2. Minőségi tulajdonságok
2.3. Öröklődő rendellenességek
A tyúkfajra vonatkozóan nagyszámú letális és szubletális öröklődő rendellenességet ismerünk. Ezek többsége egy génpár által meghatározott, autoszomálisan öröklődő tulajdonság, kisebb részük az ivari kromoszómákhoz kötötten öröklődik.
Napjainkban ritkán találkozunk öröklődő rendellenességgel, mert a hibridek széles körű elterjedése szinte kizárja ezek előfordulását. A tenyésztőközpontokban a tiszta vonalak szelekciója során nagy biztonsággal kizárhatók a tenyésztésből még a recesszív géneket hordozó egyedek is. Örökletes rendellenességekkel azonban az extenzíven tartott kettőshasznosítású fajtákban és a kedvtelésből tenyésztett fajtákban gyakrabban találkozunk. A különböző anatómiai elváltozásokat okozó gének számát adjuk meg a 24. táblázatban.
3.9. táblázat - 24. táblázat A rendellenességeket okozó gének száma hatásuk szerint (Somes, R. G., Crawford, R. E., Somes és mtsai, 1990 nyomán)
A kifejlett hatás jellege Az öröklődő rendellenességek száma
Tollfejlődés 34
Bőr és bőrképletek 23
Csontos váz 35
A kifejlett hatás jellege Az öröklődő rendellenességek száma
Izomzat 3
Az idegrendszer elváltozása 19
Légzőszervi elváltozás 1
Reprodukciós szervrendszer 4
A kiválasztás szervrendszere 2
Hormonális szabályozás 6
Keringési rendszer 1
Hangadás 1
Látásszervi elváltozás 6
Az ismert rendellenességek közül több mint 100 letális, és az egyed pusztulásához vezet vagy már a keltetés után, vagy az egyedfejlődés későbbi szakaszában.
4. fejezet - A Tyúk viselkedése
Horn, Péter
Több országban mind erősebbek a törekvések arra, hogy haszonállatainkat olyan módon tartsuk, hogy a fajra örökletesen jellemző viselkedési formáikat kifejezhessék. E mozgalmak eredményei sokhelyütt már tükröződnek az állattenyésztés és –tartás környezeti és műszaki feltételeit előíró jogszabályokban (pl.
állatvédelmi, állattenyésztési törvények).
A vadon élő baromfifélék nagyobb csoportokban élnek, a zárt életterekben is megőriztek sok szokást, viselkedési módot vagy az azokra ható örökletes hajlamot a háziasítás hosszú folyamata során is.
A magatartásformák (minták) rendszerezésére nincsen általánosan elfogadott módszer.
Célszerűségi okokból leginkább az alábbi módon csoportosítják a viselkedési formákat:
• táplálkozás (evés, ivás és ürítés),
• mozgás (helyváltoztatás, pihenés, alvás),
• szexuális viselkedés (udvarlás, párzás, tojásrakás, kotlás),
• társas viselkedés (agresszió, csipkedés, sorrend),
• komfortérzetet tükröző magatartásformák,
• hang- és egyéb jelzések.
Mindegyik említett viselkedési forma számos jellegzetes mozzanatot takar, amelyek tipikusak és jól megfigyelhetőek, így például a komfortérzet kifejezője a tollászkodás, a szárny- és a láb kinyújtása, a szárnycsapkodás, a porfürdőzés.
Maga a porfürdőzés is bonyolult, pontosan és jól ismételhetően leírható mozgássorozat.
A baromfifajok esetében a különböző viselkedési formák (mintázatok) megnyilvánulásának gyakorisága, intenzitása és időtartama függ a genotípustól, az ivartól, az életkortól, az évszaktól, és erősen függ a napszaktól, valamint a tartási körülmények számos tényezőjétől.
A 25. táblázatban példaként bemutatjuk egy ketrecben tartott tojótyúk egyes tevékenységeinek időbeli megoszlását 13 órás megvilágítási időtartam esetében.
