az oktatás- s CHltasügyi ministernek juliusi levelére.
927. sz. Nagymlgu báró, s kir. vallás- és közoktatási mi-nister ur! — Kétségkiviil mély vigasztalással és rokonérze-lemmel tölte el velem együtt Magyarország minden katho-likus hiveit azon férfias önérzet és vallásos buzgalom, mely-nek a romai katholikus országgyűlési képviselők Erdélyből közelebb oly fényes és követésre méltó példáját adták, mi-dőn azok, az erdélyi püspökkel egyetértve, a testvérhon összes katholikus lakossága nevében a magyar kormány utján ő es. kir. apostoli Fölségéhez azon kérelemmel folya-modtak, miszerint Erdélyben a romai katholikus egyháznak régi törvényes autonómiája helyreállittassék, s Erdélynek vegyes egyházi és világi katholikus státusai mindazon jog és közvetlen befolyás teljes birtokába visszahelyeztessenek, mely őket az iskolák, az alapitványi javak, s egyéb egyházi ügyek körül mind a törvények értelmében, mind a dolog természeténél fogva, más vallásfelekezetek autonómiájával szemben, százados régi üdvös gyakorlat szerint is kétségkivül megilleti.
S ha még emelheti valami az örömet és helyeslést, melylyel az erdélyi katholikusok ezen korszerű föllépése Összes magyarországi vallásrokonaik részéről kivétel nélkül üdvözöltetik, — ez ama lovagias készség, méltányosság és igazságszeretet, melylyel, mint excellentiád f. é. julius hava 20-án kelt nagybecsű soraiból értesülök, e folyamodást a magas kormány pártolólag sietett ő Fölségéhez a legfelsőbb apostoli királyi beleegyezés végett fölterjeszteni.
Excellentiád vallásos és hazafias gondoskodása azon-ban nem állapodott meg az erdélyi felterjesztés hathatós támogatásánál, hanem alkalmat merítve ezen incidens analó-giájából, mind magas állásánál, mind vallásos hűségénél fogva hivatásszerű kötelességének ismeré, a magyarországi katholikus egyház helyzetét és érdekeit is fontolóra venni, s azon eszközök iránt, melyektől, excellentiád meggyőződése szerint, egyházunk állása s jövője e hazában függ, bölcs nézeteit és aggodalmait velem is közölni, s egyszersmind a sajtó utján köztudomásra hozni. Röviden egybefoglalva, a katholikus egyház autonómiájának biztosítására Magyarországban excellentiád szükségesnek látja, hogy ezentúl h a -zánkban az iskolákra, s az egyház javaira s érdekeire a világi katholikusoknak is arányszem befolyás engedtessék.
Indokolva találja ezt excellentiád a legbuzgóbb ma-gyarországi katholikusok hangos követelései által; indokolva azért, mert nincs ok, hogy a katholikus egyház Erdélyben a.í állam irányában nagyobb autonómiával birjon, mint Magyar-országban, — vagy hogy Erdély világi katholikusai iskolai s egyházi ügyekben oly befolyást gyakoroljanak, melyet a magyarországi katholikusoktól meg lehet tagadni.
Indokolva hiszi továbbá excellentiád ezen reform szük-ségét azon erkölcsi hátrányok által, melyek véleménye sze-rint a katholikus egyházra honunkban csak azon körülmény folytán háromoltak, hogy „az egyház eddigi szervezete sze-rint a katholikus világiak az egyházi és iskolai dolgokra minden befolyásból kizáratván, rég megszokták, minden, az egyházat vagy iskolát illető ügyeket olyanoknak tekinteni, melyekhez semmi közük sincs."
Ily erkölcsi hátrány gyanánt emeli ki végre excellentiád, szerinte, a katholikusok közt fel nem található közszellem és.összetartás hiányát, — a népnevelés hátramaradását, s a vallási közönyösséget, melyet excellentiád kizárólag csak a katholikusok közt vélvén tapasztalhatónak „annak egyedüli okát csakis egyházunknak azon szervezetében hiszi kereshe-tönek, mely szerint minden, mi az egyház érdekeivel össze-köttetésben áll, a katholikus hivek befolyásától elvétetett."
