Kimondtuk több ízben, hogy hazánk előmenetelének legnagyobb akadályát minden központo-sítás hiányában találjuk; s e baj csak úgy orvosoltathatik, ha mindaz, mi az egész országot érdekli, s most egyes megyék által határoztatik el, a törvényhozás cselekvéskörébe vonatik.
Ideje, hogy törvényhozásunk jelen állását figyelembe véve azon változásokról szóljunk, melyek nélkül, felfogásunk szerint, törvényhozásunk belehelyezett magas várakozásainknak meg nem felelne. A B. H. 7. számában Angliáról szólva igen helyesen jegyzi meg, hogy a parlamentáris kormány ez országban csak azért emelkedett legnagyobb fokra, mert a nemzet s kormány egyesült ereje a parlamentben központosult; - ez a mi meggyőződésünk is. - A státusban fönnálló hatalmak körét nem annyira törvények, mint azon állás határozza meg, melyet a közállományban elfoglalnak; s midőn mi törvényhozásunk hatáskörét tágítani kívánjuk, minden fáradozásink gyáva ábrándnál nem volnának egyebek, ha egyszersmind nem iparkodnánk, hogy nálunk is törvényhozásunkban központosuljon a nemzet s kormány közereje.
Amint a dolgok jelenleg állnak, mi törvényhozásunkról nem mondhatjuk ezt.
S ki a magyar törvényhozást más országok hasonló testületeivel összehasonlítja, s egy-szersmind azon okok vizsgálatába ereszkedik, melyek törvényhozásunk működésének útjában állanak, három fő okot fog találni, melyekre majdnem minden létező bajok visszavihetők: Az első: hogy a magyar törvényhozás nem képviseli az egész magyar nemzetet, hanem csak annak egyes osztályait; - a második: hogy a magyar törvényhozás nem képviseli még azon osztályokat sem, melyek benne részt vesznek folytonosan; - a harmadik: hogy a magyar törvényhozás nem bír azon függetlenséggel, mely nehéz föladatának kellő betöltésére szükséges. - Vessük ma figyelmünket e bajoknak csak elsőjére.
Arra, hogy alkotmányos kormány céljának megfeleljen, szükséges: hogy azon hatalom, mely a nemzet nevében a törvényhozást gyakorolja, a nemzetnek minden osztályát azon arányban képviselje, melyben ezen osztályok számra, vagyonra és politikai képességre nézve egymás-hoz állnak. Alkotmányos országokban, hol ez nem létezik, hol a törvényegymás-hozói befolyás csak egyes osztályokra bízatott, melyeknek érdekei az egész nemzet érdekeivel sokszor ellentétben állnak, a törvényhozó test a népet nem képviseli, s éppen mert nem képviseli, törvényeiben a nemzet lépcsőnkinti kifejlődését soha nem fogja követni, s vagy önösségből azon osztály érdekeit fogja pártolni, mely által választatott, vagy nemes lelkesedéstől ragadtatva korát meghaladni s a nemzet szükségeit, mi nem kevésbbé veszélyes.
Egyike azon országosan elfogadott előítéleteknek, melyek a hazai viszonyaink elrendezése körül mutatkozó tévtanoknak alapul szolgálnak, az: hogy a magyar alkotmány vagy éppen nem, vagy csak igen csekély mértékben változott, hogy jelen institúciónk mellett nyolcszáz évnek tapasztalása szól. Ez az, mi országgyűlésünk elrendezése közben is nem kevéssé zavarja nézeteinket. Valamint ha gót épületnél az ívek ékességei s azon finom szobrászi munka, mely azt egykor díszesíté, fennmaradt, s éppen csak az épület alapja s főtámaszai ingadoztattak meg, az avatatlannak szeme csalódhatik, de a művész látja, hogy az oly épnek látszó egésznek föltartását semmi többé nem biztosítja: úgy van az alkotmányunkkal is; meg-tartottuk külső formáit, az alap megváltozott. Őseink szép hagyományainak fönnállása még csak azon összetartástól függ, melyet minden régi épületnél látunk, de mely, ha valóságos támaszok által nem segíttetik, az idő viharai ellen biztosságot nem nyújt. - Így van az nemes-ségünkkel, mely látszólag jogait s kiváltságait föltárta, de mióta azon kötelességektől mentetett fel, melyek befolyásának alapjául szolgáltak, mióta a hon védelmét másoknak
engedé át, létének alapját vesztette el; így van az törvényhozásunkkal is. Törvényhozásunk jelenleg csak a népnek kiváltságos osztályait képviseli; de csalódik, ki azért azt hiszi, hogy ez mindig így vala, s hogy azon századokban, melyekre büszkeséggel tekintünk vissza, a törvényhozás ugyanazon privilegiált osztályok kezében volt.
