I
Az országot szomorú hírek töltik el. Felső vidékeinken éhség uralkodik, áldott rónaságunk szükségben él, s a tengerpart felől szomorú szózatok hangzanak hozzánk, mikint a nyomor legmagasabb fokára emelkedett ott is. E haza, mely Kánaán földnek neveztetett, most egyszerre tapasztalja, mikint elhíresztelt bősége azon álmok közé tartozik, melyekben a hosszú sötétség között, mely alatt pangánk, ringatók magunkat; s miután e tapasztalás nem rendkívüli csapások következtében, hanem oly évben szereztetett, melynek termése csaknem középszerűnek nevezhető, miután második éve, hogy e hazában éhezők jajgatásai hatnak füleinkhez, a gondolkozók át kezdik látni, mikint csak a sajtónak kissé nagyobb élénkségére volna szükség, hogy az állapot, melybe ez ország hegyes vidékein hazánk népe jutott, Irlandot tüntesse szemünk elébe.
E pillanatot a B. P. Híradó arra használja, hogy 518. számában megmutassa, mikint a magyar földmívelő osztálynak sorsa csaknem irigylésre méltó. Voltaire Candide-ja nem lévén tudtunkra magyarra fordítva, a B. P. Híradó, midőn Pangloss tanár úrnak szerepét magára vállalá, köztünk, jámbor magyarok között, úgy látszik, eredetiség dicsőségét akarja kivívni magának. Az eszme, földmívelő osztályaink helyzetét magasztalni oly pillanatban, midőn az országnak majd egész népessége nyomorban él - legalább éppoly sajátságos, mint midőn Pangloss a földrengéstől elpusztult Lisszabon felett e világot a lehetőleg legjobbnak hirdeté.
Mi azonban nem irigyeljük e dicsőséget.
A nyomor létezik. Állapotaink magasztalása helyett vizsgáljuk inkább annak okait.
A B. P. Híradó liberálisainknak szemére hányja, hogy a jobbágyok állapotát kelletinél söté-tebb színekben festik. Válaszolhatnók erre, mikint minden e részben talán elkövetett túlzás nem ér fel azzal, mellyel elleneink a jelen viszonyok magasztalására élnek, s hogy sokkal kevésbé nevetséges jobbágyaink sorsát az amerikai rabszolgákéval hasonlítani egybe, mint ha valaki a földesúr és jobbágy között létező viszonyokat patriarkálisoknak nevezi, holott ezen állítólagos pátriárkák nagy része, a városban vagy éppen a külföldön élve, jobbágyait nem is ismeri, s az ótestamentom pátriárkáira legföllebb annyiban emlékeztet, mennyiben némelyek talán egyenesen hozzájuk vezethetnék vissza származásukat. - De hagyjunk fel minden egyes szavak feletti vitatkozásokkal. A B. P. Híradó-nak igazsága van, ha tőlünk azt kívánja, hogy a dolgokat túlzás nélkül tekintsük. Teljesítsük e kívánatot, s vizsgáljuk jobbágyaink álla-potát részrehajlatlan szemekkel; vannak dolgok, melyeknél minden kommentár úgyis felesleges.
Miután nemességünk adómentességgel bír, az ország közterhei kizárólag a nem kiváltságos néposztályok vállait terhelik.
Fényes a hazánkban - évenkint direkt adót 1842-ben 8,865.489 Ft 16 krra tevé. Miután régi szokás szerint, a háziadó kétségkívül az azóta lefolyt öt év alatt is nevekedett, inkább fogunk közelíteni a valósághoz, ha ezen adót most 1847-ben kerek számmal 9,000.000 vesszük fel.
A nem kiváltságosak kezében Fényes számítása szerint körülbelül 13,000.000 hold használ-ható föld találtatik.7
13,000.000 hold fizet tehát egyenes adó fejében évenkint 9 000 000 forintot. Azaz más szavakkal, a nem kiváltságos birtokosok minden hold föld után évenkint egyre másra 40 kr egyenes adóval járulnak a közállomány terheihez.
Ez az első tétel, melyről, jobbágyaink állapotáról szólva, megfeledkeznünk sohasem szabad.
Menjünk tovább.
Földmívelő osztályaink sorsa, mi úrbéri viszonyaikat illeti, felette különböző. Alkotmányunk, úgy látszik, irtózik az egyenlőség eszméjétől, s nemcsak a különböző osztályok, de ugyanazon egy osztályra nézve az ország különböző vidékeiben egészen különböző elveket állított fel.
