3. Kedvtelésből tartott lúdfajták
3.10. Fodros tollú lúd
(59-60. kép)
A fajta a tollazatot ért mutatív változások eredményeképpen jött létre. A mutáció a fedőtoll gerincének felpuhulását okozza, ami a toll dugóhúzószerű pödörődésével jár 2-3 cm-re a bőr fölött. A meghosszabbodott tollak lokniszerűen, lazán lelógnak. A jelenség először Délkelet-Európában volt megfigyelhető.
A XIX. századi források változatos néven említik: kócos lúd, bozontos lúd, selyemlúd, asztraháni lúd, Szevasztopol lúd, Dunalúd és töröklúd. Eredetileg a Fekete tenger északi partján őshonos és valószínűleg Dél-Magyarországon, valamint a Duna-menti országokon keresztül került Európa többi országába. Elterjedése
többé-kevésbé véletlenszerűen kezdődhetett, amikor a Dél-Oroszországban és a különböző balkáni országokban élő emberek ízletes húsa mellett különleges tollazatát is értékelni kezdték. Az első példányok 1860-ban kerültek Londonba, Németországban először 1862-ben tesznek említést róla.
A fodros tollú ludat az angol és Egyesült Államokbeli standardok és az erre vonatkozó szakirodalom Szevasztopol lúdként említik.
19. fejezet - A lúdtartás technológiai alapelvei - A lúd termékelőállítás
technológiái
Bogenfürst, Ferenc
1. A tenyészállományok tartása
A ludak tartástechnológiáira napjainkban még az extenzív elemek túlsúlya jellemző. Ezek a hagyományos megoldások a genetikai képességeket kevéssé képesek kihasználni. A technológiai fejlesztések eredményeként megjelentek és terjednek az intenzív módszerek, amelyekben a környezeti feltételek jobban szabályozhatók.
1.1. A tenyészludak felnevelése és tartása
A törzsludakat általában 4-6 éven keresztül termeltetjük, ebből adódóan új állomány létesítésekor vagy a meglevő fejlesztésekor, illetve rendszeres pótlásakor, több évre előre kell az állomány összetételét megtervezni.
Hagyományos tartásuk mellett az első évben a ludak a legtöbb gazdasági értékmérő tulajdonság tekintetében gyengébb teljesítményt nyújtanak, mint a későbbiekben; 2-3 éves korban termelnek a legjobban. Arra kell törekedni, hogy a törzsállomány minél nagyobb hányada a jól termelő korosztályból kerüljön ki, de legalábbis kiegyenlített legyen a kor szerinti összetétele.
1.1.1. A tenyészludak felnevelésének alapelvei
A tenyészállatok nevelése hasonló a pecsenyeludakéhoz, az utónevelésben azonban különbség van. Nem a növekedési erély kihasználása a cél, hanem az edzett, szilárd szervezetű, jó kondíciójú, de nem elhízott, többéves termelésre képes egyedek kialakítása és tojástermelésre való előkészítése. A tenyészludak nevelése többféle módszerrel történhet, a következők szerint:
• teljesen zárt, intenzív nevelés;
• átmenet az intenzív és a félintenzív nevelés között;
• hagyományos, félintenzív nevelés.
A teljesen zárt, intenzív tenyészlúd-nevelési módszert az egész éven át tartó egyenletes termékelőállítás, elsősorban a nyári tojástermelés érdekében alakítottuk ki. A törzsólba áttelepítésig (33-36 hetes korig) a ludakat zártan tartjuk, világítási és takarmányozási program használatával. Ez utóbbit szemlélteti az 51. ábra.
Ez a nevelési módszer is két szakaszból, az elő- és utónevelésből áll. Az ablak nélküli nevelőépületekben a fényviszonyok optimálisan beállíthatóak, ami a későbbi tojástermelésre előnyösen hat. A ludakat nem tépik, így a felnevelésükre felhasznált takarmány is kevesebb. A takarmánykorlátozást a 6-8. élethéttől kezdve vezetjük be, mértékét a tömeggyarapodástól tesszük függővé. A lúd szülőpárokra vonatkozóan nem alakítottak még ki testtömeg-termelési standardot, ezért a korlátozással a genotípusra jellemző élőtömeg 80 %-át célozzuk meg, heti mérések alapján. A zárt, intenzív nevelési módszer használata akkor eredményes, ha az így felnevelt tenyészludakat a tojástermelés alatt is zártan tartjuk.
