B u d a p e s t , julius 27. Egy superintendens körlevele. — Nem voltunk és nem vagyunk barátjai annak, hogy mások ügyével foglalkozzunk, azt tartva, hogy mindenkivégezze el a maga dolgát, és hogy minek fujjuk mi azt ami bennünket nem éget. Lehetnek azonban és vannak körülmények, mi-dőn haljamunk ellen cselekedünk, mimi-dőn a szomszédok
ügyét is kénytelenek vagyunk felemlíteni, habár ezt mindig bizonyos ellenszenvvel tesszük. Igy vagyunk jelenleg is, midőn a bánya-kerületi ágost. evangel, superintendens kör-leveléről szólunk; tesszük, habár kelletlenül tesszük, hogv beszéljünk, és épen azért törekszünk amennyire csak lehet inkább mások nézetét, mint saját nézetünket e körlevél felől
felemlíteni.
Ismeretes dolog hogy a liberalismus a katholikusok-nál még ott is váddal áll elő, hol annak semmi alapja nin-csen : mig a potestansoknál a létező bajokat is vagy egészen elhallgatja, vagy mentegeti. T u d j u k , hogy a panszlavismus miatti vád is évek előtt a katholikusok ellen emeltetett, hogy elfeledjék azon üzelmeket, melyek a protestáns tan-intézetekben folytattattak. De végre is kitűnt, hogy a vád nem a katholikusokat, hanem a protestánsokat illeti és ma már a hivatalos és nem hivatalos nyilatkozatokból tisz-tán állhat mindenki előtt, ki az igazság előtt szemét behuny-ni nem akarja, hogy hol kiknél keresendő a pánszláv fészek.
E nyilt titok ellenében a bányakerületi superintendens Szeberényi Gusztáv ur körülbelül egy évvel ez előtt jónak látta tiltakozni, de ime jöttek az esperességi gyűlések és megczáfolták a superintendes urat; felfedeztettek protestáns intézetekben ismét pánszláv üzelmek, melyek oly világosak voltak, hogy még a minisztérium is kénytelen volt beavat-kozni és a pánszláv üzelem t a g j a i t kizárni a tanodákból. Es most e tények ellenében egy ujabb superintendensi kör-levéllel találkozunk, kiadva ugyancsak Szebei-ényi Gusz-táv ur által, melyben tiltakozik a súlyos vádak ellen, me-lyek részint röpiratokban, részint a napisajtóban napvilágot láttak, mintha a protestánsok közt panszlávok léteznének;
felszólítja az esperesi kerületeket, hogy a köriratot t á r g v a l -va, azt tegyék s a j á t j u k k á és ha még azután is találkozná-nak, kiknek elvök a calumniare audacter, az úgymond, el ne kedvetlenitse őket.
Ami azt a calmuniare audacter elvet illeti, arra nézve megjegyezzük, hogy az protestáns eredetű és a gyakor-latban épen a protestánsok részéről a katholikusok ellen nagy szivóssággal is alkalmaztatik ; de erre itt csak melléke-sen utalva, hogy mi még árnyékát is elkerüljük annak, hogy mi abban a protestáns elvben osztoznánk, a superintendens ur körlevelét illetőleg liberális lapokra hivatkozunk,
me-6 9 lyekről tudjuk, hogy azok a protestantismusnak nagy barát-jai. Lássuk tehát, hogy Ítélik meg ezek a superintendens ur körlevelét.
A ,Pesti Napló' következőleg nyilatkozik : „A tény és tapasztalatok arról győznek meg, hogy a súlyos vádak nem alaptalanok. Kétségtelen, hogy e bajok ellen fel kell lépni . . . de e bajok orvsslására az ilyen körlevelek nem elegen-dők, . . . meg van bennük a jóakarat, de nincs meg az őszin-teség ; csak félig akarnak tudni valamit a bajról, a mely pedig egészen meg van. Azoknak vannak irva a kik államellenesen gondolkoznak, csakhogy épen azokra nem hatnak . . . e z e k ellen nem elég az irott anathema és főkép akkor, ha ebben is latitude-ok vannak . . . Őszintén kell fellépni ellenök és ha-tározottan, kezetfogva az egyházi és világi elemeknek."