Maga a holdak nagysága változékony. E földmérték, mely sok helyen csak 1100 □ ölet tesz, Szerém s Verőce megyékben 2000 □ ölre vétetik, sőt még az egyes megyékben sincs egy-formaság, miután például Verőce megye diakovári járásában a hold ismét nem 2000, hanem szántóföldekben csak 1620, rétekben 1296 □ ölre számíttatik. Ezen oknál fogva a jobbágyok állapotáról nem lehet úgy szólni, hogy az az ország különböző vidékeire egyiránt illenék.
Miután azonban a jobbágyok úrbéri tartozásai szerint határoztatnak meg, mint azok egy egész, fél, negyed vagy nyolcad úrbéri telekkel bírnak, s így a jobbágyi birtok és az úrbéri tartozások között bizonyos arány létezik, annyi legalább megközelítőleg felszámítható, mennyit fizetnek jobbágyaink egy-egy hold föld után földesuraiknak.
Egy úrbéri teleknek illetősége különböző.
Szántóföldekben 16-40 holdig
" rétekben 6-20 holdig " legelőkben 4-22 holdig
Azon úrbéri telkek száma, hol a földmennyiségnek maximuma eléretett, aránylag csekély. A minimumot sokkal többször fogjuk találni; s ha minden vidéknek úrbéri viszonyait áttekintve közép-számadást csinálnánk, alig vehetnénk fel többet 35-36 holdnál. De tegyük fel, hogy minden úrbéri telek egyre másra véve 40 holdból áll, s nézzük, mit fizet a jobbágy e 40 hold föld használatáért évenkint urának? - Miután a magy. jobbágy szolgának nem tekinthető, a közte és földesura között létező viszony csak haszonbéri szerződés elvei szerint ítéltethetik meg. Nézzük tehát, csakugyan oly csekély-e ezen haszonbér, mint sokan hirdetni szeretik.
Füstpénz fejében fizet a jobbágy . . . 1 Ft
A jobbágy törvény szerint kilenced- és tizeddel, azaz hol külön szerződések nem léteznek, vagy a szokás másképpen nem határozott, termésének ötödével tartozik. Ha egy egész úrbéri telket 40 holdra vevénk fel, ebből 24 holdat számíthatunk szántóföldekre, 16 hold a legelőre s rétekre hagyatván. E 24 holdnak egyharmada ugarban marad, a hátralevő kétharmad felében tavaszi, felében őszivel vetik be.
Vegyünk fel középtermés gyanánt ötszörös magot.8
7 Az 1828-i országos összeírás, jobbágyi földekből talált mintegy 5 020 675 hold szántóföldet, 1 219 332 hold rétet, 209 507 hold szőlőt, 48 992 hold szilvást. Magán számításom szerint a magyarországi föld kiterjedése 54 725 609 magyar hold (1200 négyszögöles). Ebből használható 46 225 696; -16 825 013 hold szántóföld (nemesi 9 832 051); rét 4 498 507 hold (nemesi 2 570 100); legelő 7 733 393 (mintegy fele nemesi); 1 413 680 szőlő (1 062 663 nemesi); 15 218 395 hold erdő:
nagyrészint nemesi kezekben. - (Fényes statisztikája. III. köt. 23. l.)
Őszi termés 40 köböl.
Tavaszi 40 köböl.
Ennek ötöde 8 köböl tavaszi s éppannyi őszi.
Ezt pénzben számítván. Az őszinek árát nem vehetjük kevesebbre 3 Ft
pp. köblét. Teszen 24 Ft
A tavaszira számítsuk ennek felét 12 Ft
Ezenkívül az egész-telkes parasztgazda 52 marhás napot tartozik szolgálni földesurának, ehhez a hosszú fuvar helyébe adott 2 napot hozzászámítván: tartozása 54 nap.
Ritka a vidék s az időszak, melyben egy szekeres napszámnak árát csak 40 krra számíthatnók, de hogy senki által ne vádoltassunk, hogy a jobbágyok tartozásait túlzással adtuk elő, tegyük fel, hogy egy szekeres napszámnak középára csak 40 kr. A napszámokat pénzzé változtatva az egész teljes jobbágy ezeknek fejében fizet urának 36 Ft
Egész tartozása tehát 40 hold után tészen évenkint 73 Ft.
