— Eszmetöredék. — (Folytatjuk.)
S ne mondja senki, hogy mindez csak általánosság-ban és talán éppen Francziaország, Olaszhon, Németország vagy Svájczra nézve állhat : de nálunk még nem jutottak odáig a dolgok . . . Mennyire szeretnők, ha igy volna, csakhogy a tények s mindennapi tapasztalás keserűen ellentmond ez állitásnak. Tekintsünk csak végig napi és időszaki sajtónk terén, és látjuk, hogy alig múlik el nap, melyen ne olvashatnók azon szem nem látta, fül nem hallotta, és mert egy csapásra nem dől le a fa, folyton meg-megujuló, hazug rágalmakat, ravaszul kigondolt ferdítéseket, melyekkel a kereszténységnek, a társadalom ezen mestergerendájának, különösen a katholikus vallás-nak tanait, intézményeit, szertartásait, szolgáit fáradni
nem íudó buzgalommal illetik. . . .
í g y értünk oda, hogy nálunk is a korszellem áram-latául tekintik, fölvilágosultság és szellemi haladás neve alatt hirdetik — nem igen hinni az adott szónak, föl sem
venni e lelkiismeretet, nem hajtani a kötelesség szavára ; miként a politikában, a magánéletben is kelendőséggel csak a „bevégzett tények" birnak, a melyekről annyian a sajtóval mindig növekedő accordokban, kiáltják, h o g y :
Bevégzett tény : a bün kiveszve ; A jó és gonosz csak puszta eszme ; Az angyal, ördög mind egyenlő, Agyrém csupán és elmefelhő ;
Bűnös a sors, a vér s körülmény Rólunk a szennyet eltörülvén ; S bűnös, mely szül : az anya méhébe, Embernek i t t nincs semmi vétke !
Mindszenty.
Haladás-e e z ? . . . Haladás, de a mely a lejtőn a bizonyos halált rejtő örvénybe visz.
Csak rövideden kívántuk jelezni azt a sajnos, hova-tovább szélesebb medret vágó irányzatot, melynek szel-leme és lázas tevékenysége mindnyájunkban méltó aggo-dalmat keltet. A mint komolyabb, mondhatni komorabb alakot öltő busitó viszonyok hatása előidézte eszméltető, sőt vészt jósló egyes Cassandra-nyilatkozatok, a melyek tudományuknak, tapasztalataiknak gazdagsága és társa-dalmi állásuk által kiváló férfiak ajkáról elhangzanak,
RELIGIO. 7ö mint villám fénye, csak arra szolgálnak, hogy
társadal-munknak, mely immár majd odáig jutott, miszerint meg-rongált hajóként, roncsolt árboczával, tépett vitorláival, tört lapátjaival minden perczben v á r h a t j a az elmerülést, látóhatárát annál kisértetiesebb, annál borzasztóbb szinben tüntessék elénk . . . Az a megjegyzés, melyet a neves spanyol államférfi a cortesben tőn : „A lázadás szelleme emelkedik, növekszik és az általános czivilizácziót vég-veszélylyel fenyegeti. Ideje, hogy mindnyájan egyet-értsünk, mert „commune periculum concordia propul-sandum" (Tacit. Agric. 29), hogy megmentsük a hazát, az európai czivilizácziót, mely ezen veszélyeknek ki van téve," — egész nagyságában átláttathatja és átéreztetheti ama — lassanként eltemetéssel fenyegető — veszélyt, a mely a nemzetekre vár.
