A KORTÁRS ERŐSZAK
1. A rossz bánásmód típusai, rizikófaktorai, a megelőzés lehetőségei
1.1. Fizikai bántalmazás
A napi gyakorlatban jól használható az alábbi meghatározás: a fi zikai bántalmazás olyan visszaélés a gyermek egészségével (mentális és fi zi-kai), mely visszafordíthatatlan törést okoz annak lelki életében, mely a bántalmazás megmagyarázhatatlansága, irracionalitása, érzelmi hőfoka, viharos lefolyása miatt állhat elő (Terr, 1970, id. Palaczky, Vereby, Páli és Révész, 2008). Ma is vitatott kérdés, hogy hol van a fi zikai bántalmazás küszöbe, mi fogadható el a fegyelmezésben és mi nem. Egy magyar vizs-gálat szerint, míg az egyik ember számára az is verés, ha életében egyszer felindultságában ráüt gyermekére, addig más számára a brutalitást sú-roló ütlegelés sem az. A megkérdezettek 70%-ka egyetértett azzal, hogy
„egy szülőnek joga van megpofozni a gyerekét, ha az megérdemli” (Tóth, 1999). E szemlélet természetesen megjelenik a gyerekek véleményében is: akiket ismételten veréssel, elhagyással fenyegetnek, úgy érzik, hogy a bántalmazás saját rossz magatartásuk következménye, függetlenül attól, hogy aktuálisan ártatlanok-e vagy sem.
Ha a fi zikai bántalmazás olyan mértékű, hogy elkerülhetetlen az orvo-si ellátás igénybe vétele, a „véletlen balesetként” beállított történet ellen számos gyanú merül fel: pl. a szülők rendszerint késlekedve viszik a gyer-meket orvoshoz; igyekeznek minél hamarabb elszabadulni a helyszínről, meg sem várva a leletek eredményeit; a szülők érzelmi reagálása nem a
„szokásos”, például nem olyan mértékű a szorongásuk, mint ami az adott helyzetben elvárható lenne stb.
A rizikófaktorok a szülők, a család és a gyermek szempontjából csopor-tosíthatóak:
− Szülői rizikófaktorok közül kiemelendő az anya fi atalabb életkora, alacsony iskolázottsága, impulzivitása stb. A szülők ismeretei a gyerme-kük fejlődéséről, a gyermek életkorának megfelelő viselkedésről hiányo-sak, vagy hibásak.
Révész György 88
− Családi rizikófaktorok: csonka család, a család izolációja, migráció, rossz szocio-ökonomikai státusz (SES), szűk lakásviszonyok, munkanél-küliség stb.
− Gyermeki rizikótényezők: a gyermek külső megjelenése, bőrszíne, arcméretei („koravén küllem”), fejlődési rendellenességek, mentális re-tardáció, egészségi állapot, illetve krónikus betegség temperamentum-jel-lemzők, az ún. „nehéz” gyermek. Veszélyeztetett életkorok: újszülöttkor (különösen a nem várt és a koraszülött gyermekek), csecsemőkor (főleg az anyák bántalmaznak), 3-4 éves kor (fokozott autonómia törekvések („dac-korszak”), serdülőkor: a (gyermeki) függő helyzet időbeli kitolódása miatt egyre veszélyeztetettebbek a serdülőkorúak.
Valamennyi rizikófaktor növeli a bántalmazóvá válás valószínűsé-gét. Megkülönböztetünk potenciáló és kompenzáló faktorokat. Mind a potenciáló, mind a kompenzáló faktorok lehetnek tartósak és átmenetiek.
− Tartós potenciáló faktorok: ha a szülők maguk is bántalmazottak voltak;
más pszichológiai és szociológiai okok (pl. mentális betegség; rossz SES).
− Átmeneti potenciáló faktorok: stressz, veszteségek, fi zikális károso-dások, betegségek, házassági vagy családi problémák; jogi nehézségek. A gyermek fejlődési kríziseinek ideje alatt bekövetkezett események.
− Tartós védő faktorok: a szülők jó szülőmodelljei, a szülők közötti jó kapcsolat.
− Átmeneti védő faktorok: a szociális, anyagi helyzet javulása; házassági harmónia helyreállása, a gyermek kilép egy nehéz fejlődési periódusból.