4.1. táblázat - 25. táblázat Ketrecben tartott tojótyúkok különböző viselkedésformáinak időbeli megoszlása (%) 13 órás megvilágítási idő során (Bessei, 1980, cit. Scholtyssek, 1987)
Viselkedési forma Az összes időtartam %-ában
Ketreccsipkedés 9,8
Tollcsipkedés 1 alatt
Evés 40,0
Ivás 14,0
Helyváltoztatás 21,3
Tollászkodás 10,8
Pihenés (ülés) 2,7
Agresszív csipkedés 1 alatt
Ürítés 1 alatt
Tojásrakás 1 alatt
Magatartáskutatók (etológusok) vizsgálatai világosan rámutatnak arra, hogy a tyúk csoportjai viselkedése minden esetben sok belső és külső tényező kölcsönhatásának függvénye.
A tyúkfaj minden egészséges egyede képes a fajra jellemző magatartásformák bármelyikének végrehajtására.
Az, hogy ezek közül melyek mutatkoznak meg fenotípusosan, a nagyon komplexen ható környezeti feltételek és ingerek sokaságának és azok kölcsönhatásainak függvénye. Így a tartásrendszerek, az etetési, itatási technológiák, a klimatizáció és a világítási programok külön-külön is és kölcsönhatásaikban is jelentős hatótényezők. A tyúk viszonylag jól tűri az élettér korlátozását, különösen akkor, ha a tartás kis csoportokban történik, csökkentve az agresszióra való hajlamot.
A kérdéskör komplex voltának és a kölcsönhatások sokrétűségének arra kell intenie minden szakembert – állatvédőket és állattartókat -, hogy minden esetben a döntések előtt szakszerűen és higgadtan vizsgáljanak meg minden kérdést, ami az állatvédelem területén felmerül.
1. A tyúkfajra jellemző néhány viselkedési forma
A tyúkra jellemző viselkedési formák sokasága közül csupán a legfontosabbakat tárgyaljuk, kérve az olvasót:
akit e tárgykör részleteiben érdekel, tájékozódjon a megadott irodalom alapján.
1.1. Táplálkozás
A tyúkfélék az etetés elején mohón eszik az eléjük tett takarmányt. Az evési gyorsaság később csökken, végül csipegetve, válogatva folytatódik a takarmányfelvétel. Az állat először tehát éhségét csillapítja, majd válogatni kezdi a kívánatosabb falatokat.
Az evés megkezdése után mintegy 5 percig igen gyorsan esznek, ezután válogatnak a takarmányban. Az evési idő – természetesen az életkortól függően – egy alkalommal 10-40 percig tart. Az evési sebesség tehát az evés megkezdését követő időszakban igen nagy. Ez az éhségérzet elmúlásával (kb. 4-6 perc után) rohamosan csökken. Az evési sebességre vonatkozó tájékoztató adatokat a 26. táblázat mutatja.
4.2. táblázat - 26. táblázat A tyúkfélék evési sebessége különféle takarmányok adagolásakor (Czakó, J., 1978)
Takarmányféleség
Evési sebesség (g/perc)
Éhségperiódus Étvágyperiódus
0-5 perc 6-10 perc 11-15 perc
Kukorica, szemes 50-80 20-30 5-10
Búza, szemes 50-100 20-40 10-15
Zöldtakarmánnyal kevert dara
120-150 30-40 5-10
Száraz darakeverék (táp) 40-60 15-25 5-10
Ha a tyúkféléknek módjukban áll a takarmányok között válogatni, a következő sorrendet alakítják ki: 1. búza, 2.
kukorica, 3. árpa, 4. rozs, 5. zab. Ezeket a takarmányokat elsősorban nagyságuk, alakjuk, keménységük és színük alapján különböztetik meg.
