TEENDŐINK

I

Miután gróf Széchenyi István Politikai Program-ja megjelent, több részről csodálkozás jelentetett ki, hogy lapunk ezen érdekes röpiratról még nem nyilatkozott. Kivéve azokat, mik csak pártunk egyes személyeit illetik, a könyvnek valódi tartalma azon meggyőződés kifejezésében keresendő: „hogy hazánkban minden kidől sarkaiból, ha az ellenzék most több-ségre vergődhetnék, mi mostani körülményeink között egyenesen hazagyilkolásnak tekinthető”

(158. lap). Egyedüli válaszunk erre csak az lehet, ha tisztán előadjuk mindazt, mit pártunk teendőinek ismer; csak ha ezt tettük, ítélheti meg mindenki, vajon sarkaiból kidől-e hazánkban minden, ha pártunk működéseiben nem akadályoztatik. E cikkelyek fogják magokban foglalni válaszunkat, mellyel az igen tisztelt grófnak tartozánk, s mire ő maga munkájában világos szavakkal felhív. A nemes gróf ti. maga „kéri, hogy ne kíméltessék; mert korántsem fekszik szívén annyira az, hogy ellene senki ki ne keljen, mint a valónak kitüntetése, mi nélkül nincs ránk nézve üdv.” Teljesíteni fogjuk e kérést nem azáltal, hogy ellene kikelünk, mert hisz gróf Széchenyi múltja, s hisszük, jövője is, a szabadság ügyével feloldhatatlanabb kapcsolatban van, hogysem tőle legőszintébb tiszteletünket csak egy percig is megvonnók - de azáltal, hogy a dolgok valódi állásának kitüntetésén dolgozunk.

A tisztelt gróf nincs az ellenzék tábora ellen (40. l.), mit alig remélhetnénk, miután a 10. lapon elmondá: hogy e tábor „nemcsak hasznot nem hajt a honnak többé, de mind az alkotmányt, mind a nemzetiséget oly bajokba s oly kétes állapotba süllyeszthetné, mikből azután egy isten sem menthetné meg fajtánkat”; a tisztelt gróf nem becsmérli az ellenzéket (40. l.), mi csak-ugyan több, mint mit azon párt érdemel, melynek eljárása, a t. gróf szerint „uralkodási vággyal egybeszőtt gyermekies dac; lovagiasság körüli emésztetlen ideák, s végre hazai viszo-nyaink fel nem fogásának eredménye” (77. lap); sőt a tiszt, gróf (147. lap) kimondja, vilá-gosan: miként felfogása szerint „a nemzet egy részének tekintetet érdemlő ellenzéki osztályba szükség alakulnia. Mert oppositionalis ellenőrség nélkül a legfőbb cél is vajmi könnyen viseli az önkény színét”, mit ismét nem várhatunk, miután a 37. lapon „minden magyarnak, ki nem-csak frázisokkal és szemfényvesztésekkel, de tettleg jobban szereti a hazát, mint saját magát, szoros kötelességül tétetik mindent elkövetni, hogy a magyar ellenzék túlsúlyra ne emelked-jék.” A nemes gróf ellen nekünk ellenzékieknek tehát nem lehet panaszunk, „ő mindazon értelmet, elszántságot, aktivitást és hazafiságot, mely az ellenzékben létezik, korántsem kívánja kisebbítni, zsibbasztani vagy éppen megtömi; hisz nem hagyta el Istene, hogy magyar létére, mintegy öngyilkosként a magyar oly nagy részének erejét és lelkesedését iparkodnék kisebbíteni, fagyos vízzel leönteni. Ily rossz számítás vagy ilyféle bűnös szenvedély soha nem fért hozzá, nem, de ilyes csak egy pillanatig sem villant agyvelején keresztül.” (40. lap).

Alkotmányos úton minden haladás csak két párt ellentéte által eszközölhető, melyet az emberi test két lábához hasonlíthatunk, melyeknek feladatuk egy, s csak más helyzetük különböző.

Valamint egy láb a testet, úgy egy párt alkotmányos közállományt nem tarthatna fel, a test mindkettőre támaszkodik, s csak úgy haladhat, ha mindenik a másikat megelőzni iparkodik.

