„Gyökeres javítás !" — ez legyen a jelszó. P a p - ós tanitóképző intézeteink mindent elkövessenek, hogy- szak-értő, munkaszerető, gyakorlati ügyességgel biró egyéneket küldjenek a jövő nemzedék ültetvényes kertjébe, a népisko-lákba. L á m , a katonák milyen nagyszerű hadi gyakorlato-kat tartanak béke idején : az iparosok, művészek, ügyvédek mennyit kisérleteznek tanuló korukban, hogy aztán, mint bevégzett szakemberek kezdhessék meg nyilvános műkö-désöket ! Csak épen a hiterkölcsi nevelés legyen az a „sza-bad ipar," melyet mindenki űzhet, a nélkül, hogy praktikus oldalát tanulmányozta volna ? Hiszen ezt a mesterséget nagy szentek is (pld. borromei szent Károly) isteni munká-nak nevezték! Valóban, Probet seipsum homo, aki vele fog-lalkozik.
Nézetem szerint azonban még az nem elég, hogy jól betanitott katonákat küldjünk a harcztérre. Az is szük-séges, hogy hadi tervet keszitsünk nekik és gondoskodjunk, hogy azt pontosan végrehajtsák. Máskép megtörténhetik, hogy a nagy chlumi ködben egymásra lövöldöznek, ami ismét az ügynek okozna halálos sebeket.
H a d d fejtem ki a példázat értelmét.
Ahol két, vagy több egyén egy czélra működik, anél-kül, hogy hatáskörük, ténykedésük mesgyéje határozottan ki volna szabadva, ott kinos és kétséges az előre haladás.
Mert egyik a másiknak útjába vág, szabad mozgását feszé-lyezi legjobb szándéka ellenére is. H a aztán e kuszált együt-tes működés ágboga férges gyümölcsöt terem ; ha a közös hiba napfényre jön, akkor egyik a másikra, Ádám Évára, É v a a kigyóra tolja a vétket.
Ez történik csaknem valamennyi népiskolában, ahol ') L e darwinisme est une fiction, une accumulation poetique de probabilités sans preuves ad d'explicationes sé-duisantes sans démonstrations.
12*
két egyén, a hitel mező a pap és a segédkező világi tanitó bajlódik a hitoktatással. A pap viszi a főszerepet, a tanitó csak passive assistai, azaz vagy kikérdezi a gyermekeket a pap által megmagyarázott és föladott leczkéből, vagy előre készitgeti őket a következő leczkére. Megvallom, én e furcsa szerepkiosztással sehogysem tudok kibékülni. Valamint lélektani rébus előttem : hogyan irhát két szerző egy re-gényt, vagy egy zene-áriát ; valamint el nem képzelhetem : mikép játszhatik valamely opera-kivonatot két művész egy fuvolán, olvképeD, hogy egyik fújja az instrumentumot, a másik meg billegtesse : ugy nem tudom föltételezni, hogy oly két külömbözo g y u r m á j u egyén, mint a papi hitelemző és a világi tanitó, minden szemfényvesztés nélküli, korrekt hiterkölcsi nevelést eszközölhessenek. Minél nemesebb, szel-lemibb valamely művészet, annálinkább tanácsos, hogy azt a művész önállólag, minden kontárkodó beavatkozás nélkül gyakorolja productumain. Pedig azt mondják, hogy a hit-erkölcsi nevelés, ezen isteni munka, a művészetek művészete, ars artium. . . A munkafelosztás amily előnyös a gyáripar-ban, oly hátrányos a filigrán művészetben, vagy a tudomá-nyok elő adásánál.
Vájjon ki helyeselhetné józan észszel, hogy a profán tárgyakat, pl. a nyelvtant, vagy a számtant két tanitó alter-natim adja elő ugyanazon iskolában ? Miért legyen hát ál-dozata ily munkafelosztásnak épen a legfontosabb tantárgy, a hiterkölcsi nevelés-oktatás?
De mellőzzük az elméleti okoskodást. Vegyük a dol-got gyakorlatilag.
