A vádoló czikk írója azt kérdezi : vájjon a falusi papot (többnyire a hitelemző káplányokat) ki ellenőrzi, hogy mit és miként tanit ? E kérdésre bajos lenne hamarjában kielé-gítő választ adni. A nm. magyar püspöki kar 1877-ben a népiskolai ügyre vonatkozó rendszabályokban előírja ugyan minden néptanítónak (illetve hitelemzőnek) a mit is, a mi-kéntet is (noha nagyon röviden,) azaz tervszerűen kiszabja minden osztály számára a tananyagot és az eljárás módját, melyet annak kezelésében a hitelemző lelkész és a tanitó (kölcsönösen közreműködve) követni tartoznak. Kimondatik e rendeletben, hogy a hittanitást akként kell eszközölni, hogy a gyermekek minden csoportozata a hittanból és a bibliai történetekből egy teljes egészet végezzen. Igen bölcs intéz-kedés. Mert nem volna károsabb, mint a terv-hiány : mint ugy tetszésökne bizni a káplány uraknak, hogy azt végez-zék a hittantanitásból, ami, vagy amennyi elégségesnek mutatkozik. Ezen félszeg eljárás mellet megtörténhetnék, hogy a hitelemző, vagy a tanitványok lakhelyváltoztatása, vagy egyébb körülményei következtében némely csoportozat sohasem ismerné meg a tananyag bizonyos részét.
Ismételve mondom, hogy e rendelet nagyon bölcs, na-gyon szükséges. De vájjon nem marad-e pusztán írott ma-laszt? Effectuáltatik-e mindenütt ? K i és hogyan ellenőrzi?
Vájjon a tapasztalás nem mutat-e föl itt is, ott is concrét eseteket arra nézve, hogy a bitelemzés minden rendszer nélkül gyakoroltatik ? Aztán a hitelemzésben jut-e valami szerep a világi tanitónak is, ugy mint a rendelet előirja ? — Kérdések melyekre nem felelek. A m ha a némaság fátyolát boritom is rájok, mégis könnyű átlátni e fátyolon a hiterköl-csi nevelés-oktatás egyik hiányát. . .
Talán itt emiithetem föl másik mulasztás gyanánt azon nem tudom mit is, mely a leczkerendben oly parányi adagokat mér ki a hitoktatásra az időből, mint a jóféle sáfrányból ; főleg nagy hiány ez a városi elemi tanodáink-ban, ahol sok szakács k a v a r g a t j a és fűszerzi a tudomány levesét, és hol a tanuló ifjúságnak háromszor annyi vallásos nevelés is kevés lenne arra, hogy a jámborság vérévé váljék;
mert a városi körülményeink olyanok, hogy keresve sem
lehetne náloknál károsabb hatású tényezőket kitalálni az iskolai nevelés paralysálása végett. I t t a családi kör, a j á t -szótársak, mulató helyek, az utczai élet, sőt a levegő is annyira meg van telve az erkölcstelenség és szellemi lépkó-rosság bakteriáival, hogy ha azoktól a gyermekeket csak félig-meddig is megóvni akarnók, nagyon sok desinficiáló valláserkölcsi thymol-jegeczet kellene az iskolában elpáro-logtatnunk.
És mi történik ? Városi tanodáink leczkerendjében hetenkint két óra (ami csak két félórának vehető) van több-nyire megszabva a hitoktatás számára, pedig a nm. püspöki kar szabályrendelete négy órát ir elő. Vájjon hetenkit két félórával (mely azonban szokszor két hétig sem t a r t a t h a t i k meg) micsoda üdvös eredményt produkáljon a hitelemző, kinek különben is csak ugy appendix gyanánt van a nya-bába vetve a katecheta-hivatal ? A világi tanitó pedig ah-hoz van szoktatva, hogy oda se nézzen a hitokatásnak. A templomba-nemjárásról és egyéb mulasztásról nem is szó-lok. Csak azt kérdem : ki nem látja be, hogy ily szomorú körülmények közt még az a csoda, ha az erkölcsiség városi népünk szivéből végkép ki nem alszik? A m i jóság benne megakad, azt nem az iskolának, de természetes hajlamának, vagy Isten különös kegyelmének köszönheti.
