* *
A Rajna p a r t j á n , a régi római ut mentén van egy mértföldjelző, 1600 éves, r a j t a e fölirás : pro patria consumar; ez a mértföldjelző figyel-meztette a római k a t o n á t távolfekvő hazájára és kötelességére. István király alakja a mi bo-lyongásunk mértföldjelzője; távol az ő korának elveitől és életétől, elszakítva tőle egy hiu, üres, pogány fölfogás és divat erőszaka által, elvá-lasztva tőle sok század bajai és alakulásai által, a szellemek jelen harczában leolvassuk mi is r ó l a : pro patria consumar! István hazájáért
meghalok; azért a két hazáért, mely Istvánt nagyranevelte; az egyik a lelkek hazája, a kath.
kereszténység, Krisztus helytartójával, Péter utó-dával, a püspökökkel és papokkal ; a másik ez az ország, ahol születtünk, ahol István koronája ragyog s a király fölkent személyében István u t ó d j á t üdvözlik ; ez a mi magyar hazánk. István öröksége: ezt a két hazát szeretni, . . . István kívánsága: ezt a két hazát vérünkkel s hódola-tunkkal emelni, . . . István i r á n t való tisztele-tünk : ez örökséget mindennél többre becsülni, hogy az ő nagysága, mely a keresztény egyhá-zat és a hazát, a keresztet és a koronát köl-csönös áldásul összefűzte, bennünk uj életre tá-madjon. Amen.
Iskola és jellem képzés.
— Eszmetöredék. — (Vége.)
Éppen érintettük, hogy nemzetek, államok meg-rendülhetnek, szinte halálhoz hasonló ájultságba, lethar-giába sülyedhetnek ; de mint a nagy Dupanloup méltó hivatal-utóda m o n d j a : „Mióta Jézus Krisztus vérének egy cseppjét a népek erejébe oltá, nem gyógyithatókká váltak-e ?*
Igen. de a gyógyító vér a népekbe, nemzetekbe csak a keresztény hitben élő, a keresztény cselekedetek által éltetett családok, csak a helyes nevelés utján szivároghat.
Ezt pedig csak a kinyilatkoztatásban levő minta, az isteni tekintély kalauzolta iskola eszközölheti, mely arra mun-kál, hogy az ifjú a természetében íölrezdült tökélyesedési kötelesség szózatára fáradhatatlanul törjön folyton előtte lebegő fensőbb, eszményibb czélja felé . . .
Ha már igy az iskolának elengedhetlen tartozása a nemes erkölcsi jellem kialakítása: ha a fődolog a valódi
öntudatra és önérzetre eszméltet és az összes tehetségek-nek egybehangzó képzése és ennélfogva az akaratnak is olyatén szilárdítása, hogy az miud az egyéni belvilágban támadó indulatokon és netán duló szenvedélyeken, mind a kívülről kísértő viszonyokon illetőleg diadalmaskodni
birjon, az ideiglenes mellett örök czélját folyton szem előtt tartva, semmi olyasra ne vetemüljön, a mi emberi méltóságára, lelkére nézve szégyenletesen lealázó, vagy, ha gyarlósága miatt, a „Sturm und Drang"-féle forrongás zűrzavara és kábitó zajában elszédült, legalább tántoro-dása után, őszintén magába t é r j e n ; s ha az oly társaság, mely a vallást nélkülözheti, az ádáz korszellem ártal-maitól megóvó s önfentartásra képessé tevő keresztény hit- és erkölcstant, anélkül, hogy jellemképző czélját föl ne adja ; nem nélkülözheti anélkül, hogy ne koczkáztassa életfontosságú föladatát, nem vesztheti el figyelme elől a nélkül, hogy hasonlóvá ne legyen azon vándorhoz, a ki vezérfáklya gyanánt tekinti a bolygófényt, mely pedig nemcsak czéljához nem vezeti, de sőt életveszélyeztető süppedékbe viszi; vagy. hogy hasonlóvá ne legyen a h a j ó -hoz. mely delejtüjétől megfosztva, iránytalanságában nem egyszer igyekszik menekvést keresni az örvény Sirén-hangtól viszhangzó mélyében.