Ha a tyúkfélék előtt állandóan takarmány van, lényegesen többet esznek, mint adagolt eleség esetén. Ez a többletfogyasztás 41-50 % is lehet. Az energiában dúsabb takarmányokból a tyúkok kevesebbet fogyasztanak, mint a kevesebb energiát tartalmazókból.
A csirkék a sós, a savanyú és a keserű ízekre jobban reagálnak, mint a tyúkok. A keserű csillagfürtöt a tyúkok 50 %-a nem eszi meg.
Az életfolyamatok napszaki alakulása – elsősorban az evés ideje és mennyisége – részben az életkortól, részben a megvilágítás módjától függ.
A csirkék 4-8 órával a kelés után már táplálékot vesznek magukhoz. A kelés utáni első napokban egy állandó jellegű mozgás és evés figyelhető meg. A tyúkok, ha kifutóban is tartózkodhatnak, döntően a reggeli órákban,
valamint este 18 óra körül esznek. Közben a kifutóban a pihenőhelyen, közel az istállóhoz helyezkednek el. A déli pihenést főleg tollazatuk ápolására fordítják.
1.2. Ivás
A tyúkfélék csőrüket a vízbe mártva felszippantanak egy korty vizet, miközben felemelik fejüket. A tyúk egy ivási periódus alatt 8-14 alkalommal mártja a csőrét az ivóvízbe. A tyúkok könnyen megtanulnak szelepes itatókból is inni. A tojótyúkok vízfelvétele igen változó. Nagyban függ mindenkor a környezet hőmérsékletétől, hiszen a kilélegzett vízpárának alapvető szerepe van a hőháztartásban (hiperventilláció).
Megfigyelték, hogy egyes egyedek a napi takarmányadag 8-10-szeresét képesek meginni, mások viszont csupán a takarmányadag 2-3-szorosát kitevő vízmennyiséget igényelnek. Az ún. „szonyós‖ baromfiak sok problémát okoznak, mert ezek trágyája lágy, vizes, rontja a baromfiól levegőjét és nedvesíti az almot. A kevesebb vizet ivók trágyája szárazabb, értékesebb. Azt is megállapították, hogy a kevesebb vizet ivó tyúkok nem rosszabb termelők, mint a sok vizet fogyasztók.
A tyúk vízfogyasztásának mértékét – ezáltal a trágya víztartalmát is – mai ismereteink szerint két nagyhatású gén befolyásolja. Napjainkban a vízfogyasztás is szelekciós szempont egyes tojóhibridek nemesítésében.
(elsősorban környezetvédelmi okokból kis nedvességtartalmú trágya a kívánatos.)
1.3. A társas viselkedés
A kotlós és a csibe közötti kapcsolat alapja a mozgás látása és a hang. A tojásból való kibúvás előtt és után a csibe segélyt kérő hangjára a kotlós hívó (kotyogó) hanggal válaszol. A csibék megelégedést kifejező hangját lehet hallani akkor, ha a kotlós szárnya alá hívja őket.
A fiatal állatok és anyjuk közötti viszony az életkor előrehaladásával megváltozik, a szülő és az ivadék közötti kapcsolat fokozatosan gyengül, majd megszűnik. Ez a folyamat természetes viszonyok között 8 hetes korban kezdődik, és legkésőbb 10-12 hetes korban befejeződik a fészekalj végleges megválása az anyától. A fészekalj leválasztása akkor indul meg, amikor az anya egyre növekvő ellenséges magatartást tanúsít a csirkékkel szemben, s amikor már nem hívogatja vissza őket, ha elkalandoznak. Ha a fiatal állatok 5-10 méterre eltávolodnak az anyától, a szülő és az ivadékok között a kapcsolat hamar megszűnik.
