Nemzetközi megállapodások

A lisszaboni szerződés értelmében az EU jogi személyiséget kapott (EUSZ 47. cikk), az EK jogutódja (EUSZ 1. cikk) és egyben a nemzetközi jog alanya lett (erre volt precedens, de korábban az alapító szerződések de jure nem mondták ki). Az EU saját nevében részt vehet tárgyalásokon, illetve az alapító szerződések alapján egyedül vagy a tagállamokkal együtt nemzetközi szerződéseket is köthet. A lisszaboni szerződést megelőzően csupán az EU-t létrehozó közösségeknek volt jogosultsága szerződések megkötésére. Az EUMSZ szerint a nemzetközi megállapodások az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozó politikái közé ke-rülnek azokban az esetekben, amikor ezek megkötését uniós jogalkotási aktus írja elő.

(EUMSZ 3. cikk 2. bekezdés) Az Unió által megkötött megállapodások kötelezőek az EU intézményeire és a tagállamokra is. Így az EU egésze számára tehát jogok és kötelezettsé-gek egyaránt keletkeznek.

35 Európai Bizottság (2016c):­i.­m.­10.

Az EUMSZ Ötödik rész V. cím 216–219. cikkelyei szerint az EU nemzetközi megál-lapodásokat köthet. A 216. cikk leírja az EU külügyi hatásköreit, és ez alapján a következő 4 esetben köthet nemzetközi megállapodásokat: 1. ha a szerződések ilyen megállapodás megkötését írják elő; 2. ha a szerződésekben meghatározott célkitűzések elérése érdekében szükséges; 3. ha valamelyik kötelező erejű jogi aktus ilyen értelmű megkötést tartalmaz;

4. vagy ha a közös szabályokat érintheti, illetve azok alkalmazási körét megváltoztathatja.

„Ha tehát az Unió közös szabályokat fogadott el egy politika végrehajtása terén, akkor a tag-államoknak nem áll jogukban megállapodást kötni harmadik országokkal az e szabályokat érintő kötelezettségekről.”³⁶

Megállapodások megkötésekor követendő eljárások a lisszaboni szerződés szerint Az EUMSZ 218. cikke szabályozza a nemzetközi megállapodások megkötésekor köve-tendő eljárásokat. A közös kereskedelempolitikára vonatkozó megállapodásokat viszont az EUMSZ 207. cikke tartalmazza. A nemzetközi megállapodások megkötéséhez szük-séges tárgyalások elindítását a Bizottság vagy az Unió külügyi és biztonságpolitikai fő-képviselője kezdeményezi. Ezt követően a Tanács felhatalmazása alapján kezdődhetnek el a tárgyalások (kijelölve a főtárgyalót és a tárgyalási irányelveket). A Tanács végül a főtárgyaló javaslata alapján adja meg a felhatalmazást a megállapodás aláírására, ezáltal a Tanács köti meg a megállapodást. Mindemellett a szerződések rögzítik az EP szerepét a megállapodások megkötésében (egyeztetés, konzultáció, illetve tájékoztatási kötelezettség). A tanácsi döntés esetében fő szabály a minősített többség, kivéve, ha a szerződés egyhangúságot ír elő. A monetáris politika terén kötött megállapodásokat az EUMSZ 219. cikke szabályozza.

Az EU és a tagállamok közötti hatáskörök megosztása a nemzetközi ügyekben is érvénye-sül. Az Unió nemzetközi megállapodást abban az esetben köthet, ha vagy kizárólagos, vagy a tagállamokkal megosztott hatáskörrel rendelkezik. A kizárólagos hatáskörébe tartozó területeken az EU egyedül jogosult tárgyalni, megállapodást kötni. A megosztott hatás-körök (EUMSZ 4. cikk) esetében a megállapodást az Unió és a tagállamok egyidejűleg kötik meg, tehát a tagállamok hozzájárulásával, illetve aktív részvételével a folyamatban.

Ebben az esetben úgynevezett vegyes megállapodások születnek.³⁷ Ezen vegyes megálla-podástípusra az utóbbi időszakban példaként említhető az EU-t, illetve az észak-amerikai térséget érintő CETA (Comprehensive Economic and Trade Agreement – átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás)³⁸ és a félbehagyott TTIP (Transatlantic Trade and Investment Partnership – Transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség).A közös kül- és bizton-ságpolitika a lisszaboni szerződésen belül is külön szabályozás alá tartozik.

36 Nemzetközi­megállapodások­és­az­EU­külügyi­hatáskörei (2016). Elérhető: http://europa.eu/legislation_sum-maries/institutional_affairs/decisionmaking_process/ai0034_hu.htm (Letöltés ideje: 2018. 01. 01.)

37 Uo.

38 Átfogó­gazdasági­és­kereskedelmi­megállapodás­(CETA)­egyrészről­Kanada,­másrészről­az­Európai­Unió­

és tagállamai között (2017). Elérhető: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex:2201-7A0114(01) (Letöltés ideje: 2018. 01. 01.)

AZ EU és a tagállamok hatáskörei a lisszaboni szerződés alapján EU kizárólagos hatáskörei (EUMSZ 3. cikk):

a) vámunió,

b) a belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok megállapítása, c) monetáris politika azon tagállamok tekintetében, amelyek hivatalos pénzneme

az euró,

d) a tengeri biológiai erőforrások megőrzése a közös halászati politika keretében, e) közös kereskedelempolitika.

A megosztott hatáskörök (EUMSZ 4. cikk):

a) belső piac,

b) a szociálpolitikának az e szerződésben meghatározott, egyes vonatkozásai;

c) gazdasági, társadalmi és területi kohézió,

d) mezőgazdaság és halászat, kivéve a tengeri biológiai erőforrások megőrzését;

e) környezetvédelem, f) fogyasztóvédelem, g) közlekedés,

h) transzeurópai hálózatok, i) energiaügy,

j) a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség, k) a közegészségügy terén jelentkező közös biztonsági kockázatoknak az e

szer-ződésben meghatározott vonatkozásai.

További hatáskörök

Támogató, összehangoló vagy kiegészítő hatáskör (EUMSZ 6. cikk):

• emberi egészség védelme,

• ipar,

• kultúra,

• idegenforgalom,

• oktatás, szakképzés, sport, ifjúság,

• polgári védelem,

• igazgatási együttműködés.

Összehangolt politikák (EUMSZ 5. cikk):

• gazdaságpolitika (külön rendelkezések az eurózónában),

• foglalkoztatáspolitika,

• szociálpolitika.

Az integráció fejlődésével párhuzamosan az EU a nemzetközi rendszer sajátos szereplője lett, egyre inkább államszerű, az államszövetségekhez, szövetségi államokhoz hasonló szerepet kíván betölteni. A lisszaboni szerződés az EU-t jogi személyiséggel ruházta föl, de a tagállamok továbbra is a nemzetközi kapcsolatok szuverén szereplői maradtak, az EU származékos, korlátozott nemzetközi hatáskörrel rendelkezik. Az EU hatásköre a nemzet-közi jogban a következő területekre terjed ki:

• kizárólagos hatáskörbe tartozó területek: például kereskedelempolitika – az EU köthet megállapodásokat;

• a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozó területeken (például kultúra) a tag-államok járhatnak el;

• társulási megállapodások, csatlakozási szerződések esetében az EU és tagállamai közösen lépnek föl.³⁹

5. Az EU kétoldalú kapcsolatai és az azokat meghatározó szerződési