A frazeológiai motiváltság típusai

Mindezek alapján Munske a frazeologizálódás tipológiáját is a szókapcsolatok motivációjára alapozza, s négy nagyobb motivációtípust különböztet meg (i. m. 489):

a/ morfológiai-szemantikai (rövidítve: morfológiai) motiváció b/ figuratív motiváció

c/ szituatív motiváció

d/ jelmező-motiváció (ném. Zeichenfeldmotivation)

Ezeken a típusokon röviden összefoglalva a következőket érti:

a/ Morfológiailag és szemantikailag motivált a keletkezésének időpontjában gyakorlatilag minden állandósult szókapcsolat, hiszen jelentésük – legalábbis elsődlegesen – a komponen-seik jelentéséből összegződik.

b/ Figuratívan motiváltak azok az egységek, amelyek a morfológiai-szemantikai motivá-ción túlmenően még átvitt (metaforikus, metonimikus) értelemmel is bírnak.

c/ Szituatívan motiváltak azok az egységek, amelyeknek megértése egy bizonyos – a frazémában ki nem fejezett – szituáció ismeretét is feltételezi (elsősorban az elliptikus frazémák tartoznak ide).

d/ A jelmező-motiváció a kifejezések modifikációjában ölt testet. Munske szerint ebben a vonatkozásban főként a szinonimák, antonimák és az akcionális sorok veendők számításba.

Ennek megfelelően Munske (i. m. 489) a frazémaképződésnek is négy lehetséges útját kü-löníti el:

1. Az első csoportot azok a frazémák alkotják, amelyek a keletkezésük idején teljes egé-szükben a komponenseik szó szerinti (literális) jelentése alapján (morfológiailag és szemanti-kailag) motiválva vannak. Mint már Barz osztályozásában is láttuk, elsősorban a megnevezési sztereotípiák, frazeológiai terminus technicusok, onimikus frazeologizmusok tartoznak ide, de számos kommunikációs formula, sőt közmondás is, ha szerkezetileg rögzültek, de nincs átvitt jelentésük (pl. Kérem, tartsa a vonalat! vagy Sok kicsi sokra megy).⁸²

2. A második csoportba azok a frazémák tartoznak, amelyeknek egészleges jelentése az egyes komponensek vagy akár az egész szerkezet metaforikus, illetve metonimikus haszná-latából nő ki. Ez a figuratív jelentés a morfológiai-szemantikai motivációs háttérre alapozódik.

81 Munske a primer motivációt egyszerűbben motivációnak (Motivation) kívánja nevezni, a mai nyelvbeli moti-válhatóságot pedig motiváltságnak (Motiviertheit), véleményem szerint azonban a rövidített elnevezések hason-lósága félreértésekre adhat módot, ezért talán jobb megtartani a primer motiváció és a (mai) motiváltság terminu-sok különbségét.

82 Munskénak ez a típusa valójában megfeleltethető Barznak a primer frazeologizálódás körébe vont azon típusá-nak, amelyben szabad szókapcsolatok szerkezetileg állandósultípusá-nak, de nem idiomatizálódnak.

Ide tartozik az állandósult szókapcsolatok igen jelentős része: azok a szókapcsolatok, amelyeket a szakirodalom a frazeológia centrumába tartozónak tekint (pl. olajat önt a tűzre, rossz fát tesz a tűzre).

3. A harmadik csoportba olyan egységek tartoznak, amelyek összesített jelentése a keletke-zésük idején szituatívan odaértendő, de verbálisan ki nem fejezett komponensek révén jön létre. Erre a frazématípusra a szakirodalom kevés figyelmet fordít, bizonyára azért, mert viszonylag kevés egység tartozik a csoportba. Valóban vannak azonban olyan frazémák, ame-lyek egyes elemei elliptikusan elmaradnak a kifejezésből. Munske egyik példája erre a típusra a großer Bahnhof, amelynek jelentése ʼnagyszabású, ünnepélyes fogad(tat)ás, amelyen sokan jelennek meg a pályaudvaron, illetve a repülőtérenʼ, pl. Der Popstar bekam einen großen Bahnhof ʼA popsztárnak nagyszabású fogadtatásban volt részeʼ. Azaz a kifejezés teljesebb for-mája a großer Empfang am Bahnhof volna, de a fogadásra utaló komponens elmarad. Hasonló példák a magyarból a Kapsz egyet! vagy a Kapsz a pofádra! kifejezések.

