1. A tyúkfajra jellemző néhány viselkedési forma
1.6. A tyúk egyes komfortviselkedési formái
A komfortviselkedés körébe tartoznak olyan jellegzetes viselkedési módok, amelyek a legmegfelelőbb területek kiválasztására irányulnak, ahol az egyedek számára optimális a mikrokörnyezet. Jellegzetes példája ennek, amikor a fiatal csibék, majd az idősebb állományok a számukra legmegfelelőbb hőmérsékletű, megvilágítású, huzatmentes területet keresik fel táplálkozás, pihenés, porfürdőzés céljából. A naposcsibék telepítésekor nagy biztonsággal lehet következtetni a csibék viselkedéséből arra, hogy a csibefogadás hőmérsékleti viszonyai megfelelők-e. A szükségesnél alacsonyabb hőfokon a csibék ösztönszerűen szorosan összebújva melegítik egymást, míg kedvező hőmérsékleten, az almon viszonylag egyenletesen szétterülve a hőforrástól különböző távolságra pihennek, esznek, isznak vagy játszanak.
Az állatjóléttel kapcsolatos mozgalmak nyomán több új alternatív tartásmód is terjed azzal a céllal, hogy javítható legyen az állati jólét és az úgynevezett komfortviselkedési formák minél nagyobb mértékben terjedhessenek, az állatoknak módjuk legyen azokat szabadon gyakorolni. Ezek közül a fontosabbakat soroljuk fel.
Tollborzolás. A tyúk vagy a kakas nyakát kinyújtja, nyaktollazatát felborzolja, miközben egész testét a hosszanti tengely mentén megrázza. A porfürdőzés befejezési mozzanataként is megfigyelhető.
Kapirgálás. Kaparáskor a tyúk először a jobb, majd bal lábával felhasítja a talajt, majd ha az kellően laza, erőteljes mozdulattal ferde irányban hátraszórja. A porfürdőzés bevezető mozdulatai is kaparással kezdődnek, de a tyúk élelemkeresés céljából is kapirgál.
Pihenés. A tyúkok meglehetősen sokat pihennek. A hústípusú állományok többet, a tojó típusúak kevesebbet.
Pihenésük idején felszínes és mély alvási periódusok váltják egymást. Pihenés céljára szívesen választják a magasabb helyeket, amely elsősorban a könnyű testű fajtákra jellemző (ülőrudak, szabad tartásban alacsony fák ágai).
Porfürdőzés. A porfürdőzés a tisztálkodás egyik módja, amihez porhanyós, laza talajt keresnek. A földet először lábukkal jól fellazítják, majd leülnek és befészkelik magukat a porfürdőzésre kiszemelt helyre. Ülés közben egyik lábukkal a talajt tovább kaparják, ugyanazon oldalon oldalmozgást végeznek, és az evezőtollak segítségével magukra szórják a porszerű földet, homokot. A leírt alapmozgás többször ismétlődik úgy, hogy mindig másik oldalra fordulva kezdik újra a porfürdőzést. Időnként felállnak, szárnyaikat kiterjesztve csapkodnak, testüket megrázzák, tollazatukból kirázva a port, majd csőrükkel eligazítják a tollaikat.
Csőrükkel is tisztálkodnak a tyúkok. Ilyenkor egyik szárnyukat felemelik, csőrükkel tollaik tövéből a szennyező anyagot az ektoparazitákat, valamint kilazult tollaikat kicsipegetik. Csőrükkel a lábaikat is tisztítják, míg a fejüket és a csőrtájékot lábaikkal érik el. Ha a tyúkok nedvesített takarmányt fogyasztanak, vagy ivás után a vizes csőrükkel fogyasztják a száraz tápot, a csőrük kávájára rakódott takarmány maradékát eltávolítják.
