Bűnözéstől való félelem

Egy társadalomban sokféle probléma létezik, az emberek sok mindentől tartanak, aggódnak pl. betegség, munkanélküliség, balesetek stb. Ebbe a sorba csatlakozik be a bűnözéstől való félelem (fear of crime), ezen belül is a viktimizálódástól, a bűncselekmény áldozatává válásától való félelem.

A bűncselekmények számának növekedése, vagy bizonyos típusú cselek-mények például az erőszakos bűntettek elszaporodása egy adott földrajzi területen, esetleg a média által egyoldalúan közvetített információk jelen-tősen ronthatják a lakosság biztonságérzetét, megemelhetik az emberek félelmét az áldozattá válástól. Azokon a vidékeken – egyre kevesebb van ilyen – ahol kevés bűncselekmény történik, az emberek biztonságérzete is erősebb, jobban megbíznak egymásban és az idegenekben is, nem törőd-nek azzal, hogy védekezzetörőd-nek a bűntettek ellen, alacsonyabb a szorongás szintje és nem költenek feleslegesen a biztonsági eszközök

megvásárlá-Boros János 148

sára. Viszont azokon a helyeken, ahol gyakori a bűnelkövetés, például a nagyvárosokban, az emberek félnek a bűnözőktől, szoronganak, és ezért sok pénzt költenek ingatlanuk, vagyonuk biztonsága érdekében.

Az 1970-es években a tudományos érdeklődés fokozatosan átterjedt a bűnelkövetőkről a bűncselekmények áldozataira, amelynek eredménye-képpen fejlődésnek indult egy új tudomány, a viktimológia, amelynek előzményei az 1940-es évek végéig nyúlnak vissza, és amely az áldozatok tudományos igényű tanulmányozását tűzte ki célul (Görgényi, 1996).

Három nagy területre fókuszáltak a kutatások:

− a szexuális bűncselekmények áldozataira,

− az erőszakos bűncselekmények áldozatainak fi zikai sérüléseire és ezek lehetséges kompenzációjára,

− a bűnözéssel, a bűnözőkkel és az igazságszolgáltatással kapcsolatos attitűdök változásaira (Howard, 1981).

Kérdésként merült fel, hogy az erőszakos bűncselekmények áldozatai-nak lelki sérülései mennyire tartósan maradáldozatai-nak meg, mennyire kezelhető a trauma, és milyen hatással van a bűnözéssel szembeni attitűdre. A ku-tatások tapasztalatai hárm faktorba rendezhetők:

1. A pszichiáterek arról számoltak be, hogy pácienseik között alacsony arányban fordulnak elő erőszakos bűncselekmények áldozatai, ez az arány jóval kisebb volt, mint amit vártak a bűnözési statisztikák alapján. Ez olyan, mint a „jéghegy csúcsa”, vagyis csak a legsúlyosabb esetek jutottak el a szakemberekhez és kapták meg a megfelelő kezelést.

2. A másik fontos eredmény az volt, hogy a kezelésre került áldozatok kórelőzményében előfordultak pszichés nehézségek, például magasabb ne-urotikusság, gyenge stressz tűrő képesség. Ennek ellenére az áldozatok között nem volt magasabb a „sebezhetőségi” arány, mint a lakosság bár-milyen más véletlenszerűen kiválasztott mintájában.

3. A harmadik pedig azt mutatta, hogy az áldozatok csoportjában jelen-tős számban fordultak elő olyan személyek, akik nem kerültek közvetlen kapcsolatba az elkövetővel, tehát a vagyon elleni bűncselekmények (lo-pás, betörés, sikkasztás) áldozatai ugyanolyan súlyos tüneteket mutattak, mint a súlyos erőszakot elszenvedő személyek (Howard, 1981).

A kérdésre adott válasz pedig úgy fogalmazható meg, hogy a tünetek megfelelő kezeléssel enyhíthetők, kb. 1/3-ad arányban teljesen gyógyul-nak. Az erőszakos cselekmények áldozatai könnyebben gyógyulnak, a va-gyon elleniek pedig hosszabb ideig fenntartják kompulziv-obszesszív tüne-teiket (Howard, 1981).

Azonban a helyzet kicsit bonyolultabb. Az 1990-es évek amerikai és német kutatásai azt mutatták, hogy a viktimizálódás következtében meg-jelenő félelem a bűnözéstől, nemcsak az elszenvedett bűncselekmény sú-lyosságától függ, hanem az áldozat életszínvonalától és személyiségtulaj-donságaitól is (Kury, 1998). Nyilván egy kültelki szegénytelepen élő sze-mély könnyebben hozzászokik a környezetében ismétlődő bűncselekmé-nyekhez, viszont egy szorongó középosztálybeli magasabb félelmet mutat a viktimizálódással szemben.

