1953-ban meghalt Sztálin, aki a szovjet expanzionista politikát jelképezte a nyugat-európai politikusok számára. A kommunista diktátor halálát követően a nyugat-európai országok már nem éreztek akkora külső fenyegető nyomást, hogy szükségesnek tartották volna szu-verenitásuk jelentős mértékű korlátozását. A probléma, amelynek köszönhetően végső so-ron az egész folyamat elindult, vagyis a Német Szövetségi Köztársaság remilitarizálásának megoldását végül a Nyugat-európai Unió megalakítása, illetve az NSZK NATO-tagsága jelentette, és a folyamat eredményeképpen Németország visszanyerhette szuverenitását.
1954-ben az Európai Védelmi Közösséget nem ratifikálták, és így az Európai Poli-tikai Közösség terve is elbukott. A Pleven-terv bukása után brit javaslatra Németország és Olaszország bevonásával az 1948-as brüsszeli szerződés kibővítése mellett döntöttek.
Az új, kormányközi alapon létrejött szervezetben már az Egyesült Királyság is szívesen részt vett, és Franciaország is elégedett lehetett a britek részvétele miatt.
A Nyugat-európai Uniót létrehozó tárgyalások az amerikaiak részvételével az 1954.
szeptember 28. és október 3. közötti londoni kilenchatalmi (Belgium, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Kanada, Luxemburg, NSZK, Olaszország, USA) konferencián folytak, Eden itt ismertette tervét. A tárgyalások a második világháború végét követően a Nyugat-Európával összefüggő, még megválaszolatlan kérdések megnyugtató megvála-szolását eredményezték.
18 Uo. 322.
A megállapodások alapján döntés született az NSZK megszállási rendszerének meg-szüntetéséről (de a külföldi csapatok az országban maradhattak), az NSZK szuverenitásának elismeréséről. A konferencia résztvevői a bonni kormányt mint az egyetlen legitim német kormányt ismerték el, valamint döntés született Németország és Olaszország meghívá-sáról, illetve a brüsszeli szerződés módosításával a NYEU létrehozámeghívá-sáról, az NSZK-nak a NATO-ba történő meghívásáról és a Saar-vidék hovatartozásának békés rendezéséről Francia országgal.19 A NYEU létrehozásával, illetve az NSZK felvételével a NATO-ba a fö-deralista alapú védelmi és politikai közösséggel kapcsolatos viták lekerültek az asztalról.
A londoni tárgyalások eredményeit az 1954. október 23-ai párizsi konferencián vég-legesítették. A módosított brüsszeli szerződés preambuluma valójában biztonságpolitikai egyeztetőfórumnak tekinthető, a szervezetnek a kollektív segítségnyújtás ugyan legfőbb célja lett volna, azonban – mivel önálló katonai képességekkel és szervezettel nem rendel-kezett – a NATO-hoz képest másodlagos, alárendelt szerepet játszott.
A módosított brüsszeli szerződés, IV. cikk
„A szerződés végrehajtása során a Magas Szerződő Felek és minden általuk a Szerző-dés keretében felállított szerv szorosan együtt fog működni az Észak-atlanti SzerzőSzerző-dés Szervezetével.
Avégett, hogy elkerüljék a NATO-vezérkarokéval párhuzamos kettős munkát, a Nyugat-európai Unió Tanácsa és a Fegyverkezést Ellenőrző Hivatal minden katonai jellegű tájékoztatásért és szakvéleményért a NATO megfelelő katonai hatóságaihoz fordul.”20
A Nyugat-európai Unió hármas célkitűzését az alábbiakban határozta meg: 1. a nyugat-eu-rópai gazdasági talpra állás szilárd alapjainak megteremtése; 2. egymás kölcsönös segítése a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában, illetve mindennemű agressziós politikával szemben; 3. az európai egység és integráció előrehaladásának támogatása. A preambu-lumban meghatározott célok megvalósítása három szerv felállítását tette szükségessé: egy kormányközi végrehajtó testületet (a Nyugat-európai Unió Tanácsa), egy választott gyűlést (Közgyűlés) és a Fegyverkezést Ellenőrző Hivatalt (1984-ben felszámolták).21
A NYEU 1955-től kezdett működni, egyeztetőfórum fontos szerepe volt a Saar-vidék kérdésének békés rendezésében. A szervezet szerepe az Egyesült Királyság EK-csatlako-zása (1973) után csökkent, addig kormányközi egyeztetőfórum szolgált a biztonságpolitikai kérdésekkel kapcsolatban. A szervezet a NATO-hoz képest egyértelműen alárendelve mű-ködött, feladatai fokozatosan kiüresedtek. A 80-as évek közepére a NYEU hagyományos tevékenysége fokozatosan megszűnt, a katonai feladatokat a NATO, a szociális, illetve kulturális feladatokat az Európa Tanács, a gazdasági feladatokat pedig az Európai Gaz-dasági Közösség látta el. A maastrichti szerződés aláírását követően a NYEU székhelyét
19 Csiki (2010): i.m. 69.
20 In Halmosy Dénes – Popovics Béla: Nemzetköziszerződések,1945–1982.Amásodikvilágháborúutánikor-szaklegfontosabbkülpolitikaiszerződései. Budapest, Gondolat Könyvkiadó. 257.
