Gróf Széchenyi István a Jelenkor 17. számában: Adó? dehogy az! csak liberum oblatum cím alatt közlött cikkében újra szót emel azok ellen, kik részint magukat a haza közös terheinek önként alávetették, részint a Bezerédj István által megkezdett eljárást jónak s helyesnek állíták; legyen szabad a gróf e cikkelyére, főképp annak azon részére, mely ellenem íratott, cáfolatul némely észrevételeket tennem. Iparkodni fogok, hogy gróf Sz. I. Kelet népének 381.
lapján adott tanácsát, „hogy az értelem mezején forogva, okokkal küzdjünk”, másoknál inkább követve, minden személyességet e vitatkozásban mellőzzek.
A cikknek engem illető része azon ígéretem említésével kezdetik meg, melyet a grófnak magánbeszélgetésben aziránt tettem: hogy a Pesti Hírlap sem a tisztelt gróf személye, sem tendenciái ellen működni nem fog; miután ez ígéretem a jelen cikkben oly módon említtetik, mintha az e lapok 430. számában írt cikkelyem által megszegetett volna; legyen szabad kinyilatkoztatnom sajnálkozásomat afölött: hogy a méltóságos úr, ki épp ezen cikk írása alkalmával oly rendkívüli pontossággal hozza föl Bezerédj I. és Kossuth L. urakat illetőleg az egyes dátumokat, melyek alatt bizonyos dolgok általuk mondattak, reám nézve nem követte szintazon pontosságot. A közönséget talán érdekelhetné, hogy azon privát beszélgetés, melyre a méltóságos úr hivatkozik, mindjárt az országgyűlés után, azaz oly időben történt, hol a jóslói tehetségnek valóban nagy mértéke kívántatott volna annak előrelátására, hogy gróf Széchenyi Bezerédj Istvánt oly módon fogja megtámadni, főképp oly lépésért, melynek legalább indokai előtte kevésbé szentek nem lehettek, mint bárki előtt e hazában. Igen, én a t. grófnak megígértem, hogy a Pesti Hírlap, melyet, amennyiben lapot, mely politikai nézeteinket kép-viseli, úgy nevezhetünk, szívesen tulajdon lapomnak vallok - személye s tendenciája ellen működni nem fog. S ezen ígéretet, melyet hihetőképp nemcsak a grófnak, hanem másoknak is tevék, s mely azokra nézve, kik e lapokban fölállított elveknek barátai, önként értetik, e lap szerkesztőjének s dolgozótársainak helybenhagyásával én gr. Sz. I. irányában annyival inkább tehettem, mennyivel inkább meg valék győződve, hogy a nemes gróf s a P. H. tendenciái öszveütközésbe jőni nem fognak. Miután a nemes gróf teendőink alfájának a közös teher-viselést tartja, s a Kelet népe 355. lapján ezek állanak: „Kész vagyok aránylagosan minden közterhekben részt venni, s értsük meg egymást, nem bizonyos terhekben s nem szabad ajánlásként egyedül, de törvényes kötelességileg, s mi több, a reám vetett adónak mire fordítását sem kívánom ellenőrizni mindaddig, míg a polgár és pór ilyesből ki van szorítva”; -miután nemzetiségünk fölvirágzását attól várja, ha mindig több honpolgárt veszünk föl alkotmányunk sáncai közé; miután a debrecen-pozsonyi vasútra nézve nyilván kimondá: hogy annak elleneihez nem tartozik, a fiumei vasút- s kikötőre nézve legbuzgóbb pártolónak vallja magát; miután Pozsonyból csak azért utazván le Pestre, hogy a megye követeinek aug. 28-án az adó tárgyában lehetőségig tágas utasítás készíttessék, a grófot az országgyűlési utasítások barátjának tartani nem lehetett; miután a múlt országgyűlés alatt a felsőtáblánál végre leg-inkább neki köszönhetjük, hogy az országos pénztárra nézve azon kezelési rendszer fogad-tatott el, melyet mi a közigazgatás minden nemeire kiterjeszteni kívánnánk, s mely ha egyszer csak igazgatásunk egyik ágában léphet is életbe, kétségen kívül általánossá válandik; miután, mondom, mindezeknél fogva meg valék győződve, hogy a nemes gróf tendenciái a P. H.