Ungvis in ulcere non tollit malum. Azért szándékosan nem akarom városi hitoktatásunk e fájó sebét kritikai kör-mökkel tisztogatni, mert talán még jobban elmérgesiteném.
Elég volt csupán constatálni, hogy a hiterkölcsi nevelés-ok-tatás épen ott van legszenvedőbb állapotban, ahol
legegész-ségesebbnek kellene lennie, hogy még a vidéki, falusi és tanyai iskolának is kölcsönözhetne aztán egy kis életerőt.
Videant consules !
Nézzünk most szemben azon vádnak, hogy a főpapság nem gondoskodik arról, hogy papjelöltjeit valódi hitoktatók-ká képeztesse. Lehetetlen e vád szemének közepében is föl nem ismernünk a keserű igazságot. K a t h . tekintélyek is panaszolkodnak e miatt. H a l l j u k csak, mit mond erre nézve egy igen alapos ismerettel összeirt németországi hath. mun-ka : A született mun-katecheták ritkák. Azon kell tehát ipar-kodni, hogy a hitelemző tanitás (Lehrkunst) szabályait és alapelveit kellőkép elsajátítsuk. E czélból az elmélet meg is teszi a magáét ; de hogy a gyakorlati téren is annuyit ten-nének, mennyit az ügy fontossága megkíván, — azt két-ségbe vonjuk. F á j d a l o m , a felsőbb (theologiai) iskolákban csak olybá tenkintik a katechetai tudományt, mely magától is megjő, s azért meglehetősen alárendelt állást jelölnek ki számára. Ez épen olyan téves felfogás, mint az, hogy a kis homiletika, melyet a felsőbb tanintézetben előadnak, be-végzett prédikátorokat képez. Még akkor is mennél több gyakorlati hitelmezést kelle a papjelöltékkel tartani, ha az elmélet minden lehetőt elkövetne katechetikai kiképezteté-sök végett, hogy midőn az életbe lépnek, bírjanak a szük-séges ügyességei, melyet a hitelemzés kezelése megkíván.
Hogy azért az önképzés még mindig kötelességök marad, az önkényt értetik." (Real-Encyclopiidie des Erziehungs-und Unterrichtswesens — von dr. Hermann Rolfus Erziehungs-und dr.
Adolf Pfister. Mainz. 1873. I I . kötet 648 lap.)
Majdnem hasonló értelemben idézte közelebb a buda-pesti „Religio" is „Theologiai iskolázásunk" czimű
vezér-7 *
czikkének elején Cousin franczia bölcselő következő szavait:
„Miniszter ur ! Sokan panaszkodnak most az istentelenség és a babonaság elterjedt volta miatt ; de őszintén meg kell vallanunk, hogy mindkettőnek elterjesztésében magunk is közre működünk, amennyiben egyetemeinken még a theo-logiai facultásoknál is hagyjuk elveszni a vallásos oktatást."
(Re 1. dec. 24, 1881.)
Tudom én azt, hogy papnevelő intézeteinkben a neve-léstan egy idő óta rendes tantárgy. A theologusok hetenkint két órát vesznek belőle és elég részletesen tanulják. Azt is tudom, hogy minden kispap betanul évenkint egy kész
„keresztény tanitást," melyet az intézeti szószékből elprédi-kál az elüljáróság és a többi társak előtt. De ez még vajmi kevés arra, hogy a szükséges katechetikai ügyességet elsa-játíthassák ! Más a szószék és más az iskola. Sem a nevelés-tan, sem a tanitástan nem foglalkozik a hitoktatás módszer-tanával elég tüzetesen. Az a néhány homoeopathikus kása-szem, melyeket a theologus olykor bevesz a házi patikából, bizony nem teszi őt kész hitelemzőzé. Többet adjunk nekik legalább a hitoktatás módszertanának elméleti részéből ! ! A k k o r aztán usus illos plura docebit.
