Humanitárius segítségnyújtás

Az EU (az Európai Bizottság és a tagállamok) nem csupán a fejlesztési támogatások, ha-nem a humanitárius sürgősségi segélyek terén is a világ legnagyobb donorának számít.

A humanitárius segítségnyújtás a lisszaboni szerződés óta a hosszú távú támogatást jelentő fejlesztési együttműködéstől elkülönülve önálló szakpolitikának minősül. A nemzetközi humanitárius segítségnyújtás a nemzetközi humanitárius jog (International Humanitarian Law) alapelveire (emberiesség, semlegesség, pártatlanság és függetlenség) épül. Ezekkel összhangban a humanitárius válság esetén az embereken állampolgárságtól, vallástól, po-litikai pártállástól, nemi, illetve etnikai hovatartozástól függetlenül egyformán és a lehető leggyorsabban kell segíteni.⁵⁰Az Európai Bizottságon belül önálló portfólióval a Humanitá-rius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága (ECHO) felel a humanitáHumanitá-rius segítségnyúj-tásért, a polgári védelemért, illetve a válságkezelésért elsősorban a legsebezhetőbbeknek és prioritásként a fejlődő országokban élőknek a természeti katasztrófák, továbbá az ember által előidézett válságok következményeinek gyors enyhítése érdekében.⁵¹

Az Európai Bizottságon belüli ECHO tényleges humanitárius tevékenységeket is támogat, finanszírozza a különböző partnereken (nem kormányzati szervezetek,

ENSZ-48 Uo.

49 Európai­Fejlesztési­Alap­(EFA) (2014).­

50 Fodor Erika – Orosz Tamás (2015): Magyarország nemzetközi humanitárius segítségnyújtása, 2003–2014.

Külügyi Szemle, 14. évf. Klnsz. 110. Elérhető: http://nefe.kormany.hu/download/6/bf/21000/2015_Kulugyi%20-Szemle_NEFE_kulonszam_tanulmanyok.pdf (Letöltés ideje: 2018. 01. 01.)

51 Fókuszban­a­Nemzetközi­Fejlesztési­Együttműködés­(NEFE), 16.

ügynökségek és nemzetközi szervezetek, például a Vöröskereszt/Vörös Félhold) keresztül végrehajtott segítségnyújtási műveleteket, illetve összehangolja a tagállamok politikáit és tevékenységeit. Az EB 2014-ben 1,273 milliárd euró humanitárius segítséget nyújtott több mint 80 országban a természeti és ember okozta katasztrófa áldozatává vált 121 mil-lió embernek. Az ECHO 2004-ben az Európai Bizottság egyik főigazgatósága lett, és 2010 óta az EU-n belüli és kívüli katasztrófákra való reagálás, valamint a koordinálás javítása is feladatának számít. Alapvetően a partnerei által végrehajtott műveleteket finanszírozza, ellenőrzi a pénzgazdálkodás hatékonyságát és eredményességét (a valós szükségleteknek megfelelő, hatékony, gyors segélyezés). „2014-ben az ECHO pénzeszközeinek (Humanitá-rius Segítségnyújtási Eszköz [HAI]) 48%-át nem kormányzati szervezetek, 36%-át ENSZ-ügynökségek, 14%-át pedig nemzetközi szervezetek használták fel. Ugyanebben az évben az ECHO pénzeszközeinek 45%-át Afrika, 27%-át a Közel-Kelet és a Földközi-tenger térségére, 10%-át Ázsia és a csendes-óceáni térségre, 4%-át Latin-Amerika és a karib-tengeri régióra, 3%-át világméretű katasztrófákra, 4%-át a polgári védelemre, 1%-át uniós segítségnyújtási önkéntesekre, 6%-át pedig kiegészítő műveletekre használták fel.” 2015-ben az ECHO elsősorban Afrikában, valamint a Közel-Keleten nyújtott humanitárius segélye-ket. 2015-ben 909 millió euróban határozták meg a kötelezettségvállalási előirányzatokat.

Az EU humanitárius költségvetése évek óta igen szűkösnek tekinthető: az igények nőnek, a költségvetés csökkent, rendszeresen kiegészítő, az EU sürgősségisegély-tartalékából és más költségvetési sorokból való átcsoportosítások növelik.⁵²

A humanitárius segítségnyújtáshoz jogalapot az EUMSZ III. cím 3. fejezetének 214.

cikke nyújt. Az EB tevékenységei összhangban állnak az EU valamennyi külső fellépésére alkalmazandó elvével (EUSZ 21. cikke).