tendenciáival összeütközésbe jőni nem fognak, személyes megtámadások s gyanúsítások pedig e lapnak föladatai közé soha nem tartoztak: a gróf úrnak tett ezen ígéretem csak politikai állásának vala következése, vagy helyesebben mondva, azon nézetnek, melyben én állásáról voltam. Ha gr. Sz. I. ígéretemet másképp érté, ha azt hivé, hogy minden, mit tenni vagy szólni szükségesnek látand, a P. H. által pártoltatni fog, még akkor is, ha az, mint a jelen
esetben, oly ügyeknek, melyeket én a gróf egész politikai élete fő tendenciáinak tartok, ártalmára volnának; ha azt gondolá: hogy midőn oly férjfiakat, mint Bezerédj István, kiket barátainak vall, s kiknek barátságára én részemről büszke vagyok, a nagyközönség előtt meg-támadva, a P. H. hallgatni fog, vagy hogy e lapok nem fognak szót emelni még akkor sem, ha a méltóságos úr azon rendszert, melyet az országos pénztárra nézve az utolsó országgyűlésen ő védett legbuzgóbban, később rántott csibéhez hasonlítja, noha hihetőképp tudja, hogy a bécsi kedvenc étel készítésére mindenekelőtt a csibe földarabolása szükséges, s így a hason-latosság a centralizációra nem fölötte szerencsésen választatott; ha, mondom, így vétetett ígéretem, csak sajnálhatom, hogy szavaim gr. Sz. I. által rosszul értettek, s kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy ilynemű ígéretet tenni sem hatalmamban nem áll, sem szándékom nem volt, sőt kinyilatkoztatni azt, hogy valamint soha a mltgos úr politikai életére gyanút vagy homályt vetni nem fogok, bár, mint az utolsó cikkelyében történt, erre maga a gróf szólítana fel s adna példát, úgy e lapban én magam szabadon fogom emelni szavamat mindig, vala-hányszor valaki által oly valami hozatik fel, mi azon ügyeknek árthat, melyeknek kivívását én mindig gr. Sz. I. legfőbb tendenciáinak hittem, s részemről egész politikai életem fő feladásának tartok, hogy föl fogok szólalni ily esetekben mindig, habár ön-tendenciáit maga a méltóságos úr ellen kellene védelmeznem, ki minden nagy sakkozó létére nemzeti sakk-játékunknál néha szinte megteszi hibás vonásait, s taktikai kombinációi között feledi, hogy a legszebb csataterv mellett csatát nyerni nem lehet, ha a seregekben, melyekkel küzdünk, minden lelkesedést elnyomtunk.
Ennyit tett ígéretemre nézve, mi azokat illeti, miket gr. Sz. cikkében személyes helyzetem nehézségeiről mondani méltóztatott, én, ki helyzetemről egész fejezeteket írni nem szoktam, s jól tudom, hogy ember sem azok szerint, miket magáról maga mond, sem azok után, mik polemizáló cikkekben ellene felhozattak, megítéltetni nem szokott, legföllebb annak említését tartom szükségesnek, hogy csakugyan annak helyzete, ki az adó mellett szólva gr. Sz. I. ellen ír, nem kellemetes, főképp ha világosan nyilatkozva a gróf állításai ellen, személyét meg-támadni nem akarja, s így cikke, mint mondatik: „akarom is, nem is, langyos eljárás színét viseli”; hogy azonban helyzetemet mégis kellemesebbnek tartom, mintha két pad között a földön, majd nyugoti s keleti szelektől csapkodva, mint labda szünetlen levegőben kellene magamat éreznem, s így megjárni a felső s alsó régiókat, habár senkinek fáklyát nem gyújtanék is.
S most nézzük gr. Sz-nek ellenem felhozott okait:
Az első az, hogy a kötelesség terére iparkodom vinni a saját megadóztatás ügyét, s ezt a gróf legnevezetesebb- s különösbnek tartja; mert „bizony nem ártana egy kis nagylelkűségi fénnyel megaranyozni a keserű labdacsot. - - Semmi nem neveli valamely nemzet valódi erejét annyira (így szól gr. Sz. Kelet népé-nek 369. és köv. lapjain), mintha minden tagja ugyancsak dereka-san betölti s férfiadereka-san megállja helyét... Bizonyos kötelességérzet felébresztése és közönsé-gessé tétele tehát az, mi helyzetünkben leginkább kívántatik. Ébresszük s tápláljuk e zarándoki érzést minden alkalommal, még úgyszólván szokássá nem válik bennünk.” E szavak, melyeknél szebbeket nem írhatnék, szolgáljanak feleletül az ellenem emelt vádak elsejére, melyekhez csak azt akarom adni, hogy miután számos közállományt tudok, mely túlvitt hiúság által semmivé lett, s nem ismerek olyat, mely nem azáltal vált naggyá, mert polgáraiban erős kötelességérzet élt, én részemről, hol kötelességre hivatkozhatom, hiúságot kecsegtetni nem fogok; hogy pedig azt ez esetben tehetem, a közelebbi lapok egyikében a Jelenkor szerkesz-tője kérdésére: Per quam regulam nem jog a nemesség adómentessége? be fogom bizonyítni.