Ugyanezt ajánlom kath. tanítóképzőink figyelmébe is, melyekben, lia jól vagyok értesülve, szintén csak mostoha gyermek a hitoktatás. A növendék tanul ugyan hittant, bibliát, szertartásiam, egyháztörténelmet (heti két órán-ként) ; de egy két praeparandiát r i t k a kivételkép leszámít-va, alig merném föltételezni enemű tanitézeteinkről, hogy a hitoktatás módszertanát csak híréből is ösmernék. A z t meg egész bizonysággal ki merem mondani, hogy olyan
tanító-képzőnk, melyben a hitoktatásból gyakorlati előadásokat tartanának a növendékek, — egyetlen egy sincs. H á t minek is volna ? Hiszen a hitoktatás a lelkészek dolga, majd el végzik őt a tanító helyett tudományosan és buzgó lélekkel, csak idejök legyen rá ! H a pedig a lelkészt épen a hittani óra alatt másfelé szólítanák hivatalos teendői, hát akkor szépen elmarad a hitelemzés, punctum. Azért nem esik ki a világ feneke !
Tegyük föl most, hogy a nagyreményű praeparandista idővel olyan községbe kerül diplomatikus tanítónak, ahol nincs káplány, csak egy öreg, beteges plébános, aki nem-hogy az iskolai hitoktatást kezelhetné, de még a templomi teendőket is alig képes már elvégezni ; vagy hogy oly fiók község tanitói állomását nyeri el, hol a káplány hetenkint legfölebb egyszer jelenik meg szent misét vagy prédikácziót mondani no, ily helyeken, az ily polinéziai állapotok közt ugyan mi szükség volna a hitoktatás szaktudományá-ra ? H á t nem elég az, ha a tanító ur megtanítja a gyerme-ket írni, olvasni, számolni ; ha szép oktatást ad nekik a honi történelemből, alkotmánytanból, föld- és természetrajzból, meg a gazdászatból és ruhanyúzás (testgyakorlat) tudomá nyából is ? H a még ezen felül megtanulják tőle a káté és biblia néhány igazságát, tartsák különös szérencséjöknek! Hi-szen a dogmákat, csodákat és a keresztény erkölcstan száraz tételeit még most úgysem foghatná föl gyöuge elméjével a gyermek, habár a tanitó kissé jobban'értene is azok paedago-giai kezeléséhez, mint a harangöntéshez. M a j d megismerheti keresztény kötelességeit, ha felnő és eljárogat a temjilomba
prédikácziót hallgatni, vagy ha tagjává lesz az olvasókörnek és végig olvassa a „népkönyvtár" hasznos köteteit. . . .
Komoly értekezést írok, és ime, lehetetlen a keserű gúny formáját mellőznöm ! De ki vádolhat túlzásról ? En a
hiányt bőségnek, a roszat jónak sohasem fogom nevezni, ha mindjárt tűzpróbát kell is kiállanom : már csak azért sem, mert Isten j a j j a l fenyegeti azokat, kik ezt cselekszik. (Izaiás 5, 20 ) Nem mondhatom helyesnek azt a két fonákságot, melyekről fónnebb futólag megemlékeztem és melyeket kis-sé más szavakkal itt recapitulálok. Egyik az, hogy a hiter-kölcsi nevelés-oktatás leendő tényezőinek paedagogiai kikép-zésére épen a központban nem fordíttatik kellő gond, a hon-nét pedig a dolog természete szerint, a vallásos nevelés gépeze-te közvegépeze-tetlenűl a dioecesis, közvetve az egész haza gépeze-területére első sorban szokta nyerni a mozgató centrifugális erőt. Másik fonákság, mely az előbbinek következménye, hogy városa-inkban és népesebb községeinkben a katecheta-állomás csak tizedrendű hivatal ; épen azért annak betöltése csakúgy ta-lálomra, „a fac me talem, talis ero" elve szerint történvén, vagy oly egyének nyakába varratik a hitelemzés, kik azt képzelt nagyságuk miatt fumigálják, kicsinlik, s a rájok bizott feladatot az által is megoldani vélik, ha egy héten két félórában megmutatják becses személyöket a gyerme-kek csoportjának ; vagy pedig oly beteges, elaggott, kiérde-mült, vagy nagyon is szerény tehetségű szerzetesek alkal-maztatnak katechéták gyanánt, kik már semmi más functi-óra nem képesek. H a mégis akad itt-ott néhány helyrevaló hitelemző, az nem a hivatal elvszerű ellátásának természe-tes corollariuma, hanem annak ellenére, pusztán a véletlen különös játéka. Ugyanazt mondhatjuk azon falusi iskolák-ról is, melyek „nec parentem, nec marentem habentes", a világi tanítók minden lelkészi felügyelet nélkül űzik bennök hivatlankodásaikat.
