A gazdaságilag fontos víziszárnyas fajok közül a házikacsa kötődik legjobban a vízhez, vízközelhez. Testének felépítése, tollazata a vízi életmódhoz alkalmazkodott. A lúddal szemben szívesen és sokat tartózkodik a vízen, amely számára táplálékforrásként is szolgál. Fejlett úszóhártyái, dús, tömött át nem ázó tollazata jó úszóvá és bukóvá teszi a kacsát. A fej apró tollakkal sűrűn borított, a csőr alsó és felső kávája laposan szétterülő; a benne lévő szaruredők elősegítik a táplálék kiválogatását, kiszűrését a vízből. A hideg víz elviselését a bőr alatti kötőszövetben raktározott zsír hőszigetelő hatása is megkönnyíti, másrészt ez a zsírréteg a költözés idejére a tartalék táplálóanyag szerepét is betölti. A kacsa zsírosodásra való hajlama tehát az életmódjára is visszavezethető.
A küllem szakszerű elbírálása a kacsatenyésztésben is fontos, hiszen a kacsa fő hasznosítása a hústermelés, amely a küllemből, a testformákból aránylag megbízhatóan megítélhető. Másrészt a termelésben szilárd szervezetű, küllemi hibáktól mentes egyedekre van szükség. A kacsa testtájait és tollazatát mutatja be az 56.
ábra.
A kacsatest eredetileg a repülés szolgálatának megfelelően alakult ki. Erre utal csontozatának jellegzetesen üreges rendszere, amely alacsony sűrűségét eredményezi. A hosszú mellcsont, a kiálló mellcsonti taréj az erős mellizomzat megtapadását teszi lehetővé.
A kacsa vázizomzata nagy rostsűrűségével és feszes illeszkedésével tűnik ki. Repülő- vagy gyalogló képességének megfelelően a mellizomzat vagy a medenceöv (a felső- és alsócomb) izomzata vált fejlettebbé.
A kacsa testét takaró bőr és tollazat védő, hősszabályozó, raktározó és érzékelő funkciót lát el. A hideg elleni védelemre különösen a mell és a hastájéki bőr alatti kötőszövetben deponálódik sok zsír.
A kacsa viszonylag puha csőre idegvégződésekkel, érzékelő testecskékkel gazdagon ellátott hártyával bélelt.
Belül a fogakra emlékeztető szarulamellák, kívül pedig a felső csőrkáván fellelhető szaruköröm vagy csőrbab tekinthető faji sajátosságnak.
A hallójáratban található kicsiny faggyúmirigyeknél nagyobb jelentőségű az utolsó farokcsigolyán elhelyezkedő, mogyoró nagyságú fartőmirigy. Négy kivezető csatornája van, amelyek egy csecsbimbó formájú kiemelkedésbe, a fartőbimbóba torkollanak. A kacsa a mirigy olajszerű váladékával keni a tollazatát, ezáltal annak lágyságát, fényességét és víztaszító képességét biztosítja. A fartőmirigy emellett a B-limfociták differenciálódásának helyszíne, tehát a fertőzések elleni védelemben is szerepet játszik.
A kacsák tollazata testtömegük mintegy 4,5 6,0 % át teszi ki. Szerepe és jellemzői a ludakéhoz nagyon hasonló, az eltérésekről is a lúdfajjal kapcsolatosan olvashatunk. A színes kacsafajták legtöbbjének tollruhájában ivari dimorfizmus fedezhető fel. A gácsérok a tojóknál feltűnőbbek és színesebbek, esetenként nagyon szép dísztollakat találunk rajtuk.
A kacsa érzékszervei közül a szem és a fül játszik fontos szerepet, míg a szaglás, az ízlelés és a tapintás kisebb jelentőségű. Látása nagyon jól fejlett. A táplálékot először optikailag ítéli meg, amikor a fogyasztható a csőrnagyságnak és a garatszélességnek megfelelő méret felől dönt. A kacsa igényének a szemes takarmány dimenzióit illetően a kukorica felel meg a legjobban. A gabonafélék között a kedveltségi sorrend a következő:
kukorica>búza=árpa>zab>rozs. A takarmány további, tapintással felfogott tulajdonsága a nedvességtartalom, vonzódásuk a lágyeleség iránt közismert.
