2. A pulyka hizlalása
2.8. Hízópulykák értékesítése
A hizlalással foglalkozó telepeken az előnevelt pulykák beállítása és a vágásra kész állományok leadása az éves rotációnak megfelelő ütemezésben történik. A csúcsmunkát jelentő értékesítés (szállítás) megkönnyítésére célszerű jól felkészített rakodóbrigádot szervezni, melynek létszámánál és összetételénél az állomány nagyságát, a rakodás körülményeit és a vágóüzem követelményeit célszerű figyelembe venni. A vágásra való alkalmasság elsődlegesen az élőtömegtől, a húsformáktól, a toll érettségétől és az állomány egészségi állapotától illetve a vághatóságot befolyásoló egyéb tényezőtől (lásd: élelmezés-egészségügyi várakozási idő) függ.
Az elszállítást megelőző 6 órával az etetést és az itatást meg kell szüntetni. A befogást célszerű félhomályban végezni. Jól alkalmazható a kék fény, melyben az ember megfelelően lát, a baromfi azonban nem. A rakodási kapacitást úgy kell tervezni, hogy óránként legalább 800 gigant pulyka a szállító járműre felrakható legyen. A rakodást a jármű mindkét oldalán egyszerre kell végezni. Arra kell törekedni, hogy az állatok összefogása, terelése és a járműre történő felhelyezése a lehető legkisebb töréssel járjon. A durva bánásmód a rakodás során sok sérüléshez (bevérzések a combokon, a láb és szárnytörések, stb.) vezethet, melyek rontják a vágóbaromfi minőségét. Az átadás – minőségi átvétel alapján – a vágóüzemben történik.
Végezetül, azok a tartástechnológiai alapelvek, melyek „A tyúk termékelőállítás technológiái‖ című fejezeten belül a „Pecsenyecsirke-nevelés‖ fejezetrészben olvashatók, általános érvénnyel a pulykatartásra is igazak.
14. fejezet - A lúd biológiai sajátosságai
Bogenfürst, Ferenc
A lúd tartása, keltetése, tenyésztése más gondolkodást kíván, mint amit a tyúkfélékre megszoktunk, ami a faj eltérő biológiai és életmódbeli sajátosságaiból fakad.
1. A lúd eredete és háziasítása
A lúd a legrégebben domesztikált baromfifajok közé tartozik. Az ókorban Indiában, Elő-Ázsiában, Egyiptomban, Görögországban, a Római Birodalomban és Germániában tartottak háziasított ludakat. Egyes vidékeken kultikus jelentőségük is volt.
A lúd domesztikációjának kezdetét az ó-egyiptomi birodalom idejére tehetjük és a vadludak befogásával és hizlalásával kezdődött. Fogóhálóval gyűjtötték be a Nílus nádasaiban nagy számban élő vetési ludakat (Anser fabalis), nyári ludakat (Anser anser), nagy lilikeket (Anser albifrons), nílusi ludakat (Alopochen aegyptiacus) és vörösnyakú ludakat (Branta ruficollis). A madárállomány létszáma az évszázadok folyamán csökkent, így került sor mesterséges pótlására és háziasítására. Az így kapott forma azonban ma már nem található meg. Gazdasági jelentősége elsősorban az Európában domesztikált nyári lúdnak van.
A házilúd az állattani rendszerezés szerint a lúdalkatúak rendjébe (Anseriformes) és a récefélék családjába (Anatidae) tartozik. A több mint 30 ismert vadlúdfajból mindössze kettőt számítunk a háziasítás folyamán fontosnak: a nyári ludat (Anser anser L.) és a hattyúludat (Anser cygnoides L.). A mai háziludak e két ősre vezethetők vissza: az európai forma (Anser anser f. domestica) a nyári lúdra, az ázsiai (Anser cygnoides f.
domestica) pedig a hattyúlúdra. A házilúd fajok egyharmadát korábban az Egyiptomban honos nílusi lúd (Alopochen aegyptiacus) tette ki. Ma már azonban csak vad formájában találjuk meg, háziállatként a szerepe és jelentősége megszűnt.
