Burger szerint (1982: 350–360) bizonyos szókapcsolattípusok esetében már azok formai felépítése alapján is valószínűsíteni lehet, hogy frazeologizmusokkal állunk szemben. Különö-sen jellemző ez az ún. ikerformulákra (ném. Zwillingsformeln) és a szóláshasonlatokra.
Ikerformuláról akkor beszélünk, ha két azonos szófajhoz tartozó szó az és kötőszóval (vagy akár aszindetikusan is) úgy kapcsolódik össze, hogy a sorrendjük alapvetően nem változhat (pl.
ném. gang und gäbe ʼmindennapos, megszokott, általánosan elterjedtʼ25), vagy két azonos szó kötőszóval vagy prepozícióval összekapcsolva alkot egy állandósult kapcsolatot (pl. ném.
Schulter an Schulter ʼvállvetveʼ)26.
Az ikerformulák – mint arra Burger – Buhofer – Sialm már könyvüknek a frazeológiai egy-ségek osztályozását bemutató részében is rámutatnak (1982: 38) – a német nyelv történeti fej-lődése során bizonyos időszakokban különösen nagy produktivitást mutattak. Ennek elsősorban stilisztikai okai vannak: ennél a típusnál az alaki jellegzetesség (formelhafte Charakter) nem pusztán a nyelvészek számára ismerhető fel, hanem minden nyelvhasználónak szembeötlő.
Emellett a formulák közül sok „poétikai” jellemzőket is mutat, mint például az alliteráció, a rím vagy az asszonánc (pl. ném. frank und frei ʼnyíltan és őszinténʼ27, klipp und klar ʼfélreérthetet-lenül, világosanʼ28; Jahr und Tag29, Lug und Trug ʼhazudozás és csalás (< Lüge und Betrugʼ stb.).
25 A két komponens a gehen és geben igékhez köthető etimológiailag, így a kifejezés eredeti jelentése: ʼminden, ami forgalomban van, és ami adhatóʼ.
26 A mai németben ritkán három, sőt négy komponensből álló fordulatokat is találni (pl. heimlich, still und leise ʼtitokban, észrevétlenülʼ, illetve frisch, fromm, fröhlich, frei ʼimpulzíven, gondolkodás nélkül, lazánʼ), de kétség-telen, hogy a kételemű kapcsolatok sokkal gyakoribbak és produktívabbak, vö. Burger – Buhofer – Sialm 1982:
38.
27 A frank und frei kifejezés első része a frankokra vonatkozik, akik valaha hódítóként szabad urak voltak. Emiatt kerülhetett a frank komponens az ugyancsak ʼszabadʼ jelentésű frei szinonimával egy kifejezésbe (vö. Röhrich 1991: 470).
28 A klipp und klar kifejezés a 18. század óta adatolható a németben, klipp komponense az alnémetből került a felnémetbe, jelentése ʼtaláló, odaillőʼ (vö. Röhrich 1991: 856).
29 A Jahr und Tag kifejezés ma csupán általános jelentésben használatos: ʼhosszabb idő múlvaʼ. Mint azonban Röhrich (1991: 782) rámutat, eredetileg egy középkori jogi formuláról van szó, amely egy évben, hat hétben és három napban határozta meg azt az időtartamot, amely után valaki visszavonhatatlanul és vitathatatlanul tulajdo-nosa lehetett az általa örökség vagy vásárlás révén megszerezett dolognak. Ez azzal magyarázható, hogy egy éven belül lehetett egy ilyen ügyben panasszal élni. Mivel a nyilvános bíróság (ordentliches Landgericht, Echteding) Nagy Károly uralkodása óta mindig hat hetente ült össze, s három napig ülésezett, az egy év, hat hét és három nap
A szóláshasonlatokkal kapcsolatban Burger (1982: 350) egy érdekes történeti példát mutat be, annak illusztrálására, hogy egy ilyen hasonlító szerkezet esetében joggal felmerülhet a gyanú, hogy frazeológiai egységről van szó. A schreien wie ein Zahnbrecher ʼhangosan ordít [szó szerint: ordít, mint egy fogtörő]ʼ fordulat a 16. és 19. század között többször is adatolható, ma azonban már csak egyes dialektusokban fordul elő, a köznyelvből teljesen kiveszett, sőt szinkrón kompetenciánkkal nem is egészen érthető. A mögötte levő kép is elég érthetetlen már számunkra, de világosabb lesz, ha megtudjuk, hogy a hasonlatban szereplő fogtörő nem más, mint a vásári forgatagokban feltűnő felcserféle, akinek jó hangosan, azaz ordítva kellett szol-gálatait és tudását reklámoznia, hogy pácienseket és érdeklődőket csábíthasson magához. A mai adatok hiánya ellenére a többszöri régi előfordulás (Röhrich szerint (1991: 1757) Hans Sachs és Caspar Scheit műveiben igen gyakori), a mai nyelvjárási adatok (pl. schleswig-holsteini He schręt as en Tänbręker) és a hasonlító szerkezet alapján meglehetős biztonsággal állíthatjuk, hogy frazémával állunk szemben. Mint Burger (1982: 351) rámutat, egyes adatokban kimutat-ható még egy további frazeologizálódási fokozat is, amelyben összevonódik a főnévi és az igei komponens (Zahnbrechergeschrei ʼhaszontalan, fölöslegesen hangos ordítozásʼ, ez további bi-zonyíték a kifejezés állandósult jellege mellett.
