— Eszmetöredék. —
„Az emberek legnagyobb része nem a kellő ismeret, de a jellem hiánya miatt válik szerencsétlenné."
Eötvös J. báró.
I. Az e m b e r i szellemnek a t u d o m á n y , i p a r és mű-vészet k ü l ö n f é l e téréin e g y m á s t érő, m i n d i g szebb s di-csőbb v á l t o z a t o k b a n előtörő n a g y s z e r ű alkotásai, melyek, m e g a n n y i t a n u i u l az erők s t e h e t s é g e k tervszerű m ű k ö -désének, a f o k o z a t o s a n növekvő tökély n y o m a i t viselik m a g o k o n , — méltó b á m u l a t r a r a g a d j á k m é g a bölcsel-kedő e l m é k e t is. Hisz törekvései n a g y m é r v ű czélzatainál a lángész leleményességével versenyez n á l a a létesítés lázas t e v é k e n y s é g e és f á r a d h a t a t l a n k i t a r t á s a .
H o g y a t e r m é s z e t és m e n n y i s é g t a n i i s m e r e t e k sza-k a d a t l a n fejlesztése, a föld, lég, gőz s villany m a j d egy, m a j d más t i t k a i r ó l l e b b e n t i föl a f á t y o l t ; h o g y az e r e d -mény oly óriási, az á t a l a k u l á s is oly meglepő, miszerint I a közel l e t ű n t évtizedek rendszerei alig i s m e r n é n e k
egy-m á s r a , b á r a törzs, egy-melyből a r é g i b b s u j a b b l o egy-m b o z a t o k f a k a d t a k , u g y a n a z ; h o g y , a t e r m é s z e t e r ő n e k fölfedezése s m e g h ó d í t á s a által, a h a l a d á s szülöttei, a s z á m l á i h a t a t l a n t a l á l m á n y o k , nemcsak a k é n y e l e m s élvezet u j a b b n e m e i t
9*
teremtik elő. de az élet sokszerü igényeinek betöltésére is olcsóbb, könnyebb módokat és eszközöket nyújtanak ; hogy a szapora sajtó, a gőz és villany gyorsította közle-kedési vonalakon, egy pár óra vagy nap alatt, messze országokba röpíti el a haladásnak, az emberek nagy egyetemét izgalomba hozó s az elméket erősen foglal-kodtató. olv termékeny elemét — az eszméket, miszerint
milliók agyában u j gondolatok, milliók szivében u j érzel-mek keljenek föl a művelődés lánczolatának tovább való f ű z é s é r e ; mindezek kétségbevonhatatlan bizonyítékul szol-gálnak az ujabb kultura hóditó hatalmáról, korunknak a csodával határos előhaladásáról, és még bátrabb hala-dásra ösztönző szelleméről.
Es az uton-utfélen egy-egy „heureká"-ról büszke önérzettel hangzó, szinte phrenetikus tapsvihar, mely az embernek, igazi P r o m e t h e u s k é n t küzdő dolgozó szelleme merész vállalatát, áldozatos faradalommal kivívott szép győzelmeit kiséri, a lelkesült közöröm, mely föltalálási s fölfedezési szenvedélyéről hires napjaink u j vívmányairól sugárzik, hiven tükrözi vissza a közjólét és boldogság már fölkelt biboros hajnalának valóban létező öntudatát.
Csak az a kérdés : vájjon mind arany-e, ami fénylik, cizctz az életben, a gyakorlati téren megfelel-e a látszat a valónak, a szó a tettnek ? . . .
Hogy egyelőre csak általános kifejezéssel éljünk, kimondjuk, hogy mi ellenemondunk ama létező öntudat-nak, mely az ábrándozókat, a kényelmes gondolkodókat avval ámítja, hogy rövid időn az óhajtott „Eldoradó"-hoz jutnak. — Ugyan, de hogyan, fogja kérdezi egynémely olvasónk, mi hibáztatjuk, megrójuk azt a világra szóló, bámulatos haladást, melyet időnk az ipar művelődés terén kifejtett, és még kifejteni erőködik ? Nincs különben.
