I I .
H a d d mondjunk el egyet-mást olvasóink érdekében ezen testvériiletröl, mely a tanügy terén oly áldásosán mű-ködött, s melyet Poroszország oly fájdalmasan nélkülöz.
— 1470-ben Desenzanoban egy lányka látott napvilágot, a ki oly ártatlanságban nevelkedett föl, hogy közönségesen csak „galamb"-nak hitták. Merici Angela volt ő, kit az anyaszentegyház 1807-ben szentjeinek sorába iktatott. An-gela serdült korában belépett sz. Ferencz harmadik rendé-be s mint ilyen a szentföldre tett u t j a alkalmával elveszté szemevilágát ; visszatértében azonban nem messze Candia szi-getétől a feszület előtt visszanyeré azt. Rómában V I I . Kele-men kegyesen fogadá őt. Haza térve 72 szüzet gyűjtött maga kóré, s 1536-ben Bresciában sz. Orsolya védnöksége alatt megalapitá az Orsolyák testvérületét. Ennek tagjai szülő-ik házánál laktak ugyan, de életüket sz, Angela szabályai szerint rendezték be. Czéljuk volt a betegápolás és szegény leánykák oktatása. Az alapító nő halála után 1549-ben különösen Borromei Károly bibornok terjeszté e test vérü-letet, midőn is 14 zárdában 600 szűz működött. Franczia-országban, hova Bus Caesar telepité őket, — Lyonban Ber-mond Francziska főnöksége alatt alakult az első congrega-tio, honnét aztán Toulouseba is átszármazott. A mik az iskolatestvérek (Schulbrüder) a figyermekekre nézve, épp azokká kelle válniok ezen szüzeknek a lányokra nézve. K é -sőbb 1622-ben a bordeauxi bibornok érsek, Sourdi sürgeté-sére, de Cazères Francziska vezetése alatt megalakulta bor-deauxi congregatio is, mely aztán Németországba is bocsájtott néhány r a j t . Negyedik congregatiójok Dijonban alakult Xaiutonge Francziska főnöksége alatt 1619-ben. Ezen egye-sület virágzása idején több száz házban működött Európa minden részében, sőt még Amerikában is. Németországban legrégibb a kölni ház, mely 1639 évi nov. 13-án nyittattott meg. Jelenleg mintegy 8000. tagot számlálnak, jóllehet ezen szám csak hozzávetőleg van felvéve. Nem lehet feladatunk e helyen mélyebben belebocsátjtkozunk ezen rend nevelési modorának érdemleges tárgyalásába. Aki erről bővebben akar olvasni, vegye elő : „Constitutions et règles de la Compagnie de religieuses de St. Ursule. F r i b o u r g en Su-isse 1838.
1653. föllépett a paulai sz. Vincze alapította irgalmas nővérek egyesülete, kik a szeretetnek egyéb cselekedetein kiviil még a szegény lánykák tanítását is programmjukba irták. Husz évvel később 1679-ben Rheims városa megpil-lantá az első de la Salle-féle iskolatestvéreket s azon idő-től fogva egész Francziaországban mindenütt hosszú
so-rozatával találkozunk e háromféle egyesületnek. De la Salle ker. János 1651 ápril 30-án Rheimsb&n látott napvi-lágot. Első oktatását szülői házánál nyeré ; azután pedig követve lelke vonzalmát, mely az egyházi pálya felé vonzá, 11 éves korában felvevé a kisebb rendeket, 16 éves korában pedig kanonoki stalluinot nyert a rheimsi székesegyháznál, honnét két évvel később mint a philosophiai tudományok licentiatusa a theologiai tudományok kedveért P á r i s b a ment. Szüleinek halála azonban csakhamar visszahozá őt szülő városába ; oly körülmény, mely elhatározólag folyt be arra, hogy azon ösvényre lépjen, melyet a goudviselés szá-mára fentartott. Rolland abbé épp az időtájt alapitá meg Rheiinsban a „ Jézus gyermekségéről nevezett nővérek társula-tát11, mely a nő ifjúság oktatását tűzte ki czélul, főkép pedig az árva lánykákét. Csupán Rolland, magára hagyatva, nem biztositá a nehéz vállalat sikerét: a nagy feladat megoldásá-ra iparkodott tehát megnyerni maga mellé a gyengédkeblü i f j ú de la Salle