Különböző oldalakon haladnak előre, de a látszólag egymástól eltérő törekvés egy célhoz vezet. Gróf Széchenyi igen jól tudja ezt, maga felhozza, hogy „minden, mi alkotmányos országban oppozicionális ellenőrség nélkül történik, csaknem mindig magán hordja az értetlenség szagát” (147. lap); nem hogy az oppozíció minden súlyát veszítse el, hanem csak hogy túlsúlyra ne emelkedjék: ez kívánata; politikájának rövid összlete, melynek követésére minden magyart, ki nemcsak frázisokkal és szemfényvesztésekkel, de tettleg jobban szereti a

hazát, mint saját magát, ünnepélyesen felszólít. Kivitele tulajdonképp ebben áll: minden magyar álljon résen, vigyázzon jól a körülötte történőkre, ha az ellenzék sorai valahogy annyira gyérülnének, hogy az ellenőrködési tisztének nem felelhetne meg, mert oppozicionális ellenőrködés nélkül alkotmányos országban minden az önkény színét viseli magán, az illető jólelkű magyar fordítsa oda törekvését, hogy az ellenzék ne vesszen ki, s annak legalább magva tartassék fenn, ha ellenben azon veszély fenyegetné a hazát, hogy az ellenzék túlsúlyra emelkednék, akkor, mivel ily állapot a hazát okvetlenül sírjába döntené, a lelkes magyar „ne respublica detrimentum capiat”, forduljon hamar az ellenfélhez, s pártolja a kormányt; s ámbár mi a szerepet, mely az ellenzéknek e politika elfogadása mellett jutna, igen kedvezőnek nem tarthatjuk, ámbár annak praktikus kivitelét nemigen tartjuk lehetségesnek, s nem is hisszük, hogy az európai súlyegyen elméletének ezen alkotmányos alkalmazása politikai szi-lárd jellemek kifejtésére célszerű eszköznek nevezhető, mint mondtuk, még sincs panaszunk gróf Széchenyi ellen. Miután azonban mi úgy vagyunk meggyőződve, hogy a tisztelt gróf csakugyan nem volt képes oly tisztán adni elő nézeteit, hogy azok félreértésre ne adjanak okot (40. lap), miután nekünk úgy látszik, hogy a magasabb politikában nem járatos s mindent egyszerű magyar eszök szerint ítélő egyének a „Politikai Program” szavai által felhíva érezhetnék magokat, hogy azon pártot, mely „folytonos és keserű agitációi által semmit nem hagy használatlanul, hogy e hazára gyásznapokat hozzon” (58. lap), melynek része „nyílt lázadás ormán áll” (65. lap), és ha többségre vergődik, a hazát sírba dönti, lehetőségig üldöz-zék, sőt szükség esetében ledorongolják: elkerülhetetlen szükséggé vált, hogy ennyi vádak ellené-ben elmondjuk mentségünket, mely, mint hisszük, szándékaink egyszerű elősorolásában fekszik.

Politikai elleneink nyíltan kimondák szándékaikat: leszavazni mindent, mi az ellenzéktől jő: ez feltételök. Konzervatíveink krédóját ismeri mindenki, s főképp mi nem panaszkodhatunk nyíltságuk ellen, miután tudva a kérdéseket, miket kitűzendünk, s miknek leszavazása ellene-ink feladata leend, még jobban ismerjük náloknál az állást, melyet elfoglalandnak. Illő, hogy e példát kövessük, s miután elleneink nemcsak szándékaikat, hanem ritka nyíltsággal azon országos taktikát is előnkbe adták, mellyel magoknak az egyes megyékben többséget akarnak szerezni: mi is nyíltan s tartalék nélkül bevalljuk azt, mit a jelen körülmények között tenni akarunk.

Közéig a pillanat, melyben törvényhozásunk összehívatván, azokra nézve is, kik a politika naponkénti súrlódásaiban részt venni nem szoktak, legszentebb kötelességgé válik választá-saik által lényeges befolyást gyakorolni hazánk közdolgaira. A pártok állásának következmé-nye, hogy ily pillanatokban mindent elkövetnek, mi által soraikat megerősíthetik. Jól ismerjük az eszközöket, mik erre használtatnak. - Nagyszerű ígéretek, az ellenfél gyanúsítása, egyes valamely politikai felekezethez tartozó egyén hibáinak az egész pártra való kenése, minden használtatik ily pillanatokban, s ha a tapasztalás szerint ítélünk, általános választás előtt, maga a lelkiismeret s a becsület többet látszanak engedni, mint szigorúságukról föltehetnők. Mind-ezen eszközökhez mi nyúlni nem fogunk. Teljes meggyőződésünk szerint, mely legalább éppoly őszinte s természetes, mint az ellenkező, melyet gróf Széchenyi kimondott, a haza érdeke azt kívánja, hogy a jövő országgyűlésnél az ellenzék legyen többségben; de éppen mi-vel ez meggyőződésünk, nem kétkedünk ügyünkön, s csak elveink s szándékaink leplezetlen bevallásában keressük hatalmunkat, s ha ezzel élhetünk, nyugodtan elvárjuk a napot, melyen politikai elleneinkkel a választások terén megmérkőzendünk.