Az említett két frazématípus megtalálható a magyarban is, igaz, az ikerformulák lexikológiai besorolása nyelvünkben kicsit problematikusabb, mint a németben. Ami ugyanis ezeket a szer-kezeteket illeti, a magyarban is számos ilyen kifejezés van, de ezek között kevés kötőszósat találni (pl. Szodoma és Gomorra, ördög és pokol stb.), túlnyomó többségük kötőszó nélkül kap-csolódik a másikhoz. Emiatt a legtöbbjüket ma már kötőjellel írjuk, s az ún. álikerszók vagy valódi mellérendelő összetételek közé sorolódnak be, pl. dérrel-dúrral, ízzé-porrá, ízig-vérig, agyba-főbe, nyakra-főre, hegyen-völgyön, tűzzel-vassal, éjjel-nappal, sebbel-lobbal stb. Mind-azonáltal találni néhány különírt példát is, pl. tetőtől talpig, csöbörből vödörbe (vagy: cseberből vederbe). Noha a kötőjeles formák ma már lexémaértékűek, s így inkább a lexikológiában a helyük, mint a frazeológiában, Hadrovics is tárgyalja őket történeti frazeológiai munkájában.
Ő azzal érvel, hogy számos olyat lehet köztük találni, amelyek átvonódnak az elvont síkra:
„Lehet egy kapcsolat a konkrét síkon egyszerű mellérendelés, az elvont síkon már frazéma lesz”
(1995: 86). A sző-fon kapcsolat magában puszta felsorolás, de Arany Buda halála című művé-nek tizenegyedik éművé-nekében már túlmegy ezen, s frazémává válik: „Rég ideje sző-fon maga tit-kos tervén”. Ugyanezt az értelmet találjuk a Csaba királyfi című elbeszélő költeményében is:
„Tán nem tudom én, hogy mint a pók a zugban, / Régen szőttök-fontok homályos titokban”
(Arany 1981: 732 és 616).
Hadrovics tehát elsősorban az idiomatizáltság alapján sorolja a frazeológiába ezeket a kife-jezéseket, ez azonban nem döntő érv, hiszen egyszavas kifejezések is lehetnek idiomatizáltak, gondoljunk például a szlengben használt gályázik ’keményen dolgozik’ vagy énekel ’<rendőr-ségen> vallomást tesz’ igékre. Ugyanakkor azonban az is kétségtelen, hogy a fenti kifejezések
volt az az időtartam, ami után valaki véglegesen és biztosan birtokba vehette a szerzeményét, vö. a régi jogi köz-mondással is: Jahr und Tag soll ewig gelten ʼaz év és a nap örökké érvényesekʼ. De ez az időtartam volt érvényes az uraságnak teljesítendő szolgálatok esetében is: ha ez lejárt, akkor a kötelezettségek elévültek (vö. Versäumt die Herrschaft Jahr und Tag, so ist ihre Gerechtigkeit aus ʼHa elmulasztja az uraság az évet és a napot, akkor érvényét veszti a jogosultságaʼ).
mindenképp a lexikológia és a frazeológia határán foglalnak helyet, hiszen az, hogy az ide tar-tozó, két szóból álló fordulatok nagy részét ma kötőjellel írjuk, csupán a magyar helyesírási szabályzatot, illetve szótárt gondozó munkacsoport döntésén múlik, valójában lehetne őket kü-lön is írni.30 Voltaképpen tehát arról van itt szó, hogy az ikerformulának tekinthető állandósult szókapcsolatok egybeforrottsági foka olyan mértéket ölt, ezáltal a köztük levő szünet olyan-nyira lerövidül, hogy inkább már összetételként kezeljük őket.
