Tisztelt szerkesztő úr! A múlt hónap közepe felé egy magát plebejusnak nevező egyén gróf D. E.-vel a B. P. Híradó-ban levelezést kezdett. Az érdemes plebejus úr, midőn azt gondolá, hogy föllépése amott a másik oldalon, a liberálisok táborában felette nagy csodálkozást vagy talán haragot fog gerjeszteni, úgy tartom, csalódott; hisz az egész világ rég tudja már, mikint az arisztokráciának legmakacsabb védelmezői a plebejusok soraiból léptek ki. Akkor is téve-dett a jó humorú plebejus úr - kinek egyébiránt a porosz bárók vizenyős vérökről a legszebb ismeretei lehetnek -, midőn attól fél, hogy az ellenzék által juhbőrbe öltözött farkasnak fog tartatni, én legalább, ha levelét olvasva, már az állatországra kellene gondolnom, egy egészen más mesére emlékezném, hol szinte egy állat másnak bőrébe öltözik - juhról és farkasról azonban szó sincs. A plebejus úr tehát, személyére nézve, egészen nyugodt lehet, leveleivel legfeljebb az olvasóközönségnek ártott, mert azon gondolatot ébreszté bennem, nem írhatnék-e én, mint született arisztokrata, szintúgy a P. Hírlap-ban, mint e plebejus a Híradó-ban, s ha ön, tisztelt szerkesztő úr, olvasóit hatalmas pajzsával nem védi, ki tudja, a B. P. Híradó plebejus levelei a Hírlap közönségének ily közvetett módon talán még sok unalmas félórát okozhatnak.
Mint arisztokratától s pedig olyantól, ki Pain s Rousseau (a János Jakabot korunkban, midőn Rousseau, a lírikus, hazájában is majdnem elfelejtetett, főképp nálunk, hol neve ötven év előtt is csak kevesek által ismertetett, talán elhagyhatjuk) elveit szüntelen nem pengeti ajkain, ön tőlem demokratikus kitöréseket nem várhat, azonban mint a véleményszabadságnak barátja, talán nem veendi rossz néven, ha arisztokratának születvén, a dolgokat arisztokratikus szem-pontból nézem, hisz mint szerkesztőnek hatalmában áll hibásnak tartott nézeteimet jegyzetei-ben helyreigazítani, s én nem veszem rossz néven, ha e jogával mindazon kiterjedésjegyzetei-ben élne is, melyben azt a B. P. Híradó vezére használja, ki némely dolgozótársainak cikkelyeit úgy látszik, csak azért akasztja ki lapja hasábjain, hogy azokat mesteri kézzel s az olvasóközönség nagy gyönyörűségére kiporozhassa.
Politikában, mint egyáltalában minden tudománynál, első a fogalmak helyes értelmezése.
Mielőtt tehát a hazai viszonyokat, főképp a szőnyegen fekvő haladási kérdéseket arisztokratikus szempontból tekinteném; szükség mindenekelőtt röviden előadnom, mit értek én hazánkban arisztokrácia alatt, főképp miután ebbeli fogalmam attól, melyet gr. D. E. az első plebejus levélhez írt második jegyzetében előad, lényegesen különbözik.
„Arisztokrácia” a szó szoros értelme szerint jobbak kormányát jelenti; vagy mivel azok, kik a közállományban legerősebbek, arra is elég hatalommal bírnak, hogy jobbaknak neveztessenek, s az emberek nagyobb része Cicero e szavaival tart: „Sint quamvis boni, non sunt meliores quam nos; moverent me, si essent fortiores.” Arisztokrácia jelenti azoknak kormányát, kik honfitársaik között legtöbb hatalommal bírnak, s ily értelemben, mióta a világon rendezett polgári társaságok vannak, kormányformájok mindig arisztokratikus volt. A közhatalom mások, mint a leghatalmasabbak kezében nem maradhat sokáig, s miután a legkorlátlanabb autokrata egyesek befolyása alatt áll, a legszabadabb nép egyesek vezetését követi, a valódi hatalom majdnem mindig kevesek kezében központosul. Ily értelemben véve az arisztokrácia nem valamely különös kormányforma, hanem minden képzelhető kormánynak föltétele. - S felesleges felőle bővebben szólani. - De e mozgékony világon az országok körülményei szint-úgy változnak, mint egyes emberekéi, s e változások által a valóságos hatalom s vele a politikai befolyás is egy osztály kezéből a másikéba megy által. Hol egykor minden hatalom s így minden politikai befolyás csak kiterjedt földbirtok által szereztetett, ott később az ingó vagyon - a pénz szinte hatalommá válik, s kik azt bírják, előbb-utóbb osztozni akarnak a
kormányzási hatalomban is, később pedig, ha az intelligencia szinte a közélet erős tényezőjévé válik, az úgynevezett észarisztokrácia nem zárathatik ki többé minden politikai befolyásból.