A növendékcsirkék 16-20 hetes korig együtt maradnak. Ekkor kezdődik a különböző fészekaljak összeolvadása és új csoportok kialakulása. Rendszerint egy fiatal kakas elfut valamilyen irányba. Ekkor nemcsak a saját fészekaljbeli társai követik, hanem mások is. Ez az osztályozódási rohanás naponta többször megismétlődik és napokig tart. Végül a különböző fészekaljakból új csoportok alakulnak ki, amelyekben megindul a társas rangsor kialakulása is.
Üzemi körülmények között a csibéket kotlós nélkül nevelik. A kotlós nélkül nevelt csibék számos viselkedési jellemzője nem alakul ki, illetve azok másképp érvényesülnek. A kiscsibék nem gondoskodnak egymásról mindaddig, míg néhány percre nem jön létre közöttük fizikai kapcsolat. A bensőségesebb fizikai kapcsolat a kelést követő 72 órát követően alakul ki. A kotlós nélkül nevelt csibék 3-4 napos korig gyakran hallatják az ún.
elhagyatottsági csipogást, mert hiányzik a biztonságot jelentő kotlós. Kiesik a kotlóshoz kapcsolódó kontakt zónán belüli elhelyezkedés, helyette megkezdődik az ún. szétszóródási időszak, amikor a csibék a terület adta korláton belül szétszélednek, ügyelve arra is, hogy néhány megismert társuk látókörükön belül maradjon. Az anya nélkül felnevelt csibék menekülési reakciói hevesebbek, mint a kotlóssal nevelteké. Igaz ugyan, hogy ez a jelenség 10 napos kort követően válik kifejezetté, ha szokatlan tárgyat vagy élőlényt észlelnek.
Természetes körülmények között a tyúkok mozgási területe (revier) három körre terjed ki. Az első és belső kb.
25-50 m sugarú körrel jellemezhető, amelyben a tyúkok a táplálékukat keresik meg, ezt a területet jól ismerik, és ott biztonságban érzik magukat. A következő kör vagy úgynevezett biztonsági zóna 100 méterre terjedhet. Ezen a területen a tyúkok ismerik a búvóhelyeket (bokor, mélyedés stb.), amelyekben veszély esetén elrejtőzködhetnek. Ezen kívül helyezkedik el a harmadik kör, amelyet az állatok már nem ismernek, a tárgyakat már nem tudják megjegyezni. Ha ezen a területen éri a tyúkot valamilyen szokatlan esemény, pánikszerűen menekül.
Az intenzív, zárt tartásban is fellelhető ez a mozgási terület, amely 3-4 méteres területre korlátozódik, ami döntően a pecsenyecsirkékre jellemző. Az etető- és itatóhelyeket az állat ilyen távolságig keresi fel.
1.4. Csipkedési sorrend, a rangsor kialakulása (támadó viselkedés)
Szociális összeütközések a fiatal csibék között az első 3 napon belül nem figyelhetők meg. Kotlóssal nevelt csibék között amúgy is igyekeznek megakadályozni a csibéik közötti agressziót. Hozzávetőleg a 14-15 naptól kezdődnek meg a fiatal csibék közötti szociális összeütközések játékos formában. Általában 2 hetes korukig a csibékhez behelyezett idegen társakat minden különösebb ellenállás nélkül befogadják, sőt tudomást sem vesznek róluk, ha azok testnagyságban nem térnek el jelentősen. Ettől kezdve az idegen egyedeket csipkedik mindaddig, míg meg nem szokták egymást. A kisebb testű fajtáknál az összeütközések valamivel fiatalabb korban kezdődnek és a jércéknél előbb, mint a kakasoknál. A jércecsibék sokszor már 10 napos korukban kiharcolják a szociális pozíciójukat, míg a kakasok csak teljesen ártalmatlan erőpróbákat tesznek.A rangküzdelmekben résztvevő egyedek testtartása mindkét ivar esetében hasonló. A csibék nyújtott nyakkal egymással szemben állnak, magasan kifeszített törzzsel, kölcsönösen szemükkel „szuggerálják‖ egymást.