Ilyenkor fejüket félrefordítva csőrük egyik vagy másik oldalát végighúzzák a talajon és ezt mindaddig ismétlik, amíg a csőr tiszta nem lesz. A társas tisztogatás során a csőre rakódott takarmánymaradékot egymásról is
letisztítják a tyúkok, de sokszor egymás tollazatát is tisztogatják csőrükkel. A tyúkok többet és ügyesebben tisztogatják magukat, mint a kakasok. Gyakrabban olajozzák tollaikat is a farktőmirigyek váladékával.
Nyújtózkodás. A tyúkok jó közérzetének egyik kifejeződése e mozgásforma, amikor az egyik lábát hátrafelé kinyújtóztatja, miközben azonos oldali szárnyát megemeli a tyúk.
5. fejezet - Tenyésztési és szaporítási rendszerek a tyúktenyésztésben
Horn, Péter
A tyúk- és általában a baromfitenyésztésben a nagy szaporaság, a gyors nemzedékváltás, a kisebb egyedi érték, a minőségi tömegtermelésre való átállás már az 1950-es évek óta rákényszerítette a tenyésztőket a genetikai, állatorvosi, élettani, műszaki, informatikai és automatizálási ismeretek hatékony és komplex felhasználására a nemesítőmunkában. Ezért a baromfitenyésztésben alkalmazott és alkalmazható módszerek több vonatkozásban eltérnek más állatfajokétól. A tyúk- és baromfitenyésztésben a nemesítés, a szelekció alapvető eljárásai a következők:
fajtatiszta tenyésztésen belül (azonos populáción)
• tömegszelekció,
• családszelekció,
• ivadékvizsgálat.
keresztezésen alapuló eljárások (hibridtenyésztés)
• beltenyésztett vonalak keresztezése,
• nem beltenyésztett vonalak keresztezése,
• reciprok rekurrens szelekció.
Az összes nemesítési módszer célja az adott állomány egy vagy több (mennyiségi és minőségi) értékmérő tulajdonságának generációról generációra történő megváltoztatása, amely változtatások mértékét, jellegét és irányát alapvetően két fő szempont befolyásolja: az árutermelés hatékonyabbá tétele (önköltségcsökkentés) és a fogyasztók – általában időről időre változó – igénye.
Kivételt ez alól csupán a géntartalék-populációk (pl. őshonos fajták) fenntartása jelent, ahol a cél az állományok genetikai sajátosságainak megőrzése minél hosszabb időn át.
Mindegyik nemesítési, szelekciós eljárás célját tekintve lehet egyirányú és többirányú, attól függően, hogy egy vagy több tulajdonság megváltoztatása-e a tenyésztőmunka célja. Az egy- és többirányú szelekcióra vonatkozó általános törvényszerűségek és hatásuk a szelekciós előrehaladásra a baromfifajoknál és más állatfajoknál azonosak.
1. A tömegszelekció
A tömegszelekció során a kiválasztás alapja a populáció egyedeinek saját teljesítménye vagy megjelenési formája, fenotípusa (pl. testtömeg, húsforma, tojástermelés, tollszín, tarajalakulás stb.).
Tömegszelekciót ma döntően egyes apai vonalak, fajták növekedési erélyének és húsformáinak javítására alkalmaznak. Hatékony módszer, ha nagy a populáció létszáma, megbízhatóan elbírálható az adott tulajdonság, az öröklődés döntően additív, nagy a variancia és az alkalmazható szelekciós intenzitás. Nagy előny, ha az adott tulajdonság mindkét ivarban jól megnyilvánul.
A tömegszelekciós eljárások hatékonyságát tovább fokozhatják azok az új technikai eljárások, amelyek az egyedek károsítása nélkül élő állapotukban – in vivo – szolgáltatnak pontos adatokat az értékes izmok, a mell és combok méreteiről, a csontozat szerkezetéről, sőt a zsírdepókról is (pl. UH-scannerek, komputeres tomográfok).
Kvalitatív, kevés gén által meghatározott tulajdonságok esetében tömegszelekcióval könnyű és gyors egy vagy néhány recesszív allélra nézve homozigóta populációkat előállítani, hasonlóan más állatfajokhoz.