Vajmi szaporító, hogy egynémelynél a megszokott kényelmes gondolkodás még ennyi jeladásra sem eszmél, számítás helyett ábrándokat füz a jövőbe. Hangzatos jel-szavaknak hódol, gyakran ujjongva fogadja a vesztére czélzó biztatásokat és öntudatlanul engedi magát ragad-tatni azon téveteg áramlat által, melynek sem keltét, sem irányát nem ismeri . . . Elégnek tartja, ha valami a rosszul értelmezett s még rosszabbul fölfogott s már a kedélyeken zsarnoki kénynyel uralgó „korszellem" igé-nyeként hangzik, s kedvencz hajlamok zászlaját lebegteti, váltig avval ámitván, hogy rövid időn az óhajtott rév-p a r t r a j u t t a t . Különös s bámulatra méltó, hogy a csaló-dások s kárvallások hosszú sora sem képes kifárasztani hiu reménykedését ábrándozóinknak . . . A kiknél föltű-nően érezhetni ilyenkor, mennyire alapos a hajdan böl-cseinek ama sokszor emlegetett tapasztalata, mely az észnek az érzékiség túlnyomó hatalma alatt sinylő szol-gálatát jelzi, mit a római költő e találó szavakkal fe-jez ki :
video meliora, proboque
Détériora sequor 14
Graphikus vonásokban fejthetnők még ki ama szo-morú képet. De nem folytatjuk tovább. Fájdalmuk, mely-től az emberiség jobb felének szive földobog, csak Iaokooni fokra emelkednék, ha még foglalatoskodnánk a hitetlenség mételye s az ebből táplálkozó erkölcsi romlás riasztó tüneményei és nyilatkozatok fölött való elmélke-déssel. Azonban a helyett, bogy e gyötrő érzület mellett a nemes czélt elejtenők, a jövőnek alig pótolható kárára, a fensőbb eszmék s lelki tartozások által ernyedetlen ki-tartásra intetve: „Rebus in adversis animum submittere noli, spem retine". (Cat. dist. 2, 25), meggyőződésünket n e m hallgatjuk el. E szerint pedig e téves irány, e
nyo-masztó b a j ellen, a mely mint vízár, egyre nő, és mely-nek nyomában járó válság, mint a tűzvész, egyre nagyobb k á r o k a t okoz, ugy, hogy már nemcsak egyeseknek, de magának a társadalomnak is nem csak ősi jogaiért s nagybecsű örökségeért, hanem önléteért kell aggódnia, küzdtérre lépni, és erkölcsi jellemeket képezni időnk legégetőbb szükséglete ; mert Isten és tiszta erkölcsi kialakulás nélkül hiányzik a művelődés és haladás reme-keinek koszorúja, hiányzik a társadalmi igazi jólét a boldogság, melyre pedig oly élénk, elfojthatatlan vágyat
«érez az ember szivében . . .
Ugyan ki fogja józanul tagadhatni, hogy a szellemi fejlődés túlsúlya erkölcsi béltartalom nélkül, ez korunk-nak signaturája ; és ákármit mondjakorunk-nak, a megzavart túlsúly nem fog helyreállani, míg a vallás-erkölcsi moz-zanatok egyenlő nevelési s művelődési r a n g o t nem biz-tosítanak a haladási munkálkodásban.
Azért is a váltig tüntető és alakoskodó korszellem tévesztő hatása szülte, és az érzelmek tompitása, meg az eszményibb vágyakról való lehangolás által mind nagyobb tért foglaló empirikus, s kizárólagossá lenni akaró, reális irányból, mely a financziális kridánál sokkal veszélyesebb
— erkölcsi banqueroute csiráit érlelő anyagias önzésben csak a haszon, az a r a n y b o r j ú é r t eped, mely cselekvésének jutalmát látni, s az akaratot a vastag, testi sybarita gyö-nyörök szolgálatába hajtván, „ede" „bibe" jelszavához hiven legott élvezni kiván, — igen természetesen folyik ama sűrűn fölötlő bizalmatlanság, mely az ifjúság erkölcsi jellemmé való kialakításának fontos kérdését, mint valami elkorhadt sötétséggel ijesztgető dolgot, ki-sérni szokta.
„Occurrendum igitur augescentibus vitiis et meden-dum est." (Plin. IX. ep. 37.)
Ugy igénytelen soraink indító okául, mint annak tárgyára nézve fölemlitendőnek véltük ezt, egyaránt távol az álszerénység hivalkodásától, valamint az önbizalom fontoskodásától.
Az erkölcsi jellemről oly fonák nézetekkel van el-telve egynémelyik, hogy annak puszta nevére is rögtön elborul arczulata, mint megijed a gondolkodni nem képes gyermek, midőn rémképére figyelmezteted őt, melyet egykoron képzelmei közé rajzoltak. Elfogult kebel, m e g r ö g -zött hibás nézetek, tudatlanságon, sőt gyakran bűn mé-hében szülemlett és bűnön táplálkozó előitélet, oly zsarnoksággal uralkodnak az emberi elmén, hogy az a jó és igaznak feléje ragyogó világát félszeg okoskodással inkább kioltja, hogysem a tévelyek tömkelegéből valami-képpen kibontakozni iparkodnék.