Ezeket nem mink mondjuk a körlevél felől, hanem a ,Pesti Napló' és csak azt a következtetést vonjuk le be-lőle, hogy ha már a ,Napló' igy nyilatkozik e körle-vél felől, ugy kit elégíthetne ki ? Az ,Egyetértés' pe-dig következőleg ír : „Alig egy éve még, hogy Szeberé-nyi Gusztáv egy másik körlevélben hirdette, hogy „köz-tünk nincsen pánszláv." A vádak nem lettek keveseb-bek ; mert a publicum nem szavakat akart hallani, hanem tetteket kivánt látni. Az egyszerű szavakkal alkalmasint most sem fogja beérni. H a a superintendéns urnák valóban szivén fekszik, hogy a vád elhallgasson, akkor tényekkel áll-jon elő és ne puszta kinyilatkoztatásokkal. A tények
dol-gában pedig azt kell mondanunk, hogy valóban szomorúan állunk, ha a lutheránus egyház is osztozik azon nézetekben, melyeket a superintendes ur ezen körlevélben hirdet. Mert mit szándékozik ebben bebizonyitani ? Semmit mást, mint, hogy lehet a tót anyanyelvet ápolni és a mellett jó hazafi-nak maradni. Az állam nyelvén kivül, úgymond, más hazai nyelvet is kell művelni . . . A külön ajkúak egyesitő kapcsa szerinte a magyar nyelv, de ez nem zárja ki, hogy kiki sa-j á t annyanyelvét is ne szeresse. Azonban Szeberényi Gusz-táv ur evvel az igazságnak csak félét mondta ki. Csak
né-O né-O
mileg felét; megmondotta, hogy lehet a tót nyelvet is ápol-ni, hogy az még nem hazafiatlanság ; de nem mondotta meg, hogy a magyar nyelvet is kell ápolni, erről mélysége-sen hallgat."
Az idézett helyekből kitűnik, hogy mily értéket t u -lajdonítanak a liberális lapok a superintendensi felszólalás-nak, de kitűnik az is, hogy mily nagy lehet már a veszély a protestantismusban a magyar nemzetiségre nézve, ha libe-rális lapok ily hangon nyilatkoznak a superintendensi kör-levél felől. Mindezeket, hogy még egyszer ismételjük, nem magunktól mondtuk, hanem csak constatáltuk azok nyo-mán, kik a protestantismusnak mind ez ideig előnyt tulaj-donítottak a magyar nemzetiségre a katholicismus felett.
E constatálás mellett azonban nem h a l l g a t h a t j u k el, hogy a magyar nemzetre és a magyar államra nézve a veszély már nem mai keletű, hanem vissza kell menni e veszély megálla-pithatása végett azon időre, midőn a protestantimus a nemze-tet ketté szakította és ez által a mint egységi erejét megtörte, ugy lehetővé tette a nemzetiségeknek kifelé gravitáló törek-vését. E r r e a protestáns szétszakadozottság, a vallási központ hiánya nagy befolyással van. Egészen más a helyzet a k a t -holicismusnál. Az egykáz a pápával mint az egység
köz-pontjával, szemben a caesaro-papismussal és egyúttal a panszlavismus képviselőjével, ellentétes sarkpontot kép-visel, miért is a katholikus, bár nyelvére nézve szláv, de mint katholikus tartva az egyház fejéhez, a pánszláv ideák-nak hozzáférhetetlen és igy a nemzetre nézve nem rejt ma-gában semmi veszélyt. A katholikus szlávnak nem kell a czár, hanem kell a pápa, és ez magyarázza meg, hogy mily üdvös befolyása van a katholikusoknak nemzetiség tekinte-tében a magyar államra. Mind evvel csak fájdalmunknak akartunk kifejezést adni a vallási szakadás felett és r á m u -tatni a baj forrására. V a j h a e vallási szakadás mennél előbb megszűnnék; mert addig mig ez létezik, a nemzetnek min-dig lesz oka félni a panszlavismus terjedésétől.
K a s s a . Julius hóban. Papszentelés és primitia. —
„Előtted a küzdés, előtted a pálya.
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
Es tudod az erő micsoda? Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat."
Arany.
Püspöki lyceumunk tiz növendéke szenteltetett föl, kettő közülök, t Konrády Lajos és Oppitz Sándor e hó ele-jén primitiázott a Seminárium és a sz. Orsolyáról nevezett
szüzek templomában, a kézvezetői tisztet ft. Vandrácsek Károly és Veisz Vilmos kápt. tagok ő nságaik voltak szive-sek elvállalni.