Tekintve a magasztos ezélt, mely hazánkban a katho-likus egyház autonómiájának biztosítása körül excellentiád vallásos érzelmeit, s államférfiúi gondjait vezérli, — a világi katholikusokra vonatkozó fennérintett javaslat nemcsak r é -szemről, de az összes magyarországi katholikusok részéről is annál örvendetesb fogadtatást és bensőbb elismerést nyert, minthogy az nemcsak átalános közóhajtásban, de egyszersmind közös egyházi és nemzeti érdekben gyökered-zik, hiáuya eddig is mindinkább érezhető lőn, s épen azért már évtizedek óta a magyar püspöki kar kebelében tüzetes megvitatás és tervezés annál élénkebb tárgyát képezé, mint-hogy ezen javaslat az anyaszentegyháznak szellemével el-lenkezésben nincs.
Bizonyítja ezt nem csak maga Erdély, hanem azon joggyakorlat is hazánkban, melyre excellentiád a patronatus és királyi városok tekintetéből hivatkozik.
Valamint tehát téves azon feltevés, mintha a világi katholikusok egyházi befolyásának eddigi mellőzése hazánk-ban az egyház szervezetéből venné eredetét, s mintha az a clerusnak lenne felróvliató: — ugy joggal tiltakozik a katho-likus egyház honunkban minden felelősség ellen c.zon fenn-elsorolt erkölcsi hátrányokért, melyeket excellentiád nagy-becsű levele felemiit ; — joggal tiltakozik még azon esetben is, ha azok akár egészben, akár csak egy részt a világi ka
24
—-« 194 tholikusok befolyásának akadályozásából lennének származ-tathatók.
Véleményem szerint a vallásos közönyösségnek, vala-mint legfőbb okai, ugy legsiralmasabb következményei is a catholicismus határain kivül keresendők, s bizonyos az, hogy azon eszmekór, melyből a vallásbeli közönyösség és lelkisi-várság fakad, az államot és társadalmat még nagyobb ve-szélylyel, s tartósb pusztításokkal fenyegeti, mint az egy-házat.
A valódi hithidegség és közönyösség épen ott tenyé-szik leginkább, hol az nemcsak halálos kórnak nem tekinte-tik, sőt ellenkezőleg a sajtó és irodalom által, mint a baladás jelképe ápoltatik.
Hogy ily tulajdonképeni vallásos közönyösség hazánk-ban épen a katholikusok közt és pedig kizárólag lenne felta-lálható, legyen szabad kétségbe vonnom. En részemről jobb véleményben vagyok a magyarországi katholikus világiak hitélete s buzgalma f e l ő l : — s ezekre támaszkodik, s ezek részvétét hivja fel az egyház.
Nem érzem azonban magamat arra felhívottnak, hogy az excellentiád által, nagybecsű indítványában tárnokok
gyanánt használt állitások mindegyikére nézve, különösen a katholikus egyháznak a világi hatalom általi pártoltatását, ugy a kath. iskolai ügynek, s népnevelésnek az evangelikus kisebbség irányában való alárendeltségét illetőleg, — ez úttal bővebben nyilatkozzam.
Azt hiszem, ezekre nézve lehet valaki eltérő vélemény-nyel is, mint vagyok én is, anélkül, hogy a dolog velejét roszalná, s kevésbbé akarná, mint excellentiád, az óhajfott czélt elérni, s az ajánlott eszközt, t. i. a kath. világiaknak közremunkálását elfogadni.
Bármily sok legyen is azonban a katholikus iskolaügy és népnevelés terén hazánkban még kivánni való, még sem volna talán méltányos a katholikus iskolákban szerezhető ismeretek, s az ott nyert erkölcsi irány és műveltség értékét kevésre becsülni mindaddig, valamig azok képesek oly
fér-fiakat, még pedig nagy számban nevelni, minők minden időkben, igy napjainkban is, hazai műveltség és tudomány,
erkölcsi jellem s államférfiúi bölcseség által kitűntek, s a magyar nemzet nevét s politikai értékét európai hírűvé tették.