Második oka a t. grófnak e kérdésekben fejeztetik ki: „Az emberi kötelességeket in abstracto lehet-e, szabad-e polgári kötelességekkel egybekeverni? S vajon minden forradalomnak nem
az vala e legfőbb tényezője, hogy e két eszme mindig egybezavartaték?” Ámbár e kérdés sem misericordianus fráterekhez, sem Don Quixote-okhoz, sem selenis táblabírákhoz (örvendünk ez új táblabírói speciesnek), sem románírókhoz s így hozzám sem intéztetett, legyen szabad reá válaszolnom, s feleletemben nemcsak a fönn elősorolt páriákra, hanem valóságosan gya-korlati státusférfiakra, sőt még azokra is hivatkoznom, kik nem regényeket, hanem lovakról vagy versenyekről s üdvleldéről írtak.
Ha az kérdeztetik: lehet-e, szabad-e másokat morális kötelességek teljesítésére kényszeríteni?
- a felelet nem lehet más, mint az, hogy nem szabad. Ha ellenben magunkról van szó, s kérdeztetik: szabad-e a kötelességeknek két nemét magunkra nézve, összezavarni, azaz szinte oly híven eljárni emberi, mint polgári kötelességeinkben? - feleletem az: hogy nemcsak szabad, de kötelesség; én legalább nem hiszem, hogy oly ember, ki csak polgári, azaz oly kötelességeit teljesíti, melyeknek mulasztásaért büntethetnék, tiszteletünket megérdemelné.
Ha tehát Bezerédj István s azok, kik példáját emberi kötelességök érzetében követék, mások ellen, kik azt tenni nem akarják, akár polgári büntetést, akár más kényszerítő eszközöket indítványoztak volna, kétségen kívül oly valamit tesznek, mi nem szabad; ellenben, midőn kötelességök teljesítésében tulajdon személyökre szorítkoznak, tettökben semmi gáncsolható nem lehet, sőt mindenki meg fogja vallani, hogy ezáltal legalább azon köszönetet megér-demelték, melyet attól, ki szűkölködőn segít, vagy koldusnak alamizsnát ad, megtagadni nem szoktunk. - Szinte ez áll a gróf úr második kérdésére nézve is, miután én részemről oly forradalmat nem ismerek, melynek okai között az hozatnék fel, hogy a kiváltságos osztályok akár egészen, akár egyes tagjaik által a polgári s emberi kötelességeket öszvezavarva, mindkettőt egyiránt teljesíték.
Gróf Sz. Bezerédj I. ajánlatát nem adónak, hanem csak oblatumnak nevezi, s ebben tökéletes igaza van, miután az adónak nevét csak azon teher érdemli, mely törvény által s bizonyos elvek szerint mindenkire egyenlőn vettetett ki; ha azonban benne azon tatár módoni liberum oblatum variációját látja, mely az adó ügyének hazánkban annyit ártott, csalódása mindenki előtt világossá váland, ki a jelen esetet más oblatumokkal öszvehasonlítja. Az adónak némely nemes egyedek által csak tulajdon személyökre történt elvállalása másoknak, kik e példát nem követik, nem-fizetés ürügyéül nem szolgálhat, s hacsak egész emberi természetünk nem változott meg, nem tartom valószínűnek, hogy valaki csak azért, mert személyesen lemondott kiváltságáról, egyszerre másokra nézve a nem-adózás barátjává válnék.
Hasznos vagy káros volt Bezerédj I. lépése az adó ügyére nézve, a jövő fogja bebizonyítani;
hogy azonban e lépés csak a nemes gróf úrnak számos éveken át nyilvánított tendenciái előmozdítására történt - noha nem azon módon, melyet a mltgos úr talán kívánt -, arról szinte oly bizonyos lehet, mint arról: hogy ha az adó ügye majdan ismét országgyűlési tanácskozásra kerül, Bezerédj I. szabad testülete (Frey Corps) meg fogja tenni kötelességét. Adja az ég, hogy a gróf legionáriusai között oly kevés hagyja el zászlóit, mint e kis, de Isten segedelmével nagyobbra növendő szabad csapat közül.