A mint az egyre borongóbb tünetekből, melyek az alsóbb rétegekben gyülemlő vulkánszerii elemek tetemes mennyiségét m u t a t j á k , bőven sejhetni, a jövő még nagyobb megpróbáltatásokat készit számukra, melyeknek elviselé-sére sokkal több lelkierő fog szükségeltetni, mint a meny-nyi jelenben tapasztalható . . . Okosság dolga az előgon-doskodás, — s még az eshetőségekre is elkészülés . . . Mert „quidquid erit. superanda omnis fortuna ferendo èst". (Verg. Aen. V. 710.) Mire nézve az előadottakból csak a vak nem látja be azt is, miként arra, hogy mi, magyarokul. kiknek szemei elől a legnagyobb magyar, halhatatlan Széchenyink által kitűzött előkelő czél, t. i.
„fajtánknak nemcsak biztosítása, de egykori földicsőitése is", sohasem tűnhetik el, — mentől elébb biztosithassuk az életre való jobb jövőnek szabadságunkat, igazi törté-nelmi alapon, hagyományosan keresztény, keresztényiesen erkölcsös s erkölcsösen öröklött nemzeti irányban kell előre törekednünk, miként eleink is tőnek . . . Hisz Tacitus óta axióma számba megy az, hogy minden intéz-mény, tehát minden ország csak azon eszközökkel tarható fön, melyekkel alapítva volt . . . Valamint, pedig a forrás vize, heterogen elemek küzbevegyiilésével, az egészségre s életre ártalmassá sőt veszélyessé válik : ugy az idegen, a külföldihez való szertelen szitás, még eldobásával is annak, bár századok tanúskodjanak is életképességéről, a mi magyar . . . Árpád testvértelenségbe j u t o t t nemzeté-nek tagadhatatlanul sokkal ártalmasabb, sőt közromlást okozó ! Más népek jellemét, műveltségét tehát, nehogy, mint külső máz, külcsín benső erők megtörésével végződ-jék, -a nemzeti közszellem az erkölcsök nemesítésére a társadalmi rend javítására csak a magok jobbik termé-szetéhez, szokásainkhoz viszonyitva ápoljuk, hasonlítsuk.
Nevelési eljárásunk czélja nem lehetvén józanul más, mint az embert keresztény nagykorúságra emelni, okta-tásunk folytonos tekintettel a minden kultura gyökerére, a keresztény elemre, mint a melyben az emberi életben
17*
annyira szükséges igaznak, szépnek és jónak eszméi leg-fönségesebb összhangban valósulvák, és melyhez hasonlóan kell az ifjúnak gondolkodásában, érzésében s cselekvésé-ben kialakittatnia. Rendén való továbbá a multak oly tükrébe is tekintgetni, melyből jelenünk, sőt jövőnk is tanulságosan mutatkozik, azért nemzetünk tiszteletes sa-játságai, a nagy elődök kővé rakódott tekintély, kegyelet, henikus szellem s erkölcsi erő élő s elevenitő, magas értékű emlékei, melyek dicsőültjeinkhez szent érzelmekkel fűznek, és melyek, mivel egyszersmind éltető eszmét, buzditó példányt és megvalósítandó eszményt nyújtva a még meg nem vesztegetett érzelmeket minden szép. nagy s nemesre leghathatósabban ösztönzik, a nevelés meleg-ágyát képezék mindenha, az ősi zamat megtartásával, minden oldalról müveitessenek, kifejtessenek. A kiinduló pont a tiszta keresztény érzelmek s ősi erények, melyeket már a hajdani pogánybölcselem melegen ajánl az erkölcsi jellem szilárdítására, igy intvén: „Moribus antiquis res stat Romana, virisque." (Enn. Annal. Rel. p. 73), szóval a nemzet sajátos jobbik szelleme legyen kivált e korban, midőn az u j áramlat a multakkal szakitásra biztat, és a kegyelet ápolását gúnyolva, mindattól elidegeníteni ipar-kodik, a mi nemzeti létünk legbiztosabb alapja, mondhatni
