(VÁROSI ÜGY 1)
Valamint egyes emberek életében, úgy ha figyelmünket egész nemzetek kifejlődésére for-dítjuk, a legtöbb szenvedéseknek okát a halogatásban fogjuk találni. Büszkeséggel emlegetjük akaratunk szabadságát, s valahányszor e legszebb emberi kiváltságunkat gyakorolhatnók, ahelyett hogy határoznánk, midőn arra még időnk van, szívesebben elvárjuk, míg a szabad akarás pillanatai elmúltak, s helyzetünk által egy vagy más irányra kényszeríttetünk. Még van idő - nem kell semmit elhamarkodni -, csak egyet a másik után: ezek a szójárások, miket a politikában legtöbbször hallunk, s miknek szükséges eredményéül azt tapasztaljuk, hogy az országférfiak nagyrésze, ahelyett, hogy előremenne, mint Kazinczy Ferenc mondá az egykori sárospataki diáknak, menetik, s mindent tud, csak azt nem, mennyire fog ragadtatni körül-ményei által. Girardin Emil egy új, már hazánkban is használt nevet, a progresszív konzer-vativizmus nevét találta fel a politika ezen nemének címezésére, s talán nincs kérdés, melynél az annyi pártolókra számolhatna, mint éppen a városi reform kérdésénél.
A városi kérdést egészen elmellőzni nem lehet, azt jelenleg átlátja mindenki; ritkák ma már az országférfiak, kik, mint hajdanában Józsua, a napot s holdvilágot útjokban feltarthatnák, s nem remélhetjük, hogy a városi kérdés mindaddig mozdulni nem fog, míg mindaz bevégez-tetett, minek azt a fejekben kigondolt egymásután szerint meg kellene előzni. „A polgári rend ilyen állásában nem maradhat örökre, ez bizonyos; de nem jobb-e, ha a kérdés legalább elhalasztatik, mire száz módokkal bírunk. Ha a városok orsz. gyűlési szavazatának kérdését az adminisztratív rendezés kérdésével összekötjük, mennyi nehézség nem gördíttetik a kérdés feloldása elé már ezáltal, s hát ha még kinyilatkoztatjuk, mikint a szavazati jogra nézve semmi kvalifikációk felállításába beleegyezni nem fogunk; vagy mi még jobb, ha a városi kérdés helyett az összes népképviseletet tűzzük ki, mennyire nem halaszthatjuk a kérdés eldöntését, főképp miután azon városi követek, kik tisztán a históriai alaphoz ragaszkodva, a 47 szavazat követelése mellett megmaradnak, azokhoz, kik az elhalasztást kívánják, oly hathatós segélyt nyújtanak, s ha már a városok politikai befolyását örök időkre elmellőzni nem lehet, mi fekhetik az arisztokráciának inkább érdekében, mint e kérdés elhalasztása.” Így okoskodnak sokan, én részemről az ellenkezőről vagyok meggyőződve; éspedig két oknál fogva.
Először: mert minden olyan lépésnek elhalasztását, melynek szükségéről meg vagyunk győződve, már magában károsnak tartom, s valamint a gazdát, ki ahelyett, hogy megérett gyümölcseit a fáról leszedné, vár, míg azok önkint lehullanak, senki nem nevezi józanabbnak szomszédjánál, ki, mielőtt termése megérett, a szedéshez fog, úgy politikában sem tudom többre becsülni azokat, kik mindenben elkésnek, a mindent elhamarkodóknál.
Másodszor: mert a városoknak adott politikai befolyás az arisztokráciának állását nem veszé-lyezteti, s így ezen osztályra nézve semmi ok sincs, mely e kérdés elhalasztását kívánatossá tenné.
Nem metafizikai absztrakciók, nem a jogegyenlőség elmélete győzé meg az ország többségét a városok törv.-hozási befolyásának szükségéről, a legerősebb ok azon meggyőződés, hogy miután e hon további kifejlődése az ipar és kereskedés emelkedése nélkül nem képzelhető, törvényhozásunk feladásának nem felelhet meg, míg azon osztályok, melyek ezen érdekekkel foglalatoskodva, szükségeit legjobban ismerik, minden törvényhozási befolyásból kizáratnak.
A városok politikai jogai e hon anyagi kifejlődésével válhatlan kapcsolatban állanak, s arisztokráciánknak, azaz e hon legnagyobb birtokosainak - mert hisz józanon senki mást e név alatt érteni nem lehet - az állna érdekében: hogy az, mi nélkül e hon anyagi kifejlődése nem
képzelhető, a lehetőségig sokára halasztassék? A részvét, melyet arisztokráciánk az ipar körüli mozgalmakban mutatott, eléggé bebizonyítá, mi helyesen fogta fel a hon anyagi kifejlődé-sének fontosságát, mely kétségen kívül azokra nézve legnagyobb, kik az ország legnagyobb részét bírják. De minden, mi az ipar emelésére eddig történt, csak pótlék, lökést adtunk iparunknak, de kifejlődését biztosítani csak a törvényhozásnak lehet, s pedig csak olyan törvényhozásnak, melyben az ipar annak minden viszonyait tapasztalásból ismerő egyének által képviseltetik, s hogy törvényhozásunk ilyenné váljék, azaz hogy az ipar, melynek feléb-resztésére az arisztokrácia oly szépen lelkesült, ébren tartassék, az az arisztokráciának nem feküdnék érdekében? Szeretném a logikát ismerni, mely szerint ezt valaki bebizonyíthatná.
