Az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz (IPA)

2007 és 2013 között az EU fokozatos és megfelelően szervezett bővítési politikája érdeké-ben az IPA a tagjelölt és a potenciális tagjelölt országok számára nyújtott támogatásokat a stabilizáció és az Unióba történő beilleszkedés elősegítése céljából. A 2007 és 2013 közötti időszakban az IPA támogatásainak öt felhasználási területe a következő volt: 1. az intéz-mények átalakításának és megerősítésének elősegítése; 2. a határokon átnyúló

együttmű-31 Lőrinczné Bencze Edit (2013): Az­európai­uniós­bővítések­elmélete­és­gyakorlata­a­horvát­csatlakozás­tük-rében. Budapest, Aposztróf Kiadó. 102–103.

32 UNHCR: az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága

33 SECI: Délkelet-európai Együttműködési Kezdeményezés.

34 SEECP: délkelet-európai együttműködési folyamat.

35 Az­Európai­Unió­CARDS­programja­(közösségi­támogatás­újjáépítési­fejlesztéshez­és­stabilizációhoz).

Elérhető: www.mfa.gov.hu/NR/rdonlyres/45E16BB4-2D2E-475E-B72B-E6D198852983/0/CARDS.pdf (Letöltés ideje: 2018. 01. 01.)

ködés (az EU tagállamaival, valamint az IPA-támogatásokra jogosult más államokkal is);

3. a regionális fejlesztés (környezetvédelem, közlekedés és szállítás, gazdasági fejlődés);

4. az emberi erőforrások (a humán tőke erősítése, kirekesztés elleni harc); 5. vidékfejlesztés.

Az IPA a 2007–2013 közötti periódusban összesen 11,565 milliárd euró támogatást nyújtott a tagjelölt és potenciális tagjelölt országoknak. Egy-egy állam a tagjelöltség szem-pontjából különböző jogállással bírt, és ettől függött támogatásának mértéke is. Az IPA támogatásaira jogosult országoknak két csoportja létezik.

1. A tagjelölt országok számára a teljes körű előcsatlakozási támogatás áll rendelke-zésre. Ez tartalmazza a csatlakozási kritériumok teljesítése és a kohéziós politikára való felkészülés céljából nyújtott pénzügyi támogatást is (például infrastrukturális beruházások).

Esetükben a közösségi jogrendszer átvételét, illetve a közös agrár- és kohéziós politi-kára való felkészülést segítik a támogatások. A tagjelölt országok tehát mind az öt területen jogosultak az IPA támogatásainak felhasználására. Annak ellenére, hogy Macedóniával mindeddig nem kezdődtek meg a csatlakozási tárgyalások, 2005-ben ez az állam is tag-jelölti státuszt kapott.

2. A potenciális tagjelöltek jóval korlátozottabb támogatásban részesülnek. A Nyu-gat-Balkánhoz tartozó potenciális tagjelölt országok csak a két első területen jogosultak az IPA-támogatások felhasználására. A támogatások célja a közösségi jogra való fokozatos felkészülés, valamint szociális, gazdasági és regionális fejlesztések támogatása. A pénzügyi forrásokat országonkénti és támogatási területenkénti bontásban bocsátják rendelkezésre az IPA-n belül.

A 3., 4. és 5. terület támogatásait többéves programokon keresztül osztják ki. Az IPA elősegíti a tagjelölt országok felkészülését a hasonló célokat szolgáló uniós alapok (Euró-pai Regionális Fejlesztési Alap, a Kohéziós Alap, az Euró(Euró-pai Szociális Alap és az Euró(Euró-pai Vidékfejlesztési Mezőgazdasági Alap) támogatásainak kezelésére. Lehetőség van az IPA-támogatások felfüggesztésére is, amennyiben az egyik kedvezményezett ország nem teljesíti különösen az emberi jogok és a kisebbségek jogainak tiszteletben tartásával kapcsolatos kötelességvállalásait, amelyeket a csatlakozási vagy európai partnerségben meghatározott prioritások tekintetében tett. Ebben az esetben a Tanács minősített többséggel hozott dön-téssel felfüggeszti a támogatások további folyósítását.