főfeltétele . . . Vagyis, miként egyik jelesünk m o n d j a : „a nemzettel való együttértést kell ébresztgetni s föntartani,"
hogy jelenünk elcsenevésző, törpe jelenségeivel szemben az ifjú ön nemzete múltjának fölemelő, nagy példáiból merítse a haza, a magyar haza édes, forró, mindent át-ölelő szeretetének táplálékát, megedzve és aczélozva aka-ratát, azon küzdelmes hűségéből és mintaszerű honfi jelleméből nyerjen lelkesedést s tetterőt a változó sors szeszélyes ajándékai — az öröm s bánat, remény s csa-lódás, vigasztalódás s fájdalom, diadal s vesztesség között egyaránt a kötelességek önmegtagadó teljesüléséhez, szó-val ily alakban ismerje az élet propaedeutikáját.
E s az eredmény ? Az ilyen iskolanevelés lesz azután az a föld, melyből a bukás örvényei felé sodortatott nemzet, miként Herakles Anteus ellenében, még a meg-próbáltatás válságos napjaiban is, erőt meríthet intensiv s extensiv gyarapodásra ; az az Ariadne-fonal, mely a kinzó kételyek éjében, a dolgok zavaró útvesztőjében a vezérlő u j j biztos irányát m u t a t j a m e g ; az a Siloe-tó, mely bölcs haza, mint a benne fürdő, a netalán rá su-lyosodó testi-lelki betegségben újra meg ú j r a erőt vehet arra, hogy daczolhasson viharral, vészszel, sőt még a nemzeti közélet ünnepelt apostolait, hazai közügyük épü-letének egészséges talajból nőtt, de már — sajnos — részint kidőlt, részint mint kidőléshez közellevő gránit-oszlopait is pótolhatja. Csak ilyetén nevelés vezet el nem-zeti műveltségünk pantheonába, ekként j u t u n k el szellemi kincseink ismeretére ; ez által fakad keblünkben a vágy : nemzetünket az ethikai alapú és igazán léleknemesitő, valódibb művelődés, komolyabb haladás utján, a szellem-erkölcsi hatalom ama fokára, hol a költő-fejedelem, a szinte áhitatszerü bensőséggel szóló Vörösmartyként :
A nemzet Isten képe lesz, Nemes, nagy és dicső, Hatalma, üdve és neve Az éggel mérkező !
Dr Csősz Imre.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
B u d a p e s t , aug. 27. A hangulat a protestáns tábor-ban a főrendiházi vita után. III. —
Folytatnunk kell, a mit be nem f e j e z t ü n k : a két legszájasabb prot. egyházi lap vaskalapos fejtegetéseinek s érdekes kifakadásainak bemutatását a prot. táborban uralkodó hangulat iránt való tájékozódás végett.
A vég végét pedig kezdjük a kevésbbé érdekessel : azzal, hogy mit mond dr Finkey Ferencz ur a „Sáros-pataki Lapok"-ban a hgprimás főrendiházi beszédjéről
„futólagos" megjegyzéseiben. Első kifogása Finkey urnák az, hogv a hgprimás azt mondta, hogy a protestantizmus csak 1868. óta követi a „sexus sequitur sexum" elvet a vegyes házasságok tekintetében. Nos, h á t abban csak-ugyan igaza van a hgprimásnak, akár tetszik Finkey urnák, akár nem, hogy a protestantizmus csakugyan csakis 1868. óta követi mindkét nemű gyermekekre ki-terjesztve, vagyis teljes következetességgel a „sexus sexum sequitur"-féle elvet. Addig 1791. óta megelégedett annak fele részével, t. i. csak akkor volt a sexus valláshatározó protestáns szent kánon, ha az apa volt protestáns. Más esetekben a sexus még nem volt a magyar protestantiz-mus szent kánonja.
