A LELKÉSZEK MENTÁLHIGIÉNÉS TEVÉKENYSÉGE
2. A lelkészi hivatás mentálhigiénés specifi kumai
2.5. Krízishelyzetek kezelésének sajátosságai
A krízis az emberi élet legmegterhelőbb lélektani állapotai közé tartozik.
Önmagában nem betegség, de betegséget okozhat, mert éppúgy magában hordja a személyiség sérülésének (vagy a közvetlen életveszélynek) a lehetőségét, mint a megújulásét, a fejlődését, a magasabb szinten történő integrációét.
Mindannyiunk emberi kötelessége, hogy bajbajutott társainkon segítsünk. A segítés módja, intenzitása szempontjából megkülönböztetjük a krízisintervenciót (krízis-beavatkozás) a krízisszupporciótól (krízistámogatás). „A krízisintervenció krízishelyzetben történő, a krízisállapot oldá -sára irányuló olyan segítő, pszichoterápiás jellegű és szemléletű, időben be-határolt, sürgősségi pszichológiai beavatkozás, mely a pszichoterápia ele-meit korlátozott módon és mértékben, ehhez a speciális helyzethez adaptált módon alkalmazza.” (Csürke, Vörös, Osváth, Árkovits, 2009, 286.). A kríz-isintervenció tehát (mint ahogy a nevében is benne van), specifi kus szakmai beavatkozás, amelyben a krízis oldása mellett a háttérben álló problémákat, a személyiség inadekvát működését is igyekszik befolyásolni.
Tiringer Aranka 182
A krízisszupporció célja a krízisbe jutott ember támogatása, erősítése.
A segítő igyekszik megóvni őt a krízis negatív kimeneteleitől, hely-reállítani adaptációs készségét, ugyanakkor nem foglalkozik a krízist kiváltó mélyebb összefüggésekkel, személyiségproblémákkal. Egyfajta
„lelki elsősegélynyújtásnak” tekinthető, és nem pszichológiai értelemben vett gyógyító beavatkozásnak. Átmenetet képez a baráti beszélgetés, a tanácsadás és a szakmai beavatkozás között. Gyakoriságát tekintve egy-két alkalom, és magába foglalja a külső (környezeti) feltételek megvál-toztatásának szándékát is. Bárki végezheti, akivel a krízisbe jutott sze-mély kapcsolatba kerül. A fenti defi níciók értelmében a lelkész krízisoldó tevékenységét krízisszupporciónak nevezzük, és a továbbiakban ennek lehetőségét tekintjük át.
A krízissel foglalkozó hatalmas szakirodalom többsége kétféle krí-zist különböztet meg: a fejlődési vagy pszichoszociális krízist (Erikson), amely az életkor előrehaladásával természetes, de sokszor nehézséget okozó változásokat indukál; illetve az akcidentális krízist (Caplan), amely váratlanul bekövetkező, többnyire traumatikus események, veszteségek következtében alakul ki. Bármelyik okozza is,25 közös jellemzőjük, hogy a válságba jutott ember érzelmileg feldúlt, fi gyelme beszűkült, önerejéből nem tud megküzdeni a kialakult helyzettel.26 A segítő közvetlen célja a krízis oldása, de távolabbi célként fontos, hogy megtanítsa a személyt arra, hogy a jövőben hogyan kerülje el a hasonló kríziseket.
A segítő feladatai:
– Fontos megadni mindjárt az elején azt a kapcsolati biztonságot (ka-paszkodót), ami a krízishelyzettel járó szorongás enyhülését eredményez-heti, másrészt a változást, fejlődést segíti elő.
– Aktív és őszinte empátiával kell meghallgatni a problémát, és el kell kerülni azt a segítői „kényszert”, hogy azonnal kész megoldási móddal szolgáljunk.
– Bátorítani kell a krízisben levőt arra, hogy szabadon fejezze ki az érzelmeit, különösen a dühöt, haragot, negatív érzéseket. Kulcsfontosságú ez a mozzanat a krízis további sorsát, dinamikáját illetően, hiszen a kül-világ felé irányított destruktív érzések csökkentik az öngyilkosság veszé-lyét, oldják a krízist. A segítőnek is kritikus ez a szakasz, mert nehéz el-fogadnia az olykor elemi erővel feltörő indulatokat, de tisztában kell lennie
„hasznosságukkal”, és azzal, hogy személyesen nem neki szólnak.
– Támogatni kell a krízisben levőt a kialakult helyzet megértésében, majd elfogadásában. Ehhez azonban idő kell. Mivel a krízis lezajlása általában 4-6 hét, az elfogadás a legutolsó mozzanatok között van. Ez az időbeli keret segítheti a lelkészt abban is, hogy a valódi krízist el tudja különíteni más, sokszor időben elhúzódó, játszmába áthajló kapcsolati próbálkozásoktól.
25 „Korfüggő és kórfüggő” felosztás is létezik. Az előző fogalom a fejlődési kríziseket takarja, míg az utóbbi pszichopatológiai okokra utal (Csürke és mtsai, 2009).
26 A krízis jól megfi gyelhető szakaszokon megy át: szorongás, problémamegoldó kísérletek ku-darca, fokozódó szorongás, kísérlet a tartalékenergiák mozgósítására, regresszió, dekompenzáció (Csürke és mtsai, 2009).