A kacsa ízlelése kevésbé fejlett, mert a felvett takarmányt nem rágja meg, hanem gyorsan lenyeli, így a szájüregében az ízek érzékelésére csekély lehetőség van. Ennek ellenére több ízérzékelő bimbó található a kacsa szájüregében, mint a tyúkéban. Az édes, a savanyú, a sós és a keserű íz megkülönböztetésére képes. A szilárd táplálék ki- és átszűrését a szarulamellák és a nyelv együttes munkája teszi lehetővé. A kacsa a nyelvét visszahúzza és előretolja (az injekciós fecskendőhöz hasonlóan), miáltal csőre először megtelik, majd a lemezkéken át a folyadékot kinyomja. A bennmaradt szilárd táplálék a nyelőcsőbe jut.
A vesék gyenge vízreszorpciós képessége nagymértékű vízfogyasztást és a bélsárban nagyobb vizeletarányt eredményez.
A gácsér nemi szervei közül jellegzetes a spirálisan csavarodott párzószerv, a phallus protrudens. Ez mindhárom víziszárnyas fajban hasonló kinézetű és funkciójú. Mesterséges spermavétellel a gácsértól 0,2 l,2 ml ondó nyerhető, melynek koncentrációja mintegy l 4 milliárd spermasejt milliliterenként.
A kacsatojó nemi szerveinek egyik sajátossága, hogy a petevető (oviductus) általában rövidebb, mint a hasonló hasznosítású tyúké, az ivarilag aktív kacsánál genotípustól függően 45 és 80 cm között alakul.
Az ivar felismerését másodlagos bélyegek segítik. A házikacsa gácsér teste erősebb felépítésű, nehezebb, csőre kissé hosszabb és szélesebb, mint a tojóé. A fehér fajtáknál azonban nehéz lenne az ivari hovatartozást ilyen alapon megállapítani, különösen a szelekció szempontjából egyik legkritikusabb (7 8 hetes) életkorban.
Szerencsére a kacsáknál a két ivar hangja az életkor 5 6. hetétől oly markánsan elkülönül egymástól, hogy megkülönböztetésük ennek segítségével gyorsan és teljes biztonsággal lehetséges. A tojók erőteljes, hápogó hangot adnak, míg a gácsérok némák, illetve halk susogást hallatnak. A felnőtt gácsérok jellegzetes ismertetőjegye a fiatalkori vedlést követően a farkukon kifejlődő tolltincs, a színes fajták legtöbbjénél pedig a díszes tollruha.
Az ivarmeghatározás további lehetősége a kloákavizsgálat. A gúnárhoz hasonlóan gácsér is jól fejlett, kitűrhető ivarszervvel rendelkezik, meghatározása egyezik a lúdfajjal kapcsolatban leírtakkal.
A pézsmarécék számos küllemi és életmódbeli eltérést mutatnak a házikacsáktól. Testük hosszan elnyúlt, arcuk a csőrüktől a szemük környékig csupasz, szemölcsöket találunk rajta, a csőr és a homlok találkozásánál homlokbütyök dudorodik ki. Eredetileg halászó, magasban fészkelő életmódjuknak megfelelően megőrizték erős, hegyes, ívelt karmaikat és repülőképességüket. Ezáltal a fán kúszásra is képesek. Csaknem teljesen hangtalanok, innen ered egyik elnevezésük is. A pézsmarécék igen nagymértékű ivari dimorfizmust mutatnak, az eredeti populációkban a tojók testtömege nem haladja meg a gácsérok tömegének 60 %-át. Szelektált állományokban ez az arány az 50 %-hoz közelít. A tőkés réce monogám jellegével szemben áll a pézsmaréce poligám hajlama.