ÁLLÁSUNK
Többször hányatott a P. H.-nak szemére, hogy állításaival az általánosságok mezején maradva, nem inkább elveinek egyes napi kérdésekre való alkalmazása által igyekszik nézeteit tisztába hozni. Csak a napokban emeltetett e vád a B. P. H. 145. számában e lap ∆ dolgo-zótársa által ellenünk. - Szívesen engedünk a felszólításnak, melyet e vádak magokban foglalnak, s annyival több készséggel, mennyivel bizonyosabb, hogy a P. Hírlap eddig is azon kérdésekre nézve, melyeket napirenden látott, nézeteit tisztán előadni soha nem vonakodott, csak azért nem terjeszkedve mindenre, nehogy felette sok tárgynak felhozása a fogalmakban zavart okozzon; annyival több örömmel, miután látjuk, hogy a lap nézetei azok által, kikkel egy párthoz tartozni dolgozó társai dicsőségöknek tartják, osztatnak, s minden általánosság mellett, mellyel vádoltatánk, legalább elleneink által helyesen fogattak fel.
Az Erdélyi Híradó, melynek nézetei, mint azon egyetlen lapé, mely velünk ugyanazon célok elérése után törekszik, előttünk mindig a legnagyobb tekintetben állnak, f. é. 20. számában olvassuk, miként: „a törvényhatósági rendszer józan barátai e rendszert helyesen csak addig kívánhatják feltartani, míg az jobb rendszer által feleslegessé tétetik; míg ellenben a köz-pontosítás barátai mindaddig, míg hazánk egy valósággal parlamentáris kormány minden kellékeit ki nem víhatá magának, mindazokban, mik törvényhatósági rendszerünk feltartására s kifejtésére szükségesek, a törvényhatósági rendszer barátaival kell hogy kezet fogjanak.”
Erdélyi barátaink 438. számunk Reform című cikkelyében, mely, mint reméljük, eddig kezeikben van, ugyanezen nézeteket olvashatják, melyek Kolozsvárt s Pesten talán ugyanazon órában írattak, s melyeket itt e lapnak egyik hozzánk igen közelálló dolgozó társa, kivel soha véleménykülönbségben nem voltunk, a megye gyűlésében mint központosító elveinek magyarázatát szóval is előadott. Az Erd. Híradó s Pesti Hírlap között, mint e két lap nézeteit jelenleg kifejté, éppen törvényhatósági rendszerünk iránt nem létezik véleménykülönbség. Az Erd. Híradó nyilván kimondja: „hogy a törvényhatósági rendszert csak addig kívánja fel-tartani, míg jobb rendszer által feleslegessé tétetik,” a P. Hírlap pedig az említett számban ünnepélyesen kijelenti: hogy „a helyhatósági garanciákról csak azon arányban fog lemondani a központosítás kedvéért, amennyiben más, hathatósabb garanciákat tudnánk magunknak kivívni.” Hogy pedig a P. Hírlap ezen számában nem valami új, előbb be nem vallott irányt tűzött ki munkásságának, azt a B. H. márc. 11-én s így a P. H. cikkelyénél két nappal előbb megjelent cikke legvilágosabban bizonyítja, hol a P. H. tendenciája e szavakban jellemeztetik:
„Ezen formák (a parlamentáris kormány formái) által föltételezik ők (a P. Hírlap) a közép-ponti hatalmak azon befolyásának megalapítását, melyet közvetlen a rend s így a szabadság érdekei napról napra sürgetőbben igényelnek. Csak ezek folytában akarják megszüntetni a törvényhatóságok túlfeszített hatáskörüket.”
Mi, kik az Erd. Híradó szerkesztésével foglalkozó férfiaknak egy részét ismerjük, meg valánk győződve mindig, hogy e lap s a P. Hírlap között a fő elvekre nézve lényeges különbség nem létezhetik; hogy ezt a lapoknak Pesten s Kolozsvárott majdnem ugyanazon napon kijött nyilatkozatai mások előtt is világossá tették, annyival több örömmel tölti szívünket, mennyi-vel inkább meg vagyunk győződve, hogy haladásunk s nemzetiségünk annyi ellenei között e honnak felvirágzása csak akkor lehetséges, ha mindazok, kik azt valósággal kívánják, barátságosan kezet fogva, mennyire lehet, egy úton haladnak kitűzött céljok felé.