Talán azt fogja felhozni valaki ellenvetésül, mikint a törvényhozás igen jól pártolhatja az ipar érdekeit úgy is, hogy az iparűző osztályoknak körébe semmi befolyás nem engedtetett is, s ha pártolás alatt nem értetik egyéb, mint hogy a törvényhozásban az ipar és kereskedés mellett a legszebb beszédek fognak tartatni, ez nem szenved kétséget; azonban ily pártolás mellett messzire menni bizonyosan nem fogunk. Arra, hogy az ipar és kereskedés virágzó állapotba jussanak, nem elég, ha a törvényhozás ez érdekek fontosságát átlássa, s rajtok segíteni akarjon: ismeretek szükségesek ide, s ezeket gyakorlati dolgokban csak tapasztalás adhat. Az angol parlament nem azért rendelkezik e tárgyakban legcélszerűbben, mert a törvényhozókat legjobb szándék lelkesíti, hanem mivel azok, kik e tárgyról rendelkeznek, egyszersmind legjobban is értenek hozzá, míg minden oly törvényhozásban, hol az ipar és kereskedés e tár-gyakkal foglalkozó egyének által képviselve nincs, éppen e legfontosabb érdekek kezelésénél legfellebb csak fényes dilettantizmussal találkozunk, mely igen jó arra, hogy megtapsoltassék, de üdvös eredményeket nem szülhet soha. Ki ezen kétkedik, azt a történetek ezeréves tapasztalásaira emlékeztetem, melyekből látja, hogy ipar és kereskedés mindig csak a szabad-ság pajzsa alatt virágoztak, s pedig éppen nem azért, mintha az ipar és kereskedés politikai vitatkozások nélkül nem létezhetnének, vagy abszolút kormányok ez érdekek emelését nem óhajtanák, hanem kizárólag azért, mivel ezen érdekek biztosítására csak oly országban történhetnek célszerű rendelkezések, hol az ezen érdekekkel foglalkozó osztályok önmaguk gondoskodhatnak jólétökről, azaz hol a törvényhozási befolyásból nem zárattak ki.
Ha az ipar és kereskedés emelése a magyar arisztokrácia érdekében fekszik - miről én meg vagyok győződve -, a városoknak adandó törvényhozási befolyás bizonyosan a legcélszerűbb eszköz, mely által ez érdek előmozdíttathatik.
Igen, de nincsenek-e anyagi érdekeinken kívül még más magasabb érdekeink? - így szól talán valaki arisztokrata társaim között; tanácsos-e csak azért, hogy jövedelmeinket valamivel szaporítsuk, azon kizáró politikai befolyásról lemondanunk, melyet mi, arisztokraták eddig e hazában élveztünk.
Nem vagyok barátja az anglomániának, de mi alkotmányos országban az arisztokráciának állását illeti, mégis úgy hiszem, a briteknél jobb mesterekre nem találhatunk, s a világ ezen leghatalmasabb arisztokráciája nem a polgári elemmel együtt fejlődött-e ki, nem köszöni-e fennállását nagyrészint annak, hogy míg a francia nemesség minden egyéb osztályok kizárásában keresé hatalmát, s így minden osztályt s főképp a polgárit maga ellen lázított, addig az angol azon elemből, mely erősebb, mint hogy neki összeütközés esetében ellenáll-hatna, hatalmának fő támaszát csinálá, érdekeit, mennyire lehet, vele azonosítá, s így eszközölhette, hogy kiváltságai a közös szabadsággal ugyanazon garanciák alatt álljanak.
Minden arisztokrácia csak vagy a nép jogainak első bajnoka, vagy a trón első szolgája lehet.
Csak e két szerep között választhat. Elkülönözve magát mind a néptől, mind a királyi hata-lomtól, uralkodni az első fölött, s ellentétben állni a másikkal, e kettő össze nem fér egy-mással. Uralkodásának díja teljes szolgasága, mint azt a zendülés előtt a francia nemességnél
látjuk; szabad csak úgy lehet, ha érdekeit, mint az angol arisztokrácia tevé, a népével azonosítja. S ugyan a magyar nemesség kétkedhetik-e a választásban? a francia régensség alatti nemesség szerepe után vágyódik-e, midőn másfelől azon arisztokráciának példája áll előtte, melynek állását annyi fölötte átvonult zivatar nem bolygatá meg, mivel mint az ág, mely a magas tölgyet koszorúzza, csak az egésszel együtt emelkedett ily magasra.
Kizáró befolyást az arisztokrácia közdolgokban most sem gyakorlott, hatalmát meg kell osztania mindenesetre, támaszkodnia valamire, mi körén kívül fekszik. A kérdés csak az:
mikor áll az arisztokrácia biztosabban, akkor-e, ha az alkotmány, mely jogait védi, a nemzet tizenkilenc huszadát minden politikai jogból kizárván, az egész népnek csak egy s pedig nem vagyonra, sem míveltségre nézve nem legkitűnőbb huszada által védelmeztetik, vagy ha az alkotmány az összes nemzetnek garanciája alatt áll? E kérdésre felelni nehéz nem lehet.
Minden, mi az alkotmányt biztosítja, biztosítja arisztokráciánk állását is, ha befolyást kívánunk, ezt csak azon elem segedelmével érhetjük el, melyben a jelenkorban valódi életerőt találunk, s ha gróf Széchenyi szavajárása szerint: alkotmányunk sáncai közé új védelmezőket veszünk be, senki nem fog többet nyerni, mint mi, kiknek e sáncok védelme leginkább érdekében fekszik.