I H .
Midőn az engedelmesség korlátairól szólok, előre meg kell jegyeznem, hogy e korlátok min-dig csak azokra vonatkoznak, ki az engedelmes-séget követolik, nem pedig azokra, kik arra kö-telezvék.
B a s e d o w az engedelmességről igv elmélke-dik :
„A lelkek orvoslására leghathatósb gyógyszer az engedelmesség, vagy azon h a j l a m , melynél fogva másnak a k a r a t á t készségesen követjük."
„ E hajlam vagy a neheztelés következményei-nek félelméből, vagy szeretet és bizalomtól ered-het."
„IIa az engedelmeskedőnek, mielőtt a szófoga-dást gyakorolná, látogatnia kell a felébbvaló okainak igaz — vagy hamis voltát; — ha für-késznie kell, vájjon a parancsolónak, vagy más-nak haszna van-e czélba véve ? — sejtve marad-e az marad-engmarad-edmarad-etlmarad-enség? büntmarad-etéssmarad-el jár-marad-e a fmarad-elmarad-ebb- felebb-valónak neheztelése ? — akkor az nem engedel-messég, s nem is érdemli e nevet."
„Az engedelmes alárendeltnek elég, ha felébb-valója akaratát megértette. Ez neki elég indok az elhatározásra."
„Csak ily állandó,készséges engedelmesség az, melyet fönebb a nevelés nagy segédeszközé gya-nánt emiitettem."
Ha az engedelmesség nem azon belátásos bi-zalmon alapszik, melyet a gyermek a parancsoló-nak jóságába és bölcseségébe helyez, akkor an-nak előttem kevés a becse.
Ha félelmen alapszik, a k k o r a szolga lelküség j e l e , s ezenfelül még eszköz is a szolgalelkűség
fokozására.
Ha pedig a belátás nélküli bizalomnak kifo-lyása, akkor inkább csak könnyelműség és tu-datlanság. "
Es mégis az engedelmességnek ez utóbbi ne-me az, ne-melyre a gyerne-mek nevelésénél feltétlen szükségünk van.
Itt tehát csaki i a szükség igazolja oly eszköz felhasználását, mely különben az okszerűség ité-szete előtt meg nem állhat.
Elég ok arra, hogy azt bizonyos alanyi korlá-tok közé szorítsuk.
Vannak esetek, melyekben m á r a kisded is tud-j a tetteire vonatkozó akaratunkat.
ó v a k o d j u n k a mennyire lehet ez a k a r a t u n k nyilvánításától, midőn tud juk, v a g y valószínűség-gel felteszsziik, hogy egyik másik esetben czélt nem érünk.
A kisded sikoltozik. Azt a k a r j u k , hogy h a g y -j a abba. Ne figyel-jünk r á ; tettessük magunkat,
mint ha észre sem vennők. Szórakoztassuk őt a körülmények á l t a l ; de k e r ü l j ü k a kérő vagy hí-zelgő szavakat.
H a olyat tesz, mi tetszésünket nem b í r j a ; ha valamit intésünk daczára el nem akar eresz-teni mutassuk neki azon k o m o l y , parancsoló tekintetet, mely az egész nevelésen keresztül pa-rancsoló fog maradni. Használjuk mindenkor ugyanazon szólamot : Ezt tedd ; ezt ne tadd. H a nem történik, használjuk fél erőnket a g y e r m e k némi kellemetlenségéve], hogy czélunkat é r j ü k , s észre se vegyük sikoltozását v a g y csökönös ar-czolatát.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy v e r j ü k a gyermeket. Csak kényszeritnünk kell, hogy akaratunkat teljesítse.
Kicsavarom kezéből a z t , a mit jó szerével elereszteni nem akar. Megfogom kezét és k é n y -szerítem , hogy tegye vagy kezébe fogja azt, a mit parancsoltam. Parancsainknak okvetlenül meg kell történniök.
Á kifejlettebb gyermeknél különböztessük m e g a tanácsot a parancstól bizonyos szavak által.
Ez jó, ez hasznos; ez nem j ó , ez ártalmas. E z a tanácslás szava. E z t t e d d ; ezt ne tedd E z a parancsolás szava.