21 Uo. 69.
Londonból Brüsszelbe helyezték át, és ezt követően megkezdődött a NYEU EU-ba történő beolvadásának többlépcsős folyamata.
6. „Gazdasági óriás” és „nemzetközi politikai törpe”
Johan Willem Beyen, nemzetközi banki és üzleti tapasztalatokkal is rendelkező holland politikus, külügyminiszter nevéhez köthető az európai közös piac megszületésének új ter-ve. Az úgynevezett Beyen-terv szakított a gazdaság egy-egy területét integráló szektorális megközelítéssel. Beyen javaslata alapján készült el az 1952-es és 1953-as két holland memo-randum, illetve az 1955-ös Benelux-kezdeményezés, amelyek az Európai Gazdasági Közös-ség létrehozását célozták.22 A politikai integrációs tervek kudarcát követően egyértelműen eldőlt, hogy a funkcionalizmus elveire építve a gazdasági integráció megelőzi a politikait.
1955-ben az európai szintű föderalizmus kudarca, azaz az EVK bukása után Jean Mon-net lemondott a Főhatóság elnöki tisztségéről (1952–1955), és létrehozta az Akcióbizottság az Európai Egyesült Államokért nevű szervezetet. Ezt követően Monnet újabb tervében az integrációnak az atomenergia területére való kiterjesztését javasolta. Még ebben az év-ben Gaetano Martino olasz külügyminiszter Messinába hívta a külügyminisztereket, a ta-lálkozón fogadták el az integráció továbbfejlesztésére vonatkozó Beyen-tervet. A messinai határozat alapján 1955-ben látott munkához a még ebben az évben létrehozott Kormányközi Bizottság (IntergovernmentalCommittee)elnöke, Paul-Henri Spaak, aki 1956-ra elkészítette az úgynevezett Spaak-jelentést. Ez alapján „a közös piac célja egy közös gazdaságpoliti-kával rendelkező nagy térség létrehozatala, hogy így egy erőteljes termelőegység jöjjön létre, és a folyamatos kiterjeszkedés lehetővé váljon, mint ahogy a megnövekedett stabili-tás, az életszínvonal gyorsított növelése és a tagállamok közötti harmonikus kapcsolatok fejlesztése is cél”. A megfogalmazott célok eléréséhez fontosnak tartotta – a gazdasági források pazarlásának megszüntetése érdekében – az egymástól elkülönült állami piacok fúzióját, a mennyiségi korlátozások tilalmát, a szolgáltatások szabad mozgását és a közös agrárpolitika kialakítását.23
Valódi gazdasági integrációt tehát az 1957-ben aláírt római szerződések jelentettek.
Ezeknek volt ugyanis köszönhető 1958-ban az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és az Európai Atomenergia Közösség (Euratom) létrejötte. Az 1965-ös döntést követően a koráb-ban létrejött három közösség intézményei 1967-ben a gyakorlatkoráb-ban is egyesültek.24 Az Eu-rópai Szén- és Acélközösség, az EuEu-rópai Atomenergia Közösség és az EuEu-rópai Gazdasági Közösség közös vezető intézményei az EK, majd az EU legfontosabb intézményei lettek. Ezt követően a létrejött szervezetet Európai Közösségeknek, röviden Közös Piacnak nevezték.
Az 1958-ban hatályba lépett Európai Gazdasági Közösséget létrehozó római szer-ződés alapján az elmúlt ötven év legfontosabb célkitűzése az áruk, a tőke, a személyek és a szolgáltatások szabad áramlásának biztosítása volt (a „négy szabadság” elve). 1968-ban,
22 JohanWillemBeyen:aközöspiacmegálmodója.Elérhető: https://europa.eu/european-union/sites/europaeu/
files/docs/body/johan_willem_beyen_hu.pdf (Letöltés ideje: 2018. 01. 01.)
23 TheSpaakReport(21April1956). Elérhető: www.cvce.eu/content/publication/2007/2/27/4b911a0a-6bd0-4e88-bff9-4c87690aa4e8/publishable_en.pdf (Letöltés ideje: 2018. 01. 01.)
24 1967-ben lépett hatályba.
a szabadkereskedelmi övezet megteremtését követően, a külső vámtarifák egységesítésével és a belső vámok felszámolásával az alapító hat állam között jött létre a vámunió.
A közös pénz bevezetését célzó döntések közül az első volt az úgynevezett „valuta-kígyó”-rendszer 1972-es bevezetése. Ezt követően 1979-ben létrehozták az európai mone-táris rendszert, illetve bevezették az ECU-t (European Currency Unit), a Közösség nem valóságos, virtuális pénzét, és meghatározták, hogy a nemzeti valuták hogyan válthatóak át ECU-re.