Korunk fényköre mögött egy ijesztő árnyék is terjeszke-dik, melv korunk annyira fölkapott jelszava, a haladásnak oly zajjal-garral hirdetett dicsőségét nagyon elhomályosítja, és a kilátásba helyezett fényes remények valósulásatól mind távolabb e j t . . .
Azonban magyarázzuk ki magunkat. — A gőz s villany által a távolságot és az időt annyira korlátok közé szorító, sőt az akadályoknak még fogalmát is le-rontani törekvő ipar és ernyedetlen igyekvés, a vállalatok ezer nemei, minden j o b b á r a csak az érzékiség előnyö-sitésére, az anyagi, a földi jólét, haszon, érdek, szóval az eudaemonismus tovább fejlesztésére i r á n y u l ; ellenben a magasabb világrend fogalmainak, az igazi éltető erőnek, a fönnenről kelt és a legfönségesebb felé lendítő valódi rendeltetés eszméjének, mindinkább feledésével, az erköl-csi akaraterő, a lélek nemesítésének ügye, a természetünk legdicsőbb tulajdonságát, jellemvonását képező tökélye-sedhetés, könnyelműen mellőztetik, elhanyagoltatik.
Sok, nagyou sok szomoritó dolgot hozhatni föl, me-lyek az ábrándozást és önhitegedést nem tűrő köztapasz-talaton alapuló állitásunkat bizonyítják . . . Elég legyen azonban ama napról napra ismétlődő tényekre utalnunk, melyek azt minden kétségen fölül helyezik. Figyeljünk csak, es lépten-nyomon láthatjuk, hogy igen sok ember, ki a nevére érdemes tudományt csak hiúság czégéreül keresi, és a „testvér" ösztönei, nem pedig fensőbb sugalmak sze-rint méltatja, — mihelyt a műveltség köntösével íödte
be halandó tagjait, esze, ereje s élességében elbizakodva, minden következetes philosophiát félre dobva, önmagát ülteti a csalhatatlanság trónjába, és földi érdekeinek, — a mammonnak, — melynek bármit kész áldozatul hozni, ő maga előtt is rejtélyes uri b o t j á t kezébe vévén elitéi s lábbal tapod mindent, még azt is, a mi az emberiség öntudatának évezredek és századok szakadatlan lán-czolatán keresztül nyilatkozó elévülhetetlen bizonyságain nyugszik.
Hogy pedig ez csakugyan igy van, szomorú és szo-moritó tanú rá a minden felől jajkiáltásk>'nt fölhangzó panasz a miatt, hogy nincs elv, mely pedig szabályozó zsinórmértékéül volna tekintendő a gondolkodás és cselek-vésmódnak. a lölhangzó panasz a miatt, hogy nincs intézvény, bármily szent, bármily üdvös legyen is az, mely majd egy, majd más téren, é!ő vagy irott szóban, minden igazságot s illemet nélkülöző diomedesi támadá-sokkal ne találkoznék, illetőleg gnnyos non chalance-szal ne vétetnék t o l l h e g y r e ; hogy egyeseknek, családoknak, nemzeteknek jóléte ellen, a féktelen indulataiban dühöngő
emberszörny kannibáli vadságával, ma itt, holnap ott, kisebb-nagyobb merénylet el ne követtetnék, vagy leg-alább is ne terveztetnék. Romlik az emberiség, és a mi a legnagyobb szerencsétlenség, nem veszi észre, hogy saját magának ássa a sirt, melyet egyes embertársának nyitott meg j o b b ügyre méltó buzgalommal. Hisz oltár, haza, trón, házasság, tulajdon — mind nem elég magasan állók arra : hogy az ügyességgel párosult szenvedélynek, a sophistikával szövetségre lépett rosszakaratnak, hogy a szellemmel egyesült legszenvedélyesebb gyűlöletnek alat-tomos vagy nyilt megrohauásai elől mentek lehetnének;
szóval rettenetes veszélynek vannak kitéve mindazon ja-vak, melyeket az emberiség mindeddig általán szenteknek tartott, a melyeknek birtokába jutni, és melyeket, ha már elérte azokat, megtartani, sőt gyarapítani a legnagyobb erőfeszítéssel, az élet föláldozására is kész elszántság egész hevével törekedett.