Mi, ha elvonatkozunk is attól, hogy az összes közadó jobbágyok által fizettetik, s hogy a házi és hadi pénztárba fizetett mennyiség egy egész-telkes gazdánál 15 Ft-nál pp. alig számíttat-hatik kevesebbre, ha tekintetbe sem vesszük, hogy földesuraságaink a korcsmáltatási s mészárszéki jog által jobbágyaiktól még igen tetemes indirekt adót szednek,9 mely sok ország accisájával felér, kérdjük, vajon 73 Ft pp. évi haszonbér, 40 holdnak használatáért nem elég magas-e oly országban, hol akármennyi föld holdankint 1 Ft-jával adatik haszonbérbe még most is, s hol sok vidékeken a nemesi birtok 40 Ft-tal pp. holdjáért örök áron vásárolható?
Tegye szívére kezét a B. P. Híradó, s ítéljen e kérdés felett.
De csak földmívelőink legszerencsésebb osztályáról, a telkes gazdákról szóltunk. A zsellérnek sorsa még sokkal terhesebb.
A házas zsellérnek urától belső telkére 150 □ öl adatik, a legelőből 8 zsellért illet egy egész telek járandósága, azaz: középszámítás szerint mindeniket egy-egy hold illeti.
Tartozása ezért:
füstpénz . . . 1 Ft
Munkában 18 gyalog nap, azaz: ha a napszámot csak 10 krra vesszük is fel, mi a valódinál sokkal csekélyebb 3 Ft
A házas zsellér 1 hold legelőért és 150 □ öl belső telekért fizet 4 Ft
S szóljunk-e a hazátlan zsellérekről? E haza lakóinak ezen része a földesuraságoktól semmit nem kap. Sem belső telek, sem legeltetési jog, sem egyáltalán semmi alap nem található, mely szerint az uradalomnak viszonszolgálattal tartoznék, ez egyet talán kivéve, hogy egy bizonyos faluban lakva a levegőt ott szívja, s a királyi haszonvételeket neveli; s e jogért a hazátlan zsellér évenkint 12 napot dolgozik urának, vagy ha ezt az előbbi kulcs szerint pénzzé
8 A középtermést talán magasabban vettük fel, ez azonban okoskodásunk erejét nem rontja meg, miután azon esetben, ha a termés csekélyebb, a földesurak kilenced- és tizedjövedelmei ugyan csonkulnak, de sokkal kisebb arányban, mint az úrbéri földeknek becse.
9 Azon igen tetemes összlet, mit a jobbágyok bordézma fejében földesuraiknak fizetnek, itt azon tekintetből hagyatott el, mivel a szőlőmívelés országunkban nem általános.
változtatjuk, 2 Ft-ot fizet; mit ha éppen szorosan szolgaságnak nem nevezhetünk is, legalább meg kell vallanunk, hogy igen nagyon arra emlékeztet.
Ez földművelő osztályaink helyzete hazánkban. Ha a B. P. Híradó számításainkat kétségbe venné, készek vagyunk azok helyességét bővebben is bebizonyítani. S ily tények ellenében önök kedvezőnek merik hirdetni földmívelő osztályaink helyzetét? Önök, kik földmívelőink-ről szólva maguk bevallják: „mikint lelkök elszomorodik e nyomorúság alatt elkorcsosodott, elbénult s elidomtalanodott emberfai szemléletén”, kik falvainkat, vagyis azon helyeket, me-lyekben népességünk kilenctizede lakik, sár és porból kinőtt nádfödél-csoportoknak nevezik?
Mikint férnek össze ezen állítások a következtetéssel, hogy a hazának csak jó útra van szüksége, hogy népessége egyszerre boldoggá váljék? Mintha bizony nem ismernénk utakat, melyeken a táblabíró és alispán kényelmesen elhalad, s mely a jobbágyokat, kik annak elké-szítésére kényszeríttettek, tönkretevé. Csaknem keserű gúnykint hangzanak szavaik.
Mi a nyomornak okát, mely a közfigyelmet most második évben vonja magára, de mely régen létezett, mielőtt az valakinek figyelmét magára vonta volna, tisztán azon viszonyokban találjuk, melyekben földmívelő osztályunk - azaz majdnem az összes nemzet - századok óta él.
Nemcsak hogy proletáriusoktól menteknek nem hisszük magunkat, mi be merjük bizonyítani, hogy jobbágyainknak legnagyobb része saját földeit a létező feltételek alatt mívelve el nem élhet, s hogy azon 750 000 jobbágy család között, kik úrbéri telkeinken laknak, a tetemesen nagyobb rész napszám és más mellékes keresetek által szerzi meg szükséges élelmét, s eszerint valóságos proletárius.