Azon alkotmány, hol, mint nálunk a középkorban, minden nemes, azaz minden valóságos birtokos és minden sz. kir. város törvényhozói befolyással bírt, hol, mikor valóságos befolyást s politikai képességet ez osztályokon kívül hasztalan keresnénk, ezen osztályok képviselve valának, nem hasonlíttathatik össze a jelennel, hol, miután e honban lakó nem nemes polgárok mind míveltségre, mind vagyonra nézve tetemesen emelkedtek, mégis minden valóságos befolyás csak a nemes osztályok küldötteire szoríttatik; s ki hazánk történeti fejlődését figyelemmel követi, meg fogja vallani, hogy a jelen s azon múlt között, melyre oly szívesen hivatkozunk törvényhozási tekintetben, azon egész különbség létezik, mely egy, a nép minden politikai életre képes osztályait képviselő s egy tisztán privilegiált osztályok érdekében működő törvényhozás közt létezik.
-Ez nem maradhat továbbá így; - amint Livius mondja: „ubi pars virium, ibi et imperii pars est”; s aki Magyarország kifejlődését vagy emelkedését kívánja, kinek a haza jövője szívén fekszik, s ki egyszersmind a szabadságot inkább szereti, minthogy e hon kifejlődésére más, mint törvényes eszközöket akarna elfogadni: az át fogja látni, hogy oly törvényhozás, melynek tagjai kizárólag egy osztályt képviselnek, melyek utasításokkal lekötve a magyar nemesség részéről nemcsak érdekeinek, hanem előítéleteinek védelmére is kötelezvék, Magyarországot a haladás pályáján célhoz nem vezetheti, - s hogy bármennyi nemeslelkűség létezzék a magyar nemességben, s bármennyi belátás, szilárd akarat s kitűrés küldötteiben, haladnunk nem lehet, míg törvényhozásunk egy más elemet nem vesz föl magába, mely abból eddig kizáratott, vagy legalább minden befolyás nélkül hagyatott. Nemcsak, mert nehéz föltenni, hogy azon esetek-ben, midőn a nemesség érdeke a haza érdekével ellentétben áll, a magyar nemesség többsége önhasznát a közjónak mindig fel fogja áldozni, hanem mert még azon esetben, ha ezt az egész história ellenében föltesszük, a nemesség érdekei ugyan fel fognak áldoztatni, de anélkül, hogy más osztályok érdekei elősegíttetnének, melyek törvényhozásunk által nem képviseltet-vén, általa kellőleg nem is ismertetnek.
A dolgok ezen állásában azon kérdés támad előttünk: mik azon módok, melyek által e bajon segíthetünk, s e tekintetben mi kimondjuk azon meggyőződésünket, hogy a városi kérdés célszerű eldöntése által, melyhez jelen viszonyainkban most már csak igazságszeretet s a külön érdekek kellő méltánylása szükséges, törvényhozásunk ezen legnagyobb hiánya, ha nem is egészen, legalább nagy részben pótoltatni fog. Kétséget nem szenved, hogy a kir. városok felvétele is csak egy lépés, melyet a tökéletes képviseleti rendszer felé teszünk, s én teljesen meg vagyok győződve, hogy e nemzet nem fog megállni ennél, hanem a szabadságot ki fogja idővel terjeszteni a városok szűk korlátain túl is. Idők fognak jőni, hol a magyar alkotmány nem százezereknek, hanem egy népnek leend tulajdona. Nemzetek nőnek, erősbödnek az idő haladásával, s minden alkotmány, s így a miénk is, részt fog venni a fejlődésben, vagy elenyészni. - De a kérdés itt nem annyira az: mi végső célunk, hanem inkább: mit kíván a jelen pillanat? s e tekintetben törvényhozásunk hiányai nézetünk szerint csak a királyi városoknak törvényhozási befolyása által pótolhatók. Vágynak, kik más módot tartanak alkalmatosabbnak, s azt hiszik, hogy bajainkon segíthetnénk, ha azon míveltebb s részint kereskedéssel, részint műiparral foglalkozó osztályoknak a megyékben választói jog adatnék, - mi által a megyei követek tisztán a nemesség követeiből egyszersmind ezen osztályok küldötteivé válnának. - S ha föladatunk csak az volna, hogy ezen osztályoknak bizonyos politikai jogok szereztessenek, kétségen kívül e cél a választási jog ily kiterjesztésével el lenne érve; de ha föladatunk a jelen pillanatban nem annyira az, hogy törvényhozásunkban bizonyos személyek, mint az, hogy
