3. Az árutojás-termelés
3.3. A tojóházi tartás
3.3.2. Ketreces tojótyúk-tartás
A ketreces tojótyúk-tartás világszerte a legelterjedtebb módszer. Több országban kizárólag ketrecben tartják a tojótyúkokat. A ketreces tartás előnyei a következők:
• Azonos alapterületű tojóházban többször annyi állat helyezhető el, mint bármely más tartásmód mellett,
• állategészségügyi szempontból sokkal kedvezőbbek a feltételek,
• a tojás tisztább, megszűnik vagy minimálisra csökken a tojásevés,
• kedvezőbbé tehető az istállóklíma azáltal, hogy a trágya naponta vagy meghatározott időnként eltávolítható az épületből,
• jelentősen növelhető a munka termelékenysége azáltal, hogy szinte minden munkafolyamat – beleértve a tojásgyűjtést is – gépesíthető,
• könnyebbé válik a dolgozók munkája, áttekinthetőbbek, jobban el-lenőrizhetőbbek az állományok,
• csökken az egy tojás előállítására felhasznált takarmány mennyisége (kevesebb mozgás, csökken a takarmánykiszórás),
• könnyebben megoldható a gondozói létszám időszakos csökkentése (munkaszüneti napok).
A ketrecrendszereknek két alapvető típusa terjedt el, az egyszintes (flat deck) és a többszintes ketrecrendszerek.
Hazánk klimatikus adottságai mellett mindegyik alkalmazható.
Az egyszintes rendszerű ketrecek – melegebb éghajlatú országok kivételével – kevéssé terjednek, mert az istálló alapterületére vonatkoztatott férőhely-kihasználás nem olyan kedvező, mint a többszintes rendszerekben. Az állatokat kaparóláncos, vályús önetetőből takarmányozzák, és súlyszelepes csepegős vagy vályús túlfolyós itatóból itatják. A trágya a ketrecsor alján kialakított aknába hullik, ahonnan gépi úton – vagy ritkábban – vízöblítéssel távolítják el (25. ábra).
A többszintes ketrecrendszereknek (battériák) számos változata van a kétszintestől a sokszintesig, a gyakorlatban 5 szintnél magasabbra nagyon ritkán építenek battériás rendszereket (26. és 27. ábra).
Az elhelyezési rendszer jellemezhető a ketrecszintek egymásra építésével, és az egyes ketrecek egymáshoz képest elfoglalt helyzetével. Az egyes szintek egymásra helyezése lehet lépcsőzetes, trágyalemezzel kombinált vagy egymásra építve trágyaszalaggal megoldott trágyaeltávolító rendszerű. A lehetséges kombinációk száma nagy, könnyű alkalmazkodást téve lehetővé az adott igényekhez, adottságokhoz (28. ábra).
Kialakítottak olyan többszintes (3-5) battériákat, illetve tojóházakat, ahol a trágya az egyes ketrecsorok alól az istálló megemelt padlószintje alatt kiképzett, mintegy 2-2,5 m mély trágyatérbe hullik. Ezen a trágyatéren áramlik át – megfelelő ventillátorrendszer segítségével – a tojóház teljes szellőztetéséhez felhasznált levegő, ami az eredetileg 70 %-os nedvességtartalmú trágyát 30-32 %-os nedvességtartalomig előszárítja. A trágyatérből a trágya erőgéppel vagy automata trágyakihordó berendezéssel bármikor elszállítható. Az előszárított trágya – viszonylag kis energiaráfordítással – teljesen megszárítható, és speciálisan zsákolt trágyaként hasznosítható. Az utóbbi technológiák kialakítására a környezetvédelmi – világszerte mind szigorúbb – előírások kényszerítették rá az eszközgyártó vállalatokat és baromfitartókat egyaránt (29. ábra).
Általános kívánalom, hogy a ketrecek olyan anyagból készüljenek, amelyek a víznek és az ammóniának ellenállnak, szilárdak és rugalmasak.