Tanácsunknak akként a d j u n k hatályt, h o g y nem követése a dolgok természetéből folyólag, v a g y titkos intézkedésünk által érzéki kellemet-lenséget szüljön a gyermekre nézve, s hogy a ta-nács követéséből hasonló módon kellemes hatá-sok származzanak.
Hogy a tanács követését sajátképeni büntetés érje, egyátalán helyesnek nem találom.
A büntetés helyett beszéljük el a gyermek j e -lenlétében , mit tanácsoltunk n e k i , s milyen kö-vetkezése volt gyarló önfejüségének.
Beszéljük el olykor az okos, szófogadó g y e r -m e k e k kelle-mes sorsát.
E közlés ne egyenesen a gyermeknek, hanem j e -lenlétében másoknak történjék. Mert sokkal figyel-mesebben hallgat az őt érdeklő dolgokra, ha azok
-«ex 38 K3o~
tiem neki, hanem jelenlétében másoknak beszél-tetnek el.
Azt tapasztaltam, hogy ennek sokkal jobb ha-tása van, mint a hosszú intések — és pirongatá-soknak.
A s a j á t k e p é n i p a r a n c s o k l e g y e n e k r i t k á k ; de az engedetlenség mindenkor érzékeny büntetést vonjon maga után, s sem a kérések, sem a javulás Ígérete a gyermeket az alól k i ne menthessék. Ily határozottság mellett ritkán ál-lán d be a büntetés szomorú szüksége.
De a gyermeknek már előre tudnia kell, hogy engedetlensége a büntetést semmi szin alatt ki nem kerüli; s ezt neki parancsolás alkalmával soha sem szabad megmondanunk, annál kevésbé a büntetés módját fenyegetés által meghatároz-nunk ; kivéve azonban oly eseteket, melyekben egyes kihágás a dolgok természeténél fogva nagy kárt okozhatna. E k k o r hasznos, sőt szüksé-ges , hogy a szigorú fenyítés képzete a szófoga-dásnak biztosságot szerezzen.
S ha a büntetésnek egy bizonyos neme ki volt előre mondva, akkor az végrehajtassák, m é g ak-kor is ha véletlen körülmények a gyermeknek némi mentségére volnának.
H a azonban e körülmények nagyon könnyitök, az előre kimondott büntetés pedig fontos volna, akkor legjobb, ha e parancsot akként megma-gyarázzuk, hogy ez esetben nem sajátképeni en-gedelmetlenségről volt szó, hanem oly vigyázat-lanság vagy önfeledés, melyre nézve útbaigazí-tást akartunk adni.
Csakhogy itt nagy óvatosság szükséges; mert a tapasztalás arról győzött meg, hogy ily enyhítő magyarázatok nagy hátrányára vannak az enge-delmességnek. Könnyen megtörténik, hogy a gyer-mek majdnem mindig találand ily felmentő kö-rülményeket melyekkel, hogy a vett parancsnak teljesítése alól magát kivonhassa, a szófogadás kötelezettségét utóbb maga is elmagyarázza. *)
A múltkor említést tettem azon paedagogiai követelménytől, mely szerint a gyermeket paran-csunknak okairól, a mennyire lehet, felvilágo-sítsuk.
De a gondolkodás és tapasztalat itt is a r r a ve-zettek, hogy ez által az engedelmesség biztossága többnyire késleltetik.
Melyek a szülői vagy tanitói parancsok alap-jai ?
Többnyire a tetteknek oly távolba eső határai, melyeknek valószínűségéről a gyermeknek köz-vetlen meggyőződése még nem lehet.
Ily okokat neki körülményesen meg nem ma-gyarázhatunk. Általános eléterjesztések pedig a gyermek lelkére igen csekély benyomással van-nak. Gyakran ily okoskodásokra nem is figyel.
E k k o r több a kár, mint a haszon; mert ily érthe-tetlen, meddő magyarázatok közönyössé teszik a gyermeket szavaink i r á n t , s utóbb olyakra sem
A l k a l m a t o s n a k t a r t j u k itt J e a n P a u l a z o n taná-csát fölemlíteni, melyszerint „ a nevelő, mielőtt a bünte-tést k i m o n d a n á , olvasson — a m ú g y m a g á b a n — 10—
1 5 - i g ; " a k k o r tán nem k e i l e n d néki g y a k r a n
„kibuvó-a i t d c s k á t " keresni, Szerk.
hallgat, melyeket különben könnyen megért-hetne.