4. A negyedik csoportba olyan kifejezések tartoznak, amelyek az előbb említett három mód valamelyikével keletkeznek, de egyes komponenseiket kicserélik, esetleg kiegészítik (vagy akár a kifejezés egésze kap valamilyen kiegészítést). A kifejezések cseréje vagy kiegészítése Munske szerint egy jelmező kereteiben történik meg. Ez a jelmező-motiváció a szekunder frazémaképződés különböző formáit teszi lehetővé, pl. szinonimák vagy antonimák révén (nincs egy árva fityingje, buznyákja, petákja, vasa sem, illetve kis hal – nagy hal, felszálló ág-ban van – leszálló ágág-ban van stb.), l. később részletesebben (3.2.2.5.).

Munske a keletkezési módok nyomán nevezi el az egyes csoportokba tartozó frazématípusokat is (i. m. 490). A következő négy csoportot különíti el:

Mivel az első csoportra nem alakult ki korábban gyűjtőfogalom, az oda tartozó egységeket jobb híján aspecifikus frazémáknak (unspezifische Phraseologismen) nevezi, mivel nem mutat-nak fel semmi olyan speciális jegyet, mint a (2) – (4) csoportba tartozó kifejezések.

A második csoportba tartozó, átvitt értelmű egységeket a szakirodalomban többnyire frazeolexémának (ném. Phraseolexem) vagy idiómának nevezik (vö. pl. Fleischer 1997: 68 vagy Burger – Buhofer – Sialm 1982: 24), de ezek helyett Munske a figuratív frazémák elnevezést javasolja, mert ez jobban utal a keletkezésük alapjául szolgáló jelentésváltozásra, másrészt lehetővé teszi, hogy ne csak lexémaértékű szókapcsolatokat soroljunk ebbe a típusba, hanem figuratív jelentésű mondatértékű kapcsolatokat is, mint Spongyát rá!, Hátrább az aga-rakkal! vagy Sok lúd disznót győz.

A harmadik típust korábban nem igen vizsgálták, ezért előzetes elnevezését sem lehet találni az irodalomban. Mivel az ide tartozó frazémák úgy jönnek létre, hogy a szituatív motiváció révén elmarad egy elem a kifejezésből, Munske elliptikus frazémáknak nevezi az ebbe a cso-portba tartozó szókapcsolatokat.⁸³

83 Az elliptikus frazémák terminus véleményem szerint jobban tükrözi ennek a típusnak a lényegét, mint az a szempont, hogy megértésük egy bizonyos szituáció ismeretét is feltételezi. Későbbi példáinkból látni fogjuk ugyanis, hogy az elmaradó elem többnyire nem egy bizonyos közléshelyzethez kötődik, mint inkább tabukerülés okán elliptálódik.

A negyedik csoportba tartozó kifejezésekkel, amelyeknek egyes elemei módosulnak a hasz-nálat során, már Munske előtt is viszonylag sokat foglalkozott a szakirodalom (pl. Koller 1977:

31–39, Fleischer 1982: 205–230), ezért ezt a csoportot a korábbi megállapítások alapján modi-fikált frazémáknak (modifizierte Phraseologismen) nevezi el.

Az első három csoport esetében beszélhetünk Munske szerint primer frazeologizálódásról, a negyedik csoport kapcsán pedig szekunder frazeologizálódásról.