Proletárius oly országban, hol ipar nincs, s hol ekképp a proletáriusnak sorsa a legszomorúbb.
Oly országban, hol az összes közteher az ő vállain fekszik.
Mindezen egyes tételek bebizonyítására, ha azok a B. P. Híradó által kétségbe vétetnének, készeknek nyilatkozunk.
Itt fekszik a köznyomornak oka. Csak akkor nem leend az évenkinti ínség e haza normális állapota, ha ezek változnak.
E nézetekből kiindulva sorozandjuk el a közelebbi számokban teendőinket.
II
„Ha az ember reformjait nekik (ti. a szenvedélyes reformereknek, kik közé, úgy reméljük, mi is számíttatunk) valami szabadságos lére nem készíti, nagyon nehéz őket kielégíteni, annál kevésbé enthuziazmusra ragadni”: így szól az elmés B. P. Híradó 518. számában.
A hangból, mellyel e szavak mondatnak, úgy látszik, hogy a cikk írója e szakácsias kifejezés-ben valami igen jóízűt vélt a közönség elébe tálalni; oly valamit, mikifejezés-ben az atticus só újabb korunk bors és paprikájával vegyül, min a vele egyértelműek csak úgy híznak, mi pedig sava-nyú képeket fogunk csinálni. Hogy legalább ezen csalódás a Híradó férfiainak tiszta felfogását ne zavarja, s őket ne akadályozza a mély belátásban, mellyel hazai dolgainkban bírnak, valljuk meg őszintén, hogy mi a Híradó-nak ezen gúnyképpen felhozott szavaiban nemcsak semmi sértőt nem, sőt valódi bókot látunk, melyért nemcsak minden szenvedélyes, hanem egyáltalá-ban minden igaz reformer nevében köszönetünket jelentjük ki. Éppen e különös ízlésünkben áll a különbség köztünk reformerek közt s önök között. Reformálni e hazában mai nap min-denki akar. Önök, ildomos férfiak létökre rég észrevették már, hogy jószágaik kevesebbet hoznak be, mint hasonló kiterjedésű urodalmak a szomszéd tartományokban, azt is
észre-vevék, hogy pénznek szűkében vagyunk, s a kamatláb alászállítása kárukra nem volna, sőt sokszor utazva - főképp miután az ingyen előfogatok eltöröltettek, eszökbe jutott az is, mennyi kényelem szereztetnék, ha hazánk vasutakkal bírna; s így önök is reformálni akarnak.
Mikint a római pápa rég kimondotta az egyházi reformációnak szükségét, mielőtt a hatalmas wittembergi barát téziseit a templom kapuira függeszté, úgy önök is igen sok tárgyakra nézve nyilván reformátoroknak vallják magukat, sőt még azt sem tagadjuk, hogy reformterveik talán éppoly gyökeresek, mint amelyekkel mi foglalkozunk. Csak éppen abban fekszik a különbség, hogy mi, mint önök is mondják, semmit sem akarunk elismerni valódi reformnak, mi által a szabadság nem terjesztetik, vagy talán még szűkebb korlátok közé szoríttatnék; s mi magunkat önök iránt mindig lekötelezve fogjuk érezni, valahányszor a közönséget e lényeges különbségre figyelmessé teendik.
Önök talán ideológoknak fognak nevezni, e nyilatkozat után, s miután e hazában számosan vannak, kik midőn a P. Hírlap dolgozótársai doktrinereknek hívattak, őket csaknem becstele-nítéssel gondolák illettetni; valószínű, hogy találkozni fognak olyanok is, kik azon szemrehá-nyás után, hogy doktrínával bírunk, a legmegszégyenítőbbnek azt fogják tartani, hogy anyagi hasznon kívül még eszmékért is küzdünk. Tűrnünk kell mind e szemrehányást, mind a szégyent, mely következtében érni fog, s vigasztalásunkul csak azon meggyőződés marad, hogy szentírásunkban világosan benn állván: hogy az ember nemcsak kenyérből él, nézeteink nem oly újak s különcködők, mint azt némelyek szívesen elhitetnék.