Dominánsan öröklődő tulajdonságokra tisztán örökítő állományok kialakítása biztonságosan és kevés generáció alatt csak ivadékvizsgálattal lehetséges (pl. domináns fehér).
A tömegszelekció lassú eljárás a nemkívánatos recesszív bélyegek kiküszöbölésére is. Különösen fontos ez akkor, ha recesszív letális vagy szubletális (halált vagy szervezeti defektusokat hozó) tényezőket óhajtunk kizárni. Ilyenkor a homozigóta recesszívek – életképtelenségük folytán – önmagukat selejtezik ugyan, de a heterozigóták csorbítatlanul szaporodnak. A megoldás tehát csak a heterozigóta recesszívek selejtezésén keresztül lehetséges, ivadékvizsgálat alapján.
2. A családszelekció
A baromfitenyésztés gyakorlatában szűkebb értelemben család fogalmán azonos apától és anyától származó, teljes testvérekből álló ivadékcsoportot értünk. Leggyakrabban azonban azonos apától, de különböző anyáktól származó féltestvérekből álló ivadékcsoportok alkotnak egy családot (apai féltestvér család, kakascsalád).
Családszelekció esetén a családokat átlagos teljesítményük alapján rangsoroljuk, és az általuk megszabott színvonalnál gyengébben termelők tagjait selejtezzük.
A tömegszelekció és a családszelekció közötti elvi különbséget a 27. táblázat szemlélteti.
5.1. táblázat - 27. táblázat A tömegszelekció és a családszelekció közötti különbség
Családok Tojástermelés (db) Családátl
100 120 140 180 200 220 240 260 ag
A A1 A2 A3 A4 140
B B1 B2 B3 B4 200
C C1 C2 C3 C4 145
D D1 D2 D3 D4 210
Állományátlag 174 Ha tömegszelekciót alkalmaznánk, és az egyedek felét kellene selejtezni, az A4, a B2, a D2, a C4, a D3, a B3, a D4 egyedek maradnának továbbtenyésztésre, családszelekció esetén viszont a B és D család minden tagja.
Mindkét módszerrel a legjobb termelőképességű egyedek maradnak a szelektált csoportban (B3, B4, D4).
Látható azonban, hogy a két, koncepcionálisan alapvetően különböző szelekciós rendszernek a populációra gyakorolt hatásait tekintve vannak egymáshoz hasonló és eltérő vonásai is.
A családszelekcióval elérhető generációnkénti előrehaladást a
Összefüggés adja meg, ahol
∆ GF = a generációnkénti szelekciós előrehaladás, r = a család tagjai közötti genetikai korreláció, t = a család tagjai közötti genotípusos korreláció, h2 ∆S = a tömegszelekciótól várható előrehaladás, ahol:
h2 = az örökölhetőség,
∆S = a szelekciós differenciál.
A családokra tagozódó populációkban édestestvérek között r=0,5, féltestvérek között r=0,25, nem rokon egyedek között pedig r=0 a genetikai korreláció. A fenotípusos korreláció t= h2. r, ahol h2 = az adott tulajdonság örökölhetősége. A tyúktenyésztésben döntően a teljes testvérek és az apai féltestvérek teljesítményei alapján végzik a szelekciót.
A tömegszelekció hatékonysága h2=0,3 értékű tulajdonságok esetén gyakorlatilag azonos a családszelekcióéval.
Az ennél gyengébben öröklődő értékmérők és növekvő családlétszám esetén a családszelekció hatékonysága jobb, mint a tömegszelekcióé.
A család- és tömegszelekciót a gyakorlatban bizonyos mértékig együtt alkalmazzák. A tenyésztőmunka közben általában a populációt alkotó családokat értékeljük, majd a továbbtenyésztésre kijelölt családok egyedeit minősítjük. A jól öröklődő tulajdonságok javítása céljából családokon belül a tömegszelekciót alkalmazzuk, kiselejtezve az átlagosnál gyengébb családtagokat.