Jogalap

EUMSZ III. cím 3. fejezet: Humanitárius segítségnyújtás 214. cikk

„(1) Az Unió humanitárius segítségnyújtási intézkedéseit az Unió külső tevékenysé-gének elvei és célkitűzései által meghatározott keretek között kell végrehajtani. Ezen intézkedések arra irányulnak, hogy a harmadik országok lakosainak, akik természeti vagy ember okozta katasztrófák áldozataivá váltak, eseti támogatást, segítséget és vé-delmet nyújtsanak a rendkívüli helyzetből eredő emberi szükségleteik kielégítésében.

Az Unió és a tagállamok intézkedései kiegészítik és erősítik egymást.

(2) A humanitárius segítségnyújtási intézkedések során tiszteletben kell tartani a nemzetközi jog elveit, a pártatlanság és a semlegesség követelményét, valamint a hát-rányos megkülönböztetés tilalmát.

(3) Az Unió humanitárius segítségnyújtási intézkedései végrehajtásának kereteit meghatározó intézkedéseket rendes jogalkotási eljárás keretében az Európai Parlament és a Tanács határozza meg.

52 Humanitárius­segítségnyújtás. Elérhető: www.europarl.europa.eu/atyourservice/hu/displayFtu.html?ftuId=F-TU_5.3.2.html (Letöltés ideje: 2017. 07. 01.)

(4) Az Unió a harmadik országokkal és a hatáskörrel rendelkező nemzetközi szer-vezetekkel minden olyan megállapodást megköthet, amely segíti az (1) bekezdésben és az Európai Unióról szóló szerződés 21. cikkében említett célkitűzések megvalósítását.

Az első albekezdés nem érinti a tagállamok arra vonatkozó hatáskörét, hogy nem-zetközi fórumokon tárgyalásokat folytassanak és megállapodásokat kössenek.

(5) Az európai fiataloknak az Unió humanitárius segítségnyújtási intézkedéseiben való közös részvételéhez szükséges keretek biztosítása céljából létrejön az Európai Ön-kéntes Humanitárius Segítségnyújtási Hadtest. A hadtest jogállását és működésének szabályait rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben az Európai Parlament és a Tanács határozza meg.

(6) Az uniós és a nemzeti humanitárius segítségnyújtási intézkedések hatásosságá-nak és egymást kiegészítő jellegének erősítése érdekében a Bizottság minden hasznos kezdeményezést megtehet az Unió és a tagállamok intézkedéseinek összehangolására.

(7) Az Unió gondoskodik arról, hogy humanitárius intézkedései összhangban legyenek a nemzetközi szervezetek és intézmények, így különösen az Egyesült Nem-zetek Szervezetéhez kapcsolódó rendszerben működő szerveNem-zetek és intézmények által végzett ilyen műveletekkel, és azokhoz koherens módon illeszkedjenek.”

Mind a mai napig a humanitárius segítségnyújtásról szóló, 1996. június 20-i 1257/96/EK ta-nácsi rendelet szabályozza a humanitárius segítségnyújtást. A rendeletet a 2007–2013 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keret előkészítésekor sem módosították. A 2014–2020 közötti időszakra összesen 6,62 milliárd eurós összeget határoztak meg, amit rendszeresen kiegészítettek az újabb humanitárius szükségletek kielégítésére.

Átfogó szakpolitikai keretet a Bizottság, a Tanács és a Parlament által 2007-ben aláírt humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzus nyújt. A segélyezési ha-tékonyság érdekében a konszenzus az EU közös elképzeléseit, szakpolitikai célkitűzéseit és elveit tartalmazza.⁵³ A korábbi végrehajtási terv 2013-ban lejárt, az új munkaanyagot 2015-ben készítette elő az EB. A Bizottság a dokumentumban három prioritást fogalmaz meg: 1. megőrizve a humanitárius elveket és a nemzetközi humanitárius jogot (IHL), 2. erő-sebb igényalapú megközelítés és 3. megerősített koordináció, illetve koherencia.⁵⁴

A 2010 és 2014 közötti időszakban az EU több mint 80 vészhelyzetben nyújtott segít-séget a világ számos részén:

• a Japánban a cunamit követő hármas katasztrófa idején,

• a szíriai polgárháború alatt,

• a Dél-Európában és a Balkánon pusztító erdőtüzek megfékezése érdekében,

• a Közép-Európát és a Balkánt (Szerbiát, illetve Bosznia-Hercegovinát) sújtó ár-vizek elleni küzdelem idején,

53 Uo.

54 European Commission (2015): Commission­Staff­Working­Document.­Implementation­Plan­of­the­European­

Consensus­on­Humanitarian­Aid. Elérhető: http://ec.europa.eu/echo/sites/echo-site/files/2015_Consensus_Imp-lementation_Plan_en.pdf (Letöltés ideje: 2018. 01. 01.)