Néha meg hiába fáradozik a gyermek, hogy okainknak jó- és igazvoltát kipuhatolja, s belátá-sunk iránti bizalma csökken.
Gyakran meg az is megtörténik, hogy a szá-mos ok annyira szórakoztatja a gyermeket, hogy a parancsok tartalmát nem érti, vagy emlékeze-tében m e g nem tarthatja.
Továbbá azon tanitó, ki parancsait okoskodá-sokkal szokta kisérni, azon veszélynek is kiteszi magát, hogy nem teljesen észszerű, vagy épen ér-vénytelen okokat hoz fel, ezzel pedig csorbát ejt a gyermek gondolkozásán, helyes ítéletén és ér-telmi belátásának növekedésén, még a k k o r is, ha ily álokok a szófogadást épen nem g á t o l n á k .
Egészen másként áll a dolog az oktatást és ta-nácsadást illetőleg. Itt az okadatolás nem csak he-lyén van, de kiváló fontossággal bir.
Ne halmozzuk el a gyermeket sem tanácsaink-kal, sem parancsokkal.
Ne is várjuk, hogy mindezeket meg fogja tar-tani.
Sőt minél több a parancs és jó tanács annál kevésbé gondol vele a gyermek, s utóvégre a dorgálások és büntetések iránt is elfásul.
Parancsolni, tiltani könnyű de a jó nevelő nem a könnyű, hanem azon eszközökkel él, melyek a czélt leginkább biztosítják.
Ez utóbbiak közül pedig legjobb az, ha növen-dékeinktől gondosan eltávolítjuk mindazon kísér-leteket, melyek őt a roszra vezethetik.
Ne tiltsunk tehát oly vétségeket, melyekről nem valószínű, hogy a gyermekek azokat el fog-j á k követni; mert a tilalom néha ingert- szül.
H a véletlenül uj erkölcstelenségeket követnek el, legjobb ha azokon csodálkozást mutatunk, s csak e k k o r adunk parancsot vagy tanácsot jövő-re nézve.
Megtörténik néha, hogy a tanitó a nyájas tré-fálódásnál ép oly arczot mutat, és ugyanazon hangon és szavakkal szól, mint midőn komolyan parancsol.
Ez nemcsak önfeledés, hanem kiáltó visszaélés.
Következménye pedig a z , hogy a gyermek ko-moly határozottságot nyájas tréfálkodásainkkal összezavarja.
Parancsunk legyen rövid, világos, és az ellen-mondás legkisebb színezete nélkül. V o n j u k visz-sza parancsunkat, ha annak helytelen alapját ké-sőbb belátjuk, de ne mondjuk hogy parancsunk-ban tévedtünk; mert ez nem szükséges, ha az okoskodástól átalán tartózkodunk.
A zsenge gyermekkor a vak engedelmesség kora.
Később azon a r á n y b a n , a mint a gyermek ér-telme , belátása növekedik, már sokkal előnyö-sebb, ha parancsainkat lassankint komoly taná-csokká változtatjuk. D e még akkor is be fog né-ha állani a büntetés szüksége, né-ha tanácsunk nyomtalanul elhangzik.
Az engedelmességnek ezen alanyi korlátai után nézzük már most azon nevelészeti
eszközö-- O f 3 9 seneszközö-- sen-ket, melyekkel az engedékenységet az akarattal egyensúlyba hozhatjuk.
E két tulajdon egymással sok tekintetben el-lenkezik. Lehetetlen t e h á t , hogy azokat az em-ber egyenlő mérvben b i r j a ; hanem az egyikből szükségkép annyit fog veszíteni, a mennyit a má-sikból nyert.
E z által mindkettő egyaránt enyhül, s egymás-sal jótékony öszhangzatba jön.
Ezen öszhangzat mindegyiknél bizonyos hatá-rokat feltételez. Nézzük e z e k e t :
A gyermekkorban a szófogadás addig terjed, a meddig a parancsok, s az engedékenység ad-dig, a meddig a felnőttekkel való társalgásnak és a közönyös dolgoknak területe.