bizonyos érdekek s osztályok képviselve legyenek, - ily intézkedés által keveset nyertünk volna, s aki választási joggal fölruházott nemességünk számát tekintve egyszersmind figye-lembe veszi, mily kevés nemtelennek adatnék ezáltal az egyes megyékben szavazati jog, nem fogja tagadni, hogy ezen intézkedés által a kereskedelmi s műipari érdekek, szóval minden nem nemesek érdekei az egyes megyékben követválasztásnál örök kisebbségre ítélve, magukat törvényhozásunkban nem képviselve látandják. A városoknál, hol ezen osztályok oly nagy majoritásban vágynak, föltehetjük, hogy azoknak követei majdnem kizárólag ezek érdekeit fogják képviselni, sőt követeikül nagy részben oly egyedek választatni, kik, mint ezen osztályhoz tartozók, pótolni fogják a hiányt, mely tisztán törvénytudókból álló alsótáblánknál minden anyagi érdekeket illető kérdésnél észrevehető.
Fölfogásunk szerint mindazon kérdések közül, melyek jelenleg hazánkban vitatás alá vétettek, egy sincs, melynek nagyobb fontossága volna, s szükségesnek tartottuk figyelmetessé tenni erre olvasóinkat, habár azzal vádoltatnánk is; hogy sokszor mondottak ismétlésével fárasztjuk türelmöket.
Mi ismerjük mindazon nehézségeket, melyek e kérdés megoldása elé gördülnek, s melyek azon összeköttetésből származnak, miben a városok törvényhozási befolyásának s belső elrendezésöknek kérdései egymással állanak. Képviselői táblánk egy osztály által választatva azon érdekeknek, melyekről a törvényhozásnak gondoskodnia kell, csak egy igen csekély részét képviseli, s épp e hiány az, mi a kir. városok törvényhozói befolyását igényli. De kérdem, ha némelyeknek célzata szerint, anélkül, hogy a városok belszerkezetében változások történnének, a városi szavazatoknak alsótáblánkon befolyást engedünk, mit nyertünk? Azon 47 városi magisztrátus s önmagát kiegészítő választott polgárságnak követe fogja-e képviselni e nemzet polgári rendét? Fogja-e reprezentálni annak kereskedelmi s műipari érdekeit? Azon törvénytudó férfiak, kik most a városok közönségesen országgyűléseinkre követekül küldet-tetni szoktak, anyagi érdekeket illető tárgyakban több felvilágosítást fognak-e adhatni, ha 40 vagy 50 városi polgár által, mintha egy párezer nemes által küldetnek? Egyszóval, vajon ha a követeknek választásánál, ha magában a választótestületben változások nem történnek, azért, mert szavazataik számíttatni fognak, érdemlik-e a polgári rend képviselőinek nevét inkább, mint most, midőn e nevet talán önmagok sem mernék maguknak tulajdonítni? - Azon nehézs-égek, melyek a városi képviseletet kérdésének a belelrendezésseli kérdés összeköttetéséből származnak, a kérdéssel válhatlan kapcsolatban vágynak. Mi, bármik légynek is e kérdés jelen állásának szomorú nézései, nem tarthatjuk e nehézségeket föloldhatatlanoknak, sőt, azt hisszük, hogy e kérdés egyes részleteinek feloldására is csak méltányosság szükséges. A városok belszerkezetének elrendezésére nézve léteznek bizonyos elvkérdések; léteznek mások, melyek csak ez elvek alkalmazását illetik; már ha ezen elvkérdéseken végigmegyünk, meggyőződhe-tünk, hogy a különbség, mely a hazában jelenleg a városi kérdésnél nyilatkozó vélemények között létezik, nem ez elvkérdések körül nyilatkozik. Az első elvkérdés az: hogy a városok igazgatása, azon zárt testületek helyett, melyek most azt gyakorolják, oly nagyobb számú testületeknek adassék át, melyek a lakosok minden egyes osztályainak érdekeit képviselik.