Azt mondja továbbá Finkey ur, hogy „már 1791.
óta mindig a „sexus sequitur sexus" elv, mint legméltá-nyosabb s a természet rendje szerint is — legalább sze-rintem, úgymond — legindokoltabb elv volt törekvéseink czélja. Finkey ur itt kettőt állit. Első állítása az, hogv a sexus-nak szent kánonná való emelése volt törekvéseik czélja, azóta t. i., hogy eredeti, kiátkozó elveikkel szemben a vegyesházasságokat, mint a katholikusoknak hitöktől való eltántoritásának eszközét megkedvelték. Nos, hát ezt senki kétségbe nem vonja. Egészen másképp állunk má-sodik állításával szemben. Azt mondja, hogy a „sexus sequitur sexum"-féle elv a „legméltányosabb" s a termé-szet rendje szerint is „legindokoltabb." Bátrak vagyunk a sárospataki észjárásnak helyességét ebben az állításban kétségbe vonni. Már többször fejtegettük ezt a kérdést.
T. olvasóink az ismétlést meg fogják nekünk bocsátani, látva azt, hogy arra az igazság védelme miatt kénysze-rítve vagyunk. Mi az a sexus ? S mi az a vallás ? A sexus — az a testi szervezetnek egy bizonyos czélra való tekintetből meghatározott irányban való alakultsága.
Tisztán szomatikus, testi, mondhatnám állati tulajdonsága az embernek, mert most itt csakis emberekről van szó.
S mi a vallás ? Lelki tulajdonság, a melynél fogva az ember lelke habitualiter vagy aktualiter, cselekvőleg is Istenre mint a mindenség U r á r a van irányítva. Már most azt kérdezem, hogy mi köze van annak, hogy a természet játéka valamely gyermeknek férfi a másiknak női ivar-szervet adott, ahhoz, hogy micsoda vallást kövessen az illető s micsoda valláshoz tartozandónak tekintessék min-denki á l t a l ? Ha a sexus a vallás meghatározásának jog-czime lehetne, akkor épp oly j o g g a l lehetne az államnak egyszer jókedvében azt is kimondani, hogy vegyes házas-ságból született gyermekeknél, ha az apa barna és az anya szőke, valamennyi barna gyermek az apa és vala-mennyi szőke gyermek az anya vallását kövessék. A sexus
RELIGIO. 133 és a szin mind a kettő a testi szervezet természetének a
j á t é k a ; ha az egyik jogczimül állitható fel a vallás meghatározására : akkor a másik is felállítható, annál is inkább mert mind a kettőnél meg van a magyar protes-tantizmus által oly annyira ambiált „egyenlőség" osztó chance-a, az egyenlő osztás valószínűsége.