3. Az ivadékvizsgálat
A baromfitenyésztésben az egyéb háziállatfajok tenyésztésében széles körben alkalmazott ivadékvizsgálati módszerek napjainkban sokat veszítettek jelentőségükből. Ennek okai a következők:
• az ivadékvizsgálatok minimálisan 30-60 %-kal növelik a generációs intervallumot;
• a jól vagy közepesen (h2=≥0,3) öröklődő tulajdonságok tekintetében az egyedek sajátteljesítménye alapján tömegszelekcióval is hatékony a nemesítőmunka;
• a kisebb örökölhetőségi értékű tulajdonságok javítására – a tenyésztőüzemek erősen megnövekedett férőhely- és tesztkapacitása következtében – a családszelekción alapuló módszerek hatékonyan alkalmazhatók egyes fajták, illetve vonalak nemesítésében;
• a különböző fajok szaporasága, a mesterséges termékenyítés, a keltetőtojások hosszabb ideig való tárolási technológiáinak kidolgozása lehetővé tette, hogy egy időben az egy vagy a két keltetésből származó családok létszáma megközelíthesse a családszelekció, a teljes- vagy a féltestvérteszt szempontjából csaknem optimális létszámot;
• a tömeg-, a család-, a teljestestvér- vagy a féltestvérteszt kevesebb környezeti tényezőre visszavezethető hibaforrással terhelt, mint általában az ivadékvizsgálatok;
• technikailag nem könnyű feladat az ivadékvizsgálatok lezárásáig nagyszámú apaállat tartása, tenyészkondíciójuk megőrzése mellett; az ivadékvizsgálat (az additív hatásokon alapuló genetikai variancia hasznosítására kidolgozott módszer) a hibridizációs tenyésztési eljárások széles körű elterjedésével szükségszerűen veszített a jelentőségéből, mert a heterózist kiváltó genetikai hatások hasznosítására hagyományos formájában nem alkalmas.
4. Egyirányú és többirányú szelekció
A tyúktenyésztésben, más állatfajok szelekciójához hasonlóan, lehet egyirányú és több tulajdonság egyidejű javítására irányuló szelekció.
A tyúktenyésztésben a legritkább esetben fordul elő, hogy egyetlen értékmérő tulajdonság javítása a cél. Még ha sor kerül is ilyen módszerre, az csupán egy-két generációra terjed ki (pl. fiatalkori növekedési erély), de még ilyen szélsőséges esetben is erősen érvényesül a természetes szelekció a vitalitással kapcsolatos tulajdonságokban.
A tyúktenyésztésben általános gyakorlat a szelekció során egyidejűleg legalább 3-4 értékmérő tulajdonság figyelembevétele.
A többirányú, több tulajdonság javítására irányuló nemesítésben a tandem szelekció és a szimultán szelekció mindkét módszerének a minimum elve alapján meghatározott független szelekciós határokon alapuló, valamint a függő szelekciós határok szerinti indexszelekció alkalmazására gyakran kerül sor.
Tekintettel arra, hogy e módszerek alapelvei hasonlóak más állatfajokéihoz, ezekre itt részletesen nem térünk ki.
A Henderson által kifejlesztett nagy hatékonyságú tenyészérték-becslési módszer, a BLUP (Best Linear Unbiased Prediction – legjobb lineáris, hibamentesített tenyészérték-becslés) gyorsan terjed számos állattenyésztési ágazatban. A BLUP tenyészérték-becslési módszert ma már a baromfinemesítő vállalatok is alkalmazzák.
5. A molekuláris genetika és a markerek segítségével végzett szelekció (MAS) szerepe a
baromfitenyésztésben és –nemesítésben
A legutóbbi három, négy évtizedben mind a tyúkok tojástermelését, mind a pecsenyecsirkék növekedési erélyét folyamatosan és jelentősen sikerült növelni. Az évenkénti szelekciós előrehaladás a brojlerek súlygyarapodásában megközelítette vagy meghaladta a 2 %-ot évente, a tojótyúkok tojástermelését is több mint 1-1,5 %-kal sikerült növelni. A látványos és az ágazat fejlődését alapvetően meghatározó előrehaladást döntő mértékben a populációgenetika elvein alapuló szelekcióval és az ezekre épülő keresztezési eljárásokkal sikerült elérni.
