8.1. Zeno tudata
{La coscienza di Zeno - 1923) 5. Házasságom története (részletek)
Szaladtam apósomhoz. Már tudott az árfolyam-emelkedésről. Igen fájlalta, hogy túladott a részvényein, s hogy engem is rábeszélt az eladásra, ámbár az utóbbi kevésbé izgatta.
- Sebaj, ne búsulj! - mondta nevetve. - Első ízben fizetsz rá a tanácsomra.
Az a másik üzlet, amivel pórul jártam, nem számít: azt nem tanácsolta, hanem ajánlotta - s ez szerinte nagy különbség.
Jóízű kacagásra fakadtam:
- Csakhogy én nem fogadtam ám szót neked!
N em e lé g e d te m m eg a p u sz ta sz e re n c sé v e l, é rd e m n e k a k a rta m fe ltü n tetn i.
E lm o n d ta m , h ogy c sa k m o st fo g o m é rté k e síte n i a ré s z v é n y e k e t, m ajd k o m o ly , fo n to sk o d ó k é p e t v ág v a c sa p ta m át a m eséb e: b iz a lm a s h íre k e t k a p ta m a tő zsd érő l, m e ly e k a rra in d íto ttak , h ogy ne h a llg a ssa k rá; öt v iszo n t e lfe le jte tte m é rte síte n i.
Elkomorodott.
- Ha valakinek olyan rossz a feje, mint neked, ne foglalkozzék üzletekkel - mondta sértődötten, kerülve tekintetem. - S ha már ilyen piszokságot csinált, ne vallja be. Sokat kell még tanulnod, nagyon sokat.
Megbántam, hogy fölingereltem. Sokkal szórakoztatóbb volt, ha ő csapott be engem. Elmeséltem őszintén, hogy s mint esett a dolog.
- Amint látod, épp az én fejem kelletik az üzleti életben - fejeztem be tréfálkozva.
Rögtön megenyhült, velem nevetett:
- Nem haszon az, amit ezzel a fogással bezsebelsz; kártérítés csupán. Olyan sok pénzedbe került a csacsi fejed, igazán méltányos, hogy most megtérüljön a veszteséged egy része!
Nem tudom, miért beszélek annyit apró-cseprő s olyan igen ritka nézeteltéréseinkről. Igazán szerettem, újra meg újra kerestem is a társaságát, ama rossz szokása ellenére, hogy mindig kiabált, mert úgy világosabban tudott gondolkozni. Dobhártyám hozzászokott üvöltözéséhez. Erkölcstelen elméletei sértőbbek lettek volna, ha nem ordít annyira, s ha nem olyan neveletlen, kevésbé jelentősnek tűnt volna az ereje. Bár igencsak különböztem tőle, azt hiszem, viszonozta szeretetemet. Ezt ugyan bizonyosabban tudnám, ha nem hal meg olyan korán. Kitartóan oktatott még akkor is, amikor már házasember voltam, nemegyszer csipkelődéssel, gorombaságokkal fűszerezve a nagyhangú leckéztetést; én pedig nem bántam, úgy éreztem mindig, hogy megérdemlem.
35
Gyakran fürkészem mostanában gyermekeim arcvonásait: vajon erélytelenségről árulkodó gyengéd álluk meg álmodozó szemük tőlem kapott öröksége mellett fölfedezhető-e - legalább nyomokban - annak az embernek brutális ereje, akit nagyapjukul választottam.
És sírtam a temetésén, pedig még a búcsúja sem volt éppen gyöngéd. Halálos ágyán azt mondta nekem, hogy irigyli a pimasz szerencsémet: én mozoghatok, kedvemre járhatok-kelhetek, ő meg, lám, itt fekszik ágyhoz szegezve. Döbbenten kérdeztem erre, mit vétettem neki, hogy betegágyban szeretne látni. Ezt válaszolta megismételni, amidőn elértéktelenedett árut sikerült a nyakamba sóznia. Még némi kedvességet, gyöngédséget is lehetett benne fölfedezni, ugyanis nekem csöppet sem volt ellenemre, hogy humanista babonákkal magyarázzák gyöngeségemet.