Igyekeznek a vetélytársat fején vagy nyakán csőrükkel megcsípni, miközben előre irányuló lábaikkal erőteljes szárnycsapások mellett támadnak. Két-két csibepár harca a többieket is hasonló küzdelemre csábítja, rövid időn belül kialakulnak az egymással szembenálló párok. A csibéknél az első általában ártalmatlan rangküzdelmeket követően nyugodtabb periódus következik, helyzeti előnyüket a rangsorban magasabban elhelyezkedő egyedek nem használják ki.
Az érdemi rangsor általában az ivari érettség elérése időszakában alakul ki. A rangsoron belüli helyért folyó harc a fiatal kakasok között sokkal kifejezettebb, mint a nőivarúaknál.
A rangsorban elöl álló állatok, ha a rangsorban hátrább lévők nem tartják be a velük szemben szükséges egyedi távolságot, fenyegető testtartást vesznek fel, szárnyukat kissé megemelik, farktollaikat felborzolják. Ha a rangsorban hátrább álló egyedek erre sem reagálnak, akkor megzavarják őket. Ha a rangsorban hátrább álló állat úgynevezett behódoló testtartást vesz fel – tollait szorosan a testéhez húzza, nyakát meggörbíti, lábait behajlítja -, az üldözés abbamarad.
Ha fiatal kakast tesznek a tyúkok közé – annak ellenére, hogy bizonyos izgalmi tünetek mind a két részről tapasztalhatók –, viadal nem alakul ki. A fiatal kakas először általában a rangsorban leghátul lévő tyúkokkal kezdi el a nemi játékot, s ha eredményt ér el, párosodik a rangsorban előbb állókkal. Végül a rangsorban legelső tyúkkal történik a párzás.
Ha fiatal kakasok kerülnek a jércék közé, pár nap szükséges ahhoz, hogy a rangsor kialakuljon. Ha a kakasok nem eléggé ivarérettek, a jércék gyakran néhány napig csipkedik őket.
Ha fiatal jércéket visznek idősebb tyúkok közé, a jércék közötti korábbi rangsor megmarad, az idősebb tyúkok a rangsorban mind a fiatalok elé kerülnek. Tehát a rangsorban leghátul lévő tyúk is előbb helyezkedik el, mint a rangsorban legelöl lévő jérce. Ha a jércék közül valamelyik viadalt kezd egy tyúkkal, az idősebbek közül többen együttesen késztetik meghátrálásra.
Ha új kifejlett egyedek kerülnek kifejlett egyedek közé, a régebben együtt levők és az újak között kialakulhat a viadal. A harc általában akkor következik be, ha az új egyedek nagyobb testűek, mint a régiek. Egyébként az új rangsor harc nélkül is kialakul a csoportban.
A rangsorral kapcsolatos ismertetőjelek és a kifejezések különbözőek, emberi szemmel nehezen különböztethetők meg egymástól. A baromfiak viszont jól eligazodnak a különféle ismertetőjelek között. Az ismertetőjelet az egyed sajátos viselkedése szolgáltatja.
A rangsor egy azonos korú egyedekből álló csoporton belül úgy alakul ki, hogy a legharciasabb tyúk kivívja magának a rangelsőséget, és a többiek is agresszivitásuk mértékének megfelelően helyezkednek el a rangsorban.
A rangsor a csoportban az állatok életkorával nem változik.
A rangsor magasabb fokán álló növendékek előbb érik el az ivarérettséget. Előnyöket élveznek az etetéskor, itatáskor és a tojófészekben. Az agresszívebb állatok egyes vizsgálatok szerint jobb termelőknek bizonyulnak. A kakasok között nem a rangsor élén állók a legjobb termékenyítőképességűek. Az élénkebb vérmérsékletű, tehát a rangsorban előrébb álló kakasok azonban több tyúkkal párosodnak, így több tojást termékenyítenek meg, mint a szelídebb vérmérsékletűek.
