megőriz-zétek ; mert attól függ örök üdvösségtek, melyet
Urunk és Üdvözítőnk kinos halála által és drága
szent vérének árán szerzett számunkra. Ha a
h i t e t híven megtartjátok, Isten szent
kegyelmé-vel könnyen fogjátok teljesíthetni azon fontos
kötelességeket, melyeket egyházi, családi és t á r
-sadalmi viszonyaitokból kifolyólag okvetetlenül
teljesítenek kell, ha i t t a földön megelégedésben
és jólétben élni, a siron tul pedig örökké
bol-dogok lenni akartok. Ezen kötelmekről is
kívá-nok szólni. (Vége köv.)
RELIGIO. 43
A világi kath. főrendiek beszédei az u. n.
elkeresztelési vitában.
— Julius 4-én. —
Zichy Antal.
Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! Sajnálom, hogy ily késő órában kerül reám a sor. Meg-vallom, én is nagyfontosságunak találom e tárgyat, ugy, hogy a mondottak által kimeritettnek nem látom és azt hiszem, még sok szó fér hozzá.
Meghajolva a nagyméltóságú ház figyelmének lát-ható lankadása előtt, csak arra kérem az én előttem szóló t. barátomat, Szontágh Pált, hogy engemet, régi barátját, tisztelőjét ne méltóztassanak m i n d j á r t mai sza-vazatom után, ahhoz a csoporthoz sorolni, amely tüskön-bokron vakon meghajol az egyház tekintélye előtt, elle-nében az államnak. Nem tartozom azok közé, jegyezze meg t. barátom Szontágh Pál, akik Canossába mennek nemcsak, hanem állandóan ott maradnak a behavazott templom lépcsőjén folytonosan vezekelve.
A még ezután kilátásba helyezett — reméljük — igazán szabadelvű javaslatok és intézkedések reánk váró tárgyalása alkalmával be fogom ezt bizonyítani; remélem, lesz reá alkalom, hogy ennek próbáit adjam.
Azonban azokhoz sem szegődhetem, bocsánatot ké-rek t. barátomtól néhai Eötvös Józsefnek velem együtt tisztelőjétől, nem tartozom azok közé, akik az állam mindenhatósága előtt minden áron, minden kérdésben meghajolnak. Van egy nagyobb, magasabb, szentebb ügy, és ez az embernek vele született joga, amely lelkiisme-rete, vallásos meggyőződése teljes szabadságában és nyíl*
vánithatóságának jogában áll. A törvény ne nyúljon a család szentélyébe, mert amely állam oly jogokat arrogál, a melyek ellen az emberi érzületek fellázadnak, felbő-szülnek, az nem igazságos, az nem szabadelvű állam, az zsarnok állam es intézkedéseivel bizonyosan a legsúlyo-sabb következményeket fogja előidézni.
Mondhatom, rövidre szabhatom felszólalásomat, any-nyira megnyugtatva érzem magamat a primás ő herczeg-sége nyilatkozatának különösen ama része által, midőn azt méltóztatott mondani, hogy vagylagosan teszi indít-ványát, tudniillik az 1868. L U I . t.-czikknek vagy meg-változtatása, vagy olyan magyarázása, amely ebből a bonyodalmas kérdésből a kivezetőt békés uton, csendben, 1
minden megrázkódtatás nélkül, az állam tekintélyének veszélyeztetése nélkül lehetővé teszi.
E s valóban azt, a mit kultuszminiszter ő exczellen-cziája nyilvánitott és ami igen megnyugtatólag hatott reám, megvallom az, hogy ő sem t a r t j a valami csalha-tatlan, változhatatlan alaptörvénynek ezt a kérdéses tör-vényt, mely a jelen diskusszió t á r g y á t képezi, sőt szavai-ból némileg kisugárzott, hogy az önként, magától fog módosulni, t. i. az általános polgári törvénykönyvnek mindenki által várt és óhajtott behozatala alkalmával.
Tehát éppen azért, mert ő exczellencziája közel l á t j a azt az időt bekövetkezni, mikor e nyűg alól az ad-minisztráczió és az állam fel fog szabadulni, kérdem, van-e ok ideiglenesen addig is a kedélyek nyugtalanságát
lentartani és továbbra vinni ? (Helyeslés.) Van-e ok a r r a , hogy az állam egy nagy részének, a nagyobb résznek lelkiismerete megnyugtatása iránt, egy más kisegítő mó-dot és eszközt örömmel két kézzel meg ne ragadjunk ? (Elénk helyeslés.)