Önök a reform tápláló falatjait ígérik (adja az ég, hogy ez ígéret valahára teljesüljön, ámbár azon készítési mód után ítélve, melyet a B. P. Híradó-ban mint szakácskönyvben előadnak, mi nem hisszük, hogy e falatokkal valaki jóllaknék); nekünk e falatokhoz még a szabadság leve szükséges, hogy azokat ízlelhetőknek tartsuk. Jó, hogy ízlésünknek ezen különbségét nyilván kimondták, tovább vitatkozni felette szükségtelen. Önök eljárásuk védelmére egy igen prakti-kus - a zsidó népnek példáját hozhatják fel; mely a szabad pusztáról Aegypt hústálaihoz vágyódott vissza; mi úgy vagyunk meggyőződve, hogy ha a zsidó nép vándorlásából visszatér, Aegyptet fel fogta volna találni, csak alkalmasint nem a kívánt hústálakat. Ki okoskodik józanabban, ezt is nem vitatkozásaink, hanem a jövő fogja eldönteni. S most, miután nemcsak a helyzeteket, sőt még különböző ízléseinket is konstatíroztuk, folytassuk a tárgyat, melyről utolsó cikkelyünkben szólni kezdettünk.
Figyelmessé tettük olvasóinkat, mikint az országban uralkodó nyomor nem rendkívüli elemi csapások következéseül tekinthető.
Második éve, hogy a közínségnek tanúi vagyunk, ez éveknek termése középszerűnek nevez-hető, s így a bajt, mely e nyomort okozá, nem az ég mostohaságában, hanem inkább az ország belső organizmusában kell keresnünk. Állományunkban beteg valami, azért szenvedünk.
Mi a bajt földmívelő osztályaink helyzetében, vagyis azon viszonyokban gondoljuk feltalál-hatni, melyek alatt majdnem az egész nemzet él, s csak ezeknek megváltoztatása által hiszünk a bajon segíthetni.
Kettős szempontból tekintettük jobbágyaink helyzetét.
Felhoztuk először azon óriási anomáliát, mely abban fekszik, hogy az összes közteher csupán nem nemes honfitársaink vállain fekszik.
Elsoroltuk s felszámítottuk a jobbágyok úrbéri tartozásait, megmutatván, mint hisszük, mikint azok sokkal terhesebbek, mint jelen viszonyaink magasztalói azt velünk szívesén elhitetnék.
Az előadottak szükséges következéséül mondjuk ki azon meggyőződésünket, mikint ha a hazánkban - most csaknem általánosan, de bizonyos vidékekben minden évben létező nyomort
meg akarjuk szüntetni, ha hazánkat meg akarjuk őrizni azon állapottól, melyet Irlandban borzadva látunk, s melynek elébe sietünk: első teendő: A közös teherviselés elvének alkal-mazása által könnyíteni azon terheken, melyek nem kiváltságos osztályaink vállait oly szerfelett s majdnem elviselhetetlenül terhelik.
A B. P. Híradó nem szereti, ha ily szavak, mint szabad birtok, szabad föld, szabad földműves sokszor említtetnek. Hogy megmutassuk, mi szívesen hódolunk még elleneink szeszélyeinek is, hol azt az ügy engedi, egészen ezen urak ízlése szerint fogjuk formulázni nézetünket.
Ha a nyomoron segíteni akarunk: az első kellék, hogy szabad föld ne legyen az országban, ne legyen föld, mely a közállomány terheitől szabad volna, s egyetlen ember se legyen, ki az ország jótéteményeit élvezve, a polgári léttel járó kötelességektől szabadnak mondhatná magát.
Hogy ez a létező ínségen tetemesen fog segíteni, könnyen belátható.
Mindenben hátra vagyunk; ez nem is tagadtatik többé. S hogy ezen általános hátramaradás az alsóbb osztályok nyomorúságára befolyás nélkül nem lehet, azt a B. P. Híradó maga is elismeri, midőn a földmívelő osztályok jobblétének fő eszközét jobb utakban keresi. Ámde, ha magunk is ezen meggyőződésre jutottunk, mi akadályoztatja, hogy előbbre menjünk?