Csodálkozhatunk-e aztán, ha a falusi nép és a városi
„intelligentia" a hit és erkölcs dolgában oly tudatlan, ke-resztény kötelességeinek teljesítésében oly közömbös ? Igaz ugyan, hogy a megromlott emberi szivből minden bűnre való hajlamot kiirtani, a meghomályosult elméből minden sötétséget kiűzni még talán akkor sem sikerülne, ha vala-mennyi népiskolában egy-egy szent Péter, vagy P á l apostol gyakorolná a hitoktotást; de azért egészen arra hagyatkoz-ni, hogy „mundus in maligno positus," m a j d kiforrja ma-gát ; vagy : Deus providebit — nem szabad, nem lehet ! Sőt inkább az apostolra hallgassunk, ki igy serkent: „ I t t az óra az álomból fölkelnünk!" (Róm. 13, 11.) (Vége köv.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest. Az esztergomi fökáptalan Simor-érme. — Mikor sz. Adalbert nemzetünk első királyát Eszter-gomban megkeresztelte, ez által e város jövendő sorsát s a kereszténnyé lett nemzet életében elfoglalandó állását is mintegy előre meghatározta. É s csakugyan, e város a ma-gyarföldi ker. művelődésnek gyupontjává lőn, valamint az ott mintegy született apostoli királyság, ugy az ugyanott alapított érsekség állása és befolyása által. A hatalmas ér-seki szék hozzá méltó támaszt nyert a mellé állitott főkáp-talanban. E méltósággal és érdemekkel sok czimen teljes tes-tületet az érseki székről reá eső fénysugarakat mindenkor
tántoríthatatlan hűséggel és ragaszkodással szokta vissza-lövelni, s nem egyszer, p. a közel múltban is, midőn az or-szágot a primási méltóság fényének kioltása veszélyeztette, a vallásosság és hazafiság által sugalt érzet magasztos öntuda-tával teljesítette e kiváló főpásztori szék iránt kötelességeit.
E hűséges ragaszkodásnak legújabb jele s bizonyítéka fekszik immost előttünk abban a művészi éremben, melvlyel a mélt-főkáptalan az esztergomi érseki szék jelenlegi nagy főpap-jának negyedszázados püspökségét ohajtotta az utókor előtt emlékezetessé tenni. E g y i k oldalán ez éremnek van ő eminentiájának arczvonásait hiven mutató mellképe a ke-mény bronzból lágyan kidomboritva ; a másikon, fent, a magyar korona által fedett kettős-keresztes czimer alatt, négy kettős-kettős csillagsugárból és négy babérlombból alakított kereszt, melynek közepén azon jelenetnek képe van kidomboritva, midőn sz. Adalbert, az esztergomi főkáptalan és főmegye patrónusa, magasabb sugallatra, sz. István ki-r á l y t megkeki-resztelte. Feliki-rata a melső oldalon: Joanis B.
Card. Simor P. Primat. R. A.-Eppi Strigoniensis, a hátsón:
Episcopatus A. XX V. 1882. 29. Jan. cum Jubilo recolit Ca-pitidum Metropolitanum.
Álljon itt egyúttal az a fenkölt szellemű levél, mely-nek kíséretében a méltóságos főkáptalan bennünket a Simor-érem egy példányával megtisztelni kegyeskedett :
Nagyságos és Főtisztelendő Szerkesztő U r !
Az esztergomi káptalan, mely a magyar egyház örö-me- és gyászában, az ország derűs és borús napjaiban a szent István első királyunk által alapitott esztergomi érseki széken tündöklött főpásztoraival mindig együtt érzett és együtt működött, mindenkor legszentebb kötelességének, leg-kedvesebb feladatának tartotta, hogy ezen a haza viszontag-ságaival szorosan összefűzött érseki szék iránt tántorithat-lan hűségét és ragaszkodását, valamint főjiásztoraihoz vi-seltető fiúi szeretetét és hódolatát méltóképen kitüntesse.
Ezen hiven ápolt érzelmeinek zálogául szolgáljanak az érmek is, melyeket ezen főkáptalan főmagasságu és főtisz-telendő Simor János bibornok, Magyarország herczeg-pri-mása és esztergomi érsek negyedszázados püspökségének ál-dásos emlékére veretett, hogy a századok hosszú során ke-resztül nemes arczvonásaiból kiolvasható legyen magas és fönkelt szelleme, mely már eddig is fönséges erényei és halhatatlan érdemeinek, és ezek között a jótékony intézetek megállapítására, remek művek alkotására, a tudomány és művészet kincseinek felhalmozására fordított bőkezűségé-nek kiapadhatlan forrása volt.