21. fejezet - A kacsa értékmérő tulajdonságai
Bogenfürst, Ferenc
A házikacsa hazai hasznosításában a hústermelés, a pézsmaréce és a mulardkacsa esetében a hús- és a májtermelés jelentősége messze kiemelkedik.
1. A szaporaság
A házikacsa a legjobb szaporaságú baromfifajok közé tartozik. A lúdéval közel azonos szintről induló pézsmaréce teljesítményében az 1970 óta tartó intenzív szelekció látványos előrehaladást eredményezett. A két faj fontosabb szaporasági mutatóit hasonlítja össze a 100. táblázat.
1.1. A tojástermelő képesség
Természetes tartási viszonyok között mindkét faj szezonális ivari aktivitást tanúsít. A pekingi kacsa szaporodási periódusa január végétől szeptemberig tart. A kétéves pézsmatojó a tél végén (februárban, márciusban) kezdi a tojásrakást, az egyéves azonban később, áprilisban. A tojásrakás mindkét esetben 3-5 hónapig tart, mintegy hathónapos szünettel a két periódus között. Ezt szemlélteti az 57. ábra.
1.1.1. A tojástermelést befolyásoló alaptulajdonságok
1.1.1.1. Perzisztencia
A jó tojástermelés feltétele a kacsatenyésztésben is az, hogy a tojástermelés megkezdése és befejezése között minél hosszabb idő teljen el. A perzisztencia és a tojástermelés között közepesen szoros összefüggés áll fenn (r=+0,52).
Az egyes házikacsafajták tojástermelése jelentősen eltér. A tojó típusúak közül kiemelkedik a khaki campbell kacsa, amelyek csúcsteljesítménye az évi 350 db-ot, átlagos tojástermelése a 300-at is elérheti. Ezek a genotípusok 400 nap feletti perzisztenciára képesek. Ivarérettségüket általában 18 hetes korukban érik el.
A pecsenyekacsa előállításában széleskörűen használt pekingi fajta tojástermelése, annak perzisztenciája és intenzitás, valamint ivarérettségének életkora sokat változott az évtizedek óta folyó szelekció hatására. Az 58.
ábra két tojástermelési görbét mutat be a fejlődés érzékeltetésére. Az egyik az erdeti fajtát 130 db-os tojástermelésével, 206 napos perzisztenciájával és 63 %-os átlagos intenzitásértékével. A másik görbe egy korszerű hibrid (a Seddin Vital) anyai vonalának tojástermelését szemlélteti, amely 248 tojást rak, 300 napnál hosszabb a termelés tartama és 82,7 %-os az átlagos intenzitása. Az ábrán az is látható, hogy az ivarérettséget a kevéssé szelektált állomány természetes körülmények között 26-28 hetes életkorban éri el, csúcsintenzitása csak rövid időre haladja meg a 80 %-ot, perzisztenciája alig több mint 20 hét. A következetes tenyésztői munka eredményeképpen a tojástermelés már 22-24 hetes életkorban elkezdődik, a madarak 40 hetet meghaladó termelésre és 93 %-os csúcsintenzitásra képesek.
Az intenzív viszonyok között tartott, szelektált pézsmaréce populációk tojóit rendszerint két egymást követő - 23, majd 21 hetes perzisztenciájú - tojástermelésre hasznosítják, amelyeket 12 hetes vedletési időszak választ ketté. A tojásrakás tovább is elhúzódna, de a termékenység oly mértékben csökken, hogy a tevékenység gazdaságtalanná válik. Lehetséges a harmadik periódus kialakítása is, a teljesítmény azonban egyre gyengébb.
Az első tojás lerakását 30 hetes életkorra időzítik. A három egymást követő tojástermelési periódust szemlélteti az 59. ábra.