Az integráció bővítésével egyidejűleg vagy éppen arra válaszul zajlott és zajlik nap-jainkban is annak gazdasági és intézményi szintű mélyítési folyamata. 1974-ben a közös-ségi szintű döntések egyeztetése és előkészítése érdekében intézményesült az akkor még nem formális Európai Tanács, amely a tagállamok állam- és kormányfőinek csúcsszerve volt. Az európai integráció demokratikusabb működése szempontjából rendkívül fontos volt, amikor 1979-ben a közösség polgárai először választhatták közvetlenül az Európai Parlament képviselőit.25
Miután 1985-ben Milánóban döntés született az integráció mélyítését és az egysé-ges belső piac megteremtését magába foglaló új szerződés 1992-ig történő elfogadásáról, az Egységes európai okmánnyal történő alapszerződés-módosítás is az egységes belső piac 1992 végéig történő megvalósítását célozta.
A keleti blokk és ezzel a bipoláris nemzetközi rendszer végleges felbomlásával egy időben került sor az alapító szerződések módosítására, valamint egy új alapító szerződés elfogadására. A maastrichti szerződés értelmében létrejött a hárompilléres Európai Unió, az Európai Gazdasági Közösségből Európai Közösség (EK) lett. Az új szerződés bevezette az uniós polgárságot, és ezt követően az EU céljai között szerepelt a közös valuta beveze-tése, az EU nemzetközi szerepének megerősíbeveze-tése, illetve a közös kül- és biztonságpolitika intézményrendszerének kiépítése. A szerződést 1992 februárjában írták alá, majd 1993 novemberében lépett hatályba.26
Ezt követően a szerződés első módosítása az 1997-ben aláírt és 1999-ben hatályba lépett amsterdami szerződés volt. A döntések következtében bővültek az együttműködés területei, egyszerűsödtek a döntéshozatali folyamatok, valamint tovább nőtt az Európai Parlament jogköre. 1999-ben 15 EU-tagállamból 12-ben bevezetik az eurót mint hivatalos fizetőeszközt. Valódi pénzként azonban csak 2002-től kerül forgalomba. Az eurózónához Dánia, Nagy-Britannia és Svédország nem csatlakozott.
A 2001-ben aláírt és 2003-ban hatályba lépett nizzai szerződés megteremtette az EU legnagyobb bővítése számára az alapvető intézményi kereteket, és így a keleti bővítés fel-tételeit. A bővítést követően folytatódott az EU intézményi reformja. A folyamat először a végül elbukott alkotmányos szerződéssel (2004), majd véglegesen 2009-ben a lisszaboni szerződés hatálybalépésével zárult.
25 Könyvemben a „Közgyűlés” helyett az „Európai Parlament” elnevezést használom, bár ez csupán az Egységes európai okmány (EEO) hatálybalépésével vált hivatalossá, azonban ezt az elnevezést a Közgyűlés már 1962 óta használta.
26 1992-ben Dánia népszavazással elutasította a maastrichti szerződést. 1993-ban végül egy újabb népszavazással elfogadták.
7. Összegzés
Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának gyökerei a második világháború utáni sikeres és sikertelen integrációs, illetve biztonságpolitikai kezdeményezések sorá-ban találhatóak:
1. táblázat
Megvalósultésmeghiúsultkezdeményezések
Megvalósult Meghiúsult
1947. Marshall-segély 1947. dunkerque-i szerződés 1948. brüsszeli szerződés 1949. Európa Tanács 1949. NATO 1951. ESZAK
1952. Európai Védelmi Közösség terve 1952. Európai Politikai Közösség terve 1954. NYEU
Forrás: saját szerkesztés
Noha a külpolitika, a biztonság- és védelempolitika végül nem jelent meg az EK-t létrehozó szerződésekben, az integráció kezdetektől egy biztonságpolitikai projektnek tekinthető.
Egyfelől egy újabb európai szintű háború elkerülését célozta, másfelől viszont egyértelműen a szovjet fenyegetés árnyékában jött létre és fejlődött. A második világháború után kialakuló európai egységfolyamat a tagállamok közötti kapcsolatok pacifikálása és a nyugat-európai országok hatalmi státuszának megtartása mellett egyértelműen hozzájárult a volt vesztes hatalmak, az NSZK, illetve Olaszország demokratikus rendszereinek megszilárdulásához egyaránt.
Ahhoz, hogy megértsük a napjainkban lejátszódó rendkívül összetett folyamatokat, valamint az európai külkapcsolatokkal összefüggő javaslatokat és intézményi struktúrákat, vissza kellett térnünk az integráció elindulásakor jelentkező alapvető kérdésekhez, illetve történésekhez. Napjainkban az európai (külső és belső) biztonsági környezet jelentős válto-zásokon megy keresztül. Mindez tartalmazza a hatalmi politika újraéledését, az Oroszország jelentette veszély újbóli feléledését, az új típusú kihívások megjelenését (hibrid fenyegeté-sek), és ezzel együtt a dzsihadista terrorizmus megjelenését, valamint a nemzetközi politikai rendszer átrendeződésével az USA biztonság- és védelempolitikai prioritásainak változását, illetve az EU-t szétfeszítő euroszkepticizmus növekedését stb.