A tojóidőszak befejeztével a ketrecek erős vízsugárral könnyen moshatók. A gondos mosatást fertőtlenítés követi. A ketreces tojóházakban általában formalingázosítással fertőtlenítenek. Kerülni kell minden olyan fertőtlenítőszer használatát, amely a fém alkatrészeket megtámadhatja.
A ketrecek lehetnek egyedi vagy csoportos tojóketrecek. Egyedi ketreceket csak kísérletekben és nemesítő központokban alkalmaznak. Az árutojás-termelésben csoportos ketreceket használnak.
A ketrecenkénti betelepíthető tojók száma igen széles határok között változik. Vannak országok, ahol törvények szabályozzák az egy tojóra minimálisan engedélyezett férőhelyet. A legtöbb országban azonban ökonómiai-biológiai megfontolások alapján döntenek.
Az USA-ban jelenleg a gazdaságosság maximumát 320 cm2/ketrec alapterület tojónkénti biztosítása jelenti, amely lényegesen magasabb telepítési sűrűség, mint amit az EU megenged. A ketrecenként elhelyezett tojók számának változtatása a tojástermelést és az egyéb értékmérőket jelentősen befolyásolja (58. táblázat).
7.24. táblázat - 58. táblázat A tojótyúk értékmérő tulajdonságainak változása a ketrecenként telepített állatlétszámtól függően (140-550 napos kor között) Horn P.
(1981)
Telepítési Tojó típusa Értékmérők
sűrűség Tojástermelé
A teljesítmények változása a 3 tojó/ketrec telepítési sűrűségen elért paraméterekhez viszonyítva 4 tojó/ketrec ivóvíz-ellátásban a legkisebb zavarok is mutatkoznak. A folyamatos ivóvíz-ellátásban jelentkező kiesések sokkal nagyobb mértékű tojástermelési visszaesést okoznak, mint a takarmányellátásból eredő hibák.48 órás vízhiány már a tojóállomány részleges vedlését, 72 órás pedig teljes vedlését okozza. 36-48 órás vízhiány – az istállóhőmérséklettől és a termelés intenzitásától függően – két héten belül 40-70 %-os tojástermelés csökkenést okoz. Rövid ideig tartó vízellátási zavarok hatására a tojás tömege minden esetben csökken még akkor is, ha a tojástermelés változatlan marad.
Ha 10 °C-nál hidegebb az ivóvíz, megfázást okozhat, ha túlzottan meleg, akkor csökken a vízfogyasztás, ami mind a tojástermelés, mind a tojás tömege szempontjából káros.
A tojótyúk napi vízfogyasztása a testtömegtől, a hőmérséklettől és a tojástermelés intenzitásától függ. A napi vízfogyasztás 15-20 °C hőmérsékleten, étvágy szerinti takarmányozás mellett megközelítően a takarmányfelvétel kétszerese. A tojótyúk 16 °C hőmérsékleten mért vízfogyasztása 32 °C-on megduplázódik, mert a fölösleges hőjétől csak párologtatás útján képes a tyúk megszabadulni. A tojótyúkok vízfogyasztása erősen függ a pillanatnyi tojástermelési intenzitástól is, ugyanakkor az állomány 90 %-os termelés esetén majdnem 70 %-kal több vizet fogyaszt, mint 10 %-os termelés esetén.
A tojótyúk vízfogyasztása határozott napi ritmust követ (30. ábra).
Az ivóvíz-szolgáltató rendszer kapacitásának tervezésekor tehát nemcsak a tyúkok napi összes vízigényét kell figyelembe venni, hanem a napszaktól, az etetések idejétől függő igényeket is, sőt a hőségnapok csúcsigényét is, ami a napi takarmányfelvétel 3-4-szeresét is elérheti.