Pedig e nép többsége katholikus, és katholikus isko-lákban, katholikus tanitók által képeztetett.
Excellentiád államférfiúi otthonossága elengedi annak fejtegetését, mily állást foglalt el a katholikus egyház ha-zánkban az alkotmányos monarchia alakulásától kezdve a legújabb korig, mint uralkodó állam-egyház, s mikép alakult és szükült hatásköre azon mértékben, melyben a világi kor-mány a polgári hatalmat összpontosítani s azt az államélet minden tényezőire, s igy az egyházra és iskolákra is kiter-jeszteni igyekezett. Es ezen politikai hatalmat a magyar kormány a katholikus egyház és iskola körében annál félté-kenyebben gyakorlá és terjeszté. minél szűkebb korlátokat szabott befolyásának a protestáns felekezetek törvényes ön-kormányzata.
Hálátlan lenne ugyan a magyar katholikus clerus, ha feledni tudná, amivel királyaink nagyszivü vallásos érzel-meinek tartozik, s lia meleg hazafiúi odaadással nem
viszo-nozná a kitűnő alkotmányos állást, hová azt már az első szent király, s azután a lovagias nemzet kegyelete s az or-szág törvényhozása emelé.
De viszont nem tagadhatni azt sem, hogy a magyar alkotmány a katholikus egyház ápoló keblén s őrködő szemei alatt született és szilárdult meg; hogy annak védelmére a clerus sem vagyonát, sem vérét soha nem kímélte ; s hogy egyedül a nemzet erkölcsi és szellemi fejlődésének élve min-dig, az alkotmányos józan haladás körül a kor igényeivel s a nemzet törvényes elhatározásaival soha sem állott szembe,
— s forró köszönettel fogadom excellentiád azon hizelgő elismerését, melyet igen tisztelt soraiban a magyar egyházi-rend polgári érdemeinek szolgáltat, kijelentvén egyúttal, hogy „a clerusnak hazafias állása 48 óta ezen rendet a nem-zettel szorosan összeforrasztotta."
E fényes bizonyitvány azonban nem változtat a rideg tényeken.
A katholikus egyháznak sem uralkodó államegyházi czime, sem alkotmányos jogai nem gátolták azt, hogy idők folytán, a fejedelem apostoli jogainak nevében a katholikus egyház autonómiájának majdnem korlátlan kezelését hazánk-ban is a királyi kormányszékek ragadták magukhoz. Az ál-lamegyház nem jelentett többé azontúl egyebet, mint az állam gyámságát.
A kölcsönös viszonyt az egyház, a község és népiskola közt az állam függetlenül rendezé, az egyház irányadása nélkül.
Az egyház szolgált, áldozott, alapitott, — de az állam szabta ki a rámát, rendszert és kezelést.
Alig lehetne tehát az igazsággal kevésbé megegyeztet hető vádat fölhozni, — mint hogy a katholikus papság a népoktatást kizárólag törekedett befolyása alatt tartani, s' mintha akár a szülőket, akár más erre hivatott világi katho-likusokat szántszándékkal igyekezett volna ezen befolyásból kizárni.
Igy vagyunk az egyház egyéb érdekeire, nevezetesen pedig a katholikus egyháznak hazánkban közös vagyonára, az egyházi és iskolai ingó és ingatlan alapitványaira nézve.
A legfőbb felügyelet s apostoli jog nevében a királyi kormányszék e javakat is oly korlátlanul kezeié, hogy maga a valódi tulajdonos, a katholikus egyház, azokra sem ellen-őrködés, sem feleletrevonás által jogos befolyását sikeresen nem gyakorolhatta.
S e hagyományokból szintúgy, mint a hivatalos iromá-nyokból bizonyosan tudva vau excellentiád előtt, miszerint az úgynevezett egyházi bizottmány is, mely törvényes ér-zelmű fejedelmeink által az egyházi vagyon biztosítására a kormányszék kebelében felállíttatott, hatástalan formalitássá s illusiová fajult el, — részint azért, mivel a bizo tmány majdnem minden tagjai maguk is kormányhivatalnokok tak, részint azért, mert a bizottmányi vélemények nem vol-tak irányadók, s nem kötelezték a kormányszéket.