1.2. A Münchausen szindróma by proxy
A fi zikai bántalmazás speciális formája a Münchausen szindróma by proxy (a továbbiakban MSBP, korábban Factitious Disorder by Proxy, újabban FII: Fabricated or Induced Illness), amely felnőttek vagy serdülők króni-kus betegsége, kitalált vagy akaratlagosan produkált fi zikai tünetekkel, azzal a céllal, hogy fi gyeljenek rájuk. A by proxy („megbízásból”) jelző pe-dig arra utal, hogy a betegség tüneteit itt egy külső személy, jellemzően a fi atal anya közvetíti, ugyanakkor leírtak már apát, nevelőszülőt, baby-sittert is, mint elkövetőt (Palaczky és mtsai., 2008). A MSBP diagnózis, csak akkor igazolható, ha tartósan fennálló gyermekbántalmazásról van szó, amellyel a szülő a gyermek fi zikai és szociális károsodását okozza, az alábbiakban leírt módon:
− Enyhébb esetben az anyák nem direkt módon okoznak kárt, hanem folyamatos, túlzásba vitt aggódásukkal felesleges és fájdalmas orvosi be-avatkozásoknak teszik ki gyermeküket.
− Súlyosabb esetben egy már meglévő betegség tüneteit túlozzák el (például úgy, hogy a gyermek vizeletmintájába vért cseppentenek), de tel-jesen egészséges gyermek esetében is kialakulhat olyan módon, hogy az anya saját maga indukál tüneteket. (pl.: fojtogatással, hasmenés, hányás okozásával). Ezért kell különbséget tenni a tünetek szimulált és provokált formái között.
Gyermekekkel szemben elkövetett erőszak. A kortárs erőszak 89 A MSBP gyakoriságára nincs megbízható adat, sokan ritka rendelle-nességnek tartják ma is, de tény az is, hogy egyre nagyobb gyakoriság-gal ismerik fel, éppúgy, mint a rossz bánásmód bármely egyéb formáját.
A mesterségesen előidézett (fakticiózus) esetek kevesebb, mint 10%-a MSBP.
Fontosabb tünetek: megmagyarázhatatlan fennálló vagy visszatérő be-tegségek, ellentmondások a kórtörténet, a klinikai leletek és a gyermek általános állapota között. Figyelmeztető jel előző gyermeknél hirtelen csecsemőhalál vagy szokatlan betegség előfordulása, továbbá, ha nagyon ritka betegség diagnózisát állítják fel, szövődmények, új tünetek jelentke-zése; intolerancia a kezelésre (pl. gyógyszer-intolerancia) stb.
A legfontosabb jellemző a tünetekkel kapcsolatban, egyben gyanújel, hogy azok mindig az anya jelenlétében, vagy közelségében észlelhetők, míg távollétében megszűnnek, illetve, hogy a tünetek csak az anya elbe-szélésén alapulnak.
Rizikótényező, ha az anya gyakran bántalmazó, elhanyagoló, érzelmi-leg elutasító családban nőtt fel, melyben pozitív fi gyelmet csak külső be-avatkozásoknál (pl. betegségek esetén) érezhettek. Ezek az anyák felnőtt korukban is elutasítottak, általában rossz házasságban élnek, izoláltnak érzik magukat, önértékelésük alacsony. A férj legtöbb esetben sok időt tölt távol a családtól, gyakori az alkohol, drog probléma. Az anyák gyerme-kükkel általában szoros, szimbiotikus, túlvédő kapcsolatot alakítanak ki.
Mivel a gyermek nevelése során megtapasztalják, hogy egy beteg gyermek gondozása kapcsán fi gyelmet, megbecsülést kapnak az egészségügyi ellátó rendszerben, a betegségen keresztül saját emocionális és szociális igényei-ket az egészségügyiekkel kiépített kapcsolatokban elégíthetik ki.
Prevenció szempontjából fi gyelemre méltó előzmények az alábbiak: az anya megelőző szomatizációi; gyakori váratlan tünetek a terhesség alatt;
gyakori, indokolatlan orvosi beavatkozások az érintett vagy az idősebb gyermeknél; a szülő nyilvánvalóan torz percepciója a gyermek egészségi állapotáról.