Az európai háziludak kialakításában valószínűleg a nyári lúd két alfaja vett részt, a nyugati alfaj (Anser anser anser) elsősorban nyugat-európai területeken, a keleti (Anser anser rubrirostris) pedig Kelet-Európában és Ázsiában. Közép-Európában a két alfaj keveredik.
A háziasítás időpontja nem pontosan ismeretes. Az Egyiptomban domesztikált faj nyilvánvalóan a nílusi lúd volt. Mivel a nyári ludak költési területe Közép- és Észak-Európában van, nagy valószínűséggel elfogadhatjuk e területeket szelídítésük helyszíneként. A háziasítás központjaként Alsó-Rajna, Mecklenburg, Pomeránia és Skandinávia egyes területei jelölhetők meg, másrészt Délkelet-Európa, elsősorban Görögország. Ázsiában az ott elterjedt hattyúludat háziasították. A tőle származó ázsiai házilúdon feltűnő változás a homlokdudor megjelenése, innen ered a bütykös lúd elnevezés.
2. Kor, ivar és hasznosítás szerinti elnevezések a lúdfajban
A faj megjelölésére a lúd és a liba szó egyaránt széles körben elterjedt, használatukra nincs kialakult szabály.
Naposlibán a kikelt, 48 óránál nem idősebb, még nem etetett állatot értjük. Kisliba a néhány hetes (általában 4 hetes korig), még az előnevelőben lévő madár. Az idősebb ludakat koruk (pl. 6 hetes liba), vagy a hasznosítási irány szerint (pl. pecsenyeliba) jelöljük.
Növendék libán - a 8 hetes kortól a törzsesítésig tartó időszakban - továbbtenyésztésre szánt, ún. törzspótlás ludat értünk. A nevelés vagy a betörzsesítés folyamán kiselejtezett állatokat növendékselejt-ludaknak nevezzük.
A törzsludak vagyis a továbbtenyésztésre kiválogatott állatok alkotják a törzsállományt. Gyakran társul ehhez a nemre, korra és fajtára utaló kiegészítés: törzstojó, kétéves olasz törzs, négyéves szürke landeszi gúnár stb. A tojástermelés közben vagy végén kiselejtezett állatokat selejt ludaknak vagy törzsselejt ludaknak nevezzük.
A nőivarú ludat tojónak, a hímet gúnárnak hívjuk.
A hazai lúdtermelés elmúlt negyedszázadában több hasznosítási irány alakult ki: pecsenyelúd, fiatal hizlalt lúd, húsliba, májliba, vagy hízott liba. A pecsenyeliba kifejezés a brojler típusú, 8-10 hetes, első vedlés előtt vágott állatot jelöli. A vágás késleltetésével – a 13-16 hetes korban értékesített fiatal hizlalt lúdnál – nagyobb vágótömeget és jobb mellkihozatalt kapunk. Húslibán a legalább egyszer, de többnyire többször (rendszerint háromszor, max. négyszer) tépett ludakat értjük, amit intenzív lábon hizlalással (nem töméssel) vágás előtt feljavítottak. Ha a hizlalás folyamán a kukoricát zabbal helyettesítik a húsliba kifejezést a zabos-, vagy zabon hizlalt liba váltja fel.
A hízott liba vagy májliba a töméssel hizlalt májhasznú lúd. Az erre a célra nevelt, ún. májalapanyag lúd (elterjedt a hízóalapanyag vagy sovány liba kifejezés is) lehet fiatal (9-10 hetes) és idősebb (egyszer vagy többször tépett).
