3. Az állandósult szókapcsolatok keletkezése: a frazeologizálódási folyamat
3.1. Szókincsbővítés és frazeológia
A szókincs változása alapvetően két ellentétes folyamat eredőjeként foglalható össze. Az egyik irány, hogy növekszik a lexikális egységek száma, valamint nő a meglévő egységek je-lentéseinek száma (jelentésbővülés, poliszemantizálódás), a másik ennek fordítottja: a lexémák,
66 Látszólag hasonlóan jár el Hadrovics is, aki az állandósult szókapcsolatok egy részét a nyelvtani vagy gramma-tikai frazeológia körébe utalja, ám ezzel a műszóval ő olyan, a magányos szótól az összetett mondatig terjedő tartományba tartozó szókészleti egységeket nevez meg, „amelyek a megszokott mondatbeli kapcsolaton túl valami jelentéstöbbletet valósítanak meg” (1995: 29), pl. szót fogad, kétségbe esik, jó firma, anyámasszony katonája. A definícióból és a példákból látható tehát, hogy nála ebbe a halmazba idiomatikus egységek is tartoznak.
illetve jelentéseik száma csökken. Ezek a jelenségek a beszélők nyelvi szükségleteihez igazod-nak. A körülöttünk lévő világ folyamatosan változik: egyrészt új és új tárgyak, fogalmak buk-kannak fel, melyeket valahogy meg kell nevezni, másrészt viszont számos tárgy és fogalom megy ki a divatból, s merül velük együtt feledésbe a nevük vagy – ha nem külön szót használ-tunk rájuk – az a jelentés, amely valamely poliszém szó különböző értelmezései közül rájuk vonatkozott.
A szókincs bővítésének három fő módozatát ismerjük. Az egyik a szóalkotás, ennek során új lexikális egységeket hozunk létre. A második módszer a lexikális kölcsönzés: ennek során valamely idegen nyelvből veszünk át vagy fordítunk le lexikális elemeket (jövevényszó, idegen szó, tükörszó, tükörszólás). A harmadik módszer pedig a jelentésváltozás: ennek során egy meglévő lexéma alakilag változatlanul vesz fel a korábbihoz képest további jelentés(eke)t.
Ezek az eljárásmódok a szókincs bővülésének aspektusából gyakran párhuzamosan is mű-ködnek, s ezek eredőjeként jönnek létre új megnevezési egységek. A szóalkotás például történ-het az adott nyelv saját szóalkotási szabályai alapján, de idegen minták nyomán is (tükörszavak, tükörszólások). Új jelentések is létrejöhetnek figuratív jelentésváltozással (metaforikus és me-tonimikus névátvitelek, pl. a hegy lába, az eke szarva), de idegen minták nyomán is (tükör-jelentések, pl. egér, ablak), de ide tartozik a megnevezett dolog változása folytán bekövetkező jelentésváltozás is (pl. lábas, toll). Mindezekben a folyamatokban a kommunikációra képes embernek a nyelvi megnevezésre való képessége nyilvánul meg: ezáltal tudunk ismert vagy új dolgokat, fogalmakat bizonyos eljárásmódok szerint elnevezni, sőt gyakran osztályozni vagy értékelni. Az eljárásmódok néha nyelvspecifikusak (pl. a szóalkotás egyes típusai), néha uni-verzálisak (szókölcsönzés, jelentéskölcsönzés). Az ily módon létrejött újításoknak a kommuni-kációban való eredményes felhasználása szempontjából döntő jelentőségű az a körülmény, hogy a lexikális vagy szemantikai újításokat nemcsak létre kell hozni, hanem a beszédpartne-reknek meg is kell azokat érteniük. Ennek a folyamatnak ismét több komponense van: szerepe van benne a nyelvspecifikus szabályismeretnek (a szóalkotással létrejött elemek tekintetében), a kölcsönző nyelvek ismeretének (kétnyelvűség) és annak az univerzális kognitív képességnek, hogy a dolgok hasonlósága vagy érintkezése alapján a figuratív jelentésalkotás eseteit felismer-jük és megértfelismer-jük (vö. Munske 1993: 482).
Rendszerezve nem nagyon kutatták a lexémák és szemémák kiveszésének a jelenségkörét.