1.3. Fizikai elhanyagolás
Fizikai elhanyagolásról akkor beszélünk, ha a szülő/gondozó nem biztosít-ja a gyermek számára a megfelelő életkörülményeket: nem táplálbiztosít-ja megfe-lelően, nem gondoskodik ruházatáról és lakáskörülményekről, elégtelenek a higiéniai feltételek, nem viszi orvoshoz a gyermeket és nem törődik az is-koláztatásával sem. Bár ezekben az esetekben nem történik aktív károko-zás a gyerek testi épségében, az elhanyagoló magatartás közvetett módon mégis gátolja a gyermeket az egészséges fejlődésben, súlyosabb esetekben halált is okozhat. A fi zikai bántalmazás és az elhanyagolás gyakran jár együtt: azok a gyermekek, akik testi bántalmazás gyanújával kerülnek kórházba, legtöbbször elhanyagoltak is.
Érdekes, hogy míg a rossz bánásmód különböző, főleg különösen súlyos formái igen nagy média nyilvánosságot kapnak, az elhanyagolás
elhanya-Révész György 90
golt terület, pedig a fi zikai elhanyagolás (bár önálló formaként szerepel) az esetek legnagyobb részében kombinálódik az érzelmi elhanyagolással, s kiindulópontja a bántalmazás más formáinak. Erre utalnak Higgins és McCabe (2000) adatai is, amelyek szerint a fi zikai elhanyagolás korreláci-ói a fi zikai bántalmazással: 49, az érzelmi (pszichológiai) elhanyagolással:
42, a szexuális bántalmazással: 50!
A sikeres prevenció feltétele tehát az önmagában kevésbé súlyos követ-kezményekkel járó, de a rossz bánásmód táptalaját jelentő elhanyagolás korai felderítése.
1.4. A szexuális bántalmazás
Az emberi szexualitás nem csupán biológiai jelenség, a szexuális maga-tartást társadalmi, kulturális és erkölcsi normák szabályozzák. Egy adott kultúrkörben szexuális bántalmazásnak tűnik az a viselkedés, amely más kultúrában természetes lehet.
Arra a – nyilván csupán elméleti – kérdésre, hogy miért elítélendő a fel-nőtt és gyermek közötti szexuális kapcsolat, Finkelhor (1986) álláspontja az alábbi:
− gyermek és felnőtt közötti szexuális kapcsolat természetellenes, mind biológiai, mind pszichológiai szempontból,
− mert időelőtti szexuális érést provokál a gyermeknél, így túl korán ébreszti fel benne a szexuális érdeklődést,
− ezért komplex károsodást jelent a gyermek számára.
Ez azt jelenti, hogy mindenfajta szexuális cselekmény megengedett, ha két személy között szándékegyezés van, a cselekménybe mindketten leg-jobb tudásuk szerint szabad belelegyezésüket adják. A gyermek azonban nem mondhat szabadon igent vagy nemet a felnőttel létesítendő szexu-ális kapcsolatra, mert a felnőttől anyagi és létbiztonsága függ, így pszi-chológiailag alárendelt helyzetéből fakadóan nehézséget jelent számára nemet mondania a felnőttnek. Lényeges kritérium így a dependencia és a kényszerítés. A szexuális bántalmazása kényszerített, megtévesztéssel vagy erőszakkal elért szexuális viselkedés kiskorú és felnőtt személy kö-zött (Conte, 1994).
A felnőtt-gyermek kapcsolat jellemzői a szexuális bántalmazásban:
− Kihasználás: Az elkövető tudását, kompetenciáját, lehetőségeit hasz-nálja fel arra, hogy a gyermeket szexuális viselkedésre kényszerítse. Ha a partnerek között öt évnél nagyobb a korkülönbség, azt gyakran az erőszak bizonyítékának tekinthetik (például ha az elkövető 12 éves és a bántalma-zott 7 éves, akkor szexuális erőszakról beszélhetünk).
− Ambivalencia: miközben a gyermek szeretné, hogy vége szakadjon az erőszaknak, annak haszna is van számára: gyakran jutalmakban részesül, valamint a szexuális viselkedés bizonyos aspektusai örömteliek lehetnek, vannak, akik különlegesnek, kitüntetettnek érzik magukat tőle.
− Szándékosság: gyermekek sokszor semmiféle erőszakról nem számol-nak be. Az elkövető szándékászámol-nak felderítése fontos anszámol-nak eldöntésénél,
Gyermekekkel szemben elkövetett erőszak. A kortárs erőszak 91 erőszaknak tekinthető-e a folyamat vagy nem. Így erőszakosnak minősül-het például az a helyzet, amikor egy felnőtt egy gyermekkel azért nézet meg egy pornográf fi lmet, hogy közben a gyermek jelenlététől felizguljon.