Másrészt pedig szükséges, hogy a gyermek ké-pes legyen önmagát vezérleni azon téren , melyet a szülők és a tanitó neki szabadon h a g y t a k ; kell, hogy a t á r s a k , a hozzá hasonlók körében, vala-mint a közönyös dolgokban engedni tudjon, a jó-ban pedig szilárdan megmaradni.
Ebből önkényt k ö v e t k e z i k , hogy azon alap, melyen a szilárdság és engedékenység helyes összeegyeztetése nyugszik, nem e g y é b , mint a j ó n a k és rosznak, a fontosnak és közönyösnek
is-merete.
Azonban ez ismeret még nem a d j a meg azon erőt, mely a magaviseletnek tartós arányosságot szerez; ez csak a hajlam — és megszokottság.
Másrészt pedig mindenütt vannak akadályok, melyek a szándék teljesítését hátráltatják.
H a tehát a gyermeket a szilárdság és engedel-messég helyes használatára a k a r j u k vezetni, a következők mulhatlanul szükségesek í
I. Képezzük értelmét, hogy a jót és roszat, a fontosat és jelentéktelent megismerje és azokat egymástól megkülönböztetni képes legyen.
II. Vegyük számba és használjuk fel azon haj-lamokat, melyekkel a természet növendékeinket felruházta.
I I I . Gyakoroljuk a gyermeket a szilárdság és engedelmesség megtartásában, hogy azt a meg-szokottság könnyüségével alkalmazhassa.
IV. Hárítsuk el útjából a mennyire lehet, a ne-hézségeket.
Képezzük a gyermek elméjét, hogy az erköl-csi dolgokat a közönyösektől, a fontost a jelen-téktelentől megkülönböztetni képes legyen.
Ez az alapja az erényes szilárdságnak a mél-tányos engedékenységnek és minden erénynek.
E nélkül nincs belátás; a hol pedig ez hiány-zik, ott az engedés pulya akaratlanság, és a szi-lárd akarat csak fejeskedés.
Világosítsuk fel a g y e r m e k e t , hogy belássa, miként saját nézetei g y a k r a n tévesek; hogy má-soknak is vannak képzeteik, még pedig g y a k r a n helyesebbek, mint az övéi. Ezáltal azt fogja ta-nulni , hogy saját képzeteihez kevésbé ragasz-kodjék és másokra is hallgasson.
Erős és korlátolt képzetek egészen elhatalma-sodnak a lélek tehetségein.
Szükséges tehát az értelmet tágitani, a képze-teket szaporítani, az erős képzetek ellen
mások-n a k erőt szerezmások-ni és azokat kellőképemások-n megvilá-gítani.
E z által lesz hajlékonyabbá az értelem.
Az akaratlanság a belátás hiányából és a s a j á t ész iránti bizalmatlanságból ered.
Mi következik ebből ?
Az, hogy a jellem szilárdulása és a határozott a k a r a t egyenlő arányban növekedik ismeretkö-r ü n k tágulásával.
H a tehát a gyermekben szilárd hajlamot a k a -r u n k kelteni valamely dolog i -r á n t , isme-rtessük m e g azt vele és vezessük oda, hogy a dolgok j e -les és rosz tulajdonait maga is kikutathassa.
Csak ez önthet a gyermekbe bizalmat s a j á t ítélete iránt.
D e menjünk tovább :
A saját belátás iránti bizalmatlanság az em-bert félénkké, az elhatározásra képtelenné, szó-val : ingadozóvá teszi. A gyermekben e bizalmat-lanság abból ered, ha neki minden ítéletében hi-b á k a t és tévedéseket mutatunk.
E z talán az értelemre nézve előnyös; de m á s -részt nagy ártalmára van az a k a r a t n a k , a szabad elhatározásnak.
I t t két dologra kell figyelemmel lennünk.
Először : A g y e r m e k ítéleteit igazítgatnunk, elbamarkodásait, tévedéseit mutatnunk csak ak-k o r ak-kell, midőn a magaviseletet illető fontos dol-g o k forodol-gnak fenn. Ennek azon kettős haszna le-e n d , hogy a g y le-e r m le-e k a vétségle-ektől mle-egóvatik és saját belátásaiba észszerű bizalmatlanságot ta-nul helyezni.