tetterejét. A mi sikerült is. Akkor kezdett azonban igazán csak virágozni ezen társulat, midőn Rolland halála után de la Salle János állott annak élére. Mind égetőb-bé váltak azon szükségletek is, melyeket a kiképzett néptaní-tók hiánya okozott; és azért a jámbor Bourdoise A d r i a n áldo-zár nem elégedett meg azzal, hogy iskolákat állitott a köz-nép gyermekei számára, hanem még imatársulatot is szer-zett csupán a czélra, hogy Isten irgalmához fohászkodjanak derék és jámbor tanítók küldése végett. A gondviselésnek tetszett az imádság, meghallgatá azt, s habár más módon
01 O O "
mint remélték teljesité is. Bizonyos gazdag roueni nő, öz-vegv Maillefer, szövetkezve valami Niel nevezetű buzgó vi-lági férfiúval elhatározá magában,diogy fiuk és leánykák szá-mára ingyen-iskolákat nyit, kiknek de la Salle támogatása mellett sikerült is ezen üdvös tervök s 1679-ben a rheimsi sz. Móriczról nevezett plébániában meg is nyílott az első in-gyenes iskola. Később ugyanezen városban más egyéb isko-iskolák is születtek, melyeknek tanitói szorosabb társas élet kedveért valamennyien de la Salle házában laktak. Ez volt a bölcseje az ő uj intézményének, a keresztény iskola-testvérek társulati ínak. Csakhamar más városokbau is keletkeztek ilyetén ingyen iskolák, ugy m i n t : Ehethel, Guise, Château Portia és Laruban, Rethelben még ujoncz telep is. H a -nem ezen házakba csakhamar beköltözött a nyomor. Hogy az általa alapitott egyesületet kizárólag az isteni gondviselés-re bizhassa, de la Salla koldussá tette magát, kiosztván ösz-szes vagyonát, mintegy 40,000 frankot a szegények közt. A szegénység és szeretetnek eme hősiessége oly lelkesedést idé-zett elő, hogy igen sok egyetemi tanuló ott hagyta a tano-dákat, és csatlakozott de la Sáliéhoz, hogy neki a szegény gyermekek oktatásában segédkezet nyújtsanak. A m i n t köve-tőinek száma tizenkettőre rúgott, elérkezettnek látta az időt, hogy az egyesületet szervezze. A z ellátás, ruházat és foga-dalomtétel meg lett állapítva. Ez utóbbira vonatkozólag ab-ban állapodtak meg, hogy az állhatatosságot (stabilité) és az
1 4 9 engedelmességet 3 évre fogadják meg. A ruházat hosszú, testhez álló fekete kabátból álljon, mit széles karimájú ka-lap és szegezett lábbeli egészitsen ki. A tanitók nem maît-res, hanem a keresztény ingyenes iskola testvérek (frères des écoles chrétiennes et gratuites) czimét használják. A latin-nyelv tanulmányozása meg volt közöttük tiltva, nem külön-ben a papok is ki voltak az egyesületből zárva, ami aztán alkalmul szolgált arra, hogy az egyesületre a „tudatlan testvérek" (frères ignorantins) csúfneve ragadjon. Sok meg-próbáltatáson ment keresztül az u j egyesület, s működési ös-vénye nem volt valami virágos, ellenkezőleg sok boszantás-ra és ellenállásboszantás-ra bukkant. Többen közőlük, sőt pártfogók is visszahúzódtak. 1691. évi november 21-én azt vette észre de la Salle, hogy a szép reményekre jogosító egyesületiben maga maradt, két legnemesebb társával, Wiart Miklós és Dro-lin Gáborral, s ök hárman is kénytelenek voltak ajtóról aj-tóra koldulva összeszedni azon száraz kenyeret, mely éhségöket csillapitá ! De nem csüggedtek, hanem ünnepélyes fogada-lommal pecsételték meg abbeli rendületlen elhatározásukat, hogy a keresztény iskolák ügyét nem adják fel egész véglehe-letökig. Csakhamar azután de.la Salle Párisban egy régi, ros-katag házat örökölt. I t t húzta meg magát két társával, s ugy éltek ott mint a trappisták, a legnagyobb szegénységben és önmegtagadásban. De lám! Ezen életmód bámulatot keltett ; egy évvel később testvérei száma már 40-re rúgott. 1694.