Az itatórendszerek hibátlan működésének folyamatos ellenőrzése tehát rendkívül fontos a tojóházakban, sőt ketrecsoronként, emeletenként és itatónként külön-külön is. Vízfogyasztásmérő órák beszerelésével igen kis többlet-költséggel mód van a tojóhibridek istállónkénti, sőt ketrecsoronkénti víz-fogyasztásának mérésére és napi ellenőrzésére. A vízfogyasztás változása idejében felhívja a figyelmet az itatórendszerek meghibásodására, sőt betegségek fellépésére (a beteg állatok vízfogyasztása jelentősen csökken), és takarmányozási hibákra is.
3.3.2.2. Istállóklíma
A tojótyúkok számára 13-18 °C-os istállóhőmérséklet az optimális. Az optimálisnál alacsonyabb hőmérséklet kevésbé hátrányos (+8 °C-ig), mint a magas.
Az ideális relatív páratartalom a tojóházban 60-75 %. Alacsonyabb páratartalom mellett igen erős a porképződés, és ez hajlamossá teszi az állatokat légzőszervi megbetegedésekre. Az erős porképződés okozza az ún. ketreccsíkos tojások számának növekedését is ketreces tojóházakban.
A tojótyúk minimális légcsere igénye télen 1,5 m3/óra testtömeg kilogrammonként, nyáron a maximális igény 5-7 m3/óra testtömeg-kilogrammonként. Alapvető tehát a különbség a téli és nyári ventilláció között. Télen ugyanis a ventillációval elegendő oxigénről kell gondoskodnunk a káros gázok és a por egyidejű eltávolításával, az optimálisat megközelítő levegőhőmérséklet fenntartása mellett. Nyáron a ventillációnak az előbbieken kívül az állatok hő- és páraleadásának megkönnyítését is lehetővé kell tennie. Ezt kizárólag a légmozgás
sebességének, illetve az időegységenként átáramoltatott levegő mennyiségének növelésével érhetjük el (59.
táblázat).
7.25. táblázat - 59. táblázat A levegőáramlás sebességtől függő hűtőhatása
Légsebesség, m/s Hűtőhatás*, oC
0-0,1 0
0,25 0,5
0,5 1,7
1,3 3,4
2,6 5,6
*Hűtőhatás: a baromfira gyakorolt hőérzetet fejezi ki.
Nyáron a porképződés is sokkal nagyobb, aminek folyamatos eltávolítása csak fokozottabb ventillációval érhető el. A többszintes ketrecekkel felszerelt tojóházakban különös gonddal kell ügyelnünk arra, hogy a felső – mindig a legmelegebb – légréteget is kicseréljük, átöblítsük, amit a ventillátorok terelőlemezeinek megfelelő beállításával érhetünk el.
A korszerű, ketreces tojóházakban a jó istállóklíma optimális fenntartásához nagy jelentőségük van az automatikusan vezérelt, elektronikusan szabályozott szellőztetési rendszereknek. Kézi vezérlés esetén is fontos, hogy a ventillátorok fordulatszáma változtatható legyen.
3.3.2.3. A tojó típusú állományok termelésének állományszintű értékelése
A termelés során folyamatosan vezetett adatokból az alábbi, leggyakrabban használt értékelési indexek számíthatók:
napi tojástermelés (%) induló, (beólazott) tojólétszámra = napi tojástermelés db/induló tyúklétszám × 100 Ugyanezek az indexek a megfelelő adatok behelyettesítésével módot adnak a heti, havi és évi, az egész tojóperiódust átfogó értékelésre is.
A leghorn típusú, fehérhéjú tojást termelő, és a középnehéz barnahéjú tojást termelő tojóhibridek tojástermelő képessége között nincsenek ma már számottevő különbségek.
A 60. táblázat egy tipikus barnahéjú tojást termelő tojóhibridre jellemző – mint amilyen a TETRA SL is – tojástermelési intenzitást és halmozott tojástermelést mutatja be.