Méltóztatnak mondani, Schlauch püspök ő exczel-lencziája is felhozta, hogy Ausztriához képest is minő visszaesés van nálunk. E g y kis szégyenpirral kell igent vallanom e megjegyzésre, de egyúttal mindezeknek meg van az oka. H a keresünk, kutatunk a múltban, megta-láljuk azt. A 40-es évek agitáczióira méltóztassék vissza-emlékezni, mikor a vegyesházassági izgalom volt ; akik a törvényt, melyet most tárgyalunk és megbeszélünk hozták, azt hitték, hogy jól cselekednek és hasonló izgalmaknak elejét veszik, de fájdalom, azt látjuk, hogy a végrehajtás terén nem a törvényhozás, hanem a végrehajtás terén tévedtünk azon ösvényre, melyen akkor is az ország nagy többsége, vagy legalább ez a nemzeti ellenzék nagy p á r t j a tévedett. Manapság azt hiszem, mindenki belátja, hogy a közvéleményt ez akkor felzavarta.
Méltóztatik emlékezni, hogy szegény plébánosokat, akik vonakodtak a legszentebb szellemi presztácziót tel-jesíteni, mint a vallásos béke háboritóit, mint templom-rablókat és fosztogatókat büntették. Most pedig a kul-tuszminiszter ur ő exczellencziája nemes kedélyétől vezettetve, vagy csalhatatlan elvnek hódolva, t. i. ha törvény van, végre kell azt hajtani, ez oly eszköz, ame-lyet, megvallom, megdöbbenéssel hallottam említeni, s amelynek mielőbbi hatályon kivüli helyezését az ő és az ország érdekében legforróbban óhajtam. (Élénk helyeslés) Bátor vagyok egy kis inkonzekvencziára is figyel-messé tenni a méltóságos főrendeket, bocsánatot kérve, hogy oly hosszasan veszem igénybe a méltóságos főren-dek szives türelmét, ( H a l l j u k ! Halljuk!) amely inkonze-kvencziát a kultuszminiszter ur beszédében megjegyeztem magamnak. 0 t. i. azt mondta, hogy nem volna szabad interpretálni e törvényt, ellenben ő maga a végrehajtás által nemcsak interpretálni, hanem pótolni is bátorkodott azt, (Helyeslés) mert hol az 1868: LIII. törvényc/.ikkhez a szankczíó ?
Talán azt hiszi valaki, hogy a törvény megalkotói, köztük a halhatatlan emlékű Deák Ferencz is, emlék-szem, ő ajánlotta azt, ami ismét a régi reminisczencziák-ban leli psychologikus magyarázatát ; talán azt hiszi valaki, hogy a törvény akkori megalkotói feledékenység-ből hagyták ki ? Ha pedig ezt nem teszszük ki, akkor büntethető-e valaki? Nem. S e tekintetben nagy öröm-mel hallottam a miniszter ur finom disztinkczióját, hogy nem oly parancsolólag van szövegezve e törvény, mint ehhez hasonló más törvények, mert igenis a parancsoló mód s az indikativus közt különbség van.
Először ezért, másodszor pedig, mert abból a fel-tevésből indul ki a törvényhozás, nem volt szándéka a családi élet szentélyébe behatolni, hanem csak arra az esetre vonatkozólag tartalmaz szigorú intézkedést e tör-vény, mikor a családban a gyermek vallására nézve nem tudnak megegyezni, mikor kétely merül fel, halálesetre, gyámság, hivatalos nevelés esetében előáll a törvény s határoz e tekintetben.
3*
De nem hiszem, hogy a végrehajtó hatalomnak j o g a volna a törvényt nemcsak interpretálni, hanem egyúttal az ociosa restrigenda elve szerint egyesekre nézve sértő-leg interpretálni azt, sőt még pótolni is a szankcziót, amely hiányzott, belefoglalva azt rendeleti uton, amely-nek törvényszerűsége ellen — bárki mit mond is — minden embernek skrupulusának kell lennie, már csak formai tekintetből is.