Nagyüzemi tojóházakban mélyalmos tartásban megfigyelték, hogy a tyúkok mozgástere 12-15 méteres körre korlátozódik. Ezen a területen belül a tyúk ismer minden vele találkozó társat, így egy természetes rangsor
alakulhat ki a körhöz tartozó egyedek között. Még a kifejlett tyúkoknál élénkebb, 12-15 hetes növendékek sem lépik át a csoporthatárokat, még akkor sem, ha a nagy csoportokat elválasztó kerítéseket eltávolítják.
1.5. Társas stresszhatás
Érdekes az a megfigyelés, miszerint a zsúfoltabb elhelyezés, az egyedenkénti tér csökkentése a baromfiféléknél kevésbé befolyásolja a termelést, mint a szarvasmarháknál vagy a sertéseknél. A tyúkok a sűrűn benépesített kiscsoportos ketrecekben (3-5 tyúk ketrecenként) jól megférnek egymással. A ketrecekben már nincs elegendő hely az egymás elleni küzdelemre, és az élelemért vívott harc is elmarad, ha a megvilágítási idő, az etető- és itatótér elegendő, és a fényviszonyok jók. Padlón tartáskor a csirkék és a tyúkok között – elsősorban nagycsoportos, zsúfolt tartásban – úgynevezett társas feszültség (szociális stressz) lép fel, amely gátolja a csoport egyedeit abban, hogy elegendő táplálékhoz jussanak. A társas rangsor alacsonyabb fokán lévő állatok kevesebb táplálékhoz jutnak. Hosszabb ideig tartó vagy állandó társas feszültség teljesítménycsökkenést és viselkedésmódosulást idézhet elő. Erre a stresszhatásra a tyúkok nem azonos módon reagálnak. Az állatok egy részének közérzetét nem érinti a társas feszültség. Ezeknél a tollászkodás, a porfürdőzés és a társaikkal szemben tanúsított fenyegető mozdulatok normális mértékben fordulnak elő. A következő csoportokba tartoznak azok, amelyeknél már a következő viselkedésbeli zavarok mutatkoznak: szárnycsapkodás, szárnyleeresztés, izgatott tollászkodás, a fej rázogatása. A harmadik csoportban már hisztériás tünetek (menekülés, az evezőtollak sérülése) figyelhetők meg.
1.6. A tyúk egyes komfortviselkedési formái
A komfortviselkedés körébe tartoznak olyan jellegzetes viselkedési módok, amelyek a legmegfelelőbb területek kiválasztására irányulnak, ahol az egyedek számára optimális a mikrokörnyezet. Jellegzetes példája ennek, amikor a fiatal csibék, majd az idősebb állományok a számukra legmegfelelőbb hőmérsékletű, megvilágítású, huzatmentes területet keresik fel táplálkozás, pihenés, porfürdőzés céljából. A naposcsibék telepítésekor nagy biztonsággal lehet következtetni a csibék viselkedéséből arra, hogy a csibefogadás hőmérsékleti viszonyai megfelelők-e. A szükségesnél alacsonyabb hőfokon a csibék ösztönszerűen szorosan összebújva melegítik egymást, míg kedvező hőmérsékleten, az almon viszonylag egyenletesen szétterülve a hőforrástól különböző távolságra pihennek, esznek, isznak vagy játszanak.
Az állatjóléttel kapcsolatos mozgalmak nyomán több új alternatív tartásmód is terjed azzal a céllal, hogy javítható legyen az állati jólét és az úgynevezett komfortviselkedési formák minél nagyobb mértékben terjedhessenek, az állatoknak módjuk legyen azokat szabadon gyakorolni. Ezek közül a fontosabbakat soroljuk fel.
Tollborzolás. A tyúk vagy a kakas nyakát kinyújtja, nyaktollazatát felborzolja, miközben egész testét a hosszanti tengely mentén megrázza. A porfürdőzés befejezési mozzanataként is megfigyelhető.
