Ismerős valakinek az az érzés, amikor tulajdonképpen minden jól alakul, és valahogy még sincs kedved semmihez? Ez nem fizikai fáradtság. Az Arénában most nem volt verseny, csak lézengő harcosok, akik úgy go n-dolták, egy-egy mérkőzés erejéig talán akadhat gyakorló ellenfél. Ki is fogtam az egyiket. Ő a szokásos fegyveres harcra gondolt, én valami eg é-szen másra. Nem mehettem be a ringbe eleve fegyver nélkül, tehát vittem magammal két tőrt. Van, aki valóban ilyeneket használ a komolyabb gyi l-koló eszközök helyett, nem kevésbé hatékonyan. Természetesen tudtam, hogy ezek végig az övemen fognak maradni. Szánt szándékkal egy ne-hézpáncélba öltözött lovagot hívtam ki párbajra. Nem ért különösebben semmi váratlan. Az ellenfelem beállt a kétkezes kardjával az úgynevezett sólyom pózba. Ez annyit jelent, hogy magasan a feje fölé emeli a peng é-jét, látszólag védtelenül hagyva a testét. Valójában jó harcos esetében szó sincs semmiféle kiszolgáltatottságról. Bármilyen támadási kísérletre a kard lecsap, vagy egyenesen előre, vagy lefelé tartó körívben, valamelyik olda l-ról. Ez lehet akár hárítás, akár támadás, akár mindkettő egyben, ugyanis a böhöm fegyvernek akkora lendületet ad a súlya, hogy kegyetlenül nehéz megfogni a vágást. A könnyebb kardokat egyszerűen kettétöri, a pajzsokat berepeszti, a páncélt át is hasíthatja. Csak aztán valahogy vissza is kell húzni a kiinduló pozícióba. Tehát ha egyből nem talál...
Kitérő mozdulat balra, majd jobb irányú pörgés a földön, lábkaszálá s-sal. Valami elsüvít a fejem felett, aztán a lovag megtántorodik a pillanatnyi egyensúlyvesztéstől. Kardja még mindig lefelé lóg, így engem nem feny e-get az égvilágon semmi. Ha nincs lendület, nincs erő sem. Iszonyú erejű rúgás hátulról a térdhajlatába, még mindig fekvő helyzetből. Már féltérden van, a kard hegye belefúródik a földbe. Rajtam csak könnyű bőrpáncél, így esélye sincs arra, hogy hamarabb kerüljön talpra. Ütés még mindig hátu l-ról, vasalt könyökvédővel a sisakjára. Jó kis harangzúgás lehet odabent.
Kirántom a kezéből a kard markolatát. A fülzúgás miatt fel se fogja, hogy mi történik, egészen addig, amíg a saját pengéje hegye nem szegeződik az arcának. Megadás. Taps a kevés nézőtől.
Nincs semmiféle elégedettség...
Majd a szokásos földi létsík. A „szoftveres fiú”-nak meg kellett jelennie személyesen, mert Wolf kisfiának makrancoskodott a számítógépe, és jelen akart lenni, amikor jött a szerelő.
Az addig rendben is volt, csak mielőtt visszaváltott volna a saját létsí k-jára, még belefutott egy nőbe, aki ismerősnek vélte. Jellegzetes típus – valakinek a barátnője, aki megoldja életének minden problémáját, cserébe bizonyos szolgáltatásokért. Sokat törődik a testével, feltűnően ápolt, és soha nem vállalna gyereket, mert ezzel elenyészne minden olyan előnye, amiből anyagi hasznot húzhat. És nemcsak anyagit, az neki kevés. Ő úgy szeretne „lenni valaki”, hogy valójában egy nagy nulla. Vagyis megköveteli maga iránt a tiszteletet akkor is, amikor semmivel nem szolgált rá. Ahogy megszólal, rögtön látom, hogy összekever engem Wolffal. Nem tűnik fel neki a jóval fiatalosabb kinézetem?
Valószínűleg Wolf valamikor erősen beletaposhatott a lelkébe. Bár az övébe nem lehetett nehéz – az egész jelenség olyan, mint egy jól táplált prüszkölő újgazdag macska. Akárhová lépsz, megtiporod a lelkét.