Nem szükséges, hogy az okot keresve szabadsághiányról, emberi jogokról vagy más ilyenek-ről szóljunk, miket a B. P. Híradó nem szívesen hall. Az ok, mi miatt előbbre nem haladha-tunk, szegénységünkben fekszik. Azaz értsük jól egymást, nem az egyesek szegénysége az, mi haladásunkat akadályoztatja: az ország, mint ország, szerfölött szegény. Nem ismerünk Euró-pában hasonló kiterjedésű s népességű országot, melynek aránylag ily csekély közjövedelmei volnának, 4300 □ mértföldnyi ország, majdnem 12 000 000 lakossal, közszükségeinek pótlá-sára házi- és hadi adó fejében 9 000 000 forint évenkinti jövedelemmel bír. Bámulhatjuk-e, ha szomszédai között valóságos koldusköntösben kénytelen megjelenni.
Ha utakat óhajtunk, ha egyszóval meg akarjuk szerezni mindazon anyagi előnyöket, melyek-nek segedelmével más nemzetek a mívelődés pályáján oly sebesen haladtak - s a B. P. Híradó-nak igazsága volt, midőn mondá, hogy alsóbb osztályaink jobblétét semmi inkább nem nevelheti -, szükség, hogy az országnak, mint országnak közjövedelmei neveltessenek, ez pedig a jelen viszonyok között, azaz míg a nemesség adómentessége fenntartatik, tökéletesen lehetetlen.
Adózóinkat már most is oly teher nyomja, melynek elviselésére azok képtelenek. Ha más nem is, eléggé mutatják ezt az adónak majdnem egytizedét tevő évenkinti restanciák. Ha szemünk előtt tartjuk, hogy az ország összes használható földének csak alig egynegyede találtatik adózók kezeiben, meggyőződhetünk, mikint a reájok rótt adó nemcsak az ország míveletlen állapotához képest, de még akkor is igen sok, ha a magyar paraszt tartozásait a szomszéd tartományok adójával hasonlítjuk össze.
Ha mármost minden tekintetben hátramaradásunk egyik fő oka az ország csekély jövedel-mében fekszik - mit alkalmasint a B. P. Híradó maga sem tagadhat, miután ennyi csodát vár jobb utaktól, miket jelen országos jövedelmeinkkel nem készíthetünk; ha átlátjuk, mikint adózóink a rájok vetett közteher viselésére már most is elégtelenek, s mikint jelen nemesi adómentességünket fenntartva az ország adójövedelme nem neveltethetik - mi szinte világos -:
kérdjük, lehet-e, ki által nem látná, hogy a jelen nyomor megszüntetésére az egyik első s legszükségesebb eszköz a nemesi adómentességünknek megszüntetése?
Ennél felfogásunk szerint semmi világosabb nem lehet: s mi azt még említeni is feleslegesnek tartanók, ha nem tapasztaltuk volna számtalanszor, mikint épp a legvilágosabb dolgok előtt be szokták hunyni szemeiket.
A kár, melyet adózóink a nemesség adómentessége által szenvednek, kétnemű. Először saját birtokuk minden igazságos arányon túl terheltetik. Másodszor az ország, csekély jövedelmei miatt, nem fejlődhetik ki. E kétrendű bajoknak bármelyike szomorúvá tehetné már magában is adózó osztályaink helyzetét; együttvéve pedig kikerülhetetlen nyomorhoz vezetnek.
Hogy ezt kikerüljük, ismételjük, legfőbb teendő a közös teherviselés elvének elfogadása.
S tehát ismét a közös teherviselésről szólánk. Újra fárasztjuk olvasóinkat e tárggyal, melyet már annyiszor s annyi oldalról kifejténk? Tehetünk-e róla, hogy valahányszor közbajainkról szólunk, gondolataink akaratlanul ezen pontra térnek vissza. A nemesség a közállománynak nem adja meg azt, mi a közállományt illeti; s Isten iránt sem teljesíti kötelességeit, ki az emberektől mindenekelőtt azt kívánja, hogy igazságosak legyenek. Tehetünk-e egyebet, mint hogy honfitársainkat erre ismét és ismét intjük. - Míg Karthágó állott, a római minden
S tehát ismét a közös teherviselésről szólánk. Újra fárasztjuk olvasóinkat e tárggyal, melyet már annyiszor s annyi oldalról kifejténk? Tehetünk-e róla, hogy valahányszor közbajainkról szólunk, gondolataink akaratlanul ezen pontra térnek vissza. A nemesség a közállománynak nem adja meg azt, mi a közállományt illeti; s Isten iránt sem teljesíti kötelességeit, ki az emberektől mindenekelőtt azt kívánja, hogy igazságosak legyenek. Tehetünk-e egyebet, mint hogy honfitársainkat erre ismét és ismét intjük. - Míg Karthágó állott, a római minden