Mily óriás bóditó hatása van egy-egy rögeszmének az emberek lelkére, m u t a t j a a magyar protestantizmus-nak igazán fanatikus ragaszkodása a sexus sequitur sexum-féle természetellenes előitélethez. Egy zsidó, pedig se ethikát, se jogfilozófiát nem tanult, mikor megmagya-ráztam neki, hogy mit követelnek s mihez ragaszkodnak protestáns atyánkfiai oly k o n o k u l : t. i., hogy a testi szervezetnek „wem" szerint való különbözősége döntse el, hogy vegyes házasságból született gyermekek közöl ki micsoda vallás követője legyen, csodálom, monda az e kérdésben elfogulatlan zsidó, hiszen tudhatnák, hogy lelket bus szerint mérni nem szokás. E s csakugyan. Annak eldönté-sére, hogy ki micsoda vallást kövessen, az ember észlényi természete szerint két tényező bir csupán joggal : az igaz-ság kötelező ereje (tárgyilagos determináczió) és az em-beri akarat szabad elhatározása (alanyi meghatározás.) Amaz föltétlen ; emez föltételes törvény. Ha a modern magyar államnak vagy belátása, vagy bátorsága nincsen azt mondani, hogy én csak egy vallást ismerhetek el Istentől kinyilatkoztatott vallás gyanánt s következésképp vallási kérdésekben csak ennek az elveit érzem magam feljogosítva és kötelezve követni: hát akkor nincs más hátra, mint az alternatíva második részének elfogadása, t. i. kimondása annak, hogy döntsön hát az illetékes aka-ratok szabad elhatározása. Az államnak nincsen joga ben-nünket képtelenség és természetellenesség követésére kötelezni. A sexus stquitur sexum-féle elvet csak
álmo-dozó m o r d h a t j a tehát a .természet rendje szerint is
„legindokoltabb s legméltányosabb" elvnek. Mikor csak két vallásmeghatározó tényező létezik, t. i. az igazság és a l e l k i i s m e r e t : akkor egy harmadiknak keresése vagy pláne felállítása a lehető legindokolatlanabb eljárás, igazi oktalanság. Méltányosságot gyakorolni pedig oktalan el-járással csak azok szoktak, akik nem tudják, hogy mit tesznek, sőt, hogy mit beszélnek.
Czikke további fonalán Finkey ur elárulja, hogy mi a vegyes s általában véve a házasságokra nézve a ma-gyar protestantizmusn&k a legfőbb ó h a j t á s a : a polgári házasság, vagyis a házasságnak teljes emancipácziója a vallás befolyása alól. Méltó kívánság a protestantizmus szelleméhez !
Finkeyénél sokkal érdekesebb produkczió az, melyet dr Aristophanes inszcenirozott a budapesti „Prot. egyh.
és isk. Lap" idéztük számában. I t t már görögtűz és rakéták is szerepelnek, sőt még „kénkőfüst" is szinre kerül, akárcsak mint W a r t b u r g b a n , a hol Luther tinta-t a r tinta-t ó j á tinta-t voltinta-t kénytinta-telen a kisértinta-tő ördög utinta-tán dobva fal-hoz vágni. S legcsodálatosabb e dologban az, hogy a kénkőfüst akkor jelenik meg a szinen. mikor a hgprimás nem kevesebb embert, mint a haza bölcsét, Deák Feren-czet idézi avval az intésével, hogy a „főrendiház (ugyanez a kötelessége az alsóháznak is) dogmatikai kérdések fölött ne vitatkozzék, mert a dogmákat minden vallás maga
szabja meg híveinek, s azok aztán higyjék meggyőződé-sük szerint." Nos, hát ez volna az a kénkőfüst, igazán?
Lám, mily keveset tanult a magyar protestantizmus, mily keveset feledett előítéleteiből s mennyire semmit sem változott meg vakbuzgó vaskalaposságában. A
legvilágo-sabb igazságok reá nézve „kénkőfüst", mihelyt hatalmi aspiráczióira, uralkodásra törekvő vágyaira féket vetnek.
Különben a „honfiúi könnyeket" ontó „kaczagós"
czikk alól kilóg a lóláb, a hiúság lólába. Legjobban f á j az atyafiaknak, hogy népszerűségük hanyatlóban van, s a főrendiház és a napi sajtó a hgprimás beszédjének tap-solt, az eddig superintendenseknek nevezett u j „püspök"
urak beszédjeit pedig jéghidegen fogadta. A legfőbb argu-mentum pedig az egész produkczión végig nem egyéb mint az a farizeusi imádság : mi j o b b magyarok és hazafiak vagyunk, mint, azok az átkozott pápisták ott szemben !
