2.3. A fejtés elemzése
2.3.1. Szubsztitúciók (A szemiózis sokszorozódása)
értel-mezés kapcsolata igazolja, mely kontaktus élő mivolta az értelértel-mezés folytathatóságában nyil-vánul meg. Az élmény folytatásra ingerli az értelmezést és az értelmezés új élményre csábít.
A műalkotás hermeneutikáját leválasztottuk a szociológiai, szociálpszichológiai, sőt pszichoanalitikai, s mindenek előtt az ideológiakritikai szimptomatikáról. Végül meg kell jegyezni, hogy a „puszta” szimptomatikának is van olyan összetevője, amely több nálánál, mert a kifejezés és a kifejezés színezése, valamint a válasz és megoldás közötti átmenetek nagyon finomak, s abban, ami puszta kifejezésnek tűnik, készülődhetik a megoldás. Panasz és vigasz határai nem vonalzóval meghúzhatók. Ennél is fontosabb, hogy az egész értelmé-nek vagy a prófétai jelentésértelmé-nek is van szimptomatikus tulajdonsága. Ahol az üzenet maga is védekezni kezd legnagyobb felismerései vagy sejtelmei ellen, ott a sejtelemnyelv explikációja átmegy szimptomatikus interpretációba. A művészi üzenetet a legnagyobb összefüggések terén kerestük, a szimptomatikus információt az üzenet törései szintjén, de a legnagyobb összefüggések feltárt szintjén is találunk töréseket. A művészi üzenet a szimbolika radikális kitágítása és dinamizálása az indirekt szimbolika segítségével, de ebben is találhatunk beépített fékeket, hátráltató mozzanatokat, legyőzendő ellenállásokat.
szolgáltatja, ha azonban jelentőről és jelentettről, szignifikánsról és szignifikátumról, akkor egységük lesz a jel. Hasonlóan beszélhetünk jelformáról és jeltartalomról vagy kifejezésről és tartalomról is. Az utóbbi terminológiákban a jel két oldalaként tekintjük a minimális sze-miotikai alapstruktúrát. Ebben az esetben a jel komponenseinek egymáshoz való viszonya határozza meg a jelnek a realitáshoz való viszonyát, a jel komponenseinek viszonya viszont más jelekhez való viszonyától függ. A jel tárgyi viszonyának kifejtése más jeleket feltételez, melyek interpretálják őt, komponensekre bontva értelmezik tartalmát, kifejtik tárgya tulaj-donságait, meghatározzák a felidézett tárgyias értelem tartalmi jegyeit. A jelhasználatot az érint-kezésben sajátítjuk el, ahol rendszerint nem kapunk definíciókat, a megértés a magunk szavai-val szavai-való értelmezés, mely feltételezi, hogy mozgósítsuk tapasztalatainkat és beillesszük a jel vélt jelentését. Így az értelmezés során nemcsak mi kapunk információt a jeltől, annak jelen-tése is mozgásban van. A jelek ily módon egymást közvetítik, minősítik. Ogden és Richards háromszöge megsokszorozódik, változatai egymásból nőnek ki, s egyazon szemiózison túli realitás ostromának látszik a szemiózis növekedési folyamata:
A szemiózis az állandó önátstrukturáló folyamatban él, melyet jel-jelentés, jelölő-jelölt, kifejezéstartalom viszonyok egymásra épüléseként írhatunk le. (A jelentőjelentett pár ki -fejezés és tartalom viszonyát írja le, a jelölő-jelölt pár ki-fejezés és tárgy viszonyát.)
Minél absztraktabban írjuk le a vázolt komponenseket, annál több elemzési nívón alkal-mazhatók. Ha jel és jelentés, jelentő és jelentett helyett kifejezés és tartalom viszonyáról beszélünk, a kifejezés-tartalom viszonyok egymást követő rétegeiről, az újraformulázások és konkretizációk egymásutánjáról, akkor ezek már nemcsak új jelek által interpretált jelek lehetnek. Az új kifejezés-tartalom kapcsolat értelmező munkáját meghívó kifejezés-tartalom viszonyok szövegeket, szöveghalmazokat, episztéméket, kultúrákat is jelenthetnek. Ábránkat egymásra rakódó háromszögeknek, kristályosodó háromszög-viszonyoknak is láthatjuk, de egy háromszög növekedési folyamatának is. Az egymásba épülve egymásra épült viszonyok rendszere most már mindezen nagyságrendek szellemi kibontakozási folyamatát írja le.
jel 3.
jel 2.
tárgy jel 1.