A tömérdek veszteség, romlás és károsodás, mely a gondatlan és a visszaéléseknek tárt kaput nyitó, s egyszers-mind költséges burcaucraticus kezelés által az erkölcsi és szellemi culturának szentelt egyházi közvagyonnak okozta-tott, nem riasztotta föl a delegált kezelőket a megszokott s a kormány által tűrt schlendriánból.
— 1 1 } 5 *+•—
Maga a clerus, az összes püspöki kar minden tekinté-lyével, szava egész sulyjával nem volt képes ezen szerencsét-len állapotnak véget vetni, annál kevésbé annak gyökeres javítása végett független világi katholikus férfiaknak
befo-lyást szerezni.
Igazságtalanság volna tehát o tekintetben is az állam-mindenhatóság hibáját egyházunk szerkezetének felróni.
Igy hasonlóképen, ha a népnevelés állítólagos hátrama-radását a katholikusoknál csakugyan az illő világi befolyás mellőzésével lehetne indokolni, — s lia a közszellem és össze-tartás |hiánya a katholikusok közt szintén azon indokból lenne magyarázható, — s ha végre az egyházi érdekek iránt tapasztalható közönyösség okát és eredetét, excellentiád sze-rint, valóban azon körülményekben kellene mint reactiót ke-resnünk, „mely szerint minden, mi az egyház érdekeivel ösz-szeköttetésben áll, a katholikus hivek befolyásától elvéte-tett," s hogy tehát nem lehet bámulni, „ha a katholikus hi-vek azt, mire semmi befolyást nem gyakorolhatnak, végre olyannak tekintik, mi őket nem érdekli :" az elöbocsátottak után excellentiád kegyes leend elismerni azt, miszerint a vi-lági katholikusok befolyásának eddigi mellőzéséért a felelős-ség az egyházra átalában nem háromolhatik, s a mulasztás hibája e részben még az ősi alkotmány régibb rendszere mel-lett sem az egyházat sem a clerust nem illeti.
Ennyit tartoztam ez irányban az egyház mentségére a múltra nézve fölhozni.
De a legújabb korban ínég kevésbé érheti a katholi-kus egyházat hazánkban azon vád, mintha a kor intését, s a szintoly váratlan mint gyökeres politikai átalakulás követ-kezményeit számba nem vette, s mintha azon eszközök és orvoslások megszerzésének sürgős szükségéről megfeledke-zett volna, mik a régi államegyházi helyezet és liozzáférhet-lenség megrendülése után egy felől az egyház jogos társa-dalmi hatása és befolyása emelésére,—másfelől az uj törvények által biztosított vallásszabadság gyakorlati érvényesítésére, s az elvben megszüntetett állami gyámkodás józan pótlá-sául czél- és törvényszerű módok gyanánt kinálkoztak.
Hazánkban a katholikus egyház Istenen kivül teljes oltalmát találja ugyan az ország alkotmányában és törvé-nyeiben, a koronázási esküben, a nemzet érettségében, s ka-tholikus fiai többségében, s vallásos hűségében, s oltalmát és biztosságát ősi autonómiájának találja továbbá a katholikus egyház az egyetemes, a köztörvények védelme alá helyezett vallásszabadság solidaritásában is ; — de azért tudja is, a k a r j a is az egyház méltányolni és igénybe venni azon ex-cellentiád által mély felfogással idézett előnyt, „ha minden hiveinek lelkesült támogatására számithat, és ezek egyhá-zunk függetlenségében saját szabadságukat, birtokában sa-ját vagyonukat, befolyásában sasa-ját befolyásukat látják" — s az egyház a legnagyobb készséggel és helyesléssel fogadja a vallásszabadságnak s az 1848. 20-ik törvényezikknek ex-cellentiád által hangsúlyozott azon értelmezését, mely sze-rint honunkban a katholikus egyház jogosan követeli, hogy önkormányzatára nézve az egyház, iskola és alapitványai terén nemcsak papiroson álló elvben, de gyakorlatilag is
„az autonómiának azon mértékével rubáztassék föl, melyet az ország protestáns egyházai élveznek," annál is inkább, minthogy akkor, midőn a katholikusok hazánkban a
pro-testáns hitfelekezetek egyházi autonomiájajelen mértékének törvényes biztosításához országgyülésileg járultak, bizonyo-san nem véltek a protestánsoknak többet adni, mint a-mennyivel feltehetőleg maga az uralkodó katholikus egy-ház birt.
