„Ha egyesek, kik közdolgokkal foglalkoznak, vagy egész politikai pártok a nép előtt gyűlö-letessé tétetnek, azok, kik velök szemközt állanak, s ellenkező célok után küzdenek, azonnal közbámulat tárgyává fognak válni”: körülbelől ilyformán szól, munkáinak nem tudjuk, mely helyén, mert a könyv nincs kezünknél, s csak emlékezetből idézünk, Machiavell, azon férfiú, kit, ha árnyrajzkép nevét érdemlené, vagy az emberi nemnek rossz tulajdonain kívül nem volnának jók is, a legnagyobb emberismerőnek nevezhetnénk. Hogy a B. P. Híradó férfiai -kiknek ritka tudományosságáról mást föltenni különben sem lehetne - a nagy olasznak e mondását ismerék, kitetszik a vitatkozási módból, melyet irányunkban követnek, s mely röviden kimondva abban áll, hogy a P. Hírlap tanai s azok, kik e tanokat hirdetik, a közönség előtt gyűlöletesekké tétessenek.
A P. Hírlap egyik vezéreszméjeként állítá fel: hogy, miután minden institúció csak addig működhetik üdvösen s csak addig biztos megtámadások ellenében, míg természetes körében marad, s miután megyei rendszerünk egész politikai életünket elnyelé, s jelenleg oly dolgokkal is foglalkozik, mik vagy a törvényhozás, vagy a községi rendszer teendőihez tartoznak, ha a megyei rendszert - mint olyat - biztosítani akarjuk, a törvényhozás szilárdításáról s erős községi rendszer teremtéséről kell gondolkoznunk; vagy más szavakkal: a megyék jelenleg mind az egyes községek, mind az összes törvényhozás hatáskörébe belevágnak, s ha akarjuk, hogy alkotmányunk céljának megfeleljen, és megyei szerkezetünk minden megtámadás ellen biztosíttassék, szükség, hogy az annyit emlegetett önkormányzást valósággá tegyük, azaz közéletünket úgy rendezzük el, miszerint öndolgait csakugyan mindenki önmaga intézze, ti.
mi csak egy községet illet, nem a vármegye, hanem csak a község maga, mi az egész országot érdekli, ismét nem a megye, hanem az országgyűlés vagy egyedül neki felelős tisztviselő; és a megye csak azon tárgyakkal foglalkozzék, melyek egy községnél többet, vagy az egész megyét, de nem az egész országot érdeklik.
Ezt mondtuk mi, s ím a B-P. Híradó oly módon szól, mintha a megyei szerkezet tökéletes megsemmisítése volna célunk, a lap tc. vezére, egy új Marius Karthágó romja fölött, már az ötvenkét megye düledékein képzelve magát, feljajdul azoknak istentelensége ellen, kik e dicső alkotmányt feldúlták, s kiket a jövő kor bírói széke elébe idéz.
Nemzetiségünk fenntartása első kötelessége minden magyarnak. Mi mindig éreztük ezt, s talán egyike a fő okoknak, melyek miatt a törvényhozási központosítás mellett szót emeltünk, azon meggyőződésünk vala: hogy hazánk külön ajkú népességei mellett, hol általánosan magyarnak csupán a törvényhozást nevezhetjük, nemzetiségünk annyival biztosabban áll, mennyivel nagyobb s általánosabb azon befolyás, melyet törvényhozásunk az ország minden részeire gyakorol. Hogy ezen nézetünk nem vala alaptalan, sőt hogy, miután az úgynevezett municipális jogok nemzetiségünk legigazságosabb követelései ellen már eddig is felhozattak, e veszély azáltal még nagyobbá válik, ha nem nemes honfitársainkat, kik között a magyar elem aránylag még gyengébb, politikai jogainkban részesítjük, ki fogja ezt tagadni? - A nemzetiség azonban tisztán törvényes rendelkezések által nem tartathatik fel; az egész világ tapasztalása mutatta, hogy hol különböző nemzetiségek érintkezésbe jöttek, a győzelem mindenkor azé maradt, mely aránylag míveltebb, azaz nem anyagi, hanem szellemi tekintet-ben erősebb vala. Míg csak törvényeket alkotunk, sokat tettünk, de nem eleget, hogy célunkat elérjük, csak ha a magyart a míveltség magasabb fokára emeltük, biztosítottuk nemzetiségét
igazán. Minden, mit a műipar, a kereskedés, a tudomány emelésére teszünk, mindannyi bevehetetlen bástya nemzetiségünk körül.