3. A lúd külső testalakulásának és szervezetének fontosabb jellegzetességei
A lúd az extenzív körülményekhez és a legeléshez jól alkalmazkodott állatfaj. Tollazata dús, tömött, különösen has- és melltájéka igen sűrűn fedett pehelytollakkal, így a hideget nagyon jól tűri. Erős csőre alkalmassá teszi a legelésre és a legapróbb füvet is le tudja csipegetni. Testnagyságához képest, a kacsáéval összehasonlítva, úszóhártyái kisebbek. Emiatt kevésbé jó úszó, az úszáshoz nagyobb erőkifejtésre van szüksége. Nem szeret hosszabb időt a mély vízben tartózkodni. Idejének nagyobb részét a szárazföldön tölti, a vizet többnyire fürdésre, tisztálkodásra és párzásra keresi fel.
A küllem elbírálása a lúdtenyésztésben is fontos, mert a testfelépítés hibái akadályozhatják a termelést. Magas szintű termelésre csak szilárd szervezetű, durva küllemi hibáktól mentes állatok alkalmasak. A lúd testtájait és tollazatát a 42. ábra mutatja be.
A lúd küllemét a többi baromfihoz hasonlóan ítéljük meg. Az egyes testrészek speciális, a lúdfajra jellemző jegyei a következők:
csőr: csőrköröm vagy -bab, azaz a víziszárnyasok csőrének színben egyértelműen elkülönülő csúcsa;
homlok: homlokbütyök;
szem: szemárnyék (a szemhéjat körülölelő gyűrű);
nyak: toroklebeny;
mell: mellcsonti taréj (erősen kiemelkedő, hosszú mellcsonti taréj vagy kiel);
has: egyszerű vagy kettős (dupla) haslebeny, vagyis laza, lógó bőrredő, ill. bőrgyűrődés.
A testkontúrt kialakító tollazat a lúdfajban különleges jelentőségű. Egyrészt az állat életmódját szolgáló és állapotáról tájékoztató szerepet tölt be, másrészt igen értékes termék. A tollazat színe, fénye, eloszlása, borzoltsága, váltódása a legszembetűnőbben tájékoztat az állat egészségi állapotáról, koráról, a tartási, takarmányozási viszonyok helyes vagy helytelen voltáról és nem utolsósorban az állat termeléséről. A beteg állat tollazata tompa fényű, borzolt. A túlzsúfolt, párás, meleg istállóban tartott liba testén csomókban összeáll a tollazat. Az ilyen környezet igen kedvezőtlen stressztényező az állat számára. A toll fényének csökkenése a nem megfelelő takarmányozásra is utalhat.
A házilúd tollazatának funkciói többfélék: hozzájárul a repüléshez, a vízben való tartózkodás esetére védő, úszást elősegítő és végül hőszigetelő szerepet tölt be. A tollak eloszlása a test felületén nem egyenletes.
Bizonyos testtájak tollal fedettek, közöttük - különösen a végtagok belső felületén, a hajlatokban - csupasz mezők foglalnak helyet, hogy a kemény fedőtollak ne gátolják a mozgást, a repülést. A libáknál a tollasodás nagy felületekre terjed ki, szemben a tyúk pontszerű tollasodásával.
Alak, nagyság és szerkezet szerint a lúd testén előforduló tolltípusok a következők: fedőtollak, pehelytollak és fonalas vagy sertetollak.
A lúd fedőtollának sajátossága, hogy zászlója tömött és egybefüggő, sima felületű, szélei viszonylag éles kontúrvonalat alkotnak, szemben a tyúkfélék lazább, kevésbé éles kontúrt mutató tollával. A toll színe kissé domború, míg fonákja ennek megfelelően homorú. A zászló a gerinc vége felé kiszélesedik, a vége szinte
egyenes, mintha le lenne vágva. Alsó végén gyakran bolyhos. Ezzel szemben pl. a kacsatoll zászlója hegyben végződik és kisebb mértékben ívelt (43. ábra). A pehelytollak nagy értéket képviselnek, mert a víziszárnyasok között a legnagyobbak, rugalmasság és töltőerő szempontjából is az első helyen állnak. A lúd, a kacsa és a tyúk fedőtollát, valamint a libapelyhet a 43. ábra mutatja.