évi junius 6-án de la Salle sirig tartó fogadalommal meg-állapított szabályokat adott társulatának. Az általa alapi-pitott rend mindjobban és jobban tért foglalt a közbecsülés mezején; ugy, hogy a chartresi püspök egész egyházmegyéje területén a keresztény ingyen-iskolákat ohajtá behozni. A siker
által igy felbátorítva de la Salle Drolin testvért Rómába kül-dé, hogy'intézményét oda átültesse, egyúttal arra az apostoli jóváhagyást is szorgalmazza.Romában azonban u j nehézségek vártak a kemény meg próbáitatáson keresztül ment egyletre, és csak három év múlva sikerült Drolinnak egy párisi iskola élére állhatni, ki később a legnagyobb nélkülözések között 26 évet töltött Rómában és csak de la Salle halála után 1728 ban tért vissza Francziaországba, miután már 1724-ben X I I I . Benedek pápától sikerült neki az intézmény jóváhagyását szerencsésen kieszközölni. Hogy minő léptekkel halad előre működése pályáján ezen egyesület, m u t a t j a a következő táb-lázat :
Évben. Házban. Testvér. Tanterem. Tauulók.
Az alapító halálakor 1719 27 274 122 9885
Timotheus „ „ 1751 92 523 240 19257
Ágoston testvér alatt 1779 114 760 420 30999 A forrad, kiütésekor 1789 121 1000 550 36000
A forradalom után í 1803 8 20 20 1600
A forradalom után
(1805 14 60 34 3000
Frumentius test. hal. 1819 41 160 90 8400
Gerband „ „ 1822 143 670 482 44540
Yilhelm v. J.„ „ 1830 237 1420 1014 86994
Anaklet n 1834: 304 2200 1540 134301
Fülöp testvér alatt 1856 820 7457 4625 300315
» v n 1863 943 9016 — 329393
v n v 1S69 1117 9930 7435 395454
Kitetszik ebből, hogy az iskolatestvérek congregatiója mennyi áldásban részesült, különösen az idő óta, midőn X I V . Benedek pápa 1840 évi május hó 8-án de la Salle-t
a boldogok közé sorolta. ( I X Pius 1873 nov. 9-én szentté avatta). Németországba és Ausztriába is átszármazott. (Cob-lenz-Burtscheidben Aachen mellett és Bécsben működnek).
Francziaország területén ujoncz telepekkel bir a congre-gatio Páris, — Lyon, — Avignon, —> Clermont Ferrant, — Nantes, — Saint Omer, — Bordeaux, — Besançon, — Ro-dez, — Caen, — Quimper, — Bourges, — Marseille, —
Toulouse és Beziersben. (Folytatjuk.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, augusztus 3'). A református zsinat és a kor-mány rálasza. — Csaknem egy éve, hogy a magyarországi re-formátusok alkotmányozó zsinatjokat Debreczenben megtar-tották. A lapok már régebben rebesgették, hogy a kormány kebelében tanácskozások folytak a zsinati határozatok fe-lett, sőt azt is, hogy a hazai reformátusok türelmetlenül várva a legfelsőbb leiratot, a kormányt ez irányban megsürgették. Igaz volte ez legutóbbi hir, vagy nem, azt nem t u d -juk, bizonyos azonban, hogy az emiitett tanácskozmány
megtartatott, melynek eredménye immár napvilágot látott azon leiratban, melyet a kormány a zsinat elnökségéhez in-tézett.
Nem számithatjuk feladataink közé, hogy e leiratot akár egész terjedelmében, akár csak rövidebb kivonatban is közöljük. Napi lapjainkból az úgyis ismeretes lesz. Még-sem tehetjük azonban, hogy egészen hallgatással mellőzzük;
igen, nem tehetjük, hogy egy pár pontját figyelembe ne ve-gyük.
Mindenek előtt lehetetlen hogy fel ne tűnjék az a csaknem hizelgő hang, mely a leirat kezdetén elömlik. A kormány oly nagy örömét, oly nagy meglégedését, és ezt oly hangon fejezi ki a megtartott zsinat felett, mintha legalább is századokra kiható győzelmes harczot vívott volna . . . a muszkák ellen. Lehetetlen, úgymond, örömmel nem üdvö-zölni a tényt, hogy ez az egyház, mely századokon keresztül ügyeit csak részletes zsinatok és azokon hozott kánonok stb.