Valamint Brougham Angliáról igen helyesen észreveszi: hogy azon törvényes intézkedések, melyek által a választásokból semmi néposztály ki nem záratik, a szabadságot s az egyes osztályok érdekeit sokkal inkább biztosítják, mintha minden egyes egyednek valóságos választói képesség adatnék: úgy mi a képviseleti rendszernek helyességét mindig nem abban, hogy minden egyed, de abban, hogy minden osztály képviseltessék, keressük annyival inkább, mert -Minden városi rendszernél második elvkérdés az: hogy a városokban befolyással fölruházott testület függetlensége biztosíttassék, e függetlenséget pedig valamint a csekély szám, úgy azáltal is veszélyeztetve látjuk, ha jogokkal ruháztatnak fel olyanok, kik azoknak gyakorlatára képességgel nem bírnak.
A harmadik elvkérdés az: hogy mennyiben a kir. városok a törvényhozásba befolynak, az országgyűlésre küldendő követek választásuknál fogva a városi polgárok képviselőinek tekintethessenek.
A negyedik végre: hogy a középponti kormány azon főfelügyeleti jogtól, mely nélkül legfontosabb kötelességét - őrködni a törvények végrehajtása fölött - nem teljesítheti, meg ne fosztassék; másrészről pedig e főfelügyeleti jog korlátok közé szoríttassék, hogy a polgárok függetlenségére s önállására soha veszélyes ne lehessen.
Ha a véleménykülönbségek, melyek a városi kérdés elrendezését eddig lehetlenné tették, ezen elvek körül mutatkoznának, mi nem tartanók azt feloldhatónak, mert teljes meggyőződésünk szerint bármennyire kívánjuk is e fontos ügyek eldöntését, nem akarnók azt megvásárolni oly elvek feláldozásával, melyek ha nem alkalmaztatnak, az egész városi ügy elveszti azon fontos-ságot, melyet e hon kifejlődésére nézve bíra; amint azonban a dolgok jelenleg állnak, midőn sem általános szavazat senki által nem követeltetik, sem egy bizonyos kvalifikáció felállítá-sának szüksége nem tagadtatott; midőn a főfelügyelés elvére nézve annak szükségén senki nem kételkedik, s legfellebb egy igen kis frakció létezik, mely azt annyira akarná terjeszteni, hogy a polgárok szabadsága s önállósága azáltal veszélyeztetnék, midőn egyszóval, nem elv, hanem csak alkalmazási kérdéseket látunk, melyeken ez oly fontos kérdés hajótörést szenved-hetne, mi nem mondunk le azon reményekről, melyekkel e kérdést mostanig tekintettük; s valamint nemzeti büszkeséggel tölt el keblünk, midőn láttuk, hogy Európa minden kiváltságos osztályai közt csak éppen a magyar az, mely minden külső kényszerítés nélkül honfitársainak jogát becsülni tudja, s azoknak önmaga adja vissza azon törvényhozási befolyást, melytől idők viszályi által megfosztatott, úgy sokkal inkább tiszteljük nemzetünket, mint hogy föltehet-nénk: hogy azon ügy, melyet annyi lelkesedéssel fölkarolt, melynek szükségéről oly általáno-san meggyőződött, csak azért, mert bizonyos elvek részletes alkalmazása körül még véle-ménykülönbségek léteznek, elintézetlenül fogna maradni. - Teljes mértékben elismerjük mi azon egyes kérdések fontosságát, melyek iránt még egyezség nem létezik, de tudjuk azt is, hogy éppen ezen kérdéseknél az egyes intézkedések hatásáról még senki apodiktikus bizony-ságot nem szerezhetett magának, hogy senki a meghatározott kvalifikációknak az egyes városokrai hatásáról biztossággal nem szólhat, hogy senki az általa ajánlott felügyelési módról nem mondhatja: miként annál célszerűbb nem létezhet, hogy egyáltalában legalább e nemzet józanabb része közt nincs egy, ki előre nem látná, hogy a városok szervezetének, bármiként rendeztessék is az, a tapasztaltak után még bizonyos változásokon kelletik átmennie; s midőn a dolgok ezen állásában másrészről azon apodiktikus bizonyosság áll előttünk, hogy a városi ügynek elrendezése csak akkor sikerülhet, ha szigorúan ragaszkodva az elvekhez, a részletek-ben minden párt engedékenységre lesz hajlandóbb, midőn általánossá vált azon meggyőződés, hogy a városok elrendezésének kérdése honunk fő szükségei közé tartozik; mi nem kétel-kedhetünk reményeink teljesülésén.