A fajra jellemző, hogy az ivar külső megállapítására szolgáló másodlagos ivarjelleg gyengén fejlett. Különösen növendékkorban nehéz az ivar meghatározása, ekkor csak a kloáka kifordításával lehetséges. Kifejlett állapotban azonban rövid gyakorlat után az állatok küllemük és hangjuk alapján ivar szerint elkülöníthetők. A gúnárok nehezebbek, erősebb testfelépítésűek, fejük nagyobb, csőrük erősebb és szélesebb, nyakuk vastagabb és hosszabb, lábaik hosszabbak és testtartásuk meredekebb, magasabb, mint a nőneműeké. A tojók gyakorta hajlamosak a tojó- vagy lógó has kialakítására. A tenyészállatok értékelésekor és kiválasztásakor ezeket a másodlagos ivari jegyeket célszerű figyelembe venni, mert azok összefüggésben vannak a nemi aktivitással.
Az ivari hovatartozás biztos felismerése csak a kloáka vizsgálatával lehetséges. Ennek célja a hím ivarszerv láthatóvá tétele. A gúnároknak kitűrhető, mintegy 30-100 mm hosszú spirális alakú párzószerve, ún. phallus protrudense van. Ez nyugalmi állapotban a kloáka bal oldalán levő tasakban helyezkedik el, visszatűrt kesztyűujjhoz hasonlóan. Merevedett állapotban a phallus spirálisan csavarodott alakot vesz fel, amelyen nyitott ondóbarázda húzódik. Ebben folyik az ondóhólyagokból, ill. az ondóvezetékből kilökött, a nyálkamirigyek váladékával és a nyirokkal keveredett sperma.
A phallus protrudens mérete és jellege számottevő különbségeket mutat a termelési időszak, azaz a szezonális aktivitás és a nyugalmi időszak (nyár vagy az ősz vége) között. Az aktív, termelésre kész gúnár ivarszervének hossza elérheti a 60-70 mm-t, világos rózsaszín, ingerléskor 10-15 mm átmérőjű, nedves tapintású és feszes képletté merevedik, szarupapillái jól fejlettek. A nyári pihenő (ún. fotorefrakter) fázisban vagy decemberben sárgás, illetve lilás színűvé válik, ingerléskor 20-30 mm hosszú. Nem spirális hengert formál, hanem a tökéletlen erekció következtében laposabb, ráncosabb, átmérője csökken (5-8 mm), szarupapillái visszafejlődnek és a kifordításkor száraz tapintású.
A naposkorban végzett ivarmeghatározás a lúdnál megbízhatóbb eredményt ad, mint az ivarérettség elérése előtt bármikor. Japán módszerrel könnyen és biztonsággal végezhető. A gúnár ivarszerve a kloáka kifordításakor előtűnik, jól felismerhető, mintegy 2-3 mm nagyságú rózsaszínű képződmény. Gyakorlott szexáló óráként 700-1000 naposlibát választ szét, 98 %-os biztonsággal.
15. fejezet - A lúd értékmérő tulajdonságai
Bogenfürst, Ferenc
1. A szaporaság
A lúd az egyik leggyengébb szaporodó képességű gazdasági baromfifaj. Az ősétől örökölt szezonális jellegű tojástermelés a háziasított lúdban is megmaradt. Nemesített lúdfajtáink intenzív körülmények között azonban, mintegy 3 hónapos megszakításokkal, akár folyamatosan tojástermelésre is képesek.
1.1. A tojástermelő képesség
A lúdtenyésztésben a tojás közbenső termék, a tojástermelő képesség ezért a termelés gazdaságosságát szolgálja.
Örökölhetőségének alacsony volta (h2=0,15-0,35) azt jelzi, hogy a genetikai előrehaladás e tulajdonság tekintetében a tyúktenyésztésben megszokott alapos munkával lehetséges és alakulásában jelentős szerep jut a környezeti feltételeknek.