Én örömmel üdvözöltem a miniszter ur ő exczellen-cziájának sok eddigi kezdeményezését, sőt nem egyre nézve szolidaritást is vállaltam vele és szívesen m a g a m r a vettem a gáncsokat is, amelyeket pl. az egységes közép-iskolai javaslatra vonatkozólag tettek. Örömmel és büsz-keséggel azok egyikének vallhatom magam, akiknek szerény hozzájárulása folytán a kisdedóvási törvényben létező imaszerű fohászt sikerült keresztül vinni, mi az-után tetszést is aratott s én igénytelen előfutója voltam, mint budapesti tanfelügyelő, midőn azt ajánlottam, hogy a napimunkát a közös iskolákban fohászszal nyissák meg, de nem voltam oly szerencsés, mint ő, mert minden oldalról megtámadtattam e miatt. Megtámadtak az atheis-ták, kik a közös iskolákat, mert közösek, vallástalanokká a k a r t á k fentartani,
Ezek után azt hiszem, hogy amaz engesztelő han-gulat folytán, mely t. barátom Szontagh P á l beszédéből is kitetszik, leszámítva abból azt az erőszakos két t á b o r r a való felosztást, ismétlem, ily engesztelő hangulat után reményünk lehet, hogy e kérdést szerencsésen és békésen megfogják oldhatni. (Helyeslés.)
De itt megvallom, szerencsétlen experimentumnak tekintem azt — bár nem tudhatom, mit rejteget tárczá-jában a miniszter ur.
Szilágyi Dezső igazságügyminiszter : Nem én fogom előterjeszteni. (Derültség.)
Zichy Antal g r ó f : . . . ha nem is a miniszter ur fogja formulázni, hogy egy még nem létező, meg nem született javaslat felett kritika gyakoroltatik. É n nem merem ezt megkisérleni, mert ez attól f ü g g , hogy mi lesz benne, mit fognak a paragrafusok mondani. De min-denesetre bizalmatlansággal tölt el az, hogy kétféle matri-kulák lesznek, mert az az egyenlőség jogérzetébe ütközik, hogy külön anyakönyvek fognak vezettetni a vegyeshá-zasságok esetében s ismét külön anyakönyvek a többiben.
Ebben helytelenséget Iátok, de bátor vagyok arra utalni, hogy mivel az állapot ideiglenesnek van elismerve a kor-mány által is, biztos kilátás van rá, hogy a polgári anyakönyvnek behozatala által a baj orvosoltatni fog. A mint ő excja magát kifejezte, bizton reméli, hogy ez az intézkedés az, amely minden b a j t megszüntet, s amely a kibontakozás ú t j á t megjelöli.
Hát ha ez a meggyőződése és a törvényjavaslat konceptusban már készen van, és rövid idő múlva ke-resztül is fogja vinni, akkor mi oka van neki, e rende-letet addig is fentartani ? Nincs-e több oka arra, hogy inkább bevalljuk ezt az egy gyarlóságot, hogy elkövet-tük a hibát, azt nem akarjuk folytatni? (Helyeslések.)
Méltóztassanak azt megengedni, hogy ha már eddig visszaéltem a t. ház türelmével, még Deák Ferencznek
egy tréfás adomáját elevenítem fel. Egy szisztémáról volt ugyanis szó, amelyhez erősen ragaszkodtak, akik csinál-ták, de minden ember meg volt győződve, hogy hiába ragaszkodnak hozzá, nem tartatik még sem fenn.
Az öreg Deák azt mondta akkor, hogy : Te, ha a mellényedet rosszul gombolod be, nem az első gombon kezded, hanem egy másikon, akkor nincs más mód hátra, mint kigombolni a begombol tat is és ú j r a kezdeni. (De-rültség.)
En részemről igaz lélekkel mondhatom, megnyug-vásomat nem a kilátásba helyezett anyakönyvben, e hibás dolog alkotásában, hanem abban találom, amit a herczeg-primás ő eminencziája oly bölcsen, mérsékelten és ha-tározottan előadott. E n szívvel csatlakozom előadásához.
(Helyeslés.)
Gróf Sztáray Antal.
Nagyméltóságú elnök ! Méltóságos főrendek ! A her-czegprimás ur imént előadott nézetéhez csatlakozom és én azt teljes szívvel magamévá tettem. Tettem ezt két szem-pontból : mint katholikus és mint olyan férfi, aki Ma-gyarországon, nem akarván használni azon hitelvesztett szót, hogy „szabadelvű," igazi szabadságot akar találni mindenhol, kivált ott, ahol az kezdetét veszi, a szülői j o g n a k csorbítása nélkül.