Magamat is sirattam a temetésén, lényemnek azt a részét, melyet vele együtt sírba tettek. Mennyivel kevesebb lettem, mennyivel szegényebb, hogy meg
fosztottak második atyámtól, ettől a közönséges, műveletlen, harcias vadembertől, aki szembeszökőbbé tette gyönge, esendő voltomat, kultúrámat - félénkségemet.
Mert ez az igazság: félénk vagyok! Erre sose jöttem volna rá, ha nem tanul
mányozhatom Giovannit. Ki tudja, tán sokkal jobban megismertem volna magam, ha továbbra is mellettem marad!
Hamarosan észrevettem, hogy a tergesteóbéli asztalnál, ahol mulattatta, hogy fölfedheti, sőt, még valamicskével rosszabbnak mutathatja magát, mint amilyen valójában, egy bizonyos témát illetően tartózkodó volt Giovanni: lehetőleg sosem beszélt otthonáról; ha pedig mégis, úgy komolyan, illedelmesen s a szokottnál valamivel halkabban, szelídebben. Nagyon tisztelte ezt az otthont, s talán nem tartott mindenkit méltónak az asztal körül ülők közül, hogy akár csak halljon is róla. Ott csupán annyit tudtam meg, hogy mind a négy lánya neve A betűvel kezdődik; igen-igen praktikus ez, mondta, merthogy monogramváltoztatás nélkül adhatják át egymásnak, csereberélgethetik holmijukat. Ada, Augusta, Alberta és Anna - így hívták őket (első hallásra megjegyeztem a nevüket). Az asztaltársaságban tudni vélték azt is, hogy szépek mind a négyen. Rám ez a kezdőbetű-egyezés sokkal nagyobb hatást tett a kelleténél. Ábrándoztam a négy lányról: lám, mily szépen csokorba köti őket a nevük. Akárha úgy is volnának átvehetők, csokorban... S még valamit mondott nekem az a kezdőbetű. Engem Zenónak hívnak - így az volt az érzésem, hogy messze földről veszek majd feleséget.
[...]
80
Körülnéztem, merre lehet Augusta. Kint találtam a folyosón, kezében tálca, azon félig telt pohárka, Anna nyugtatójával. Utánasiettem, nevén szólítottam. Megállt a fal mellett, megvárt. Elébe álltam, s gyorsan így szóltam hozzá:
- Ide figyeljen, Augusta, akarja, hogy összeházasodjunk?
Való igaz, nyers ajánlat volt. Övé kellett, hogy legyek, s ő az enyém, és én nem kérdeztem, mit gondol erről, az sem jutott eszembe, hogy valamiféle magyarázatot kéne neki adnom. De hisz nem tettem mást, mint amit valamennyien vártak tőlem!
Rám emelte csodálkozástól tágra nyílt szemét. így most kancsalsága erősebbnek látszott, mint rendesen. Bársonyos, fehér arca először még jobban elsápadt, majd vérvörössé vált. A kezében tartott tálcán megrezzent a pohár. Jobbjával megfogta, s halkan, elhalóan így szólt: szavakkal, visszautasított ő is. Egyikükre sem haragszom. Csak nagyon, nagyon boldogtalan vagyok.
Fájdalmas képemet látva összeszedte magát; gyöngéden, meghatottan nézett rám, s látszott rajta, hogy erősen gondolkozik. Tekintete simogató volt, de nekem érzésem támadt, mint az egyszeri öngyilkosjelöltnek: miután sikerült veszélyes helyzetbe kerülnie, immár azon fáradozhat, hogy megmeneküljön. Nem lett volna jobb, ha Augusta visszautasít, s így ép bőrrel visszahúzódhatom dol- gozószobácskámba, ahol még aznap se éreztem olyan kibírhatatlanul rosszul magamat?
-Ú g y van! - mondtam. - Csak Adát szeretem, senki mást, s most mégis elvenném magát...