1.1.1.2. Intenzitás
Az összefüggés a tojástermelő képesség és az intenzitás között erős és pozitív. A pekingi kacsa és a pézsmaréce szelektált vonalaiban a tojásképződés időtartama nem sokkal több 24 óránál (házikacsánál általában 24,2 óra). A csúcstermelés az első esetben a világítás kezdetét közvetlenül megelőző, míg a másik fajnál az azt követő három órában várható.
A házikacsa egy ciklusban letojt tojásainak száma meghaladja a 25-30-at. A korszerű pecsenyekacsa szülőpárok mintegy 30 héten keresztül termelnek 80 % felett, csúcstermelésük 91-92 %-ot, átlagos intenzitásuk 75-78 %-ot ér el.
A pézsmarécék is képesek hosszú sorozatokat produkálni, amire a 60. ábra szolgáltat példát. Az évi két tojástermelési periódus átlagos intenzitása a kereskedelmi vonalakban 62 % -ot ér el.
1.1.1.3. A hosszú szünet hiánya és a kotlás
A házikacsa-tenyésztésben hosszú szüneten a négynapos, vagy annál tartósabb termeléskihagyást értjük. A hosszú szünet és a kotlás az intenzív pekingi állományainkban a tojástermelésre végzett szelekció eredményeképpen eltűnt. Hajlamosító körülmények - mint pl. az állományok szakszerűtlen felkészítése a tojástermelésre, a világításban és a takarmányozásban elkövetett hibák – azonban jelentős mértékű fellépését eredményezhetik.
A nagy teljesítményre szelektált pézsmaréce populációban a szünetek 73 %-a egy napra korlátozódik. A hosszú szünetnek számító 5 nap, és az ezt meghaladó kihagyások mindössze 10 %-ot tesznek ki, mégis a tojásrakás nélkül eltelt napok számának 54 %-ára adnak magyarázatot. A jelenség a kotlással van összefüggésben, amelyet a szelekcióval még nem sikerült teljesen visszaszorítani.
1.1.1.4. Életkor az ivarérettség elérésekor
A pekingi típusú szülőpár tojók hajlamosak arra, hogy tojástermelésüket túlságosan korán kezdjék meg. A tenyésztővállalat által precízen kidolgozott takarmányozási és világítási program biztosítja optimális ivarérésüket, így a hibrid szülőpárok tojástermelésüket 155-170 napos korban kezdik meg. A hagyományos pekingi fajtánál a tojástermelés 200-210 napos korban indul meg.
A korszerű pézsmaréce genotípusok tojásrakásának kezdete 200-210 napos életkorra esik, csúcstermelésüket 240 napos életkorra érik el.
Magyarországon - a pecsenyekacsa előállítás jellegéből adódóan - a kacsa törzsállományok termelése is többségében szezonális, januártól szeptemberig tart. Kikelésükre a hibridek esetében július közepe, a pekingi fajtára nézve pedig június közepe tekinthető optimálisnak.
A kelési időpont megválasztásával, valamint világítási és takarmányozási programmal a kacsákat is bármelyik évszakban tojathatjuk, termelésüket egész évben folyamatossá tehetjük.
1.1.2. A tojástermelés változása az életkorral
A pekingi típusú hibrid szülőpárok a vedletés utáni második termelési periódusában a tojásmennyiség alig 10 %-kal kevesebb. A tenyészkacsákat érdemes tehát legalább kétszer termeltetni, különös tekintettel nagy értékükre.
A pézsmarécék termeltetését eleve két periódusra tervezzük, a harmadikban sem ad a másodikhoz képest sokkal kevesebb tojást (ld. 59. ábra).
1.1.3. A reprodukciós folyamatokat befolyásoló tényezők
1.1.3.1. A fény szerepe
A pekingi eredetű állományok rendkívül erősen reagálnak a fotoperiódusokra. Ivarérésüket és tojástermelésüket általában világítási programokkal irányítjuk. Intenzív tojástermelésük 14 18 órás megvilágítással indítható be és tartható fenn, amelyet fokozatos növeléssel ajánlatos elérni. A megvilágítás intenzitására min. 30 luxot tartanak megfelelőnek. Túlzott érzékenységük miatt a legújabb világítási technológiákban kiiktatták a tartambeli periodicitást, ami azt jelenti, hogy a kacsák életük 4. hetétől a tojástermelés végéig 17 órás fénytartamot kapnak és csak az intenzitás változik a megszokott módon.