Ami a budgetet illeti, magam részéről nem fogadom azt el. Nem azért teszem ezt, mintha annak szám sze-rinti tételeiben aggályt találnék, hanem azért, mert ma julius 4-ikét írunk s ezen budgetnek már 1891-ben vagy ez év kezdetén tárgyalás alatt kellett volna lennie. És mert ennek inditó okai nem kívülről jövő nagyobb okok,
hanem tisztán a kormányban, a minisztériumban s annak személyeiben f'ekszeuek s ennek következtében j u t o t t oda, hogy az év harmadik negyedében t á r g y a l j u k a budgetet.
A t.. kormány a helyett, hogy ami tekintélyünket, köz-jogi állami állásunkat elégségesen hangoztatná és kivül-ről-belülről erősítene, azt i n k á b b visszafejlődni hagyja s nem adja meg az országnak azon súlyt, amely kívánatos arra, hogy szabadságunk s önállóságunk erősebb és töké-letesebb legyeu. Azért én a költségvetést a részletes tár-gyalás alapjául el nem fogadom, fentartva magamnak a jogot, hogy annak idején a részletekhez hozzá szóljak.
(Helyeslések.)
Gr. Széchenyi Imre.
Néhány bevezető szó után kijelenti, hogy a költség-vetést általánosságban a részletes tárgyalás alapján elfo-fogadja és egész teljességben hozzájárul a herczegprimás nyilatkozatához.
Csak egyet vagyok bátor — igy folytatja beszédét
— a méltóságos főrendek figyelmébe ajánlani. ( H a l l j u k ! Halljuk !) Miután az igen t. miniszter ur, ő eminencziája a herczegprimás azon szavaira, hogy tulajdonképpen a be nem vett vallások azok, a melyek a legszabadabban mozoghatnak s a bevett vallásoknak el van vágva a szabad mozgása, azt válaszolta, hogy ez nem egészen áll, a mennyiben az 1868 : XIII. törvény-czikkben a be nem vett vallásfelekezetekről nem történik intézkedés, az izraeliták és keresztények közötti házasságról szóló tör-vény pedig nem létezik, miután az a főrendiházban
45 RELIGIO.
keresztül nem nient ; igaz, hogv az a javaslat letárgval-t a letárgval-t o letárgval-t letárgval-t a képviselőházban és az 1883. évi november hó 30-án tartott 275-ik ülésében harmadik olvasásban is elfogadtatott.
Ezen törvényjavaslat XI. fejezetének 38. §-a pedig igy szól: „A polgári házasságból született gyermekek vallása iránt a szülők egyetértése határoz : ugy ezen szabadsággal ellenkező bármely szerződés, téritvény vagy rendelkezés érvénytelen, semmi esetben sem birhat jog-erővel. A szülők egyetértése hiányában a fiuk az apa, a leányok pedig az anya vallását követik.
T e h á t „a szülők egyetértése hiányában." Méltóságos főrendek ! En azt hiszem, hogy a főrendiház nem kiván mást a keresztény vallások számára, mint a mit ezen törvényjavaslat a keresztények és izraeliták vegyes házas-ságára nézve rendel és ha ez igy van, a jelen kormány szintén nem h a g y h a t j a el ezen álláspontot, ha csak ú j r a dezavouálni nem akarja az előbbeni kabineteket. (He-lyeslés.) Igy állván a dolog, ideje már annak, hogy
ebből a konzekvencziák levonassanak. (Halljuk ! Halljuk !) Talán nem szerénytelenség tőlünk, ha azt kérjük, hogy az államhatalomnak a családok szentélyébe való illeték-telen beavatkozásától emanczipáltassunk. Ez egyszer mi keresztények k é r j ü k az emanczipácziót. (Elénk helyeslések.)
(Folytatjuk.)
A királyi főkegyúri jogról.
Dr Schlauch Lőrinc z nagyváradi püspök a szent László király jubileumán tartott sz.-László-társulati közgyűlés
megnyitójául.
(Vége.)
A kir. főkegyúri jognak ezen kihatását a magyar közéletre, még nevelte az, hogy az összes tan- és neve-lésügy az egyház kezébe volt letéve.