A régi adatokból azonban az is látható, hogy valaha nem volt ennyire állandó ezeknek a fordulatoknak az alakja: számos esetben még a szórendjük is változhatott, máskor meg a két tag kötőszóval vagy egyéb elemmel kapcsolódott egymáshoz. Később a kötőszó elmarad, s az állandósulás végpontjaként a két tag összetételnek érződik inkább. Lássunk néhány példát Had-rovicstól (1995: 90–99)!
Az tengeren nagy hab, szél-vész támada (Ap. 101) és nagy vész-szél támada (CornK. 139r)
Az másik tanó talpátul fogva tetéig (sic!) az farkas-sebtől megemészteték (PéldK. 42)
tetédtől fogván talpadig te testödben egészség nem vala (CzechK. 28) [A szülő asszony] kezét idestova hányja-veti (WinklK. 80)
…köszörülte fogát, tőrit hánta s vetette (RMKT 17. sz. 10:129)
Ezek az ikerformulák gyakran más frazeológiai egységek részeként jelennek meg. Ezekkel kapcsolatban is jól látszik a régi példákból, hogy a mellettük megjelenő frazématagok tekinte-tében is jellemző volt a váltakozás, pl.
Ezek kégyót-békát kezdének kiáltani a király ellen (HeltChr 74r)
…kik sok kígyó-békát vernek a fejünkhez az Krisztusban való mi hitünkért (Ma-gyari 21)
Az eddigi példák némelyike azt is jól tükrözi, hogy az ikerformulák között a magyarban is gyakoriak azok, amelyek bizonyos prozódiai jegyeket is hordoznak magukon (pl. alliteráció, rím: se híre, se hamva; dérrel-dúrral, hanyatt-homlok stb.).
Noha Burger a formai-stilisztikai bizonyítékok kapcsán csak az ikerformulákról és a szólás-hasonlatokról ír (1982: 350–351), voltaképpen meg lehetne említeni ebben az összefüggésben az ún. modellértékű kapcsolatokat (ném. Modellbildungen) is. A modellértékű kapcsolatok közé a külföldi szakirodalomban azokat a többé-kevésbé szabad lexikai elemekkel bővíthető szintaktikai sémákat sorolják, amelyek gyakran szolgálhatnak további szókapcsolatoknak is mintául (vö. Forgács 2007a: 95). Ilyen a németben például az X um X-modell, amelynek jelen-tése nagyjából az ’egyik X-et a másik után’, pl. Glas um Glas ’egyik poharat a másik után’, Stein um Stein ’egyik követ a másik után’ stb. Ezeknek a kapcsolatoknak a megfelelői össze-forrottságuk folytán a magyarban is a frazeológia körébe utalhatók, természetesen azzal a szer-kezeti különbséggel, ami az indoeurópai nyelvek elöljárószós szerkezetei és a magyar ragos
30 Érdekes adalék ebben a vonatkozásban a cserben hagy kifejezés írásmódjának a megváltozása is: A magyar helyesírás szabályainak 11. kiadása szerint a cserbenhagy alakot egybe kellett írni (vö. AkH.11 172), míg az új, 12. kiadás szerint ma – akárcsak korábban, hiszen frazémából alakult – különírandó (vö. AkH.12 198).
formák között kimutatható, azaz például házról házra, szóról szóra, faluról falura, óráról órára, percről percre stb.
Hadrovics (1995: 97) példáiból látható, hogy régi nyelvünkben olyan modellértékű kapcso-latokkal is találkozunk, amelyeket ma nem nagyon használunk, pl.
Ezen nagy gyarlóság firul fira marad (RMKT 17. sz. 11:92) Az levelet … Joab igíröl igíre mind elolvasá (Hoffgr e1v)
Inkább akarnak koncrul koncra vágatni, hogy sem mint… (Drask 79r)
A kifejezés elemeinek az ismétlődése és a szintaktikai minta követése miatt ezekről a régi nyelvi példákról is meglehetős biztonsággal kijelenthetjük, hogy frazémákkal van dolgunk.
Régibb példáinkban néha az is jól látszik, miként küzdenek a konkurens szerkezetek egy-mással, vö. pl.
A pápa követit viszik helyre helyről, úgy amint hallottunk Ezechiás felöl (RMKT 17. sz. 11:223)31
Mert pestis lévén, helyből helybe kergette az embereket (BethK 1:61)
Ami a szóláshasonlatokat illeti, Hadrovics is rámutat monográfiájának a hasonlító mellék-mondatokról írott fejezetében, hogy a „teljes mondatok közül ebből a fajtából lett a legtöbb frazeologizmusnak minősíthető típus. Nyelvészeink ezzel foglalkoztak a legtöbbet. Ennek oka az, hogy az úgynevezett szóláshasonlatok között számos olyan van, amelyeknek megértéséhez részletes tárgyi magyarázat szükséges” (1995: 134).