1.1.1. A tojástermelést befolyásoló alaptulajdonságok
A lúd tojástermelő képességét befolyásoló részkomponenseket a Goodale-Hays teória szerint tárgyaljuk. Az összefüggéseket a 85. táblázat adatain követhetjük nyomon.
1.1.1.1. Perzisztencia
A perzisztencia a tojástermelési periódus hosszát fejezi ki, amit az első és az utolsó tojás lerakása között eltelt napok számával mérünk. Szoros összefüggése a tojástermelő képességgel (r = +0,6-0,8) a 85. táblázaton bemutatott fajta-összehasonlításból is kiderül. Ez azt is jelenti, hogy az egy tojó által termelt tojások száma a jól perzisztáló egyedek kiválogatásával javítható. Egyedi tojástermelés-ellenőrzés esetén ez a munka igen hatékony lehet. A 85. táblázat is egy ilyen adatfelvétel eredményeit foglalja össze. Látható, hogy a nagy tojásmennyiség eléréséhez legalább 140 napos perzisztencia szükséges és alakulását a tojástermelés optimális indítása is befolyásolja (r = +0,73).
1.1.1.2. Intenzitás
Az intenzitás bizonyos időegység alatt lerakott tojásmennyiséget jelöl, amelyet időtartamra, egyedre vagy állományra vonatkoztathatunk. Legnagyobb mértékben a tojásképződés ideje és az ezzel összefüggő ciklushossz befolyásolja a tojásképződéssel kapcsolatban már ismertetett törvényszerűségek szerint.
Egyik kifejezési módja az átlagos ciklusnagyság, ami a megtojt tojásmennyiség és a ciklusok számának hányadosa. E viszonyszám néhány jellemző adata a 85. táblázaton látható, ahol egyúttal az átlagos ciklushossz és a megtermelt tojás mennyisége közötti összefüggés is értékelhető. A lúdfajban ez nem olyan egyértelmű, mint a tyúk esetében. A hosszabb sorozatokhoz ugyanis hosszabb szünetek is tartoznak, ezért a szakirodalomban enyhe negatív korrelációról számolnak be a két tulajdonság között. Az intenzitás javítására irányuló szelekcióban tehát a ciklusok közötti szünetek tartamát is figyelembe kell venni.
A másik kifejezési lehetőség a tojástermelés százalékos alakulása, ami az állományok intenzitásának kifejezésére is alkalmas. Ez az érték is csekély a ludak esetében. Még tojástermelésük csúcsán is ritkán megy 50-55 % fölé. A 85. táblázaton bemutatott fajták átlagos intenzitása 31 % az első és 34 % a második évben. A fajták közötti különbség kisebb, mint a perzisztenciát illetően. Az összefüggés a tojástermelő képesség és az intenzitás között erős és pozitív (r = +0.56). Az adatok arra is utalnak, hogy elfogadható mennyiségű tojást 30 % fölötti átlagos intenzitás esetén várhatunk.
1.1.1.3. A hosszú szünet hiánya
Hosszú szüneten a tojóidőszakon belül előforduló ötnaposnál tartósabb termeléskihagyást értjük. Többnyire kotlás, vedlés, vagy az idő előtti kimerülés, vagyis a hormonális háttér megváltozása idézi elő. Kialakulásában ezért az örökölhetőség mellett jelentős szerep jut a környezeti faktoroknak, különösen a klimatikus tényezőknek,
a takarmányozásnak és a stresszoroknak. A tojástermeléssel szoros összefüggésben van (r = -0,4-0,7), ezért nagy figyelmet kell rá fordítani.
Egyedi ellenőrzéskor a hosszú szünetekkel termelő állatokat ki kell selejtezni. Nagyobb állományokban közvetetten tudunk e tulajdonságra szelektálni annak az összefüggésnek a felhasználásával, hogy a kimerülésre hajlamos állatok perzisztenciája is kisebb. A tojástermelés tartama alapján folytatott kiválasztás tehát ezt az értékmérőt is javítja.