Szépnek, sőt legszebbnek tartom az életben a napot, melyben egyházunk u j munkása, az U r szolgálatába lépve, áldozata zsengéjét m u t a t j a be a Mindenhatónak : nagy dol-got, égcsodálta műveletet visz végbe . . . Szép hivatás, ma-gasztos rendeltetés : „A mennyivel nemesebb, mond sz. Ke-lemen, a lélek a testnél: annyival több a lelkészség a király-ságnál" ') ,A lelkeszi hivatal — jegyzi meg ar. száj. sz.
János — a földön működik, de az égből származik.'2) A fejedelemé a test, a papé a lélek ; amaz a pénzbeli tartozást, ez a bűnök adósságát törli le. A király erőszakol, a lelkész i n t ; amaz fegyveri-el, ez szavának, meggyőződésének erejé-vel vív ; amaz nyilt, ez alattomos ellenéerejé-vel, a poklok ármá-nyával küzd. A lelkész uralma nagyobb. Ez okból teszi le fejét a király sz. kenés (koronázás) alkalmával a pap kezei közé. Az ó szövetség királyait is, a papok kezei kenték föl-.3) A sz. atyák és iratok fényes bizonylatai után, mi csoda, ha ez örömnapot oly kiválóan l á t j u k megünnepelni ; mi csoda, ha az i f j ú áldozár, kinek üdvmagas tisztét még az égi szellemek is csodálják, a „sponsa immaculata"-nak láthatlan jegygyűrűjével kezén, lelki fensőbbségének tuda-tában, mély megilletődéssel j á r u l a szent titkok megülésé-h e z ? !
Jelen voltunk e magasztos ünnepélyen, vettük az u j -misés pap áldását, láttuk az örömkönyeket, miket maga is, rokonai is hullatni kényszerűitek ; hisz van-e boldogítóbb pillanat, mint mikor az i f j ú a pályák legszebbikére magát felküzdve, az oltár zsámolyánál térdelni l á t j a társait és szeretett övéit, kik vele éreznek vele imádkoznak, hogy az U r , ki fölemelte a szegényt a porból és oly magasra
he-') Clemens Kom. Constit. apóst. Libr. I I . c. 34.
2) Joannes Chrysost. Lib. I I I . c. I V . de Sacerdotio.
Act. Apóst. 20. 28.
3) Idem. Horn. I V . N. S.
lyezte, támogassa szent kegyelmével, hogy nagy feladatát sikerrel megoldhassa s az angyali válakat is megviselő ter-hek alatt össze ne roskadjon.
K i ne sietne ily ünnepélyre, hol a meghatottság ereje sirni tanit s hol főleg egy pap első áldozata emlékét oly édesüdvileg u j i t h a t j a meg szivében . . . Nincs a földön ked-vesebb, meghatóbb látvány az u j misésnél : mert sehol sem tűnik föl az ember oly eszményi megdicsőülésben, sehol sem
áll a Tábor hegynek oly magaslatán, és sehol sem vár reá oly bizonyosan a gethszemáni kert !
Az u j misés pap benedictiója után kiki meghatottan távozott a templomból, de főleg a primitians volt az első szent ténykedéstől melegen áthatva a lelki öröm könyüit leginkább az ő szemei rejtegették.
, 0 h , ne bánd, ne rejtegesd az édes könyeket, Melyeknek gyöngye most szemedben fölremeg Az első áldozat legszebb emlékeit
Becsüld meg az öröm utolsó könyeit ! Az Isten t u d j a csak, fogsz e örülni még ; Mivel kit sok közül magához int az ég,
Annak csak egy gyönyört, egy szent kéjt engedett : Tagadd meg tenmagad, viseld keresztedet.
Melynél te klizdesz, az igazság zászlaja, Hol a bajnoknak egy világgal van baja, Mely gunyvillámival á t f u t j a szivedet, Es élve-halva bár, mindig csak kinevet ; De van zászlódnak is egy győzelmes sasa, Melyet le nem verend a félvilág dacza.
S ez a szent türelem, mely e szóból ered : Tagadd meg tenmagad, viseld keresztedet.
Magasb légy mint a föld, melyet lábad tapod, H a mindennek itt, neked másutt van városod.
Egy szebb honért eped, küzd, fárad, a ki pap, S ki mennyét itt leié, mind hitvány földi rab.
Te nem ! tenszellemed az Istent érje fel, Ezüst felhő gyanánt, mely éghez van közel, S sárral vegyül mihelyt alább ereszkedett . . . T a g a d d meg tenmagad, viseld keresztedet.