A molekuláris genetika utóbbi két évtizedben bekövetkezett látványos és gyors ütemű fejlődése lehetővé teszi néhány kérdés megválaszolását, valamint ezen új genetikai eszköztár alkalmazását a baromfi szelekciójában is.
Amióta a kutatók a tyúkfaj genetikai állományát feltérképezték 2004-ben, több mint 2,8 millió egyedi nukleotid polimorfizmust azonosítottak- Ennek köszönhetően mód nyílik annak megválaszolására is, hogy a baromfitenyésztő vállalatok által szelektált nagy teljesítményű vonalak genetikai változatossága mennyiben módosult. Megállapították, hogy napjainkban a világ különböző tojó- és hústípusú hibrideket forgalmazó vállalatai által tenyésztett vonalak a tyúk fajra eredetileg jellemző genetikai diverzitást milyen arányban vesztették el. Az adatok azt mutatják, hogy ez megközelíti a 70 %-ot. Ennek a génveszteségnek mintegy egynegyedét lehetne pótolni, ha a jelenlegi összes tenyésztővállalat által fenntartott vonalakat újra kereszteznék.
Érdekes ugyanakkor, hogy a tyúkfajra jellemző teljes genetikai változatosság beszűkülése már azelőtt bekövetkezett, mielőtt kialakult a modern baromfitenyésztést jellemző vállalati rendszer és megkezdődött volna az intenzív szelekció. Ugyanakkor mind a tojó típusú állományokban, mind a hústípusú állományokban számottevő még a genetikai változatosság, különösen azokban a tulajdonságokban, amelyekre korábban kevésbé intenzív volt a szelekció.
A már említett géntérképezési programmal párhuzamosan folynak azok a tenyésztési kísérletek, amelyek célja a kvantitatív tulajdonságokat meghatározó lókuszok (QTL quantitative trait loci) azonosítása volt.
A molekuláris genetikai módszerek (MAS) gyakorlati alkalmazása a szelekcióban a következő részterületeken várható elsősorban a tyúktenyésztésben. Számos genetikai marker segítségével könnyebb lesz az egyetlen ivarra korlátozott tulajdonságok javítása, pl. a tojástermelésé, azon belül is a perzisztenciáé. Bizonyos területeken genetikai előszelekció lehetséges igen fiatal korban, ennek következtében szükségtelenné válik az állományok egy jelentős részének termelésbe állítása, és a termelés ellenőrzése hosszabb időre. Egyes speciális tulajdonságok javítására történő szelekció meggyorsulhat, így pl. egyes tojások halra emlékeztető szagát okozó génhiba kiküszöbölése, ami egyes barnahéjú tojást termelő tojóhibrideknél tapasztalható. Várható továbbá a tyúkok ellenálló képességét egyes betegségek ellen fokozódó gén gyors tesztelése és a szelekcióban történő gyakorlati alkalmazása.
Az sem vitás, hogy hatékonyabbá, gyorsabbá, sőt olcsóbbá váló molekuláris genetikai módszerek segítséget adnak majd a minőségellenőrzési folyamatokban, segítve a márkavédelmet, a tiszta vonalak genetikai származásának ellenőrzését, a termékek nyomon-követhetőségét.
A MAS (MAS=marker assisted selection) célja az, hogy a fenotípusos, illetve a hagyományos módszerekkel végzett szelekciót DNS-szintű szelekcióval helyettesítse. MAS alkalmazása során genetikai markerek használatával, fenotípusos mérések (adatfelvételek) nélkül azonosíthatók lesznek a populáció legjobb egyedei.