Avagy nem kell-e mindennek keserű valóságáról saját tapasztalatainknak napról-napra növekedő számából is meggyőződnünk, midőn látni kényszerülünk, hogy
akár-hányan mindegyre szabadságot hangoztatnak és mégis Darwin majomelméletét a tudomány vívmányaként ma-g a s z t a l j á k ; teljes füma-gma-getlenséma-g van ajkukon, és a folyton hullámzó emberi vélemények, tekintetek előtt görnyedez-nek : szavaik az igazság tiszteletétől áradoznak, és tetteik az alakoskodó szeszélynek, változó gondolatoknak, lenge vágyaknak, csapodár indulatoknak, önkényes szenvedel-meknek, ingadozó divatnak hatásat nagyon is e l á r u l j á k ; meggyőződésük szilárdságával állanak elő minduntalan, és alacsony érdekből, kicsinyes félelemből az elvnek zász-laját, zsebre dugják ; még folyton egész odaadással hódol-nak az uj korszak téveteg irányú áltekintelyének, addig a családi, állami és társadalmi lét alapja — az igazi te-kintély, még pedig a hit és erkölcsi élet különös tiszte-letet érdemlő isteni tekintélye ellen is, a magán, vagy nyilvános életben önhitten, az érzéki gőg pöffeszkedésé-vel, gúnyolódva kelnek ki.
É s midőn az ily gondolkodás és cselekvésmód fel-tűnően terjed, fájlalni igen, de csodálkozni nem tudunk,
69 RELIGIO.
hogy midőn mind merészebben lép föl, sőt létjogot kö-vetel magának az önkény s számba kiván vétetni a ken-dőzött elvetemültség, eszélyesség, ügyesség színében akar láttatni a csalás és hazugság, — a szellem eltompulása,
az erkölcsök ziláltsága s elvadulásán, a gyönyörvágynak, pazarlás, káromkodás s egyéb szertelenkedés vagy förtel-meskedésnek s általán mindannak, a mi a népeknek, nem-zeteknek öldöklő mirigye, elpuhultságán s vadulásán, a fényűzésnek mind nagyobb mérvű elhatalmasodásán ? Természetes innét az a mind sűrűbben mutatkozó leverő jelenség, hogy maga a munka, az életpályáknak
legkü-lönbözőbb neme, sőt minden erkölcsi s hazafiúi tekinte-tek félretételével, — maga az élet is alacsony czélnak szolgálatába szegődik. Tapasztalhatjuk is, hogy nem ke vés családfő, kik még az idők, a vallásosság és hazasze-retet szent tüzét oly éber gonddal ápolák, éleszték ma-gok s környezetök szivében, ma nem egyebek, mint a hitetlenségnek s azon honszeretetnek apostolai, mely a haza oltárára csak akkor visz egy kis áldozatot, ha tel-hetetlenségét abból megfelelő haszonnal kecsegtetheti. Avagy nem látjuk-e, hogy e tanok, melyeket, — bár ellenök a vallás, alapos tudomány és az emberiség egyaránt föl-támadnak, — napjaink kiégett szivü, „erős", „szabad" szel-lemei, a kik szerint jogosult, ha „sua cuique deus fit dira cupido" (Verg. Aen. IX, 185), — vallanak, s ezek az erkölcsök hatják át egész politikai, társadalmi állapotunkat, s hogy ezek, mint a malomkő a búzát, őrlik meg. pusztítják el a legszebb erkölcsi jellemeket ? Nincs-e napi renden, hogy a pártok valóságos hajszát tartanak a gyönge lelkeknek ez éldelgő vágyára, hogy hizelegnek érzéki ösztöneiknek, csakhogy önös czéljaiknak akár a hazának is, melynél nem titkolják szánakozásukat olyanok fölött, kiknek szive még annak nevére is sebesebben dobog, romjain meg-nyerhessék, csakhogy nemtelen érdekeik számára