Melylyel munkálni fogsz, szentelt a férfi kar, Azt is tudod mi vagy : keresztény, pap s magyar.
Menj és munkálj t e h á t ; — az élet jutalom, H a kettő néz reánk ; az Isten és a hon ; De bár megverjen az, és elfeledjen ez, Még akkor is szeress, b i g y j és ne csüggedezz, Es vég-lehelletig kövesd vezéredet . . . Tagadd meg tenmagad, viseld keresztedet.'
Az ünnepelt i f j ú két papban intézetünk ének- és ze-neköre két jeles tagot és festőt4) adott a közönségnek.
V i v a n t !
Püspökünk ő excját egymást érik a terhes functiok. E hó folytán ismét volt ordinatiója : két piaristát és egy
páz-4) A magyar önképző-iskola évi ünnepélyénél, a dísz-termet egyikök ügyes ecsetje ékité föl. F t . Sikorszky And-rás sz. széki ülnököt és sok évi nyilv. rendes hittanárt, só-vári plébánossá történt kinevezése alkalmából, hálás nö-vendékei disz-albummal lepték meg, melyet rajz- és festé-szetben j á r t a s t. Koniády L a j . papnövendék meglepő szin-nel állított ki. Művészetének hihetőleg többször fogja még hasznát venni az életben, főleg ha szerencsés leend egykoron mint plébános püspökét bérma-utjában fogadni.
mánitát avatott föl a küzdő egvház szellemi harczosai közé.
A szentelésnél, hosszú probáltatásom évei, nehéz elha-tározó perczei, mosódtak el szemeim előtt, midőn egykoron a rögös papi pályára kilépendő, a komoly megfontolás küszö-bén állottam. A lelkészi hivatal fontosságát tekintve, nem csoda, lia a képző évek soká tartanak. Az elfogultak rövid-látók, kik mindent felületesen vizsgálnak, kik a papiélet-nek csak fényoldalaiban gyönyörködpapiélet-nek, árnyalatait pedig észre nem veszik ; kik a jJapot csak az oltárnál és szószéken gazdagon himzett ruhákkal fölékitve s fényben látni akar-ják és őt a haldoklók ágyaihoz, a mirigyes betegekhez kisér-ni vonakodnak, és reá mégis az Ítéletet nagy-vakmerően ki-mondják. T u d j á k meg, hogy a diszes öltözék nem személyé-hez, de hivatalához van adva. Szent hitünk magasztosságát, az egyházi rend méltóságát jelképezi a külső fény. Az embe-rek közbenjárója, a szent titkok kezelője, az Isten igéjének hirdetője, áldásának osztogatója, a mennyei sz. város ka-puinak megnyitója levén a pap, — mint ilyet méltán meg-illeti a külfény,, midőn hivatalosan föllép. T a n u l j á k őt, mint ilyet képzelni s ugy tekinteni, mint az angyalok tudo-mányával biró s az Isten dolgaiba avatott férfiút ; ki mig lábaival a földet tapodja, kezeivel az eget, sőt magát az egek alkotóját t a r t j a . A pap szavára s kezein jön le hoz-zánk, s mint „ostyában rejlő Istenség, isteni titkos mély szentség" adja magát lelki tápul az örök életre. A z é r t mondja sz. l}ál: „Ugy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait." 5) De men-jünk odább ! Lássuk őt mint munkást az U r szőlőjében. Te-kintsük szobájában a könyvek és iratok lapozásánál, midőn a szellemi tápról, a vasárnapi beszédről gondolkozik ; magá-ért és a népmagá-ért imádkozik, áldásmagá-ért könyörög ; lássuk őt a viszálykodó felek kibékítése, a jegyesek tanitása, gyermekek nevelése, oktatása k ö r ü l ; nézzük őt legédesebb álmából föl-riasztva a beteg ágyához sietni, esőben, sárban, hidegben.
Van-e oly szegény hajlék, hova be ne térne; piszok és büz, melyeket ki nem állana ; távolság, melyet be nem j á r n a ; zivatar, melytől visszarettenne ? . . . És kicsoda az, ki vég-oránkon, elhagyatottságunkban felénk közelit? 0 , igen, hogy a költő szavaival éljek, ő azon „nemes keblű bárát, ki, midőn a vész h a r a n g j a zúgott, szent hűséggel nyújtja jobb karát."