F o g a d j a Nagyságod
a fönemlitett érmeknek egyik ide mellékelt példányát, melylyel Nagyságodnak
kedveskedni óhajt Esztergom 1882 jul. 5.
az esztergomi főkáptalan.
Budapest, julius 19. A középiskolai tanáregyesület közgyűlése. — Ez az egyesület is egyike azon jelenségeknek, melyek kézzelfoghatólag bizonyítják a liberalismus által előidézett fogalom-zavart. Nem azt értjük ez alatt, mintha az egyleti élet általában, vagy hogy nevezetesen a tanárok egyesülése képezné a fogalom-zavart, hanem
fogalom-za-varnak t a r t j u k az egyesülést oly módon, mint az a tanári egyesületben történt. Előttünk ugy tűnik fel, hogy azok kik ez egyesületet ugy hozták létre, amint létre hozták, a nagyban elterjedt vallási indifférentismus szellemétől vol-tak áthatva; ezt akarták terjeszteni az egyesületben és egyesület által; azok jó nagy része pedig, kik ez egyeegyesület t a g -jai lettek, vagy nem vették észre a czélt, hova ez az egye-sület törekszik, vagy ha észrevették, azon hitben éltek, hogy sikerülni fog a tervet megbuktatni és az egyletet a nemzet keresztény szellemében vezetni.
H a ez utóbbi szándékkal léptek be az egyletbe, a szándékot, mint szándékot, nem mondhatjuk rosznak ; de tévesnek kell mondanunk a felfogást, hogy azok, kik a libera-lismus szülte indifferentismusban nem osztoznak, ily egyesü-letbe léptek. Az indifFerentismus a keresztény szellem mellett, és megfordítva, egy társulatban meg nem állhat, illetőleg mindig a keresztény szellem hátrányára történik e bár csak külső egyesülés. A tapasztalás ugyan egyrészt arról tanús-kodik, hogy a liberális indifFerensek minden eszközt meg-ragadnak, hogy keresztény gondolkozású férfiakat vonjanak társulatukba ; hangzatos szavakkal hirdetik, hogy ők felül-emelkedve minden pártoskodás és felekezeti szükkeblűsé-gen, mindenki meggyőződését tiszteletben t a r t j á k : másrészt azonban isrnét a tapasztalat bizonyítja, hogy mindezek ha-zug szavak, melyek csak arra vannak kiszámítva, hogy ke-resztény gondolkozású emberek a társulatnak megnyeres-senek, hol azután lassankint hitök és meggyőződésük aláásatván, az indifFerentismus nagyobb tért nyerjen. Ez k ü -lönben a dolog mivoltából is önként következik ; hiszen minden eszmének természetében rejlik a terjeszkedés, és az indifferens vagy hitetlen ember, nem azért ilyen, hogy csak ő képviselje az indifferentismust vagy hitetlenséget, hanem azt bizonyára terjeszteni is törekszik.