Munske frazéma-tipológiájához több megjegyzés kívánkozik. A felosztásnak megvan a maga logikája, s alapvetően egyet is lehet vele érteni, de az első csoport elnevezését (unspezifische Phraseme) nem tartom igazán szerencsésnek. Az aspecifikus vagy nem specifi-kus frazémák terminus ugyanis – stílszerűen fogalmazva – maga is kicsit „alulspecifikált”. Ta-lán informatívabb volna őket szerkezetileg állandósult frazémáknak nevezni, vagy – hogy ko-herensebb legyen a tipológia az idegenszó-használat tekintetében – nevezhetnénk őket struktu-rálisan állandósultnak is. Pusztán strukturális frazémáknak azért nem mondanám őket, mert ez a terminus már foglalt.⁸⁴

A figuratív frazémák megnevezéssel egyet lehet érteni, annál is inkább, mert ennek haszná-lata révén egy csoportba foglalhatjuk a metaforikus névátvitellel alakult frazémákat a metoní-mia vagy szinekdoché útján létrejöttekkel. Ugyanakkor Munske osztályozása nem tesz különb-séget az egységek között abban a tekintetben, hogy egyenesen szabad szószerkezetből alakul-tak-e vagy egy korábbi, strukturálisan állandósult frazéma jelentésének módosulásával. Ez ugyan annyiban érthető, hogy Munske a frazémák keletkezésének módjára koncentrál, s a figu-ratív jelentésváltozás valóban összekapcsolja ezeket az egységeket. Ugyanakkor viszont – mint láttuk – mégis különbséget tesz primer és szekunder frazeologizálódás között is, azaz kiegészítő aspektusként a frazémákat létrehozó bázis nézőpontját is alkalmazza. Ha tehát a keletkezés szempontjából egybeolvasztja a szabad szókapcsolatokból és a strukturálisan állandósult szókapcsolatokból metaforikus vagy metonimikus jelentésváltozás révén keletkező frazémákat, akkor megszünteti ugyan Barz osztályozásának egy látszólagos következetlenségét, de egyúttal maga is létrehoz egyet, hiszen így kirekeszti a strukturálisan állandósult frazémákból figuratív jelentésfejlődés révén poliszémmé váló egységeket a szekunder frazeologizálódás köréből. Stíl-szerűen azt mondhatnánk: amit nyer a vámon, elveszíti a réven.

Történeti vizsgálatokban, a szerényebb adatolhatóság miatt persze igen nehéz egzakt módon megállapítani, hogy egy bizonyos fordulat valóban része volt-e már a lexikonnak kollokációként vagy szaknyelvi kifejezésként, mielőtt a figuratív jelentésváltozás megtörtént.

Még ha így volt is, könnyen lehet, hogy az átvitt értelmű kifejezés korábbról adatolható, mint

84 A szakirodalomban (vö. pl. Burger 1988: 41) azokat az állandósult szókapcsolatokat nevezik strukturális frazémának, amelyeknek egyetlen funkciója, hogy grammatikai viszonyokat jelezzenek. A magyarból legfeljebb egyes páros kötőszók tartoznak ide, mint például nemcsak … hanem … is, mind … mind, egyrészt … másrészt stb., de a németben is igen korlátozott az ide sorolható elemek halmaza, legfeljebb az in Bezug (auf) ’vmire vonatko-zóan’, az auf Grund ’alapján’ vagy a von Seiten ’részéről’ típusú elöljárószós képződmények sorolhatók még ide.

Ezzel együtt problematikus azonban ez a csoport, hiszen az ide sorolható elemek alacsony száma, valamint a ki-fejezések magas grammatikalizáltsági foka miatt kérdéses, hogy ezeket valóban a frazémák között kell-e, lehet-e számon tartanunk. Kérdés az is, hogy a gyakran a mondatban egymástól elég messze álló páros kötőszók tekint-hetők-e egyáltalán szókapcsolatnak.

konkrét értelmű párja. Ez persze nem jelenti azt, hogy az átvitt értelmű fordulat jött létre ko-rábban, hiszen a jelentésfejlődés vonatkozásában meglehetősen univerzális az a szabály, hogy a konkrét jelentések megelőzik az absztrakt jelentés(eke)t. Ugyanakkor azonban ezen az alapon sem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy az olyan szólások esetében, amelyeknek konk-rét értelmű változata is állandósult szókapcsolatként létezik nyelvünkben, a konkkonk-rét értelmű fordulat már biztosan állandósult is, mikor a figuratív jelentésváltozás bekövetkezett, hiszen lehet, hogy szinte egy időben, párhuzamosan zajlott az állandósulás, illetve az idiomatizálódás.