Igen is a katholikus egyház nemcsak hivatását, de di-csőségét is találja abban, ha vezetése alatt hiveinek, a nép-nek valláserkölcsi nevelése a szellemi fejlődéssel karöltve ha-lad, és semmit sem óhajt inkább, minthogy a kath. népisko-lák, (melyeknek emelése eddig sem az egyházon mult, de a-melyeknek elfogulatlanul s egyetemesen tekintve, eddigi eredménye sem áll hátrább más felekezetieknél, akár erköl-csi akár ismereti tekintetben) a virágzásnak azon fokára eljuthassanak, mely csak elérhető az ország nyomasztó egye-temes anyagi és culturai viszonyai között.
Hasonló komoly szándéktól vezéreltetik az egvház a magasb tudományosság érdekében felsőbb tanintézeteink emelése és terjesztése, különösen pedig egyetlen katholikus egyetemünknek oly kifejlesztése körül, mely a haladó tudo-mányossággal szakadatlan összhangzásban legyen.
Excellentiád épen magas állásánál fogva leghitelesb bi-zonyságom lehet arra nézve, hogy a nemzetünk fejleszté-sére szolgáló nagyszámú katholikus tanintézetek, praeparan-diák, gymnasiumok, lyceumok, seminariumok, akadémiák, convictusok, ösztöndijak, és számos egyéb a nevelésre vonat-kozó segélyforrások hazánkban, oly kedvező arányban, mely bármely más országnak is becsületére válnék, épen a katho-likus egyház és clerus bőkezűségének és áldozatkészségé-nek köszönik túlnyomó részben eredetüket, és megállapitta-tásukat.
Ellenben nálamnál is jobban ismeri excellentiád a jö-vedelmi források megcäökkent állapotját, melyek alapittatá-suk tüzetes czéljánál fogva az egyház és iskola közös szük-ségeinek fedezésére rendeltetve, az eddigi kezelés hajótöré-seiből fenmaradtak; valamint tudni méltóztatik azt is, hogy a tényleges jövedelmek ma már a czélra szolgáló eszközök jelen szerény arányainak sem felelnek meg, s még kevésbé elegendők arra, hogy a korral emelkedő szükséghez képest hathatósb eszközök érvényesítésére és sokszorozására ele-gendő erőt nyújthassanak.
Mig tehát eszerint egyfelől ujabb jövedelmek forrá-sáról kell gondoskodni, azalatt másfelől nem lehet kétségbe vonni a katholikus egyháznak azon jogát sem, hogy régi államegyházi kötelékei mind a kormány kizárólag katholi-kus álláspontjára, mind az innét keletkezett érdekazonos-ságra nézve fölbomolván, ezentúl az 1848. 20-ik t. cz. értel-mében a közös egyházi és iskolai javakat, a világi hivek be-folyása mellett, saját közvetlen kormányzata alá vegye, s meggyőződjék arról, s megkísértse azt is, váljon tüzetes gond, érdekeltség, okszerűség, kellő beruházás és szigorú felügyelet mennyivel képesebb ama javakat gyümölcsözőb-bekké tenni azon szomorú eredménynél, melyet az eddigi hi-vatalos pedáns kezelés, s érdekeletlen magárahagyottság az alapítványi czél és nemzeti cultura nagy rövidségével föl-mutatott.
