9. A pulyka értékmérő tulajdonságai
1.1. Tojástermelő képesség
A pulyka húshasznosítási iránya miatt, a megtermelt tojások kizárólag az állomány reprodukcióját szolgálják, ami jelentősen befolyásolja a termelés gazdaságosságát, mert potenciálisan meghatározza az egy tojó után felnevelhető utódok számát. Ebből adódóan minden előállított pulykatojást eredendően tenyész- illetve keltetőtojásnak kell tekinteni, ami mind a termelés, mind pedig a tojáskezelés szempontjából szigorú feltételeket támaszt.
A tojástermelő képesség gyengén öröklődő kvantitatív tulajdonság (h2=0,2-0,3), amit a pulyka esetében is ugyanazok az alaptulajdonságok határoznak meg, melyek a tyúk faj kapcsán már ismertetésre kerültek, de amelyek itt a faji különbözőség miatt más hangsúllyal játszanak szerepet. Ezek a következők:
1. perzisztencia vagy állóképesség, 2. a tojástermelés intenzitása, 3. hosszú szünetek hiánya, 4. a kotlás és
5. az ivarérés ideje.
A perzisztencia a biológiai év, azaz a tojástermelési periódus hosszát fejezi ki, amit az első tojás lerakása és a következő évi vedlés kezdetéig eltelt napok számával adunk meg. Természetes viszonyok között a pulyka tojástermelése viszonylag rövid időre korlátozódik és szezonális jellegű. Tavasszal, a nappalok hosszabbodásának hatására március-április hónapban kezdi meg a tojó a tojásrakást, és kisebb-nagyobb megszakításokkal ez az időszak június-augusztusig tart. A perzisztencia javítása egy bizonyos mértékig hagyományos körülmények között is lehetséges, de könnyű belátni, hogy a tojástermelést stimuláló fény időtartamának és intenzitásának őszi csökkenése nem a tojóállapot fenntartását, hanem ellenkezőleg annak beszüntetését segíti elő. A tyúkfaj tojástermelő állományaihoz hasonlóan, zárt, ablaktalan, vagy olyan ablakos istállókban ahol a természetes fény mellett kiegészítő világítást is alkalmaznak, a pulyka tojástermelése az évszakhatásoktól teljesen függetleníthető. Ilyen intenzív tartási körülmények között a tojóidőszak hossza mesterségesen szabályozott és általában 24 hétig tart, aminek végére azonban nem a vedlés megkezdése a jellemző. A hibridek széleskörű elterjedése óta, a tenyészállományok termeltetése néhány eseti kivételtől eltekintve csak egy tojóperiódusban történik, ami azt jelenti, hogy a csökkenő tojástermelésű állományokat a kritikus termelési szint elérésekor vágásra értékesítik. Ez a mindenkori közgazdasági viszonyoktól függően, rendszerint 40-45 % körüli tojástermelésnél következik be.
A tojástermelő képesség, valamint a testtömeg közötti negatív korreláció a többi baromfifajhoz hasonlóan a pulykánál is genetikai törvényszerűség. Ezért, ha e fajban nem is beszélhetünk önálló tojástermelő fajtákról vagy genotípusokról, a heterózistenyésztés általános gyakorlattá válásával a pulykatenyésztésben is tojó jellegű anyai, illetve hústípusú apai vonalakat alakítottak ki a tenyésztő vállalatok. Ezt a gyakorlatot a pulyka esetében tovább bonyolítja az, hogy a különböző kereskedelmi típusoknak megfelelően, a tenyészállományok is eltérő értékmérő tulajdonságokkal rendelkeznek aszerint, hogy kis testű, középnagy vagy nagy testű típusról van szó.
A 33. ábra két eltérő típusú szülőpár tojástermelő képességének különbözőségét illusztrálja.
A tojástermelés intenzitása többféle módon adható meg. Az egyik az átlagos ciklusnagyság, ami a perzisztencia teljes időtartamára vonatkozóan azt fejezi ki, hogy a tojó kihagyás nélkül, átlagosan hány napig termel. Ha például egy tojó 24 hét (168 nap) alatt 96 db tojást termel és ezt 24 ciklusban rakja le, akkor az intenzitás 4, tehát átlagosan négynapi tojásrakás után három nap szünet következik, majd ugyanez ismétlődik. Az intenzitás
kifejezésére a gyakorlat azonban szívesebben használja a tojástermelés százalékos értékét, mert e paraméter segítségével a tojástermelés időbeni változása pontosabban nyomon követhető, amit a 62. táblázat is szemléltet.