Ezek ugyanis elsősorban az emberi életkörülmények változásához kötődnek, s emiatt nyelvé-szeti szempontból nehezen osztályozhatók. Ha ezt a témát jobban szemügyre vesszük, akkor egy területen fontos érintkezési pont mutatható ki a megnevezési egységek keletkezését és pusz-tulását illetően. Arról a kérdésről van szó, hogy milyen feltételek mellett lehet a lexémákat azután is használni, ha az általuk megnevezett dolgok megváltoztak (ez ugyanis a dolgok meg-változása révén bekövetkező jelentésváltozáshoz vezet (Bedeutungswandel durch Sachwandel:
lábas, toll stb.)), illetve mikor és miért lesznek ezek lexikális vagy szemantikai neologizmusok-kal lecserélve. Másként fogalmazva a kérdést: hol húzódik a választóvonal a lexikális konti-nuitás és a lexikális innováció között (vö. Munske 1993: 483).
De térjünk vissza eredeti gondolatmenetünkhöz, a szókincs bővítésének kérdésköréhez!
Mint fentebb megállapítottuk, erre elsősorban szóalkotás, lexikális kölcsönzés vagy jelentés-változás révén van lehetőség a nyelvekben. A történeti nyelvészetben számos munka tárgyalja
ezeket a fenoméneket, de szinte mindig csak a lexémákra koncentrálva. A szóalkotás techni-káinak bemutatása többnyire kimerül a szóképzés és a szóösszetétel, valamint a ritkább szó-alkotási módok leírásában, ahogy a lexikális kölcsönzés és a jelentésváltozások tárgyalása is túlnyomórészt a lexémákra összpontosít.
A szókincs változásait tárgyaló munkák többsége tehát figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a lexikális egységek között nem kis számban találhatók állandósult szókapcsolatok is, azaz a szóalkotás terminusnak ezek létrejöttét is le kellene fednie, mint ahogy a lexikális köl-csönzésnek is vannak frazeológiai aspektusai. Helyesen jár el tehát Munske akkor, amikor a szókincset az alábbi halmazokra osztja fel (1993: 485):
reprodukálható lexikális egységek (LE)
(a) morfológiailag egyszerű LE (b) morfológiailag komplex LE
c) univerbálódott lexikális kombinációk
(d) rögzült lexikális kapcsolatok
Az (a) csoportba tartozó morfológiailag egyszerű lexikális elemek a szókincsnek azon részei, melyek – legalábbis szinkrón szempontból – nem elemezhetők morfémák kapcsolataiként (pl.
él, hal (ige és főnév), ház, asztal, herceg, három, szép; ember, torok, lélek).67
A (c) csoportba tartozó univerbálódott lexikális kombinációk ugyanúgy teljesítik a fonoló-giai (sőt grafemikai) szó fogalmát, mint az (a) csoport elemei (hangsúly, fonotaktikai szerkezet, szóköz nélküli írásmód stb.), de szinkrón szempontból mégis legalább két morféma kombiná-ciójaként elemezhetők (képzett vagy összetett szavak, pl. élhetetlen, életöröm; halandó, halá-los, meghal; vendégház, hercegkisasszony).
A (d) csoportba a rögzült lexikális kapcsolatok tartoznak, vagyis azok a legalább két – (a) vagy (c) típusú – komponensből álló frazeológiai kapcsolatok, amelyek jelentésüket tekintve többségükben lexéma értékűek, de szerkezetük és hangsúlyviszonyaik alapján nem szóként vi-selkednek. Ezeknek a köre meglehetősen tág, hiszen egyaránt tartoznak ide olyan egységek, amelyeket pusztán gyakori együttes előfordulásuk alapján sorolunk ebbe a szókészleti cso-portba (kollokációk: előadást tart, kérdést intéz, győzelmet arat stb.), mint szemantikailag demotiválódott vagy éppen teljességgel opak szólások (kosarat ad vkinek, nagy feneket kerít vminek, vargabetűt csinál stb.).68
67 Az utolsó három példa elhomályosult összetétel, illetve képzés, de szinkrón szempontból egyetlen morfémaként viselkednek.
68 Munske (uo.) rögzült lexikális kollokációknak (fixierte lexikalische Kollokationen) nevezi az ebbe a csoportba tartozó egységeket, de ezt nem tartom igazán szerencsésnek, hiszen a kollokáció terminus a frazeológiai irodalom-ban foglalt, mégpedig a fentebb használt értelemben. Nem szerencsés tehát a tágabb csoportot (állandósult szó-kapcsolatok) ugyanazzal a terminussal megnevezni, amelyet hagyományosan annak egyik részhalmazára alkal-maznak inkább.