Minden politikai pártnak, minden férfinak, ki közdolgokkal foglalkozik, első kötelessége, hogy elveihez hív maradjon, s mindenben, mi ezeket illeti, meggyőződéséhez ragaszkodjék;
de a második, melynek követése sokszor nehezebb, de nem kevésbé fontos, mert minden párt, mely erről megfeledkezik, örök tehetetlenségre ítéli önmagát, - meg nem feledkezni a dolgok kivihetőségéről, s elfogadni mindent, mi, ha felállított elveinek nem is legjobb alkalmazása, de legalább velök ellentétben nem áll, s előkészíti az utat, melyen célja felé továbbhaladhat. -Csak e kettős kötelességnek érzete szükséges, s ha minden párt, minden ember ezt tartja szem előtt: a városi kérdés nem fog feloldatlanul maradni.
TÁJÉKOZÁS
Törvényhozásunk bevégezte munkálatait, a pillanat eljött, hol a múltra visszatekintve - midőn eredményeit méltányoljuk, egyszersmind azon irányt jelöljük ki magunknak, melyben ezentúl haladnunk kell.
Az életben általánosan, de főképp a politika mezején majdnem minden ember optimizmus és pesszimizmus közt ingadozik.
Így van ez a jelen pillanatban is, s midőn egyrészről olyanokkal is találkozánk, kik jelen törvényhozásunk eredményeit minden remélhető süketnél magosabbaknak hirdeték - vannak nem kevesen, kik, éppen ellenkezőleg, azt eredmény nélkülinek mondják. Legyen szabad nyugodtan elmondani ebbeli meggyőződésünket is, mely ez esetben sem a túlzókat remélők, sem a kétségbeesettek nézeteit nem osztja, s mely habár nem párt nélküli - mert mi sem oly magasan, sem oly alantállóknak nem tartjuk magunkat, hogy egy párthoz sem számíttathat-nánk, s mindig azon szempontból fogunk ítélni minden felett, amennyiben az eszméinkkel megegyezik vagy ellentétben áll, - legalább olyanok véleménye, kik a szimpátiákat, melyekkel bizonyos elvek iránt viseltetnek, azoknak, melyeket bizonyos egyediségek iránt éreznek, föláldozni nem szokták. Midőn a felsőtáblánál a közteherviselés elve forgott kérdésben, ha nem csalódunk, gr. Sz. I. ez elvnek, bármi kis mértékbeni alkalmazását makkhoz hasonlítá, mely magában kicsi s becsnélküli, de egy erős tölgynek, talán egy erdőnek csíráit hordja magában. E példabeszéd tisztán fejezi ki nézetünket jelen országgyűlésünk gyümölcseiről is, melyeket méltányolni csak az fog, ki gondolatait a pillanatnál távolabbra, a jövőre terjeszti, mely szempontból bármi csekélyeknek látszassanak is az anyagi eredmények, senki sem fogja tagadni, hogy a jelen országgyűlés magokat vetett el, melyek, mennyivel inkább eltakarvák most, annyival nagyobb termést adandanak.
Ha azon tárgyak hosszú során végigtekintünk, melyek a múlt országgyűlésre kitűzve voltak, tagadhatlan tény, hogy e tárgyaknak csak igen csekély része végeztetett be. A büntető törvény-könyv, noha annak szüksége általánosan ismertetett el, életbe nem lépett; a megyei kicsapon-gások újabb törvény által korlátolva nincsenek; a városi kérdés eldöntetlenül maradt; hitelinté-zetünkből csak tervet bírunk; a közös teherviselésben az elvnek kimondásánál maradtunk; fő közlekedési eszközeink egyes vállalkozók jóakaratára bízatvák; tengerpartunk ott marad régi elhagyottságában; szóval, mi iránt legtöbb szó emelkedett e hazában, az egy jövő törvényhozásnak gondoskodására bízatott.