Ez a dolgok természetes kifejlődése, mely csak mesterséges módon akadályoztathatik, - s éppen e kifejlődésnek akadályoztatása az, mi minden arisztokratikus közállomány fő feladatát képezi.
Ki az arisztokráciát ekképp értelmezi; hogy az oly kormányzási forma, melyben a közhatalom, a legnagyobb tekintetben álló s leggazdagabb polgárok kezeibe adatik, s a nép nem vezeti önmaga közdolgait: felfogásom szerint nem mondott semmit, a nép soha és sehol nem vezette még közdolgait saját maga, s a kormány, ha legalább a dolgok praktikus menetét tekintjük, mindig a leggazdagabb s legnagyobb tekintetben állók kezeiben volt. Arisztokráciának nevét csak oly közállomány érdemli, hol törvényes rendelkezések által van gondoskodva, hogy e legvagyonosabb s legnagyobb tekintetben álló polgárok mindig csak egy bizonyos osztályhoz tartozhassanak. Ez az arisztokrácia lényege, ez az, mi közte s az úgynevezett demokrácia között állandó, soha ki nem egyenlíthető ellentétet képez, s minélfogva Magyarország szinte az arisztokratikus alkotmányok közé számíttatik, ámbár, mint azt e levelek folytában talán megmutathatni, nem annyira helyesen, mint azt némelyek gondolják.
Nem szándékom az arisztokrácia hasznairól vagy kárairól általánosan értekezni. Én, ki a tiszteletet s befolyást, mely nagy férfiak utódainak valamely országban tulajdoníttatik, nem tartom annyira természetelleninek, mint mások, s ki Arnould-val szinte kérdezni szeretném:
La gratitude de la nation n’est elle pas aussi une institution conservatrice du mecanisme social? Ki, mondom, ezzel egyetértek, a P. Hírlap szerkesztőjével talán nem volnék egy véleményben,4 s azért inkább mellőzöm e vitatkozást, főképp miután ilynemű teoretikus elmefuttatásnak semmi eredménye nem lehet, s ha valamennyien átlátnák is, mikint az örökösödési jog, a kormányi hatalomra alkalmazva, a közállományok kifejlődésére épp azon üdvös befolyást gyakorlotta, mint a földbirtoknál,5 s ha a világ minden népei az arisztokrácia visszaállítását kívánnák is, ez oly korban, midőn az, mi legfőbb hatalmat s így legtöbb befolyást ad, nem a földbirtok, de a mindig tulajdonost változtató pénz, a lehetetlenségek közé tartozik. Il n’y a pas de revenants: mondá Talleyrand Napóleonról, s ez még inkább áll az institúciókról; a pénz hatalma az, mi ott, hol a születési arisztokrácia megdöntetett, annak visszaállítását nem engedi többé.
Nálunk ez még eddig nem történt: hol keressük tehát arisztokráciánkat? gr. D. E. szerint az arisztokrácia nem a mágnásokban s gazdagabb nemesekben keresendő, az arisztokrácia nálunk az összes nemesség.