A községekben a főpapok, főurak saját belátásuk szerint rendelkeztek iskoláik felett, kinevezték a tanító-kat, megállapították ezek létszámát és fizetését, megha-tározták a t a n t á r g y a k a t , a tanrendet és az iskolai szabá-lyokat. A főfelügyelet mindenütt az egyház kezében volt nemcsak az elemi, hanem a felsőbb iskolákban is. 0 volt általában egész nyugati E u r ó p á b a n a művelődés kiinduló pontja, hordnoka és terjesztője.
E r r e szolgáltak Magyarországban azon terjedelmes javak, melyek a királyi főkegyur bőkezűségéből a tanító-szerzeteknek adattak. A középiskolák ezek kezeiben vol-tak ; ők vezették azokat függetlenül. A magyar államnak nem voltak középiskolái. S ma is nagyobbára a tanitás és nevelés képezi feladatukat, miként századokon át r á j u k volt bizva. Az összes tanodák a főkegyur védelme alatt állottak, mert ennek bükezüségéből nyerték jövedelmeiket.
De maga a tanulmányi alap is, mely a katholikus tanintézetek fentartására van rendelve, a k. főkegyurnak köszöni eredetét. Legelső nyoma ennek az 1548: XII.
t.-czikkben található, a hol a rendek kérik a királyt, hogy az elhagyott monostorok, zárdák és káptalanok javait az iskolák építésére és helyreállítására, a becsüle-tes és alkalmas tanítók dijazására, valamint a
nagy-reményű ifjúság oktatására és segélyezésére fordítani kegyeskedjék. A felügyelet a püspökökre volt bizva.
Kútforrása e javadalmazásnak ismét a főkegyúri jog volt, a mit legjobban bizonyít az, hogy minden egyes alapítványnál hivatkozás történik reá, továbbá bizonyítja az, hogy Mária Terézia, midőn 1780. márczius 25-én királyi alapító levelében a jezsuitáktól elvett javak felől intézkedik, nemcsak főkegyúri jogára hivatkozik, hanem egyenesen idézi a fennemlitett 1548-iki törvényt.
Királyaink tehát nemcsak az egyház, hanem a vele szoros kapcsolatban álló iskolák felett is gyakorolták fő-kegyúri jogaikat.
És ezen körülménynek köszönhető, hogy a katholi-kus vallás befolyása a közéletre is a milyen hathatós, éppen oly üdvös volt ; hogy a katholikus egyház Magyar-országban az állameszmének hü hordnoka volt, ma is az.
Tanügye az utolsó falusi iskolától fölfelé az egyetemig nemzeti volt. Az alapítványok hazai kulturczélokra for-ditvák. A kir. főkegyur iránti hódolata mellett a kor-mányszékekkel karöltve járt, akadályokat nem gördített, hü napszámosként állott a nagy czélok szolgálatában, a melyek Magyarország nagyságára és dicsőségére irányoz-vák. Intézetei világító faroszként állottak az ország minden részében, melyek ősi tradiczióikhoz hiven katho-likusok, de magyarok voltak.
A kir. főkegyúri j o g tehát minden irányban, az államélet minden ágában, az egyházi ügyek elintézéséber, a nemzet kulturális törekvéseiben mindenkor hatalmas tényező volt.
Mindezekhez j á r u l t még, hogy Magyarországban — hála őseink bölcseségének — már korán léteztek kon-szolidált állami viszonyok és erősen kifejlett nemzeti önérzet. Király, papság, nemesség, az egyháznak, mint államfentartó és művelődési tényezőnek szükségességéről, ha néha csak ösztönszerűleg is, át voltak hatva s azért az állami életükkel össze is forrasztották. Az egyház és állam fogalma egy nemzeti önérzetbe pontosult, mely az összeütközéseket ha nem is tette teljesen lehetetlenekké, de legalább a lehető minimumra szállította és e minimum-ban nem csekély, sőt talán kiváló része volt ama körül-ménynek, hogy a királyi főkegyúri jog szoros kötelékkel tűzte a koronához a papságot és átalán a katholikusokat s a korona, valamint az ország a papságban mindig hü
támaszra találtak. • E körülményben rejlik talán magyarázata annak,
hogy királyaink és a törvényhozás a legmesszebbre menő féltékenységgel őrködtek a felett? hogy a szerencsés vi-szony, mely az egyház és állam közt létezett, a mely viszonyban az egyháznak szabadsága éppen ugy biztosítva volt, mint az állami joga, meg ne zavartassák. S a véde-lemben nem kevésbbé serények voltak az ország prímásai és püspökei is. Az utódok sem lesznek kisebbek elődeik-nél. Magyarországnak dicsősége a z ; mind állami mind egyházi intézményeiben a j o g k ö r kölcsönös tiszteletben tartása mellett a kir. főkegyúri jogban találta ama té-nyezőt, mely az ellentéteket ki egyenlítette, az egyház és állam közti harczot visszatartotta és őszinte eljárás mel-lett jövőben is lehetetlenné teendi azt.