− Titkosság: szexuális bántalmazásra csak akkor kerülhet sor, ha a gyermeket a felnőtt rá tudja venni arra, hogy ez titokban maradjon. En-nek érdekében a felnőtt mindent megtehet: fenyegethet, kényszeríthet.
A bántalmazó személye az esetek 98%-ában fi ú vagy felnőtt férfi , más adatok szerint a női elkövetők gyakorisága 5 -15%. Lányokat inkább csa-ládon belül bántalmaznak: családtag - 29%, barát vagy ismerős - 60%; ide-gen - 11% (Leventhal, 1998). A fi úkat legtöbbször családon kívüli személy zaklatja. Gyakori elkövető a baby-sitter. Az elkövetők 85%-át az áldozat előzőleg ismerte és több mint az esetek felében az elkövető családtag; a bántalmazó személy bármely – akár magasabb státuszú csoport tagja is lehet; a bántalmazás gyakorisága független az elkövető iskolázottságtól.
Igen ritka, hogy a bántalmazás csupán a gyermek fantáziája; a legtöbb szexuális bántalmazás éveken át folytatódik (az áldozatok nem kérnek se-gítséget); végül nem igaz az sem, hogy ha a gyermek nem akarná, akkor nem következne be a bántalmazás (a gyermekek általában nem kérdő-jelezik meg a felnőtt – különösen a velük szoros előző kapcsolatban élő személy – viselkedését).
A lányok először 6-7 éves koruk táján, a fi úk 8-12 év körül válnak bántalmazás áldozataivá. Serdülőkorúak 2,8-szoros veszélynek vannak kitéve, mint a 10-12 éves gyermekcsoport. Általános adat, hogy minden negyedik lány és minden tízedik fi ú válik szexuális zaklatás (bántalma-zás) áldozatává. Magyarországon az 1990-es évek elejétől fi gyelhető meg a szakemberek érdeklődése a téma iránt. Kerezsi (1995) adatai szerint már 1993-ban 0-14 év között 59, a 14-17 év közötti korcsoportban 119 eset vált ismertté. 1997-ben 185 esetben derült ki megrontás bűntette, s ebből 126 esetben vált ismertté az elkövető személye (Vavró, 2000).
Rizikótényezők: értelmi fogyatékosok könnyű befolyásolhatóságuk mi-att könnyebben válhatnak szexuális bántalmazás áldozataivá. A szülők iskolai végzettsége szerint nincs különbség az elkövetés gyakoriságában, az alacsony jövedelmi kategóriájú családokban viszont gyakoribb a sze-xuális bántalmazás. Az egy természetes szülővel élő gyermek szesze-xuális veszélyeztetettsége kétszerese a két természetes szülővel élő gyermek ve-szélyeztetettségének. A szülő megelőző (gyermekkori) szexuális zaklatott-sága esetében tíz- szeres a gyermek szexuális bántalmazása, azokhoz a szülőkhöz képest, akiknek előtörténetében ez nem szerepelt.
Az utóbbi időben egyértelműen növekszik a fi atal elkövetők száma. En-nek egyik lehetséges oka, hogy a felismerés érzékenyebbé vált, de a fi a-talkorú elkövetők száma valójában is növekszik. Míg korábban előfordult, hogy 5 éves gyermeket is elkövetőnek tartottak, ma azt javasolják, hogy a 12 év alatti elkövetőt ne szexuális bántalmazónak, hanem „szexuálisan reaktívnak” tekintsük.
Révész György 92
1.5. Az érzelmi bántalmazás és elhanyagolás
Amíg a fi zikai vagy szexuális bántalmazás, mint bűncselekmény gyak-rabban ismertté válhat, az érzelmi bántalmazás sokkal rejtettebb, pedig következményei ugyanolyan súlyosak lehetnek. Kategóriái a következők:
elutasítás, terrorizálás, korrupció, az alapvető stimuláció, az emocionális válaszkészség és elérhetőség elutasítása, megbízhatatlan és bejósolhatat-lan szülői magatartás, orvosi és/vagy pedagógiai elhanyagolás, a gyermek leértékelése, mellőzése, kizsákmányolása.