7.26. táblázat - 60. táblázat Barnahéjú tojást termelő tojóhibridre jellemző tojástermelési intenzitás és halmozott tojástermelés, beólazott létszámra vetítve 18-80 hetes kor között
Életkor (hét) Tojástermelés beólazott tojóra
% halmozott, db
18 0,0 0,0
21 50,9 5,8
22 74,8 11,0
23 88,7 17,2
24 92,6 23,7
25 93,5 30,3
26 94,4 36,9
27 95,3 43,5
Életkor (hét) Tojástermelés beólazott tojóra
A tojások egyedi tömege és az egyes tojássúly szerinti kategóriák megoszlása erősen változik a tojástermelési időszak során. Ennek bemutatására szolgál a 61. táblázat. A nagy tojások aránya erősen megnő a tojóidőszak előrehaladtával.
7.27. táblázat - 61. táblázat Barnahéjú tojást termelő tojóhibrid tojásainak tömeg szerinti megoszlása a tojóidőszak különböző időszakaiban (Tetra SL)
Kor (hét) Átlagos
Kor (hét) Átlagos
A tojóhibridek tojástermelési időszaka általában 72-80 hetes kor közötti időpontig tart. Annak eldöntése, hogy a tojástermelési periódus milyen hosszú legyen, azt döntően az állomány termelési állapota a tojások értékesítési ára (a piac állapota) alapján lehet eldönteni.
3.3.2.4. Tojásgyűjtés és –tárolás
Kézi tojásgyűjtésnél is jól begyakorlott személy akár 30.000 tojó tojását képes gyűjteni a folyosókon tolható, vagy felsőpályás kocsi segítségével. A tojásokat ugyanannyiszor célszerű gyűjteni, mint padlós tartás esetében.
A gépi, szalagos gyűjtőrendszerek kapacitása szinte tetszőleges.
A tojásgyűjtőről az istálló légterén kívüli tojásosztályozó gépbe juttatható a tojás. Ez tömege szerint osztályozza, sőt egyes gépek csomagolják is a tojást. Osztályozás előtt célszerű lámpázni. Az ún. „lámpatörött‖
tojások létojásként értékesíthetők.
A tömege szerint szétválogatott és csomagolt tojásokat elszállításig hűtőtárolóban kell tárolni, amelynek hőmérséklete a 16 °C-ot lehetőleg ne haladja meg, és a relatív páratartalom 80% körüli legyen.
A ketreces tojástermelésben a tojástörés jelentős kárt okoz. Elfogadható, ha a törött és repedt héjú tojások aránya nem haladja meg az összes tojás 5-6 %-át, az osztályozást is beszámítva.
3.3.2.5. A hasznos termelési időszak meghosszabbításának lehetőségei a tyúktenyésztésben A modern tyúktenyésztésben, az iparszerűvé vált termelés gyakorlatában általánosan elterjedt, hogy mind a tenyészállományokat, mind az árutojás-termelő állományokat csupán egyetlen termelési ciklusban, az ivarérést követő évben hasznosítjuk. Régóta ismert tény azonban, hogy a tyúkfaj, adottságainál fogva, ennél jóval hosszabb ideig is képes – ha kissé csökkenő mértékben, és hosszabb-rövidebb vedlési időszakot közbeiktatva is – egészsége károsítása nélkül magas színvonalú tojástermelésre.
A madárvilágban a vedlés természetes folyamat, amelynek során a madarak teljesen megújítják tollazatukat, pl.
a költözés megkezdése vagy a hideg évszak beköszöntése előtt. A házityúk őse, a bankiva tyúk egyszer vedlik évente; a vedlés nem függ össze a tojástermelési ciklusokkal. A házityúk a tojástermelés fokozása érdekében történő sok évszázados szelekció következtében csak a tojástermelési időszak befejezésekor esik át egy teljes tollváltási időszakon, amely természetes körülmények között négy hónapig tart. Ez egyúttal a tojástermelés és a reprodukció szempontjából is pihenőidőszak. Az elmúlt három évtizedben kidolgozott módszerekkel lehetségessé vált – nagy biztonsággal és nagy állományokkal – a vedlési folyamat szabályozása, a tollváltási folyamat felgyorsítása úgy, hogy a vedlés teljesen lezajlik 6-8 hét alatt. A mesterségesen előidézett vedlés, illetve a vedletés képessé teszi a tyúkokat (és a kakasokat is) arra, hogy az első befejezett tojóév után – a mesterséges vedletést és így pihentetést követően – újabb tojástermelési, illetve reprodukciós ciklusba kezdjenek.