Leleplezzük tehát, és pedig annyival inkább, mivel a jellemtelenség mind mélyebbre vájja azt az örvényt, mely mindent elnyeléssel fenyeget, az erkölcsi jellemre vezető nevelés előítéletes képét, azon édes reményben, hogy a gondolkodó ész hajlandóbb leend sorainkat kö-vetni, ha a visszataszító korlát lehulland. U t tandem bona causa triumphet.
Korántsem ereszkedünk még itt tüzetesebben a jel-lem értelmezésébe. Csak egyelőre röviden hozunk elő egy-két gondolatot róla. A gondolkodás, érzés s vágyás szilárdsága nélkül nincs jellem. A jellem tehát ama tu-lajdonsága a léleknek, melynél fogva azt, amit az erkölcsi törvény szerint jónak ismer, minden ellenkező veszély, hajlam, vágy, érdek daozára szabadon, erős elhatározás-sal, állhatatosan akarja, és azt valósítja is. Vagy, hogy egy komolyabb eszmélővel s z ó l j u n k : „A jellem személyes
életté lett erkölcsiség." (Folytatjuk.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁS.
Budapest, aug. 3. A hangulat a protestáns tábor-ban a főrendiházi vita után. II. —
Mondottak már, hogy most nem vitatkozni akarunk protestáns atyánkfiaival, hanem csupán a protestáns egy-házi lapokban a főrendiegy-házi vallásügyi vita, vagyis sza-batosabban szólva a hgprimás által a főrendek körében iniciált katholikus, vallásos önvédelmi akczió hatása alatt kiömlött protestáns evődést és mérgelődést akarjuk olvasó-közönségünknek bemutatni. A vaskalaposság táborából felhangzó, nem minden izében ékes zaj a legvilágosabban, mondhatni kézzel foghatóan m u t a t j a azt, hogy mily erős kézzel nyúlt bele Yaszarv Kolos hgprimás a vallásügyi kérdések rendbeszedésébe, illetve elintézésébe. Mint egy második Pázmány Péter, ugy tűnik fel az u j hgprimás Magyarország egén. Első, érdemleges belemarkolása a vallási ügyekbe, sziszegésbe kergette az egész protestan-tizmust. Pedig ugyancsak szeliden és gyengéden érintette a szivek gordiusi csomóját. Minden egészséges szellemű akcziónak okvetetlenül mutatkozik üdvös hatása a kóros á'lapotok, az előítéletek, a csökönyös elfogultságok gör-csös rángatódzásaiban. A protestáns egyházi lapokon a vaskalaposság ideges vonaglása mutatkozik az u j hgpri-más által az egyházpolitikai helyzet elvi javítására meg-indított törekvésének hatása alatt. A közszellem egészsé-ges lelkiállapotában Vaszary K. hgprimásnak mint a nap ugy világító és melegítő főrendiházi kettős beszédére meg kellett volna egy szebb jövő tavaszi fakadásának indulni a hazai kereszténységnek a protestantizmus által negyedfélszáz év óta változó szerencsével elfoglalva tar-t o tar-t tar-t mezején. Tavaszi fakadás, azaz tar-tisztar-tultar-tabb eszmék s jobb érzelmek fakadása helyett azonban, sajnos, mit kell látnunk ? Hogy a prot. elfogultság és oktalan, mondhatni esztelen gyűlölség tüze annyi század alatt ki nem aludt, s most egy tisztultabb légáramlat fuvalmára itt is ott is lán-gokban kezd újra kitörni, mely a Krisztus egy igazságában és egy hitében való megegyezés várvavárt korszakát csak hátrább fogja vetni, ha nem segit a dolgok irgalmas mennyei Intézője s a lelkek ösztönei körében az egész-séges ösztönök felül nem kerekednek.
Azért tehát még egyszer mondjuk itt hogy a prot.
egyházi lapok nyilatkozatait a főrendiházi vita hatása alatt nem polémia, vita, védekezés vagy támadás, hanem tisztán-csupán tudomásvétel szempontjából közöljük itt, mint figyelemreméltó jelenségeket a magyar protestantiz-mus érzületének, lelkületének, hangulatának beborult,
ko-mor, haragos egéről.
