Burger rámutat arra, hogy a frazémák régi szövegekben való felismerését segíthetik olyan bizonyítékok is, amelyek a vizsgált korpuszok fordítás jellegén alapulnak (1982: 356–360).
Emellett gyakran a szövegfajták is befolyással vannak a szövegben előforduló állandósult szó-kapcsolatok mennyiségére és típusaira.
Az ide vonatkozó bizonyítékokat főként Burger német példáin keresztül fogom szemléltetni.
Ennek legfőbb oka, hogy a magyarban jóval kevesebb a korai nyelvemlék, mint a németben, többségüknek a forrásait sem ismerjük eléggé. Emellett legnagyobb számban olyan egyházi
54 Burger za leibu wesan alakban adja meg a kifejezést, de az interneten is elérhető Althochdeutsches Wörterbuch (AWB.) adatai szerint létezett a kifejezés zi leibu és ze leibu wesan formában is, vö. http://awb.saw-leipzig.de/cgi/WBNetz – 2017. 06. 30)
jellegű szövegekről van szó, amelyek kanonizáltságuk miatt kevéssé engedik meg magyar fra-zeológiai egységek felhasználását a fordítások során. Alapos vizsgálatokkal ugyan bizonyosan lehetne találni bennük frazémákat, de talán több kollokációt és kevesebb idiomatikus kifeje-zést.55 Mivel azonban az ómagyar korszak frazeológiai szempontból gyakorlatilag teljesen fel-táratlan, s magam sem ezeknek a szövegeknek a feldolgozását tűztem célul, inkább Burger né-met példáin keresztül mutatom be az ilyen jellegű bizonyítékok egyes típusait, s csak itt-ott próbálom ezeket magyar adatokkal is kiegészíteni.
Burger (1982: 356) utal rá, hogy az ófelnémet szövegek túlnyomó többsége idegen nyelvből való fordítás. Vannak köztük egyszerű glosszák éppúgy, mint a 9. században élt Sankt Gallen-i Notker remekművei. A fordított szövegekben viszont nagyszámú és aránylag megbízható utalást találni arra nézve, hogy a szóba jöhető kifejezések esetében a célnyelvben frazeologizmusokkal van-e dolgunk.
A korai újfelnémet korszakban már sokkal színesebb a szövegfajták palettája, mint koráb-ban, s még tovább bővül, ahogy az újfelnémet korszakon át a mához közelítünk. Eleinte itt is fordításszövegek azok, amelyek az eredetijükkel való összehasonlítás révén könnyebben lehe-tővé teszik a frazeológiai kapcsolatok azonosítását. A későbbi korszakokban viszont már ere-deti német szövegek is rendelkezésre állnak: mind elbeszélő, mind drámaszövegek, emellett igen sokféle területről származó szaknyelvi szövegek. Mellettük egyre nagyobb szerephez jut a frazeológiai egységek feltárásában egy új forrástípus is: a szótárak (köztük egy- és többnyel-vűek, később szaknyelviek), főként pedig a frazeológiai szótárak és gyűjtemények.
Harmadsorban – kiváltképp a 17. századtól kezdve – a régi nyelvtanok is fontos források lehetnek, főként, ha a szintagmák tanához kapcsolódóan az állandósult szókapcsolatokkal is foglalkoznak (ezt többnyire stilisztikai és retorikai szempontból teszik).
Burger hangsúlyozza (uo.), hogy a különböző szövegfajtáktól más és más információkat re-mélhetünk. A nem fordítás nyomán született, eredeti szövegekben várható elvileg a gazdagabb frazeológiai anyag, ugyanakkor ezek esetében annak eldöntésére, hogy egy szókapcsolat frazeologizálódott-e vagy sem, csupán az előző fejezetekben bemutatott kritériumokat tudjuk felhasználni. Módszertani szempontból tehát egyszerűbb és előnyösebb a fordított szövegekből vagy a szótárakból kiindulni, mert itt az általános bizonyító elvek mellett még a forrásnyelvek is segítik munkánkat.
Az idegen nyelvű eredeti szöveg és a fordítás összehasonlítása képes megmutatni, hogy a kiindulási nyelvtől való – gyakran csak minimális – eltérések a célnyelv frazeológiájának a lenyomatai-e. Eközben azonban nagyon fontos, hogy a fordítónak az eredeti szöveghez való viszonyára is figyeljünk, hiszen nem mindegy, hogy a fordító szolgaian ragaszkodik az eredeti szöveghez, vagy viszonylag szabadon kezeli azt. Különösen nagy bizonyító erővel rendelkez-nek ebből a szempontból a kiinduló szöveghez leginkább kötődő szövegfajták, az interlineáris és marginális glosszák, melyek esetében szokásosan erős lexikális – és gyakran morfológiai –
55 Vannak ugyan olyan frazeológiai egységek is, amelyek magából a Bibliából váltak állandósult szókapcsolattá (pl. tejjel-mézzel folyó (Kánaán), fekete bárány, Nyomtató ökörnek nem kötik be száját stb.), ezek azonban túlnyo-mórészt tükörfordítások, s a forrásszöveg kanonizáltsága miatt nem is igazán várható, hogy eredeti magyar frazémákkal ültetnék át a forrásszöveg bizonyos lexémáit, sokkal inkább igyekeznek szó szerint ragaszkodni az eredetihez.