H a pedig Ítélete közönyös dolgokra vonatko-zik, akkor legjobb azt figyelembe sem vennünk, n e h o g y a gyakori útbaigazítások által bátorságá-tól és belső elhatározási képességétől megfosz-szuk.
Másodszor : Tekintetbe kell v e n n ü n k a m e k jellemét is. A félénk, tunya, bátortalan gyer-m e k a részben n a g y óvatosságot igényel.
Gyakorlati tévedéseket nem szabad rá hagy-n u hagy-n k ;- ez ártalmas volhagy-na. Csahogy sok függ a ki-igazítás módjától.
I t t nincs helyén a gáncsoló feddőzés, de igenis azon kiméletes segítség, melylyel téves ítéletét felvilágosításunk által helyrehozzuk.
A gyengeség mindenkor oly fogyatkozása a testnek vagy léleknek, mely a nevelő részéről kiméletet és ovatosságot követel.
V a n n a k azonban tulmerész, kotynyeles gyer-mekek, k i k hajlamból mindenbe beleszólnak, és bár mi fölött határoznak, Ítélgetnek.
E z e k e t kimélnünk nem lehet, sőt szükséges, hogy őket szerénységre önmaguk irányábani eszélycs bizalmatlanságra téritsük.
I l y tudáko3 gyermeknek nem csak fontosabb gyakorlati dolgokban kell tévedését megmutat-nunk, hanem közönyös, haszontalan okoskodásai-ban is. Minél kevésbé téved, annál szigorúbokoskodásai-ban kell, hogy tévedéseit felrójjuk, s némelyeknél még ez is keveset fog használni.
Csak ily módon lehet szilárdságot az engedé-kenységgel összeegyeztetni.
Képezzük, használjuk, javitsuk a gyermeknek
-*D< 40 K3e-azon h a j l a m a i t , tehetségeit, melyeket az
anya-természettől nyert.
A képzés alatt azt értem, hogy fel kell a z o k a t ébresztenünk; mert néha mély szunyadásba me-rülve'k.
Hogy a gyermek semmi tehetségekkel nem birna, az egyátalán nem is gondolható.
A felhasználást igy értem :
Minden gyermekben hajlamot találunk v a g v a lágy engedékenységre, v a g y szilárdságra, mely a hajlamnak alapján e tulajdonokat bennök felkel-teni, nem nehéz dolog.
Hanem azt csak n a g y óvatossággal szabad eszközölnünk s vigyázatunknak e természeti te-hetségek javítására kell kiterjeszkednie.
T e g y ü k fel, hogy valamely g y e r m e k n e k ter-mészeti szilárdsága erős hajlamban, szenvedélyes indulatokban nyilatkozik. E k k o r e szilárdságnak nem növelése, hanem inkább csökkentése lehet nevelői munkásságunknak tárgya. Különben a szilárdság könnyen önfejüséggé fajul.
Ellenben azokat, k i k n e k természeti tehetségei lágy engedékenységre h a j l a n a k , a szilárdságra kell vezetnünk.
Semmiben sem j ó a véglet.
Azonban ha két g y e r m e k közöl kellene vá-lasztanom, kiknek egyike csökönös, m a k a c s ter-mészetű másika pedig elpuhult viasztömeg vol-na : én neveltetés végett az elsőre határoznám el m a g a m a t ; s nem k é t k e d e m , hogy törekvésem-nek jó sikere leend, ha azt makacsságánál egyéb nem gátolja. *)
Igaz, hogy túlságos engedékenység mellett sokkal jobban lehet az emberekkel boldogulni ; mert mi sem kellemesebb azokra nézve, mintha saját belátásunkat, elhatározásainkat másokéinak alárendeljük. De mit ér az, mikor a gyengeség másrészt haszonvehetlen ? mikor miben sem szá-mithatunk ? mikor a legjobb szándéktól oly könnyen térithető a legvastagabb vétségekre ?
Hisz ez oly erkölcstelenség, mely az embert végképen ("kivetkőzteti rendeltetése méltóságából.
H a tehát a csököny és gyengeség között a kel-lő középutat fel nem t a l á l h a t j u k , akko-i nézetem szerint sokkal kevesebbet koczkáztatunk, ha egy kevéssé az első felé hajlunk.
Komárom.
N e u m a n n Soma.