Nem ignoráljuk elleneink hatalmát s tevékenységét; de nem kétkedünk, hogy a nagy kéz-próbánál¹¹ az üres kezek, melyek mellettünk emelkednek, nem fognak kevesebbségben lenni.

11 Angliában a választás úgynevezett kézpróbával kezdetik meg: ha a választók egy része, felszólítva, valamely kijelölt mellett nem emel kezet, a dolog szavazatra kerül.

II

Mielőtt teendőinkről szólunk, legyen szabad némely dolgokat pártunk nevéről elmondani. A név, melynek választása többnyire nem magunktól függ, nem látszik oly fontosnak, hogy arról hosszasan szólni érdemes volna. Pártoknál, mint egyeseknél, csak históriai reminiszcenciák vagy annak, ki valamely nevet visel, állása szerzi meg a név becsét; miután azonban hon-fitársaink egyik legjelesbike az ellenzéki nevet, mellyel élünk, állásunk következetlenségének bebizonyítására használta fel, jó, ha e részben a fogalmakat kissé tisztába hozzuk.

„Az ellenzék vezetni akar, az ellenőri szerep mellett e mozgalomadásnak is ő akarja viselni szerepét, »mily idétlenség«, ha ugyanazon egy testület vezetni s ellenőrködni akar egy-szersmind, vagy más szavakkal: ha ugyanazon egy testület törekedik viselni mind a kormány, mind az ellenzék szerepét egyúttal. Mi nem egyéb, mint a zsarnokság ideálja, egy, több vagy sok kezekben” - így szól gróf Széchenyi István, legújabb politikai munkájának - melyet Politi-kai Programnak nevezett - 13. lapján, s ha az egész munkát figyelemmel végigolvassuk, ez tulajdonképpen azon tengely, mely körül az egész forogni látszik. „A mostani ellenzék csata-tervezete nemrégiben gravaminális politikának neveztetett (23. lap), s nem helytelenül, mert ez azon egyedüli, mely az ellenzék szférájába való. Azon pillanatban, mikor ebből a cselekvés, vagy más szavakkal: a kormányzás mezejére kilép az, tüstént felforgattatik a státusrendszer”;

minek azután szoros következménye: „hogy minden magyarnak, ki nemcsak frázisokkal és szemfényvesztésekkel, de tettleg szereti jobban a hazát, mint saját magát, szoros kötelessége, mindent, mi lélekismerettel és becsülettel nem ellenkező, elkövetni, hogy a magyar ellenzék túlsúlyra ne emelkedjék.” (37. lap). Az ellenzék nem vezethet, lényege negáció, mit keres a pozitivitás terén. Ez gróf Széchenyi István Politikai Programjának - mennyire a munka címe tárgyával foglalkozik - rövid kivonatja.

S ha az ellenzéki nevezetet szó szerinti értelemben vesszük, a tisztelt grófnak tökéletesen igaza van, csakhogy e név soha senki által szó szerinti értelemben éppoly kevéssé nem vétetett, mint a konzervatív vagy bármily más pártelnevezés, s hogy ez által a Politikai Program okoskodásainak nagy része alig tekinthető szójátéknál egyébnek. Igen ügyesen választott, igen elmésen kivitt szójáték, megengedjük, de szójátékok politikai vitatkozásoknál éppoly keveset bizonyítanak, mint azon nagy hangú tulipános frázisok, melyek ellen a tisztelt gróf már többször méltó ellenszenvét fejezte ki.

Hogy az ellenzék egyszerre a pozitivitás és negáció terén nem állhat, hogy oly országban, hol valóban alkotmányos élet van, a dolgok vezetése az ellenzék feladatához nem tartozik: ki fogja ezt tagadni? De ki következtetheti ebből, hogy mivel pártunk szinte ellenzéknek neveztetik, egészen különböző alkotmányos viszonyok alatt pártunknak egészen hasonló állást kell elfoglalnia?