Az intenzív és a félintenzív nevelés közötti átmeneti formát is a folyamatos tojástermelés igénye hozta létre. A tenyészludak fölnevelése a teljes kitollasodásig (8-9 hetes korig) zárt, intenzív körülmények között valósul meg, amire elsősorban az őszi, téli időszakban lehet szükség. Az állatok ezután külterjes viszonyok közé kerülnek.
Hazánkban széles körben a félintenzív nevelési módszer terjedt el, amellyel a törzsludakat két fázisban neveljük fel. Az előnevelés naposkortól 3-5 hetes életkorig tart és technológiai feltételeit illetően a broilercsirke neveléséhez hasonló. Ez a szakasz az egyes hasznosítási irányoktól függetlenül azonos módon alakul. Az utónevelés általában a 29. naptól következik és extenzív körülmények között végzik, a későbbi hasznosítások szerint ekkor már bizonyos eltérések vannak.
1.1.2. Előnevelés
A többnyire négy hétig tartó előnevelés célja, hogy egészséges és optimális környezeti feltételeket teremtsen a libák fölneveléséhez, továbbá fölkészítse azokat az utónevelőn rájuk váró körülményekre. Ezért és a lúd faji sajátosságaiból adódóan már az előnevelés folyamán néhány speciális feltételt kell kielégítenünk:
• A hőszabályozás kialakulását és az edzettséget segíti elő, ha az előnevelés folyamán kezdettől fogva a melegforrás és a teremhőmérséklet között különbséget alakítunk ki. Erre szolgál a műanya és a csibegyűrű.
Leggazdaságosabb a gáz-infralámpa használata.
• Az előnevelés hőmérsékletigényét a 95. táblázat mutatja, a többi paraméterét a 96. táblázat foglalja össze.
Hosszas várakozás után, vagy megfázott naposlibák érkezésekor a fogadási hőmérsékletet 35 °C-ra kell emelnünk.
• Ha az utónevelés vízfelületen folyik, feltétlenül gondoskodni kell arról, hogy a kislibák még az előnevelőben hozzászokjanak a vízfelülethez, és megtanulják faggyúmirigyük használatát. Ha ez nem történik meg, az utónevelőn tömegesen fulladnak vízbe az állatok, mert kenetlen tollazatuk gyorsan elázik. A szoktatásra a kifutón elhelyezett úsztatócsatornákban kerülhet sor, ahol a vízfelület nagysága és a vízmélység fokozatosan növelhető.
• A kislibák összebújási szokása miatt, továbbá egymás csipkedésének elkerülésére kis csoportlétszám és viszonylag alacsony telepítési sűrűség kialakítása szükséges. Egy csoportban 200-300 vagy ennél kevesebb naposlibát tanácsos telepíteni. A kialakított csoportokat az előnevelés alatt mindvégig ajánlatos megtartani.
• A telepítési sűrűség megválasztásakor az előnevelés tervezett időtartamát, az átlagos testtömeget, valamint az épület felszereltségét (szigeteltség, szellőzöttség stb.) kell figyelembe vennünk. Megfelelő szellőzőkapacitás mellett 20 kg/m2 élőtömeg nevelhető fel.
• A lúd táplálkozási sajátosságaihoz tartozik nagymértékű ivóvízigénye. Ezt a vese gyenge vízreszorpciós képessége okozza, amely különösen fiatal korban, az első négy - öt héten kritikus. Ezért az ivóvíznek állandóan, korlátozás nélkül rendelkezésre kell állnia. Vízfogyasztása a tyúkénak többszöröse. A fiatal lúd kéthetes koráig 0,4-0,6 l, a 15-28. napig 0,6-0,8 l, majd 8 hetes koráig 0,8-1,0 l vizet fogyaszt naponta. A jelenség hátrányos hatása az intenzív körülmények között tartott állatok kedvezőtlen alomhigiéniájában mérhető le.
• A páratartalomra a nevelés első napjaiban nagy figyelmet kell fordítanunk. A naposlibák 80-85 %-os relatív páratartalmon keltek ki. A hirtelen száraz körülmények közé került madár légutainak nyálkahártyája kiszárad, ami utat nyithat a fertőzésnek. Az előnevelés folyamán a levegő optimális páratartalma 60-65 %. A 70 % fölötti páratartalom zavarja a tollasodást.
• Az előnevelő épületet több rotációban használjuk, ezért nagy gondot kell fordítanunk a szervizperiódusra.