A hitelemzés evangeliumi megvetés. A világi tanitó szánt és boronál, a pap vet. Vájjon hozhat-e a maga bő ter-mést, ha ugarba és esik a vetés után jól be nem boronáltatik ? Nem szárad e el, nem falják-e föl az éhes madarak, melyek ma seregestül röpkednek az ártatlan ifjúság szivének föld-jére ? -— Azért a földnek meg kell adni a jó munkát. Tegyük
föl, hogy a tanitó roszul végzi a szántást és boronálást : mi lesz akkor ? -— A hitelemzőnek okvetlenül meg kell arról győződnie, hogy a tanitó hiven tesjesiti a neki j u t o t t köteles-séget, hogy akként emléztet, akként kérdez az ő távollété-ben, mintha csak ő maga emléztetne és kérdezne. Erről pe-dig kétféleképen szerezhet meggyőződést : vagy föltétlenül megbízik a tanitóban és elhiszi, hogy mindent kifogástalanul tesz ; vagy nem bizik benne és önmaga is kikérdezi a föl-adott leczkét. H a föltétlenül bizik a tanitóban, nem csalat-kozhatik-e nagyon sokszor? H a nem bizik, akkor mire való a tanitó segédkezése ? Hiszen az ily segédkezés csak h á t r á l -t a -t j a lép-tei-t, mer-t semmi haszná-t nem veszi ; — ami pedig nem használ, az ártani szokott. Én legalább nem instálnék belőle.
Szeretném is látni, ki bizonyitja be hiteles adatokkal, hogy a hitoktatás jobb lábon áll oly iskolákban, ahol pap és tanitó „válltvetve" működnek, mint ott, hol csak egy szál ember (akár pap, akár világi) egész tanimóval és a szi-gorú felelősség tudatával viszi a hitoktatást. . . . A k k o r an-nak is igazan-nak kellene lennie, hogy mankóval könnyebb a haladás mint a szabad ép lábakkal.
Qui legit, intelligat. Azért kegyes olvasó ! ments föl engem attól, hogy e tételt tovább t á r g y a l j a m . Inkább arra légy már kíváncsi : mikép oldom meg e furcsa kis
visszás-ságot, melyet majdnem gordiusi csomová ziláltam össze előtted? Hol bukkanik ki az alagútból, melybe szellemi uta-zásunk második állomásán j u t o t t u n k ? A megoldás igen k ö n n y ű ; nem kell hozzá N a g y Sándor kardja. I t t az indít-ványom : in dubiis libertás ! Vagyis :
szüntessük meg azt az eddig-divatozó, csaknem szent-nek tartott, de voltaképen sok szemfényvesztéssel járó dua-lismust. Rendezzük a pap és világi tanitó közti viszonyt ; jelöljük ki mindkettőnek cselekvés-körét, hogy egymást ne gátolhassák, hogy egyik a másikra ne hárithassa a felelős-séget a hiterkölcsi nevelés gyarló eredményeért.
Jelesül : városi iskoláinkban, hol elég alkalmas papi egyén található katechetának, foglalkozzék a hitoktatással egyedül a pap ; de legalább négy órán lietenkint ! Akkor nem szorul a világi tanitó kényszer-segítségére ; lesz ideje szántani, vetni, boronálni, és lesz örvendetes aratás. Mind-amellett a világi tanitó is legyen jelen a hittani órán, amint alább sürgetem. ( V I . állom, alatt.) Azon vidéki tanodákban pedig, melyeknek ritkán lehet szerencséjük a papi látoga-táshoz, bizzuk a dolgot egészen a világi t a n í t ó r a ; persze olyanra, aki, mint Lubrich mondja, ha nem bir is theologiai készültséggel, de a keresztény igazságok iránt személyes mély érdeklődéssel viseltetik és gyakorlati érzékkel, buzgó a k a r a t t a l van megálva. De legyen ő azért egyházi felügye-let a l a t t ; nehezebb hittani kérdésekben kérjen a lelkésztől alkalmilag (nem az iskolában) felvilágosítást, és annak ide-jén számoljon be sáfarkodásával.
Gondolom : az inditvány első része nem üt szeget a fejedbe ; hanem a másik részét talán vakmerőnek, veszedel-mesnek látod. Pedig hidd el. nincs benne semmi vakmerőség, még csak újdonság sem. Hisz tényleg most is ily módon sántikál a szegény hiterkölcsi oktatás a legtöbb községben.