A tenyészállományok nevelési időszakának végén, a világítás tartamának és intenzitásának növelését követően - ezt nevezik rávilágításnak - a 17-20. napon indul meg a tojástermelés. Általában a tojásrakás kezdetétől számított 3. héten az állomány eléri a termelési csúcsot (70-75 %), majd ezt követően a százalékos tojástermelés az időszak végéig fokozatosan csökken. Tehát a pulyka tojástermelése a termelésben töltött idő előre haladtával hasonló módon változik, mint a tyúké, de a tendenciát meredekebb visszaesés jellemzi.
A pulyka esetében hosszú szünet alatt a tojóidőszakon belül előforduló 4-5 napos vagy annál hosszabb szünetet kell érteni. A fajra jellemző speciális hosszú szünetnek tekintjük a kotlást, aminek mind a tojástermelés, mind pedig az állatok kezelése szempontjából megkülönböztetett jelentősége van. Az 5-6. termelési héten a fellépő kotlás miatt a tojásrakás intenzitásában visszaesés következik be, ami után a termelés ugyan valamelyest javul, de a csúcsra jellemző értéket már nem éri el.
Az ivarérés idejének előbbre hozatala a húshasznosítású fajok körében más szempontból merül fel, mint például egy árutojástermelő hibridnél. Ugyanis a szülőpárok kis tömegű jércetojásainak rosszabb a termékenysége és a keltethetősége, amit tovább súlyosbít, hogy a tojás nagysága a naposbaromfi tömegén keresztül jelentős hatással van a hizlalás alatt elérhető élőtömegre, aminek csökkenése semmiféleképpen nem cél. Mindezek figyelembevételével az ivarérés idejének koraiabbá tétele a pulykatenyésztésben napjainkban nem kívánatos.
A tojástermelést az örökletes tulajdonságokon kívül a környezeti tényezők igen jelentős mértékben befolyásolják, melyek közül a következőkre kell figyelmet fordítani:
• a megvilágítás (tartama és intenzitása),
• a takarmányozás (a takarmány táplálóanyag-tartalma),
• klimatikus tényezők (hőmérséklet, páratartalom, légszennyezettség),
• telepítési sűrűség (db/m2 illetve élőtömeg kg/m2),
• tartásmód (mélyalom, rácspadló, ketrec),
• a tartástechnológia egyéb elemei (etetők, itatók, tojófészkek száma, kialakításuk módja).
Előbbieken túl, hogy egy állomány tojástermelése miként alakul, abban jelentős szerepet játszik a kondíció, az állatok egészségi állapota, speciális kórokozóktól való mentessége, de még az eluralkodó rossz szokások is.
Függetlenül attól, hogy hagyományos körülmények között több évig, vagy intenzíven tartott, de mesterséges vedletési eljárással egy második, esetleg egy harmadik tojástermelési időszakban tojatjuk a pulykát, az állatok tojástermelése az első évben a legnagyobb. A második és a harmadik tojóidőszakban a termelés mintegy 40-55
%-kal csökken az első évben nyújtott teljesítményhez képest, melynek egyik oka a perzisztencia csökkenése.
1.2. A termékenység
Az állomány tovább szaporítására csak termékeny tojások alkalmasak, ezért minden olyan tojás, ami nem tartalmaz életképes zigótát, gazdasági veszteséget jelent, azon egyszerű oknál fogva, hogy ugyanazok a költségek terhelik, mint a termékeny tojást.
Termékenynek azt a keltetőtojást tekintjük, amelyben a csírakorong osztódása elkezdődött és az embrió fejlődésnek indult. A tojóperiódus átlagában megengedett maximális terméketlenségi arányszám legfeljebb 20
% lehet.
A többi értékmérő tulajdonsághoz hasonlóan a termékenységet is genetikai és környezeti tényezők befolyásolják. Az utóbbiak megkülönböztetett fontosságát jelzi a tulajdonság igen gyenge örökölhetősége. A termékenységet leginkább befolyásoló tényezők az alábbiak:
• a termelésben töltött idő,
• az ivararány,
• klimatikus tényezők (hőmérséklet, páratartalom, légszennyezettség),
• a takarmányozás (a takarmány táplálóanyag-tartalma és különösen toxinnal való fertőzöttsége).
Részben az ivarra jellemző sajátosságok, részben a hibridelőállításban szükségszerűen bekövetkezett típusdifferenciálódás miatt, a speciálisan kialakított hím- és tojóvonalak egymás közötti pároztatása csak mesterséges termékenyítéssel lehetséges. Ennek alapján a pulyka termékenységét befolyásolja a termékenyítés technológiája, a sperma minősége, valamint az inszeminálások gyakorisága is. A módszer alkalmazásával még a nagy testű szülőpároknál is elérhető a 90-95 % körüli termékenységi arány. Ezen értékmérő változása jelentős mértékben összefügg a termelésben töltött idővel, melyről szintén a 62. táblázat adatsora tájékoztat.