• Az előnevelés egy- és kétfázisos lehet. Az utóbbi esetben az időjárástól függően csak az első, ún. meleg fázisban kell fűtésről gondoskodni. Itt a telepítési sűrűség mintegy duplájára növelhető és kisebb a fűtendő légtér. Az épület kihasználása is javul.
• Már az előnevelés folyamán megkezdjük a zöldtakarmány etetését: a kifutón célszerű eléjük tenni, etetőrácsban. Különösen a 3. hét elejétől fontos számukra a zöldtakarmány a takarmányozási költségek csökkentésére, rostigényük kielégítésére, csipkedési hajlamuk lekötésére, ezáltal a rossz szokások kialakulásának megelőzésére.
1.1.3. Utónevelés és növendéktartás
A tenyészállománynak szánt kislibák, sikeres előnevelésük esetén, jó kondícióban, edzetten, ép tollazattal kerülnek ki - átválogatásuk után - az utónevelőre. A nyolchetes korukban esedékes újabb szelekciójukig tartó nevelési szakasz az utónevelés. A minősítés eredményeként tenyészállománynak jelölt növendék ludak (tenyészlúd-növendék) tartása a törzsesítésig a növendéktartás periódusa. A selejteket pecsenyelúdként értékesítjük, vagy húslibának továbbhizlaljuk.
A növendék ludakat az őszi betörzsesítésig (az 5-től a 25-30. élethétig) az utónevelő szállásokon helyezzük el.
Ezen időszak alatt az állatok már nem támasztanak különösebb igényeket elhelyezésükkel szemben, így istállóra
nincs szükség. Egyszerű, három oldalról zárt és fedett olcsó, helyi anyagokból összeállított szállás, fészer jól megfelel számukra. Egy négyzetméter alapterületre 4-5 lúd számítható.
A szállás többszörös rendeltetése közül sorrendben az első: közvetlenül a kitelepítés után, a kislibák védelme rendkívüli időjárás esetén. Erre akár az állatok 6 hetes koráig is szükség lehet. Ezen kívül árnyékolóként is szolgál, ha erre más lehetőség nincs, és végül a tolltépések helyszínét adja. Egy, a felsorolt igényeknek megfelelő utónevelői szállást mutat be az 52. ábra.
A szállásokat lehetőleg természetes víz közelébe, kiterjedt legelőre telepítsük, ahol korábban nem tartottak baromfit. A legelő védelme céljából a szakaszos legeltetés javasolható, ami a baromfira kifejlesztett villanypásztorral megoldható és a vadak kártétele ellen is védelmet nyújt.
1.1.4. Takarmányozás a nevelés alatt
A hagyományos tenyészállat-nevelésben a takarmányozás a nevelés első 8 hetében megegyezik a pecsenyeludakéval. A takarmánykorlátozás mértéke függ az állatok kondíciójától, elhelyezésük körülményeitől, a legelőfű minőségétől és az utónevelés alatt végzett tollhasznosítástól. Eredményeként a tenyésztésre szánt ludak takarmányfogyasztása a 8. hétig mintegy 3 kg-mal kevesebb az étvágy szerint etetettekénél. A 43.
életnaptól létfenntartó lúdtápot, vagy gazdasági abrakot kapnak, a legelő hozamától függően naponta 180-220 g/lúd mennyiségben. Az állatok testtömegét legalább kéthetente ellenőrizni kell, az adatok alapján a takarmányadag növelését, vagy csökkentését rendelhetjük el.
A szezonális termelésre április közepe és vége között keltetett tenyésznövendék ludakat a törzsesítésig, 6-7 hetenként maximum háromszor, megtépik. A tépés jelentős stressz és a madarakat a fejlődésben visszafogja, amit csak mintegy hat hetes túltartásukkal képesek behozni. A tépések után megnövekvő fehérjeigényt fehérjedús takarmánnyal kell kielégíteni - különös tekintettel a kéntartalmú aminosavakra -, egy hétig korlátozás nélkül adjuk.
Az intenzíven tartott és nem tépett ludak korábbi tenyészérettséggel (36 élethét 42 helyett) és lényegesen jobb tojástermeléssel hálálják meg a nevelés költségtöbbletét.
1.2. A törzsludak tartása, tenyésztojás termelés
A növendék ludakat a törzsesítéssel törzslúddá minősítjük a tojástermelés tervezett kezdete előtt hagyományos tartásban 2,5-3 hónappal (november közepén), programozott termelés esetén 4 héttel.