• a nyugat-afrikai ebolajárvány során,

• az ukrajnai konfliktusban.⁵⁵

A humanitárius válságokra adott uniós reagálási képességet megerősítő Európai Önkéntes Humanitárius Segítségnyújtási Hadtestet a lisszaboni szerződés 214. cikkének (5) bekezdése alapján 2014-ben az EU segítségnyújtási önkéntesszolgálataként hozták létre. 147,9 millió eurós költségvetése kb. 4 ezer önkéntes kiképzését és telepítését, illetve 2014 és 2020 között ugyancsak 4 ezer fős személyzet kialakítását segíti.⁵⁶ Az Európai Bizottság 2010 óta a koráb-binál hatékonyabb és eredményesebb uniós katasztrófareagálási mechanizmust dolgozott ki.

Katasztrófák vagy humanitárius válságok esetén az EB (Humanitárius Segélyek és Pol-gári Védelem Főigazgatósága – ECHO) által szervezett humanitárius segítségnyújtás mellett az uniós polgári védelmi mechanizmus is működni kezdett. Ennek köszönhetően az EU tagállamai segélyeket juttatnak el a válsággal sújtott térségekbe.⁵⁷

8. Összegzés

A fejlesztéspolitika az integrációs folyamat kezdetétől az EU külkapcsolati rendszerének, valamint külpolitikájának egyik legfontosabb eszközévé vált. Az évtizedek során kialakult pénzügyi-finanszírozási eszközrendszerrel az EU a fejlesztés és a segélyezés tekintetében a világ legnagyobb donorközössége lett. A fejlesztéspolitika elsősorban a hosszú távú célok megvalósulását segíti, a segélyezési politika pedig a humán biztonság érdekében a válsá-gokra adott rövid távú, gyors reagálást célozza.

A szerteágazó kapcsolatrendszer kiépülésének hátterében mind gazdasági, történel-mi, biztonságpolitikai okok és érdekek, mind pedig erkölcsi vagy normatív okok húzódtak meg. Az EU, illetve tagországainak segélyezési szerepvállalása igen jelentős, napjainkban a világon a fejlődő országoknak nyújtott összes hivatalos segély felét az Európai Unió, illet-ve tagállamai nyújtják. Nem véletlen, hogy az Egyesült Királyság EU-ból történő kilépése ezen a területen is jelentős mértékben csökkentené az EU jelentőségét.

A fejlesztési együttműködés a humán biztonság elősegítése mellett manapság nem csupán az EU, hanem tagállamai számára is egy, a nemzeti és uniós érdekeket is előmozdító stratégiailag fontos külpolitikai eszköz lett.⁵⁸ Az EB azonban sokkal semlegesebb donor-nak tekinthető, mint az uniós tagállamok, amelyek nemzeti fejlesztési együttműködési (NEFE – International Development Cooperation) politikájának meghatározása elsősorban történelmi hagyományaikon, saját geopolitikai nemzeti érdekük és stratégiai prioritásaik figyelembevételén alapul.⁵⁹

55 Humanitárius­segítségnyújtás­és­polgári­védelem. Elérhető: http://europa.eu/pol/hum/index_hu.htm (Letöltés ideje: 2018. 01. 01.)

56 Humanitárius­segítségnyújtás.

57 Humanitárius­segítségnyújtás­és­polgári­védelem.

58 Lásd például: International­Development­Cooperation­Strategy­and­Strategic­Concept­for­International­

Humanitarian­Aid­of­Hungary­2014−2020­(2014).­Elérhető: http://nefe.kormany.hu/download/3/93/c0000/

International%20Development%20Cooperation%20and%20Humanitarian%20Aid%20Strategy%20of%20-Hungary-v%C3%A9gleges.pdf (Letöltés ideje: 2018. 01. 01.)

59 Tindale (2013): i.­m. 2.

Jelenleg három­tematikus és hat­földrajzi­eszköz segíti a külső tevékenységek finan-szírozását és a fejlesztési együttműködési politika végrehajtását. Ezeken kívül az EFA költségvetésen kívüli földrajzi eszköz. A fejlesztési együttműködési eszköz mind tematikus, mind földrajzi eszköznek számít.