Kapirgálás. Kaparáskor a tyúk először a jobb, majd bal lábával felhasítja a talajt, majd ha az kellően laza, erőteljes mozdulattal ferde irányban hátraszórja. A porfürdőzés bevezető mozdulatai is kaparással kezdődnek, de a tyúk élelemkeresés céljából is kapirgál.
Pihenés. A tyúkok meglehetősen sokat pihennek. A hústípusú állományok többet, a tojó típusúak kevesebbet.
Pihenésük idején felszínes és mély alvási periódusok váltják egymást. Pihenés céljára szívesen választják a magasabb helyeket, amely elsősorban a könnyű testű fajtákra jellemző (ülőrudak, szabad tartásban alacsony fák ágai).
Porfürdőzés. A porfürdőzés a tisztálkodás egyik módja, amihez porhanyós, laza talajt keresnek. A földet először lábukkal jól fellazítják, majd leülnek és befészkelik magukat a porfürdőzésre kiszemelt helyre. Ülés közben egyik lábukkal a talajt tovább kaparják, ugyanazon oldalon oldalmozgást végeznek, és az evezőtollak segítségével magukra szórják a porszerű földet, homokot. A leírt alapmozgás többször ismétlődik úgy, hogy mindig másik oldalra fordulva kezdik újra a porfürdőzést. Időnként felállnak, szárnyaikat kiterjesztve csapkodnak, testüket megrázzák, tollazatukból kirázva a port, majd csőrükkel eligazítják a tollaikat.
Csőrükkel is tisztálkodnak a tyúkok. Ilyenkor egyik szárnyukat felemelik, csőrükkel tollaik tövéből a szennyező anyagot az ektoparazitákat, valamint kilazult tollaikat kicsipegetik. Csőrükkel a lábaikat is tisztítják, míg a fejüket és a csőrtájékot lábaikkal érik el. Ha a tyúkok nedvesített takarmányt fogyasztanak, vagy ivás után a vizes csőrükkel fogyasztják a száraz tápot, a csőrük kávájára rakódott takarmány maradékát eltávolítják.
Ilyenkor fejüket félrefordítva csőrük egyik vagy másik oldalát végighúzzák a talajon és ezt mindaddig ismétlik, amíg a csőr tiszta nem lesz. A társas tisztogatás során a csőre rakódott takarmánymaradékot egymásról is
letisztítják a tyúkok, de sokszor egymás tollazatát is tisztogatják csőrükkel. A tyúkok többet és ügyesebben tisztogatják magukat, mint a kakasok. Gyakrabban olajozzák tollaikat is a farktőmirigyek váladékával.
Nyújtózkodás. A tyúkok jó közérzetének egyik kifejeződése e mozgásforma, amikor az egyik lábát hátrafelé kinyújtóztatja, miközben azonos oldali szárnyát megemeli a tyúk.
5. fejezet - Tenyésztési és szaporítási rendszerek a tyúktenyésztésben
Horn, Péter
A tyúk- és általában a baromfitenyésztésben a nagy szaporaság, a gyors nemzedékváltás, a kisebb egyedi érték, a minőségi tömegtermelésre való átállás már az 1950-es évek óta rákényszerítette a tenyésztőket a genetikai, állatorvosi, élettani, műszaki, informatikai és automatizálási ismeretek hatékony és komplex felhasználására a nemesítőmunkában. Ezért a baromfitenyésztésben alkalmazott és alkalmazható módszerek több vonatkozásban eltérnek más állatfajokétól. A tyúk- és baromfitenyésztésben a nemesítés, a szelekció alapvető eljárásai a következők:
fajtatiszta tenyésztésen belül (azonos populáción)
• tömegszelekció,
• családszelekció,
• ivadékvizsgálat.
keresztezésen alapuló eljárások (hibridtenyésztés)
keresztezésen alapuló eljárások (hibridtenyésztés)