A tojások termékenységének magas szinten tartásához a sperma hígítás nélküli felhasználása esetén, a tojóházi betelepítéskor 1 kakasra 10 tojót kell számítani, míg speciális hígítók (pl. Beltsville pulyka ondóhígító II.) alkalmazásakor az ivararány 1:15-20-ra tágítható. A kakasok beólazáskori szelekciójának egyik fő szempontja nem véletlenül a fejhetőség, a sperma mennyisége és minősége. A keltetőtojások számának növelése céljából elvárjuk, hogy már az első tojás is termékeny legyen, ezért az első inszeminálásra még a tojástermelés beindulása előtt sort kell keríteni. Mivel a termékenység a tojóperiódus elején és végén a leggyengébb, ezért ezekben az időszakokban az inszeminálást ötnaponként, egyébként pedig 7-10 naponként célszerű végezni.
1.3. A keltethetőség
A keltethetőség rendkívül komplex értékmérő tulajdonság, mert annak aránya, hogy a termékeny tojások hány százaléka kel ki, részben genetikai tényezők függvénye, részben magától a keltetési technológiától, de a tojás alakjától, nagyságától, kémiai összetételétől és az egyes alkotórészek arányától is függ.
A keltethetőség örökölhetősége rendkívül gyenge, ami ebben az esetben is a környezeti tényezők megkülönböztetett jelentőségére hívja fel a figyelmet. Legnagyobb mértékben a következő tényezők befolyásolják:
• a tenyészállomány típusa,
• a rokontenyésztés illetve keresztezés,
• a termelésben töltött idő,
• a tojások tömege és minősége,
• a tojástárolás ideje és körülménye,
• a takarmányozás,
• az állomány patogén kórokozóktól való mentessége,
• a keltetés technológiája.
A tenyészállomány típusa nemcsak az alapján érezteti hatását a keltethetőségben, hogy a kis testű szülőpárok tenyésztojásai valamivel jobb eredménnyel keltethetők, hanem abban is, hogy a zárt vonalak szaporításakor mindig kedvezőbb reprodukciós paraméterek tapasztalhatók egy tojó jellegű anyai állományban, mint a hústermelő képességre szelektált speciális apai vonalban. A pulykahibridek előállításában számos tapasztalati eredménnyel bizonyították, hogy a szülőpárokban jelentkező kedvező keresztezési hatás nemcsak a tojástermelésben, hanem a tojások jobb keltethetőségében is megmutatkozik. Ez az oka annak, hogy a pulykatenyésztésben az individuális és a típusheterózis mellett, az anyai heterózis előnyeinek tudatos kiaknázására is törekszik majd minden tenyésztő vállalat. A pulykatojások keltethetőségét számottevő mértékben befolyásolja a termelésben töltött idő, melynek jellegét a 62. táblázat adatai mutatják.
Keltetőtojásnak tekintjük az ép, hibátlan héjú és belszerkezetű, tiszta héjú, a fajra jellemző színű és alakú, egyszikű tojást. Alaki indexe a legnagyobb kiterjedésű pontokon mért hosszúság és szélesség hányadosa, ami ideális esetben 1,32-1,60 közötti. Tömegének alsó határértéke 70 g, míg az egyes alkotórészek arányát tekintve a szik 32,9 %, a fehérje 55,9 %, a héj 11,2 %-ot tesz ki átlagosan. Színe fehér alapon barnával szeplőzött. Az egyszínű, krétafehér tojások héja vékonyabb, porózusabb, így a baktériumok sokkal könnyebben jutnak a tojás
belsejébe, aminek következményeként az ilyen tojások egyrészt nagyon rossz eredménnyel keltethetők, másrészt a kikelt pipék gyengék és a betegségeket csak kis számban élik túl.
Nem minősül keltetőtojásnak a hibás héj- és belszerkezetű, a zavaros állományú, szakadt jégzsinórral rendelkező, a szétfolyt vagy letapadt szikű, a szabálytalanul elhelyezkedő, úszó légkamrájú tojás. Mesterséges keltetésre a keltetőtojást a megtojás napjától számítva, legfeljebb 10 napos korig szabad felhasználni. Ezen idő alatt – a keltethetőség megőrzése érdekében – a tojásraktár páratartalma 75-85 %, hőmérséklete 12-18 °C legyen.