által rendezte . . . most egészben véve sikerült kísérletet tett, hogy az egésznek országos szervezetet adjon. De még ez nem elég ; a kormánynak még fokozottabb örömre is adott alkalmat a reform, zsinat, mert mint mondja, különösen örvendetes és helyeslendő a tény, hogy az erdélyi reform, egyház egyesült a magyarországi reform, egyházzal stb.
stb. Szóval ez a hang olyan, minőt a kedvencz és elkényezte-tett gyermekekkel szemben szoktak használni.
I I a már ezt a hangot figyelembe vészük; ha látjuk, hogy milyen öröme van abban a kormánynak, midőn tapasz-talja, hogy a reformátusok saját ügyeiket rendezve, jogaik megőrzésére mind nagyobb biztosítékot szereznek az állam-mal szemben, igen, ezt figyelembe véve, lehetetlen hogy ugyanakkor önmagunkra is gondolva az óriási kölömbséget észre ne vegyük. Valóban irigylésre méltó e házában a protestánsok helyzete; irigylésre, nem a szó gyületes értelmé-ben, hanem azon szempontból, vajha mi katholikusok is ve-lük egyenlőkké letetnénk ! Mi katholikusok még sohasem hallottuk, hogy a kormány örvendett volna, ha mi a mi sa-j á t ügyeink rendezése végett felszólaltunk; nem emlékezünk,
hogy hasonló hangon tartott válaszban részesültünk volna;
és lia tett is a kormány valamit ügyünkben; amit egyik
kézzel adott azt a másikkal visszavonta. E g y p á r esetet jó lesz felemlíteni. A katholikusok igen alapos okokból aggód-tak a kormány kezében levő kath. alapok kezelése miatt.
Midőn a panaszhangok már erősek kezdtek lenni, ime kielé-gítésül kaptak egy ellenőrző bizottságot, csakhogy volt rá gond, hogy a többség a kormány embereiből alakuljon.
Ujabban pedig tudjuk, hogy a szerzetes rendek főnökei me-morandumot terjesztettek be a kormányhoz a középiskolai törvény ügyében, de nem tudjuk, hogy a felett a kormány örömét fejezte volna ki; hanem, igenis, azt már tudjuk, hogy midőn a magyarországi püspöki kar memorandumával egyezőleg az országgyűlés tanügyi bizottságában a tanul-mányi alapból és más alapítványokból fenntartott középtanodák kath. jellege védelmeztetett, hogy akkor Szász K á -roly tagadta, mintha a katholikusok középtanodával bír-nának. Ez a nyilatkozat, ugy hisszük, a legjobb akarattal sem tartható a kormány örömnyilatkozatának és igy elég-világos, hogy más hangon beszélnek a jogegyenlőség kor-szakában a katholikusokkal és más hangon a protestán-sokkal.
A leirat eme hangja a helyzetet kellőleg jellemzi; nem azért mintha mi ki tudja mily ellenszenves hangú leiratot óhajtanánk a protestánsok részére, hanem azért, mert a katho-likusokkal egész más hangból szoktak beszélni. A másik, ami
a leiratban feltűnő az, hogy egyetlen egyesetet kivéve min-denütt püspökökről beszél. Bevalljuk, hogy mi e felett ütköztünk, még pedig azért, mert egy hivatalos leirattól várható, hogy mindig a kellő kifejezéseket használja; meg-várható pedig ez nevezetesen ott, hol a törvény is kézre adja a kifejezést, vagy elnevezést: már pedig hazai törvénye-ink református püspököt nem ismernek, hanem igenis, mint azt a leirat is egy helyen teszi, ismernek református superin-tendenst. Ugy t a r t j u k , h o g y e törvényes elnevezést önkényüleg megváltoztatni a kormánynak nincsen hatalmában,hanem ige-nis kötelessége lenne még másokat is, kik e változást megki-sérlenék, a törvénytelenségre figyelmeztetni. Ezt hozza ma-gával különben a magyarországi reform, vallásfelekezet
o nj o
egyházi szervezete, a mely nem episcopalis, hanem presby-terialis sőt most már még csak nem is presbypresby-terialis, hanem parlamentaris és ochlocratico-democratiai , lévén, mely episcopust szervezetében nem ismer, hanem csak su-periutendest. Ha tehát a zsinati határozatok püspök-öt és nem ,superintendens'-t emlegetnek, ugy a kormánynak a többi kifogással együtt ezt is kifogásolni, az újonnan egybe hivandó zsinatot pedig e tekintetben is javításra felszólítani kellett volna, a helyet, hogy ő is leiratában a ,püspök' el-nevezést használja. Ez részünkről nem igazságtalan, hanem törvényes követelés ; és ha daczára a törvénynek mégis e kifejezés használtatott, minthogy e részben sértés nélkül tudatlanságot nem tulajdonithatunk a kormánynak, már csak azért sem, mert épen a vallásügyi minisztérium telve van protestánsokkal, ugy ezt akaratlanul is a hízelgés azon cathegoriájába kell soroznunk, mely a zsinat megtartása feletti örömet sugalmazta.