A pézsmarécék érzékenysége a fényviszonyok változásaira kisebb és jelentősen eltér a többi madárétól. Bár az intenzív körülmények között tartott állatok reakcióira kevés adatunk van, a megfigyelések néhány szabályszerűségre hívják fel a figyelmet:
• A világítási program mindössze 10 %-ban befolyásolja a tojástermelés kezdetét 23 és 33 hetes életkor között, ezután azonban már alig képes késleltetni. A tojástermelés kezdete nem kötődik a megvilágítás tartamának hirtelen megváltozásához.
• A felnevelés alatt használt rövidnappalos szakasz után a fénytartam kismértékű emelése kevésbé stimuláló, mint a hosszú napszaknak való állandó kitétel.
• A megvilágítás tartamának azonos mértékű növelésével szemben tapasztalható érzékenység a tojó életkorával nő.
• A tojástermelés alatt 14-16 órás tartamú és 60-80 lux erősségű megvilágítás mindkét ivarra megfelelő.
1.1.3.2. A hőmérséklet hatása
A szubtrópusi eredetű pézsmaréce szaporodási ciklusára a hőmérséklet jelentős hatással van, természetes tartási viszonyok között meghatározott küszöbérték fölött indul meg (lásd 57. ábra). Zárt térben mind a tojástermelés, mind a keltethetőség kedvezőbb a 16 °C alatti hőmérséklet mellett, illetve a kérdés a takarmány energiatartalmával összefüggésben értékelendő (101. táblázat).
1.2. Termékenység
A kacsa termékenységére több belső és külső tényező van hatással, melyek közül a legfontosabbak: a genetikai adottság, a beltenyésztés, ill. a keresztezés, az ivararány, a termelésben eltöltött idő, a hőmérséklet, a tartási körülmények, a takarmányozás és az egészségi állapot.
A gácsérok ivari ciklusa a két fajban jelentős eltérést mutat. Ezt szemlélteti a 61. ábra. A pekingi gácsérok ivari ciklusában a gúnárokhoz hasonlóan bifázisos jelleg fedezhető fel. Természetes fényviszonyok között a here mérete és a vérplazma tesztoszteron szintje mint az ivari aktivitás jelzője két csúcsot mutat. A pézsmaréce ondótermelése ugyanakkor csak kismértékű szezonális változást mutat, télen mindenesetre kevesebb.
A kacsa meglehetősen érzékeny a szoros rokontenyésztésre, hatására a szaporasági mutatók jelentősen romlanak.
Természetes pároztatás mellett általában a 100. táblázatban közölt 1:4-1:5 ivararányokkal dolgozunk.
Pézsmarécék esetében gyakori a mesterséges termékenyítés. Ennek sikere nagymértékben függ a gácsérok szoktatásától, a spermavétel módszerétől, a spermavétel és termékenyítés gyakoriságától stb. Optimális feltételek mellett mesterséges termékenyítéssel egy gácsér akár 35 pézsmatojót is képes termékenyíteni. A mesterséges termékenyítésnek a mulard-előállításban különösen nagy jelentősége van, hiszen a természetes pároztatás meglehetősen gyenge eredményt ad. Ennek oka nemcsak a párzást akadályozó tényezőkben keresendő, hanem abban is, hogy a pézsma gácsér spermatermelésének perzisztenciája lényegesen rövidebb, mint a pekingi tojó tojástermeléséé.
A pézsmarécék spermatermelésének jellemzőit az ondóvétel módjával összefüggésben szemlélteti a 102.
táblázat. A masszálással nyert ondó kevesebb és koncentráltabb, mint a tojó és műhüvely (spermafelfogó üvegcse) segítségével gyűjtött. Ez utóbbi technika azonban lényegesen hatékonyabb, ezért ma kizárólag ezt használják.