Ezek voltak nemzetiségünk terjesztésére nézve elveink, s a B-P. Híradó 213. számában nagy zajt emel a nemzetiség mellett, melyet megyei szerkezetünkkel együtt sírba akarunk dönteni, s mind ő, mind mások a magyar végső óráját hiszik bekövetkezettnek, mivel mi s barátaink a műipar emelését célul tűzve, néhány német műiparos beköltözését szívesen látnók; mintha bizony oly nemzetiség, mely Európa közepette csak akkor tarthatja fel magát, ha kínai fallal körülvéve, minden idegen érintkezéstől megőriztetik, nem hordaná már magában az enyészet magvát, mintha minden törvényhozási dajkálás feltarthatná azt, miben semmi életerő nincsen.
Mondtuk, hogy megyei szerkezetünket sem célszerű, sem, főképp ha egyedül áll, elég erős alkotmányi biztosítéknak nem tartjuk, s hogy éppen azért - feltartva addig egész megyei szerkezetünket - új biztosítékokról kell gondolkoznunk, hogy egy felelős kormány törvényes útoni kivívására kell fordítani minden igyekezetünket, s ím a B-P. Híradó azzal vádol, miképp alkotmányunkat biztosítékaitól akarjuk megfosztani.
Sőt még kis jegyzetecskékben azon panasszal is föl kelle lépni ellenünk, miszerint a közönség tapsának önmeggyőződésünket áldozzuk fel, noha - s ez egyet nem mondjuk minden büszke-ség nélkül -, e lap, melyet egy évnél tovább vezettünk, meggyőzhete mindenkit, hogy ha hon-fitársaink helybenhagyása s bizalma a legnagyobb kincs is előttünk, melyet ismerünk, s mely után, mint fáradságunk jutalma után, vágyódunk, meggyőződésünk lepletlen kimondása által szívesen kockáztattuk ezt is, mihelyt felfogásunk szerint a haza java úgy kíváná.
Hisz csak gyűlöletessé tegyük a P. Hírlap-ot s az egész ellenzéket (mert hisz hasonló lojalitás-sal bántak mások ellenében is) a közönség előtt, mint Machiavell mondá, ez azonnal szeretet-tel fog viseltetni irántunk. A nép hölgyhez hasonló, nem szívesen marad szerető nélkül, ha előbbi kedvesével összeveszett, ez a legjobb pillanat, hol kegyeit megnyerhetni. Így terveztek önök.
A számolás jó s helyes, benne csak két hiba követtetett el. Az első: hogy az, kinek kegyeit önök helyhatósági ditirambusaikkal vadásszák, önöket régen ismeri, s bármint vonja is el bizalmát a jelen ellenzéktől, soha irántunki haragjában annyira menni nem fog, hogy csak azért - par dépit - azokat válassza kedvesének, kik új köntösben, vendéghajakkal s ifjúra festett arccal jelennek meg előtte, de valamint redőiket el nem takarhatják, úgy a régiek maradnak minden tekintetben, azok tudniillik, kik mindig állított kedvesök gyámkorúságán élősködtek.
A második: hogy valamint vezérök a mi, úgy mi önök szerencsétlenségére itt vagyunk, s el fogjuk oszlatni a ködöt, melybe minden kérdés a B-P. Híradó által burkoltatott.
Fordítsuk ma figyelmünket önök azon állítására, miszerint megyei rendszerünk alkotmá-nyunknak nemcsak a jelen pillanatban teszi egyik fő garanciáját, hanem egyszersmind olyan, melynél mi, magyarok, helyzetünkben jobbat s biztosabbat nem találhatunk.
Elemezzük ez állítást:
Mi által válik megyei szerkezetünk az alkotmány biztosítékává?
Felfogásunk szerint két tulajdona által.
Először, mivel a megye, mint politikai vitatkozások színhelye, a közvélemény kifejlődésére s hatályos nyilatkozására alkalmat nyújt, s egyszersmind - miként a B-P. Híradó 213. számában megjegyeztetik - midőn sok emberben a közdolgok iránt figyelmet gerjeszt, s így a hivatalno-kot, bírót, szónokot s országférfiút (?) képezi, a nemzet nagy részében azon politikai
bátorsá-got ébreszti, mely nélkül - mint a B. P. H. ismét megjegyzi - egy nemzet sem tudta még alkot-mányosságát megőrzeni.
A megyei szerkezet második tulajdona, mely által alkotmányunknak biztosítékul szolgál, felírási jogában s azon befolyásban fekszik, melyet választott tisztviselői által minden végrehajtásra gyakorol.
Ki a megyei szerkezet ezen tulajdonait figyelemmel tekinti, meggyőződik, miképp a garancia, melyet megyei szerkezetünk alkotmányunknak nyújt, nem éppen egészen illuzórius; de meggyőződik arról is, hogy ezen biztosíték egymagában soha elégséges nem lehet.