Meglehet, a tisztelt gróf ezen eredeti nézet felállítására azáltal bíratott, hogy miután őmaga mágnásainkat s gazdagabb nemeseinket a nemzetiség s közügyek iránti közönösséggel vádolja, s mégis az arisztokrácia védelmezőjének nyilatkozik, következetlenséggel ne vádol-tassék, meglehet, hogy ebbeli eljárása igen ildomos, igen szép taktikai készültségre mutató, miután az összes nemesség, le az utolsó kortesig, megtisztelve érezvén magát, mivel arisz-tokratának neveztetett, az arisztokrácia fenntartására felhívta s mintegy lekötelezve érzendi magát, de hogy ez állítás való, arról senki sem lehet komolyan meggyőződve, ki e tárgyról csak egy keveset gondolkozott is.
4 E részben minden attól függ, mennyiben tartja az igen tisztelt levélíró a státus céljaival és érdekeivel megegyezhetőnek, hogy - saját szavai szerint - törvényes intézkedések által legyen gondoskodva, miszerint a legvagyonosb, a legnagyobb tekintetben álló polgárok mindig csak egy bizonyos osztályhoz tartozhassanak. - Szerk.
5 Ez utóbbit valóban igen nehéz dolog volna elhitetni. - A P. H. szerk.
Bizonyos kiváltságok vagy előjogok birtoka senkit még arisztokratává nem tesz; másképp azon személyek, kik a pesti hídon fizetés nélkül eresztetnek át, vagy Ulászló alatt a cigányok, kik golyóöntésre használtatván, a király által kiváltságokkal ajándékoztattak meg, az arisztok-ráciához volnának számítandók. S így a politikai jogok élvezete, habár ez élvezetből mások, s pedig születésöknél fogva, kizáratnak, szinte nem elég ok arra, hogy valakit arisztokratának nevezzünk, az arisztokráciát ily értelemben véve, az egész plebs romana, mely azoknak kizárásával, kik csak jus italicummal éltek, minden közdolgokban kizáró részt vett, arisztok-ratikus testületté válnék. Arisztokrata nevet csak az érdemel: ki tekintete s birtokánál fogva a közdolgok vezetésére valódi befolyással bír, s kinek a törvény egyszersmind eszközöket ad kezébe, melyek által ez őseitől öröklött állását gyermekeire bocsáthatja által, s ezeknek száma minden országban csak csekély lehet. Egy félmillióból álló arisztokrácia képtelenség, s ezt, úgy tartom, gróf D-t kivéve, a világ minden politikus írói el fogják ismerni, s a korteseket kivéve, meg fogja vallani nemességünk is, melynek felvilágosodottabb része igen jól tudja, hogy a nemesi rend e hazában nem más, mint a tiers état (szerencsés véletlen által törvényeink által is annak neveztetik) s csak mint ez, nem mint arisztokrácia, foglalhat el méltó állást közéletünkben.
Hazánk, alkotmányos tekintetben - fájdalom, hogy erkölcsi tekintetben nem mondhatjuk ugyanazt - némikint Spártára emlékeztet. Politikus jogokkal csak egy osztály (a nemesség) bír, míg a többiek, ha nem is mint helóták, legalább mint perioiekák ebből kizáratnak, s ha köz-dolgokról szólunk, tekintetbe nem vétetnek; az összes uralkodó osztályt azért arisztokráciának éppoly kevéssé nevezhetjük, mint például Amerikában a szolgastátusokban az, ki polgári joggal bír, még nem arisztokrata.
A magyar arisztokrácia - még egyszer mondom - teljes meggyőződésem szerint, nem az összes nemesség, hanem annak csak azon vagyonosb és tekintélyesb része, mely közdolgaink-ra valódi befolyással bír.
Midőn tehát közdolgainkat arisztokratikus szempontból tekintem, én nem az összes nemesség, hanem ezen osztályok érdekét fogom szemem előtt tartani; - ha tudniillik ön leveleimnek hasábjain helyet enged, mit, felfogásom szerint, annyival könnyebben tehet, mert először a legszabadabb és legszámosabb szerkesztői megjegyzést is szívesen eltűröm, másodszor azon haladási kérdések, melyek mellett lapjában apostolkodik, mint következő leveleimben látni fogja, ezen arisztokrácia érdekeivel ellentétben nem állnak.