A termelésben eltöltött idővel a kacsatojások termékenysége a termelés kezdetén alig változik, viszonylag magas. A tojásrakási periódus utolsó heteiben a pekingi típusnál kismértékben romlik a termékenység, a pézsmarécéknél azonban jelentős mértékben (a mesterséges termékenyítést többek között ez is indokolja). A tendenciát szemlélteti a 62. ábra.
A takarmányok minőségi mutatói közül kiemelendő azok A-vitamin-tartalma. Hatását a kacsa szaporasági mutatóira a 103. táblázat mutatja be. A táblázat adataiból az a következtetés vonható le, hogy a takarmányok A-vitamin tartalma elsősorban a kacsa tojástermelését és keltethetőségét befolyásolja, de hatással van a termékenységre és a tojások tömegére is.
1.3. Keltethetőség
A keltethetőséget a kacsafajokban legnagyobb mértékben a genetikai háttér, a rokontenyésztés, illetve a keresztezés, a tenyészkacsák kora és termelésben eltöltött ideje, a tojások minőségi jellemzői (tömeg, alak, forma, héjszilárdság, szennyezettség stb.), a klimatikus tényezők, a tojáskezelés, a tárolás időtartama és körülményei, a keltetés technológiája, a tenyészállomány takarmányozása és egészségi állapota befolyásolja. Az ezzel kapcsolatos ismeretanyagot egyrészt a korábbi fejezetekben érintettem, másrészt a „Keltetés‖ c. fejezetben taglalom.
2. A kacsa hústermelő képessége
A pekingi kacsa és a pézsmaréce hústermelő képességében meglévő eltérések olyan nagy mértékűek, hogy más-más vágott terméket képviselnek. A mulard kettőjük között helyezkedik el, egyikhez sem hasonlítható, sajátos harmadik termékként.
2.1. A növekedési jellemzői
A házikacsa nagy fiatalkori növekedési erélyt mutat, hét hetes korára kelési tömegének 55-60-szorosára fejlődik. Vágási életkorára - 45-49 nap - kifejlett élőtömegének 75-76 %-át (2,8-3,5 kg) eléri, amely lényegesen kedvezőbb a brojlerénél (37-41 %), valamelyest jobb a lúdénál (72-73 %), elmarad azonban a pézsmarécéétől (75-80 %). Vágótömegben az ivarok között csekély, mindössze 6-9 %-os a különbség.
A pézsmaréce lassúbb korai növekedéssel jellemezhető, mellizmai később fejlődnek ki. Az ivarok között lényeges különbség van, a gácsérok 11 hetes életkorban 45 %-kal nehezebbek, mint a tojók. A tojók tömeggyarapodása kisebb és 10-11 hetes életkoruk után már alig változik. A gácséroknál ugyanez csak 13-14 hetes korban következik be. A különbséget szemlélteti a 63. ábra. Ennek megfelelően vágási életkoruk is eltér: a hímivart a 12. élethéten 4,5-4,8 kg-os, a nőivart tízhetes korban 2,5-2,7 kg-os testtömeggel küldjük vágásra.
A gácsérok mellizomzata még 10 hetes koruk után is tetemesen gyarapodik, ezért 11-12 hetes koruk előtt nem célszerű levágni azokat. A 64. ábra az izomrostok keresztmetszetének változását szemlélteti az életkor előrehaladtával, a két kacsafajban. A pekingi kacsáknál gyorsan növekszik a 7. hétig, majd csökkenés következik be. Ebben az életkorban válik el a két ivar a pézsmarécéknél, csak a gácséroknál gyarapodik az izomrostok átmérője a 10 hetes életkor után is.