56. ábra
Jel, jelentés és tárgy ( jelölő, jelentett és jelölt stb.) viszonya helyére jelrendszer, jelentésrend-szer és – megbeszélt, keresett – világ viszonyát helyettesítve be, azt tapasztaljuk, hogy az egyre közvetettebb kapcsolatok, korrekciók eredményeiként előálló differenciáltabb rendszerállapotok egymásutánjában a szellem a maga előrehaladását, kutató munkája sikerét éli meg, vagyis a régieket illuzórikussá vagy legalábbis felületessé minősítő új distinkciók által a jelrendszerek rendszerét birtokló és mozgató ember behatolni vél a világ hatékony összefüggéseinek mélyére.
Az első jelölések alig mérséklik a jelenségvilág káosztermészetét, ám minél bonyolultabb az apparátus, annál tárgyszerűbb viszonyulásra képes. A Nap a korábbi világképben a Föld körül keringett, ma a Föld kering a Nap körül, de az új magyarázat tartalmazza a régi benyomás tárgyát is, hogy szükségszerű látszatként mutassa meg helyét az új rendszerben.
Egy jel bejelöli a tárgyat, mellyel való kapcsolatát további jel értelmezi, azaz az utóbbi fejti ki, hogy a jel milyen tulajdonságok megállapítása jogán képviseli a tárgyat. Ha a rá -mutatás a jel kimondásával párosul, a két komplexum közvetlen élményszerű össze -kapcsolása által tanuljuk meg a jel használatát, ám további jelek tudatosítják, más jelek mondják el, hogy a jel milyen vonások alapján azonosította a tárgyat. Az azonosító (a kimondandó tartalmat a jelrendszerben pozicionáló) jel hordozza a tárgyi viszonyt, a meghatározó, kifejtő jelek a jelentést. A követő és követett, meghatározó és meghatározott jelek viszonya a szemiózison belül konstruálja meg jel és tárgy viszonyát, mely ezért – egy reflexív síkon – a szemiózis fikciójának lesz tekinthető.
A jelviszonyok bonyolódása, kifejezés-tartalom viszonyok egymásra való ráépülése alap-vetően kétféle lehet. Az egyszerűbb esetben a régi és új kifejezés-tartalom viszony között nincs tárgyváltás, közös a tárgyuk, ezért mindkét jelentés „szó szerinti”. A másik esetben a szó szerinti, grammatikus jelentésre poétikus, figurális jelentés épül rá. Az előbbi esetben a kifejezés-tartalom viszonyok diakron viszonyban vannak egymással, a tárgy új, módosított, konkrétabb jellemzése leváltja a régit. Az utóbbi esetben a szemiózis kettőzése vagy sok -szorozása szinkron struktúrát ír le. Az egyszerű diakrónia a normális, míg a szubsztitúciós tagok strukturális szinkronizálódása a poézis alakzataként rögzül. „Többfedelű” három -szögünk az egyik esetben diakron struktúrát ír le, a másik esetben szinkron struktúrát, az előbbi a szimpla szemiózis jegyeinek gazdagodását, az utóbbi egy alternatív, duplázott szemiózist. Az előbbi esetben módosul a jelölés szabálya, ami az explicit jelentés változásá-hoz vezet. Az utóbbi esetben a grammatikus jelentésre figurális jelentés épül, azaz explicit
57. ábra eszme
történet
VILÁGKÉP
VILÁG
JEL-ENDSZER