Törzsesítéskor - a selejtezésen kívül - a végleges állománylétszámot és az ivararányt (1:3-6) alakítjuk ki, valamint a csoportnagyságot döntjük el. A ludak állandó helyükre, a törzsólakba kerülnek, amit válogatás előtt előkészítettek.
A felnőtt ludak elhelyezésükkel szemben kevéssé igényesek. A hidegre nem érzékenyek, de a tojásminőség megóvása végett az istállót fagymentessé kell tenni. A korszerű törzslúdólak könnyűszerkezetes, jól szigetelt épületek. Jól szellőzöttek és a fényprogram megvalósítására alkalmasak. Zárt tartásban, a nyári tojástermeléshez hűtésükről is gondoskodnak (hűtőfal).
A törzsólhoz - hagyományos tartásban - kifutó csatlakozik. Az alomanyag tisztaságának és ezzel a tojásszennyeződés elkerülésének egyik fontos előfeltétele a sár és a trágya lábon behordásának megakadályozása. A hazai gyakorlatban a kifutó ól előtti 8-10 m széles sávját betonburkolattal látják el.
Külföldön lécrács, műanyag taposórács, vagy fémrácspadozat terjedt el. Ez utóbbi látható az 53. ábrán.
A kifutó így kialakított részén helyezzük el az önetetőket, a földes területtel való találkozásnak vonalában pedig a fürösztőcsatornát. Az épületben többnyire csak a tojófészkeket helyezzük el, hogy az állatok - az alom kímélése céljából - minél kevesebbet tartózkodjanak benn. Az ólba nem zárjuk be őket, hacsak a fényprogram ezt nem teszi szükségessé. A tenyészállatok elhelyezésének legfontosabb paramétereit a 97. táblázat foglalja össze.
A törzsludak teljesítményére ható, tartásukkal összefüggő legfontosabb faktorok: a fény, az állománynagyság és a telepítési sűrűség.
A hagyományos törzslúdtartásban nem használnak sem kiegészítő világítást, sem sötétítést, a ludak szaporodását a természetes fényviszonyok irányítják. A ludak szaporodási ciklusa így erősen kötődik a természetes
évszakokhoz, ezért szezonális. A tojástermelés tényleges beindulása bizonytalan, mert általunk nem befolyásolható és hatásában előre nem jelezhető természeti tényezőktől függ. A napfényes órák száma, a hótakaró, a köd, a hőmérséklet számottevően módosíthatja a tojástermelés kezdetét, így az január végére eshet, de akár egy hónapot is késhet.
A szezonalitás elkerülésére és általában a reproduktív szakasz irányítására szolgálnak a világítási technológiák.
Ezek nélkül bizonytalan a tojástermelés kezdete és az erre épülő tervezés, rotáció stb.
1.2.1. Világítási programok, a folyamatos tojástermelés
A lúd szaporodási ciklusa bármikor provokálható, ha tenyészérettek, illetve az idősebb állatok előző tojásrakási periódusát időben leállítottuk és legkevesebb három hónap rendelkezésre áll a madarak pihenésére és felkészítésére.
A folyamatos tojástermelés egyik lehetősége a kelési időpontok ütemezése a tyúk vagy pulykatenyésztésben megismert módon. A kelési időpont lépcsőzetes eltolásával eltérő időpontban kezdődő tojásrakási periódusokat és ezáltal folyamatos keltetőtojás-ellátást kapunk. Megvalósításához természetesen a fölnevelés folyamán az ivarérés, majd ezt követően a termelés irányítására világítási program, ehhez kapcsolódóan pedig zárt, ablaktalan (vagy sötétíthető) épület szükséges.
A folyamatos termelés másik lehetőségét az idősebb ludak termelésének szabályozása jelenti. Az erre szolgáló felkészítés az előző tojástermelési periódus leállításától a következő kezdetéig tart. Ennek tartama legkevesebb 90 nap. Mesterséges vedletéssel, illetve tépéssel, valamint az állatok szelekciójával - a rossz szervezeti szilárdságú, gyenge termelőképességű állatok kiselejtezésével - kezdődik.
Az ezt követő időszakban rövidnapszakos kezelés kezdődik és 40-45 napon keresztül tart, ami 5 vagy 6 órás megvilágítást (5-8 lux fényintenzitással) jelent. Az időszak leteltével a világos órák számát a tojástermelés szempontjából optimális szintre emeljük. Az átállás átmenet nélkül, vagy - más technológiák szerint - fokozatosan valósulhat meg. Ezzel egyidejűleg a fényintenzitást is növelni kell 5-8 luxról (1,5 W/m2) 20-40 luxra (4-5 W/m2).