Alkotmányos országban szükséges, hogy ellenzék legyen, ezt halljuk sokszor. Ezen frázis nem annyira politikai bölcsesség, minőnek árultatik, mint inkább egy igen egyszerű ténynek kifejezése, mi más szavakkal ugyanaz, mintha mondatnék, hogy egy országnak minden lakói kormányzási tárgyakra nézve egy véleményben nem lehetnek, s e részben alkotmányos és nem alkotmányos országok csak annyiban különböznek egymástól, hogy az utóbbiakban az ellenzék nézeteivel szabadon nem léphet fel; de ebből az következik-e, hogy a világ bármely országában létezhetik párt, mely kizárólag csak a kormány fölötti ellenőrködést tűzte volna ki feladatául, s nem egyszersmind pozitív elvek körül egyesülne? - Ellenzék van, s fog létezni a világ minden alkotmányos országában, de az ellenzék név csak a párt pillanatnyi állását fejezi ki, a párt lényege, mi őt minden más pártoktól megkülönbözteti, mindig mélyebben fekszik;

az ellenzéki jellem nem létének alapját képezi, hanem csak a körülmények következménye, s ezekkel együtt előbb-utóbb mindig változik, s vajon nem áll-e ez Magyarországra nézve is?

Gróf Széchenyi István nézete szerint hazánk Európa minden egyéb alkotmányos országaitól oly különböző helyzetet foglal el, hogy ezen viszonyokat még összehasonlítani sem lehet. „A mi ellenzékünk semmi esetre nem fog ülni a kormány székébe, a kormányt viszont (természet szerint azon férfiak értetnek, kiket most a főbb kormányi hivatalokban látunk) a legerősebb fantáziai tehetséggel sem képzelhetni a mi ellenzéki padainkon” (23. l.). A tisztelt grófnak, ki egy helyen (a 42. lapon) igen szépen azt mondja, „hogy belőlünk magyarokból, ti. jobb részünkből lehet ugyan csinálni »semmit«, de alkotmánytalant faragni csakugyan nem lehet”, az idézett helyen pedig minden valódi alkotmányosság szükséges föltételét oly valaminek hirdeti, mit nálunk magyaroknál csak képzelni is a legerősebb fantázia sem képes, úgy látszik, a magyar nemzet alkotmányosságáról igen különös fogalmai lehetnek, s ha e tárgyat bővebben meggondolja, talán mégis át fogja látni maga is, hogy midőn a magyar ellenzék egyedüli fel-adatának a kormány iránti ellenőrködést állítá, kissé csalódott, annyiban legalább, amennyiben egész történetünk három század óta ennek ellenkezőjét bizonyítja. Ha e részben a magyar s más alkotmányos nemzetek ellenzéke között különbség van, az inkább abban keresendő, hogy a személyes kérdések az ellenzék irányát nálunk ritkábban határozták el, s hogy azon elvek kivitelében, mik körül pártunk csoportozott, sokkal kevesebb változékonyságot találunk, mint bárhol a világon, minek bebizonyítása végett csak a vallásos szabadság kérdésére hivatkozunk, mely pártunknak három századig fő egyesülési pontját képezé.

Nemzetiség, alkotmányos szabadság s törvényes függetlenségünk, fenntartása s kifejlesztése:

ezek voltak századon át az ellenzéknek célai. Ha nevünk, mely csak negációra mutat, ezzel látszólag ellentétben áll: hála Istennek, nem ma lépünk fel a közélet mezején, honfitársaink meg fognak ismerni ezentúl is régi nevünkről.

III

Nemzetiség, alkotmányos szabadság s törvényes függetlenségünk fenntartása s kifejtése: ezen célok körül egyesült pártunk; az ellenzéki név s eljárás csak helyzetünk következménye. De ha az ellenzék nem tiszta negációban keresi működéseinek egyedüli feladatát, miként történhe-tik, hogy ugyanazon egy párt mégis szüntelen ellenzésben áll, hogy a kormány annyi válto-zásai után ellenzéki lenni meg nem szűnt? Ez azon kérdés, mely elleneink szokott lojalitásával valószínűleg azért hozatik fel szüntelen újra, mert senki sem ignorálhatja, hogy rá kimerítőleg felelni nem lehet. Kísértsük meg azonban még egyszer.