1.1.1.4. A kotlás
A lúd intenzíven kotló baromfifaj. A kotlás kialakulását a környezeti tényezők közül a hosszú fénytartam, az alacsony fényintenzitás és a meleg segíti elő. A tartási formák közül a rácspadlós elhelyezés megnehezíti a kifejlődését, mert az állat nem tud kényelmesen ülni.
A lúd intenzív kotlási hajlamát, és a fajták közötti különbségeket a 86. táblázat érzékelteti. A veszteség 20-30
%-os lehet a nem kotlókhoz viszonyítva, ha pedig a kotlásuk elmélyült, ennek a duplája.
A kotlás ellen mind a tenyésztői munkában, mind a törzslúdtartás mindennapos teendői során védekezni kell. A kotló egyedeket a külső tünetek alapján - azok megjelenésekor azonnal - ki kell emelnünk az állományból és a leszoktatóba kell helyeznünk. Messzemenően gondoskodni kell arról, hogy ezeket a tojókat a tenyésztésből kizárják. Többéves, következetes szelekcióval - amint a 86. táblázat adatai is mutatják - a kotlás visszaszorítható.
1.1.1.5. A tojástermelés korai megindulása, az ivarérés
A lúdfajban a tojástermelés korai kezdete és annak mértéke pozitív összefüggést mutat (r = +0,48), tehát a tojásrakást minél korábban kezdő egyedeket célszerű tenyésztésbe állítani. Ehhez természetesen az élettani érettséget el kell érni, ami genotípusok szerint eltérően alakul. A jó szaporaságú, húshasznú lúdfajták ivarérésüket optimális esetben 32 hetes, a májtípusú landeszi ludak 35 hetes korban érik el. Szabályozatlan körülmények között (hagyományos tartás) azonban a genetikai ivarérésnél jóval később kezdődik a termelés, általában 40-45 hetes korban. Világítási program hiányában a tartás és a takarmányozás körülményei, valamint a tolltépések száma az ivarérés legfontosabb befolyásoló tényezői.
Az ivarérés és a tojástermelés indításának egyeztetése a kelési időpont meghatározása szempontjából is fontos.
Természetes megvilágítás mellett ugyanis a lúd ivarérése, illetve kora az első tojás lerakásakor nagymértékben függ a kibújás naptári időpontjától. Az összefüggéseket a 44. ábra foglalja össze, amelynek adatai szerint az ivarérés elérésének ideje 23 és 53 hetes kor között változik, genotípustól és a kibújás időpontjától függően. A legrövidebb idő - 23-28 hét - alatt az október és január között kelt libák érték el ivarérettségüket.
A korai ivarérés a lúdfajban is jól öröklődik, így intenzív szelekcióval gyors előrehaladás érhető el.
1.1.2. A tojástermelés változása az életkortól függően
Hazai megfigyelések szerint a ludak tojástermelése két-hároméves korban a legnagyobb, majd fokozatosan csökken (87. táblázat). Négy évig, kivételesen öt éven keresztül érdemes tojást termeltetni, mert a tojásmennyiség még ebben az életkorban is meghaladja az első évit. Öt esztendőnél, illetve öt periódusnál tovább nagyüzemi körülmények között nem tarthatók a ludak, mert mind a tojástermelés, mind a termékenység nagymértékben csökken. A tenyésztői munkában nagy előny, hogy az értékes tenyészállatok hosszú időn keresztül rendelkezésre állnak.
A lúd tojástermelésének életkorral összefüggő sajátos - a többi baromfifajtól eltérő - alakulása többféleképpen magyarázható. Hatással van rá a termelőképességre évenként végzett selejtezés, különösen a kotló ludak rendszeres kiválogatása, aminek következtében a jól termelő tojók maradnak meg az állományban. Az első éves termelésre a növendék ludak felnevelésének körülményei is kihatnak.