Például a parlagon hagy kifejezés mezőgazdasági szakkifejezésként való rögzülése nem kell, hogy jelentősen megelőzze az átvitt értelmű változat létrejöttét, hiszen mindkettőben dominál a ʼkihasználatlanul hagy, elhanyagol, nem törődik veleʼ jelentés. Ennek ellenére kétségtelen, hogy szabad szókapcsolatokból és korábbi állandósult szókapcsolatokból egyaránt alakulhat-nak figuratív jelentésmódosulással frazémák, azaz ha számolunk szekunder frazeologizálódással, akkor nem csupán a korábbi egységek alaki módosulásával alakult egy-ségeket kellene ebbe a típusba sorolni.

Munske egyébként azért is némileg következetlenül jár el, mert bár tanulmányának a sze-kunder frazémaképződést bemutató alfejezetében inkább csak a korábban létrejött egységek alaki módosulásáról beszél (i. m. 505–507), de egyik mondatában, majd később a frazémaképződést összefoglaló ábrájában már az ilyen egységek remotivációs átértelmezését is a másodlagos frazeologizálódás körébe utalja. Ez viszont azt jelenti, hogy a szekunder frazeologizálódás szemszögéből számol a jelentéstani módosulással (literalizáció) is, ám ebben az esetben még kevésbé érthető, hogy miért rekeszti ki a fordított irányú jelentésváltozást, azaz a strukturálisan állandósult egységek figuratív jelentésmódodulását a másodlagos frazémaképződés köréből.

A strukturálisan állandósult és a figuratív frazémák egyébként voltaképpen a frazémaképződés korábban is ismert két fő útját jelentik, sőt valójában a frazémák definíciójától függ, hogy mindkét típussal számolunk-e, hiszen egy szűkebb, csak az idiomatikus értelmű kifejezéseket magába foglaló frazémadefiníció szerint pusztán a figuratív frazémák tartoznának bele a vizsgálandó fenomének körébe. De korábban már leszögeztük, hogy a történeti frazeo-lógiai vizsgálatok számára semmiképpen sem szerencsés leszűkíteni a vizsgálandó kifejezések körét az átvitt értelmű kifejezésekre. A tágabb frazémadefiníció szerint viszont az állandósult szókapcsolatok kialakulását illetően mindenképpen számolnunk kell a strukturálisan állandó-sult egységekkel is. Ám hozzá kell tennünk azt is, hogy a két csoportot nem lehet éles válasz-tóvonallal elválasztani egymástól, hiszen lehetnek közös halmazaik, például a strukturálisan állandósult egységek figuratív jelentésváltozása útján létrejövő poliszém frazémák, amelyeknek van szó szerinti és átvitt jelentésük is, pl. fogást keres vkin ʼ1. <birkózásban> igyekszik ellen-felét megragadni, hogy földre vigyeʼ → ʼ2. ʼürügyet próbál találni arra, hogy a másikba bele-kössön, őt kikezdjeʼ.

Noha csak kicsiny csoportot jelentenek az elliptikus frazémák, de meg lehet tartani a tipoló-giában ezt a csoportot, mert valóban vannak ilyen egységek is. Ennek a típusnak az esetében ugyanakkor nehéz minden esetben egyértelműen megállapítani, hogy már a keletkezés pillana-tában kimarad-e a kifejezésből egy komponens, vagy csak később, a gyakori használat követ-keztében elliptálódik. Ez utóbbi esetben ugyanis már szekunder frazeologizálódással állnánk

szemben, hiszen egy meglévő kifejezés rövidülne meg (némiképp hasonlóan ahhoz, ahogyan egy közmondásból kiválik egy szólás, pl. Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik → a falra festi az ördögöt. (Persze ez utóbbiak esetében sem könnyű eldönteni, hogy nem a szólásváltozat jelenik-e meg először, s ehhez fűzik hozzá a közmondásban a második tagmondatot.)

A továbbiakban vegyük egy kicsit alaposabban szemügyre a Munske által felvázolt frazeologizálódási típusokat. Ebben az osztályozásban vannak bizonyos átfedések Barz csoportjaival, de újabb aspektusokat is megjelenítenek a kategorizálásban, ezért érdemes őket részletesebben is tárgyalni.