2014-ben indult a második Előcsatlakozási Támogatási Eszköz (IPA II). A 2014 és 2020 közötti időszakra szóló IPA II 11,7 milliárd EUR támogatást nyújt a bővítési országoknak a csatlakozásra való felkészüléshez. Az Európai Tanács tagjelöltország-státuszt biztosí-tott Izland (végül visszavonta tagjelölti státuszát), Montenegró, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Törökország, Szerbia és Albánia számára. Koszovó, Bosznia-Hercegovina jelenleg is csupán potenciális tagjelölt. Az IPA II támogatja a kedvezményezett országokat a politikai, intézményi, jogi, közigazgatási, társadalmi és gazdasági reformoknak az el-fogadásában és végrehajtásában az uniós tagság érdekében, az uniós értékeknek való meg-felelésük, valamint az uniós szabályokhoz, normákhoz, szakpolitikákhoz és gyakorlathoz való fokozatos hozzáigazodásuk érdekében.³⁶

36 Az­Európai­Parlament­és­a­Tanács­231/2014/EK­rendelete­az­IPA­II­Előcsatlakozási­Támogatási­Eszköz­lét-rehozásáról (2014. március 11.)

Törökország

Forrás: European Union Institute for Security Studies (2016): i.­m. 23.

Az IPA II fontos újításai közé tartozott, hogy a hosszú távú szakpolitikák és stratégiák meghatározására helyezi a hangsúlyt az egyes országok szükségleteihez és kapacitásaihoz igazítva. Igyekeztek a korábbiakhoz képest egyértelműbb célokat és realisztikus mutatókat meghatározni. Mindemellett amennyiben az országok elérik az államháztartás-igazgatás szükséges normáit, költségvetés-támogatásban részesülhetnek. Ezzel egy újabb ösztönzőt vezettek be a reformok támogatása érdekében. Azon országok kaphatnak ösztönzőket, amelyek előrelépést tesznek a reformok útján. Emellett döntés született arról is, hogy amennyiben a teljesítmény nem megfelelő, a forrásokat újraosztják. Minderre eddig még nem került sor.³⁷

15. táblázat

IPA­II­támogatások­–­millió­euró­(2014–2020)

Ország 2014 2015 2016 2017 2018–2020 Összesen

Albánia 83,7 86,9 89,7 92,9 296,3 649,5

Macedónia 85,7 88,9 91,6 94,9 303,1 664,2

Koszovó 83,8 85,9 88,7 91,9 295,2 645,5

Montenegró 39,6 35,6 37,4 39,5 118,4 270,5

Szerbia 195,1 201,4 207,9 215,4 688,2 1 508,0

Törökország 620,4 626,4 630,7 636,4 1 940 4 453,9

Többi ország 348,0 365,0 390,0 410,4 1 445,3 2 958,7

Forrás:­IPA­II:­Over­€11­Billion­to­Support­Reform­Efforts­in­Enlargement­Countries (2014). Elérhető: http://

europa.eu/rapid/press-release_IP-14-1043_en.htm (Letöltés ideje: 2018. 01. 01.)

37 Európai Bizottság (2014): i.­m.

7. Összegzés

Mind a mai napig a bővítéspolitika tekinthető az EU leghatékonyabb külpolitikai eszközé-nek. Ezen keresztül tud a legjelentősebb hatást gyakorolni a csatlakozni vágyó országokra.

2016 júniusában fogadta el az Európai Tanács a kül- és biztonságpolitikára vonatkozó glo-bális stratégiáját, amely az EU bővítésére vonatkozó stratégiai célokat is megfogalmazza:

„A hiteles bővítési politika stratégiai befektetést jelent Európa biztonsága és jóléte szem-pontjából, és már eddig is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a korábban háború sújtotta területek békében élhessenek. A jelenlegi bővítési politika mellett a migráció, az energia-biztonság, a terrorizmus és a szervezett bűnözés közös kihívást jelent az EU, a Nyugat-Balkán és Törökország számára, amelyeket csak közösen lehet megoldani. Ezen országok rezilienciáját mégsem lehet magától értetődőnek tekinteni. Az EU különleges befolyással rendelkezik ezekben az országokban. Az EU előtt álló stratégiai kihívás ezért a politikai reformok, a jogállamiság, a gazdasági konvergencia és a jószomszédi kapcsolatok elő-mozdítása a Nyugat-Balkán és Törökország tekintetében, valamint a különböző ágazatok közötti együttműködés következetes elősegítése.