kizsák-mányolhassák. (Folytatjuk.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, jul. 30. A hangulat a protestáns tábor-ban a főrendiházi vita után. I. —
Minthogy minden czélra törekvő embernek köteles-sége nemcsak arra ügyelni, hogy esetleg mit és hogyan mond ki a világnak, hanem arra is, hogy micsoda hatása van a kimondott szónak s az ellenfél az általunk meg-kezdett akczióval szemben miféle állást mutatkozik el-foglalni: nekünk tehát itt e lapban a lezajlott főrendiházi valláspolikai vita u t á n elmulaszthatatlan kötelességünk körültekinteni a protestáns egyházi sajtó körében és a látottakról és hallottakról jelentést tenni a mi táborunk nagyjainak s az egész hadseregnek.
Mindenek előtt szabad legyen kifejeznem abbeli meggyőződésemet, hogy az ismeretes természetellenes 68-iki törvény erőszakolása a magyar protestantizmus részéről és a természetellenesség e protestáns erőszakolá-sával szemben a katholiczizmus országos önvédelmi har-cza a vallástalanságban, s a mi evvel egyre megy ki,
hitközönyösségben kimúlni indult magyar nemzet életé-ben szerintem az isteni Gondviselés kegyes intézkedései folytán történik. Hatalmasokká engedte fejlődni az ő
szent hitének ellenségeit, hogy bennünket zaklatásaik által hivatásunk és kötelességeink tudatára ébreszszenek.
Megengedte megaláztatásainkat, hogy alkalmat adjon a kötelességek magaslatára való emelkedésnek — a száza-dok mulasztásait pótolni hivatott munkára. Az, hogy mit védünk mi katholikusok, és mit forçiroznak a protestán-sok ; továbbá az, hogy micsoda szellemben, mily módon
s mely eszközök használatba vételével teszszük mi a mit teszünk, s teszik a protestánsok a mit tesznek, kimond-hatatlanul fontos és jelemző dolog a — jövő tekintetében.
Nálunk a herczegprimás képviseli lelkület és hiva-tás szerint legtermészetesebben a katholikus szellemet : csupa szelídség, békeszeretet, békéltetés és felvilágosítás által meggyőzni akarás az egész ember. S mit tapasz-talunk a protestáns részről? A főrendiházban elmondott
protestáns „püspöki" beszédek még csupa szelid házi állat ahhoz a sok ragadozó vadállathoz, ahhoz a féket nem ismerő szenvedélyességhez, melyet a protestáns egy-házi sajtó szabad pórázra eresztett. Csökönyös ragaszko-dás a megrögzött felfogásokhoz s különösen ez esetben a legviszásabb természetellenességhez ; sehol semmi haj-lam a szelidülésre, a meggondolásra, az engedékenységre ; csupa lutheri „stat pro ratione voluntas" az egész pro-testáns t á b o r . Mert ezt f ú j j a léptetőül az egész propro-testáns tábornak a protestáns egyházi sajtó most még jobban mint valaha.