Gyógyítsuk ki a lábát, adjunk a világi tanitónak szükséges képzettséget ! — A fönnebb emiitett kitűnő kath. szellemű szakmunka (Rolfus és Pfister Real-Encyclopiidiája) alapo-san bebizonyítja, hogy a valláserkölcsi oktatás első sorban a világi tanitó missiójának és jogának körébe tartozik ; hogy a lelkész teendői itt csak a gondos felügyelet és ellenőrzés.
Mi több, néhány hó előtt egyik kath. tanügyi lapunk egész légióját sorolta föl az okoknak, melyek a jelenkori viszonyok között ezt a szerepkiosztást tennék szükségessé. A czikk persze kényes ügyet bolygatott, s igy néhol kedvező hatást nem idézhetett elő. Talán félre is értették, mert a kifejlett polémiában a papi részvevők megütköztek azon, hogy a czikk a katechetát ki akarta zárni ( ? ! ) az iskolából ; a világi érdekeltek pedig megijedtek attól, hogy hát ama terhet is az ő vállukra szándékozik már valaki rakni, mely eddig ország-világ előtt a papot illeté !
De a sok szészó nem dönthette meg a kényes czikk ér-veit, legalább szerintem nem. Mert szent igaz, hogy a papi öltöny, vagy a nagyobb theologiai ismeret még senkit sem tesz „tüchtig" hitoktatóvá, jóllehet a pap már egyéni jelle-génél fogva is hivatottabb e tisztre, mint a világi tanitó.
Sok minden kell ahhoz, hogy valaki „mnibus numeris ab-solutus" katecheta legyen. Hogy micsoda? — majd elmon-dom a következő czikkben. I t t csupán azt jegyzem meg,
hogy a jó katechetában megkivántató kellékeket a világi tanitó elsajátíthatja, kötelesség elsajátítani. Hiszen ő is e
6 1 pap bizonyos értelmében, mint minden keresztény, arra lii-hivatva, bogy Isten igazságát hirdesse, szent P é t e r eme szavai szerint : „Ti pedig választott nemzettség, királyi pap-ság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, hogy hirdessétek annak erejét, ki titeket sötétségből az ő csodálandó világos-ságára hivottt." (Sz. Péter. I . lev, 2. 9.) Aztán a világi
ta-nító világos canonica missióval bir e hivatalra, mert először O '
olytanitézetnél nyeri oklevelét, a hol a vallástanból az egy-házi hatóság illetékes közege előtt kellett a vizsgálatot ki-állania ; másodszor, mert ha tanítóvá megválasztatik, az egyházmegyei püspök erősiti meg hivatalában s egyházilag, a hitvallás ünnepélyes letétele mellett igtattatik be. I l y canonica missióra van szüksége a papnak is, ki nem azért competens a hitoktatásra, mert theologiát tanult, vagy mert föl van szentelve, hanem azért, mert megbízatást nyert püspökétől a jurisdictio által.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, julius 22. A tiszántúli reform, tanár-egyesü-let vándorgyűlése. — Egyik tanáregyesütanár-egyesü-let viselt dolgaival már végeztünk. L á t t u k , hogy az, önvallomása szerint, a ke-resztény irányt elhanyagolta, a nélkül, hogy csak legtávo-labbról is igyekezett volna e tekintetben önmagát védeni, nem is szólva arról, hogy elhatározta volna a jövőben a keresztény irányt felkarolni. E tanáregyesülettel, mondjuk, végezvén, most a specificus reform, tanáregyesületről, ille-tőleg annak vándorgyűlésén történtekről akarunk megemlé-kezni ; mert ezek a protestáns gyűlések mindig nyújtanak valamit, a mi miatt őket ugy, mint szeretnénk, hallgatással nem mellőzhetjük.
A Kisújszálláson ez évben megtartott reform, tanár-egyesület vándorgyűlése is két pontban hivja fel figyel-münket. Egyik pont vonatkozik a középiskolai törvényja-vaslat alkalmával benyújtott katli. memorandumra és az
av-val összekötött kérdésekre, a másik pedig egy pályakérdés kitűzésére. Első sorban bennünket mindenesetre azok érde-kelnek, miket J o ó István debreczeni képezdei igazgató ami ügyünkkel foglalkozva elmondott, azután röviden felemiitjük az őket illető pontot is.