A felkészítés utolsó szakaszában és a tojástermelés alatt használt világítási program céljától és használata időszakától függően eltérő lehet. Rövidebb nappalhosszúságot (napi 9 óra) használunk a hosszantartó, jó perzisztenciájú tojástermelés kialakítására. A rövid, de hatékony tojástermelés provokálására, valamint a szaporodás természetes időszakán kívül eső termelésre hosszúnappalos megvilágítás (13-14 óra) szükséges, mivel a tapasztalatok szerint ebben az időszakban az alacsony fénytartammal nehezebb az ovuláció kiváltása. A tojástermelés azáltal válik hatékonnyá, hogy a hosszabb megvilágítás hatására az állomány gyorsan lendül termelésbe és éri el a csúcsot, de a termelési időszak gyorsan véget is ér. A rövid tojástermelési szakaszok viszont sűrűbben követhetik egymást.
Az első tojás lerakása rendszerint a fénytartam növelésétől számított 3-4 héten belül várható. A felkészítés és a termelés alatti megvilágításra mutat be egy-egy példát az 54. és az 55. ábra.
Más baromfifajoknál jóval erősebben hat a ludak szaporaságára az állománynagyság. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok szerint a csoportnagyság százzal való növelése a tojástermelésben 2,4 tojás/tojó visszaesést okoz. Ez a tendencia 900 állatból álló csoportméretig tart, ahol a termelés minimuma helyezkedik el. A kísérletek arra is rámutatnak, hogy a szociális stressz már 100 alatti állománylétszám mellett is felléphet. A kis létszámú állományok elhelyezése és kezelése a gyakorlatban számos nehézséget okoz, ezért a törzslúdtartás ökonómiája dönti el az optimális csoportlétszámot.
1.2.2. Takarmányozás a tojástermelés alatt
A lúd tojástermelése alatt az energia- és fehérjeszükségletet az életfenntartás és a tojástermelés táplálóanyag - igénye határozza meg. Egy átlagos, 160 g tömegű lúdtojás 19,5 g fehérjét tartalmaz és energiája mintegy 1135 kJ ME-nak felel meg. Minden tojás előállításához a nettó érték kétszeresét, azaz 40 g emészthető nyersfehérjét és 2270 kJ ME-t kell előirányozni.
Egy 6 kg - os lúd létfenntartó és termelőszükséglete a csúcstermelés idején 3147 kJ ME és 32 g emészthető nyersfehérje, továbbá 2,6 g lizin, valamint 1,8 g metionin és cisztin. A tojástermelés alacsonyabb szintjén kisebb a táplálóanyag-igény: 10 %-os intenzitásváltozással a metabolizálható energia 2,27 kJ-lal, az emészthető nyersfehérje 4 g-mal, a lizin 0,3 g-mal, a metionin és cisztin pedig 0,2 g-mal változik.
A kiszámított szükséglet 280 g lúd tojótáppal fedezhető, amely 11,5 MJ/kg energiát és 15,5 % nyersfehérjét tartalmaz. Az átlagos lúdtojás kb. 8 g kalciumot tartalmaz. Ennek pótlására, a tyúkok 50 %-os mészkihasználását alapul véve, 16 g Ca-ot kell előirányoznunk.
A tojólúd a tojástermelés megkezdése előtti időszakban az utódok fejlődéséhez szükséges biológiai hatóanyagokból testében viszonylag nagy mennyiség raktározására képes. Megfelelő pótlás hiányában, készlete a tojástermelés alatt mégis hamar kiürül és a keltethetőség rohamosan csökken.
2. Húsárutermelés
2.1. Pecsenyeliba-előállítás
A brojlerlúd hizlalása a zsírszegény libahús előállítását célozza és a fiatal állat intenzív növekedését használja ki. Pecsenyelibán az 56-63 napos korig nevelt, első tollában lévő állatot értjük. Testtömege 4 kg fölötti, a tollazat ép, érett és fehér, géppel jól kopasztható, a testet 1-4 mm vastag zsírréteg fedi, a bőr sárga.
A pecsenyelúd kétféleképpen: kétfázisú, félintenzív neveléssel, valamint teljesen zárt, intenzív módon állítható elő.