Aligha kétséges, hogy a genom további gyors feltérképezése, a nagyszámú új mikroszatellit és új QTL-ek megismerése, a genomanalízisek új, gyors, olcsóbb és automatizált elvégzését szolgáló módszerek és műszerek fejlődése a MAS gyakorlati alkalmazását a szelekció hatékonyságának növelése érdekében lehetővé fogja tenni.
6. A hibridtenyésztés
Az a nagy átalakulás, amely az ipari jelleget öltő nagyüzemi baromfitenyésztésben különösen az utóbbi négy évtizedben bekövetkezett, nemcsak istállózási és tartási vonatkozásban hozott nagyszámú új felismerést, hanem a baromfiállományok előállításának genetikai jellegű kérdéseit is más megvilágításba helyezte. Azok a ma már egyértelműnek vehető megállapítások, amelyek szerint a keresztezett állomány termékenységi, felnevelési, elhullási stb. eredményei kedvezőbbek, sőt megfelelő fajták és vonalak keresztezése esetén a termelőképességben is fölényt mutatnak, a keresztezésből származó állományok előretöréséhez vezetett. Egyes nagy baromfitenyésztési kultúrájú országokban ma már az árutermelő tyúkállomány 80-99 %-a keresztezésből származik.
A keresztezési eljárások tették lehetővé a specializált apai és anyai vonalak kialakítását, a szelekciós célok szétválasztását, a negatív genetikai korrelációk káros hatásainak nagymértékű csökkentését.
A hibridek genetikai felépítettsége heterozigóta voltuknál fogva más, mint a fajtatiszta egyedeké, tenyésztésük módszere is különbözik a fajtatiszta tenyésztéstől. Ez utóbbi ugyanis genetikailag inkább homozigóta egyedek előállítását célozza. A hibridtenyésztés célja pedig olyan egyedek, vonalak létrehozása, amelyek keresztezésből származó ivadékaikban határozott heterózist is eredményeznek, hasznosítva – a keresztezés módjától függően – az individuális, az anyai és a típusheterózist is. Erre a genetikai felépítettségre való szelektálás azt jelenti, hogy különleges genetikai kombinálódásra és kölcsönhatásra tenyésztünk.
Nagy populáció-létszám és nagy genetikai variancia esetén természetesen jelentős és hosszú ideig tartó előrehaladás érhető el fajtán belüli szelekcióval is. Nagy szelekciós nyomás és sok generációra kiterjedő szelekció hatására az additív genetikai tényezők rögzítődnek, további előrehaladás fajtán belül az adott tulajdonságot illetően már csak igen kismértékben lehetséges. Ilyenkor beszélünk a fajta elöregedéséről vagy fejlődésképtelenségéről. Utóbbi helyzet létrejöttét gyakran az egymással negatív genetikai korrelációban álló tulajdonságok siettetik.
7. Tojóhibridek előállítására használt eljárások
7.1. A beltenyésztéses (rokontenyésztéses) heterózistenyésztés
A beltenyésztéses heterózistenyésztés viszonylag régi klasszikus módszer nagy termelőképességű tojóhibridek előállítására. Rokontenyésztett vonalakból indulnak ki. Egy-egy vonalon belül két-három generáción át testvérpárosítást folytatnak. Ez a szoros beltenyésztés az egyes vonalak határozott genetikai elkülönülését eredményezi. A beltenyésztett vonalakból legalább 8-at, 10-et kell megalapozni. Ezek kialakításával egy időben folynak a tesztpárosítások (próbakeresztezések) a különböző vonalak keresztezésekor jelentkező heterózishatás mértékének megállapítására.
A gyakorlat azt mutatta, hogy két beltenyésztett vonal egyszerű keresztezésekor (single cross) a rokontenyésztett vonalak gyenge szaporasága és vitalitása túlzottan megdrágította a tojóhibrid naposcsibe előállítását. Ezért – a kukoricahibridizáció klasszikus módszerét alkalmazva – áttértek a keresztezett vonalakból származó egyedek kétszeres keresztezésére (double cross). A kétszeres keresztezés sémája hasonlít az egyszeres keresztezéshez, a rokontenyésztett vonalak helyébe azonban az egyszeres keresztezésből származó állomány lép. A double cross módszerben érvényesül az individuális és az anyai heterózis.