Az EU a humanitárius segélyek terén a nemzetközi humanitárius jog alapelveivel összhangban válság esetén az embereken egyformán és a lehető leggyorsabban igyekszik segíteni. Mind a fejlesztési, mind pedig a segélyezési politika esetében az egyik legfontosabb kérdés a rendelkezésre álló források hatékony felhasználása.

Napjainkig az EU egyik legsikeresebb és egyben leghatékonyabb normatív külpolitikai eszközének a bővítéspolitika tekinthető. A jogállamisággal összefüggő demokratikus érté-keket és szabadságjogokat kiterjesztő folyamat alapvetően az 1980-as évektől indult, valódi jelentőséget a dél-európai jobboldali autoriter rendszerek bukását követően, a csatlakozási tárgyalásokkal párhuzamosan folyó konszolidációs és demokratizációs folyamatok köze-pette kapott. 1995-ben a semleges Ausztria, Svédország és Finnország csatlakozásával már demokratikus államok váltak az EU tagjaivá, esetükben nem vált szükségessé, hogy az eu-rópaizáció normatív hatása érvényesüljön. Épp ellenkezőleg, ezen országok a későbbiekben nagymértékben hozzájárultak az EU demokratizációjához.

A vasfüggöny leomlása és ezzel együtt a térségben végbemenő rendszerváltozások következtében viszont ismét egyre hangsúlyosabbá vált a bővítéspolitika normatív hatalmi jellege. A demokráciaépítésben megmutatkozó hiányosságok, illetve nehézségek ellenére mindenképpen elmondható, hogy a bipoláris nemzetközi rendszer szétesését követően, az 1993-ban meghatározott koppenhágai kritériumok alapján megvalósított bővítéspolitika valós, kézzelfogható hatást gyakorolt a csatlakozni vágyó országok politikai és gazdasági rendszereire. Az Európai Tanács felügyeletével, de elsősorban a Bizottság által végrehajtott formalizált csatlakozási folyamat elősegítette Európa közös értékek alapján megvalósított egyesítését, a stabilitás és demokrácia megerősítését. A folyamat mind a mai napig nem zárult le, így több, európai perspektívával bíró ország vár a csatlakozás megvalósítására.

A 90-es évektől az EU bővítéspolitikájának végrehajtásában meghatározó szerepet az Eu-rópai Bizottság játszott. Ez azonban napjainkra megváltozott, és a Bizottság továbbra is meghatározó szerepe mellett az EU tagállamai az Európai Tanácson és a Tanácson keresztül egyre nagyobb figyelmet fordítanak a csatlakozás folyamatára.

A keleti bővítés, azaz Európa újraegyesítése előtt szükségessé vált a nagyszámú or-szág csatlakozási folyamatának szabályozottabb mederbe terelése, azaz a bővítési folyamat végiggondolása. Ennek eredményeképpen 1993-ban az Európai Tanács koppenhágai ülésén döntés született a csatlakozás feltételeinek meghatározásáról (koppenhágai kritériumok).

Koppenhágai kritériumok

• „a demokráciát, a jogállamiság és az emberi jogok érvényesülését, valamint a ki-sebbségi jogok tiszteletben tartását és védelmét garantáló stabil intézmények;

• működő piacgazdaság és képesség az Unión belüli versenyviszonyokkal és piaci erőkkel való megbirkózásra;

• a tagságból eredő kötelezettségek – többek között a politikai, gazdasági és mo-netáris unió céljai – felvállalásának és hatékony végrehajtásának képessége.”¹

A koppenhágai csúcson az Európai Tanács a fenti három feltétel mellett azt is kimondta, hogy az EU-nak is fel kellett készülnie az új tagok fogadására, azaz rendelkezni kellett az „abszorpciós kapacitással”.²

A fenti koppenhágai kritériumokat az 1995. évi madridi csúcson az Európai Tanács kiegészítette. Kimondta, hogy a tagjelölt ország integrációjának feltételeit (elsősorban a piacgazdaság feltételeivel és az uniós jogszabályok alkalmazására és átültetésére képes megfelelő adminisztratív struktúrák kialakításával) is meg kell erősíteniük (adminisztratív kapacitás).³

2006 decemberében az Európai Tanács elfogadta a „konszolidáción, kondicionalitá-son és kommunikáción” alapuló „megújított bővítési konszenzust”, illetve megállapította, hogy az Unió képes további új tagok integrálására (integrációs képesség).⁴ Az új, szigorúbb feltételek alapján indított bővítési folyamatot először Horvátország csatlakozása esetében alkalmazták. 2002-ben Romano Prodi, az Európai Bizottság korábbi elnöke hangsúlyozta, hogy „a csatlakozás mint cél a reformokat leginkább ösztönző erő”.⁵