Szeretném azokkal, kik kevésbbé t a r t j á k tiszteletre méltónak a papot,6) kik a papok ellátásáról,7) kényelméről
6) I. Korv. 4. 1.
6) Nagy Sándor egy h a d j á r a t alkalmával földre borult a főpap előtt. E g y i k vezére kérdezte: miért alázza meg magát annyira egy ember előtt ? Nagy Sándor
nagy lélek-kel mondá : nem ő miatta, hanem az Isten miatt, kinek ő a helyettese, teszem azt. Vazul gör. császár fiát többször in-tette, tisztelné a papokat. A tisztelet, u. m. m i t a papságnak mutatsz, Istenre tér vissza ; valamint mi megkívánjuk a néptől, hogy minisztereinket miattunk tisztelje: ugy az Isten is ó h a j t j a hogy papjait miatta tiszteljük. (Mendlik Ágost. Összes vallási igazságai I I . köt. 144. 1.)
7) Meg nem állhatjuk, hogy a mostoha viszonyok közt midőn egyházunk létjogában megtámadva szüksógszerűleg utalva van a könyöradományok igénybe vételére, a „modus vivendi" fölött tanakodó fosztogatók megsziveléseül egy je-les német szerzőnek tárgyunkra vonatkozó érveléseit,
ere-7 1 gazdagságáról beszélnek, e hazát bejárni, hadd látnák, mire forditja a clerus jövedelmét ? Szeretném velők a sok jóté-kony intézeteket, szentegyházakat, társulatokat megismer-tetni, miket a papi buzgóság, tevékenység, utánlátás hozott létre ; a városokat megmutogatni, melyeknek hirnevet a pap-ság kölcsönzött; e honért elvérzett püspököket megnevezni, Kapisztrán J á n . élettörténetét elbeszélni ; szeretném velők továbbá az irodalom termékeit megizleltetni, a tudományos könyvek hosszú névsorát feltárni, melyben iróink s tudora-ink nevei örök fényben ragyognak. Szeretném végre őket a pcpnevelő házakba bevezetni, hadd győződnének meg : mennyit kell ott a hosszú próba-évek alatt az i f j ú n a k ki-állani. (Vége köv.)
Tenies-Szent-András julius 24. 1882.— Folyó hó 20-án Temesvárott a megyei bizottmányi gyűlésben Yinga város azos kérelme volt tárgyalásra kitűzve, mely szerint az a megye közbevetését arra kéri, hogy a kath. plébánia ellátása a sz.-Ferencz rendű szerzetre, mely erről körülbe-lül egy éve, egy a szerzet és a kegyuraságot gyakorló városi tanács közt fölmerült viszály következtében, önként lemon-dott, újból visszaruháztassék.
deti szövegben ne idézzük : „Der Priester, als solcher, hat sich ganz und gar, in dem Augenblicke, als er sich diesen Beruf e r w ä h l t e , Gott und dem zeitlichen und ewigen Wohle der Armen, Kranken, Leidenden und Unwissenden geweiht ; daher verlässt er Vater und Mutter und entsagt dem häuslichen Glücke, allen Familienfreuden, und zugleich mit dem, dass er sich jede Zeit f ü r seinen Beruf hingibt, je-der A r t f ü r sein Vermögen su sorgen. E r ist dadurch je-der Mann Gottes, und der Mann aller. Ist es also nicht ganz recht
und billig, dass Gott, für dessen E h r e er arbeitet, und die-jenigen f ü r deren wahres W o h l er denkt, redet, schreibt
und arbeitet, f ü r seine zeitlichen Bedürfnisse sorgen ? . . . Daher wurde schon in den ersten Jahrhunderten des Chris-tenthums den Priestern, nach dem Beispiele des alten Bun-des, von dem gläubigen Volke das Nöthige zum Lebensun-terhalte dargebracht. I m alten Bunde verordnete Gott selbst : 1. Dasz die Söhne Levi-s durch Oblationen der Juden ihren U n t e r h a l t erhalten sollen. (Num. 18. 20. Deut. 26. 2. Lev.