Király és főkegyur két hatalom, melynek egy
sze-mélyben való találkozása képezte azon erőt, melyet szá-zadok szerencsétlensége nem volt képes megtörni s az egyház és állam közti viszonyoknak legtidvösebb szabá-lyozója is volt.
1848 óta a katholikus vallás megszűnt államvallás lenni ; de ezzel nem szakadt meg azon külsőleges viszony, mely nyolcz századon á t az egyház és állam közt fenn-állott.
A szálak, melyek a közéletnek e két tényezőjét összefűzték, sokkal szorosabbakká fűződtek, hogy sem azokat egy rövid törvényhozási intézkedés szétszakíthatta volna.
Századok müvét nem lehet egy tollvonással megsem-misíteni. Elvek és eszmék, valamint lassan érnek meg, minthogy sokszor századok kellenek ahhoz, hogy testté és vérré váljanak, hogyha egyszer gyökeret vertek, és egy nemzet intézményében megtestesültek, csak veszedelmes konvulzió árán szakithatók ki azon talajból, a melyben felnőttek és megizmosodtak.
Tagadhatatlan azonban, hogy miután a társadalmi és politikai viszonyok nagy átalakulásokon mentek ke-resztül, a katholikus egyháznak külső vonatkozásai az államhoz sem maradhatnak teljesen érintetlenek. A kér-déseknek egész halmaza lépett tehát előtérbe, melyeket az u j államalakulás következtében ugy az egyház, mint az állam érdekében meg kell oldani. De ha e kérdések aktualitásba lépnek: óvakodni kell, nehogy elvont állami elméletek vagy eszményi velleitások után induljunk, hanem oda kell törekedni, hogy alakilag ugyan más,
de lényegileg ugyanazon jogkölcsönösség és viszonyla-gosság uralkodjék egyház és állam közt. a mit tudniillik azok a királyi főkegyúri j o g alapján Szent István óta
kifejlődtek.
Az állam ereje nem abban fekszik, hogy mennyi hatalmi eszközökkel rendelkezik, hanem abban, hogy milyen erősek azon erkölcsi tényezők, melyek őt felada-tában t á m o g a t j á k ; nem abban, hogy hány intézmény
f ü g g szolgai módon az államparancs szavától, hanem mennyi szabad polgár n y ú j t j a neki, szabad elhatározásból, a k a r j á t ; nem abban, hogy hitoktatói vagy erkölcstanitói minőségben egyházakat vagy intézeteket kormányozzon, hanem hogy ezen intézetek és egyházak az ő védelme a l # t teljes erővel működvén, tevékenységüket az állam érdekében és az ő üdvére kifejthessék. S azért mi katholikusok a királyi főkegyúri jogban véljük látni szabadságunk ama tényezőjét, melyhez az egyház és országnak számos érdekei fűződnek, melyben az egyház és állam közti béke garancziái rejlenek s a mely a ka-tholiczizmusnak azon páratlanul álló előnyt biztosítja, hogy ők midőn magukat egyházuk hü gyermekeinek vallják, egyszersmind hazájuknak is hü fiai lehetnek.
Királyaink az egyház felhatalmazásával, a katholikus egyházban úgyszólván egyházi j o g o k a t gyakorolnak és ez által a kath. egyházhoz elválaszthatatlanul vannak kötve ; de másrészről ugyanegy személyben alkotmányunk hü őrei lévén, ezen jogaikat az alkotmány keretében
Királyaink az egyház felhatalmazásával, a katholikus egyházban úgyszólván egyházi j o g o k a t gyakorolnak és ez által a kath. egyházhoz elválaszthatatlanul vannak kötve ; de másrészről ugyanegy személyben alkotmányunk hü őrei lévén, ezen jogaikat az alkotmány keretében