Már a számon volt: nem bírok beletörődni, hogy idegen legyek Ada számára, ezért megelégszem, ha sógora lehetek. Túlzás! - gondoltam. Megint azt hiheti, hogy csúfot űzök belőle. Csak ennyit mondtam hát:
- Nem bírok beletörődni az egyedüllétbe.
Még mindig ott állt nekidőlve a falnak; szüksége lehetett erre a támaszra.
Mindazonáltal nyugodtabbnak látszott, már csak fél kézzel fogta a tálcát.
Megmenekültem, s így távoznom kell, vagy maradhatok, s el kell vennem feleségül?... Mást mondtam, mint amit akartam - merő türelmetlenségből; mert nem győztem kivárni, hogy megszólaljon.
120
Ezt a mondókát Adának szántam eredetileg, neki gondoltam ki az elmúlt hc^szú- hosszú napokban: hogy mondjon igent akkor is, ha nem szeret épp túlságosan.
Augusta még mindig nem válaszolt, gyönge pihegését lehetett csak hallani. Ez a némaság kosarat is jelenthetett, az elképzelhető legdrágább kosarat: már-már rohantam a kalapomért... hadd csapjam gyorsan fejembe, mely íme, megmenekült az oroszlán torkából!
Ám ekkor Augusta határozott, méltóságteljes kis mozdulattal, melyet soha el nem felejtek, ellökte magát a faltól, kiegyenesedett. Az amúgy sem széles folyosón így még közelebb került hozzám. Ott álltunk, egymással szemben.
- Magának, Zeno, olyan asszonyra van szüksége, aki kész magáért élni, aki vigyáz a férjére. Szívesen leszek az az asszony.
Azzal felém nyújtotta gömbölyded, puha kezét; lehajoltam, s ösztönösen megcsókoltam. Itt bizony már nem is lehetett mást tenni. No és meg kell vallanom:
nagy-nagy elégtételt éreztem abban a pillanatban, csak úgy feszítette keblem a boldogság. Immár nem kellett megoldanom semmit; minden megoldódott.
Világosan akartam látni - hát most megkaptam, csak úgy káprázott belé a szemem.
így történt, hogy eljegyeztem magam. Tüstént nagy ünneplésben részesítettek bennünket. Volt olyan sikerem, mint az imént Guidónak a hegedűjével: akkora tapsot kaptam mindenfelől. Giovanni megcsókolt, s rögtön tegezni kezdett.
- Már hosszú ideje fiamnak tekintlek, amióta tanácsaimmal támogatlak üzleti ügyeidben - mondta túláradó szeretettel.
Jövendőbeli anyósom is csókra nyújtotta arcát - épp csak megérintettem ajkammal. Ha Adát veszem feleségül, akkor se kerülöm el ezt a csókot...
- Látja, én mindent tudtam előre - mondta elképesztő fesztelenséggel; s büntetlenül is, mert nem bírtam s nem is akartam tiltakozni.
Majd karjaiba vonta Augustát. Nagy-nagy szeretete boldog zokogásban tört fel belőle. Nemigen állhattam Malfentiné asszonyt, de meg kell mondjam, hogy az a zokogás - legalábbis akkor este - jelentős és vonzó fénybe vonta eljegyzésemet.
Alberta sugárzó arccal lépett hozzám, s megszorította a kezemet.
- Jó kishúga akarok lenni.
Ada pedig:
- Bravó, Zeno, ez igazán derék! - Majd halkan: - Tudja meg, senki se cselekedett még ilyen bölcsen, amikor azt hitte, hogy elhamarkodta a dolgát.
