• Nem Talált Eredményt

Igazságszolgáltatás

In document Mentálhigiéné és segítő hivatás (Pldal 156-160)

MENTÁLHIGIÉNÉS TEVÉKENYSÉG A BŰNMEGELŐZÉS ÉS A

2. Igazságszolgáltatás

Az igazságszolgáltatás területén azokkal a jelenségekkel foglalkozunk – a teljesség igénye nélkül – amelyek szorosan az igazságszolgáltatás (elsősor-ban a rendőrség, bíróság) szabályos, vagy szabálytalan működéséhez kap-csolódnak, és amelyek olyan pszichés problémákat indukálnak, amelyek a mentálhigiéné témakörébe utalhatók.

2.1. A „visszanyert emlékezet”

Az elmúlt 25-30 évben az USA-ban és Nagy-Britanniában megszaporodott a bíróságon azon esetek száma, ahol felnőtt emberek, olyan gyermekkori eseményekre emlékeztek vissza, amelyekre előzőleg nem voltak képesek, például szexuális abúzus a közvetlen hozzátartozóik részéről, vagy egy gyilkosság szemtanúiként emlékeztek vissza az eseményekre. Ezek az em-berek kivétel nélkül valamilyen terápiában vettek részt, ahol a terapeuták a gyermekkori elfelejtett kellemetlen eseményeket – traumákat – kísérel-ték meg hozzáférhetővé tenni a memória számára. Ezt a jelenséget ne-vezték el „visszanyert emlékezetnek”, amely nagy vitát váltott ki a szak-emberek körében (Memon, Vrij, és Bull, 1998). Ugyanakkor a bíróságok munkája jelentősen megnehezült, hiszen nehéz egy szexuális abúzusról

Mentálhigiénés tevékenység a bűnmegelőzés területén 157 eldönteni megfelelő bizonyítékok és tanúk nélkül, hogy megtörtént-e egy héttel ezelőtt, de szinte lehetetlen feladat annak megítélése, hogy például 20 évvel ezelőtt megtörtént-e az eset.

Az igazságügyi pszichológusok azonnal két fontos ellenérvet vonultat-tak fel a visszanyert emlékezet paradigmája ellen. Egyrészt azt, hogy a kutatások tanúsága szerint a magas érzelmi töltésű, stressz-terhes esemé-nyekre jobban és hosszabb ideig emlékezünk, másrészt pedig a 3 éves kor előtt történt eseményekre nem emlékezhetünk a hippocampus fejletlensé-ge miatt (Loftus, 1997). A terapeuták szerint ezek a traumák az elfojtás (repression) áldozatává váltak. A kutatók viszont azzal érveltek, hogy az igazi elfojtás egy meglehetősen ritka jelenség, ezért ezt a fenomenont cél-szerűbb volna „eltitkolásnak” (suppression) nevezni (Thomson, 1995). Az igazságügyi pszichológusok nem vonták kétségbe, hogy létezik szexuális abúzus, viszont szerintük meg kell vizsgálni a terapeuták módszereit (hip-nózis, álomértelmezés, vezetett képzelet, drog), amikkel segítettek a páci-enseknek az emlékezésben. Loftus (1993) véleménye az volt, hogy néhány alulképzett pszichoterapeuta nem szándékosan azt sugalmazta-e a páci-ensének, hogy őt kisgyermek korában szexuálisan bántalmazták, amelyre azonban nem volt elegendő bizonyíték.

Kutatásokat végeztek a témában (Loftus és Pickrell, 1995, Crombag, Wagenaar és Van Koppen, 1996), melynek során a kísérleti személyeknek három igaz és egy hamis gyermekkori történetet meséltek el, majd több-ször kihallgatták őket, természetesen rávezető és félrevezető kihallgatási technikákat alkalmazva. Az eredmény szerint a megtörtént eseményekre a kísérleti személyek 68%-a, a hamis eseményre pedig 25%-uk, azaz min-den negyedik személy emlékezett vissza. Ezt nevezték a téves-emlékezés paradigmának. Így bizonyítottá vált, hogy megfelelő kérdezési techniká-val, befolyásolható személyeket rá lehet venni, hogy emlékezzenek meg nem történt eseményekre.