Garbarino és Garbarino (1993, 1994) ide sorolja az izolációt, amikor a felnőtt (szülő) megakadályozza a normális társadalmi kapcsolatok megis-merésének lehetőségét, melynek eredményeként a gyermek úgy érzi, hogy senkire sem számíthat a világban. Az izolált gyermeknek nincsenek bará-tai, nehezen hozzáférhető segítő kapcsolatok számára is. Visszautasításról beszélhetünk, amikor a gyermeket nyilvánvalóan nem fogadják el, míg mellőzés esetében a szülő (felnőtt) pszichológiai értelemben elérhetetlen a gyermek számára. Ide sorolható a megfélemlítés számtalan változata, le-gyen az szóbeli fenyegetés vagy bármely más módon előidézett félelem teli légkör. Erőszak a tévedhetetlenség látszatának durva eszközökkel való fenntartása, a nevelői felsőbbrendűség mindenáron történő megőrzése, az önálló vélemény büntetése, az önérzet megnyilvánulásainak büntetése, a kirekesztés, megszégyenítés, megalázás, a gyermek érzelmeinek kigúnyo-lása stb.
Az érzelmi elhanyagolás és bántalmazás többnyire együtt jár fi zikai bántalmazással. Nem ritka az sem, hogy a szülő látszólag tökéletesen gondját viseli gyermekének, minden külső körülményről gondoskodik, de pszichológiailag teljesen hozzáférhetetlen a gyermek számára, gyermeke közeledését visszautasítja. Glaser (2002) szerint az érzelmi elhanyagolás és különösen az érzelmi bántalmazás kiemelt fi gyelmet érdemel:
− az összes bántalmazási típus hátterében az esetek legalább 18%-ában megfi gyelhető az érzelmi bántalmazás is;
− egyre több adat bizonyítja az érzelmi bántalmazás súlyos pszichopa-tológiai következményeit gyermekkortól a felnőttkorig;
− erős prediktív hatása van a következményként megjelenő fi zikai bán-talmazásra;
− meditátora az összes többi bántalmazási/elhanyagolási formának.
Más adatok szerint a kognitív – különösen a nyelvi – készségek te-rén nyújtanak rosszabb teljesítményt iskoláskorú, kisgyermekkorban elhanyagolt gyermekek; gyakoribb náluk az internalizáló szimptómák megjelenése. Serdülőkorúaknál az előzőek mellett gyakoribb az elszökés, otthontalanság, más viselkedési problémák mellett. Ezek az adatok arra utalnak, hogy az érzelmi bántalmazás/elhanyagolás következményei sú-lyosságukban felérnek a másik két bántalmazási formáéival.
Gyermekekkel szemben elkövetett erőszak. A kortárs erőszak 93
1.6. A rossz bánásmód áthagyományozása
Általánosan tapasztalható a rossz bánásmód generációkon át történő megjelenése. Tekintsük át a rossz bánásmód közvetítésének néhány el-méletét!
A szociális tanuláselmélet szerint a gyermek megtanulja a bántalma-zó szülői modellt. Ez a felfogás az „erőszak erőszakot szül” elméleteként ismert: ha a modell viselkedésének obszervációját megerősítés követi, az növeli a megfi gyelt viselkedés későbbi előfordulási valószínűségét. Egy vizsgálat szerint – egy éves megfi gyelési periódus alatt – a bántalmazot-tak 18%-a lett szülőként maga is bántalmazó, míg a 233-as mintából egy nem bántalmazott lett később bántalmazó.
Ezek az adatok világosan jelzik, hogy a bántalmazást több tényező befo-lyásolja: az egyéni, családi, társadalmi és kulturális hatások kölcsönhatá-sának nagy szerepe van. A korábban tárgyalt ökológiai modellben ez úgy jelenik meg, mint a szülő pszichológiai problémája + a gyermeki rizikófak-torok szerepe + a diszfunkcionális családi interakciók + a stressz indukál-ta szociális problémák + a bánindukál-talmazás kulturális küszöbértéke.
A kötődés minősége: a rossz bánásmód is lehet közvetítő mechanizmus.
A felnőtt elkerülő kötődési stílus sokkal gyakoribb olyan családokban, ahol előfordul a fi zikai bántalmazás. A bántalmazó anya általában sok-kal kevésbé pozitív, ugyanakkor soksok-kal stressz telibb kapcsolatban van saját szüleivel. A bántalmazás rizikója (agresszív fegyelmezési szokások, a gyermeki viselkedés negatív attribúciója, a személyiség és a viselkedés rigiditása stb.) és a kötődési típusok között az alábbi sorrend ismert: leg-kisebb rizikója a biztonságos kötődésnek van, ezt követi az elkerülő, míg az ambivalens kötődés esetén szignifi kánsan magasabb a bántalmazás ve-szélye. Gyermekkorukban bizonytalanul kötődő szülők nagy valószínűség-gel szorongó kötődési módot alakítanak ki gyermekeikkel is, az intenzív bántalmazás a bizonytalan kötődésre adott reakciónak tekinthető.