Hogy a mondottakat nem ujjunkból szoptuk, hanem, hogy annak reális alapja van, arról meggyőzött bennünket, és meggyőzhet mindenkit, a közéjítanodai tanáregyesületnek e napokban lefolyt közgyűlése. Veszekedése, czivakodása a gyűlésnek bennünket nem érdekel; de igenis érdekel az a vallomás, melynek senki sem mondott ellent, melyből meg-t u d h a meg-t j u k , hogy minő szellemű ez az egylemeg-t. Szamosi János kolozsvári egyetemi tanár ugyanis felolvasást t a r t v á n „ A vidék és főváros'1 czimmel, constatálja és elismeri, hogy az egylet nagy mulasztást követett el, midőn ideje korán nem szólalt fel elég hangosan azon áramlat ellen, mely tanügyün-ket a keresztény iránytól elterelte; mire Jancsó Benedek azt
feleié, hogy „ami a keresztény irányt illeti, ő ugy t a r t j a , hogy az nem igy fejezendő ki. Valamennyien keresztények vagyunk, legyünk, mert a szeretet vallása egyesit és egyesítsen bennün-ket." Mit találunk ezekben a szavakban? Azt, hogy ez az egy-let nem működik keresztény alapon: ami annyit jelent, hogy keresztényellenes áramlat van benne, és nem volt a ki ez áram-lat ellen felszólaljon; sőt most is azt találjuk, hogy e nyil-vános vádra egy általános indifferens válasz következik. Azt mondhatná valaki, hogy ime az egylet kebelében történt felszólalás az egylet mulasztása miatt, tehát az egylet nem mondható keresztényellenesnek. Nagyon szép biz az a fel-szólalás szerintünk is, de az csak annyit bizonyít, hogy m á r eyyesek megsokalták az egylet viselt dolgait ; de ez az e g y
-letet nem menti ki, hanem vádolja. H a az egylet azt akarná, hogy az a nem keresztény áramlat kebelében megszűnjék, ha azt akarná, hogy az a kebelében emelt vád is megszűnjék, akkor a közgyűlésnek kellett volna ez irányban határozni ; de a vádon és az adott indifferens válaszon kiviil a közgyű-lésen épen semmi sem történt : miáltal az egylet azt docu-mentálta, hogy ő azt a létező nem keresztény áramlatot keblében helyesli és tovább is ugyanazon szellemben fog működni.
Az egylet közgyűlése tehát önmaga bizonyítja, hogy ott a nem keresztény szellemet táplálják és mit sem törődik avval, hogy ellene ezt a vádat nyíltan saját keblében emelik:
miből önként következik, hogy e szellemet mind tovább és tovább fogja terjeszteni. H o g y a jó ( ? ) szándék e tekin-tetben nem hiányzik, azt a közgyűlés avval bizonyította, mert főtárgyát épen az képezte, miképen lehetne a vidéki tanárokat az egyletnek megnyerni, illetőleg azok számát az egyletben szaporítani? Amint tehát látszik, ezen egylet utján is veszély fenyegeti középtanodáinkat, ha sikerül az egyletnek a vidéki tanárokat nagyobb számban megnyerni.
M á r ha tekintetbe vesszük, hogy középtanodáinkat kik lát-j á k el, s kik o k t a t lát-j á k ott a fiatalságot, tisztában lehetünk az
iránt, hogy az egylet, élén apostata elnökével, kikre a k a r j a hálóját kivetni ? Középtanodáink, néhányat leszámítva szerzeteseink és világi papjaink kezeiben, vannak, az egylet tehát e téren akar a jövőben jobban vadászni. Ily nyíltan kitűzött keresztényellenes czégű egyesülettől azonban egy-házi férfiaink nem csak távol fogják magukat tartani, ha-nem a már benn létező egyházi, ha-nemkülönben világi, de ke-resztény érzületű tanárok is bizonyára kötelességüknek fog-j á k tartani, hogy abbói kilépfog-jenek, igy hiúsítván meg azon
törekvést, melyet a középtanodai tanáregyesület közgyűlése nyilvánvalóvá tett.
Ezt megtenni kötelességük mindazoknak, kik vagy belépésök, vagy bennmaradásuk által nem a k a r j á k ön-magukra venni azon alapos v á d a t , hogy a középtano-dai tanáregyesülettel egy követ fújnak. E kilépés, vagy be nem lépés nem fogja megakadályozni, hogy a keresz-tény érziiletü tanárok egyesületbe lépjenek ; ellenkezőleg különválásuk feltételezi, hogy ők ellentétben a most létező egyesülettel, külön keresztény szellemű, mondjuk ki katholi-kus tanár egyletet alakítsanak. Igen, valamint a felekezetnél-küli elemi közösiskolás országos szövetség kihivja a kath.
elemeket, hogy megindítsák a mozgalmat egy kath. or-szágos egyletek képviselete iránt: hasonlóképen meg kell indítani a mozgalmat a kath. középtanodai tanáregylet megalakitása iránt is. Csakis kath. középtanodai taná-rainktól f ü g g , hogy e terv megvalósuljon és e keresztény szellemet nélkülöző egyesület megbukjék. Katholikus ta-náraink mind szám mind tudomány tekintetében fö-lényben vannak: állásuk, becsületük megköveteli tőlük,
hogy ne vegyen közőlük egy sem részt oly egyesületben,
hogy ne vegyen közőlük egy sem részt oly egyesületben,