Csak is ennyit és nem többet jegyezünk meg a leiratról, nem azért mintha ez az elég hosszú leirat több reflexióra is elég anyagot nem nyújtana, hanem mert a mondoitakat elégnek t a r t j u k a kormányban uralkodó irány
constatálásá-ra s mert csak váconstatálásá-rakozó állást foglaltunk el, mivel azt hisszük, hogy a zsinat érdekessége csak ezután fog következni. Nem ok nélkül mondjuk ezt. Az a kormányi leirat ugyanis, mely annyira örvend a reform, zsinat megtartása felett, a zsinat némely határozatait egészen visszautasítja, másokat pedig átalakítani rendel. Hogy ez megtörténhessék, a zsinat ujabb összehivatására van szükség; és itt merül fel az a kérdés, vájjon mikép fogja magát a zsinat viselni az állami követelésekkel szemben ? Vájjon a leirat hízelgő hangja ál-tal fogja-e magát befolyásoltatni engedni, hogy az állami követeléseknek engedjen ? Vagy inkább nem fogja-e a kardot csörtetni, hivatkozva a linczi és bécsi békekötésekre és nem nyerünk-e ujabb bizonyságot arra nézve, hogy nem a katho-licismus, hanem a protestantismus képez államot az állam-ban ? De ne feszegessük most e kérdéseket, hanem várjuk be türelemmel az eseményeket.
Rónia. Brescini A mold apotheosisa. — Augusztus 14-én volt bresciai Arnold emlékszobrának leleplezése. A hivata-los világ : a miniszterek, senatorok, képviselők nagy részt vettek ez ünnepélyben. És mégis ez az ünnepély koránsem igen izgat minket és nincs meg az a kiváltsága, hogy bámulatba ejtsen. Sajátságos! Az 1882. év ugy fog szerepelni a félszi-get történelmében, mint a „nemzeti" ünnepek és a „haza-fiak" évfordulójának korszaka. Először a siciliai vecsernyék, rá Garibaldi, aztán Mazzini, most meg bresciai A r -nold ünnepe, kötelességévé tette a lihegő nemzetnek, hogy folytonos izgatottság hatása alatt éljen. E z betegség, ez va-lóságos ragály.
A k á r intézi a kormány ez ünnepélyek vezetését, akár beéri avval, hogy azoknak kedvez, kétség kívül komoly poli-tikai hibát követ el. Nem a pápaság, „az örökkévalóságnak e leánya", fog ebből megrövidítve kimenni, hanem a monar-chia, a jelen intézmények. A kormány állása méltóság és tisztelet híján van. A szentszék ellen való szakadatlan támadás megfosztja a becsületes emberek rokonszenvétől, E u -rópa tiszteletétől és táplálja a társadalom-ellenes szenvedé-lyek tűzhelyét. A republicanusok, a lázadók és a zavargók lesznek azok, kik hasznot hajtanak ez ünnepekből. A láza-dás typusait idealizálni annyi mint azt szítani. Vájjon a republicanus congressus, mely ugyanakkor üléseit a k a r t a tartani, nem vet-e jelentékeny világosságot az ez ünnepek-hez fűződő érzelemre ? Csak folytassátok ezt a munkát, szen-tesitsétekmértékletlen hódolatotokkal és különös tapsaitok-kal e „hazafiak" emlékét: de ám akkor aztán ne csodálkozzatok, ha az ellenzék nemzetek beleiben mozog, ha a politi -kai lázadás eláraszt és útjában oly gyönge alapon nyugvó hi-vatalos társadalomtoknak elsodrásával fenyeget ! Nem, soha még történelem ily mély és tartós kápráztatás képét nem nyújtotta. A kormány a republicanismus előőrsének ál-lott be.