-De vajon, ha tisztán érezzük is, hogy a jelen törvényhozás óhajtásainkat teljes mértékben nem valósította, feledhetjük-e mindazon jót, mi munkálkodásaiból reánk háramlott? Nem akarjuk itt említeni azt, mi eddig törvénybe nem ment, de mit szinte a jelen törvényhozás eredményei közé számíthatunk, - hogy a katonatartás terhének megváltására nézve bizonyos summa alapíttatván meg, ezen, adózóinkat oly egyenetlenül s már bizonytalansága által is súlyosabban terhelő tartozás kiszámítható, egyenlően kivethető adóvá változtattatott át. De ha csak az országgyűlésnek törvénnyé vált eredményeit tekintjük is, maga a birtok- s hivatalképesség nem maradand e fenn azon törvényhozás örök emlékéül, mely ezen elveket kivívá? Való, hogy az ősiség bilincseivel lekötött birtokaink mellett a nem nemeseknek adott bírhatási képesség nem fogja megteremni azon gyümölcsöket, melyeket tőle várunk; de nem szükséges megelőzése-e ezen törvény éppen az ősiség megszüntetésének? Míg a bírhatási jog tisztán nemesekre szoríttatott, az ősiség megszüntetése nem történhetett veszély nélkül. Ki birtokát eladni kényteleníttetett, s vevőt keresve, csak nemesek konkurrenciájára számíthatott, joggal aggódott, hogy azért nem fog illő árt nyerni, s küszködött azon jog fenntartása mellett, mely
által utódainak legalább a visszaválthatás lehetősége tartatott fenn. A jelen törvényhozás hatá-rozata által ez indok elveszte erejét, s mi erősen hisszük: hogy az általános birtoki képesség, valamint szükséges előkészület, úgy egyszersmind azon lépés vala, mely az ősiségnek minden érdekekben fekvő eltöröltetését szükségképp maga után vonandja.
Való, hogy a hivatalképesség kimondása nagyszerű anyagi eredményeket szülni nem fog, hogy ez főképp azon hivatalokra nézve, melyeknek választása nemesektől függ, honunk nem privilegiált lakóinak inkább csak remény. De vajon hát ki nem érezi, hogy e törvénynek szavaiban a legnagyobb elv vívatott ki? hogy azon válaszfal, mely eddig magyart magyartól elkülönözött, lerontatott; - hogy, ha e törvénynek azon következése nem leend is, hogy szolgabíráink s alispánaink között sok nem nemeseket találhatunk, azon következése az egész nem nemesi osztályra nézve meglesz: hogy tőle mindazon jogok, melyeknek elérésére képes, többé nem fognak megtagadtatni; mi legalább nem hisszük, hogy azon következetlenség, miképp nem nemes hontársainknak minden hivatalokrai képessége kimondatván, azoknak választói jogaikról nem gondoskodtunk, soká fennmaradhatna; sőt nem hisszük, hogy már a jövő törvényhozásnál is csak egy ember akadna, ki állítani merné: hogy azon polgárok, kiket a törvény képeseknek nyilvánít, hogy Magyarország dignitáriusai legyenek, arra, hogy választói
Való, hogy a hivatalképesség kimondása nagyszerű anyagi eredményeket szülni nem fog, hogy ez főképp azon hivatalokra nézve, melyeknek választása nemesektől függ, honunk nem privilegiált lakóinak inkább csak remény. De vajon hát ki nem érezi, hogy e törvénynek szavaiban a legnagyobb elv vívatott ki? hogy azon válaszfal, mely eddig magyart magyartól elkülönözött, lerontatott; - hogy, ha e törvénynek azon következése nem leend is, hogy szolgabíráink s alispánaink között sok nem nemeseket találhatunk, azon következése az egész nem nemesi osztályra nézve meglesz: hogy tőle mindazon jogok, melyeknek elérésére képes, többé nem fognak megtagadtatni; mi legalább nem hisszük, hogy azon következetlenség, miképp nem nemes hontársainknak minden hivatalokrai képessége kimondatván, azoknak választói jogaikról nem gondoskodtunk, soká fennmaradhatna; sőt nem hisszük, hogy már a jövő törvényhozásnál is csak egy ember akadna, ki állítani merné: hogy azon polgárok, kiket a törvény képeseknek nyilvánít, hogy Magyarország dignitáriusai legyenek, arra, hogy választói