Nem volna-e szabad mindenekelőtt a kérdést megfordítanunk, s minden alázatossággal annak előadására szólítani fel elleneinket: miként történik, hogy miután a kormány jelenleg, a konzervatívek szerint is, egészen új irányban működik, mégis ugyanazon párt sereglik zászlói körül, mely előbb is pártolását tűzte ki célul? Hogy a kormány iránya változott, a B. P.

Híradó-ban számtalanszor s csak nemrég 589. számában is olvastuk; gróf Széchenyi Politikai Programjában ezen meggyőződésre építi minden okoskodásait; nem csodálatos-e, hogy a kormány pártolóinak személyzetében oly kevés változás történt? Új elvek alkotmányos országokban új pártokat szoktak előidézni, csak nálunk nem történik változás. Fejtessék meg a rejtély, mi kíváncsiak vagyunk rá.

De szóljunk magunkról.

Az oppozíciónak okszerűsége kettős meggyőződésen alapszik.

Az első: hogy a hazának jelen helyzete nem kielégítő.

A második: hogy a mód, mi szerint a közdolgok kormányoztatnak, nem célszerű, s némelyek azok közül, kik a kormányzással megbízattak, a nemzet egy részének bizodalmát nem bírják.

Reméljük, szavaink nem fognak félremagyaráztatni. Valamint alkotmányos országban senki sincs, ki a közélet pályáján minden polgárok bizodalmával bírhatna, s míg elveihez hív marad, az ellenkező véleményűek pártolására számolhatna, úgy e politikai bizodalmatlanságnak kijelentése nem foglalhat magában semmi sértést, s tulajdonképp más szavakkal annyit jelent, mintha mondanók, hogy egy bizonyos férfiútól következetességet várván, elveit a magunkéi-nak vallani nem akarjuk. E politikai bizalmatlanság megfér avval, hogy ugyanazok iránt a legnagyobb bizodalommal viseltessünk, hogy azokban - mennyire első politikai föllépésök óta változatlanul meggyőződéseiknél maradtak, tiszteljük a szilárdságot, mely ellen küzdenünk kell.

S most kérdjük, vajon oly nehéz-e az ellenünk felvetett kérdésre felelni? A múltra nézve nem szükség szólnunk. Gróf Széchenyi Politikai Programja 25. lapján világosan kimondja az okot, mely miatt hazánkban mindig erős ellenzék létezett, a B. P. Híradó 589. számában maga sem rosszallja annak előbbi működését. Csak e jelenre fordítsuk figyelmünket, kérdjük: vajon a haza jelen állapota kielégítő-e? vajon nekünk, kik eddig az ellenzékkel álltunk, lehet-e bizalmunk a kormányhoz?

S ugyan mily állapotban látjuk hazánkat? „Beteg honunk sínylő, lázas, s ekképp az egészet tekintve, éppen ki nem elégítő állapotban van a monarchiával összeházasítva” - így szól gróf Széchenyi a Program 42. lapján. - S ugyan kérdjük, mi megelégedhetünk-e ily helyzettel.

„Valóban vérzik a becsületes s a nemzet fejlődését őszintén szomjazó embernek szíve ily lát-mányon, s hol oly roppant a fejlődhetés, oly tömérdek a kincsforrás, s mégis annyi a fejletlen, annyi a maga magát emésztő kincs, ott lehetetlen ily kérdésre nem fakadnia: vajon ennek így kell-e lennie, s ez nem lehetne-e másképp?” (Prog. 24. l.), s vajon csak az ellenzéknek nem lenne szabad e kérdésre fakadnia, vajon csak neki volna tiltva elkövetni, saját meggyőződése szerint, mindent, hogy ezen oly szomorú állapot valahára megváltozzék? Gróf Széchenyi az ellenzék soraiból intézte e kérdéseket először nemzetéhez, szavai az ellenzék sorai között találtak visszhangra, midőn saját kérdéseire, mint férfihoz illik, tettekkel felelt, az ellenzék táborában találta társait, s ha az egyszerű kapitány, kinek szavára húsz év előtt egy nemzet jobbjainak egész serege megindult, s kit mi is örökös kapitányunknak hivénk, most viszo-nyainkat megváltozottaknak hiszi, s bajaink orvoslását más eszközöktől várja, bámulhatja-e valaki, hogy midőn állapotunk nem változott, mi tétlenségbe visszavonulni nem akarunk, ha azon úton tovább is megmaradunk; mely út állandó követésének „köszönhetni”, mint gr.