3.3.2.6. A tyúkállományok mesterséges vedletése, többciklusos tojástermelés
A mesterséges vedletési eljárások alkalmazását több tényező teszi indokolttá tenyészállományok és tojóhibridek esetében is. Ilyenek lehetnek a tojásárak szezonális változása, üres tojóházi kapacitások gyors betelepítési igénye, a túlzottan magas tyúk amortizációs költségek, váratlan többletkereslet naposcsibére vagy tojásra stb.
Tenyészállományok mesterséges vedletését indokolhatják speciális nemesítési, szelekciós megfontolások és állategészségügyi okok is.
A mesterséges vedletés eredményes végrehajtásának számos technikai lehetősége van, amelyek az ivóvíz, a takarmány többé vagy kevésbé szigorú időszakos korlátozásán, vagy összetételének jelentős megváltoztatásán, valamint a megvilágítás idejének és intenzitásának csökkentésén alapulnak.
A vedletési eljárás lényege, hogy a különböző környezeti feltételek egyidejű és jelentős megváltoztatásának együttes hatása révén a tyúkállományok vedlése meginduljon, a tollazat elvesztése lehetőleg egy időben történjen, a tojástermelés a lehető leggyorsabban megszűnjön. Ezt azonban úgy kell elérnünk, hogy ez a legkisebb mértékű stresszt idézze elő az állományban és ne vezessen érdemi egészségi károsodásthoz.
A világ számos országában és régiójában (pl. Amerikai Egyesült Államok, ázsiai országok) a mesterséges vedletés nagyon hatékony, egyúttal drasztikusnak tekinthető módszereit alkalmazzák, amelynek része a teljes táplálékmegvonás, esetenként tíz napig vagy még annál hosszabb ideig is, amely módszer és eljárás alkalmazása az Európai Unióban tilos. A különböző mesterséges vedletési eljárások ismertetésétől e munkában el kell tekintenünk. A különböző lehetőségek technológiai részleteit az ajánlott irodalomban az olvasó megtalálhatja.
Tojó típusú tyúkállományokat már 9-10 havi tojástermelés után vedletni lehet, erre leggyakrabban azonban 11-12 havi első termelési ciklus befejezése után kerül sor. Hústípusú tyúkállományok mesterséges vedletését leggyakrabban a 7-8. termelési hónap lezárása után kezdik. Az elhullások mértéke szakszerű végrehajtás esetén nem haladhatja meg a 4-5%-ot, a kieső állomány döntő részben az amúgy is legrosszabb kondícióban és egészségi állapotban lévő egyedek közül kerül ki.
A 31. és 32. ábrákon tojó- és hústípusú tyúkállományok mesterséges vedletést követő tojástermelési időszakaiban jellemző tojástermelését mutatunk be, összehasonlítva azokat az első ciklusban nyújtott teljesítménnyel.
A vedletést követő tojóidőszakban a tojások egyedi tömege nagyobb, mint az elsőben. A tojáshéj szilárdsága a vedletést követő 3-4. hónapig jobb, mint amilyen az első tojóév utolsó harmadában volt, ezután azonban gyorsabb ütemben romlik, mint az első tojástermelési időszakban.
A vedlést követő időszakban termelt keltetőtojások kelési %-a általában igen jó és magas akkor, ha a vedletett tojókhoz fiatal, jó tenyészkondícióban lévő kakasokat párosítunk. Tenyészállományoknál a különbség sokszor elérheti a 8-10 %-ot is.
Mesterséges vedletésnek csak jó kondícióban lévő, egészséges tyúkállományokat szabad és érdemes alávetni. A legnagyobb biztonsággal sikeres vedletési programokat csak ablaktalan, jól klimatizálható istállókban lehet végrehajtani.