Optimális előkészítés esetén jelentősen nagyobb lehet az első éves tojástermelés, sőt az intenzív viszonyok között felnevelt és tojatott ludak az első évben termelnek a legjobban. Hasonló következményről számoltak be a tojástermelésre végzett szelekcióval kapcsolatban. A 88. táblázat adataiból kitűnik, hogy hatására a legnagyobb életteljesítményt elért vonal tojástermelése az első évben volt a legnagyobb. A jelenség arra hívja fel figyelmünket, hogy a tojástermelő képesség javítását célzó tenyésztői munkában előtérbe kell helyezni az első éves teljesítmény alapján folytatott szelekciót.
1.1.3. A reprodukciós folyamatokat befolyásoló tényezők
1.1.3.1. A fény szerepe
A megvilágítás időtartamának hatása a reprodukciós folyamatokra a lúdfajban a tyúkfélékétől eltérően alakul. A különbségek okait keresve ne feledjük, a nyári lúd költöző madár. A baromfi ősei rendkívül pontosan alkalmazkodtak a kedvező klimatikus viszonyokat jelző nappalhosszúság-változásokhoz a mérsékelt és a hideg égövben. A lúd azok közé a madarak közé tartozik, amelyek szaporodási ciklusa még a hosszabbodó vagy legalábbis a hosszúnappalos fényviszonyok között lezárul. Ezután pihenő, ún. fotorefrakter-fázisba kerülnek.
Ekkor az ivarmirigyek visszafejlődése megindul. A refrakterállapot eredetileg az alkalmazkodást szolgálja:
megakadályozza az újabb költési időszak kialakulását akkor, amikor az ökológiai viszonyok már nem tennék lehetővé az utódok fölnevelését.
A fotorefrakter-periódus kezdetének időpontja és tartama kapcsolatban áll a faj fényérzékenységi küszöbértékével, vagyis azzal a megvilágítási tartammal, ami mellett tojástermelését, illetve spermatermelését elkezdi. Azokban a fajokban, amelyek kora tavasszal, gyengébb megvilágítási feltételek mellett kezdik el a tojásrakást, ill. a költést, a fotorefrakter-állapot is korábban következik be és tovább is tart. A lúd ebbe a csoportba tartozik.
Magyarország természetes fényviszonyai mellett a lúd tojástermelése a 45. ábrán látható módon alakul. A tojástermelés fényérzékenységi küszöbértéke házilúd-fajtáinkban 8 órás érték körül alakul. Tojástermelésük ezek az értéken, illetve e fölött indul be. Az ábrán is érzékelhető, hogy 15 óra megvilágítási időtartam fölött, azaz még a növekvő nappalhossz periódusában a tojástermelés erőteljes csökkenésnek indul és gyorsan leáll.
Ezzel egyidejűleg megindul a vedlés. További jellegzetesség, hogy a tojó ősszel spontán tojástermeléssel néhány, ún. sarjútojást lerak.
1.1.3.2. A tartási körülmények szerepe
Extenzív viszonyok között télen az alacsony hőmérséklet még ad libitum takarmányozási feltételek között is gátolhatja a gonádműködést. Kísérleti körülmények között meleg környezetben tartott ludak egy-két héttel korábban léptek a tojástermelés intenzív szakaszába, mint a fűtetlen helyiségben levők. Ugyanezen vizsgálatban a 28 °C körüli környezet nem csökkentette a ludak tojástermelését.
A magas nyári hőmérséklet esetleges gátló vagy limitáló hatására vonatkozó feltételezést a nyári tojástermeléssel kapcsolatos újabb keletű kísérletek megcáfolták.
Zárt, intenzív feltételek között felnevelt és termeltetett ludak első évi eredményeit mutatja a 89. táblázat egy olyan lúdállomány esetében, ahol a hagyományos - extenzív - feltételek között a tojástermelés 40-45 db/tojó, az
Zárt, intenzív feltételek között felnevelt és termeltetett ludak első évi eredményeit mutatja a 89. táblázat egy olyan lúdállomány esetében, ahol a hagyományos - extenzív - feltételek között a tojástermelés 40-45 db/tojó, az