Fogalmam nincs, miért mérges Solo Wolfra, illetve az egykori ember lényére, és őszintén szólva, nem is érdekel. Valamit fújtatva magyaráz, hogy annak idején mit nem csináltam meg rendesen, vagy éppen mi rosz-szat tettem, a jó ég tudja. Számomra semmi jelentősége. Annak se, hogy ő mire nem hajlandó – mellesleg szerintem sok pénzért szinte bármire, hiába játssza itt nekem a nagyságos asszonyt. Túl jól ismerem ezt a tí-pust. Steksz nélkül nem adhatná elő magátebben az elbűvölő modorban, és neki ez létfontosságú. Elsorvadna szegényke, ha nem tudna dirigálni. A pénz egyik rabszolgájával állok szemben.
Azt hiszem, a helyére kéne raknom, hogy megtanulja a különbséget a szolgák és a Kard Urai között. Mentális parancs a vámpírtekinteten k e-resztül, kimondott szavak nélkül. A nő elhallgat, és értetlenül néz rám.
Nem tudja már pontosan, kit vélt bennem látni. Újabb parancs. Az hag y-ján, hogy rólam nem tud semmit, de arról sincs már fogalma, hogy ő maga kicsoda. Ez az utóbbi viszonylag gyorsan el fog múlni, de a harmadik p a-ranccsal az aktív szókincsét is erősen meggyomlálom, az már súlyosabb gond. Mindent felfog majd, de semmit nem tud értelmesen megfogalmaz-ni. Passzív beszédkészséget aktivizálni nem olyan egyszerű, pláne az ő korában, mert tuti túl van a negyedik ikszen. Halandónak komoly évszám.
Különösen olyannak, aki túl fontosra veszi magát, pont amiatt, mert a t u-datalattija tisztában van vele, hogy valójában minden fontosságot nélkülöz.
Ettől az ostoba szerepjátéktól teljesen kiveszik belőle a gyermeki én, ezért képtelen lesz bármit megtanulni. Valahol az agyában ott a korlát, hogy ő már mindent tud, és hazudik bárki, aki akár csak ráutaló magatartással is
mást mer sejtetni. Méltó büntetés – soha nem fog már tudni rendesen be-szélni.
Fütyörészve lesétálok mellette a lépcsőn, miközben tekintete egyre e l-veszettebb és tanácstalanabb. Még csak nem is voltam igazán gonosz – hátra is nyelethettem volna vele a nyelvét. De hát nem vagyok ember, hogy gyilkoljak, csupán ordító neveletlenségért. Elég, ha többet nem lesz képes semmilyen bunkóságot megformázni az ajkaival a dadogva kiejtett primitív káromkodásokon kívül. Rám nem fog emlékezni.
És ez sem hoz nekem semmi örömöt.
Számtalan ilyen élményben volt részem újabban. Nekem rontott valaki karddal. Töredékmásodperc, és a fegyvere nem volt a kezében, a Szívk e-reső hegye pedig ott táncolt a torkánál. Nem vett komolyan. Ügyeletes helyi zseni.
Őt sem öltem meg. Egyszerűen nem érdekelt. Csak a mívesen kidolg o-zott pengéjét dobattam bele vele egy pöcegödörbe. Aztán mentális tuda t-módosítás – csak arra emlékezett már, hogy valahogy beleejtette. Hogy élethűbb legyen, előtte még megitattam vele egy üveg vodkát is. Később biztos hányni fog, ha a brutális alkoholadag kellőképpen felszívódik. Ha meg beleesik a trutymóba, és belefullad, ahhoz már semmi közöm, ne is tessék haragudni.
Ebben se volt derű.
A Földön napról napra több a pénzem, a pénz szerelmeseinek pedig egyre kevesebb. Ennek is jól kellene esnie, mert az igazi értékek kereked-nek felül. De ez sem fontos kereked-nekem valahogy.
Pókerben kezd kialakulni a saját egyéni stílusom, ott is lehet tőlem félni.
Jó tanító ez a Garth, hiába. De ez is annyira rutinszerű.
Tényleg semmi nem hoz lázba?.. Zongorázok egyet a PC billentyűz e-tén. Elmosolyodom. Dehogynem...