A „Sárospataki Lapok* czikkének a bevezetése ez , N a p v i l á g r a j ö t t tehát elvégre is a várva-várt, köz-békét hozónak hirdetett, Rómában kifőzött, itthon még a főpásztorok előtt is bölcseség köveként rejtegetett — modus vivendi. A herczegprimás ur ő eminentiája, mióta kezében van a legfőbb pásztor-bot, boldognak boldog-talannak h i r d e t t e : ne féljetek, nincs többé — elkereszte-') Szándékosan nem teszünk sehol semmi megjegyzést a szö-veghez, hogy a protestáns szellem viharos hullámzásának m o r a j a teljes közvetlenséggel ütődjék nagyérdemű katholikus olvasóközön-ségünk füleibe.
lési vita ; én feltaláltam a talizmánt, mely boldogságot fog adni Rómának és Magyarországnak, katholikusnak és protestánsnak, kormánypártinak és ellenzéknek egyaránt ;
csak várjátok és lessétek, mikor látom jónak azzal elő-állani (addig pedig kereszteljetek továbbra is „el") ! É s ime megszólalt az egész ország által néma áhítattal hall-gatott Sphynx és lőn — miként ezt a jeles Aesopus talán még Krisztus előtt megirta — hogy „parturiunt montes: nascitur ridiculus mus."
Tisztelettel kell meghajolnunk a herczegprimás ur ő eminentiájának nagy jó akarata és törekvése előtt, hi-szen ő, mint mondja, olyan valamit talált fel, a mi ben-nünket, protestánsokat is meg fog nyugtatni. É n csak azon csodálkozom, miként lehetett a tudós főpap oly sokáig abban a boldog hitben, hogy az ő féltve őrzött modus vivendije olyan, ha nem is világra, de legalább is országra szóló nagy eszme, mely előtt hódolattal fog leborulni e hazában minden katholikus és protestáns, sőt talán még a hitetlen pogány is ! Hát én nyugodtan me-rem kérdezni a hazai protestantizmustól : meg vagytok-e elégedve a herczegprimás ur ő eminentiájának magya-rázatával ? s nyugodtan merem előre leirni a feleletet : ments meg U r a m Isten az ilyen törvénymagyarázótól ! Mert bizony a herczegprimás ur is éppen olyan jó (értsd : vakbuzgó) pápista, mint akár a hires Schlauch püspök, avagy akármelyik plebánus; és nem csalt az én kálvi-nista sejtelmem, midőn a hirdetett csodás hatású modus vivendire előre azt gondoltam : timeo Danaos et dona ferentes!" . . .
A budapesti „Prot. egyh. és isk. L a p " nagyobb súlyt akarván a latba vetni, még szenvedélyesebben zajongd A czikk bevezetője im itt következik :
, S o k á i g rejtegették, titkolgatták azt a modus vi-vendit,.ami Magyarország belbékéjét volt megmentendő, s mikor végre görögtűz és harsonák zengése mellett nyilvánosságra hozta titkos találmányát maga a feltaláló, akkor kisült, hogy jobb lett volna azt tovább is
rejte-getni, mert béke helyett harczot proklamált, szeretet helyett gyűlölséget. Nem u j ez a modus vivendi, r é g ü nagyon régi, az a bizonyos Izidor alkalmazta legnagyobb terjedelemben, aki minden római történetirónak, törvény-hozónak és magyarázónak méltó példányképe. Magának a római egyháznak modus vivendije ez, melynek köszönheti nagyságát, hatalmát, dicsőségét, gazdagságát; de egy-szersmind minden eszes lénynek tőle való elfordulását.
Magyarra nem akarom lefordítani, mert félek, hogy indulatosságomnak tudnák be a fordítás hűségét, de a legszelídebb körülirással sem egyéb e modus vivendi,, mint történelemnek, törvénynek, ténynek, viszonynak, érzelemnek, jognak, erkölcsnek, beszédnek, még magának az élő Isten beszédének is „a czélnak megfelelő értel-mezése."
Az egyedül üdvözitő egyház magyarországi herczege, a szent cselekedetek és erkölcsök és erények főfő őre és példányképe — mert római fogalom szerint ez kell, hogy legyen a herczegprimás — most sem ajánl kevesebbet a béke helyreállítására, mint az 1868-iki LlII-ik t.-cz.-uek
„a czélnak megfelelő értelmezését,* amit ha valami k ö -Mily eszeveszett fennhéjázás ! A szerk.
RELIGIO. 7ö fönséges halandó ajánlott volna, ugy neveznénk
magya-rul, hogy : meghamisítását.
Ennek támogatására tart egy beszédet, hosszút és szárazat, unalmasat, mint a milyenek történelmi munkái, és ebben a hosszú beszédben nem tesz egyebet, mint a saját álláspontjukat s a protestánsokét „a czélnak megfe-lelőleg értelmezi."
