„Az alkotmányhoz s magyar nemzetiséghezi ragaszkodás egyéb néposztályok felett leginkább az arisztokráciában van kifejlődve. Nem szabad tehát egy ily osztály alá vágni a fát. Minden változás, mely ennek nyomatékából bármit is elvesz, rossz, mert radikális; - oly változás, mely ezen nyomaték erejét fenntartja, már jó, mert konzervatív; még jobb, ha ezen nyomaték erejét neveli, mert oly valamit öregbít, minek sohasem lehet elég nagy mennyiségben létezni!
legjobb pedig, ha a fenntartás mellett más és hasonló tulajdonú nyomatékokat is teremt, vagy ha már léteznek, működésre ébreszt, mert már ekkor progresszív konzervatív!” - Ez azon elmélet, melyet a B. P. Híradó vezére lapjának 406. számában felállít. Nem tartozom azon szerencsések közé, kik ez elméletet megérteni képesek. Gyönge felfogásom szerint, ha a nyomaték, melyet a nemesség alkotmányos életünkben gyakorol, oly valami, minek sohasem lehet elég nagy mennyiségben létezni, én felfogni nem bírom, mikint neveztethetik oly változás, mely más és hasonló tulajdonú nyomatékokat teremt, annál, mely e nyomatékot neveli, jobbnak; miután világos, hogy alkotmányunkban új nyomatékok nem teremtethetnek anélkül, hogy a most létező nyomatékok fontossága ne csonkíttatnék, s új osztályoknak nem adathatik befolyás nélkül, hogy a nemesség befolyása - melynek állítólag sohasem lehet elég nagy mennyiségben létezni, meg ne kisebbíttetnék. De ki tudja, a méltóságos vezér úr ez elmélete által, melyben az állítólag legjobb a jó és jobbal ellentétben áll, talán csak a francia közmondásnak: l’ennemi du bien c’est le mieux (a jónak ellensége a jobb), akarta adni egy új parafrázisát, s kár rajta megütköznünk, miután a B. P. Híradó ezen tana nekünk, avatatlanok-nak egy cseppel sem kevésbé megfoghatatlanabb, mint az oly pompásan hangzó progresszív konzervatív cím, vagy az: mikint neveztethetik oly változás, mely csak a létező nyomatékokat tartja fenn, s melynek, minden a réginél maradván, eszerint semmi más célja nincs, mint az, hogy változás történjék, mikint neveztethetik, mondom, ily változás jónak egy konzervatív lap által. Mindez előttem, ki a politikát a rejtett tudományok közé nem számítom, s benne csak egyszerű eszemet szoktam követni, hihetőképp örök titokban fog maradni; nem is szándékom ezen állítások bővebb taglalásába bocsátkozni, csak egyre legyen szabad mindenkit figyel-messé tennem.
Bizonyos változás rossz; miért? mert radikális; más változás jó; s miért? csak azért, mivel konzervatív: így szól a B. P. Híradó vezére. Azonban én úgy hiszem, ezen ok - kiveszem mindig a vezér saját pártját - mások előtt talán mégis nem fog bírni annyi hatással, hogy valakit valamely változás elfogadása vagy elvetésére bírhatna. Miért jó az, ami konzervatív?
Itt fekszik a kérdés, s ha a B. P. Híradó erre avval felel: hogy azért, mivel az-alkotmányhoz s nemzetiséghez való ragaszkodás leginkább arisztokráciánkban van kifejtve, s jelen alkotmá-nyunk ezen arisztokráciának nyomatékát legbiztosabban fenntartja, még mindig két igen fontos kérdés marad hátra.
Először; mennyiben célszerű egy oly alkotmány fenntartása, mely mellett az alkotmány- s nemzetiséghez való ragaszkodás csak a nemzetnek egy s pedig aránylag legkisebb osztályánál fejlődhetik ki?
Másodszor; mennyiben helyes azon állítás: hogy az arisztokráciának nyomatéka legbizto-sabban jelen alkotmányunk által tartathatik fenn?
Amint e kérdésekre egy vagy más módon feleltünk, akkint szól mellette vagy ellene valamely célba vett változásnak, ha mondatik, hogy az konzervatív; s minden csak e kérdések helyes megfejtésétől függ.
Az első kérdésre, legalább még az elmélet mezején maradunk, megfelelni nem nehéz. Minden polgári állomány fő célja: biztosság. Biztosság az egyesre nézve, hogy polgári jogainak s fáradságával szerzett vagyonának élvezetében zavartatni nem fog, s biztosság az egészre nézve, hogy azon állást, melyet mint ország, szomszédai között elfoglal, meg fogja tarthatni;
ott, hol az alkotmány- s nemzetiséghez való ragaszkodás csak a nemzet kisebb részénél fejlődött ki, e biztosság nem létezik, s oly alkotmány, mely ezen állapotot előidézi, ellentétben áll a közállomány első kellékével. Elméletben ezen állítást nem fogja senki tagadni, de ha azt hazánkra alkalmazzuk, hány fogja azt következetesen alkalmazni akarni?