Két protestáns egyházi lapra szándékozunk ezúttal olvasóink figyelmét irányítani. Az egyik, a „Sárospataki Lapok", beküldte maga magát nekünk, természetesen avval a szándékkal, hogy figyelembe vegyük. A másik, a fő protestáns egyházi lap, a budapesti „Protestáns E g y -házi és Iskolai L a p " , az rendesen jár s azt a szives szol-gálatot teszi nekünk, hogy hétről-hétre tájékoztat a pro-testáns mozgalmak felől. Nem vitatkozni akarunk most t. laptársainkkal, hanem csupán a mi katholikus hitfe-leinket, kivált pedig vezéreinket a k a r j u k informálni a protestáns tábor hangulatáról, a melyről már most
elül-járóban elmondható a közmondássá vált Ítélet: „harag-szol, tehát nincs igazad " Mind a két lapban a megcsö-könyösödött protestáns szellem oly hangon, oly szenve-délyek előtérbe tolásával nyilatkozik, hogy velők szóba állni és tárgyalni lehetetlen. Őket csak meghallgatni l e h e t : hogy megtudjuk hányat ütött a protestáns tábor-ban az óra, hogy égnek ott az őrtüzek, hogy szólnak a harczi sípok és harsonák.
Lássuk mindenek előtt a két czikk bevezetőjét. A
„Sárospataki L a p o k " czikkét „A herczegprimás „modus vivendi"-je czimmel dr Fi'ikey Ferencz, a „Prot. Egyh.
és Isk. Lap"-ét „Az a modus vivendi" czimmel dr Aristophanes irta. ? ?
Budapest, julius 29. Egy szerény szerzetes ezüstmiséje.
-Bán Sándor ferencz-rendi házfőnők áldozópapságá-nak 25-ik évfordulója (f. hó 28-án) Budapest fő- és szék-város társadalmi és hitéletében nevezetes ünneppé fejlődött ki, a melyben messze földről j ö t t üdvkivánatokkal a vidék is sürüen részt vett. A köztisztelet és szeretet igazán megható módon, s monumentális alakban nyilvánult e
n a p a l k a l m á b ó l a f á r a d h a t a t l a n ferencz-rendi h á z f ő n ö k személye i r á n t . A f e r e n c z v á r o s i a k , a hol a n a g y é r d e m ű férfiú t e l j e s 19 éven át önfeláldozóan teljesité a segédlelkészi k ö t e l e s s é g e k e t , g y ö n y ö r ű ezüst s z o b o r m ü v e i l e p -ték m e g f e l e d h e t e t l e n volt k á p l á n j o k a t . E z azt a jelene-tet á b r á z o l j a , midőn J é z u s a k e r e s z t r ő l l e h a j o l v a j o h b k a r j á v a l m a g á h o z öleli assisi szent F e r e n c z e t , a ki lábá-val e l t a s z i t j a m a g á t ó l egy f ö l d g ö m b k é p é b e n a világot.
A m e g m o z d u l á s i g hü a l k o t á s ; m é l t ó egy szerzetes lelke-sitésére. F e l i r a t a ez : Bán Sándor atyának, szent Ferencz buzgó fiának, a vallásosság és hazafiság lelkes szónokának, ezüstniiséjére, 1892. jul. 28-án, a Ferenczvároshan töltött tizenkilencz éves működése elismeréseiil. — Belvárosi s m á s u t t lakó tisztelői u g y a n e z a l k a l o m b ó l g y ö n y ö r ű szin-a r szin-a n v k e l y h e t c s i n á l t szin-a t t szin-a k szin-a j u b i l á n s n szin-a k evvel szin-a felirszin-at- felirat-tal : Bán Sándor, szent Ferenezrendi atyának, a budapesti IV. kerületi zárda hitbuzgó főnökének, 25 éves áldozári jubileumára; fővárosi barátai és tisztelői, 1892. jul. 28. —
A szobor M á t r a i L a j o s szobrász müve, a k e l y h e t S t u r m m ű é p í t é s z t e r v e z t e és H e r p k a K á r o l y ötvös csinálta. Mind a k é t a j á n d é k o t k e t t ő s fényes k ü l d ö t t s é g adta át a j u b i -lánsnak a j u b i l e u m e l ő e s t é j é n .