E s ennek, és Schlauch erősebb, de szinc ily ferdítő beszédének u j o n g a napi sajtó, ezt dicséri minden elme-termékek felett, s emellett csak ugy odavetőleg emlékezik m e g az igazi szabadelvüség hü és egyenes bajnokainak, a bátor Szontághnak, lelkes P a p p Gábornak és ékesszavu, hatalmas érvelő Szász Károlynak beszédeiről — és amel-lett magát mégis szabadelvűnek vallja.
Valóban nem t u d j a az ember, mit bámuljon inkább, a klérus bátorságát-e, hogy a XIX. század végén a sza-badság véren szerzett hazájában ilyen beszédekkel elő mer állani ; vagy a közvélemény gyárainak viselkedését, hogy ezekben a beszédekben nem a nemzetnek és sza-badságnak, j o g n a k és minden liberalizmusnak gyilkos mérgét, hanem a szónoklati mestermüvek remekeit látják és magyarázzák.
H á t nem t u d j a a napi sajtó ezekben a beszédek-ben az együgyűek gyönyörködtetésére szánt görög-tüzet és r a k é t á k a t a kénkőfüsttől megkülönböztetni ? Szomorú, ha nem, de még szomorúbb, ha megtudná, de nem akarja."
í m e a protestáns hangulat gyönyörűségei !
A „RELIGIO" TÁRCZÁJA.
Török és keresztény.
(Vége.)
Már most azt akarják, hogy daczára ezeknek az érdemeknek az egyház, a papság, sőt maga a vallás is kiszoruljon az iskolákból. Az u. n. általános emberi mo-rál, mely hiával van minden hitvallásnak, igen nagy szerepet vitt a porosz iskolatörvényjavaslat körül lefolyt vitákban. A kereszténység megostromlása a felekezet-nélküli iskola sürgetésével nyiltan felszínre vetődött. De a felekezetnélküli iskola a legvilágosabb ellentmondásban van azzal az alapelvvel, melyhez a korunkbeli kormányok még valamennyien szilárdul ragaszkodnak, t. i. hogy a keresztény hit egy való társadalmi igazság.
Ezen elv következménye, hogy a gyermeknevelést a kereszténység szellemének kell áthatnia, s hogy a vallási tanitás, mely kétségkivül a papokat illeti meg, az isko-lában nem nélkülözhető. Ide tartozik azonban az is, hogy ama könyveket, melyek a felekezetleniesség szellemében Íródtak, s melyek a történelmi igazságok elferdítésével ellenségkép lépnek fel az egyház ellen, de a kath. i f j ú -ság mégis rákényszeríttetik, onnan kiutasítsák.
A családnak joga a gyermekek neveléséhez elidege-níthetetlen valami ; hamis tehát az a tan, mely az állam-nak a nevelés- és tanitás terén való egyeduralmáról szól.
Az állami iskola elve, egy szocziális elv. Ha az államnak j o g a van ahhoz, hogy az egész nevelésügyet a k o r m á n y o k ügyévé tegye, és a gyermekeket az időnkint való
minisz-ter m u s t r á j a , chablon-ja szerint idomítsa, akkor joga van a magán vagyonjog megszüntetésére, az állampolgárok vagyonának felforgatására és állami uton való kezelé-sére is.
Az állami omnipotenczia, melyen az állami iskolák alapszanak, belenyúl a család és a lelkiismeret szentélyébe, s az állampolgárokból rabszolgákat csinál!
Mill Stuarf, angol filozófus igy szól: „Nem lehet igazolni azt, hogy a kormány a népnevelést a maga ve-zetése alatt tartsa. Ez egy elviselhetetlen despotia lenne ; mert az a kormány, a mely egy nép érzéseit és gondolatait ennek ifjú korától kezdve egy határozott alakba tudná összeszorítani, az olyan szolgaságba h a j t h a t j a azt, a mi-lyenbe akarja. Ha a tulerőszakoskodás az iskolai oktatás-ban a türhetetlenségig fokozódott, ugy ez inkább az által történt, hogy a mi vallási és társadalmi életünkbe a leg-gonoszabb kulturbarczok idejére emlékeztető eljárással belenyúltak, avatkoztak."
Granderath jezsuita atya f. évi márczius 7-én a
„Constantia" társaság indítványára 10 tudományos-apolo-getikus előadást kezdett Dortmundban, melyeknek tár-gyai : „Az újkori hitetlenség terjedése és következései.