A tagjelölt országokkal kapcsolatos uniós politika alapját továbbra is az egyértelmű, szigorú és tisztességes csatlakozási folyamat képezi. Ennek középpontjában először is a tagsághoz szükséges alapvető követelmények fognak állni, és a folyamat keretében sor kerül majd a reformok szigorúbb vizsgálatára, világosabb reformkövetelmények meghatá-rozására, valamint az Európai Bizottságtól, a tagállamoktól és a helyi civil társadalomtól érkező visszajelzésekre.”³⁸

Noha a bővítéspolitika az EU leghatékonyabb normatív eszköze, napjainkban egyre inkább megfigyelhető az uniós társadalmak és politika részéről jelentkező úgynevezett bő-vítési­fáradtság. Azonban nem véletlen, hogy Ukrajna helyzetével kapcsolatban 2014-ben Štefan Füle, az EU korábbi bővítési biztosa a Krím félsziget elcsatolását követően hang-súlyozta: „Ha valóban meg akarjuk változtatni Kelet-Európának ezt a részét, akkor be kell vetnünk az EU legerősebb politikai eszközét: a bővítést. Ez rendkívül hatékony stabilizáló erő.”³⁹ Az úgynevezett bővítési fáradtság egyértelmű jele, hogy az ukrajnai konfliktust megelőző optimista várakozásokkal és nyilatkozatokkal ellentétben – a 2016-os hollandiai népszavazás eredményére hivatkozva – a 2016. decemberi Európai Tanács következteté-seiben már egyértelműen kimondta, hogy az Ukrajnával kötött társulási szerződés nem biztosítja „Ukrajna számára az Unióhoz csatlakozó tagjelölt ország státuszát, és nem jelent kötelezettségvállalást arra nézve, hogy Ukrajna a jövőben ilyen státuszt fog kapni.”⁴⁰

38 European External Action Service (2016): i.­m.

39 Füle: EU-tagságot Ukrajnának (2014). Index.hu, 2014.03.18. Elérhető: http://index.hu/kulfold/2014/03/18/

fule_eu-tagsagot_ukrajnanak (Letöltés ideje: 2018. 01. 01.)

40 Az­Európai­Tanács­ülése­(2016.­december­15.)­–­Következtetések. Elérhető: http://data.consilium.europa.eu/

doc/document/ST-34-2016-INIT/hu/pdf (Letöltés ideje: 2018. 01. 01.)

1. Bevezetés

Az EGK létrejöttekor kül-, biztonság- és védelempolitikára való utalás még nem szere-pelt a római szerződésben. A hagyományos külpolitika és a diplomáciával összefüggő feladatok egyértelműen tagállami hatáskörben maradtak. Az EVK és az EPK bukását kö-vetően a gazdasági és kereskedelmi területen elmélyülő integrációs folyamat, azaz a vám-unióból és a közös piacból szükségesen következő szerteágazó külgazdasági kapcsolatok azonban egyre jelentősebb, elsősorban a kereskedelmi kapcsolatokra épülő külkapcsolati rendszert eredményeztek. Az egymást követő évtizedekben az EK világgazdasági szerepe fokozatosan növekedett, és ezzel együtt egyre inkább politikai szerepet is kívánt vállalni a nemzetközi kapcsolatokban. Külpolitikai szerepének megerősödését azonban a valódi közös külpolitika hiánya akadályozta.

A sikertelen brit csatlakozási kísérletekkel párhuzamosan, a 60-as években, amikor a francia elnök, Charles de Gaulle folyamatosan próbálta akadályozni az integráció mé-lyítését, éppen francia részről – a „nemzetek Európája”-koncepció részeként – merült fel a külpolitika területén történő alapvetően kormányközi megközelítésen alapuló együttmű-ködés szükségességének gondolata. Ekkor kettő, az EGK-tól független politikai integráció létrehozását célzó francia kezdeményezésű terv – a Fouchet-tervek (1960, 1962) – képezte a vita tárgyát. Az elsősorban kormányközi megközelítésű, az államok unióját vizionáló tervek a kompromisszumok ellenére számos fontos reformötletet (például az Unió jogi személyisége, egy független Tanács és Titkárság létrehozása vagy esetenként a minősített többségi döntéshozatal bevezetése) is tartalmaztak. A kormányközi együttműködéssel kap-csolatos tárgyalások végül 1962-ben, elsősorban a Benelux államok ellenállása miatt nem jártak sikerrel, így az integrációs folyamat egyik mélypontján (üres székek politikája stb.) a külpolitikai együttműködés rövid ideig még váratott magára.⁴¹

41 Gazdag (2005a): i.­m. 213.; Gálik Zoltán (2008): A közös európai kül- és biztonságpolitika történelmi tapasz-talatai és a Lisszaboni Szerződés. In Balogh Péter – Dobos András – Forgács Attila – Szűcs Anita – Nagy Beáta szerk.: 60­éves­a­Közgazdaságtudományi­Egyetem:­A­Jubileumi­Tudományos­Konferencia­alkalmából­

készült­tanulmányok.­Budapest, Társadalomtudományi Kar. 109−128. Elérhető: www.grotius.hu/doc/pub/

MVVYUP/73%20galik%20zoltan.pdf (Letöltés ideje: 2018. 01. 01.)