Még csak egy észrevételt teszünk. Azt mondja Aristophanes ur, hogy „Magyarország élni fog, mig kál-vinista sziv dobog a földön." H á t akkor, mi lesz. hogyha
kálvinista sziv nem fog dobogni többé a földön? Mert volt ám idő, mikor ilyen szivek nem dobogtak a földön, és Magyarország mégis volt, igen, — Magyarország volt, még pedig talán kissé függetlenebb s hatalmasabb, mint
most, a mikor kálvinista szivek dobognak „a földön."
? ?
B é c s , aug. 20. Mi történt a linzi katholikus nagy-gyűlésben a katholikus sajtó érdekében? — Ezt a kérdést tette fel a tek. szerkesztő ur nekem feleletre. Nos hát, elmondom. A legérdekesebb az, a mi a nagygyűlés sajtó-ügyi osztályában (Preszsection) történt. Itt az első ülés f. hó 11-én reggel gyűlt össze. Ily népes
szakosztály-ülés az egész idő alatt egy sem verődött össze. A nagy tódulásnak oka kettős. Elsőben is a sajtó hatásának óriás nagysága, majdnem kiszámithatatlansága, már a katholi-kusok körében is el van ismerve. Aztán ott Linzben
mindenki el volt rá készülve, hogy a katholikus sajtó ügyében az erélyes eljárás barátjai nagy követ fognak a vélekedések tengerébe bedobni. Az uj konservativ tö-redék, a melynek vezéreit — Liechtenstein Alajos her-czegben, monsignore dr Scheicherben, Opitz Ambrus lap-szerkesztőben és dr Lueger reichsrathi képviselőben — mindenki ismeri, a legújabb időben rendkívüli tevékenységet fejtett ki a végett, hogy a kath. nagygyűlés körében elveiknek lehető legnagyobb elterjedést vívjanak ki, kü-lönösen pedig, hogy a sajtó osztályban erélyes elhatáro-z á s o k r a birják a befolyásos elméket. Váratlan segítség érkezett az osztrák erélyes párt részére a nagy német birodalom részéről az ottani sajtó képviselőiben és a harczias Dasbach trieri képviselőben.
A Taaffe-kormányt pártoló Hohenwart-féle conser-vativek és az azt ostromló erélyes pártiak közt a viszony a linzi katholikus nagygyűlés előtt egy héttel dr Lueger és a „Vaterland" polémiája által éles ellentétté fejlődött ki. Dr Lueger, a bécsi keresztény szocziálisták vezére, a r r a törekszik, hogy egy nagy keresztény néppártot
ala-pitson, vagyis, korunk demokratikus irányzatát a keresz-t ény keresz-társadalmi reform elvei álkeresz-tal igyekszik gyümölcsözővé
tenni. E mellett dr Lueger különben is ellenlábasa a
kormányt pártoló Hohenwartnek, és a határozott katho-likus elvű férfiak egész tábora ebben is igazat ad neki.
Az ujkonservativek azt akarják, hogy ezentúl több gond fordittassék a népre, mint a tűké uraira. Oly, ha-tártalan corruptio által b u k á s b a sodort részvény-társasá-goknak, milyen például az osztrák-magyar Lloyd és Duna-gőzhajózási társaság, a nép adófilléreiből segítséget nyújtani, vagy a valutát a börze hatalmasainak értelmé-ben „szabályozni," ilyenek nem czéljai az ujconservativ pártnak. Ez a párt továbbá minden közösséget elutasít magától a minden színben csillogó Taaffeval, a ki ma conservativ, holnap liberális. Ez az ujconservativ párt nem érti, hogyan lehet a katholikusoknak olyan kormányt támogatni, a mely tizenhárom év óta a katholikusoknak nem tett semmit s a mely conservativ czégére daczára egészen szabadelvű.
(Vege köv.)