Az emberi nem tanúságtétele Isten léte mellett ; Isten a mindenség a l k o t ó j a ; stb." nem tűztek más czélt maguk elé mint a rendi tevékenység rendes folytatását, vagyis missio-gyakorlatot.
A szövetségi tanács az 1872. jun. 4-iki és 5-iki törvény 3-ik §-a alapján elhatározta ugyan, hogy a Jézus társasága tagjainak, mivel e rendet a német birodalom területéről kizárták, a rendi tevékenység folytatását kü-lönösen a templomok- és iskolákban, valamint a missio-gyakorlatok tartását, meg ne engedjék, ez a tilalom azonban nem t e r j e d t ki az e fajta előadásokra, melyeket magán társulatokban szoktak tartani, s melyeknek czélja nem más, minthogy a keresztény vallású polgárokat ama harczuk alatt, melyet a jelenkor felforgató eszméi ellen vivnak, keresztény hitükben és monarchikus érzületük-ben megerősítsék. Már a 7. előadásnak kellett volna megtartatnia, ekkor azonban a további előadásokat betil-tották.
H a meggondoljuk azt, hogy V o g t Károly, berni tauár „Az embernek a majomtól való származásáról;"
Hiickel jenai tanár az „Ös-iszap"-ról, a szocziál-demokrata Wesch Crefeldből, Ihrer asszony Berlinből, Dr Rüdt Heidelbergből, szóval az összes atheisták és anarchisták zavartalan előadásokat t a r t h a t n a k D o r t m u n d b a n : akkor bizonyos, hogy az efféle intézkedés egy cseppet sem alkalmas arra, hogy bizalmunkat a kormány részéről jövő igazságos és pártatlan intézkedés iránt megerősítse.
Hitelt adnak ellenségeink hazugságainak és rágal-mainak és a legsértőbb bizalmatlansággal bánnak velünk.
Igen, még attól sem riadnak ma már vissza, hogy üldöz-tetésekhez folyamodjanak ellenünk, mig a többi hitvallá-sokat békében hagyják, és senkisem törődik velük. Még az atheistákat s anarchistákat is, kik pedig az emberi társadalom épületét a k a r j á k romba dönteni, békében h a g y j á k . Csak a katholikusokat szeretnék törvényen kivül helyezni, csak velük bánnak idegenek módjára, csak őket akarják a „prot. c s á s z á r s á g á b ó l kizárni.
É s m i é r t ? — A pogány Róma ugyanilyen hangon szólt, ugyanilyen bánásmódot tanúsított a keresztények iránt. S ezzel nem is mondottunk olyan s o k a t ; tekint-sünk csak Irland felé és hallgassuk meg az „Evangélikus szövetséget."
Azon sok áldás után, a miben a keresztény hit az emberiséget 19 századon át részesitette, az alattvalói hűség próbáit, melyekről ez bizonyságot tett, már bizo-nyára elégségesek, kielégítőknek lehetne tekinteni, és mégis sohasem látott makacssággal rántanak elő a sír-ból régóta eltemetett előítéleteket, s szítanak fel rég kialudt ellenségeskedéseket. — Ki az, a ki a haza iránt való hűségben vélünk megmérkőzhetnék, kinek hite szi-lárdítja jobban a hiteles tekintélyt? Midőn Calvin azt állította, hogy az evangélium követőit au polgári törvények lelkiismeretük szerint nem kötelezik, a-: kath. egyház volt az, a ki ellene sikra szállott, melynek tana ebben áll :
„Engedelmeskedjetek a fennsőségnek, mert minden fenn-sőség Istentől van," s mely még ma is ezt tanítja : „A polgári hatalmat abban az alakjában kell elismerni, a melyben az tényleg létezik."
A vádak és ellenséges támadások ennek daczára sem szűnnek meg, és egészen igaz az, hogy a kath. ember a mohamedánok között nagyobb becsülésben részesül, és hitvallásának szabadabb gyakorlatát élvezi, mint olyan helyeken, a hol a lakosság túlnyomóan protestánsok-ból áll.
I t t egy lelkész sem merészkedik az utolsó vacsorát teljes ornatusban s ugy hogy az egyházszolga lépkedjen előtte, a beteg lakására vinni, egyetlen processiónak sem szabad az emberek szine előtt mutatkoznia. Guny és szi-tok lenne a lépés következménye s a katholikusok iránti gyűlölet minden félelem nélkül napvilágra jönne.
Felállítják ezt az elvet: „A kisebbségnek meg hell
Felállítják ezt az elvet: „A kisebbségnek meg hell