A 12. ábrán szereplő CJ és MT jelzésű vonalak egyszeres és azok keresztezett ivadékainak ismételt keresztezése kiemelkedő eredményeket ad. A kedvező kölcsönhatást eredményező és jelentős heterózist adó vonalakat jól kapcsolódó vonalaknak nevezzük. A kétszeres keresztezéssel létrehozott tojóhibrid állományokkal a szülőpártartás már gazdaságosabb, hiszen ebben a tenyésztési rendszerben már a szülőpárok is keresztezés termékei. Szaporaságuk és vitalitásuk sokkal jobb, mint a rokontenyésztett vonalaké, a heterózis akár 40-50 %-os is lehet.
A heterózistenyésztés e jellegzetesnek mondható formáját ma már nem alkalmazzák, jóllehet ez vezetett az első tojóhibridek előállításához (pl. Wallace HyLine, Ames Incross). A vázolt módszer viszonylag költséges, a beltenyésztett egyedek 90 %-át sok esetben szervezeti gyengeség és egyéb okok miatt selejtezni kell. További hátrány, hogy a négyszeres keresztezés miatt nagyszámú hibridkombináció tesztelése szükséges. Ezen túlmenően új hibrid előállításakor szinte lehetetlen egy-egy vonal kicserélése jelentős heteróziscsökkenés nélkül.
7.2. Egyszerű keresztezés (single cross) nem beltenyésztett vonalakkal, fajtákkal
A beltenyésztéses keresztezési eljárások említett hátrányai miatt a tenyésztők más módszereket is kerestek. E próbálkozások közben bebizonyosodott, hogy jelentős heterózishatás érhető el akkor is, ha két különböző, zárt tenyésztésben tartott, egymással jól kombinálódó, de nem beltenyésztett vonalakat, fajtákat kereszteznek egymással. Ezeket rokontenyésztés elkerülésével, zárt tenyésztés formájában szaporítják.
Egy-egy vonal legalább 40-100 egykakasos törzsből áll, törzsenként legalább 10 tojóval. Azonos állatlétszám esetén általában előnyösebb, ha több kisebb létszámú törzzsel dolgozunk, mintha egyenként nagyobb létszámú, de kevesebb tenyésztörzzsel. Ezáltal a rokontenyésztés mérsékelhető, egyben a gének véletlenszerű kiesése (drift) is könnyen elkerülhető.
A heterózishatás javítása céljából előnyös, ha az egyes vonalak tulajdonságait specializálják. Így például az egyik vonalban a tojások száma, a másikban a tojásnagyság, a harmadikban a tojás minősége lehet elsődleges szelekciós szempont. Néhány évi zárt tenyésztés után az egyes állományok, vonalak között létrejön a genetikai differenciálódás, és megkezdődhetnek a tesztpárosítások. Ezek célja annak megállapítása, hogy mely vonalak, illetőleg a vonalakon belül mely törzsek keresztezése adja a nagyobb mértékű heterózist.
A tesztpárosítás módszere azonos a beltenyésztéses hibridizációéval. A különböző próbakeresztezési kombinációk teljesítménye alapján jelölhetők ki a legjobban kombinálódó vonalak. A továbbiakban ezek keresztezésével állítják elő a kereskedelmi forgalmazásra szánt hibrideket. Ezeket a vonalakat nevezik
A tesztpárosítás módszere azonos a beltenyésztéses hibridizációéval. A különböző próbakeresztezési kombinációk teljesítménye alapján jelölhetők ki a legjobban kombinálódó vonalak. A továbbiakban ezek keresztezésével állítják elő a kereskedelmi forgalmazásra szánt hibrideket. Ezeket a vonalakat nevezik