(Telegdi Polgár István fordítása)
A fikció szerint a regény terápiás céllal készült önéletírás, melyet az orvos (az E lő s z ó narrátora) ad közre, betege iránti bosszúból. A beteg, Zeno Cosini (a B e v e z e té s és az egész regény narrátora) tematikus fejezetekre bontva meséli el benne élete utolsó öt évé
nek eseményeit. A történések szüntelen elemzésével a cselekmény elsődleges színtere a
főhős tudatába helyeződik át, az önéletírásból tu d a tfo ly a m -re g é n y lesz. Zeno betegsége neurózis, akaratgyengének, életre alkalmatlannak érzi magát. Gyógyulást kereső szüntelen elemzéseiben a kóros állapot tüneteit és az egészség ismérveit vizsgálgatja, ám arra az eredményre jut, hogy „az elemzések során az egészség is betegséggé alakul át” , azaz maga az élet is kóros állapot, „csak annyiban különbözik a többi betegségtől, hogy halálos”.
A betegség ekképpen Svevónál az élet metaforájává válik, az elemzés pedig megismerő, világértelmező módszer lesz.
Az időben vissza-visszaugró tematikus szerkesztésmód megtöri az elbeszélő formák hagyományos linearitását, s ezáltal a főhőst is - a korabeli lélektani elméleteknek megfele
lően - többféle énre töredezve mutatja be (ahány fejezet, annyiféle Zénót ismerünk meg).
Az elbeszélő Zeno és az elbeszélt Zeno kettőssége így tovább tagolódik. A narrátor egyéb
ként is csak a világ tört része már: az egész világot átlátó, totális világképet közvetítő XIX.
századi elbeszélő helyett Zeno erősen szubjektív, beszűkült látókörű belső narrátor.
A részlet a hat tematikus fejezet közül a harmadikból való. Megjelenik vagy megemlítő- dik benne a regény legtöbb fontos szereplője: az üzletember Maifenti; négy lánya, akik közül a főhős a szép Adát szereti (106), ám mulatságos kikosarazások után a kancsal Augustát veszi feleségül; Guido Speier, az örök ellenlábas és irigyelt sikerember, aki végül Zenónál sokkalta alkalmatlanabbnak bizonyul az életre. És felsorakozik benne a regény legtöbb alapmotívuma is: a narrátor folytonos lélektani és helyzetelemzése (9, 5 1 -5 2 , 53, 5 7 -5 8 ), a betegség-egészség dichotómia (Maifenti az előzetes bemutatás szerint „majd kicsattant az egészségtől”, Augusta pedig a házasságban az egészség modellje lesz), ennek fizikai kivetülése a gyenge-erős ellentétpárban (3 7 -4 0 , 5 5 -5 6 ), a 'harc a fölülkerekedésért’ bioló
giai-szociológiai tantétele (1 4 -1 8 , 4 6 -4 8 ), az akarathiány és mulatságos következményei (1 0 0 - 1 0 3 , 115), az irónia ( 1 5 1 -1 5 2 ). A regény ironikus látásmódja alapvetően új a svevói életműben; Svevo immár úgy látja, hogy a ’harc az életért’ kíméletlen természeti törvénye sem működik hibátlanul (az erős Maifenti meghal, a sikeres Guido veszít a börzén és ön
gyilkos lesz), s hogy ezek a „működési hibák” akár jótékonyak is lehetnek, a bukásra szüle
tett hőst afféle chaplini kisemberként mosolyt fakasztó győzelmekre is segíthetik (Zeno a házassági csapdában derűs otthonra lel, bőségesen visszanyeri a Guido által elveszített pénzt és így tovább).
A regény nyelvezetének egyik meghatározó eszköze, a kétpólusú mondatszerkesztés a rövid részletben is jól megfigyelhető. Az elbeszélő részek többnyire egyszerű, könnyed mondatai sűrűn váltakoznak a belső elemzések bonyolult, hosszú logikai utat bejáró monda
taival ( 2 8 - 3 0 , 3 1 -3 4 , 4 6 -4 8 , 5 7 -5 8 , 1 0 2 -1 0 5); a letisztult ítéletek kijelentő mondatait (53, 9 5 -9 6 , 112) gyakran követik töprengést és vívódást jelző kérdő és felkiáltó mondatok ( 5 8 - 5 9 , 99, 100, 109).