Azáltal, hogy a fenti ágrajz a (b) csomópontba a morfológiailag komplex lexikális egysége-ket sorolja, s ezeegysége-ket két típusra osztja, kiemeli a szóalkotással, illetve frazeologizálódással létrejött lexikális egységek közti hasonlóságokat. Ez a két eljárásmód ugyanis több szem-pontból is konkurál egymással, mint ezt többen is megállapították (vö. pl. Munske 1993: 486, Fleischer 1997: 162–173). Nyelvtipológiai szempontból a (c) és (d) csoportok a szintetikus és analitikus nyelvi építkezésmód kifejezésmódjaiként is felfoghatók. A morfológiailag egyszerű lexikális egységekkel szemben jellemző erre a két csoportra, hogy elemeik többsége monoszém. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy építőelemeik kölcsönösen determinálják, ezáltal szűkítik egymás jelentését (l. később részletesebben), de részben azzal is összefügg, hogy – szemben számos egyszerű lexémával – viszonylag sok nyelvtörténetileg fiatal egység is van köztük.
A frazeológiai egységek bevonását a szókincsbővítés lehetséges technikáinak leírásába egyértelműen helyeselnünk kell. Hozzá kell tennünk, hogy ezek forrásvidéke is igen változatos lehet. Elsősorban természetesen a szóalkotáshoz áll legközelebb az állandósult szókapcsolatok létrejötte, de a lexikális kölcsönzés, sőt a jelentésváltozás tekintetében is számolni kell a több szóból álló lexikai egységekkel. Mindezek figyelembevételével a szókincs bővítésének lehet-séges útjait a következőképpen vázolhatjuk fel:
1. Új megnevezési egységek (lexémák, frazeolexémák, mondat formájú klisék) létrehozása a) Szóteremtés révén létrejött lexémák (indulatszók, hangutánzó, hangfestő
sza-vak), pl. jaj, puff; brekeg, béget; bandukol, cammog.
b) Szóalkotással keletkezett lexémák (képzett és összetett szavak, ritkább szó-alkotási módokkal (rövidülés, rövidítéses továbbképzés, betű- és mozaikszók, kontamináció stb.) létrehozott lexikális egységek), pl. szépség, asztalláb, la-bor, MÁV, csokréta.
Hozzá kell tennünk azt is, hogy a frazeológiai egységek sokfélesége miatt ez a csoport korántsem viselkedik egységesen, hiszen mint tudjuk, az egységek között jelentős különbségek lehetnek az alaki állandósultság és az ezzel összefüggő variabilitás tekintetében.
További problémát jelent az is, hogy a reprodukálható több szóból álló kapcsolatok közé tartoznak a közmon-dások, illetve szituációs klisék is, ezek azonban a fenti felosztás többi elemétől eltérően nem lexémaszerűen, ha-nem inkább idézetszerűen, egyfajta rögzült (mini)szövegként jelennek meg a kommunikációban. Az esetek több-ségében értelmük sem a denotáció síkján ragadható meg, mint a lexémáké, hanem inkább a jelentés mint használati szabály tekintetében (akkor mondják, ha-típusú klisék, pl. Hátrább az agarakkal!; Itt van a kutya elásva!; Minden rosszban van valami jó; Éhes disznó makkal álmodik stb.). Ez a probléma elkerülhető volna, ha ezeket a mondat-formájú egységeket kirekesztenénk vizsgálatunk hatálya alól, ám ha a frazeológiai egységek létrejöttét mint a szó-kincsbővítés egyik lehetséges útját tekintjük, akkor nem volna helyes előzetesen ilyen szűrőt alkalmazni, hiszen ezek is egyértelműen reprodukálható szókészleti elemek. Ezért Munske is így definiálja az ide tartozó egységeket (i. m. 484): „Phraseologismen sind reproduzierbare Sprachzeichen, die aus mindestens zwei Wörtern, jedoch höchstens einem Satz bestehen” [A frazémák reprodukálható nyelvi jelek, melyek legalább két szóból állnak, de legfeljebb egy mondatnyi terjedelműek]. A későbbiekben ugyan szinte minden példája csak szólásértékű kapcso-lat, de definíciója alapján mindenképpen beletartoznak a vizsgálati körbe a mondatértékű klisék is.