Mielőtt azonban a részletes kérdéseknek megvitatásába beleereszkednénk, melyekkel lapunk ezentúl főképp foglalkozni fog, legyen szabad némelyeket jelen állásunk megmagyarázására s némiképp önigazolásunkra felhoznunk.
Szemünkre hányatott, hogy törvényhozási központosítást s parlamentáris kormányt tűzve ki zászlóul, azon pártban, melyhez magunkat is büszkeséggel számítjuk, szakadást okozánk. A végcél, melyet magunknak kitűztünk, némelyeknek nézete szerint annyira távol fekszik, hogy annak kimondása legalább idő előttinek, sőt miután - ismert akadályoknál fogva - nézeteink minden teljes kimondása lehetséges nem vala, veszélyesnek neveztethetik. - Minek szólni törvényhozási központosításról, s parlamentáris kormányról már most, midőn annak elérése még oly távol fekszik? minek gyengíteni törvényhatósági szerkezetünket hibáinak kiemelése által, míg más alkotmányos garanciákra szert nem tehettünk? nem vala-e jobb s célszerűbb a Hírlap újabb szerkesztőségének egészen azon ösvényen maradni, melyen előzője haladott?
Legyen szabad e vádakra röviden válaszolnunk: hogy először az időszaki sajtónak az levén feladása, hogy a közvéleménynek irányt adjon, felfogásunk szerint minden hírlap első köteles-ségei közé tartozik nyíltan s világosan kimondani nézeteit nemcsak a napi kérdések-, hanem azon végső, távolabb célokra nézve is, melyeket magának kitűzött, nehogy oly dolgokat látszassék helybehagyni, mik nézeteivel ellentétben állanak. Legyen szabad vádlóinkat figyelmeztetni másodszor azon változásokra, melyeken olvasóközönségünk az utolsó időben a P. Hírlap egykori szerkesztőjének nem kis érdeme nélkül keresztülment, s azon tapasztalá-sokra, melyeket utolsó törvényhozásunkon tevénk, s melyek után a törvényhozási közpon-tosítás és parlamentáris kormány elvének felállítása halaszthatlan szükséggé vált.
Az Erd. Híradó úgy vélekedik, hogy „a kor igényei szerint, ennek szükségéből fölmerülő eszmék törvényhatósági szerkezetünk tökéletesítése által életbe fognak léptethetni; oly tör-vényhozási központosítás, mely alkotmányos szabadságunkat biztosítaná pedig, csak távol jövőben érethetik el.” Mi mind a két tekintetben ellenkező véleményben vagyunk.
Ami törvényhatósági szerkezetünket illeti. Míg más, erősebb alkotmányos biztosítékokra szert nem tehetünk, az Erd. Híradó nem ragaszkodhatik e szerkezethez inkább nálunknál. Alkot-mányos szabadság mindenekelőtt, ez jelszavunk, s nincs anyagi jólét, nincs közigazgatási rend, mellyel ezt bécserélnők. A törvényhatósági rendszer tökéletesítése s korszerű kifejlőd-hetése iránt nem élünk azonban oly vérmes reményekben, mint erdélyi barátaink, sőt, habár fájdalommal, azon meggyőződésünk nyilvánítására érezzük magunkat kénytelenítve: hogy
„igen sok, a kor igényeiből és szükségeiből fejlődött javításoknak életbe léptetése törvény-hatósági rendszerünk mellett, bármiként tökéletesítsük azt, a lehetetlenségek közé tartozik”, mely nézetünkben hogy magányosan nem állunk, csak a múlt országgyűlésre hivatkozunk, hol mindazon tárgyakban, melyekre nézve nagyobbszerű újítások történtek, a jelen törvényható-sági rendszer mellőzésével, a törvényhozási központosítás rendszere fogadtatott el törvény-hozóink által. Így az országos pénztárra nézve, melynek kezelése egy, a felség által kinevezett s az öszves rendeknek felelős tisztviselőre bízatott, így a börtön elrendezése iránt készült munkálatban, hol a főigazgatás egy, a helytartótanácshoz tartozó s az országgyűlésnek felelős külön osztályra bízatott.