A félintenzív, kétfázisú rendszerben a ludak 3-5 hétig az előnevelőben tartózkodnak, azon alapelvek és technológia szerint, amit a törzsludak nevelésével kapcsolatban már ismertettünk. Ezután extenzív körülmények közé az utónevelőre kerülnek, ahol további nevelésük intenzív takarmányozással folyik.
Az utónevelés vízfelületen vagy teljesen szárazon folyhat. A természetes vagy mesterséges vizek partján történő elhelyezés előnye, hogy az állatok mindig tiszták, tollasodásuk kedvezőbb, és a nyári nagy melegben a fürdővíz lehűti a libák testét, ezáltal takarmányfogyasztásuk nem csökken.
Száraz utónevelésre a legelőn kerülhet sor, ahol a takarmány mellett ivóvízről is gondoskodunk, fürdési lehetőség nélkül. Ha legelő nem áll rendelkezésre, fontos feladat a rendszeres zöldtakarmány-ellátás. Az utónevelés a lúdtartás igénytelen fázisa ugyan, de védelmet és árnyékot adó építmények szükségesek hozzá. A vihar, az erős lehűlés, a hideg esőt esetleg havat hozó szél megviseli az állatokat és az átfázott, legyengült libák tömeges elhullását okozhatja.
Az utónevelés optimális helyszíne a jó minőségű legelő és a vízpart, árnyékot adó fákkal, lefolyást biztosító terepszint-különbségekkel, az uralkodó széljárástól védett helyen. Az állatok megőrzésére és védelmére kerítés, rögzített karámos vagy telepíthető villanypásztor szolgálhat. A pecsenyelúd-utónevelés tartástechnológiai paramétereit a 98. táblázat foglalja össze.
Pecsenyelúd-előállítás intenzív, zárt rendszerben. A libahús-termelésnek ez a formája a brojlercsirke előállításának technológiáját követi, vagyis az állatokat naposkoruktól leadásukig egyazon épületben neveljük, kifutó és úsztatócsatorna nélkül. A módszer jelentősége a szezonon kívüli termelésben van, amikor a hideg időjárás az extenzív elhelyezést nem teszi lehetővé. Eredményei több vonatkozásban kedvezőbbek a félintenzív megoldásénál, különösen az elhullási arány kisebb. Megvalósításához korszerű, jól felszerelt épület szükséges.
Egy- és kétfázisú lehet.
Egyfázisos neveléskor az állomány a nevelés folyamán végig egy helyen marad. A telepítési sűrűség 2,5-3 liba/m2. A kétfázisos megoldásban négyhetes korig 7-8 kislibát helyezünk el négyzetméterenként, majd 2,5-3-ra tágítunk. Jobb épület-kihasználást tesz lehetővé, a drága felszereltségű előnevelő kapacitásból kevesebb szükséges.
A hőmérsékletigény három hétig hasonló a többi rendszeréhez, a 22. naptól 18 °C optimális. Fontos kérdés a csoportnagyság. Kisebb csoportokban - a kísérletek szerint - a tömeggyarapodás és a tollasodás javítható. A szellőztetéshez az épületben legalább 5 m3/óra/testtömeg-kg ventilátorkapacitás beépítése szükséges. Ezt több, kisebb teljesítményű vagy szabályozható fordulatszámú ventilátor beépítésével ajánlatos elérni, mert ezáltal a szellőztetés mindenkor a tényleges légcsere-szükségletnek megfelelően szabályozható. A világítás, az etető- és az itatóedény-szükséglet megegyezik az elő- és utónevelésre korábban leírtakkal.
2.1.1. A pecsenyeludak takarmányozása
Az árutermelésnek ebben a formájában a fiatalkori nagy növekedési erély teljes kihasználására törekszünk.
Ezért az állat második fejlődési szakaszában, az utónevelés folyamán is jelentős mennyiségű energia és táplálóanyag bevitelére van szükség.
A pecsenyelúd előállításának a 99. táblázatban bemutatott, kizárólag tápokra alapozott, takarmányozási programja drága megoldás, hiszen még az optimálisan elérhető 4,4 kg-os testtömeg mellett is 3,0 kg takarmányt
A pecsenyelúd előállításának a 99. táblázatban bemutatott, kizárólag tápokra alapozott, takarmányozási programja drága megoldás, hiszen még az optimálisan elérhető 4,4 kg-os testtömeg mellett is 3,0 kg takarmányt