VÉDEKEZÉS AZ ÍNSÉG ELLEN
Hej, bizony rossz időket élünk! Valóban eredeti gondolat, mellyel Agricola mai levelét kezdi, így fognak elmélkedni önök e szavak olvasásánál; költők és zsurnaliszták abból élnek, hogy amazok saját, ezek egész polgári társaságok szenvedéseit leírják, s jámbor falusi levelezőnk is e példabeszéddé vált sóhajtással kezdi levelét. - Önöknek talán igazságuk van. Íróknak, státus-férfiaknak, szóval mindazoknak, kiknek a néppel dolguk van, alig lehet nagyobb hibájok, mintha pályájokon, legalább kezdetben, nem eredetiesen viselik magokat. Minden regény s színdarab házassággal vagy halállal végződik; a politikus pályán, a tapasztalás legalább azt mutatja, kik az egymástól legtávolabb fekvő utakon indultak - mint Karlsruhéban, hol minden utca a hercegi udvarnál végződik -, végre, nem kis bámulatunkra, egyszerre egymás mellett állnak, s éppen azért szükség, hogy ha a végnél nem lehet, legalább kezdetben legyünk eredetiek. Én tudom mindezt, de ez egyszer a tisztelt szerkesztő úr meg fogja bocsátani, ha mégis elavult kezdetemnél maradok, s pedig azon egyszerű okból, mert e felsóhajtás nem a közönséges értelemben veendő.
Míg csak az urak panaszkodnak az idő ellen, megvallom, nem sok rokonszenvet érzek panaszaik iránt; ezeknek oka közönségesen az, mert nekik az idő hosszúnak tetszik, vagy a termés bősége miatt gabnájokat nem adhaták el, vagy mivel sógoruk az utolsó tisztújításon megbukott, vagy végre - mi kétségkívül a legszörnyebb - mivel az országgyűlés ismét az adónak valamely új nemét rová reájok. Mit bánom én e keserveket; de ha végre a paraszt is sóhajtozni kezd, ha végre ő is elmondja, hogy rossz időket élünk, akkor, megvallom, szívem megindul, s pedig csak azért, mert tudom, hogy ily esetben a panasz nem alaptalan.
A nép szava Isten szava: mondják sokan, legalább oly alkalomkor, ha a nép azt beszéli, mit tőlük hallott. Ez ferde beszéd, s én legalább - mennyire tudniillik egyszerű falusi ember, ki minden pártok küzdelmeitől távol áll, erről ítélhet - soha nem hittem, hogy valami hamis állítás valóbbá válnék, ha vele többen rászedették magokat. Nagy tömegekben megvan szinte az önzés, a szenvedélyek, ingékonyság, s nem tudom, mennyire haladtunk volna a tudomá-nyokban, ha minden egyes lépést, melyet az igazság felé tettünk, mindig a tömeg szankciója után fogadtunk volna el. De habár a nép szava nem Isten szava is, legalább az emberiség általa mondja ki vágyait s szükségeit, s ez az, minek kielégítése minden józan politika legfőbb feladását teszi, ez az, miért a nép szavára figyelni mindenkinek, ki közdolgok körül fárad, kötelessége.
Önöknek a városban - bocsássanak meg őszinteségemért - a népnek valódi állapotáról nincs elég tiszta fogalmuk. Kétemeletes házaik ott állanak úriasan, mint mindig, hallom, az utcakövezeten is javítások történnek; a Dunából kiemelkedő oszlopok mindig magasabbra nőnek, sőt a pest-pozsonyi vasút is megnyittatott már, mely alkalommal sok úri és asszonyi vendég jókedvűen kocsizott Palotára, nem is gyanítván örömében, mennyivel többet unatko-zandik, ha kirándulásaira a gőzmozdonyok gyorsasága miatt annál kevesebb időt fordíthat. - A P. Hírlap vitatkozik a B. P. Híradó-val, ez s a Nemz. Újság ritka méltósággal bámulják egymást, míg a divatlapok - kétségen kívül, hogy annyival több jó ízlést terjesszenek - elég érthető példabeszédekben szidják egymást. Az egy kör kettőre oszlott fel, s a megrázkód-tatások között, melyek e nagy történetet megelőzték, támadt a nagy jövendőjű „Gyülde”, mint Minerva, felfegyverkezve jövén a világra, miből valószínű, hogy ugyanazon madarat választandj a szimbólumául, melyet Athene istenasszonya mellett régi pénzeken látunk.
Önök sokat látnak és hallanak, önök körül, megengedem, nagy dolgok történnek, de a nép érzelmeiről, engedjék meg, fogalmuk még sincsen. Tudják-e, itt falun miről beszélünk? - A Gyüldéről, körökről vagy az egyes hírlapok megcáfolhatlan okoskodásairól, melyeknek mindenikére még tíz cáfolat fog érkezni? Dehogy! Az élet ára mindig fellebb rúg, a burgonya itt-ott romlani kezd, s mégis egész hajókkal visznek ki belőle, s már füstölni kezdenek a szeszgyárak kéményei, hol a bennmaradottnak is nagy részét pálinkává égettetik; mi lesz belőlünk tavaszig? Hej be rossz időket élünk! Lám tisztelt szerkesztő úr, falun a nép ilyenekről beszél, nem érdemelne ez valamivel több figyelmet, mint mi reá fordíttatik?