Az igazgató ur állitása szerint, ámbár nagyban emle-geti a jogegyenlőséget, az államnak nem lehet egyenlő jogot a d n i a kath. és protestáns iskolák felett, mert szerinte a kath.
középiskolák legnagyobb része az állam által adott javak-ból t a r t a t i k fenn, s épen azért ( ? ) azon alapokat mindig az államkormány kezelte és kezeli . . . s a kath. egyháznak nem is volt kifogása épen azért (?) az államkormánynak az isko-lai ügyekbe beavatkozása rendelkezése és a közvetlen felügye-lés gyakorlása ellen.Mi, úgymond, saját áldozatunkból állítot-tuk és t a r t j u k fenn iskoláinkat, a legfőbb felügyelet gyakorla-tának egy bizonyos módját elismertük és elismerjük ; de hogy velünk szemben és felettünk oly mérvű és nemű fel-ügyelet gyakoroltassák, kik mostoha gyermekei vagyunk az államnak, mint a római katholikusoknak nevezett ( ! ) iskolákkal szemben, az nem egyenjogúság, de az egyenjogú-ság megtagadása volna. Az értekező ennélfogva az 1872.
ápril 5-én benyújtott országgyűlési albizottság alapján áll, melynek értelmében „akkor, midőn az egyházi javadalmak részére királyaink által az állami javakból a legtöbb
ala-pítvány tétetett, az országnak minden lakosai ugyanazon egy vallást követték . . . időjártával ezen viszony megválto-zott; az ország lakosainak nagy része nem tartozik azon fe-lekezethez, mely különféle történelmi tényezők öszműkö-dése folytán az említett alapítványok birtokában maradt és ezen alapítványok most, már kizárólag csak az ország la-kosai egy részének előnyére szolgálnak." A vége a nótának az, hogy az államnak kötelessége és joga az egyházi j a v a k -kal az összes nemzet közös j a v á r a azon módon rendelkezni, a mint azt legczélszerűbbnek véli, — vulgo confiscálás, vagy osztozkodás.
Bizony-bizony, protestáns atyafiaink addig-addig em-legetik, hogy a kath. egyház állami vagyont nyert javadal-mazásul. hogy még utoljára önmaguk is elhiszik, hogy ez az áliitás alapos, holott ők azt épen ugy t u d j á k , mint mi, hogy állitásuk alaptalan. Hiszen ha azok az alapítványok valaha állami tulajdont képeztek volna, akkor azokba a javadalmazásokba az országgyűlés is bele szólott volna; ak-kor nem csak királyaink nevében lettek volna az alapitvá-nyi oklevelek kiállítva. De hát hol van az a tény, mikor ki-rályaink felszóllitották az országgyűlést, hogy az valamely j a v a d a l m a t adjon az egyháznak? Nem azt látjuk-e inkább,
hogy királyaink e tekintetben egészen függetlenül j á r t a k el.
Mire való tehát ez a folytonos emlegetése az államnak? Nem bizonyít mi ellenünk még az országgyűlési albizottságra történt hivatkozás sem; nem bizonyít pedig azért, mert alap-talan a történeti ,tény', mely kiindulási pontját képezi, mit azonban Joó ur sem vett észre, vagy jónak látta észre nem venni. Alaptalan t. i. mintha akkor, midőn ezen egyházi javadalmak adományoztattak, az ország minden lakosai egy vallást követtek volna; hiszen az egyház történetéből t u d j u k , hogy ezen adományozások korában is voltak eretnekek, mint p. o. a patarenok, sőt pogányok is, és mégis ugy látjuk, hogy ezeket a magyar királyok nem részesítették javadalomban, ho-lott pedig Joó ur és az illető országgyűlési bizottság okosko-dása szerint részesíteni kellett volna. H a tehát ez mégsem tör-tént, ugy ebből csak az következik, hogy az adományozások nem azért történtek a katholikusok részére, mert az ország összes lakosai egy vallásúak voltak, hanem azért mert katho-likusok voltak, és igy a protestánsok példát vehetnek a pata-rénok példájából, hogy, ha ők már akkor léteztek volna, épen ugy nem kaptak volna semmit sem, mint nem kaptak semmit a patarénok és pogányok.