27. 30. 32,); 2. dasz die Darbriugung dieser Gaben als ein religiöser (vom G o t t bestimmter und ihm schuldiger) A k t betrachtet werden musz, wodurch Gott geehrt und sein Dienst auf Erden gefördert wird. (Toi. 1. 6.); 3 dasz ein grosser Theil dieser Gaben bei Darbringung der Opfer den Leviteu gehörte, so, dasz die wirklich vom Altare theil-nahmen. (Levit 6.14. Num. 5. 8.) — Der Heiland wollte auch im neuen Bunde, dasz die Diener des Evangeliums durch die Gaben der Gläubigen unterhalten werden sollten. D a r u m vies E r auch die J ü n g e r , als E r sie aussandte, darauf an, in dem E r sprach: „Der Arbeiter ist seines Lohnes werth."
(Luk. 10. 7.) — Deutlicher noch sprach hierüber der h.
P a u l u s au die Corinther : „ W e r dient ja auf eigene Kosten im Kriege ? W e r pflanzt einen Weinberg, und geniest nicht von seiner F r u c h t ? W e r weidet eine Heerde, und nährt sich nicht von der Milch der H e e r d e ! Rede ich dies (nur) nach Menschenweise? Oder sagt dies nicht das Gesetz? Den es steht geschrieben im Gesetze Mosis : du sollst dem Ochsen, der drischt, das Maul nicht verkörben. Sorget G o t t für die Ochsen ? Oder sagt er das vielmehr unsertwegen ? J a , un-sertwegen steht es geschrieben : denn in Hoffnung soll der Pflüger pflügen und der Drescher arbeiten, in der Hoffnung, F r ü c h t e zu geniessen. W e n n wir auch das Geistige gesäet haben, ist es etwas grosses, wenn wir euer Leibliches ernten?
Wenn Andere dieses Recht bei euch geniessen, warum nicht vielmehr wir?« (1. Cor. 5. 7 — 12.)
Minekutána a bolgárok ezen különös folyamodványa felolvastatott, az elnöklő főispán csak az iránt vélt nehézsé-get támaszthatni, hogy a vingai tanácsnak volt-e enged-ménye a sz -Ferencz rendtől annak Vingán létező ingatlan-lanságait — melyek egyébiránt hajdan a város birtokából vágattak ki, — 65000 frton a plébánia javára megvásárolni ; de arra nézve, hogy a kegyurasága szerzet lemondása követ-keztében, a csanádi püspöki hatósághoz a szerzet által tör-tént ez ügybeni jelentés és a szokásos pályázati határidő után, a megválasztást, a folyamodó csanádmegyei lelkészek közül a legérdemesebbet, ft. Kikindai Miklós esperest kiszemelvén, megejté s annak beiktatását nagyméltóságú kegyelmes főpásztoromtól kinyeré, tárgyalásba bocsátkozni ő méltósága az elnöklő, hazaszerte bölcs eljárási modoráról ismert főispán lehetetlennek állitá, minthogy ezen kérdést nem a megyei bizottmány körébe, hanem a csanádmegyei püspöki hatóság elejébe tartozónak véli. Erre a megyei első-rendű tanfelügyelő s kir. tanácsos M á r x Antal fölkelt, s az elnöklő főispánnak,mint monda, mint megyei bizottmányi tag, s mint katholikus, „általános helyeslés közt", köszönetet sza-vazott. Felállott ezután a bizottmány gyöngye, a közkedves-ségü ügyvéd s bizottmányi tag, tisztel, főügyész, Bessenyei Ferencz, és szintén ünnepélyesen kinyilatkoztatá, hogy a lel-készi térre a bizottmányi testület hatásköre ki nem terjed-hetvén, az ügyben csakis a csanádi püspökség, a vallás s köz-oktatási minisztériummal egyetértőleg, van hivatva
intéz-kedni.
Egyébiránt ez a kérdés most már úgyis minden fon-tosságát el veszté, mert a bolgár atyafiak, egypár bukott volt tisztviselőtől fölizgatva, már többé, hir szerint, a lelkészettel nem gondolván, azaz a világi lelkészekkel tökéletesen meg-elégedvén, csak a városnak nagy községgé való átváltozta-tásában törik fejüket; de minthogy ezen kérdés fejtegetése ide egyáltalában nem tartozik, arról hallgatok, és az előbbi tárgyat is csak azért akartam nyilvánoságra hozni, hogy katholikus érzelmű főispánunk ezen valóban correct eljárását és köztiszteletben álló tanfelügyelőnknek szép vallomását, valamint az ügyvédek sorában nemes érzelmeivel tündöklő főügyészünk nyilatkozatát paptársaimnak kedves tudomá-sára hozzam.
0. J.