figurális jelentés közvetíti az implicit jelentést, nem a nyelvhasználat szabálya módosul, hanem szabálytalan nyelvhasználatot vezetünk be, rendkívüli nyelvállapotot. Más a jelentés normálnyelvi kifejtése, és más a poétikus módosítása. A bejelölő és meghatározó, tematizáló és kifejtő jelek külön életet élnek, míg a poétikus viszonyban kétéltű, komplex jellé forrnak össze explicit és implicit sík kifejezés-tartalom viszonyai. A normális megismerés során a tárgymeghatározó jel új és új kifejtő jelekkel társulhat, nem forrnak össze, hogy a megismerés tovább dolgozhassék a tárgyon. Nemcsak jellemző és jellemzett között van diakron viszony, hanem eme viszonyok is leváltják egymást, s a jellemzett új jellemzéseket kaphat. A tárgy-meghatározó jel új és új kifejtésekkel való társulása a konkretizációra és az újrakezdésre is alkalmat ad. Mindez nemcsak a tudás fejlődésére ad alkalmat, ökonomikus használatát is lehe-tővé teszi. A beszédben a primér jel képviseli a tárgyat, csak alkalomadtán hívják le a tudásból konkretizációit, melyek így általában a latencia állapotában vannak. A poétikus struktúrában ezzel szemben végleg összeforr a két sík. A tárgymeghatározó jel kerül az implicit síkra és a jellemző jel az explicit, kimondott. Itt a jellemző nem pusztán jellemez, hanem megjelenít, nem pusztán értelmi mozzanatokkal látja el a jellemzettet, hanem virtuális testet ad neki, ezzel kész-teti a befogadót az ily módon megérzékített jelentés interpretálására. A játszmában részt vevő két jel test és lélek, anyag és szellem viszonyát utánozza. Az explicit jel leválaszt egy jelenség oldalt, amely eltakarva-felfedőként viszonyul a tárgyi lényeget képviselő implicit jelhez.
A grammatikai szabálykövetés a tapasztalati összefüggést akarja megragadni és a tényekről beszélni lehető pontosan, azaz egyértelműsíteni a világot, hogy áttekinthető összefüggéseket kínáljon fel a cselekvő manipuláció számára, míg a poétikus nyelvhasználat a lét kimondására tesz kísérletet, az én világban-léte tanúságaként, a jelenlét metaforájaként.
Ellene lehetne vetni a mondottaknak, hogy az, amit a poeticitásról mondtunk, csak a metaforára áll. Ezzel szemben még egyszer hangsúlyozni kell, hogy a legegyszerűbben az egyszerű tárgynév szinjén leírható poeticitás – mint dupla strukturalitássá összeforrott, szinkron struktúrává lerakódott jelcsere – olyan indirekt jelviszonyként kikristályosodott időbeli művelet, mely az egyszerű jel-tárgy viszonyon túl is, számtalan jelkomplexum-szin-ten visszatér, mert a jelkomplexumok is a jel természetével bírnak. Az indirekt szimbolika ily módon a világkép szintjén is megszerveződik, melyet a poeticitás világában, eltérően a tudományétól, egészében indirekt kifejezésnek, feltételes összefüggésnek, fikciónak vagy
„költői szerepjátéknak” (Horváth János) tekintünk. A feltételes beszédtől csak általános élet-igazságot, gyakorlati életbölcsességet várunk, nem közvetlenül vonatkoztatjuk az élet ténye-ire. Kétségtelen, hogy a Szindbád-novellákból Krúdyról is sokat megtudhatunk, de nem ez az irodalmi kommunikáció célja. A korabeli életről is sokat megtudunk a Krúdy-novellákból, mégsem tekinthetjük őket a kor megrögzült életvalósága dokumentumainak. A tudomány szakadatlanul cseréli világképe tartalmait, hogy pontosítsa az összefüggéseket, míg a művészet egy képzelt világ képével közvetíti az ily módon megkettőzött világképet. A tudomány a cserék révén új absztrakciós és konkréciós síkokat, analízisek és szintézisek nívóit egymásba építve világítja át a tárgyat, míg a művészet két konkrétum összeszerelésével, világ és vis-à-vis világ egymásra vonatkoztatása által keres szempillantás alatt elérhető végleges érvényt.