Mentálhigiénés tevékenység a bűnmegelőzés területén 149 Másrészt pedig az is bebizonyosodott, hogy az áldozattá válás szemé-lyes tapasztalata növelheti a félelmet a bűnözéstől – különösen súlyos és/

vagy ismétlődő bűncselekmények esetében –, azonban nagyobb számban mutattak félelmet és szorongást azok a személyek, akik előzőleg nem viktimizálódtak (Greve és Wetzels, 1995). Könnyű belátni, hogy a súlyos bűntettek áldozatai, akik között megtaláljuk a „poszttraumás stressz szindrómában” (Kilpatrick és Acierno, 2003) és a „nemi erőszak trauma szindrómában” szenvedőket (Burgess és Holmstrom, 1985), hosszú ideig küzdenek ezzel a traumával. Megváltoznak a szokásaik, este nem mennek az utcára, napközben is csak kísérettel, rengeteg pénzt költenek lakásuk biztonsági rendszerének javítására stb. Életminőségük jelentős változá-son megy keresztül.

Különösen nehéz a sokszorosan viktimizálódott sértettek helyzete, akiknek énképébe, élet-narratívájába beépül az, hogy ők áldozatok, mely-nek velejárójaként kialakul a „tanult tehetetlenség” érzése (Schneider, 2001). Közülük jó néhányan megkapják azt a pszichiátriai/pszichológiai kezelést, ami szükséges lelki egyensúlyuk visszanyeréséhez.

Ugyanakkor a megnövekedett félelem a bűnözéstől azt eredményezi, hogy az emberek jelentősen többet költenek biztonsági berendezésekre va-gyonuk megóvása érdekében, például Németországban az ország egyesü-lése utáni öt évben az ilyen költségek megtízszereződtek (Kury, 1998).

A bűntettek áldozatai esetében érthető a megnövekedett szorongás, viszont a kutatási eredmények tanúsága szerint a nem viktimizálódott személyek között még magasabb azok aránya, akik félnek a bűnözéstől.

Korinek (1996) szerint két szintje van a bűnözéstől való félelemnek:

− egy absztrakt, általános szint, amely belesimul a nagy társadalmi félelmek együttesébe, például háború, munkanélküliség, infl áció, környe-zetszennyezés stb, és ezekkel együtt változik;

− a konkrét, egyénre vonatkoztatható, a lakókörnyezetben jelentkező félelem. Erre egyrészt nagy hatással van a média, egyoldalú tájékoztatás-politikájával, amely kiemeli a súlyos, erőszakos bűncselekmények előfor-dulását, ezáltal egy fenyegető világ képét teremti meg, másrészt a bűnö-zési statisztikák, amelyek ugyan csökkenő bűnöbűnö-zési tendenciát mutatnak, azonban létezik az ún. látens bűnözés fogalma, amely a statisztikákba be nem kerülő bűntettekkel számol, és amelyek a sokszorosát jelentik a hiva-talosan elismert adatoknak. Tudjuk azt, hogy nagyon sok bűncselekményt nem jelentenek be a rendőrségen – főleg a kisebb súlyúakat –, ezek az információk egy adott lakókörnyezetben elterjedve szintén fokozzák a bű-nözéstől való félelmet (Korinek, 1996).

A bűnözéstől való félelem megnövekedése nemcsak a pszichés distresszre van hatással, hanem – amint már jeleztük – a bűnözéssel, bűnüldözéssel, igazságszolgáltatással kapcsolatos attitűdökre is. A kutatások eredményei azt mutatják, hogy a toleráns, preventív, rehabilitációs szemléletre épülő attitűdök megváltoznak és az intoleráns, punitív, elrettentő típusú igaz-ságszolgáltatási modellt kezdik preferálni az emberek. Még több rendőrt, ügyészt, szigorúbb törvényeket, súlyosabb ítéleteket, keményebb

börtönö-Boros János 150

ket akarnak, azonban nem bizonyított, hogy a keményebb szisztéma képes jelentősen csökkenteni a bűnözést (Kury, 1998). Viszont így háttérbe szo-rul a prevenciós modell, amely viszonylag jó eredményeket produkált más országokban, például az USA-ban (Dodge, 2001).

1.2. Pszichológiai programok