Ez a probléma hogyan kapcsolódik a mentálhigiéné témájához? Egy-részt a sértettek-áldozatok részéről óriási trauma a rádöbbenés arra – még akkor is, ha nem biztos, hogy megtörtént –, hogy gyermekkorukban egy általuk szeretett és megbecsült személy visszaélt a bizalmukkal és szexu-álisan bántalmazta őket. Ehhez járul még, hogy meg kell jelenniük a rend-őrségen, ahol többször kihallgatják őket, fel kell idézniük a történteket, el kell menniük a bíróságra, ahol szemtől-szembe meg kell vádolniuk a hoz-zátartozójukat a bűncselekménnyel. El kell viselni a média kíváncsiságát, a riportokat, cikkeket az eseményről. Ez mind olyan problémát okoz, ami további pszichológiai kezelésüket igényli, és amelyhez az igazságszolgál-tatás során átélt folyamatok hozzájárultak.

Másrészt kritikussá válik a vádlott helyzete is. Akár elkövette a cselek-ményt, akár nem, ő is átéli az eljárás összes fázisát és a média támadását, a rokonok, a szomszédság és a közvélemény megvetését. Nem egy esetben depressziósok lesznek és öngyilkosság közeli állapotba kerülnek. Szakem-ber segítségére szorulnak. Így a visszanyert emlékezet problematikája a mentálhigiéné harmadlagos megelőzési szintjébe sorolható.

Boros János 158

2.2. Téves beismerés

Ideális esetben a rendőrségi kihallgatás arra irányul, hogy a lehetséges elkövetők közül kiválassza a valódi tettest, ezáltal elkerüljék a téves be-ismerést, aminek következménye lehet a téves ítélet. Ebben az esetben előfordulhat, hogy fellebbezés után megsemmisítik a verdiktet és újra kez-dődik az eljárás, aminek komoly költség vonzata van. Vagy pedig nincs fellebbezés és egy ártatlan ember kerül börtönbe.

A rendőrségi gyanúsított-kihallgatási technikák – bár pontos haszná-lati előírások vannak – túlnyomórészt arra irányulnak, hogy a bűncse-lekmény legvalószínűbbnek látszó gyanúsítottját/gyanúsítottjait beismerő vallomásra bírják, aminek alapján a személy elítélhető, ezáltal az ügyet le lehet zárni. Így a rendőrség törekvése nem mindig egyezik az igazságszol-gáltatáséval.

A téves beismerések számát csak becsülni lehet, pontos számot senki nem ismer, mivel csak azokat az eseteket lehet ide sorolni, ahol egy füg-getlen bizonyíték bizonyítja a vádlott ártatlanságát, aki előzőleg beismerte a cselekményt (Kassin, 1997). Egy kutatásban azt találták, hogy az USA különböző államaiban évente 35 és 600 között váltakozik a téves beisme-rések száma (Cassell, 1996). A valós szám nyilván ennek sokszorosa.

A téves beismerőknek három típusa ismert (Milne és Bull, 1999):

− önkéntes,

− kényszerített-engedelmes,

− kényszerített-internalizáló.

Az első típus, az önkéntes beismerő, vizsgálódásunk szempontjából in-differens.

A második, a kényszerített-engedelmes nem bírja a vallatás feszültsé-gét, hogy hamarabb szabaduljon a helyzetből, inkább beismerő vallomást tesz, egy rövid távú előnyért feláldozza a hosszútávút. Erre a típusra jel-lemző az alacsony IQ, tanulási alkalmatlanság, engedelmesség, konfor-mizmus.

A kényszerített-internalizáló szintén nem túl intelligens, szorongó, fáradt, összezavarodott, és a kényszerítő-befolyásoló technikák hatására el is hiszi, hogy ő követte el a cselekményt. Három fontos vonás jellemzi az ilyen személyeket: feltétlen bizalom az autoritásban, önbizalom hiány, magas befolyásolhatóság (Ofshe, 1989).

A téves beismerők nagy részét elítélik, börtönbe kerülnek, ahol sok-szor hosszú éveket töltenek el. A kényszerített-engedelmes ilyenkor döb-ben rá, hogy rossz üzletet csinált, de már nincs visszaút. A kényszerített-internalizáló pedig a bűntudattól szenved, egy olyan bűncselekmény mi-att, amit nem is ő követett el, ha pedig később rájön, hogy ártatlan, ő is azt éli át, mint kényszerített-engedelmes társa.