Vagy talán ha a nemzetiség s alkotmány iránt a nemzetnek nem nemes osztályainál kevés ragaszkodást találunk, nem egyenesen alkotmányunk szükséges következménye-e az? Mi a nemzetiséget illeti: én ezen állításnak helyességét kereken tagadom, teljesen meg levén győződve, hogy nemzetiségünk iránt e hon nem nemes, de magyar lakói között egy cseppel sem létezik kevesebb ragaszkodás, mint köztünk nemesek között, kiknek nem magyar része a magyar nyelv iránt, mely e nemzetiség fő támasza, szintoly közönyösséget, sőt több helyen ellenségeskedést is mutat, mint idegen ajkú jobbágyaink; de alkotmányunkra nézve, ha azt kell tapasztalnunk, hogy a hozzá való ragaszkodás a nemesi osztálynál tovább nem terjed, nem kell-e ennek okát kizárólag magában az alkotmányban keresni? Vajon az összes nép ragasz-kodhatik-e ahhoz, minek fenntartása kizárólag a nemesség érdekében fekszik?
Értsük egymást. Midőn alkotmányunkról azt mondom, hogy fenntartása nem nemes osztá-lyaink érdekében nem fekszik, korántsem azon nézetből indulok ki, mintha csak oly alkot-mány számolhatna a nép egyenlő ragaszkodására, mely minden osztályoknak teljesen egyenlő politikai befolyást biztosít. Arisztokrata létemre Ciceróval tartok: eamque optimam rempubli-cam esse duco, quae sit im potestate optimorum (De legib. III. 17.),6 s tökéletes egyenlőség valamint a birtokban, úgy a politikai befolyásra nézve is csak az ábrándok országába tartozik;
de meggyőződésem az: hogy az ember, értelmes lény levén, semmi olyashoz nem ragasz-kodhatik, miben e ragaszkodásra semmi okot nem talál, s én csakugyan nem ismerek olyat, mely hazánkban a nem nemest arra bírhatná, hogy alkotmányunkhoz ragaszkodjék.
Rómában a nép egyes osztályai között a lehetőségig legnagyobb egyenetlenség létezett, s mégis századokon át a nép minden osztályai hasonló lelkesedéssel ontották véröket közállo-mányuk fenntartására. De mért? olvassák önök Tacitusban okát: Non frustra majores, cum dignitatem ordinum dividerent, libertatem in communi posuisse; hasonló egyenetlenséget s hasonló köteléket, mely a nép külön osztályait összefűzi, találunk napjainkban Angliában, hol a nép erősen ragaszkodik alkotmányához, mindenütt könnyen feltaláljuk az okot, minélfogva ezt teszi, s nem találunk-e nálunk száz okot az ellenkezőre? S vajon ha ez áll - mit talán a B.
P. Híradó minden, a létező viszonyok ignorálásában mutatott ügyessége mellett sem fog tagadni -, ha egyrészről bizonyos: mikint a nemességet kivéve a nemzet több osztályai az alkotmányhoz nem ragaszkodnak, másrészről ki alkotmányunkat ismeri, ennek egyedüli okát kizárólag magában az alkotmányban keresheti, kérdem én, a B. P. Híradó-nak ezen okosko-dása: mivel az alkotmányhozi ragaszkodás csak a nemességben van kifejlődve, a nemességet jelen állapotában konzerválni kell, nem áll-e világos ellentétben önmagával, miután oly állapot, melyben a nemzetnek csak egy kis része ragaszkodik alkotmányához, a nemzet kifejlődésére, sőt fennállására oly veszélyes, hogy ahhoz józanul senki sem ragaszkodhatik, s ha van valami, mi a legmegrögzöttebb konzervatívet a reform szükségéről meggyőzhetné,
6 Csakhogy az idézet jól alkalmaztassék. Az arisztokráciára alkalmazva, engedelmével az igen tisztelt levélírónak, alig egyéb szójátéknál. Ott, hol egy Peel és Russell mérkőznek a hatalomért - ott találjuk azt alkalmaztatva. - A P. H. szerk.
erősebb ok erre nem lehet, mint ha a tapasztaláshoz jutunk, mikint a nemzet nagyobb része alkotmányához többé nem ragaszkodik.
A híres Helvetius a honszeretet úgy értelmezé, hogy az a szamárnak istállójához való ragaszkodás. 1789 előtt ezen értelmezés nem egészen helytelennek nevezhető Franciaország-ban sem, de ne higgye senki, hogy a patriotizmusnak azon neme, melyről az enciklopedista szól, országok fenntartására elégséges. Azon honszeretet, mely nemzeteket erősekké tesz, nemcsak a szülőföldhez, hanem azon viszonyokhoz való ragaszkodásban is fekszik, melyek-ben születtünk; s hol ez nem létezik, hol, mint nálunk, a B-P. Híradó állítása szerint is, egy osztályt kivéve, a nép alkotmányához nem ragaszkodik, ott a fennálló állapotnak konzer-vációja csak a haza gyöngeségének okaihoz való ragaszkodás.
Az általam felállított kérdések elsejére felelve, úgy látszik, nem sok okot találunk, minélfogva hazánkban valamit csak azért, mivel konzervatív, pártolnunk kellene; jövő levelemben a második kérdést tűzendem ki fejtegetéseim tárgyául: azaz, mennyiben helyes azon állítás:
hogy az arisztokráciának nyomatéka legbiztosabban jelen alkotmányunk által tarthatik fenn?