A j u b i l e u m n a p j á n zsúfolt a j t a t o s közönség j e l e n l é -t é b e n c e l e b r á l -t a a j u b i l á n s ezüs-tmiséjé-t, a m e l y b e , evangélium u t á n , az ü n n e p szónoka, Kudora J á n o s h o n t -viski p l é b á n o s k l a s s z i k u s csínnal k i d o l g o z o t t r e m e k al-k a l m i beszédet szőtt al-közbe, a m e l y r e m é g visszatérünal-k.
A derék szerzet által a d o t t vendégszerető ebéden szebbnél-szebb f e l k ö s z ö n t é s e k és üdvözlések h a n g z o t t a k fel. Fel-t ű n ő e n m e l e g és m a g a s z Fel-t a l ó volFel-t BudapesFel-t fő- és székváros t ö r v é n y h a t ó s á g á n a k üdvözlő á t i r a t a , szép és m e g r a g a d ó Székesfehérvár p o l g á r m e s t e r é n e k és Bogisich b u d a p e s t i k e r . esperesnek táviratos üdvözlése. N e m t e h e -tem, h o g y ide n e iktassam azt az üdvözlést, melylyel a r e n d h á z m á s o d f ő n ö k e Bóder F l o r e n t a t y a , szerzetes t á r s a i nevében, a r e n d szokása szerint minden v e n d é g e t m e g -előzőleg, az ebéd elején, l a t i n u l üdvözölte, — kivánva, h o g y a kedves r e n d t á r s a k és az összes tisztelők k í v á n s á g a tetézve t e l j e s ü l j ö n .
queis i n t e r f u e r e diversorum s t a t u u m devoti, Ipsius Mystae p e r q u a m v e n e r a n d a m a t e r , soror et c o g n a t i , cultores p o r r o s i n c e r r i m i q u e amici, t e s s e r a m suae e r g a I l i u m venerationis in cordibus suis reclusam adferentes. — Sed q u a e r o , an necesse est, u t J u b i l a n t i s m é r i t a — circa cultum divinum, i n s t i t u t i o n e m scholasticae j u v e n t u t i s , c h a r i s m a t u m sacro-r u m e l a sacro-r g i t i o n e i n C o n v e n t u s q u e nostsacro-ri sapiens a t q u e mite r e g i m e n — in die t a m laeto mihi n o t e m calculo candi-dissimo ? Ast s u p e r í l u u m v i d e t u r o m n i n o recensere i l l a ;
nam facta l o q u u n t u r , a t q u e o r a t o r sacer coram n u m e r o s a a u d i t o r u m m u l t i t u d i n e justissimis, q u a e decebant, conde-coravit ilia laudibus.
H i n c n o m i n e c u n c t o r u m E i d e m pie o b s t r i c t o r u m votis l o n g a e v o — c b a l y b e a m i n c o l u m i t a t e m , constans et firmum c o r p o r i s r o b u r , ad rite deinceps q u o q u e o b e u n d a s et im-plendas regiminis p a r t e s , et perficiendos caeteros labores, Dei g r a t i a m . v i t á m p r o l i x a m , t e m p ó r a secura, d o m u m
t u t a m , s u b d i t o s p r o b o s et o b e d i e n t e s — precor, ut in tanta temporum asperitate onus humeris imposition impo-nendumque strenue sustineat, ac diu salvus et omnimode beatus existât.
„ C u r r a t et ad v o t u m melior Ipsi q u a n d o r e c u r r a t . Candidus amotis n u b i b u s iste d i e t ! "
D e u s a u t e m , a quo omnia p r o c e d u n t bona, vota m e o ore d e p r o m t a ad o p t a t u m deducere d i g n e t u r effectum,
Dixi !