Ők mindenképpen az igazságszolgáltatás áldozatai, akik az előzőekkel megegyezően a mentálhigiéné harmadlagos megelőzési szintjébe sorolha-tók.

Mentálhigiénés tevékenység a bűnmegelőzés területén 159

2.3. Gyermekek az igazságszolgáltatásban

A gyermek tanúk bírósági kihallgatásának megvannak a törvényi és szak-mai szabályai, ez utóbbiak szerint a kihallgatást végző személynek speci-ális készségeket kell elsajátítania az eredményes tanúvallomás eléréséhez (Trowbridge, 2003).

Másrészt, nem kell különösebben bizonygatnunk, hogy mekkora stresszt és traumát jelent egy gyermek számára többszöri kihallgatáso-kon elmondani, hogy miként ölték meg a szeme láttára a szüleit, vagy mit élt át akkor, amikor közeli hozzátartozója megerőszakolta. Az esemény során átélt pszichés distressz, vagy sokk, nem ér véget, hanem újra és újra felidézve fokozza a gyermek instabil pszichés állapotát, amit „másodlagos viktimizációnak” tekinthetünk.

Ez nem csak a gyermek szempontjából nem jó, hanem az igazságszol-gáltatás eredményességét is veszélyezteti, mivel előfordul nem egy eset-ben, hogy a gyerek a tárgyaláson „becsődöl”, egy hang sem jön ki a torkán, nem tudja elmondani létfontosságú tanúvallomását, amely sokszor a leg-fontosabb bizonyíték volna a tettes ellen.

Angliában – úgy tűnik – sikerült megoldást találni a probléma orvo-solására. Az 1988-as törvénymódosítás lehetővé tette, hogy a gyermek sértettnek, fi zikai és szexuális abúzus esetén nem kellett megjelennie a tárgyalóteremben, hanem egy, a bíróság épületében levő másik helyiség-ből, zártláncú TV-n keresztül tehette meg tanúvallomását. Így nem kellett szembenéznie azzal a felnőtt elkövetővel, akinek látványa csak fokozta félelmét és szorongását, és ugyancsak ki lehetett küszöbölni a tárgyalóte-rem ridegségét és a sokszor ellenséges környezet negatív hatását (Boros, 2004).

Ezt a lehetőséget azonban hosszas pszichológiai kutatások előzték meg (Davies, 1998). A kutatások azt bizonyították, hogy a zártláncú TV-n ke-resztül történő tanúkihallgatás nem csökkenti az ítélkezés hatékonyságát a gyermekek elleni erőszakos bűntettek során, az így szolgáltatott bizonyí-ték ugyanolyan erejűnek bizonyult az esküdtek számára, mint a személye-sen tett tanúvallomás.

A következő lépes a video-technológia alkalmazása volt az ilyen esetek-ben. Az 1991-es módosítás megengedte azt a megoldást, hogy a gyermeket a bűntett után egyszer hallgatja meg egy rendőrtiszt és egy szociális mun-kás, videoszalagra veszik a vallomást és ezt vetítik le a bírósági tárgyalá-son. A módszer előnye, hogy megkímélik a gyereket attól a traumától, hogy ismételten fel kelljen idéznie a tragikus eseményeket, másrészt a vallomás megtétele után megkezdődhet az áldozat pszichológiai kezelése is.

Természetesen a törvényben ez csak lehetőség, nem kötelező a bíróság számára, az esküdtszék dönti el, hogy ragaszkodik-e a sértett személyes megjelenéséhez a bíróság előtt. Davies (1998) kutatása egyrészt azt mu-tatta, hogy a Korona Bíróságokon az esetek felében éltek ezzel a lehetőség-gel, másrészt pedig a zártláncú TV esetében 43%-ban, a video-technológia használatával az esetek 48%-ában sikerült a vádlottakat elítélni. Ez

na-Boros János 160

gyon hasonló az ilyen ügyekben kapott eredményességi rátákhoz, ahol a sértett személyesen tett vallomást a bíróságon.

Ezek a gyermekek olyan traumát szenvednek el, részben a bűncse-lekmény során, részben a kihallgatásokon, hogy pszichológiai kezelésük szükségessé válik. Ők is a mentálhigiéné harmadlagos megelőzési szintjé-nek módszereit igénylik.

In document Mentálhigiéné és segítő hivatás (Pldal 156-160)