A szóláshasonlatok igen sokfélék lehetnek, de – mint Hadrovics is hangsúlyozza (1995: 135) – nem számítandók közéjük az „egyedi jellegű, csak pillanatnyi leleményből keletkezett, gyak-ran költői hasonlatok […], amelyek nem lettek általánosan használt klisékké”. Hadrovics pél-dája ezzel kapcsolatban Mikes Kelemen gyakran használt fordulata, miszerint édes nénjét úgy vagy még jobban szereti, mint a káposztát, amely azonban „Mikesnek egyedi leleménye, és akárhányszor fordul is elő leveleiben, ez nem tartozik a frazeológiába, mert ezen a szűk körön nem terjedt túl, a hazai irodalom meg éppen a szerző életkörülményei miatt nem vehette fel vérkeringésébe” (uo.).
Mindez jól mutatja, hogy történeti szövegek esetén azért igen óvatosnak kell lennünk egyes hasonlatoknak a szóláshasonlatok, azaz az állandósult klisék közé való besorolásával. A hason-lító forma ugyan hajlamosít a frazeologizálódásra, ezért hamar felmerülhet, hogy állandósult szókapcsolattal van dolgunk, azonban hogy valóban szóláshasonlattal állunk-e szemben, azt csak igen körültekintő vizsgálattal lehet kideríteni.
Természetesen itt is segíthet bennünket mai nyelvi kompetenciánk is, hiszen lehetséges, hogy a hasonlat ma is klisészerűen él nyelvünkben, pl. él, mint hal a vízben; fehér, mint a hó;
piros, mint a vér; játszik, mint macska az egérrel, vö. Hadrovics történeti példáival (1995: 139–
143):
Miképpen az szép halatska az vízben […], itt e világon én is szintén azonképpen élek (RMDE 1: 655; hasonlóan RMKT 17. sz. 15A: 769)
31 Ebben a példában a két tag cseréje feltehetően a rím érdekében történhetett, vö. Hadrovics 1995: 97.
… talála helyheztetett fehér kenyeret ő előtte miképpen az hó (KrisztL 11) Piroson szemérem Julia orcáján Úgy áll, mint cseppent vér gyenge két ajakán
(RMKT 17. sz. 11: 567)
Ekképpen játszadoznak […] a szent atyák (= az inkvizítorok) a szegény keresz-tyén fogollyal, nem külemben mint a körmes macska az egérrel (HeltHáló 131)
Másrészt joggal mutat rá Hadrovics, hogy „meg kell különböztetnünk a közönséges hason-lító mondatokat olyanoktól, amelyek valami sajátos többletet tartalmaznak” (1995: 134). Ez a többlet lehet a hasonlításban foglalt nagyítás, túlzás, szokatlanság is (a hírre fehér lett, mint a fal), de még inkább fel kell figyelnünk az ironikus, a valósággal ellenkező állításokra, pl. annyit ért hozzá, mint tyúk az ábécéhez vagy mint szamár a lantjátékhoz vagy mint hajdú a harangön-téshez.
Hadrovics ez utóbbi típussal kapcsolatban a következőket írja (1995: 145): „Az igével szer-kesztett hasonlító mellékmondatoknak egyik sajátos válfaja a hasonlítva tagadó. […] Sajátos jellege abban áll, hogy egy tagadást úgy fejezünk ki, hogy valami teljesen képtelen, végképp össze nem illő dolgok összehozásával szemléltetjük a lehetetlenséget. Az egyszerű tagadó forma ilyen: »Nem tud a szamár semmit a gyöngyfűzéshez« (HeltHáló 23). Ez egy hozzá nem értő emberre vonatkoztatva így is kifejezhető: »Annyit ért hozzá, mint szamár a gyöngyfűzés-hez.« Pontosan ilyen megfogalmazást a példáim között nem találtam ugyan, de számos hasonló régi adat bizonyítja az ilyen típus általánosságát”. Lássunk néhány régi nyelvi példát Hadrovics nyomán (i. m. 146)!