„Időjártával azonban a viszonyok megváltoztak". Csak-ugyan ugy van : csakhogy az a kérdés, hogy ez az időjárta kimagyarázta-e azt, amit a protestánsok ez időjártába be-lemagyaráznak? E g y cseppet sem. És ezt protestáns példák-kal is lehet kimutatni. H a áll ugyanis az az okoskodás, a mint nem áll, hogy a kath. királyok által a kath. egyház j a v á -ra tett adományozások viszonya tekintetében időjártával vál-tozás állott be, ha alapos az a feltevés, amint nem alapos, hogy a kath. királyok, ha prostestansok léteztek volna az adomá-nyozások idejében, ezek részére is tettek volna alapítványo-kat : ugy mindezeknek állani kellene a protestáns fejedel-mekre nézve is. Igen, de ez mind nem áll. í m e katholikusok léteztek, (ezt, reméljük, hogy csak elhiszik,) mikor a prostes-táns fejedelmek a protestantismus részére alapítványokat tettek: de hol vannak a kath. részre tett alapitványaik ?
tantismus részére tett alapitványok felől, hogy „időjártá-val ezek viszonya megváltozott" ; pedig ha következetesek akarnának lenni, ugy itt is kellene az idők viszonyának megváltozásáról beszélni. Azt is tudjuk, hogy protestáns fejedelmek elvettek kath. javakat, de azt nem tudjuk, hogy kath. alapitvánvokat tettek volna. Azt meg épen ne-vetséges állítani, mintha a mi alapitványaink csak az ország lakosai ,egy részének' előnyére szolgálnának. H á t a mi isko-láinkban nem mindenféle felekezet nyer-e oktatást, és a ben-nök adott oktatásnak, nem az egész ország veszi-e hasznát ? Igen, azon kulturális intézményeknek, melyeket mi alapítunk) nem egész az ország veszi-e hasznát ? Vájjon a protestánsok ugy tartják-e, hogy az ő alapitványaik csak az ország egy részének használnak és nem-e inkább az unalomig ismételik, mintha az országban kultúra nélkiilök nem is létezhetnék?
Igazán ellehet mondani, ignotos fallunt.
De ime már kifogyunk a rendelkezésünkre álló tér-ből : azért a másik pontra nézve csak felemiitjük, hogy a reform, tanárgyülés a következő pályakérdést t ű z t e ki :
„Vallásosság és protestánst érzület dolgában, mit várha-tunk a gymnasiumtól ? Miként használhatók fel e czélra a gymnasiumi oktatás és fegyelemtartás általában és külö-nösen a vallási órák anyaga, tanmenete és sorrendje" ? — Vájjon nem volna-e szükséges nálunk is kath. szempontból hasonló kérdést kitűzni pályázatra ?
E s z t e r g o m . Ö eminentiájának lelki gyakorlatra meg-hívó szózata igy szól : — P r o p r i a e salutis, Vestraeque, V V . F F r . et. H . in. Christo dilectissimi, „quos ad nostrum a d j u -torium f r a t r u m nostrorum arbitrium consecrandos elegit, et quorum esse debet doctrina spirituális medicina populo Dei, et odor vitae delectamentum Ecclesiae Christi, ut una Nobiscum praedicatione atque exemplo aedificetis domum, idest familiam Dei" *) procurandae studio animati consilium inivimus de asservandis spiritualibus exercitiis. Quod hisce a d n o t i t i a m Vestram perferimus, quin necessarium ducamus
de horum evercitiorum origine, indole, summa utilitate verba facere, quippe qui de hac re alias uberius scripsimus, quemadmodum litterae Nostrae ddto 22. Augusti, 1878.
N r . 3525. et ddto 4. Augusti 1874. N r . 3307. dimissae per-hibent. In aedibus Seminarii Nostri Archi-Episcopalis Strigoniensis praedicta asservabuntur exercitia, quae die 28. futuri mensis Augusti hora pomeridiana 5 occipient, diebus sequentibus 29, 30 et 31 continuabuntur, 1-a Septem-bris autem matutiuis horis concludentur. — Qui in illis capere partem voluerint, hospitio et victu gratuito provi-dendi, hanc suam intentionem usque diem 15. eiusdem mensis Augusti Cancellariae meae Dioecesanae singnificent
D O oportet, quo praesentium indigentiis de tempore prospici
queat.