Szintúgy különböznek nézeteink az általunk felállított rendszer kivihetőségére nézve is, miután nekünk, magyaroknak azon rendszert, mely öszves törvényhozásunk által az említett esetekben elfogadtatott, kivihetetlennek nevezni s így törvényhozóinkat azzal vádolni nem lehet, hogy e haza felvirágzására legszükségesebb újításokat oly kezelési rendszerrel kötötték össze, melyet magok viszonyainkban lehetetlennek tartottak.
Már miután meggyőződésünk ez vala, el kelle azt titkolnunk? tovább kell-e folytatni a túlzott magasztalásokat, mellyel egy idő óta annyian törvényhatósági rendszerünkről szóltak, nekünk, kik belsőképp meg vagyunk győződve, hogy hazánk kifejlődése e rendszer mellett lehetetlen?
Midőn láttuk, hogy már utolsó törvényhozásunk felfogva helyzetünket, legnagyszerűbb
újítá-sait a törvényhozási központosítás és felelősség rendszerére állapítá, mi ne mondtuk volna, hogy nemcsak ezen, hanem minden valóságos haladás csak ezen úton eszközölhető, s miért?
Igaz, elkerülheténk ez úton sok keserűséget. Azok, kiknek bizodalma s barátsága életünk fő kincsét teszi, nem fordultak volna el tőlünk, nem lettünk volna kénytelenek hallani, miként mióta e lap általunk kezeltetik, a haladó pártnak orgánuma nincs, de vajon eleget tettünk volna-e kötelességünknek, mely szerintünk mindazokra, kik nagyobb közönséghez szólnak, e szavakban mondatik ki: „vitam impendere vero?”
Ne ámítsuk magunkat, a törvényhatósági rendszernek, melynek alkotmányunk feltartását köszönhetjük, szinte megvannak külön veszélyei. Valamint szerfeletti központosítás minden egyes erőknek elnyomásához, úgy a törvényhatósági rendszer, ha természetes kifejlődésében nem akadályoztatik, feloszláshoz s a nemzeti egységnek oly állapotra való átváltoztatásához vezethet, milyennek jelenleg a szerencsétlen Svájcban példáját látjuk. Tagadja valaki ezen állításunkat. Ti, erdélyi barátaink, kiket az egy nyelv, melyen szólunk, nem köt inkább hozzánk, mint azon érzelmek, melyek szívetekben a magyar faj felvirágzása után vágyódnak, tekintsetek körül honotokon, s mondjátok, három nemzetre való elkülönözéstek erőssé tette-e hazátokat? nézzetek vissza történeteitekbe, s mondjátok, ezen elkülönzés nem hasonló viszo-nyokból, mint amelyeket helyhatóságainkban látunk, vette-e eredetét? nem kell-e félnünk, hogy mi nálatok történt, mit Horvátországnál minmagunk tapasztalunk, továbbterjedve, egyes törvényhatóságainkat is mindinkább elválasztandja egymástól, míg e honnak minden egyes megyéje külön tervezve közmunkáit, szoros utasítások által lekötött követekkel járulva a törvényhozáshoz, az egységnek, mint Svájc, már csak külső színét tartja fel, míg minden
Ne ámítsuk magunkat, a törvényhatósági rendszernek, melynek alkotmányunk feltartását köszönhetjük, szinte megvannak külön veszélyei. Valamint szerfeletti központosítás minden egyes erőknek elnyomásához, úgy a törvényhatósági rendszer, ha természetes kifejlődésében nem akadályoztatik, feloszláshoz s a nemzeti egységnek oly állapotra való átváltoztatásához vezethet, milyennek jelenleg a szerencsétlen Svájcban példáját látjuk. Tagadja valaki ezen állításunkat. Ti, erdélyi barátaink, kiket az egy nyelv, melyen szólunk, nem köt inkább hozzánk, mint azon érzelmek, melyek szívetekben a magyar faj felvirágzása után vágyódnak, tekintsetek körül honotokon, s mondjátok, három nemzetre való elkülönözéstek erőssé tette-e hazátokat? nézzetek vissza történeteitekbe, s mondjátok, ezen elkülönzés nem hasonló viszo-nyokból, mint amelyeket helyhatóságainkban látunk, vette-e eredetét? nem kell-e félnünk, hogy mi nálatok történt, mit Horvátországnál minmagunk tapasztalunk, továbbterjedve, egyes törvényhatóságainkat is mindinkább elválasztandja egymástól, míg e honnak minden egyes megyéje külön tervezve közmunkáit, szoros utasítások által lekötött követekkel járulva a törvényhozáshoz, az egységnek, mint Svájc, már csak külső színét tartja fel, míg minden