megfelelés mutatható ki az eredeti szöveggel. Éppen ezért jelenthető ki, hogy az eredetitől való eltérések ezek esetében többnyire a „frazeologizáltság” sajátos bizonyítékai. Ezek az eljárás-módok rendszerint azt eredményezik, hogy a fordító néha nem egyszerűen lefordítja az eredetit, hanem hozzá is tesz a szöveghez, különösen ha úgy érzi, hogy erre szükség van annak ponto-sabb megértéséhez. Az ilyen szövegrészek, amelyeknek az eredetiben nincs közvetlen megfe-lelőjük, nagy valószínűséggel a korabeli nyelvhasználatot tükrözik vissza. Burger (1982: 357) ezzel kapcsolatban idéz egy 15. századi német szerző, Albrecht von Eyb egyik művéből egy kisebb részletet, amelyben egy a latin eredetiben nem található, szólásszerű kifejezés fordul elő:
Ich gedachte in mir: ,nyme es zu dir! dißer bischof weyhet nit allwegen!ʼ also ist es mir worden
A kiemelt kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy ʼez a püspök nem oszt áldást örökkéʼ, ehhez kapcsolódik átvitt értelmű jelentése: ʼmeg kell ragadni a kedvező alkalmat, nincs minden nap ünnepnapʼ56. Hogy itt valóban egy német frazémával állunk szemben, azt Burger szerint Eyb egy másik művéből vett példa egyértelműen bizonyítja, itt ugyanis a német szólás egy latin fordulat nem szó szerinti megfelelőjeként szerepel:
wissestu nit, das der bischof nitt allwegen weihet? – an nesciebas quam eius modi homini raro tempus se daret
Burger szerint a latin megfelelő is frazeologizálódott kifejezés lehet, de eltérően a némettől nem metaforikus (nagyjából így fordítható: Tán nem tudtad, milyen ritkán adódik ideje egy ilyesféle embernek?). A két példa jól szemlélteti, hogy az eredetitől való eltérés és az átvitt értelem együttesen még inkább amellett szólnak, hogy itt frazémával állunk szemben.57
Fontos, hogy az ilyen esetekben a forrásnyelvi szöveg kapcsán is meggyőződjünk arról, va-jon a szóban forgó szókapcsolat frazeológiai kapcsolat-e vagy sem. Ennek fényében ugyanis az egyes fordítási megfelelések eltérően ítélendők meg. Ami a latin forrásokat illeti, Burger szerint (uo.) a klasszikus latin lexikográfiája annyira fel van dolgozva, hogy a szakirodalomban általá-ban elegendő információt találunk arról, hogy frazémával állunk-e szemben a vizsgált szókap-csolat esetében. A középkori latint illetően már nem ennyire jó a helyzet, de például a régi olasz nyelvről, amelyből számos német fordítás származik, szintén elég alapos lexikográfiai munkák állnak rendelkezésünkre az ilyen kérdések eldöntésére.
A korai újfelnémet korszakban a legkülönfélébb forrásokat fordították németre (pl. Plautus komédiáit vagy Boccaccio Dekameronját), ezekben a szövegekben a frazeologizmusok egészen széles palettáját várhatjuk. Pragmatikai funkciójú frazeologizmusokat emellett nem is csak színművekben találunk: nagy számban fordulnak elő narratív szövegek párbeszédes részletei-ben is. (Mindez természetesen hasonlóan van a magyarban is, gondoljunk például Heltai Ezópusz-fordításaira vagy Dialógusára.)
56 Vö. Thesaurus proverbiorum medii aevi (TPMA.) 2. kötet 1–2.
57 Más kérdés, hogy ebben az esetben mindkét példa ugyanattól a szerzőtől származik, azaz nem tudhatjuk, men-nyire volt széleskörű a fordulat használata a korabeli németben. A TPMA-ban szintén csak ezt a két példát találni a kifejezésre, de megvan Wander Sprichwörter-Lexikonjában is (1867: I: 384), ahol még más gyűjteményre is van hivatkozás.
Burger (1982: 357) egy kis táblázatban foglalja össze a figyelembe veendő strukturális meg-feleléstípusokat. Ezt itt én is bemutatom, majd a fontosabb típusokból néhány esetet példával is illusztrálok.
Forrásnyelv Célnyelv
(1) – → szókapcsolat
(2) egy szó → szókapcsolat
(3) nem frazeologikus
(szabad) szókapcsolat → nem szó szerint fordított szókapcsolat
(4a) frazeológiai szókapcsolat → szó szerint fordított szó-kapcsolat
(4b) frazeológiai szókapcsolat → nem szó szerint fordított szókapcsolat
(5) különböző szavak vagy szókapcsolatok
→ egy szókapcsolat
(6) egy szókapcsolat → különböző szókapcsolatok 1. megfeleléstípus
Ha a fordító úgy használ egy átvitt értelmű szókapcsolatot, hogy a forrásnyelvben annak nincsen előképe, az arra utal, hogy az illető szókapcsolat frazéma lehet, erre példa az imént említett dißer bischof weyhet nit allwegen. Ennél is nyilvánvalóbb a helyzet, ha az illető kife-jezés más forrásokban is előfordul, vagy a korábban bemutatott bizonyítékok valamelyike is rendelkezésünkre áll még. Így például a 15. században élt, Arigo álnevet használó fordító a Dekameron első teljes német fordításában a tremare ʼreszketʼ igét megtoldja egy hasonlattal is:
tutto comincio a tremare – citern warde als ein espe laub ʼreszket, mint a nyár-falevélʼ
Arigo tehát ott, ahol csak a reszketésről van szó a forrásszövegben, egy bizonyára akkor is már szokásos, s a mai németben is gyakori erősítő fordulattal él (zittern wie Espenlaub), míg egy másik helyen, ahol az olaszban is már – a német kifejezéstől eltérő – hasonlatot találunk, szó szerint adja vissza a forrásnyelvi szöveget:
tremavate come verga ʼreszket, mint egy vesszőʼ – ir het gecitirt als ein gerten