Amennyit ért hajdú a harangöntéshez, kinek ügye nem volt, annyit ért törvény-hez (RMKT 17. sz. 2: 196)
[Egyed doktor] az Úristennek igéjéhöz ennyit tud vala, mint a lúd az zsoltárhoz (HeltHáló 342)
Mert ők ahhoz anneat értnek, mint a szamár a lanthoz (Székely 88r)
Ugyanilyen gúnyos hasonlítást fejez ki az illik, mint bot a tegezbe hasonlat is. Ez már Decsi Adagiorumában is megtalálható, vö. NySz. III: 501: Igen illik mint az bot az tegezbe (Decsi:
Adag. 64), hasonlóan Heltai Háló című művében is: Hopp, mint illik a bot a tegezbe (Heltai 1979: 115). Hadrovics ezzel a kifejezéssel kapcsolatban azt írja, hogy „régen a tegez a nyíl-vesszők hordozására szolgált, de buzogányt nem tettek bele. Így lett a gúnyos mondás: »Igen illik hozzá, mint az bot (= buzogány) az tegezbe«” (1995: 146). Szerintem azonban korántsem biztos, hogy a bot itt ʼbuzogány értelmű, hiszen a szabályos, egyenes és hegyes nyílvesszők mellé az egyszerű, tompavégű, s esetleg göcsörtös bot sem való.32
Hadrovics nem említi, de ezzel gyakorlatilag megegyező használatú a régiségben a követ-kező szóláshasonlat is: illik rá, mint szamárra a bársony nyereg, vö. Sirisaka 1890: 82, lásd
32Ezt az elgondolást egyébként Hadrovics egy pár sorral később idézett példája is támogatja (Azért úgy illettél az úri seregben, Mint görcsös s horgas bot aranyos tegezben – RMKT 17. sz. 13:76), ezért nem is egészen értem, miért gondol itt Hadrovics a bot = buzogány megfelelésre.
még NySz. III: 71: Nem illet szamárt veres nyereg (MA. Decsi Adag. 22). Különösen jól szem-lélteti a két kifejezés egyenértékűségét Erdélyi (1851: 356) következő adata, még ha abban a bársony nyereg helyett másik értékes lószerszám szerepel is: Aranyos kantár szamár fejéhez:
bot a tegezhez.
Ugyancsak gyanút foghatunk, hogy a hasonlításban szóláshasonlattal lehet dolgunk, ha „a hasonlító mellékmondatban személynevek szerepelnek, amelyekről nem tudunk semmit, vagy ha ismerjük is őket, nem tudjuk, hogy miért az adott szerepben jelennek meg” (Hadrovics 1995:
147). Lássunk ezekre is néhány példát!
Szent mint a Bodóné pulykája, mert kan nélkül tojik (Margalits 1896: 719) Nyer benne, mint Bertók a csíkba (Margalits 1896: 56)
Nem találja helyét, mint Csatakné a menyének (Addig szoritja tovább a padon, mig végére ér.) (Margalits 1896: 329)
Megrázza [táj: megfogja], mint Krisztus a vargát (O. Nagy 1976: 395) Otthagyja, mint szent Pál az oláhokat (O. Nagy 1976: 539)
Szintén gyakori a szóláshasonlatokban, hogy a hasonlítás alapját egyes népekre jellemző tulajdonságok, például a bőrük színe, a szokásaik stb. képezik. Az ilyesfajta hasonlítások gya-korta ironikusak is lehetnek. Néhány példa:
Fél, mint Cigány a’ Szent Mihálytúl (Dugonics 1820: 147) Kondor, mint a’ Cigány (Dugonics 1820: 224)
Biztatja, mint oláh az ökrit (Margalits 1896: 68) Erőtlen, mint a’ Tót kaszás (Dugonics 1820: 218)
Semmi se lett belőlle, mint a’ Tót’ fiából (Dugonics 1820: 238)
Látszólag ugyanilyen – csak nem népekre, hanem egy foglalkozási csoportra vonatkozó – sztereotípián alapul az iszik, mint a kefekötő szóláshasonlat is. Ennek hallatán arra gondolha-tunk, hogy a kefekötők a munka közben szálló finom szőrszálak miatt gyakran öblítették le a torkukat, s nem feltétlenül vízzel. O. Nagy azonban rámutat, hogy a kifejezés a magyarban nyelvi kölcsönzés eredménye: a német trinken/saufen wie ein Bürstenbinder fordulat tükör-fordítása (1979: 261–262). A németben ugyan állhatna mögötte a fenti sztereotípia, ám német szóláskutatók kiderítették, hogy a ʼkefekötőʼ jelentésű Bürstenbinder komponens egyfajta remotivációs cserével került csupán a kifejezésbe, l. a 3.2.2.5.6. fejezetben részletesebben.