A lelkészek mentálhigiénés tevékenysége 183 – A vallásos krízisbe jutott ember lelkiállapotára is érvényes mindaz, amit a válságról a fentiekben elmondtunk. A hittel kapcsolatos kérdések különösen alkalmasak arra, hogy vitát indukáljanak, de a lelkésznek „fe-gyelmezettnek” kell lennie abban, hogy elkerülje a vitát, és teológiai okí-tás helyett inkább meghallgassa a hozzá fordulót; felismerje a lélektani krízist, és annak szabályai szerint kezelje a kialakult állapotot. Ennek lényeges lépése lehet az a felismerés, hogy már nem elégségesek a fenti segítői próbálkozások, és szakemberhez kell irányítani a válságban lévő személyt. (A vallásos embert csak egy bizonyos pontig tudja megvédeni a hite az önpusztítástól!)27
– A krízis csökkenésével segíteni kell a személyt új megoldási módok, válságból kivezető utak megtalálásában. Ehhez nagy segítség, ha meg-szokott környezetét és kapcsolatait – amennyiben lehetséges – bevonjuk a folyamatba. Ebben a szakaszban válik fontossá az a gondolat, hogy a krízis kreatív növekedési, fejlődési potenciált is hordoz. A krízist kiváltó események más értelmezési keretbe történő helyezésére („átkeretezé-sére”), a személy életében való egyedi jelentés megtalálására a hit nagy segítséget nyújthat.
3. Záró gondolatok
Azok a lehetőségek, amelyek a lelkész rendelkezésére állnak a mentál-higiéné területén, sokkal szélesebb rétegűek, mint amelyek e fejezetben felsorolásra kerültek. Ha kiindulási pontként vesszük a mentálhigiéné eredeti megfogalmazását, annyiféle lehetőség van, ahány féle lelkész, hiszen mindenkinek a saját területén, saját adottságai és lehetőségei keretein belül kell megtalálnia a feladatokat. Sok esetben a feladatok ta-lálják meg az embert, hiszen a lelkész fi gyelemfelhívó jel a világban, és küldetése nem csak a szoros értelemben vett gyülekezetnek szól, hanem minden embernek.
Irodalom
Bagdy E. (1996). Hivatás és személyiség. In Bagdy E. (Szerk.), A peda-gógus hivatásszemélyisége. Debrecen: KLTE Pszichológia Intézet, 34-41.
Benkő A., Szentmártoni M. (2005). Testvéreink szolgálatában: A paszt-orálpszichológiáról mindenkinek. Budapest: Új Ember Kiadó.
Csürke J., Vörös V., Osváth P., Árkovits A. (Szerk.), ( 2009). Minden-napi kríziseink: A lélektani krízis és a krízisintervenció kézikönyve. Buda-pest: Oriold és Társai Kiadó.
27 A krízis lehetséges kimenetelei: 1. megoldás, 2. kompromisszum, 3. ineffektív megoldás, 4. dez-organizáció, összeomlás (Részletesen ld. Csürke és mtsai, 2009, 17.).
Tiringer Aranka 184
Eliade, M. (1994). A vallási hiedelmek és eszmék története I-III. Buda-pest: Osiris-Századvég.
Forgács J. (2007). A társas érintkezés pszichológiája. Budapest: Kairosz Kiadó.
Gyökössy E. (2003). Lelkigondozás és pszichoterápia. In Jelenits I., Tomcsányi T. (Szerk.), Tanulmányok a vallás és lélektan határterületeiről.
Budapest: Semmelweis Egyetem-Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, 11-24.
Horváth-Szabó K. (2007). Vallás és emberi magatartás. Piliscsaba:
Pázmány Péter Katolikus Egyetem, BTK.
Nemes Ö., Kővári M. (2006). Pasztorális segítő kapcsolat a gyakorlat-ban. In Embertárs. Ökumenikus lelkigondozói és mentálhigiénés folyóirat, 4(1), 41-48.
Pálhegyi F. (2000). Pszichológia és lelkigondozás. Budapest: Éjféli Kiál-tás Misszió.
Szabó I. (2009). Lelkészi identitás a posztmodern korában. In Ember-társ. Ökumenikus lelkigondozói és mentálhigiénés folyóirat, 4(4),308-326.
Szentmártoni M. (2003). A felnőttkor vallásossága. In Horváth-Szabó K., (Szerk.). Valláspszichológia. Budapest: Akadémiai Kiadó, 74-81.
Szőnyi G. (2005). Csoportok és csoportozók. Budapest: Medicina Könyv-kiadó.
Szőnyi G., Füredi J. (Szerk.) (2008). A pszichoterápia tankönyve. Buda-pest: Medicina Kiadó.
Tomcsányi T., Vikár Gy., Csáky-Pallavicini R. (2002). A lelkigondoz-ói, a mentálhigiénés és a pszichoterápiás segítő kapcsolat. In Tomcsányi T. (Szerk.). Amikor gyönge, akkor erős: Tanulmányok a valláslélektan, a pasztorálpszichológia, és a lelkigondozás köréből. Budapest: Animula Ki-adó, 154-171.
Tomcsányi T. (2003). A lelkigondozás és a pszichoanalízis helye kultúránkban. In Jelenits I., Tomcsányi T. (Szerk.), Tanulmányok a vallás és lélektan határterületeiről. Budapest: Semmelweis Egyetem-Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, 25-40.
Tomcsányi T., Csáky-Pallavicini R., Harmatta J., Pilinszky A., Török G.
(2008). Lelkigondozás és pszichoterápia. Pszichoterápia, 17(3), 170-177.
Tóth J. (2010). „Időnk és erőnk nyomában.” Lelki háttér, spirituá-lis megoldások. A 2010. augusztus 23-án, Balatonszárszón megtartott lelkészkonferencia előadás-anyaga. Letöltés helye: http://del.lutheran.
hu/portletek/letoltheto-segedanyagok/lelkeszkonferencia-2010/tothjanos/
at_download/fi le. Letöltés dátuma: 2012. május 29.
Verba A. (2006). Művészet – terápia – lelkigondozás. Embertárs. Öku-menikus lelkigondozói és mentálhigiénés folyóirat, 4(1), 344-355.