltekintünk a létezésétől, még mindig 16 dimenziósnak tűnik a tér, csakhogy ez is rossz logika. Ugyanis a tér és a hipertér nem sokszorozza egymást, hanem kapcsolódnak eg y-másba. Hol?
Csak egy helyen lehetséges – amely tényleg azonos a kettőben. Vagyis a két fluktuáló nulla osztásánál. Onnan két irány vezet a negatív és pozitív létsíkhalmazok felé, és mindkettőben három lényegesen különböző pont található. Ez így összesen 3x2+1=7. Három-három dimenzió a térben és a hipertérben, ez hat. 6x7=42, így válik eggyé a két képlet. De csak a Sötét Inkvizíció által használt felírása mutatja meg a különleges helyet, ahol le-hetségesek bármilyen anomáliák – a fluktuáló nullák világát. Itt létezhetnek azok a stabil létsíkok, amelyeknél nem határozható meg pontosan, hogy a léthez, vagy a nemléthez állnak-e közelebb. Ezért nem csúsznak el seho-vá, és ezért nem szaporodnak azok sem.
Jó bonyolult gondolatmenet... észre se veszem, hogy elszenderülök...
...álom...
Villámlik. Gyorsan megyek egy kihalt városszéli úton. Az eget eltakarják a sötét fellegek. Bármelyik pillanatban kitörhet a vihar. A levegő fülledt és nyomasztó. Az utca túlfelén vár egy férfi. Az övében kard, csak a markola-tát látom, de annak alapján leginkább katanának nézem. Rám vár. Azért, hogy megöljön. Vagy mert rájött, hogy én fogom megölni őt, és nincs hová futnia.
Mennydörög.
A Szívkereső előbukkan a hosszú köpenyem alól, teátrális mozdulattal.
Lépéseim felgyorsulnak. Jeges széllökés. Ajkaimon gyilkos mosoly. Ez is azt hiszi, hogy van ellenem esélye. Nevetséges. De legalább nem mészár-lás lesz, hiszen nem védtelen. Formailag.
Női sikoly. Honnan? Zzarng segítsen, a férfi mellett ott áll egy fiatal lány. A közeli fa mögött volt, ezért nem vettem észre eddig. Látom, hogy teljesen összezavarodott. A férfitől legalább annyira fél, mint tőlem. Lábai mintha a földbe gyökereztek volna. Menekülnie kellene, nagyon gyorsan.
De fennhangon már nem mondhatom ki. Hiszen figyelmeztettem, hogy ne legyen itt... Még nem késő, csak kapjam el a tekintetét. A férfi lassú mo
z-dulattal kihúzza a kardot, fém csikorog a fémen. Sokágú villám csap le valahol egészen közel. Újabb fülrepesztő mennydörgés. Nehéz esőcsep-pek kezdenek hullani az égből.
A lány szeme egyikünkről a másikra ugrál, de véletlenül sem találkozik a pillantásunk. Nem tudok neki mentális parancsot kiadni, ó egek! Széles ívben megsuhintom a Szívkeresőt, a közeli bokorról szétfröccsennek a borotvaéles penge által lenyisszantott ágak és levelek. Térj már észhez, te bolond! Még tizenöt méter. Tizenöt másodperc az életedből. Aztán val a-melyik fegyver eltalál. Ott állsz a kard ívében, te ostoba! A hajához nyúl, és kihúz belőle valamit. Haja szétbomlik. Ez kiáll ellenem egy darab hajtű-vel... és még csak nem is ellenségem... ahhoz sokkal, de sokkal erőseb b-nek kellene lennie...
Nem fordulhatok vissza. Még négy másodperc, és a földre fröccsen a vére. A férfi védekező helyzetet vesz fel, előretartva a katanáját. A lány is sután kinyújtja a kezét, benne a rögtönzött béna fegyverével. Keze-lába reszket, a tű hegye vitustáncot jár. A köpeny lerepül a vállamról, és egy mozdulattal elrugaszkodom a földtől. Így öltem isteneket. Nem vágok, sz ú-rok, hogy ne találjam el a lányt. De a katana rossz irányba mozdul...
A lányra rávetődik egy alak, akinek nem látom tisztán a körvonalait, és a földre teperi, ki a másik penge hatóköréből. Bárki is legyen, egy tör e-dékmásodperc alatt elönt a hála...
...felébredek.
A fekhelyem szélén egy nő ül, csuklyás köntösben. Amikor észreveszi, hogy ébren vagyok, félrehúzza a csuklyát, felfedve a szürkés színű, de nem ősz haját. Arcán tetoválások, ember nőnek nem állnának jól. De ő sötét elf, rögtön látom a hegyes füleiből és a hajához illő bőrszínből. Sz e-me fekete, bőre bársonysima. Önkéntelenül kinyújtom a kezem, hogy megfogjam az övét. Nem ellenkezik. Most valamit éreznem kellene, az érintéstől elevenednek fel az emlékek.
Semmi. Akkor tényleg nagy szerelem lehetett – a Felejtés Itala kitörölte nyom nélkül. És ismét az lesz, mert a nő gyönyörű. Jó pár száz év telt el, de az elfek egyébként is lassan öregszenek. Ha pedig ő is gyakorol val a-miféle mágiát...
– Carmen?..
A nő az ajkához teszi az ujját.
– Sss...
Hagyja a köntösét leesni a válláról, és becsusszan mellém az ágyba...
beszélni felesleges...