Széchenyi mondja, „hogy megvagyunk, és mint magyarok vagyunk meg, és habár egy igen fejletlen alkotmányt, de azért ilyest mégis bírunk?” (16. lap).

De hát mért nincs bizodalmatok a kormányhoz? Így szólnak elleneink. „Volt idő, midőn a kor-mány legfőbb irányzata nemzet- és alkotkor-mányellenies volt, s ekképp nem vala egyéb, mint kötelesség ellenzékileg kiállni a gátra” - így szól gr. Széchenyi a 27. lapon, - de e napok el-múltak, „a kormány felhagyott alkotmány- és nemzetiség-kivetkeztetési tervével, vagy leg-alább oly következetes szisztémával nem eszközli azt többé, mint tevé azelőtt” (l. 41.); miért hát ennyi bizalmatlanság? miért nem fordítjuk hasznunkra „a kormány hatalmát, előnyeit s mindenekelőtt jó szándokát nemzetiségünk s alkotmányunk kifejtésére” (10. l.), miért mara-dunk meg ellenzésünkben „most, anélkül, hogy csak legtávolabbról is tudnók, mit fog a kor-mány jövő országgyűlésén kitalálni” (68. l.). A B. P. Híradó 589. számában ünnepélyesen kinyilatkoztatja, hogy „századok óta nincs kor, mélyben a kormány, törvényszerűség, nem-zetiség és alkotmányosságbeli megbarátkozás dolgában szebben állott volna, mint éppen

most”, s mi miért nem csatlakozunk hát tartalék nélkül a kormányhoz, miért nem szavazunk általános bizodalmat most, nyugodtan elvárva a tálalás nagy óráját, mely után oly dicső lakoma ígértetik? Hisz jelen vitatkozásaink csak a szakácsok jó kedvét és saját étvágyunkat ronthatják meg, ebéd előtt ildomos magyar ember pihenni szokott.

Legyen szabad e kérdésekre felelni. Felfogásunk szerint, az egyetértést, mely minden sikernek első föltétele, mind a pártok, mind a nemzet s kormány között csak az segítheti elő, ha egymás közötti méltánylattal, de egyszersmind férfias nyíltsággal mondja ki mindenikünk nézeteit.

Azon leszünk, hogy ezt tehessük.

Mindenekelőtt „keblünkbe nyúltunk:” - mint azt gr. Széchenyi a 156. lapon tanácsolá, s kinyi-latkoztatjuk becsületünkre, hogy ott: „irreconcilibilis gyűlöletet a kormány iránt” nem talál-tunk. A végrehajtás szerkezete nem felel meg kívánalmainknak, azon egyszerű oknál fogva nem, mert azt az alkotmányosság eszméjének megfelelőnek nem hisszük; teljesen meg vagyunk győződve, hogy e szerkezet a dolgok nyugodt kifejlődése által változni fog; de tudjuk azt is, hogy e változás egy napnak míve nem lehet - s hogy más alkotmányos nemzetektől különböző helyzetben állván, pártolásunkat vagy ellenzésünket személyekhez kötnünk nem lehet. Vannak e hazának bajai, melyeknek orvoslása el nem halasztható, s az ellenzék sértené kötelességét, ha azt, mit a hazára nézve jónak tart, ellenezni akarná, csak azért, mivel az a kormány által indítványoztatott. Nem a kormánnyal megbízott egyes személyek elleni indulat,

Mindenekelőtt „keblünkbe nyúltunk:” - mint azt gr. Széchenyi a 156. lapon tanácsolá, s kinyi-latkoztatjuk becsületünkre, hogy ott: „irreconcilibilis gyűlöletet a kormány iránt” nem talál-tunk. A végrehajtás szerkezete nem felel meg kívánalmainknak, azon egyszerű oknál fogva nem, mert azt az alkotmányosság eszméjének megfelelőnek nem hisszük; teljesen meg vagyunk győződve, hogy e szerkezet a dolgok nyugodt kifejlődése által változni fog; de tudjuk azt is, hogy e változás egy napnak míve nem lehet - s hogy más alkotmányos nemzetektől különböző helyzetben állván, pártolásunkat vagy ellenzésünket személyekhez kötnünk nem lehet. Vannak e hazának bajai, melyeknek orvoslása el nem halasztható, s az ellenzék sértené kötelességét, ha azt, mit a hazára nézve jónak tart, ellenezni akarná, csak azért, mivel az a kormány által indítványoztatott. Nem a kormánnyal megbízott egyes személyek elleni indulat,