A mulardok tulajdonságai intermedier helyzetet reprezentálnak. Tízhetes korukra, 3,5-4,2 kg-mal érik el vágóérettségüket, a két ivar közötti különbség a pekingihez áll közelebb, ebben az életkorban 10-16 %. A három kacsatípus értékes testrészeinek fejlődésében meglévő különbségekre világít rá a 65. ábra.
2.2. Vágótulajdonságok
A kacsa vágóérettségét az alábbi szempontok figyelembe vételével határozzuk meg: testtömege feleljen meg a piaci igényeknek; tollazata érett, kopasztható állapotban legyen, de még vedlés előtt; a vágótulajdonságok a lehető legjobbak legyenek és a termék-előállítás gazdaságos legyen (különös figyelemmel a takarmányértékesítésre).
A pecsenyekacsa testtömege és vágási paraméterei az értékesítési életkor megválasztásával a fogyasztói elvárásoknak megfelelően alakíthatók. Ebben a vonatkozásban a korlátozó tényező a tollazat állapota. Pekingi vérű állományainknál a két határérték a 6. és a 9. élethét közé tehető.
A kacsa vágótulajdonságainak megítélése szempontjából fontos a minél kisebb vágási veszteség, az értékes húsrészek - mell, comb - kedvező aránya, az előnyös hús-csont arány és az alacsony zsírosság. A vágott, tisztított test összetételére vonatkozó legfontosabb adatokat a két fajra és hibridjükre foglalja össze a 104.
táblázat.
A pézsmarécék összességében kedvezőbb húskihozatalt zsírosságot és hús-csont arányt mutatnak, mint a másik két kacsatípus. A mellizom aránya a mulardnál a legnagyobb, míg a comboké a pézsmarécénél. A zsírszövet alakulását illetően a pézsmarécét a többiekhez képest nagyobb abdominális zsírarány jellemzi (2,5-4,0 %).
Ugyanakkor a pekinginél található a legbőségesebb bőr alatti zsírlerakódás, amely a madár eredeti környezetében a hideghez való alkalmazkodás eredménye. A mulard soványabb, egyszersmind húsosabb madár mindkét szülőjénél. Ezt támasztja alá a 65. és a 66. ábra.
A kacsák zsírképzése a víziszárnyasokra általában jellemző sajátosságokat mutat. A hideg elleni védelemre, már egészen fiatal korban, jelentős méretű zsírréteget képez a bőr alatti kötőszövetben. A bőr és az alatta kialakult zsír aránya a 4-5. héten a legmagasabb, a vágóérettséghez közeledve csökken. A korán kialakult zsírréteg tehát alig változik, miközben az izomzat - elsősorban a mellhús - alárakódik. A tyúkfélékhez képest a zsírosodásban tehát két markáns eltérés látható: a zsír nem a hasüregben, hanem elsősorban a bőr alatt deponálódik és az életkorral - általában a vágóérettségig - aránya javul.
A hústermelő képesség összetett tulajdonság, melynek alakításában a genetikai tényezők, az életkor, az ivar, a takarmányozás, a tartási körülmények, és az egészségi állapot játszik a legnagyobb szerepet.
Az élőtömeg (h2=0,33-0,76) és a mellizom-arány (h2=0,62-0,66) jó örökölhetősége gyors genetikai előrehaladást tesz lehetővé ezen tulajdonságok tekintetében. A növekedési erélyre végzett szelekció hatékonyságát példázza a 105. táblázat, ahol három különböző pekingi vonal, kilenc generáción keresztül - a takarmányértékesítő képesség javítására - végzett szelekciójának eredményét láthatjuk. A táblázat adatai bizonyítják, hogy a két tulajdonság javulása együtt jár a bőr és bőr alatti zsírréteg arányának csökkenésével.
A kacsatenyésztés további fontos célkitűzése a mell izmoltságának növelése és a test zsírosságának csökkentése.
A genetikai megoldások közül a keresztezés és a szelekció emelhető ki. Az első módszer azokat a fajtákat
A genetikai megoldások közül a keresztezés és a szelekció emelhető ki. Az első módszer azokat a fajtákat