A fejlődési traumatológia (De Bellis, 2001) is abból a tapasztalatból indul ki, hogy gyermekkorukban bántalmazott felnőttek sokkal veszé-lyeztetettebbek, nagyobb valószínűséggel betegszenek meg különféle pszichiátriai betegségekben, mint azok a felnőttek, akik előtörténetében nem szerepelt bántalmazás. E felfogás szerint a neurobiológiai rendszer közvetíti a gyermekkori bántalmazás – az átmeneti vagy tartós stressz hatások – késői következményeit. Bizonyított, hogy a gyermekkori bán-talmazás, ami a gyermeket folyamatos stressz hatással árasztja el, az agy fejlődésére is visszafordíthatatlan hatást gyakorol: részben a szenzoros élmények hiánya, részben pedig a neuronális aktivitás atipikus vagy ab-normális mintázatai miatt. Klinikai megfi gyelések szerint bántalmazott fi úknál gyakoribb a kifejezett „érzékenyített aktivációs rendszer” viselkedé-ses megjelenése: motoros hiperaktivitás, impulzivitás, lányoknál pedig az
„érzékenyített disszociatív rendszer” tünet együttese: elkerülő viselkedés, depresszió, disszociatív reakciók („lebegés”, nappali álmodozás). A bán-talmazás további következményeiként írták le diagnosztikai
kritérium-Révész György 94
ként fi úk externalizáló zavarait (ADHD – fi gyelemzavar, hiperaktivitás, CD - kapcsolatzavar, ODD – ellenálló, kihívó viselkedészavar), valamint a lányoknál gyakoribb internalizáló zavarokat: depresszió, szorongás, disszociatív zavarok (Perry, Pollard, Blakley, Baker és Vigilante, 1995). A fejlődési traumatológiai kutatások szerint a bántalmazás és elhanyagolás a diszfunkcionális család és az interperszonális kapcsolatok legszélsősé-gesebb formája, ami „ellenséges” életkörülményeket tart fenn a következő generáció számára: a rossz bánásmód környezet indukálta komplex fejlő-dési zavar (De Bellis, 2001).
A pszichoneuroimmunológia kutatási eredményei visznek közelebb bennünket a megelőző stresszorok hosszú távú hatásmechanizmusának megértéséhez. Mindezek célja természetesen a megelőzés és a különböző – de a család intézménye iránt elkötelezett –professziók közötti együttmű-ködés elősegítése. Így ismert az a hatás-mechanizmus, amely pl. az anyai stresszt prenatális veszélyként tételezi: a várandós állapot alatti tartós stressz az anyai hormon- és immunrendszer közvetítésével károsan befo-lyásolja a magzat idegrendszeri fejlődését, immunrendszerét, ezzel növeli a majd megszülető csecsemő sérülékenységét – alvási, étkezési problé-mák, ingerlékenység, nehéz megnyugtathatóság – károsan hatva a korai anya-gyermek kapcsolatra. Ezek a vizsgálatok segítenek megérteni pél-dául azt, hogy a tartós stressz idegrendszerre gyakorolt hatása miatt in-gerlékenyebb, sírós baba (korábbi megnevezéssel „diffi cult child” = „nehéz gyermek”) nem tudja „teljesíteni” édesanyja irreális elvárásait. Ez rontja a kötődés minőségét, végső soron növeli a rossz bánásmód valószínűségét, hogy ugyanő családjából menekülve kerül sokszor meggondolatlan part-nerkapcsolatba, irreális vágyakkal várja gyermekét, „végre engem is fog szeretni valaki”…
1.7. A prevenció alapelvei
Primer prevenció: A probléma megismertetése, szemléletváltozás (gyer-mekorvosok, védőnők, segítő szolgálatok munkatársai, pedagógusok, stb.).
Szekunder prevenció: Rizikócsoportokra irányuló programok: egyedül-álló, fi atal, rossz körülmények között élő anyák felkészítése a szülésre, gyermeknevelésre; támogató, önsegítő csoportok; családok izolációjának csökkentése; krízis szolgálatok; gyermekek napközbeni elhelyezése; a csa-ládok rendszeres látogatása otthonukban stb.