Excellentiád már ennélfogva is bölcsen utal kivált a jelen válságos korszakban azon jótékony hatásra, mely a be-folyásnak megosztásából, s a világi hivek közös
érdekeltsé-24*
gebe és solidaritásába leendő bevonásából, s ennek folytán az emiitett közönyösség legyőzéséből, s az uralkodó közszel-lem gazdag bányájából az egyház fontos társadalmi hivatá-sának sikerére, s autonómiájának biztonságára kiáradni ké-pes lenne.
De az egyház e szövetség áldását mindig elismerte, s soha sem idegenkedett testvéri készséggel megosztani a vi-lági hívekkel egyház és iskola körébe minden közössé vál-ható munkáját s törekvését, — s ennek foganatosítását, miu-tán azt egyházunk szervezete átalában nem gátolja, a püs-pök-megyei községek terén eddig sem mulasztotta el, — or-szágos téren pedig, hol is ezen közös befolyásnak egyedül az állam volt útjában, — megelőzve excellentiád bölcs és hazafias felszólalását, testületi közvetítő fellépés által már ko-rábban megkísérte a valódi akadályt a legfelsőbb engedély kieszközlése által elhárítani.
Nem említve azt, hogy a népiskolák rendszere és szei-vezése eddigelé kizárólag az államtól, és nem az egyháztól függ, mely a vallástanitáson kivül a közvetlen felügyeletet és igazgatást is díjtalanul, de mégis hivatásszerű buzgóság-gal és szakértelemmel viszi, s mely örömest kész előmozdí-tani azt, hogy a létező értelmi erőkből minden kath. népis-kola mellé oly világiakkal vegyes bizottmányok alakitassa-nak, aminőknek már városaink az egyháztól nem akadá-lyozva örvendenek ; — nem említve továbbá a világiaknak elterjedt patronatusi joggyakorlatát, mely elöbbutóbb jog-gal és teherrel a katholikus községek tagjaira szálland, — amúgy sem létezik katholikus egyházi község hazánkban, hol épen egyházunk szervezeténél fogva az egyház vagyona és alapitványai kezelésében részt nem vennének világi hivek is gondnoki vagy egyházatyai minőségben.
Igy van ez minden püspöki megyében.
Ennek bizonyságául, tüzetesen a győri megyére nézve, fölhozhatom azon közrendeletemet, melyet ott 1859-i mar-tius 19-én ezen szabály szigorú megtartása végett külön erre szolgáló utasítás mellett, a községek lelkészeihez
intéz-tem, meghagyván ,,in administratione liac (peculii Ecclesiae et fundationum) partem capit etiam parochiana communitas, medio nempe virorum de ejusdem gremio deligeudorum."
Hogy pedig a magyar püspöki kar a világi hivek be-folyásának magasb téren is kieszközlése're, s illetőleg azon akadályok elhárítására, melyek ama befolyást gátolják, s átalában a katholikus egyház önkormányzatának tényleges gyakorolhatása végett már 1848-ban tett Pozsonyban lépé-seket, azt excellentiád nagy becsű sorai is megemlítik, ala-posan jegyezvén meg, hogy az akkori (az illető emlékirat-ban kifejtett) határozatokra „az europaszerte uralkodó fel-gerjedés" s „a forradalmi hangulat befolyással lehetett," mert csak is ennek lehet tulajdonitani a kérdéses emlékiratban a katholikus egyetemünkre nézve fölállított, de az egyház által el nem fogadható elvet.
A bekövetkezett események ezen első lépést azonban sikeretlenné tevék, mely akkor az alkotmánynyal együtt háttérbe szorult, — nemzeti életünk ujabb hajnalán ismét szintén felébredt.
Valószinüleg nem volt excellentiádnak eddig tudomá-sára, hogy a magyar püspöki kar ezelőtt két évvel is boldo-gult elődöm vezetése alatt e kérdést ujabb vitatás alá vette
s ugyancsak azon üdvös és korszerű eszme valósítása végett, melyet most excellentiád oly melegen ajánl, elhatározta
s ugyancsak azon üdvös és korszerű eszme valósítása végett, melyet most excellentiád oly melegen ajánl, elhatározta