Mementote, in sacra ordinatione „innovatum esse in visceribus vestris spiritum sanctitatis, ut secundi meriti munere obtento, nunquam non sitis providi cooperatores ordinis nostri, atque ut ita in vobis eluceat totius forma justitiae, ut bonam rationem dispensationis vobis creditae
reddituri aeternae beatitudinis praemia consequamini." 2) In ') 1. Pontif. Rom in Ord Presbyter.
' -) ibid.
qui „fugiebat in montem ipse solus, et erat pernoctans in oratione Dei,"3) Vos invito ut in spiritualibus exercitiis resuscitetis g r a t i a m Dei, quae est in Vobis per impositio-nem manuum Nostrarum et sic maneat in Vobis spiritus virtutis et dilectionis et sobrietatis."4) I n piis illis exercitiis qui jnsti sunt, justificentur adhuc,5) qui vero
charita-tem primam reliquerunt, memores sint, unde exciderint et agant poenitentiam, et prima opera faciant.6) Qui vero tepidi facti sunt, quos Deus evomere ex ore suo iucipit, in intima conversatione cum eo, qui ignis consumens est, ement sibi aurum ignitum probatum ut locupletes fiant, — et non appareat confűsio nuditatis eorum.7) Aderimus in medio Vestri cum Apostolo desiderantes videre vos, idest simul consolari in vobis per earn, quae invicem est fidem vestram et nostram. 8)
Strigonii, die 5-a J u l i i , 1882.
Szatmár, julius 23. Az ^irgalmas nénék anyaházának ma nagy örömünnepe volt. A próbaidőt betöltött nővérek a diszes anyaházi templomban megtartott püspöki mise alatt letették a szokásos fogadalmat, a novitiák pedig a próba-évre ünnepélyesen felvétettek. D r . Schlauch Lőrincz püspök ur ő excellentiája főpásztori beszédében a pályaválasztás fontosságát emelé ki különösen egy irgalmas nővérre nézve és feltüntetvén sz. Vincze leányainak a tanitás és betegápo-lás terén nyilatkozó nép magasztos hivatását, melynek gya-korlati alkalmazása által tiszteletet vivnak ki maguknak, kimutatta ő excellentiája, hogy az erényes élet eme szép te-vékenysége folytonos és oly nagy önmegtagadást és áldoza-tot kiván, hogy ezek csakis egy magasabb, az isteni kegye-lem által adott erővel t a r t h a t ó k fenn. Az ékesen elmondott atyai szavak u j erőt öntöttek a buzgó nénékbe, s ezek ha-tása alatt bizonyára kétszerezett lelkesedéssel fogják áldásos tevékenységüket folytatni.
Mily magasztos az egyház az ő intézményeiben! A szenvedő emberiséget, mely elpártolt Istentől, az örök sze-retet forrásához vezeti vissza ; és hogy ezt elérje, a vezető-ket, az ő eszközeit, felruházza az isteni szeretet fegyverei-vel, hogy a haláltól se riadjanak vissza.
-r-Róina. Julius 13-ka. —
Julius 13-ka, — i r j a a Vatikán egyik közlönye, — szo-morú évforduló. Nem mondjuk el ú j r a a gyászos esemé-nyeket, mikre az emlékeztet ; hisz még mindenkinek friss emlékezetében ' vannak. A I X . Pius földi maradványai ellen tavaly ez nap elkövetett kimondhatatlan sértések az egész világon méltatlankodást keltettek. A általok támasz-tott felháborodás meg nem csillapodott le.
A pápaságnak a századok folyamában igen sok próbát és megaláztatást kellett kiállania : a jul. 13-ki merénylet a legkinosabbak között fog maradni. A történet megbélyegez-vén megőrizte amaz arczuliités emlékét, melyet egy brutális kéz mért V I I I . Bonifácz arczára. I X . P i u s tetemének meg-gyalázása s a nagy pápa emlékének a siron tul is üldözése által,
3) Joann. 61. IS.
4) 2. dim. 1 - 6 .
b) conf. Apoc. 22, 11.
6) ib. 2. 4. 5.
conf. ib 3. 16. item Hebr. 12. 13.
8) Rom. 1. 11. sq.
6 3 a modern demagógia, melyet nem lehet mentegetni egy
6 3 a modern demagógia, melyet nem lehet mentegetni egy