Soha a megyei élet a sajtószabadságot nem pótolhatja, de mindamellett felszámíthatlan azon haszon, mely a megyékben divatozó szabad diszkusszió által hazánkra háramlik; politikai bá-torságot ébreszt, hivatalnokot, bírót, szónokot (?) s országférfiút (?) képez. A megyék felírási joga megóvhatja alkotmányunkat egyes sértésektől, mindenesetre a törvénytelen lépéseket nehezíti, sokáig hátráltathatja, s mindez kétségen kívül alkotmányosságunk biztosítására szolgál; de vajon, kérdjük meg egyszer, elegendő-e?
Képzeljük magunknak in abstracto kormányt, mely a törvényességnek még színe után sem vágyódik - mert hiszen, ha ily állapotot nem számítunk a lehetőségek közé, minek kellene alkotmányos garantiákról gondoskodnunk -, vajon ily kormány ellenében a felírási jog nyújthat-e biztosítékot. A felírási jog a dolgok természete által korlátozott, és soha valóságos ellentállássá nem válhatik, s mi történik, ha a kormány minden felírás mellett is előbbeni szándékánál megmarad? Minden politikai bátorság, mindazon szónokok s országférfiak képessége, mindazon gyönyörű szókötésekben fogalmazott feliratok fognak-e segíteni a bajon, s mi mást idézhetni elő, mint hogy a kormány iránti keserűség még inkább növeltessék, s parancsolatjainak hanyag teljesítése által még azon kevés jó is, mit talán más úton tehete, megsemmisíttessék. Kérdjük még egyszer, egy ily eljárású kormány ellen (és csak ilyenkor volna szükségünk leginkább alkotmányos garanciákra), fogjuk-e használhatni megyei rendsze-rünket? S ha e kérdésre másképp, mint tagadva, felelni alig lehet, nem kell-e megvallanunk, miképp megyei rendszerünk, a garanciáknak bár a legjobbika, de tulajdonképpen csak akkor az, midőn garanciákra szükségünk nincsen.
Lesznek, kik e paradoxnak látszó állításnál fejöket rázzák, mert felfogásuk szerint belőle az következnék, hogy alkotmányunk eddig semmi biztosítékkal nem bír, de e felfogás hibás.
Alkotmányunk bírt és bír még most is biztosítékokkal, csakhogy e biztosítékok legfőbbike nem a megyei rendszerben, hanem a törvényhozásban fekszik, s ki alkotmányos kifejlődé-sünket nem felületesen tekinti, s figyelmét főképp azon korszakokra fordítja, melyekben alkotmányunk a megtámadások ellen megőriztetett, meg fogja vallani, miként ezen eredményt tisztán törvényhozásunknak köszönhetjük. A megyék, mint azt e század folyama alatt tapasztaltuk, hív őrei alkotmányunknak, s mivel a végrehajtó hatalom nagy része kezökben fekszik, a központi hatalom lépéseinek száz akadályokat gördíthetnek elébe, de a sérelem orvoslása, az alkotmány valóságos biztosítása csak a törvényhozás által eszközöltetik, s nálunk, mint széles e világon az alkotmányosság valódi garanciája a törvényhozásnak az adó és hadsereg meghatározására bírt jogaiban fekszik.
Ez állításunk, úgy hisszük, nem fog paradoxnak tartatni senki által, sőt annyira nem is foglal magában semmi újat is, hogy elhallgattuk volna, ha nem tapasztalnók, miképp ezen állításnak legelső és legtermészetesebb következményeit tagadtatnak meg sokak által.
Ugyanis, ha alkotmányunk fő, sőt majdnem egyedüli biztosítéka törvényhozásunkban fekszik, lehet-e helyeselni azoknak eljárását, kik törvényhozásunk erősítésére szükséges indítványokat azon ürügy alatt elleneznek, mert elfogadásuk által a megyei rendszer gyengíttetnék, kik nem
akarnak évenkénti országgyűlést, ellenzik a verifikáció kérdésének az országgyűlésre való általtételét, ellenzik, hogy törvényhozóink, utasításoktól függetlenül, tisztán meggyőződésöket kövessék, s mindezt, mivel a törvényhozás ily rendelkezések által ugyan erősödnék, de a megyék gyengülnének!
Állításunknak továbbá eredménye az: hogy miután megyei rendszerünk törvénytelenségek elkövetését nem teszi lehetetlenné, hanem azt csak nehezíti, mennyiben azon befolyás, melyet alkotmányos nemzetnek a törvények végrehajtására is bírni kell, általok gyakoroltatik; me-gyéink ezen hatáskörének feltartása csak addig szükséges és célszerű, míg a törvénytelenségek elhárítására célszerűbb s oly eszközöket nem fogunk találni, melyek által a nemzetnek a törvények végrehajtása fölött szükséges befolyása úgy rendeztetik el, hogy általa a kormány szabad működése ne akadályoztassék, s ne történjék, hogy, amit most sokszor tapasztalunk, csupa törvénytelenség elleni őrizkedésből a törvény kellőleg végre nem hajtathatik.