c) Több szóból álló lexikális egységek (állandósult szókapcsolatok), pl. pult alatt, borsot tör vkinek az orra alá, Sok lúd disznót győz. Ezek létrejöhetnek a gya-kori együtt használat folytán spontán is, de képes beszéd vagy körülírás ered-ményeként szándékosan is létrehozhatók.69
2. Lexikális kölcsönzés
a) Szóátvétel (idegen szavak, jövevényszók; speciális típusok: vándorszók és nemzetközi szók, pl. bor, búza, herceg, nyoszolya; selyem, gyömbér, tárkony;
antropomorf, géniusz, emulzió).
b) Frazémák eredeti alakban való átvétele (pl. ab ovo, ceterum censeo, summa summarum; ohne weiteres, sagʼ schon, von Haus aus; lʼ art pour lʼ art; dolce vita; time is money).
c) Tükörszavak alkotása idegen minták alapján (feltétel: a mintául szolgáló lexi-kális egység alakilag összetett és motivált kell, hogy legyen, pl. Tiergarten → állatkert, Blutdruck → vérnyomás, Wolkenkratzer → felhőkarcoló; humanitas
→ emberség).
d) Tükörszólások alkotása idegen minták alapján (pl. ném. jmdm. etw. auf die Nase binden → vkinek az orrára köt vmit; ném. einen Bock schießen → bakot lő; ang. I come to bury Caesar, not to praise him → Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni; ang. A horse! A horse! My kingdom for a horse! → Lovat, lovat!
Országomat egy lóért!).
3. Jelentésváltozás
a) Lexémák figuratív jelentésváltozása (metaforikus és metonimikus átvitelek, pl.
(ablak)szárny, (eke)szarv, vas ʼaprópénzʼ, az egész város ʼa város lakóiʼ, fe-jenként ʼszemélyenkéntʼ).
b) Frazeolexémák jelentésváltozása (poliszém szókapcsolatok létrejötte, pl. majd kiugrik a bőréből – ʼ1. nagyon örül, nagyon elégedett; 2. roppant türelmetlen, izgatottʼ; lábra áll ʼ1. betegségéből felépül; 2. rendezi megingott <anyagi>
helyzetét, erőre kapʼ).
c) Jelentésváltozás idegen hatásra: tükörjelentések (pl. egér, felhő, ablak; szere-csent mosdat, szerecsenmosdatás – a ném. Mohrenwäsche kifejezés hatására, vö. Forgács 1996b stb.)
Ami az egyes típusok számbeli megoszlását illeti, kijelenthetjük, hogy a frazémák keletke-zésének domináns módja egyértelműen az új frazémák létrehozása, ami a szóalkotás körébe sorolható eljárásmód. Egy nyelv frazémaállománya ugyanakkor gyarapodhat lexikális kölcsön-zés révén is: vagy idegen nyelvű szókapcsolatok közvetlen átvételével, vagy a szókapcsolatok
69 Meg kell említeni azt is, hogy a frazeológiai egységek között is létezik kontamináció, amely lehet ugyancsak spontán folyamat (pl. nehéz fába vágja a fejszéjét, nehéz dió stb.), de történhet szándékosan is (szólás- és közmon-dáspersziflázsok, frazeológiai játékok stb. – erről a 3.2.2.5.5. fejezetben részletesen is lesz szó).
pontos lefordításával.70 Végül – igaz, az eddigieknél jóval kisebb számban – vannak olyan frazémák is, amelyeknek a jelentése változik meg. Ez az esetek többségében jelentésbővülést jelent (parallel vagy szekunder metaforizáció, l. később), de természetesen az is előfordulhat, hogy egy korábban többjelentésű frazeológiai egység jelentései közül valamelyik visszaszorul vagy akár teljesen kiveszik, ezáltal annak felhasználhatósága szűkül. Ezek utóbbi jelenségek azonban már egyértelműen a frazeológiai egységek változásának kérdéskörébe tartoznak, ezért nem itt, hanem az 5. fejezetben tárgyalom őket. A frazémák létrejötte viszont egyszerre tartozik a frazémakeletkezés és a frazémaváltozás témakörébe, hiszen egyrészt új, addig a szókészletben jelen nem lévő megnevezési egységek jönnek létre, másrészt viszont a variánsképződés, illetve a variánsok számának a lexikalizációs folyamat során való leszűkülése a frazeológiai egységek változási folyamataiba is beletartozik. Ugyancsak a frazémák keletkezéséhez sorolhatjuk a frazeológiai kölcsönzés különböző megvalósulási módjait, különösen a tükörfordítás útján át-vett elemeket. De vegyük sorra ezeket a folyamatokat, kezdjük a frazémakeletkezéssel!