Önök lapjokban többet szólnak az országot fenyegető közszükségről. Az 570. számban valaki, ki magát „-?”-nak írja alá - szeretném tudni, kicsoda, jó, becsületes ember lehet -, a szesz-égetés eltiltása mellett nyilatkozik, s utána még többen szóltak: de higgyék el önök, még nem tettek eleget. Mint a híres római minden beszédét azzal kezdé, hogy Karthágó lerontására szavazott, úgy önöknek minden számukban a fenyegető szükségről kellene beszélniük, s azon módokról, mi által e bajt, mi még most kétségen kívül lehetséges, elkerülhetjük, higgyék el önök, nem tehetnek hasznosabbat.
Jól tudom én, mi szép alkalom nyílnék önöknek, éppen jelen helyzetünkből azon közigaz-gatási rendszer felsőbbségét bebizonyítani, mely mellett szavukat emelék. Ha a magyar alkotmány - így szólhatnának önök - más művelt nemzetek alkotmányaihoz hasonlólag rendeztetik el, hazánkat most veszély nem fenyegetné. Idei termésünk nem bő, hanem olyan, mely mellett e haza lakói minden valóságos szükségtől megőriztetnének, ha ti. oly hatalom léteznék e hazában, mely az egésznek közepibe állítva, az ország minden egyes részeinek szükségeit ismerve, egyszersmind a szükséges rendelések megtételében akadályokra nem találna. - Nézzük Angliát. Ím a brit szigeteket szintén szükség fenyegeti, nagyobb, mint az, melytől mi félhetünk, s mégis Anglia e veszélyt aligha el nem kerüli. A minisztérium Irlandra nézve már most is oly rendeleteket adott ki, melyek a bajnak elejét vehetik. Angliában naponként váratik a parancs, mely által a gabonatörvények bilincsei, legalább a szükség idejére, lehullanak; rendelések tétettek, hogy a szükség egész kiterjedésében megismertetvén, egyszersmind azon módok használtassanak, melyek által rajta segítni lehet; azonban Angliá-nak felelős minisztériuma van, melynek kiterjedett hatáskör engedtethetik, miután úgyis minden lépéseiért számolni tartozik, de mit tegyünk mi, kik szabadságunk biztosítását csak megyei autonómiánkban keresvén, senkinek oly kiterjedt hatáskört nem engedhetünk, amilyennel az angol miniszterek bírnak? - Ha önök ezt mondják, állításuk cáfolhatatlan. A státus nem egyéb egy óriási társulatnál, melyben minden egyes a reáeső tartozást lefizetve -biztosíttatik azon csapások ellen, melyektől magára hagyottan félnie kellene; nagy állomá-nyokban, hol ezen eszme elismertetik, s hol annak következményei elfogadtatnak, közínség alig képzelhető. Ha az országnak egy része elemi csapások következtében szűkölködik, a másik bizonyosan a szükségesnél többet termesztett, s az úgynevezett szűk esztendőknek következménye csak az lehet, hogy az élelmiszerek kivitele csökken. Legalább Magyarország bizonyosan hasonló állapotban van. De hogy ezen kedvező helyzetnek hasznát vehessük, szükség, hogy az egész ország egy középponti hatalom által kormányoztassék, s hol van ez nálunk, ahol az ország 52 része egységére három esztendőnként csak egyszer emlékeztetik, s a tiszai ember a dunainak szükségét, ha bánja is, legalább csak akkor tudja meg, midőn már bekövetkezett. Ezt is mondhatnák önök, s ez is igaz. De hagyják önök mégis a kérdés megvitatásának ezen oldalát inkább akkorra, ha majd a szükségből kibújtunk, s most csak arra fordítsák egész figyelmöket, mit tegyünk a jelen pillanatban, hogy honfitársainkat minden bajtól megőrizzük; s ámbár IV. Henrik francia király kívánatát - melyet én mindig a legböl-csebb kormányelvnek tarték - nem teljesíthetjük, s minden magyarnak naponként egy csirkét nem adhatunk táljába, legalább azt elérjük, hogy szegényebb osztályaink kezeiből a kenyér ne
fogyjon el soha. Ez, nézetem szerint, a jelen pillanat legfontosabb kérdése, s úgy hiszem, olyan, mire nézve minden párt s hírlap, anélkül, hogy méltóságából valamit veszthetne, kezet foghat.
Én részemről, ha egyszerű okoskodásaimnak lapjaiban hely nyílik, megkísértem e tisztán gyakorlati kérdés tárgyalását, s legalább ami a pálinkaégetés eltiltását illeti - mely megyénk-ben is szőnyegre került -, elmondandom okaimat, melyek engem ilynemű rendelés pártolására bírnak; azonban, hogy belőle haszon támadjon, szükség, hogy e tárgyról ügyesebbek is szóljanak, s ez az, mire soraimmal önöket fel kívántam hívni.
O’Connell, kit én mindig rendkívül becsültem - mint az újságokban olvasom -, nagy lármát üt afelett, hogy Cromwell s néhány becsületes protestáns pap szobra az angol parlamentházban rendeltetett felállíttatni. Úgy hiszem, a nagy agitátor nem volna egy cseppel sem kisebb, ha fellengős beszédei között néha az úgynevezett burgonya-betegségről is szólna; ez egyben, úgy hiszem, példájában nincs mit követnünk.