Bresciai Arnold, valóban, Itália nemzeti életében csak tagadást és lázadást képvisel. Nagy vétkes volt ő, vakmerő zavargó. Ez szent Bernard ítélete, kinek ékesszóló szava betöltötte az egész tizenkettedik századot: és a jeles szerze-tes ítélete a történelem döntő ítélete lesz. A pápaság össze-szedvén az emberiség szétszórt romjait, létrehozá akkor, a legfáradságosabb munka árán, ezt a keresztény társadalmat, a népek e confoederatióját, melynek valamennyi fensőbb
1 5 1 szellem hódolt. A vallásegység társadalmi és politikai szempontból csodálatos egy alkotás vala. Ezt az egységet bresciai Arnold zavarta meg mesterével Abélarddal. Mint lázadó, az oppositiós elemeket a pápaság ellen, a katholikus Róma ellen bujtogatta. Mint eretnek a gyűlölet és egyenetlen-ség magvát vetette el. A vallásegyegyenetlen-ség legnagyobb társadalmi javunk, minden szabályos, bölcsen rendezett társadalomnak sarkföltéte, melyen ugyanazon erők működése alatt a nem-zet minden gazdagsága termékeny, bő gyarapodásban kifej-lődik.
A valódi államférfiak ezt megértik. A protestantismus legtekintélyesebb képviselői, Leibnitz, Boehmer, Ranke, e szempontból keserűen t á m a d t á k meg a tizenhatodik szá-zad örökké szánalmas hitszakadását. Ez a társadalom szét-szakítása volt, mit még mindig sinlünk, mert az életnek min-den nyilvánulását érintette, minmin-denhova egyenetlenséget, a lelkek különállását, s tartós rendetlenséget oltva. A bresciai
„hős" fölidézése e történeti valóság ellenében egy társa-dalmi vétek jelét hordja magán. A büntetés, mely őt érte, csak természetes következménye volt az akkori élet szerve-zetének. A socialista ma'nap számkivetve, deportálva lesz;
a 12. századbeli lázadó szerzetes máglyára ment.
H a mainap a politikai társaság ellen felkelő socialista vétkes, az eretnek magasabb fokban volt az. mert komo-lyabb és számosabb érdekek ellen kelt ki. Ez a történet és részre nem hajló bölcsészet Ítélete. Ezen nem változtat valamennyi összeesküdt szenvedély is. A bresciai ünnepély csak szentesítése oly lázadásnak, mely ha tetszik is e pil-lanatban csinált okokért, de azért nem kevésbbé marad ve-szélyes példa. Függetlenség, szabadság, a szabadulásért való harcz, mind csak üres szó, valódi jelentőség és alap nélkül. Ezért tesz a kormány ez ünnepélyen való hivatalos jelenléte által a forradalmi felekezetnek végzetes
szol-gálatot.
Azt mondtuk előbb, hogy ez az ünnepély minket meg nem döbbentett. Csalódtuuk. A mi meglep, az az, hogy nagyra lesznek „hősünk" hazafiságával. í m e egyike azon megfejthe-tetlen iróniáknak, miket majd az fejt meg, a ki tudja. Annak a ki Germania souverainjeinek felajánlá Rómát és Itália uralmát, nincs joga a haza hódolatára és nem érdemel helyet a nemzeti Pantheonban. Legfeljebb a Pincioba le hetne dobni, oly helyre, hová senki sem intézi lépteit.
A pártszellemnek despotai hatalmat kell gyakorolnia, hogy hozzá lehessen szokni egy ily fantasmagoriához.
Mi sem szomorítóbb, mint jelen lenni ily látványnál. A hogy majdnem minden akár politikai, akár vallási pár-toskodó, ugy bresciai Arnold is a hazafiság követeléseit alája rendelte szive önző érdekeinek, eltévedt képzelete ábrándos visióinak.
Feltüntettek bresciai Arnoldot bizonyos lapokban ugy is, mint a protestantismus előfutárát. Ám legyen. H a még ez is jogczim a hivatalos Itália „hazafias" elismerésére, akkor mi ezt a hazafiságot vajmi különösnek találjuk. Nem szólunk itt a pápaság ellen eleve eltökélt ellenségességről.
Az a mit mi kímélni akarunk, az az, hogy a mienket
Az a mit mi kímélni akarunk, az az, hogy a mienket